Battaplébánia

Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.
Lk 9,46-50

Elmélkedés

A Szentírás a kezdetektől fogva hirdeti, hogy az igazán értékes dolgokat, életünk leginkább megbecsülendő kincseit nem kiverekedjük magunknak, nem megharcolunk érte és nem erőszakkal szerezzük meg, hanem ajándékként, jutalomként kapjuk. Sok mindenért meg kell küzdenünk az életben és nem várhatjuk azt, hogy minden jóban ingyen, munka nélkül részesüljünk, de ami igazán értékes az életünkben, azt Isten adományaként kapjuk.

Mindezek fényében nem sok értelme van az emberek egymás közti versengésének. Az apostolok azon vitatkoznak, hogy ki a nagyobb közülük. És mi is feltehetjük a kérdést: ki a nagyobb ember? De mi értelme van ennek a kérdésnek? Miért akarnánk a másik ember fölé kerülni? És miért akarnánk őt magunknál kisebbnek látni? Isten mindannyiunkra úgy tekint, mint gyermekeire és nem tesz különbséget az emberek között. Jóságát és szeretetét mindenki felé kimutatja. A gyermek azért lehet példa a keresztény ember számára, mert elfogadja szülei gondoskodását, törődését. Nem törtet, nem tülekszik, nem akar mások elé kerülni, hanem elfogadó és engedelmes. Ezzel a lelkülettel fogadjunk mindent, amit Isten ad nekünk. Így valósul meg bennünk és növekszik általunk az Isten országa.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, Uram, Teremtőm és Megváltóm, újítsd meg ma bensőmben Szentlelkedet, végy be fogadott gyermekeid sorába, mint újszülöttet, hogy örvendve hirdessem az ígéret fiaival: elnyertem kegyelmed árán, amit a természet nem adott meg.

Abban az időben: Jézus a következő példabeszédet mondta:
„Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, ami a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit.
Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban.
Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.
Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére.
Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának.
Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.”
Lk 16,19-31

Elmélkedés

Üdvösségre vezető szó

A Szentírásban számos olyan csodálatos történet és lélekemelő gondolat van, amelyek Isten szeretetéről, a gondviselésről és az ő irgalmáról szólnak. Különösen is igaz ez az evangéliumokra, Jézus életére és tanítására, akinek személyében és személyén keresztül megismerhetjük azt az Istent, aki mindenkor szeretettel fordul felénk. Nagyon hasznos, ha rendszeresen olvassuk ezeket a történeteket, mert vigasztalást és reményt nyújtanak számunkra. Ha mindezek mellett olyan szándékkal olvassuk a Szentírást, hogy abban felfedezzük az üdvösségre vezető igazságot, akkor nem állhatunk meg a részleteknél, hanem úgy kell tekintenünk a szent szövegek egészére, hogy azok valóban Isten üzenetét, útmutatását közvetítik számunkra. Mert éppen ez a kinyilatkoztatás szándéka. Isten azért tárja fel előttünk önmagát és közli velünk üzenetét, hogy vágyakozzunk az ő megismerésére és a vele való életre, és törekedjünk az üdvösségre. Keresztény emberként szilárdan hisszük, hogy a Szentírás üzenete nem csupán egyes kiválasztott személyeknek vagy népnek szól, hanem minden embernek. A Szentírásban Isten szavát, mint az emberek üdvössége érdekében kimondott teljes és végső szavát olvashatjuk. Teljesnek mondhatjuk ezt az üdvözítő isteni szót, mert ennek ismerete elég ahhoz, hogy az örök életre, az üdvösségre jussunk. Itt természetesen nem csupán elméleti ismeretről van szó, hanem a megismert igazság szerinti életről is. És végsőnek is nevezhetjük ezt az üdvösségre vezető tanítást, mert Isten már nem változtatja meg tervét és nem szegi meg ígéretét. Fiának, Jézus Krisztusnak kereszthalálával örökre kiengesztelődött az emberiséggel, elfogadta azt az áldozatot, amelyet Jézus a mi üdvösségünkért hozott.

