Battaplébánia

Abban az időben: Példabeszédet mondott Jézus arról, hogy szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni. Így szólt: Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.
Az Úr így szólt: Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?
Lk 18,1-8

Elmélkedés

Talál-e hitet?

Az elmúlt két vasárnap már elmélkedtünk a hitről, a mai evangélium záró részében szintén a hit kerül elő. Jézus a következő kijelentést teszi: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” Kissé cinikus válasz volna részünkről, ha azt mondanánk, ez attól függ, mikor jön el. Hiszen az emberiség története folyamán egyes korszakokban erősebben ragyog a kereszténység fénye, míg más időszakokban halványulni látszik. Hogyan viszonyul napjaink embere a hithez?

Sokan azt tartják bombabiztos igazságnak, aminek van tudományos alapja, ami tudományos módszerekkel bizonyítható. Tartalmazhat akármilyen üzenetet a Szentírás, mondhatnak akármit a régmúlt idők szentjei, taníthat bármit is az Egyház, a mai ember hajlamos csak azt elhinni, amit a tudomány bizonyított. A tudományos eredményeket nem szabad lekicsinyelnünk, de bálványoznunk sem érdemes, hiszen szinte minden tudományban vannak olyan alapigazságok, alaptételek, amelyek nem bizonyítottak, mégis mindenki elfogadja őket, mert különben annak a tudományágnak a rendszere romba dőlne. Azt is könnyen beláthatjuk, hogy az érzékelhető, a megtapasztalható világon kívül léteznek más valóságok is, amelyeknek a súlyát vagy méretét nem lehet mérni.

A hívő ember olykor értetlenül áll azon tény előtt, hogy Isten időnként próbára teszi hitét. Nagyon jó példa erre az ószövetségből Ábrahám esete. Egy napon Isten azt kéri tőle, hogy áldozza fel a fiát. A kérést Isten nem indokolja semmivel, nem fűz hozzá magyarázatot, csak egyszerűen előadja kérését, s mint utólag kiderül, mindez csupán azért történik, hogy próbára tegye Ábrahám hitét. Nagyon érdekes, hogy Ábrahám meghallgatja a kérést és nem kér magyarázatot, nem kezd el alkudozni, nem tesz Istennek ajánlatot, hogy esetleg valami mást áldozzon fel a fia helyett, hanem elindul, viszi a fiát, hogy teljesítse azt, amit Isten kér tőle. Ő, aki valamivel korábban a legvégsőkig elment az alkudozásban, amikor Szodoma és Gomorra városát akarta megmenteni, most hallgat, nem mond semmit. A hit, az Istenben való hit itt a feltétlen engedelmességben, Isten akaratának elfogadásában mutatkozik meg. Az utolsó pillanatban persze Isten megállítja őt, megakadályozza, hogy megölje, feláldozza fiát, és kinyilvánítja, hogy mindezzel csak Ábrahám hitét akarta próbára tenni.

Ábrahámhoz hasonlóan mi is jóságosnak, irgalmasnak ismerjük meg Istent, aki mindig a szeretet arcát mutatja felénk. Isten végtelenül türelmes hozzánk, új lehetőségeket kapunk tőle, hogy visszatérjünk hozzá, ha bűneink miatt eltávolodunk tőle és megszakítjuk a vele való szeretetközösséget. Amikor pedig életünkben beáll valamilyen fordulat, történik egy nem várt esemény, akkor elhomályosul előttünk Isten jóságos, szerető arca, és hitünk alapja rendül meg. Ez a hit próbája. Mielőtt nagyon megrettennénk tőle, gondoljunk arra, hogy Jézus is átélte ezt, mégpedig a kereszten, a halála előtti pillanatokban. Ezért mondhatta: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”

Ahogyan Jézus számára a sötétség órája után felragyogott a feltámadás világossága, ugyanúgy mi is bízhatunk abban, hogy Isten képes mindent jóra fordítani. Ha hiszünk ebben és hűségesek leszünk Istenhez, akkor az Emberfia fog találni hitet a földön.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te arra bátorítottad tanítványaidat és buzdítasz minket is, hogy szüntelenül imádkozzunk. Szükségünk van bátorításodra, hiszen sokszor kételkedünk az ima erejében. Ha Isten nem azonnal teljesíti kéréseinket, vagy nem egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, könnyen elbizonytalanodunk. Pedig kitartóan kell imádkoznunk, mindig azzal a bizalommal, hogy Isten mindent megad nekünk, ami a lelkünk üdvösségét szolgálja. Segíts minket a hit próbatételei idején, hogy szívünkben megőrizzük a jóságos Isten arcát!

Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt. Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot. Amikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok, hogy miképpen és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok! A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit kell mondanotok.
Lk 12,8-12

Elmélkedés

A néphez intézett beszéd elején felvázolt téma, az üdvösség kérdése, egyre jobban előtérbe kerül. Jézus jól látja, hogy a jövőben milyen veszélyek fogják fenyegetni követőit és a hitüket. Szavai azonban nem csak figyelmeztetésként hatnak, hanem buzdításként is. A keresztény ember legyen tudatában annak, hogy Krisztusban való hite miatt támadások fogják érni és hite törékeny. Senki sem lehet túlzottan magabiztos, mert az élet komoly próbatételek elé állítja. Itt nem csak arra kell gondolni, amikor hitetlen emberek bántalmazzák őt hite, vallásossága miatt, hanem arra is, amikor a szenvedés vagy az élet más határhelyzetei állítják az embert választás, döntés, állásfoglalás elé. Ez utóbbiak is sok esetben jelentenek próbatételt, a hit próbatételeit az ember számára.

Hitünk valóban törékeny, ezért szüntelen erősítésére kell törekednünk, hogy kiálljuk ezeket a próbákat és megvalljuk hitünket. Miért fontos e megvallás? Egyrészt tanúságtétel a világ számára, azaz jó példa, amely új követőket szerezhet Krisztusnak. Másrészt az üdvösség feltétele. Ezzel kapcsolatban teszi a mi Urunk a következő kijelentést: „aki megvall engem az emberek előtt, azt az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt.”

Jézus az Emberfia, aki a hitéhez hű emberek mellett áll a végső ítéletkor. Ő vezessen be mindannyiunkat a mennyországba!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg bennünket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne; sem olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit szűk körben bizalmasan mondtatok, nyilvánosan elbeszélik, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, szájról szájra adják. Mint barátaimnak, azt mondom nektek: ne tartsatok azoktól, akik megölik a testet, de többre nincs hatalmuk. Megmondom nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek – azonfelül, hogy megöl – arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Újból mondom: ettől féljetek! Nemde öt veréb sem ér többet, mint két krajcár? Isten mégsem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt, számon tartja fejetek minden hajszálát is. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.”
Lk 12,1-7

Elmélkedés

Az előzményekben Jézus szemtől szemben elmondta a farizeusoknak és az írástudóknak, hogy miért tartja helytelennek vallásosságukat. A legnagyobb gond a képmutatással van, hiszen a látszatra törekszenek, de szívük távol van Istentől.

Ezt követően Jézus már nem nekik beszél, hanem a néphez intézi tanítását. Szavainak lényege így foglalható össze: ne kövessék magatartásukban, életvitelükben a farizeusok képmutató viselkedését! A képmutatás kifejezés arra utal, hogy valaki mások társaságában vagy egy közösségben szerepet játszik, másnak mutatja önmagát, mint amilyen valójában. A farizeusok az életszentség látszatát akarták kelteni, hogy kivívják az emberek elismerését. A farizeusi lelkületet Jézus kovásznak, élesztőnek nevezi. Miként a kovász átjárja a tésztát, amibe belekeverik, ugyanúgy a farizeusi magatartás átjárja a társadalom, a közösség életét. De amíg a tészta vagy a kenyér esetében a kovásznak jótékony hatása van, addig a farizeusi lelkület megrontja a közösség életét és rossz hatással van annak tagjaira.

