Battaplébánia

Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!”
Mt 5,1-12a

Elmélkedés

Mt 5,1-12a
A szent

Egy indiai, hindu vallású bölcstől származik a következő idézet: „A szent ember nem Isten, de egy pillanatra sem távolodik el Istentől. A szentek Istenben élnek és csak az ő lábainál keresnek menedéket. A szentek egyszerűek, mint a gyermekek. Mindig készen állnak, hogy enyhítsék mások szenvedését. A szentek szeretik valamennyi vallást és azok minden követőjét. A szentek nem önzők, hanem szerények és alázatosak. A szentek jobban gyűlölik a pénz érintését, mint a skorpió érintését. A szentek nem részesítik előnyben a gazdagokat.”

Bár ezek a szavak egy nem keresztény felfogású embertől származnak, mégis jól összefoglalják mindazt, amit az életszentség és az arra való törekvés jelent. Mi, keresztény és katolikus emberek szintén úgy gondoljuk, hogy a szentek nem ragadnak le a véges, evilági dolgoknál és a földi javak szereteténél, hanem felülemelkednek mindezen és magasabb értékek megvalósítására törekszenek. Meggyőződésük, hogy Isten a szeretet mindennapi megélésére hívja meg őket és minden embert. Keresztény hitünk szerint a szentek számára minden esetben Isten áll az első helyen és az ő szeretete az a forrás, amelyből merítenek, hogy megélhessék a szeretetet.

Három lényeges elemet emeljünk ki a fenti idézet kapcsán a szentekkel kapcsolatban, amelyek tulajdonképpen jól szemléltetik, hogy a szentek nem különleges emberek, főként nem különcök, de különleges módon valósítják meg Isten felhívását a szeretet megélésére. Ezek fényében könnyen megérthetjük, hogy mindannyian szentté válhatunk. Elsőként említsük meg azt, hogy szeretettel, irgalommal kell fordulnunk a szenvedőkhöz, a bajba jutottakhoz, a nélkülözőkhöz és a szükséget szenvedőkhöz. Alapvető emberiességnek is mondhatnánk ezt, de többről van itt szó, hiszen minden szenvedőben Krisztust akarjuk észrevenni és neki akarunk segíteni. Ezért jogos az a következtetés, hogy a szeretet cselekedetének elmulasztásával nem csupán egy embertársunktól tagadtuk meg a szeretetet, hanem magától Jézustól. Másodszor arra érdemes odafigyelnünk, hogy Isten azt kéri tőlünk, hogy ne zárkózzunk el azoktól, akik más vallás követői. A valláskülönbség nem lehet akadálya a jócselekedeteknek. A szeretet olyan egyetemes parancs, amely semmilyen szempontból nem tehet különbséget az egyik és a másik ember között, hanem mindenki felé meg kell nyilvánulnia. Harmadszor pedig a „pénz érintését” említsük meg, amely az anyagi javakhoz való viszonyulást jelenti. Észre kell vennünk ugyanis azt a veszélyt, hogy az anyagi javak könnyen elvonják figyelmünket Istentől, Isten szeretetétől és ennek a kísértésnek tudatosan ellen kell állnunk, hogy a földi javak fölé emelkedve Isten felé szárnyalhassunk.

Mindenszentek napjának evangéliuma, a nyolc boldogságról szóló tanítás pontosan ezt az utat jelöli ki számunkra. A szeretetnek azt az útját, amely a sírást, a szelídséget, az éhezést és a szomjazást, az irgalmasságot, a tisztaszívűséget, a békességes lelkületet, az igazságtalanságok elviselését és az üldözések során tanúsított állhatatosságot olyan értéknek tekinti, amely Istenhez vezet. Mert mindezekre nem leküzdendő problémaként kell tekinteni, hanem a boldogság forrását fedezhetjük fel bennük.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Gyújtsd fel szívünkben a szeretet tüzét, hogy szereteted által szentté legyünk! Add nekünk az irántad való szeretetet és az emberek felé forduló önfeláldozó szeretetet! Megdicsőült szentjeid csodálatos élete adjon erőt, hogy felismerjük hivatásunkat és magunk is jellé, szereteted, jóságod jelévé váljunk a világban! A szentek és boldogok életpéldája újítson meg minket a vallásosságban, hitünk gyakorlásában és az evangélium megélésében! Segíts minket, Istenünk, hogy úrrá tudjunk lenni emberi gyengeségeinken, legyőzzük bűneinket és szentek legyünk!

