Battaplébánia

Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványainak: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
Lk 11,5-13

Elmélkedés

A Miatyánk kezdetű imával Jézus arra bátorít minket, hogy kéréseinkkel bátran forduljunk Istenhez, hiszen ő gyermekeiként tekint ránk. A mai evangélium újabb megerősítést ad azzal kapcsolatban, hogy van létjogosultsága a kérő imának. Természetesen nem érdemes abba a szélsőségbe esnünk, hogy soha nem jut időnk Istent dicsőíteni, magasztalni és áldani, és csupán csak akkor imádkozunk, amikor azt érezzük, hogy valamire szükségünk van Istentől. Ha a különféle imamódokban erőteljes eltolódás mutatkozik a kérések irányába, akkor valójában Istent eszközként akarjuk felhasználni saját céljaink megvalósításához.

Arra is ügyelnünk kell, hogy milyen lelkülettel kérünk. A kiinduló helyzet mindig az legyen, hogy Isten jól tudja, mire van szükségünk a földi boldogsághoz s az örök boldogság elnyeréséhez. Ne akarjunk okosabbak, bölcsebbek lenni Istennél, azt a látszatot keltve, hogy mi jobban tudjuk, mi szolgál lelkünk javára. Lényeges továbbá, hogy azzal a bizalommal forduljunk kéréseinkkel Istenhez, hogy ő képes nekünk segíteni. Ugyanakkor fogadjuk el azt, hogy Isten csak azokat a kéréseinket teljesíti, ami lelkünk üdvösségére szolgál. Az imában legyünk mindig türelmesek és soha ne követelőzzünk. S végezetül, a mai evangéliumi példabeszéd tanulságaként: legyünk kitartóak az imádkozásban!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát; Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Lk 11,1-4

Elmélkedés

A múlt szombati evangélium kapcsán már megemlítettük, hogy Jézus Atyaként mutatja be Istent az embereknek. A legtöbb esetben úgy beszél Istenről, mint saját Atyjáról, máskor pedig arra bátorítja követőit, tanítványait, egész hallgatóságát, hogy Atyaként tekintsenek Istenre. Ugyanez a gondolat figyelhető meg akkor is, amikor imádkozni tanítja őket. A Jézus által tanított ima egészen közel hozza hozzánk Istent. Nem a magunk bűnös világába akarjuk őt lerántani, hanem gyermeki lelkülettel, egyszerűséggel, bizalommal szeretnénk Istenre tekinteni.

Egyik tanítványa ezzel a kéréssel fordul Jézushoz: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” E kérést tehát azzal indokolja, hogy Keresztelő János is tanította imádkozni tanítványait, ahogyan ezt más rabbik, tanítók is tették. A tanítványok látták imádkozni Mesterüket, és akkor hangzik el a kérés, amikor Jézus éppen befejezte imádságát. Talán jogosan érezzük azt, hogy a kérés a következőt is tartalmazza: taníts minket úgy imádkozni, ahogyan te imádkozol! És valóban, miként Jézus Atyjának szólítja Istent, ugyanerre bíztatja a kérdezőt és valamennyi tanítványát.

Imádságom mindig abból induljon ki, hogy Isten gyermeke vagyok és bátran atyámnak szólíthatom Istent.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására!

Szent Ágoston

Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
Lk 10,38-42

Elmélkedés

A mai evangéliumban szereplő Márta és Mária annak a Lázárnak voltak a testvérei, aki Jézusnak volt a barátja, s akit az Úr feltámasztott a halálból. A testvérek a Jeruzsálemhez közeli Betánia nevű településen laktak. Jézus talán többször is megszállhatott náluk útja során, most is hozzájuk tér be.

A korabeli zsidó szokások szerint a nőkkel, az asszonyokkal éppúgy tilos volt közölni Isten titkait, az Istenről szóló tanítást, mint a pogányokkal. A vallásosság csupán a férfiak, mégpedig a felnőtt korú férfiak ügye volt. Az asszonyok dolga a házimunka végzése és a gyermekek felnevelése volt. Márta azt a női szerepet gyakorolja, amit elvártak tőle. Vendég érkezett a házhoz, akit ki kell szolgálni. Helyzetéből érthető a méltatlankodása, hiszen a hagyományos szereposztás szerint testvérének, Máriának is ugyanez lett volna a kötelessége.