Szent Pál apostol a következőket írja a rómaiakhoz címzett levelében: „Milyen nagy Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának mélysége! Mennyire megfoghatatlanok az ő ítéletei, és kifürkészhetetlenek az ő útjai!” (Róm 11,33). Isten titkai, rejtett szándékai nem értelmetlenséget jelentenek, hanem egy magasabb rendű igazságot, mégpedig azt, hogy ő mindent megtesz az emberek megváltása és üdvözítése érdekében. Az ember a maga önzésében és kicsinységében nehezen érti meg ezeket a szándékokat, de az Úr szenvedése és halála egyértelműen jelzik számára, hogy Isten nem ismer korlátokat és határokat a szeretetben.

Ma, a Szentírás vasárnapján Jézusnak azt a példabeszédét olvassuk az evangéliumban, amelyik a gazdag emberről és a szegény Lázárról szól. Halála után Lázár az üdvösségre, a jócselekedeteket elmulasztó és csak önmagának élő gazdag pedig a kárhozatra jutott. A példabeszéd figyelemreméltó része Ábrahám és az elkárhozott gazdag párbeszéde. Ábrahám emlékeztet arra, hogy Isten a mózesi törvények és a próféták szava által pontosan megmutatta az embereknek az üdvösség útját, de a gazdag ezt nem ismerte fel.

A mai evangélium üzenete ez: van Szentírásod, amelyben Isten feltárja előtted az üdvösség útját. Hallgass a Szentíráson keresztül megszólaló Istenre! Kövesd azt az utat, amelyet Isten mutat neked, és akkor eljuthatsz az örök életre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Azzal a szándékkal olvassuk a Szentírást, hogy rád, a te szavadra, üzenetedre figyeljünk és téged hallgassunk. Segíts, hogy észrevegyük azt is, hogy te meghallgatsz minket és éppen a Szentírás üzenete által válaszolsz emberi kérdéseinkre. Szomjazunk igazságodra, készséges szívvel hallgatunk téged, aki utat mutatsz számunkra. Tanulékony lélekkel figyelünk rád és kifejezzük készségünket, hogy tanításod szerint akarunk élni. Alakítsd át életünket a te éltető és üdvösségre vezető igazságoddal!

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Mt 10,28-33

Elmélkedés

Felidézve magunkban Jézus szenvedéstörténetét, elcsodálkozunk azon, hogy az Úr mennyire megadóan fogadta, milyen nagy türelemmel viselte az őt érő bántalmazásokat. A fájdalom és a szenvedés ilyen türelmes elviselésére, valamint a halál önkéntes vállalására csak az képes, aki nem tartja feleslegesnek, hanem értelmét látja a szenvedésnek vagy hisz abban, hogy nem a halálé az utolsó szó.

Ez a megállapítás nem csak Jézusra igaz, hanem mindazokra, akik a keresztény évszázadok során vértanúhalált szenvedtek. A mai napon ünnepelt Szent Gellért püspök és a többi vértanú azzal a hősies lelkülettel tűrte a bántalmazásokat, amit Jézustól tanultak. A Krisztust megelőző idők embere úgy gondolta, hogy a szenvedés szégyen, büntetés, amelyet Isten mér az emberre. Jézus helyteleníti, szenvedésével pedig gyökerében megváltoztatja ezt az elképzelést. Miként az ő esetében a másokért vállalt szenvedésnek van értelme, mert megszerzi a megváltást, ugyanúgy a vértanúk esetében abban nyer értelmet a hitükért vállalt szenvedés, hogy például szolgálnak. Példa a hívő közösség számára, amelynek tagjai megerősödnek hitükben, és példa a világban élők számára a hit értékéről és erejéről. A megpróbáltatások türelmes viselését Isten az örök élettel jutalmazza.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd szívesen Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.

Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.”
Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Lk 9,18-22

Elmélkedés

Heródes vélekedése kapcsán a tegnapi elmélkedésben megemlítettük, hogy a nép körében sokan hiszik azt, hogy Jézus a Messiás, mert tanítása és rendkívüli cselekedetei egyre ezt igazolják, vagy legalábbis erre utalnak. Ez a gondolat folytatódik a mai evangéliumban, s ez alapján már könnyen megértjük, hogy miért kérdezi Jézus tanítványait arról, hogy mit gondolnak, mit hisznek róla az emberek. A tanítványok válaszából kiderül, hogy a nép már sejti, hogy Jézus lehet a Messiás, és ez a vélemény juthatott el Heródeshez is.

Ezt követően a tanítványok véleményére kíváncsi Jézus, s Péter válaszából kiderül, hogy ők is Isten küldöttének, Isten Fölkentjének tartják Jézust, mondhatjuk így is: Jézus az Isten által Fölkent Messiás. E válaszokból Jézus tehát megtudja, hogy kezd kialakulni, formálódni, hogy az ő személyéhez kötik a messiásra vonatkozó ígéretek beteljesedését. A messiási küldetésről, szerepről alkotott emberi elképzelések azonban nem egyeznek azzal, amit Isten akar. A nép uralkodót, politikai vezetőt vár, Isten viszont olyan Messiást küld, aki szenvedéssel és halállal teljesíti megváltói küldetését. Erről az isteni szándékról beszél a mi Urunk tanítványainak, amikor megjövendöli a rá váró szenvedést és halált.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életem Ura, Jézus Krisztus! Te teljes odaadással figyelsz a betegekre, mindazokra, akik testi vagy lelki bajban szenvednek. A szeretet és az irgalom nyelvén szólsz hozzájuk. Megérinted őket, hogy meggyógyuljanak. Kezed gyógyítja a beteg testrészeket, irgalmad gyógyítja a bűnös lelket. A te gyógyító érintésedet várja a testem. A te irgalmas érintésedet várja a lelkem. A te szeretetteljes érintésedet várja a szívem. Megnyitom előtted szívemet: érints meg engem irgalmaddal! Érints meg és segíts, hogy az evangéliumhoz méltóan éljek!

Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett. Nyugtalanság fogta el, mert egyesek azt mondták: „János támadt fel a halálból.” Mások szerint: „Illés jelent meg újra.” Voltak, akik azt állították: „A régi próféták közül kelt életre valamelyik.” Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem… Ki lehet hát az, akiről ilyeneket hallok?” És kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust.
Lk 9,7-9

Elmélkedés

A rövid evangéliumi jelenet bemutatja a bibliai idők egyik uralkodóját, Heródest. Ő is tudomást szerez Jézus cselekedeteiről és tanításáról. Lám, amit Jézus korábban szemléltetett a lámpatartóra helyezett és a házat bevilágító lámpásról szóló példával, valóra vált: tanításának híre elterjed, eljut a vezető emberek otthonába is. Jézus híre kérdéseket vet fel az uralkodóban, amelyek számunkra kissé furcsának tűnnek. Miért gondol Heródes arra, hogy a régmúlt idők valamelyik prófétája támadt fel? Nem valamiféle babonás hiedelemről van szó, amelynek hátterében esetleg emberi félelmek húzódnak meg, hanem egészen másról.

Heródes pontosan úgy gondolkodik, mint korának vallásos zsidó emberei, akikben erősen élt az az elképzelés, hogy a messiási időkben újra eljön Illés próféta. Amikor az uralkodó azt véli, hogy Illés jelent meg Jézus személyében, akkor burkoltan arról van szó, hogy Jézus a Messiás. Nem feltétlenül az ő véleménye ez, azaz nem ő gondolja azt, hogy a Messiás érkezett el Jézus által, hanem Jézus tettei és tanítása alapján úgy gondolják az emberek, hogy valóban eljött a Messiás. Akik hírt visznek Jézus tevékenységéről az uralkodónak, elmondhatták azt is, hogy sokan hiszik azt a nép körében, hogy Jézus a megígért Messiás, a Megváltó, akire a nép várakozott.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Élők és holtak Istene, tégy minket készségessé, hogy Krisztust követve tudjuk odaadni önmagunkat másokért, miként a búzaszem, amely egyedül marad, ha nem hull a földbe, de ha földbe hullván elhal, sok termést hoz. Add, Urunk, hogy készek legyünk áldozatot hozni társainkért, és add, hogy életünk soha el nem múló, gazdag termést hozhasson.

Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: „Irgalmasságot várok és nem áldozatot.” Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
Mt 9,9-13

Elmélkedés

A Szentírás Isten kinyilatkoztatását tartalmazza. A Biblia azonban nem iskolás módon tanít, azaz nem meghatározásokat ad Istenről, az emberről vagy a világról, hanem történeteket ír le arról, hogy ez a három milyen viszonyban áll egymással. Isten odalép az ember mellé vándorútján, vezeti, segíti őt. Az ember hol hagyja magát vezetni Isten által, hol pedig önállóságra törekszik, maga akar boldogulni. Ez utóbbit nevezzük bűnnek. Isten azonban újra és újra megszólítja, magához hívja az embert, sőt, az idők teljességében Jézus Krisztus személyében emberré lesz, hogy emberként is végigkísérjen minket életutunkon.

A mai napon a négy evangélium egyikének szerzőjét, Szent Mátét ünnepeljük. Ő tehát azon emberek egyike, akit Isten arra a feladatra választott, hogy leírja, lejegyezze azt az igazságot és örömhírt, amit Isten üzen az embereknek, s amit maga Isten sugall. A Szentírás egyes könyveit, részeit emberek írták le, de nem emberi szó ez csupán, hanem az Isten által sugalmazott igazság. A Szentírást és azon belül az evangéliumokat mindig azzal a szándékkal olvassuk, hogy ezt az üzenetet fedezzük fel a szöveg mélyén. Soha ne bánkódjunk azon, ha valamit nem értünk, ha az írás valamely része titok marad számunkra. Inkább törekedjünk arra, hogy amit megértettünk, azt meg is valósítsuk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége.

Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!”
Lk 8,19-21

Elmélkedés

Az elmúlt napokban szó volt arról, hogy miért fontos számunkra Isten szavának hallgatása és befogadása, s azt is megemlítettük, hogy Jézus a tanításának megtartását, cselekedetekre váltását várja követőitől. A mai részlet ez utóbbihoz kapcsolódik témájában. Jézus kijelenti: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!” Félreértés volna a szöveget úgy értelmezni, hogy édesanyját, saját rokonságát tagadja meg Jézus, s helyettük inkább a tanítását hallgatókat tekinti családjának. Sokkal inkább arról van szó, hogy a hozzá tartozók körét tágítja ki az Úr ezzel a kijelentésével. Mi is az ő családtagjai lehetünk, ha figyelünk szavára és készek vagyunk azt életünkben megvalósítani.

Érdemes itt kitérnünk az isteni szó ígéret jellegére. Önmagában az a tény, hogy Isten szóba áll az emberrel, beszél velünk és szavában közli önmagát, azt jelzi, hogy valamit adni szeretne nekünk, mégpedig önmagát adja. Mindez azonban a földi élet során, amíg testben élünk a hit által történik. Nem látjuk Istent a maga teljes valóságában, csak szava, kinyilatkoztatása által ismerjük meg és a hit által közeledünk hozzá, vagyunk kapcsolatban vele. Isten azonban tesz egy ígéretet. Megígér valamit, ami most még nem osztályrészünk, de amiben majd részesülhetünk a jövőben. Az ígéret ez: aki a földi életben szava által, a hit által megismeri Istent, az teljes valóságában, „szemtől szemben” láthatja az örök életben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Atyánk, add, hogy senkit meg ne botránkoztassunk szavainkkal, tetteinkkel. Segíts, hogy életünk erősítője legyen társaink életének, akikkel együtt járunk az úton. Add, hogy mindig világosan lássuk, mi a teendőnk, s add, hogy mindent el tudjunk vetni magunktól, ami nem az életre, hanem a pusztulásra vezet.

Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne, és nyilvánvalóvá ne lenne. Ügyeljetek hát, hogy milyen figyelemmel hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.
Lk 8,16-18

Elmélkedés

A múlt héten a megszólaló, azt embert megszólító, az embernek üzenetét átadó Istenről és az emberről, mint az isteni üzenet hallgatójáról, befogadójáról kezdtünk elmélkedni. E gondolatokat folytatjuk a mai evangélium kapcsán, amelyben azt olvassuk, hogy az isteni üzenet világosság. Miként a lámpa fénye bevilágítja a házat, ahol az ember él, ugyanúgy Isten üzenete megvilágítja életünket. Isten szava világosságul szolgál számunkra, hogy ne botorkáljunk a bűn homályában és a hitetlenség sötétségében, hanem a hit és az igaz élet fényében járjunk.

Jézus rejtélyes kijelentést tesz a lámpásról szóló hasonlat után, amely így hangzik: „Akinek van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.” Nyilvánvaló, hogy nem anyagi javak birtoklása itt a téma, hanem egészen más. Mondhatnánk, hogy az isteni üzenet, de még ennél is többről van szó. Isten úgy szólal meg, hogy felemeli, magához emeli az embert, azaz beavatja, részesíti isteni életébe, bevon minket gondolataiba, akaratába, szándékaiba. Az idézett kijelentés értelme tehát ez lehet: akinek van, azaz aki birtokolja, elfogadja Isten szavát, az még többet kap, azaz Isten önmagát adja neki. Akinek pedig nincs, azaz elutasítja Isten üzenetét, annak még kevesebb lesz, mert nem részesül Isten életében.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Uram Jézus, te azt parancsoltad nekem, hogy szüntelenül imádkozzak, add nekem kegyelmedet, hogy meg tudjam tenni, s add meg ezt azoknak a lelkeknek is, akiket rám bíztál. Isteni Ige, te magad vagy bennünk az örökké tartó és szüntelen imádság. Isten Báránya, te vagy a világosság, amely megvilágítja lelkünk egész égboltját. Bár soha ne akarnánk más imádságot, csak a te imádat, más fényességet, csak a te fényességedet, más szeretetet, csak a te szeretetedet! A hozzád intézett imádságban Istenem, egy a szemlélés és a szeretet. Engedd, hogy olyan tökéletesen és olyan bensőségesen tudjak hozzád imádkozni, hogy elfeledkezzem önmagamról, és ne tudjam, hogy imádkozom, mert csupán te vagy bennem!

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm.
Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha Uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki –, és írj nyolcvanat.
Az úr dicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. Mondom tehát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket?
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”
Lk 16,1-13

Elmélkedés

Könnyű utólag okosnak lenni!

Néhány évvel ezelőtt még százmilliós, manapság már akár százmilliárdos nagyságrendű pénzügyi csalások kerülnek napvilágra. Pénzügyi befektetésnek álcázott piramisjátékok, brókercsalások és hasonló szélhámosságok rendszeresen szerepelnek a hírekben. A pénzügyekkel és a hitelezéssel évezredek óta gond van, az anyagi haszonszerzés érdekében végzett átverés és a mögötte húzódó emberi kapzsiság nem újkeletű dolog. A mai vasárnap evangéliuma is azt sejteti, hogy a bibliai időkben is elfordultak ilyenek. Jézus egy példabeszédet mond, amely lehet kitalált történet is, de az sem kizárt, hogy a valóságban megtörtént esetről van szó.

A történet nagyon egyszerű. Adott egy intéző, egy vagyonkezelő, akit az a vád ér, hogy rosszul gazdálkodik a rábízott javakkal. Megbízója, a gazdag ember nem vizsgálja ki az ügyet, hanem elhiszi a vádat és elbocsátja munkájából az intézőt. Ő ekkor úgy próbál barátokat szerezni magának, hogy urának adósleveleit meghamisítja, az úrnak így anyagi kárt okoz, az adósokkal viszont jót tesz. A példabeszéd zárásaként Jézus dicséretet fogalmaz meg, amelyet a megkárosított úr szájába ad: „Az úr dicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el.” Az elismerés természetesen nem a csalásnak szól, hanem a leleményességnek. A számára hátrányos helyzetben az intéző ugyanis nem hátrafelé tekint, hanem előre. Nem azon kezd el gondolkodni, hogy mit ronthatott el a múltban, hanem a jövőt nézi, hogyan tudja biztosítani megélhetését a jövőben. Az előrelátás és a gyors cselekvés az, ami kivívja az úr elismerését.