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Étkezés közben a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Lk 14,12-14

Elmélkedés

A mai evangélium a szombati rész folytatása. A helyszín továbbra is annak a vezető farizeusnak a háza, aki vendégségbe hívta Jézust. Az Úr nem egy szűk körű családi összejövetelbe csöppent bele, hanem több írástudó és farizeus is részt vett ezen az étkezésen, akik egymással megosztották nézeteiket vallási vagy más kérdésekről.

Az előzményben a helyeket válogató vendégekről volt szó, a téma most új irányt vesz. Itt is maga az élethelyzet szolgál kiindulópontként. A vezető farizeus az étkezésre hasonló társadalmi helyzetű embereket hívott meg. Olyanokat, akik hozzá hasonló törvénytudók voltak, alacsonyabb társadalmi osztályba tartozó személy aligha lehetett jelen. Ebből kiindulva tanítja Jézus azt, hogy az étkezés nem csupán a hasonló társadalmi helyzetben lévők közösségi összejövetele, hanem lehetne a szegények felé megnyilvánuló gesztus is. A korabeli szokásokhoz képest ez új szempont. Kiváló lehet az irgalmasság gyakorlására, ha valaki olyan személyeket lát vendégül házában, akik szegénységük miatt nem tudják viszonozni a vendéglátó jóságát.

Itt is meg kell látnunk a lelki üzenetet. Isten jóságának és szeretetének köszönhetően lesz helyünk a mennyországban, juthatunk el az üdvösségre. Ezt a jóságot Isten felé közvetlenül nem tudjuk viszonozni, de az emberek felé kimutathatjuk önzetlen szeretetünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és kövesselek téged! Tudom, hogy mennyire nehéz lesz az út számomra, de vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet felé, az üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat semmi. Nem akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy vezetőm az örök élet felé!

Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia.
Amikor Jézus odaért, felnézett, és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: Bűnös embernél száll meg. Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.”
Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.”
Lk 19,1-10

Elmélkedés

Kimondani a megbocsátó szót

A mai evangéliumi történet egy nagyon érdekes találkozásról számol be, Zakeus és Jézus találkozásáról. A cselekmény mögé tekintve könnyen felfedezhetjük, hogy e találkozás annak köszönhető, hogy egy emberben rendkívül erős az Isten-látás vágya, az Istenben pedig a bűnös ember megmentésének, megváltásának a vágya. Zakeus, a vámosok feje azzal fejezi ki, hogy látni akarja Jézust és meg akar ismerkedni vele, hogy a nép szemében nevetség tárgyává teszi magát azzal, hogy felmászik egy út menti fára. Az odaérkező Jézus nem csupán észreveszi őt és megérti vágyát, hanem az irgalmasság üzenetével szólítja meg őt: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” E kijelentés minden szava érthető, csupán azon csodálkozunk el kissé, hogy miért „kell” Jézusnak ezen a napon betérni Zakeus házba és ott megszállnia? A mi Urunk tehát belső késztetést érez arra, hogy ne menjen tovább más településre, ne menjen más ember házába, hanem térjen be a mások által bűnösnek tartott, a lenézett, a megvetett, a kinevetett és kigúnyolt emberhez, Zakeushoz. Úgy érzete, hogy ebben a helyzetben ezt „kell” tennie. Minden bizonnyal ez a „kell” a mennyei Atya akaratát jelenti, aki Jézus minden szavának és cselekedetének hátterében megfigyelhető. A Zakeus házába való betéréssel is az ő akaratát teljesíti a mi Urunk.