A tanítás további részében Jézus arról beszél, hogy a képmutatás nem tarthat örökké, az emberi szándékok előbb, utóbb napvilágra kerülnek. Az emberi cselekedetek megítélése természetesen nem a mi feladatunk, hanem Istené, aki igazságos és irgalmas bíró.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!

Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek velük: azok megölték őket, ti meg sírt készítetek nekik. Nem hiába mondja Isten bölcsessége: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk. Némelyeket közülük megölnek, másokat üldözni fognak. E nemzedéknek számot kell adnia minden próféta véréről, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől egészen Zakariás véréig, akit az oltár és a templomépület között megöltek. Igenis, mondom nektek: felelősségre vonják mindezért ezt a nemzedéket. Jaj nektek, törvénytudók! Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok.” Amikor ezeket elmondta nekik, az írástudók és a farizeusok nagy felháborodásukban különféle kérdésekkel kezdték faggatni. Azon fondorkodtak, hogy rajtakapják valami olyan kijelentésén, amellyel vádolhatják.
Lk 11,47-54

Elmélkedés

A farizeusok és törvénytudók ellen mondott, s magatartásuk helytelen mivoltát feltáró jézusi beszéd harmadik részét olvassuk a mai evangéliumban. Az előzményekben Jézus bemutatta cselekedeteik és gondolkodásuk hiányosságát, ma pedig egész életvitelük legnagyobb veszélyéről beszél. Ezt mondja: „Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok.” A törvénytudóknak az volna a feladata, hogy az isteni kinyilatkoztatást, szót és parancsot értelmezzék, magyarázzák, annak helyes megtartására tanítsák az embereket. De hogyan tudnák ezt a feladatukat teljesíteni, ha ők maguk sem értik meg az isteni üzenetet és nem aszerint élnek? Hogyan tudnának másokat erre tanítani, ha életvitelük ennek ellenkezője? Hogyan mutathatnák meg az üdvösség útját másoknak, ha maguk sem törekszenek az üdvösség elérésére?

Jézus beszéde itt éri el csúcspontját, hiszen már nem néhány szál növényről, vagy kevés termésről van szó, hanem az ember számára a legfontosabbról, az örök életről, az üdvösségről. A farizeusokat és az írástudókat Jézus teljesen alkalmatlannak tartja arra a feladatra, amit végeznek és ennek a képmutatásuk az oka. Ismerik ugyan a törvényeket, aprólékosan be is tartják azokat, de a mögöttük rejlő üdvözítő isteni szándékról mit sem tudnak.

Krisztus törvényének, a szeretet parancsának teljesítése vezessen minket az üdvösség útján!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni! Jaj nektek, farizeusok! Szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken. Jaj nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.” Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.”
Lk 11,42-46

Elmélkedés

A farizeusi lelkület helytelenségének feltárása folytatódik a mai evangéliumban. Jézus jól látja, hogy a farizeusok gondolkodásának mélyén a hit hiánya húzódik meg. Úgy gondolják, hogy Isten iránti tiszteletüket azzal tudják kifejezni, ha ügyelnek arra, hogy elkerüljék a tisztátalannak minősített dolgokkal való érintkezést. Vallásosságuk másik lényeges eleme, hogy a törvényi előírások szerint mindenből tizedet adnak. A farizeusok annyira ügyelnek a törvények aprólékos megtartására, hogy a tized megfizetéséből nem maradhat ki még néhány szálnyi fűszernövény sem. Jézus szavaiból érezzük az iróniát. Vajon tényleg ez tetszik Istennek? Valóban értékes ez az adomány, ez a felajánlás? Vajon elfogadja-e Isten ezt az adományt olyan embertől, aki nem gyakorolja az igazságosságot és a szeretetet?

A vallási életben mindig megvan az a kísértés, hogy megelégedjünk bizonyos külső cselekedetekkel. Ez a kísértés nehezen észrevehető és nem könnyű ellene küzdeni. A vallásosság hamar kiüresedik, elveszíti lelki tartalmát, ha valaki csak a vallási, egyházi törvények megtartására törekszik, s a kötelességteljesítés szintjére csökken nála minden vallási megnyilvánulás. Vigyázzunk, mert a farizeus nagyon ügyesen elbújik lelkünk mélyén!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életem Istene és Ura! Neked szentelem kezem munkáját és a pihenéssel töltött napokat. Könyörülj ezen a munkában megfáradt kézen. Feléd emelt kézzel ígérem neked, hogy nem menekülök lustán a munka elől és nem múlik el napom imádság nélkül. Nyújtsd ki kezedet és vezess engem a munka és az imádság által az üdvösség felé!

Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!”
Lk 11,37-41

Elmélkedés

Napjainkban természetesnek tartjuk, hogy étkezés előtt alaposan kezet mosunk, s ennek alapvetően egészségügyi oka van, így kerülhetjük el az esetleges fertőzéseket. A bibliai időkben a kézmosásnak az egészségügyi okon túl vallási indoklása is volt. A vallásos zsidó ember, és különösen is a farizeusok szigorúan ügyeltek lelkük tisztaságára és kerülték a tisztátalan dolgokkal való érintkezést. Úgy gondolták, hogy például az edények tisztogatásával eleget tehetnek az isteni akaratnak, s ezzel elkerülhetik, hogy tisztátalanná váljanak.

Ez a zsidó szokás, illetve farizeusi gyakorlat tükröződik a mai evangéliumi jelenetben. Jézus nem figyelt erre, s vendéglátója, egy farizeus számonkéri ezt a mulasztást vendégétől. Válaszában Jézus arra utal, hogy Isten számára nem a külső tisztaság a lényeges, hanem a belső tisztaság, a szív és a lélek tisztasága. Hiába mosogatja ugyanis valaki az étkezéshez használt edényeket, ha vallásossága kimerül ebben, és mit sem törődik például az irgalmasság gyakorlásával. A mi Urunk szerint az Isten iránti tisztelet és szeretet megnyilvánulása az, ha embertársunkkal irgalmat gyakorlunk. Az ilyen jócselekedetek teszik tisztává lelkünket, és tesznek minket Isten szeretett gyermekeivé. Fordulj irgalmas szívvel embertársadhoz és Isten is könyörülni fog rajtad.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
Lk 11,29-32

Elmélkedés

A keresztény igehirdetés két szempontból szokta párhuzamba állítani Jónás prófétát és Jézust. Mindkettő alapjául Jézus beszéde szolgál. Egy alkalommal saját feltámadására utalva mondta: „Ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel” (Mt 12,40). A másik szempont pedig a bűnbánat, amiről a mai evangéliumban olvasunk. Jónás próféta Isten küldötteként érkezett meg a bűnös városba, Ninivébe, és hirdette, hogy Isten ítélete fogja elpusztítani a várost, ha lakói nem tartanak bűnbánatot. A niniveiek komolyan vették az isteni figyelmeztetést, bűnbánatot tartottak és ennek köszönhetően elkerülték az ítéletet.

Jézus szintén azzal kezdte nyilvános működését, hogy bűnbánatot hirdetett. Jónás és a niniveiek esetét felidézve egy pozitív példát említ, amely nemcsak szembesíti hitetlen kortársait saját bűnükkel, hanem egyúttal megmutatja a helyes emberi magatartás irányát. Az isteni akarattal való szembeszegülés, Isten parancsainak semmibe vétele, az Istennel szemben tanúsított engedetlenség következményekkel jár. Az ítéletet senki nem kerülheti el, s azok számíthatnak Isten irgalmára, akik bűnbánattal közelednek felé. Legyen a bűnbánat mindig Isten iránti szeretetünk kifejezése!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Te azt akartad, hogy a férfi és a nő teljesen és visszavonhatatlanul adja át önmagát a másiknak szeretetben és fogadja el a másikat szeretetben. Segítsd a házastársakat a helyes élet szabályainak elsajátításában és gyakorlásában, hogy hűségben keressék és szolgálják egymás javát! Legyenek hűségesek egymás iránt! Legyenek hűségesek a szeretethez! Érezzék minden nap, hogy te vagy életük középpontja és szeretetük forrása! Segítsd a családokat és a családtagokat, hogy szentté legyenek! Segítsd a családtagokat, hogy az evangéliumhoz méltóan éljenek!

Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak, és hangosan így kiáltottak: Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk! Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: Menjetek, és mutassátok meg magatokat a papoknak! Útközben megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen? Aztán hozzá fordult: Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.
Lk 17,11-19

Elmélkedés

Az élet fordulata

A levelek Jákob tiszteletesnek című művészfilm két magányos ember különös találkozását mutatja be. Az életfogytiglan tartó börtönbüntetésre ítélt nő tizenkét év raboskodás után váratlanul kegyelmet kap. Munkát is ajánlanak neki, egy Isten háta mögötti faluban kell segíteni egy atyának, aki szinte teljesen vak. Az idős pap számára a nap legboldogabb pillanata az, amikor a biciklis postás bekanyarodik az omladozó plébániához vezető útra és elkiáltja magát: „Levelek Jákob tiszteletesnek!” Az öreg évek óta abban leli örömét, hogy a neki író embereknek válaszol és imádkozik értük. Az asszony ebben a munkában segít neki, bár ő teljesen hiábavalónak tartja mind a levelezést, mind az imádkozást. Egy idő után elhatározza, hogy otthagyja az atyát, s ettől kezdve megszűnnek a levelek, nem ír többé senki Jákob atyának. A nő megsajnálja a papot és úgy tesz, mintha újra érkeznének levelek. Újságpapírokat tép szét, mintha a leveleket szakítaná fel és történeteket talál ki, hogy a pap újra örömét lelje abban a szolgálatban, amit korábban végzett. A történet érdekessége, hogy a börtönviselt asszony milyen lelki változáson megy át, a kezdeti érdektelensége elmúlik, s egy alkalommal saját élettörténetét mondja el Jákob atyának, mintha azt is valamelyik levélből olvasná fel. Kétségtelen, hogy az atya egyszerűsége, lényeglátása, hite változtatja meg őt.

A hit képes megváltoztatni az ember életét. A hitről való tanúságtétel pedig képes megváltoztatni a másik ember életét. Az elmúlt vasárnap a mustármagról szóló példázat kapcsán már elmélkedtünk a hitről, amely az ember pozitív válasza Isten felé. Szabad akaratunk miatt akár el is utasíthatjuk Istent, ez a hitetlenség. A mai evangéliumban szintén a hit kerül elő. Tíz leprás betegségben szenvedő ember kéri Jézus segítségét, aki valamennyiüket meggyógyította. Amikor egyikük visszatér, hogy kifejezze háláját, Jézus ezt mondja neki: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”

Jézus csodáinál mindig megfigyelhetjük, hogy a meggyógyított emberek élete megváltozik. A leprás betegeknél különösen is igaz ez. Abban a korban a betegség további terjedése érdekében a leprások elkülönülve voltak kénytelenek élni. Modern szóhasználattal élve a társadalom kitaszította őket. Amikor valakinél megszűnt ez a súlyos bőrbetegség, akkor a papok nyilvánították az illetőt tisztának, megtisztultnak, s ez a társadalom közösségébe való visszafogadást is jelentette. Ez a szokás mutatkozik meg a tíz leprás esetében is, akiket Jézus a paphoz küld, hogy ő nyilvánítsa ki, igazolja gyógyulásukat.

Nem csak a betegségből való gyógyulás, hanem maga a betegség is gyökeresen megváltoztatja az ember életét. Itt most ne a néhány napig tartó megfázásra, hanem komoly szenvedéssel járó betegségre gondoljunk. Némelyek ilyenkor Istent hibáztatják és elveszítik hitüket, mert nem akarják elfogadni a szenvedést. Úgy gondolják, hogy életük csak egészségesen lehet boldog. Mások elfogadják és türelmesen hordozzák a betegség keresztjét, amely egyáltalán nem gyengíti, hanem inkább megerősíti hitüket. Szenvedésüket, betegségüket felajánlják valamilyen jó célra. Imádkozzunk azért, hogy életünk váratlan helyzeteiben, fordulataiban is meg tudjuk őrizni hitünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, minden a végtelen szeretetedből származik, ezért mindenért hálát adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó képességeimért és gyengeségeimért egyaránt. Hálás vagyok az örömért és szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzeteiért. Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz. Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár tőled, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy a hálámat mindig ki tudjam fejezni!

Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Lk 1,26-28

Elmélkedés

Ma Szűz Máriát, Magyarok Nagyasszonyát ünnepeljük. Az ünnep evangéliuma az angyali üdvözlet bevezető sorait tartalmazza, miszerint Isten küldötte, Gábor angyal ezekkel a szavakkal köszönti a názáreti szüzet: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” E köszöntésben az angyal „kegyelemmel teljesnek” és „áldottnak” nevezi Máriát.

A kegyelemmel való teljesség hangsúlyozása azért kap szerepet az angyali üdvözletben, hogy senki ne gondolhassa azt, hogy csupán valamiféle emberi kiválóságnak vagy érdemnek köszönhető az, hogy Mária lehetett a Megváltó édesanyja. Ahhoz, hogy ő alkalmas legyen ezen hivatás betöltésére, Isten kegyelmére volt szükség. Akit tehát Isten kiválaszt egy feladatra, azt kegyelmével alkalmassá is teszi a megbízás teljesítésére. Ez a kegyelmi segítség azonban nem rombolja le az emberi akaratot és nem teszi szükségtelenné az emberi közreműködést. Mária elfogadta Isten szándékát és együttműködött az isteni kegyelemmel.

Az angyal áldottnak nevezi köszöntésében Máriát. Ez a jelző ismétlődik meg Mária személyével kapcsolatban, akit Erzsébet, Keresztelő János anyja, így köszönt: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!” (Lk 1,42). Isten áldása kíséri életük folyamán mindazokat, akik készek az ő szolgálatába állítani életüket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szűz Mária, a Magasságbelinek alázatos leánya, benned csodálatos módon beteljesedett az isteni hívás titka. Te képmása vagy annak, amit Isten véghezvisz abban, aki rábízza magát. Benned a Teremtő szabadsága felemelte a teremtmény szabadságát. Az, aki a te öledben megszületett, egyetlen akarással egyesítette Isten gyógyító szabadságát az engedelmes emberi követéssel. Hála a te igen-szavadnak, végérvényesen egyesült Isten megszólítása és az Isten-ember válasza. Te vagy az új élet zsengéje, te megőrzöd mindnyájunk számára az öröm és szeretet nagylelkű igenjét.

Szent II. János Pál pápa

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeitek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: „Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem.” Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbehozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.”
Lk 11,15-26

Elmélkedés

Jézus csodái közül minden bizonnyal a legkülönlegesebbek azok az esetek, amikor gonosz lelkeket, ördögöket űz ki a megszállottakból. A tünetek alapján az ilyen betegeket manapság pszichés betegeknek neveznénk, akiknél esetleg epilepsziás rohamok is előfordulnak. A Jézus-korabeli orvostudomány azonban nem tudta megmagyarázni, hogy mi állhat az ilyen jellegű lelki betegségek hátterében és gyógyításukra sem volt képes.

Jézus viszont isteni erejével képes volt megszüntetni ezeket a lelki bajokat, miként más betegségeket is sikeresen meggyógyított. A kívülállók nem tudták másként értelmezni a gyógyítást, minthogy az Úr kiűzi az ördögöket. A mai evangéliumi részben Szent Lukács azt is leírja, hogy a megszállott néma is volt. A néma megszólalása jelzi, hogy a gyógyítás eredményes. Kettős csoda történik tehát, amely a jószándékúakat örvendezésre és a Jézusban való hitre indítja, miközben ellenfelei azzal kezdik vádolni, hogy a gonoszok fejedelmének segítségével képes ilyen rendkívüli cselekedetekre.

Ez a csoda azt is tanítja, hogy Isten hatalma nagyobb a gonosz hatalmánál, képes legyőzni azt. A kísértések idején ezzel a gondolattal kérjük Isten segítségét, hogy legyőzhessük rossz vágyainkat és a jó győzhessen bennünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!