Battaplébánia

Abban az időben: Mikor Jézust keresztre feszítették, a nép bámészkodott, a főtanács tagjai pedig gúnyolódtak: „Másokat megszabadított – mondták –, most szabadítsa meg önmagát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.”
Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!” – mondták. Felirat is volt a feje fölött: Ez a zsidók királya.
Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Messiás? Szabadítsd meg hát magadat és minket is.” A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi legalább tetteink méltó büntetését kapjuk. De ez semmi rosszat sem tett.” Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor Országodba érkezel.”
Ő ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.”
Lk 23,35-43

Elmélkedés

Királyi arc

Az ember számára a két legnagyobb kísértés a vagyon és a hatalom, mert a gazdagság fogságba ejti a szívét, a hatalomért pedig eladja a lelkét. Gondolhatnánk, hogy minket, egyszerű embereket nem fenyeget egyik kísértés sem, hiszen nem vagyunk milliárdosok és országok vezetését sem bízták ránk. De talán jobb volna óvatosnak lennünk, mert ezek a veszélyek nem csak nagyban, hanem egészen kicsiny, jelentéktelennek tűnő dolgokban is jelentkeznek. Amikor valaki kicsiny vagyonához ragaszkodik, gyűjtöget magának és soha nem adakozik semmilyen jó célra, akkor már engedett is a kísértésnek, a szívét rabul ejtik az anyagi javak. Amikor valaki fölényeskedik beosztottjával, házastársával vagy gyermekével, máris engedett a hatalomvágy, az uralkodási vágy kísértésének. Vigyáznunk kell ezekkel a kísértésekkel, mert szívünk és lelkünk szabadságát veszíthetjük el. Márpedig sokkal nemesebb célra is használhatjuk életünket, ezért adott nekünk Isten szeretni tudó szívet és igazságot kereső lelket.

Ma, az egyházi év utolsó vasárnapján, Krisztust, a mindenség királyát ünnepeljük. A földi királyok nagy vagyonnal és hatalommal rendelkeznek. A mesékben olykor nagyobb a gazdagságuk, mint a valóságban, de a hatalommal fordított a helyzet. A valódi királyoknak, uralkodóknak és országot irányító vezetőknek nagyobb a hatalma, mint a mesebeli királyoké, ráadásul ez utóbbiak inkább jóra, nemes célok megvalósítására, a polgárok javára használják hatalmukat, míg az igazi uralkodók bizony gyakran megfeledkeznek erről. Krisztus azonban más király, ő nem a gazdagság vagy a hatalom bűvöletében él. Földi élete során nem gyűjtött magának semmit, nem volt háza vagy földbirtoka, nincstelenül járta a városokat és falvakat, kereste az embereket, hogy szeretetének és jóságának gazdagságával ajándékozza meg őket. Hatalma viszont kétségtelenül volt, isteni hatalma megnyilvánult tanításában és cselekedeteiben. Csodáiban megmutatkozott isteni ereje, rendkívüli hatalma, de ezt mindig jóra, az irgalmasság kifejezésére, a betegségek megszüntetésére, a bűnök megbocsátására használta fel, és nem ártott egyetlen embernek sem. Védelmébe vette a gyermekeket, a szegényeket, az özvegyeket, a kitaszítottakat, a betegeket, egyszóval mindazokat, akik semmiféle hatalommal nem rendelkeztek. Hatalmát megmutathatta volna a kereszten is oly módon, hogy nem enged a vele erőszakosan bánóknak. A mai ünnep evangéliuma szerint a Golgota hegyén állók azt kérték a kereszten függő Jézustól, hogy mutassa meg hatalmát. Mutassa meg oly módon, hogy leszáll a keresztről és megszabadítja magát. Jézus ezt nem teszi, mert felismeri a kérésben a kísértést, az emberi szó mögött a gonosz lélek szándékait. Elutasítja ezt a kísértést, mert a mennyei Atyának engedelmeskedik.