Vannak rendkívül súlyos bűnök, amelyek mögött emberi gonoszság és gyűlölet van. Ilyen az emberölés vagy a nők megbecstelenítése. Ilyen esetekben a családtagok vagy az ártatlan nő gyakran mondja: „Nem tudok soha megbocsátani.” A szenvedő fél egész életére sebet kapott. Nehezen, hosszan gyógyuló sebet, talán gyógyíthatatlan sebet. Hiába próbálja elfelejteni az ellene elkövetett bűnt, a fájdalom tovább él szívében. A megbocsátás azt jelenti, hogy lemondok a bosszúról és megtorlásról. De ennél nem szabad megállni, hanem el kellene jutni odáig, hogy nem táplálok magamban haragot, ellenszenvet és semmiféle negatív érzést a másik iránt. Nem állíthatjuk, hogy könnyű ezt megtenni, de az idő múlásával begyógyulhatnak ezek a lelki sebek. A megbocsátáshoz, a szívből jövő megbocsátáshoz az érzelmeken való túllépés, nagyvonalúság, nagylelkűség, bátorság, bizalom szükséges.

Tegyünk hozzá mindehhez még egy szempontot. Aki a legvégsőkig ragaszkodik a bűnös megbüntetéséhez és lehetőleg személyesen akar elégtételt venni, az tulajdonképpen nem bízik az Isten igazságos ítéletében. Ő maga ítélkezik a bűnös felett, ő akarja kiszabni és végrehajtani az ítéletet. Szükség van arra, hogy egy ország a társadalmi élet szabályozása érdekében törvényeket, köztük büntető törvényeket hozzon és bíróságokat tartson fenn, amelyek ítéleteket hoznak, büntetéseket szabnak ki, figyelembe véve az igazságosság alapelvét. Emellett létezik az isteni igazságosság is. Halálunk és feltámadásunk után Isten fogja megítélni életünket, amely alapján a kárhozatra vagy az üdvösségre jutunk, és biztosak lehetünk abban, hogy ez az ítélet igazságos lesz. De mi lenne akkor, ha csak az isteni igazságosság lenne jelen ebben az ítéletben? Mi lenne, ha nem számíthatnák irgalmára, megbocsátására? Mi lenne, ha ő is könyörtelenül ezt mondaná: „Nem tudok soha megbocsátani?” Isten mindig ki tudja mondani: megbocsátok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Beismerem, hogy sokszor nem ismerem fel saját vakságomat és nehezemre esne, ha megváltoztatnád az életem. De mégis erre van szükségem. Szükségem van arra, hogy a hit szemével lássak. Szükségem van arra, hogy lássam jóságot és irgalmat sugárzó arcodat. Uram, adj nekem bátorságot, hogy minden akadályt legyőzve, hozzád egyre közelebb kerüljek. Taníts meg engem arra, hogy mindig ki tudjam mondani a megbocsátó szót és remélhessek abban, hogy a mennyei Atya is irgalmas lesz hozzám. Térj be az én életembe, hogy üdvösség köszöntsön rám!

Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia.
Amikor Jézus odaért, felnézett, és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: Bűnös embernél száll meg. Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.”
Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.”
Lk 19,1-10