A történet első meglepetése az, hogy Mária nem női szerepe szerint cselekszik. Nem a munkát akarja ő megtagadni, hanem hallgatni szeretné Jézust, s ezzel olyat tesz, amit egy nőtől nem vártak abban az időben. Ugyanakkor Jézus is meglepetést okoz, mert férfiként nem teszi helyre Máriát, nem utasítja őt, hogy inkább végezze az asszonyi munkát, akkor sem, amikor Márta méltatlankodik.

Jézus tanításának hallgatása kedvéért, némelykor át kell lépnünk a megszokottság, a szokások határait.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Vezesd, ó, Krisztus az ifjúságot igazságban, hogy ne hagyják magukat tévútra vezetni új bálványok által, mint amilyen a magamutogató fogyasztás, a mindenáron való jólét, az erkölcsi lazaság, vagy az erőszakos tiltakozás. Hadd éljék meg inkább a te üzenetedet örömben, mely a nyolc boldogság üzenete, az isteni és felebaráti szeretet üzenete, az erkölcsi elkötelezettség üzenete a társadalom hiteles alakítása érdekében.

Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?”
Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Lk 10,25-37

Elmélkedés

Az irgalmas szamaritánusról szóló történet Jézus egyik legismertebb példabeszéde. A történet egyszerű leírással kezdődik, egy úton lévő embert kifosztanak, súlyosan bántalmaznak, majd magára hagyják. Ez a kezdet felkelti a kíváncsiságunkat, vajon mi lesz ennek az embernek a sorsa. Ugyanakkor felébred bennünk az együttérzés és gondolatban rögtön elkezdjük tervezgetni, hogyan lehetne rajta segíteni. Szinte fellélegzünk, amikor az elbeszélés folytatásában közeledik egy pap. Ő, aki a jeruzsálemi templomban ellátja a szolgálatot az istentiszteleteken, biztosan segíteni fog – gondoljuk. De nem így történt. Utána egy templomszolga jár arra, de ő is hasonlóan tesz. Nincs mentségük, hiszen mindkettőjük esetében arról van szó, hogy meglátták a bajba jutott embert, de továbbmentek, nem segítettek neki.

Harmadikként egy szamaritánus ember jár arra. Jézus zsidó hallgatósága ellenséges módon viselkedett velük, ezért tőle semmi jót sem vártak. De az előítéletek nem igazolódtak, a szamaritánusnak megesett a szíve a bajba jutott emberen, segített neki és gondoskodott róla, hogy felépüljön. A két csalódás után, a szamaritánus meglepetést okoz, hiszen éppen ő gyakorol irgalmasságot, akitől ez nem volt várható.

Én is tudok olyan élethelyzetekben segíteni, amikor ezt mások nem is várnák tőlem. Érdemes kipróbálni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik tanításod, örömhíred továbbadására. E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy e küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül a menny felé!

Abban az időben: Az apostolok kérték az Urat: Növeld bennünk a hitet. Az Úr így válaszolt: Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben, engedelmeskedik nektek. Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere ide tüstént és ülj asztalhoz. Nem ezt mondja-e inkább: Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is! S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak kötelességünket teljesítettük.

Lk 17,5-10

Elmélkedés

Kegyelem és döntés

Általános iskolás diák voltam, amikor 1980-ban első magyar űrhajósként Farkas Bertalan a világűrben járt. A jelentős eseményről a mi iskolánk is megemlékezett. Egyik tanárunk nagyon lelkiismeretesen összeállította az űrhajózás addigi történetét és érdekfeszítő előadást tartott a témában. Többek között szó esett Jurij Gagarinról is, ő volt a világon az első ember, aki a világűrben járt egy rakétával. Lelkes tanárunk azt is megemlítette, hogy Gagarin azt mondta, hogy a világűrből nem látni semmiféle Istent. Azóta persze már kiderült, hogy Gagarin nem is mondott ilyet, de akkor még élt a legenda az istentagadó mondásról. Én már jónéhány éve jártam templomi hittanra, ezért bátorkodtam megjegyezni, hogy Gagarin nélkül is tudtuk, hogy Isten láthatatlan, mert ő lélek, ezért kár volt neki ekkora utat megtennie, biztosan megtalálta volna Istent, ha máshol keresi. Tanárunk ekkor jobbnak látta, ha visszatér az űrhajózás témájához.