A kereszten Jézus teljesen kiszolgáltatott. Kiszolgáltatott a gonoszságnak, az emberi gyűlöletnek, az emberek akaratának. Hatalmával ellen tudna állni, de ő tudatosan vállalja ezt a kiszolgáltatottságot, mert tudja, hogy a végső szó nem az embereké, hanem Istené. A keresztre feltekintve királyi vonásokat fedezünk fel arcán, a szenvedésben is méltóságot sugárzó arcán. A feltámadt Krisztus arcán pedig meglátjuk azt a ragyogást, amely minden emberre vár a mennyországban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a mindenség királya! Hittel várjuk eljöveteledet és a veled való találkozást. A hitről való tanúságtétel minden korban bátorságot kíván a keresztényektől, tőlünk. Bátorságot, hogy az üldözések idején, az elutasításokat megtapasztalva vagy az emberek közönyét látva is folytatódjon az evangélium hirdetése és a hit terjesztése. Annak tudatában élünk, hogy a te megbízásodból, a te munkatársadként adjuk tovább a hitet. Nevelj minket az alázatra, hogy ne önmagunkat, hanem téged és a te örömhíredet hirdessük! Segíts minket, hogy elutasítsuk a gazdagság és a hatalom kísértését és egyedül neked szolgáljunk!

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Lk 6,27-38

Elmélkedés

A magyar szentek és boldogok népes táborából a mai napon ünnepelt Szent Erzsébet az egyetlen, akit világszerte ismernek és mindenütt az irgalmas szeretet hősének tekintenek. Személyében az Egyház olyan példaképet állít minden keresztény elé, aki valóban megértette a szeretet parancsát és azzal a tudattal segítette a rászorulókat, hogy bennük Krisztusnak nyújt segítséget. Az általa megkezdett munkát és szolgálatot minden korban folytatnunk kell, mégpedig ugyanazzal a lelkülettel, ami Szent Erzsébetben is élt. Az Isten felé irányuló szeretet nélkül minden jócselekedet, amit embertársunknak teszünk legfeljebb emberiességből fakadó jótett. Krisztus viszont azt kéri tőlünk, hogy minden rászorulóban őt ismerjük fel, a szenvedőkben az ő szenvedő arcát lássuk, az éhezőkben és a szomjazókban őt tápláljuk, az idegenekben őt fogadjuk be. Az alázat nélkül végzett jócselekedetek legfeljebb önmagunk magasztalásának minősíthető, de nem Isten dicsőségét szolgálja.
Az irgalmasság gyakorlása ma is, mint minden korban kihívás és hősiességet kíván. Saját

szükségeinkre való hivatkozással nem mondhatunk le arról, hogy másokat segítsünk. Vegyük észre mások még nagyobb szegénységét és nyomorúságát! Fedezzük fel, hogy van mit adnunk abból, amit mi is kaptunk! Legyünk irgalmasok embertársainkhoz, miként Isten is irgalommal fordul hozzánk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Teljes szívünkből kérünk, Uram, hadd harcoljunk az igazságért a lélek és a test erejével egészen a végsőkig. Ha eljön az idő, amikor próbára teszik hitünket – hiszen amint az aranyat a kemencében, úgy hitünket is a veszélyben és az üldözésben próbálják ki –, ha kitör az üldözés, add, hogy felkészülten találjon, hogy házunk télen ne omoljon össze, hogy lakóhelyünket ne rombolja le a vihar, mintha csak homokra épült volna. Add, hogy minden próbára készen nyilvánvalóvá tegyük irántad való szeretetünket, Isten, akinek legyen dicsőség és hatalom mindörökké.

Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: „Írva van: Az én házam az imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.” Ott tanított azután mindennap a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta (tanítását).
Lk 19,45-48

Elmélkedés

Lukács evangélista egészen röviden írja le a templom megtisztításának, a kereskedők kiűzésének eseményét. Figyelmünket elsősorban nem e prófétai cselekedetre akarja irányítani, hanem arra, hogy Jézus mintegy birtokba veszi a templomot, Atyjának házát, és tanítani kezd ezen a helyen.