Elmélkedés

Kimondani a megbocsátó szót

A mai evangéliumi történet egy nagyon érdekes találkozásról számol be, Zakeus és Jézus találkozásáról. A cselekmény mögé tekintve könnyen felfedezhetjük, hogy e találkozás annak köszönhető, hogy egy emberben rendkívül erős az Isten-látás vágya, az Istenben pedig a bűnös ember megmentésének, megváltásának a vágya. Zakeus, a vámosok feje azzal fejezi ki, hogy látni akarja Jézust és meg akar ismerkedni vele, hogy a nép szemében nevetség tárgyává teszi magát azzal, hogy felmászik egy út menti fára. Az odaérkező Jézus nem csupán észreveszi őt és megérti vágyát, hanem az irgalmasság üzenetével szólítja meg őt: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” E kijelentés minden szava érthető, csupán azon csodálkozunk el kissé, hogy miért „kell” Jézusnak ezen a napon betérni Zakeus házba és ott megszállnia? A mi Urunk tehát belső késztetést érez arra, hogy ne menjen tovább más településre, ne menjen más ember házába, hanem térjen be a mások által bűnösnek tartott, a lenézett, a megvetett, a kinevetett és kigúnyolt emberhez, Zakeushoz. Úgy érzete, hogy ebben a helyzetben ezt „kell” tennie. Minden bizonnyal ez a „kell” a mennyei Atya akaratát jelenti, aki Jézus minden szavának és cselekedetének hátterében megfigyelhető. A Zakeus házába való betéréssel is az ő akaratát teljesíti a mi Urunk.

Vannak rendkívül súlyos bűnök, amelyek mögött emberi gonoszság és gyűlölet van. Ilyen az emberölés vagy a nők megbecstelenítése. Ilyen esetekben a családtagok vagy az ártatlan nő gyakran mondja: „Nem tudok soha megbocsátani.” A szenvedő fél egész életére sebet kapott. Nehezen, hosszan gyógyuló sebet, talán gyógyíthatatlan sebet. Hiába próbálja elfelejteni az ellene elkövetett bűnt, a fájdalom tovább él szívében. A megbocsátás azt jelenti, hogy lemondok a bosszúról és megtorlásról. De ennél nem szabad megállni, hanem el kellene jutni odáig, hogy nem táplálok magamban haragot, ellenszenvet és semmiféle negatív érzést a másik iránt. Nem állíthatjuk, hogy könnyű ezt megtenni, de az idő múlásával begyógyulhatnak ezek a lelki sebek. A megbocsátáshoz, a szívből jövő megbocsátáshoz az érzelmeken való túllépés, nagyvonalúság, nagylelkűség, bátorság, bizalom szükséges.

Tegyünk hozzá mindehhez még egy szempontot. Aki a legvégsőkig ragaszkodik a bűnös megbüntetéséhez és lehetőleg személyesen akar elégtételt venni, az tulajdonképpen nem bízik az Isten igazságos ítéletében. Ő maga ítélkezik a bűnös felett, ő akarja kiszabni és végrehajtani az ítéletet. Szükség van arra, hogy egy ország a társadalmi élet szabályozása érdekében törvényeket, köztük büntető törvényeket hozzon és bíróságokat tartson fenn, amelyek ítéleteket hoznak, büntetéseket szabnak ki, figyelembe véve az igazságosság alapelvét. Emellett létezik az isteni igazságosság is. Halálunk és feltámadásunk után Isten fogja megítélni életünket, amely alapján a kárhozatra vagy az üdvösségre jutunk, és biztosak lehetünk abban, hogy ez az ítélet igazságos lesz. De mi lenne akkor, ha csak az isteni igazságosság lenne jelen ebben az ítéletben? Mi lenne, ha nem számíthatnák irgalmára, megbocsátására? Mi lenne, ha ő is könyörtelenül ezt mondaná: „Nem tudok soha megbocsátani?” Isten mindig ki tudja mondani: megbocsátok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Beismerem, hogy sokszor nem ismerem fel saját vakságomat és nehezemre esne, ha megváltoztatnád az életem. De mégis erre van szükségem. Szükségem van arra, hogy a hit szemével lássak. Szükségem van arra, hogy lássam jóságot és irgalmat sugárzó arcodat. Uram, adj nekem bátorságot, hogy minden akadályt legyőzve, hozzád egyre közelebb kerüljek. Taníts meg engem arra, hogy mindig ki tudjam mondani a megbocsátó szót és remélhessek abban, hogy a mennyei Atya is irgalmas lesz hozzám. Térj be az én életembe, hogy üdvösség köszöntsön rám!