Egyesek próbálják a tudományos és a hitbeli dolgokat szembeállítani egymással, mintha a tudományos ismeretek ellentmondanának a hitbeli igazságoknak. Mások odáig jutnak, hogy tudományos módszerekkel próbálják cáfolni Isten létezését és mindazt, ami a hit világába tartozik. E kísérletek és szándékok ugyan nem mindig fakadnak jóindulatból, de azt igazolják, hogy hitünk értelmi megalapozottságot kíván és ez az igény nagyon is jogos. Hitünk igazságait szeretnénk értelmünkkel is mind jobban felfogni és megismerni. Ebből a szempontból a hit egy tanulási, megismerési folyamat, értelmi tevékenység, párbeszéd Istennel, aki egyre jobban feltárja önmagát azok számára, akik őszinte szívvel keresik őt. Ugyanakkor azt is el kell fogadnunk, hogy emberi értelmünkkel nem vagyunk képesek a végtelen Istent teljes valóságában megismerni. Megismerésünk annak köszönhető, hogy Isten kinyilatkoztatja önmagát számunkra. Ebből a szempontból a hit kegyelem, Isten ajándéka. Egy harmadik igazságot is hozzá kell ehhez tennünk: a hit döntés, az ember szabad döntése. Az önmagát kinyilatkoztató, az önmagát nekünk megmutató Isten ugyanis válaszunkat várja.

Elmondja szándékát, törvényei által megmutatja a boldogság útját és meghív minket az üdvösségre. Isten megszólít minket a Szentírás üzenete által, megszólít Jézus Krisztus személye által és megszólít Szentlelke által. Isten megszólítása, hívása vonzást jelent az ember számára, Isten be akar vonni minket életébe, az ő szeretetébe. Felkínálja, hogy éljünk őbenne, éljünk a szeretetében, éljünk közösségben vele. A hit pozitív, azaz elfogadó, a hitetlenség negatív, azaz elutasító válasz az ember részéről.
A mai evangéliumban az apostolok a következő kéréssel fordulnak Mesterükhöz: növeld bennünk a hitet. Jézus nagyon bátorító választ ad nekik, amikor a mustármag kicsinységéről beszél, amely magból hatalmas növény lesz. A hit nagyra nőhet, megerősödhet az emberben, s ez Isten kegyelmének köszönhető. Nem véletlen, hogy az igehirdetésben oly sokszor beszélünk a hit útjáról, amelyet mindenkinek személyesen kell végigjárnia. Értelmem segítségével megismerem hitünk igazságait, kegyelme által Isten magához vonz, én pedig szabad akaratommal döntést hozok. Senki nem kényszeríthet a hit igazságainak elfogadására, sem a hit szerinti életre. Ez az én döntésem, ez az én felelősségem és ez az én személyes utam.

Imádság

Mindenható Istenünk! Emberi értelmünk végessége nem képes felfogni téged, a végtelen Istent. A te titkaiddal, hitünk titkaival találkozunk, amikor feltárod, kinyilatkoztatod számunkra önmagadat. Nem a véletlenben, a sorsban, hanem a te gondviselésedben hiszünk. Hiszünk a feltárt titkokban és elfogadjuk, hogy földi életünk során nem ismerhetünk meg mindent, hanem majd az örök életben tárul fel számunkra mindaz, amire evilágban homály borul. Hisszük, hogy itt a földön veled és a mennyben benned élhetünk.

A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”

Lk 10,17-24

Elmélkedés

Az evangéliumokat olvasva sok olyan részt találhatunk, amikor Jézus Istenről és az ő tulajdonságairól tanít. Főként Lukács evangéliumában olvasunk olyan kijelentéseket és példabeszédeket, amelyek az irgalmas Istent mutatják be, aki bűnei ellenére is szeretettel fordul az ember felé. Isten irgalmas Atyaként fordul felénk, gyermekeihez. Jézus Istent az ő Atyjának tekinti, s arra bátorít minket, hogy mi is úgy tekintsünk Istenre, mint Atyánkra. Azért jött el emberi világunkba, hogy megismertesse velünk az Atyát. A mai evangélium így fogalmazza ezt meg: „Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.”