Nem csak időnként, hanem minden nap eljön a templomba, amely immár találkozóhely lesz azokkal, akik hallgatni akarják őt. A fogadtatás kettős. A nép odaadó figyelemmel hallgatja őt. Vándorútja során is tömegek keresték őt, mert felismerték újszerű tanításában Isten üzenetét és örömhírét. Most a jeruzsálemi templomba is sokan érkeznek, hogy hallhassák őt. Fellépése nem csak a közelgő ünnep miatt felemelő, hanem azért is, mert egyedül ő méltó arra, hogy ezen a szent helyen Isten üzenetét közvetítse.

A hallgatóság körében jelen vannak az írástudók, a törvénytudók, a vallási vezetők is. Ők más lelkülettel hallgatják. Ők eltűrték az Isten házában a kereskedést. Nem értik vagy nem akarják érteni az Úr jelképes cselekedetét, nem értenek egyet tanításával, ezért szembefordulnak vele, az életére törnek.

Ha igaz bűnbánattal megtisztítjuk lelkünket, azaz eltávolítunk belőle mindent, ami beszennyezi, s ami gátol bennünket az üdvösség útján, akkor képesek leszünk arra, hogy odaadó figyelemmel hallgassuk Jézust, aki előttünk is feltárja az üdvözítő örömhírt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, minden a végtelen szeretetedből származik, ezért mindenért hálát adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó képességeimért és gyengeségeimért egyaránt. Hálás vagyok az örömért és szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzeteiért. Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz.

Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva fakadt. Azután ezt mondta: „Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt. Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid közt laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”
Lk 19,41-44

Elmélkedés

Jézus útjának végső állomásához, Jeruzsálemhez érkezünk a mai evangéliummal. Az Úr próféta módon előre meglátja a most virágzó város közeli pusztulását. Szomorúság tölti el lelkét, megsiratja a várost és lakóit. Itt áll a szent város közelében, amelyben a templom, az Isten lakóhelye van. Hívők sokasága érkezik vele, de rajta kívül senki nem sejti a katasztrófát, a város pusztulását, amely néhány évtizeddel később valóban bekövetkezik: a zsidó háborúban a rómaiak lerombolják. Jézus szavaiból úgy tűnik, hogy a várost és lakosságát hitetlenségük és Jézus elutasítása miatt éri utol az isteni büntetés. Nem ismerték fel a messiási idők jeleit, nem tértek meg.