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Lk 14,1.7-11

Elmélkedés

A mai evangéliumi történet szerint Jézus elfogadja egy farizeus meghívását, betér házába. A történetben „vezetőként” van megnevezve a vendéglátó, aki a farizeusok között magasabb rangban lehetett, elismert személy volt. Minden bizonnyal az ilyen vezetők rendezhettek időnként olyan étkezéseket, amelyek során találkozhattak egymással az írástudók és megvitathattak vallási kérdéseket. Jézust is egy ilyen közösségi összejövetelre hívták meg. Maga az élethelyzet, mindaz amit még az étkezés előtt tapasztal, nyújtja számára a tanítás témáját. Nem kéri fel őt senki arra, hogy tanítson, ő a kezdeményező, aki szól a jelenlévőkhöz. Tanítását ebben a konkrét helyzetben vehetjük kritikának, amely azoknak a vendégeknek szól, akik megfeledkeztek a szerénységről és jobb helyet akarnak biztosítani maguknak.

A tanítás mondanivalója ugyanakkor túlmutat az étkezés határain és szól mindazoknak, akik az egyházi közösség tagjai. A krisztusi közösségben nincs helye az emberek egymás közti versengésének. Senki ne dicsőítse magát és ne helyezze önmagát mások elé! Mindenki törekedjék inkább a szerénységre és az alázatra! Jézus egész élete az alázatosság, a szolgálat példája, amiben követnünk kell őt. Ha hűséges vagyok Krisztushoz, helyem lesz a mennyben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! Te azt várod tőlünk, hogy téged kövessünk, a te nyomodban járva eljussunk Atyánkhoz és elnyerjük az örök életet. Segíts minket, hogy mindig betartsuk szabályaidat! Erősítsd bennünk a csapatszellemet, az Egyház szeretetét! Segíts minket, hogy sikerrel munkálkodjunk a magunk és mások üdvösségén! A legnagyobb győzelem az, hogy elnyerjük az örök életet. Segíts minket győzni, segíts minket az üdvösségre!

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából. Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Lk 6,12-19

Elmélkedés

Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok ünnepén az evangélium a tizenkét apostol kiválasztásáról és nevük felsorolásáról szól. E tizenkét személy lett a magja a krisztusi közösségnek, az Egyháznak. Miért hozta létre Jézus ezt a közösséget? Miért akarta, hogy követői közösséget alkossanak? A válaszhoz onnan kell kiindulnunk, hogy Jézus az üdvösség örömhírének hirdetője és az üdvösség közvetítője. Lukács bátran hirdeti ezt, ezért is nevezi Jézust írásában Üdvözítőnek. Az üdvösség műve nem Jézus mennybemenetele után kezdődik, mintha az apostolok kezdtek volna hirdetni egy üdvözítő tanítást. Az üdvösség Jézus Krisztus személyével kezd el megvalósulni a világban. Egész életében, valamint halálában és feltámadásában is Üdvözítőnek mutatkozik.

Jézus azt szeretné, hogy az üdvösség műve távozását követően is folytatódjék. Azért gyűjt maga köré tanítványokat és azért választja ki az apostolokat, hogy tanúi és küldöttei legyenek, akik az általa megkezdett munkát folytatják. Az üdvösség nem emberi elképzelés, elgondolás, hanem Isten terve az emberrel. Az üdvösség út, amelyen az ember jár és Istenhez ér. Ezen az úton az apostolokra alapozott Egyház vezet minket a Krisztustól, az Üdvözítőtől kapott megbízás alapján. Máshová vezető utakon sem elindulni, sem haladni nem érdemes.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor minden emberi hang és szó, lárma és zaj között felfigyeltél a vak szavára, akinek hitvallása füledbe jutott. Ez állított meg és késztetett arra, hogy meggyógyítsad őt, visszaadjad szemevilágát. Hitét jutalmaztad meg ily módon. Te ma is meghallod, amikor bizalommal fordulunk hozzád: gyógyítsd meg lelki vakságunkat! Adj nekünk hitet! Add nekünk a hit látásmódját! Add, hogy a hit megnyissa szemünket és szívünket, és felismerjük mindazt, ami üdvösségünkhöz szükséges. Add, hogy a hit erejével mindig a te utadon járjunk! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Abban az időben néhány farizeus jött Jézushoz, és figyelmeztették: „Sietve távozzál innen! Heródes meg akar ölni.” De ő ezt válaszolta: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök, és gyógyítok ma és holnap; csak harmadnapra fejezem be. De ma, holnap és holnapután tovább kell járnom utamat, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül. Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek. Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de te nem akartad. Meglátjátok, elhagyott lesz házatok. Mondom nektek: Nem láttok engem mindaddig, amíg el nem jön az az idő, amikor így kiáltoztok: Áldott, aki jön az Úr nevében!”
Lk 13,31-35