Sok emberben téves kép él Istenről, s azt hiszik, hogy ő egy haragvó, büntető, az emberi vétkeket megtorló Isten. Jézus egészen mást tanít. Ő is elmondja, hogy Isten igazságos, azaz a jókat megjutalmazza, a gonoszokat pedig megbünteti, de emellett nagyobb hangsúlyt kap beszédeiben az irgalmas, a megbocsátó, az embert a bűnből kiemelő, az embereket az életszentségre törekvésben segítő Isten, aki mindig új lehetőséget ad nekünk. Ha bűneink miatt eltávolodunk tőle, ő mindig visszavár minket, s ha bűnbánattal közeledünk felé, akkor visszafogad szeretetébe. Ennek a végtelen isteni irgalomnak köszönhetjük, hogy Istenben élhetünk.

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnénk szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.”
Lk 10,13-16

Elmélkedés

A korábbi napokban többször volt szó arról, hogy Jézus Isten üzenetét hozta el a világba. Nem elégszik meg azzal, hogy követői, tanítványai hallgassák szavát, hanem azt kéri, hogy valósítsuk meg azt életünkben. A mai evangélium továbbviszi az Úr kérését. Jézus gondoskodni akar arról, hogy tanítása, amelyben minden ember felfedezheti az üdvösségre vezető igazságot, minden kor embere számára megismerhető legyen. Tudja, hogy nem maradhat örökké ebben a világban, vissza fog térni a mennybe, ezért apostolait bízza meg azzal, hogy tanításának hirdetői legyenek. Az apostolok elfogadják ezt a feladatot, s ennek köszönhetően az Egyház az idők végezetéig hirdeti a krisztusi tanítást.

Mind a küldöttek, mind a leendő hallgatók számára lényeges a kijelentés, amit Jézus azoknak mond, akiket megbíz az igehirdetéssel: „Aki titeket hallgat, engem hallgat.” A küldött nem a maga igazát hirdeti, hanem csak azt, amit az Úrtól kapott. Az emberek pedig nem egy ember gondolatait hallják, hallgatják, hanem Krisztus tanítását. E hirdetés és hallgatás révén terjed a hit. Krisztus szavának hallgatása nélkül, az igehirdetők szolgálata nélkül nem terjedhetne a hit, nem növekedhetne Isten országa. Isten minden korban szól az emberekhez, napjainkban is szól hozzánk, hogy igazsága vezesse életünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Istenem, mikor találom meg végre nyugalmamat? Nagyon vágyódik lelkem tehozzád! De erős leszek, s türelmesen várom azt az órát, melyen isteni Megváltóm az örök üdvösségre hív. Addig csak az lesz a gondom, hogy neki tetszően éljek, s szent akaratát teljesítsem. Mindenben Isten akarata legyen meg, hiszen az övéi vagyunk az időben és az örökkévalóságban. Ámen.

Chantal Szent Franciska

Egy alkalommal: Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség.” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Jn 1,47-51

Elmélkedés

Az angyalok Isten teremtményei, miként az emberek. A különbség csak annyi, hogy ők szellemi lények, nincs testük. Az embernek van teste és lelke, pontosabban az ember test és lélek egysége. Az angyaloknak is van szabad akarata. Egykor nekik is megadatott a választás lehetősége. Bukott angyaloknak, gonosz lelkeknek nevezzük azokat, akik szabad akarattal fellázadtak Isten ellen. Jó angyaloknak pedig azokat, akik Isten mellett döntöttek. Az angyalok Isten tökéletes munkatársai, akik Istent szolgálják s engedelmeskednek neki. Ők az Isten szolgálatában élik meg szabadságukat.

A mai napon a három főangyalt (régiesebb szóhasználattal: arkangyalok) ünnepeljük. Szent Mihály főangyal jelentése: „ki olyan, mint az Isten?” A sátán elleni küzdelemben társa az embernek. Gábor (Gábriel) főangyal jelentése: „Isten erősnek bizonyult.” Ő hozza meg a hírt Zakariásnak fia, Keresztelő János születéséről, és valamivel később szintén őt küldi Isten a Názáretben élő Máriához, hogy közölje vele a hírt arról, hogy ő lesz a Megváltó Anyja. Rafael főangyal neve ezt jelenti: „Isten gyógyít.” Főként a nehéz helyzetekben számíthatunk segítségére.