Bárcsak felismernéd te is, ami üdvösségedre szolgál – mondja Jézus, s ezen szavai nem csupán Jeruzsálem egykori lakóinak, hanem minden idők emberének is szólnak. Bárcsak minden ember szerte a világon felismerné, ami üdvösségére szolgál! Nem attól kell félnünk, aki elveheti életünket, hanem attól, aki lelkünket a kárhozatra taszíthatja, azaz meghiúsítja üdvösségünket. Ha szeretnénk elkerülni a kárhozatot, akkor fel kell ismernünk Jézus Krisztus személyében az egyedüli Üdvözítőt! El kell fogadnunk, hogy nincs üdvösség senki másban, csak őbenne! Ma gondolkozzunk el azon, hová vezet életünk? Felismerjük-e azokat a jeleket, amelyekkel Isten vezet minket az üdvösség útján?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te szeretettel fordulsz felénk és a szeretet gyakorlására hívsz minket. Azt kéred tőlünk, hogy mutassuk ki szeretetünket Isten iránt és embertársaink iránt. A szeretet gyakorlásához szükségünk van szívünk odaadó szándékára, lelkünk beleegyezésére, értelmünk belátására és akaratunk erejére. Taníts minket az önzetlen szeretetre! Tégy minket készségessé, hogy le tudjunk mondani saját érdekeinkről és mások szolgálatában találjuk meg életünk örömét! Taníts minket, hogy teljes szívvel szeressünk mindenkit! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Jézus Jeruzsálemhez közeledett. Sokan azt hitték, hogy hamarosan megvalósul az Isten országa, ezért a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy előkelő ember messze földre indult, hogy ott királyi méltóságot nyerjen, és úgy térjen vissza. Magához hívta tíz szolgáját. Tíz mínát adott nekik, és így szólt: „Kereskedjetek vele, míg vissza nem térek!” Polgártársai azonban gyűlölték őt, ezért követséget küldtek utána, és tiltakoztak: „Nem akarjuk, hogy ez legyen a királyunk!” Az előkelő ember mégis elnyerte a királyi méltóságot, és hazatért. Ekkor hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele.
Előlépett az első, és így szólt: „Uram, mínád tíz mínát hozott.” Erre azt mondta neki: „Jól van, derék szolgám! Mivel a kevésben hűséges voltál, tíz város kormányzását bízom rád.” Jött a másik szolga, és így szólt: „Uram, mínád öt mínát hozott. „ Ennek azt mondta: „Te öt város kormányzója leszel.” Jött a harmadik, és így szólt: „Uram, itt a mínád. Kendőbe kötve elrejtettem. Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy: felveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem is vetettél.” Ezt így büntette meg: „A magad szavával ítéllek el, haszontalan szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: felveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem adtad pénzemet a pénzváltóknak, hogy hazaérkezve kamatostul kaptam volna vissza?” Aztán a körülállókhoz fordult: „Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van!” Azok megjegyezték: „Uram, hiszen már van tíz mínája.” De ő így válaszolt: „Mondom nektek: Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyek, hozzátok ide, és öljétek meg szemem láttára!”” E szavak után Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé.
Lk 19,11-28

Elmélkedés

Lukács evangélista írásában megfigyelhetjük, hogy Jézus Jeruzsálemhez közeledtével egyre több szó esik a végső időkről. Bizonyára egyre többen voltak olyanok, akik felismerték benne a Messiást és azt képzelték, hogy a fővárosba érve megvalósítja messiási uralmát. Jézus azonban nem uralkodni akar, hanem szolgálni.

A végső időkről azzal a szándékkal beszél, hogy felkészítse tanítványait és követőit a várakozásra. Küldetése befejeztével ő el fog távozni ebből a világból, de egyszer vissza fog térni. A példabeszéd értelme ennek fényében a következő: az előkelő ember Jézust jelképezi, aki távozik övéi köréből, de vissza fog egyszer térni. Visszatérésének idejét nem tudja senki. Távollétének idejére javait szolgáira bízza. Akik felelősen kamatoztatják azt, jutalomban részesülnek a visszatérés napján, akik viszont elmulasztották ezt, azok büntetést kapnak a számonkérés napján.

Érdekes kijelentés hangzik el a példabeszéd tanulságaként: „Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van.” Aki saját lustasága miatt nem kezdett nyereséget hozó tevékenységbe, az elveszíti az Úr bizalmát, aki a jövőben nem fog semmit rábízni. Aki viszont szorgalmával és leleményességével bizonyítja rátermettségét, arra még többet lehet bízni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, hálát adunk az egész teremtett világért, amelyet atyai jóságodból ránk bíztál, hogy otthonunk legyen benne. Hálát adunk, mert minket, esendő embereket a te Fiad által felemelsz, mert úgy szeretted a világot, hogy Egyszülöttedet küldted közénk, hogy a hit által életünk legyen.

Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: „Bűnös embernél száll meg.” Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” Jézus kijelentette: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.”
Lk 19,1-10

Elmélkedés

A jerikói vak meggyógyítása kapcsán tegnapi elmélkedésünket azzal zártuk, hogy a csodás gyógyítás gyökeresen megváltoztatta Bartimeus életét. A mai evangéliumban szintén a változás mozzanatára érdemes odafigyelnünk. Zakeus nem beteg, hanem egy egészséges, életerős ember. Alacsony termete miatt ugyan sokszor gúnyolják, de ez őt nem zavarja. Az ő figyelmét is az érkező sokaság kelti fel és irányítja Jézusra. Őt, a Jézust látni akaró embert a tömeg éppúgy elválasztja Jézustól, mint a jerikói vakot. Ahogyan a vak gyors megoldást talált arra, hogy felhívja magára Jézus figyelmét, ezért kiáltozni kezdett, ugyanúgy Zakeus is azonnal cselekszik, felmászik egy fára, hogy a tömeg ne akadályozza őt vágya teljesülésében. Megelégedett volna azzal, ha megpillanthatja Jézust, de még ennél is nagyobb dolog történik, az Úr veszi őt észre, hívja magához és tér be a házába.

A találkozás Zakeus életébe is változást hoz. Korábban vámszedőként állandóan becsapta az embereket, így tett szert nagy vagyonra. Most viszont elhatározza, hogy mindenkit kárpótolni fog. Jézus így dicséri meg őt: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra.”

A Jézussal való személyes találkozás változást, megújulást, lelki újjászületést hoz életembe. Érdemes keresnem a találkozás lehetőségét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Töröld el elhunyt szeretteink minden bűnét és vétkét. Tekints esdeklő könyörgésünkre szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. Add meg nekik és nekünk is a bűneink bocsánatát. Szent Lelked ereje által, vezess bennünket az igazak útján, hogy kegyelmed segítségével elérjük az élet teljességét és viszontláthassuk azokat, akikről ma szeretettel, hálával és megbocsátással emlékezünk meg.

Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy vak koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra, megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus jön errefelé. Erre kiáltozni kezdett: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus ekkor megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak könyörgött: „Uram, hogy lássak!” Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited meggyógyított téged.” Azonnal visszanyerte látását. Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta Istent.
Lk 18,35-43

Elmélkedés

Szent Lukács evangélista úgy írja le Jézus Jerikóba érkezését, hogy az elbeszéléssel előkészíti a jeruzsálemi bevonulást. Az Úr nem egyedül zarándokol Jeruzsálem felé, hanem tanítványai és nagyszámú nép kíséretében. Az úton vonuló sokaság megérkezik Jerikó kapuihoz, s érkezésük zaját meghallja a vak koldus. Látszik, hogy Jézus a sokaság középpontjában áll, személyéről beszélgetnek egymással az útitársak, mintegy ő mozgatja a sokaságot. Útközben egyre többen csatlakoznak hozzá. Amikor a vak megtudja, hogy Jézus közeledik, a segítségét kéri: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” A „Dávid fia” megnevezés Jézus messiási küldetésére utal. Amit most a vak koldus kijelent, hogy tudniillik Jézus a Messiás, azt az egész sokaság fennhangon fogja kiáltani, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe.

A jerikói vak bizonyos szempontból élesebben lát, mint a sokaság, akiknek semmi baj nem volt a szemével. A vak meglátta Jézus személyében az egész emberiség Messiását és személyes szabadítóját, gyógyítóját. Ezt a különleges látást a hite tette lehetővé és ezt a hitet jutalmazta meg Jézus a gyógyítással. A csoda változást hoz az ember életébe, már nem ül többé az út mellett, hogy alamizsnáért könyörögjön, hanem követi Jézust, aki minden más alamizsnánál értékesebbet adott neki.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Tudjuk, hogy az életszentség útja a szeretet útja, a szeretet megélésének útja. Segíts minket abban, hogy egyre jobban törekedjünk akaratod megismerésére és teljesítésére! Segíts bennünket a szeretet gyakorlásában mindenki felé! Segíts minket szentté válni!