Elmélkedés

A tegnapi elmélkedésben már említettük, hogy Jézus állandóan közeledik Jeruzsálem felé, ahol prófétaként halál vár rá. Sem ennek tudata, sem emberi fenyegetés nem térítheti el őt útjától küldetése megvalósításától. A veszély az uralkodó, Heródes részéről fenyeget, aki meg akarja öletni Jézust. Heródes indokáról ugyan nem tudunk semmit, de ha igaz volt a Jézusnak szóló figyelmeztetés, akkor feltehetően Heródes a hatalmát féltette. Jézusról ugyanis időközben egyre többen gondolták, hogy ő a Messiás, messiási uralmát pedig úgy képzelték, hogy ő lesz az ország vezetője, nyilvánvalóan ezt akarhatta megakadályozni Heródes.

Az őt fenyegető halálveszélyt a farizeusok jelzik Jézusnak. A figyelmeztetés jóindulatúnak tűnik, amit furcsának tartunk a farizeusok részéről, hiszen más esetekben vitákat kezdeményeznek Jézussal, törvényszegéssel vádolják és ürügyet keresnek, hogy a vesztét okozzák. Ez esetben aligha feltételezhetünk jószándékot részükről, inkább úgy gondolhatják, hogy jó volna távol tartani Jézust a fővárostól, ahol nagyszámú néppel találkozna és tanítaná őket. Úgy tűnik, a farizeusok inkább saját érdekeiket védik, vezető hatalmukat féltik, de ügyeskedésük nem térítheti le Jézust arról az útról, amelyet végigjár, nem téríthetik el küldetésétől.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyiss nekünk ajtót. Erre ő azt feleli nektek: Nem tudom, honnan vagytok. Akkor ti bizonygatni kezditek: Veled ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők! Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!”
Lk 13,22-30

Elmélkedés

Korábbi elmélkedéseinkben említettük már, hogy Lukács úgy mutatja be Jézus nyilvános működését, vándorútját, mint aki állandóan Jeruzsálem felé halad. A valóságban többször is megtehette ezt az utat Jeruzsálem felé, illetve elhagyhatta a várost, hiszen felnőttként az ünnepekre minden évben elzarándokolt. Lukács feltehetően Jézus küldetéstudatának hangsúlyozása érdekében említi többször ezt a „jeruzsálemi utat.” Az Úr maga mondja: „nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül” (Lk 13,33). Jézus állandó haladása, közeledése Jeruzsálem felé annak jelképe Lukács írásában, hogy küldetése beteljesítéséhez egyre közelebb kerül.

A mai evangéliumba ezt olvassuk: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun!” A buzdítás a tanítványoknak és a későbbi korok Krisztus-követőinek, nekünk is szól: törekedjünk bejutni az üdvösségre! Az üdvösség elérése az ember számára nem könnyű, de nem is lehetetlen. Isten vezet minket, hogy napról napra előrehaladjunk az üdvösség útján és legyen erőnk a szűk kaput választani és azon belépni.