Az angyalok színről színre látják Istent és állandóan készen állnak szolgálatára. Ha földi életünk során mi is Istennek szolgálunk, akkor az örök életben megláthatjuk őt és vele élhetünk a tökéletes boldogságban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Szeretném, ha tanításod jó talajra hullna a szívemben! Add, hogy mindig nyitott szívvel hallgassalak és segíts, hogy tanításod szerint éljek! Segítsen engem a Szentlélek a tanítás hűséges hallgatásában, megértésében, megélésében és bátor hirdetésében!

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Lk 9,57-62

Elmélkedés

A hivatás lényegére mutat rá az a jézusi kijelentés, amelyet a mai evangéliumban olvasunk: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Bár előszeretettel alkalmazza az igehirdetés ezt a mondást kifejezetten a papi hivatásra, mégis helyesebb, ha emberi hivatásunk lényegi mozzanatát látjuk meg benne. Bármilyen tevékenységet kezdünk is el, annak végzése során a feladatra kell összpontosítanunk és nem engedhetjük, hogy figyelmünk szétszóródjon, más dolgokra terelődjön. A munka eredményéhez és hatékonyságához egyaránt szükséges ez. A bibliai időkben a szántást nem gépekkel végezték, hanem állatok segítségével. Az embernek az volt a feladata, hogy irányítsa az állatot, amely az ekét húzta. Ha nem erre figyelt, hanem hátrafelé, más irányba nézegetett, akkor az állatok mentek a maguk feje után.

Minden ember hivatása, hogy törekedjen az életszentségre és az üdvösség elnyerésére. Mindegy, hogy valaki kétkezi munkás vagy értelmiségi, fizikai vagy szellemi dolgozó, a keresztény emberben megvan ez a törekvés. Életcélunk, hogy Isten kedves gyermekei legyünk, az ő parancsai szerint éljünk, s mindennek jutalmaként részünk legyen az örök életben. Ezt a célt sosem szabad szemünk elől tévesztenünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Tisztán látjuk, hogy korunkban milyen nagy szükség van evangéliumod jó magjára, amely termést hozhat az emberi szívekben. Támogass és lelkesíts bennünket, hogy ne féljünk tanúságot tenni a te tanításodról és a te személyedről, hiszen benned mindenki felismerheti az igazságot. Segítsd munkánkat és szolgálatunkat, hiszen minden növekedés egyedül neked köszönhető!

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket? De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse. Ezután másik faluba mentek.
Lk 9,51-56

Elmélkedés

Az ember néha egészen indulatos, s lássuk be, ilyenkor túlzásokra vagyunk képesek. Bizonyos élethelyzetekben magával ragad minket a hevesség, az indulat, nem vagyunk képesek uralkodni magunkon, s olyan dolgokat mondunk vagy teszünk, amelyeket normális esetben sosem. Ilyesmi indulatról olvasunk a mai evangéliumban. Jakab és János apostolokat elkapja az indulat, felháborodnak azon, hogy Jézust nem fogadják be az egyik faluban. Az elutasítás egyébként nem kifejezetten Jézusnak vagy tanítványainak szól, mert abban a korban a szamaritánusok, azaz a szamariai országrészben élők meglehetősen ellenséges viszonyban voltak a többi zsidóval, amely például abban mutatkozott meg, hogy nem adtak szállást azoknak, akik a jeruzsálemi zarándoklatra igyekeztek.

Jézus helyteleníti két apostola gondolkodását, lelkületét, akik isteni büntetést szeretnének eszközölni a szamaritánusokra. Kijelenti, hogy Istennek soha nincs szándékában a pusztítás, nem akarja az ember kárát. Megmenteni, megváltani jött az embereket, mert a mennyei Atya az emberek üdvösségét akarja.

Indulataink megfékezését szolgálja, ha nem ellenségként, hanem barátként, testvérként tekintünk a másik emberre, s ezt akkor is megtesszük, amikor ő nem a mi elképzeléseink szerint beszél vagy cselekszik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Miasszonyunk, Istennek szent Anyja, minden asszonyok között az első, aki fogadalommal az Úrnak szentelted szüzességedet, kérlek téged, nyerd meg nekem szent Fiadtól azt a kegyelmet, hogy a mai naptól kezdve ő legyen lelkem jegyese. Megígérem neked és neki, hogy soha nem lesz más jegyesem, mint ő, és mindent megteszek, ami tőlem függ, hogy tisztán és folt nélkül őrizzem meg magam egyedül neki, napjaim során életem alkonyáig.

Sziénai Szent Katalin