Abban az időben: Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: „Én vagyok”. És: „Elérkezett az idő.” Ne kövessétek őket. Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!”
Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen. De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.”
Lk 21,5-19

Elmélkedés

A végső idők megújulása

Az egyházi év hamarosan véget ér, és adventtel elkezdődik az új. A mai vasárnap evangéliuma a végső időket vetíti elénk, amely valamikor a jövőben fog bekövetkezni. A jelképek, amelyekről Jézus beszél, azt sugallják, hogy a világ véget fog érni, de el fog kezdődni egy új világ, s e megújulás az isteni tevékenységnek köszönhető. A megújulás az egész teremtett világot és az emberiséget is érinti.

Egyes keresztények nagyon szeretnek rettegni és félni. Önkínzó élvezettel olvassák újra és újra Jézus jövendöléseit a világ végéről, az emberi gonoszság elszabadulásáról és a természeti csapásokról. Mintha csak örömüket lelnék a félelemben és borzongásban, közben pedig magukban ismételgetik: „Igen, ez a világ megérett a pusztulásra! Bárcsak Isten haragja minél előbb elpusztítaná a világot!” Lehet, hogy valakinek a lelki világában nagy sötétség uralkodik és lehet, hogy gondolatai állandóan a káosz és a pusztítás körül járnak, de ne várja senki azt, hogy Isten az ő legsötétebb vágyait fogja megvalósítani a végső időkben!

Évekkel ezelőtt egy újságban olvastam egy Jézus életét bemutató színdarabról. A darab hagyományos módon mutatta be Jézus alakját, születésétől egészen a haláláig. A végén keresztre feszítették a Golgotán, majd halála után testét levették a keresztről és egy hegyoldal barlangjában eltemették. A színpad elnéptelenedett, a zene elhalkult, a világítás is a minimálisra csökkent. A nézőközönség feszült csendben várta, hogy a feltámadt Jézus megjelenik a dicsőség fényében, de nem ez történt. Egyszer csak a hegyoldal és a színfalak mögül hétköznapi ruhába öltözve léptek elő a színészek, gyerekek, felnőtt férfiak és nők, idősebbek, de nem felsorakoztak a színpadon, hogy meghajoljanak, hanem a nézőközönség közé indultak leültek az üres székekre vagy a sorok közti lépcsőkre. Ezzel fejeződött be az előadás.

Megjegyeztem ezt a jelképet. Jézus feltámad az egész emberiségben. Bennünk, emberekben él tovább a világ végéig. Mennybemenetele után is köztünk van Jézus. Jelen van a szentségekben, különösen is az Oltáriszentségben, jelen van tanításában, jelen van Szentlelke által, jelen van a közösségben, az Egyházban, jelen van bennünk. Amikor a „végső időkre” gondolunk, akkor ne úgy képzeljük el azt, hogy majd Isten mindent elpusztít, hanem egészen egyszerű módon megújít mindent. Mi pedig „felállunk az egyik asztaltól és leülünk egy másikhoz.”

A végső időkről szóló látomását Szent János apostol így fogalmazza meg a Jelenések könyvében: „Akkor új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger is megszűnt. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem leszáll a mennyből, Istentől” (Jel 21,1-2). Miként az idők kezdetén a teremtés és az idők teljességében a megváltás, ugyanúgy az idők végén az újjászületés, a megújulás is Isten műve. A megújulást hozó Isten bevezet a feltámadás által az új világba, ahol örökké együtt élhetek vele. Ostobaság volna félelemmel várni, rettegéssel készülni erre a napra, amikor örömmel is várhatom, hiszen ez lesz újjászületésem kezdete.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A hitben való hűséges kitartás és a hitben való növekedés az üdvösség feltétele. Segítsd tanítványaidat, hogy senki és semmi, se a fizikai erőszak vagy a lelki kényszer ne tántorítsa el őket hitüktől és hitük megvallásától és vallásuk gyakorlásától. Tudjuk, hogy akinek felszínes és nem a veled való személyes kapcsolatból forrásozik hite, bizony könnyen meginoghat. Segíts minket kegyelmeddel, hogy hűséges és tanúságtevő követőid legyünk!

Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.” A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: „Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.”
Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”
Lk 18,1-8

Elmélkedés

A bibliai idők emberének életében és mindennapjaiban helye volt az imádkozásnak. Az evangéliumok többször megemlítik, hogy Jézus imádkozik, olykor az egész éjszakát imádkozással tölti. Az ima az Istennel való kapcsolat és a lelki fejlődés eszköze az ember számára. Az ima alapvetően kettős irányba mutat, egyrészt az ember elismeri Istennek, mint felsőbbrendű személynek a létezését és dicsőíti őt, másrészt segítségét kéri mindennapi életéhez, illetve olyan dolgokhoz, amelyeket a maga erejéből nem tud elérni.

Az imádkozásnak ez utóbbi módjával kapcsolatban ad tanítást a mai evangélium példabeszéde. Egy özvegyasszony ügyének elintézését kéri a bírótól. Az ügy nincs megnevezve, mert nem is lényeges a mondanivaló szempontjából. Mivel a bíró halogatja az ítélethozatalt, az asszony feltehetően többször megismétli kérését. Egy idő után a bírónak már kellemetlen a szüntelenül hozzá forduló özvegy, ezért igazságot szolgáltat az ügyben.

A példa buzdítás az Istenhez fohászkodó, az Isten segítségét kérő ember számára: ne fáradjunk bele az imádkozásba! Se Isten dicsőítésébe, se a kérésbe. De kéréseinket ne követelve adjuk elő, hanem legyünk készek elfogadni azt is, ha Isten más formában teljesíti azokat, mint ahogyan mi elképzeltük.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Hálatelt szívvel imádunk, magasztalunk és dicsőítünk téged! Mutasd meg nekünk szeretetedet! Urunk Jézus, igaz közbenjárónk az Atyánál! Te jól ismersz minket és ismered szükségleteinket. Engedd csak azt kérnünk, ami javunkra szolgál, s ami lelkünk üdvösségéhez szükséges.

Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.” A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: „Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.”
Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”
Lk 18,1-8

Elmélkedés

A bibliai idők emberének életében és mindennapjaiban helye volt az imádkozásnak. Az evangéliumok többször megemlítik, hogy Jézus imádkozik, olykor az egész éjszakát imádkozással tölti. Az ima az Istennel való kapcsolat és a lelki fejlődés eszköze az ember számára. Az ima alapvetően kettős irányba mutat, egyrészt az ember elismeri Istennek, mint felsőbbrendű személynek a létezését és dicsőíti őt, másrészt segítségét kéri mindennapi életéhez, illetve olyan dolgokhoz, amelyeket a maga erejéből nem tud elérni.

Az imádkozásnak ez utóbbi módjával kapcsolatban ad tanítást a mai evangélium példabeszéde. Egy özvegyasszony ügyének elintézését kéri a bírótól. Az ügy nincs megnevezve, mert nem is lényeges a mondanivaló szempontjából. Mivel a bíró halogatja az ítélethozatalt, az asszony feltehetően többször megismétli kérését. Egy idő után a bírónak már kellemetlen a szüntelenül hozzá forduló özvegy, ezért igazságot szolgáltat az ügyben.

A példa buzdítás az Istenhez fohászkodó, az Isten segítségét kérő ember számára: ne fáradjunk bele az imádkozásba! Se Isten dicsőítésébe, se a kérésbe. De kéréseinket ne követelve adjuk elő, hanem legyünk készek elfogadni azt is, ha Isten más formában teljesíti azokat, mint ahogyan mi elképzeltük.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Hálatelt szívvel imádunk, magasztalunk és dicsőítünk téged! Mutasd meg nekünk szeretetedet! Urunk Jézus, igaz közbenjárónk az Atyánál! Te jól ismersz minket és ismered szükségleteinket. Engedd csak azt kérnünk, ami javunkra szolgál, s ami lelkünk üdvösségéhez szükséges.