Ugyanakkor Jézus számára is volt szűk kapu. A szenvedés vállalása és a kereszthalál volt számára az a szűk kapu, amely a feltámadásra vezetett. Isten mindannyiunk számára új világot nyit, de ebbe a világba a szenvedés és a halál szűk kapuján és a feltámadáson át vezet az út.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.” Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.”
Lk 13,18-21

Elmélkedés

Jézus tanításának középpontjában Isten országa, a mennyek országa áll. Az ország megvalósulását, jelenlétét két példával világítja meg: az első a mustármagról, a második a kovászról szól. A mustármag egészen kicsiny, az ember el sem hinné, mekkorára képes megnőni. Ehhez hasonlóan növekszik Isten országa a világban, messze felülmúlva az emberi elképzeléseket. A lisztbe vagy a tésztába vegyített kevés kovász, azaz élesztő képes átjárni, megkeleszteni a tésztát. Mindkét példa arra utal, hogy Isten országa rejtett, titokzatos módon terjed, növekszik. A növekedés nem vehető észre rövid távon, de napról napra bontakozik. Az isteni tevékenység nem észlelhető, de az események hátterében tettenérhető, hiszen az emberek lelki fejlődése, átalakulása egy idő után már észrevehető.

Isten országának növekedése szinte észrevehetetlen, de állandóan úton van végső kiteljesedése felé. Rejtett valóság, amely az idő előrehaladtával egyre inkább megmutatkozik az emberek számára. Jézus fellépésének idején és az evangélium megírásának korában még kicsiny valóság az Isten országa, de az évszázadok folyamán egyre jobban kibontakozik, miként ezt a történelmi tapasztalat igazolta. Minden növekedés Istennek köszönhető, aki az én közreműködésemet is kéri, hogy országa növekedjen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, eljöttem házadba, hogy meghalljam, mit mondasz nekem te, Atyaisten, Teremtőm, s te, Úr Jézus, Megváltóm, te, jóságos Szentlélek, Vigasztalóm életben és halálban. Nyisd meg szívemet Szentlelked által Jézus Krisztusért, hogy szavaidból megtanulhassam megbánni bűneimet, életben és halálban hinni Jézus Krisztusban, s minden nap jobbá lenni szent életben és életmódban.

Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.” Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.”
Lk 13,18-21

Elmélkedés

Jézus tanításának középpontjában Isten országa, a mennyek országa áll. Az ország megvalósulását, jelenlétét két példával világítja meg: az első a mustármagról, a második a kovászról szól. A mustármag egészen kicsiny, az ember el sem hinné, mekkorára képes megnőni. Ehhez hasonlóan növekszik Isten országa a világban, messze felülmúlva az emberi elképzeléseket. A lisztbe vagy a tésztába vegyített kevés kovász, azaz élesztő képes átjárni, megkeleszteni a tésztát. Mindkét példa arra utal, hogy Isten országa rejtett, titokzatos módon terjed, növekszik. A növekedés nem vehető észre rövid távon, de napról napra bontakozik. Az isteni tevékenység nem észlelhető, de az események hátterében tettenérhető, hiszen az emberek lelki fejlődése, átalakulása egy idő után már észrevehető.

Isten országának növekedése szinte észrevehetetlen, de állandóan úton van végső kiteljesedése felé. Rejtett valóság, amely az idő előrehaladtával egyre inkább megmutatkozik az emberek számára. Jézus fellépésének idején és az evangélium megírásának korában még kicsiny valóság az Isten országa, de az évszázadok folyamán egyre jobban kibontakozik, miként ezt a történelmi tapasztalat igazolta. Minden növekedés Istennek köszönhető, aki az én közreműködésemet is kéri, hogy országa növekedjen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, eljöttem házadba, hogy meghalljam, mit mondasz nekem te, Atyaisten, Teremtőm, s te, Úr Jézus, Megváltóm, te, jóságos Szentlélek, Vigasztalóm életben és halálban. Nyisd meg szívemet Szentlelked által Jézus Krisztusért, hogy szavaidból megtanulhassam megbánni bűneimet, életben és halálban hinni Jézus Krisztusban, s minden nap jobbá lenni szent életben és életmódban.