A mindennapi életben gyakran mondjuk: „Könnyű utólag okosnak lenni!” Olyan élethelyzetekben szoktuk ezt mondani, amikor valaki nem figyelmeztetett előre egy lehetséges veszélyre vagy nem ismerte előre a várható eseményeket és körülményeket, és csak utólag próbálja megmagyarázni valamilyen döntésnek az okait, de ilyenkor már nem lehet visszafordítani az eseményeket. Könnyű utólag okosnak lenni, de nehéz előrelátóan gondolkodni. Jézus példabeszéde ezt a tanulságot hordozza, de nem a pénzügyekben, hanem a vallási életben. A keresztény embernek bölcsnek kell lennie abban a tekintetben, hogy életét előre meg kell tervezni s gondolnia kell örök életére is. Ha a pokolban beszélgetnek egymással az emberek és elmesélik, hogy miért is jutottak oda, bizonyára mondanak majd egymásnak jótanácsokat, hogyan tudták volna elkerülni ezt a végső sorsot. Az ilyen késői jótanácsokra mondják: „Könnyű utólag okosnak lenni!” A mennyországban pedig mindenki örül majd annak, hogy előrelátóan gondolkodott és cselekedett földi élete során, s ennek köszönhetően az üdvösségre jutott.

Saját hivatásával kapcsolatban az ember általában fiatal korában szokott sokat gondolkodni. Lehet később is, de ötven év felett már nem biztos, hogy szerencsés a pályamódosítás. Fiatal korunkban sokat gondolkodunk leendő életünkön, munkánkon s azon, kivel szeretnénk leélni az életünket. Jó, ha a fiatalok minél többet gondolkodnak ezen, saját adottságaik és képességeik fényében mérlegelik lehetőségeiket és olyan döntést hoznak, amely utólag is helyesnek bizonyul, tehát nem kell pár év múlva csalódottan mondaniuk: „Könnyű utólag okosnak lenni!”

Keresztény emberként legyünk bölcsek, gondolkozzunk előre okosan! Az üdvösség elnyerését tartsuk a legfontosabbnak életünkben! Nem könnyű előre okosnak lenni, de nem lehetetlen!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Segíts minket, hogy céljaink elérésében mindig az igazságosság, a becsületesség és a tisztesség legyen a vezérelvünk! Segíts, hogy becsületesen dolgozva és az embereket szolgálva haladjak előre az örök élet felé. Add, hogy mindig felismerjem, mit kell tennem, s adj erőt mindannak megtételéhez, ami üdvösségemhez szükséges. Céljaim és végső célom elérésében vezessen engem igazságban és tisztességben a Szentlélek! Add nekem a bölcsesség Lelkét, hogy előrelátóan és felelősen döntsek életem helyzeteiben, mindig szem előtt tartva az üdvösséget.

Amikor egyszer a városokból nagy tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt a példabeszédet mondta nekik: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett; ott eltaposták, és az égi madarak felcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek felnőttek vele együtt, és elfojtották. A többi jó földbe hullott. Kikelt, és százszoros termést hozott.” E szavak után Jézus felkiáltott: „Akinek füle van, hallja meg!”
Akkor megkérdezték tanítványai, hogy mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait. A többieknek csak példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek. A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az útfélre eső mag azokat jelenti, akik hallgatják az igét, de aztán jön az ördög, és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne is üdvözüljenek. A köves talajra hullott mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, örömmel be is fogadják, de az nem ver bennük gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek közé eső mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, de az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei elfojtják bennük a növekedést, és termést nem hoznak. A jó földbe eső mag végül azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, jó és erényes szívvel meg is tartják, és termést is hoznak állhatatosságban.”
Lk 8,4-15

Elmélkedés

A tegnapi nap evangéliumi üzenete az volt, hogy Isten Jézus szavában és személyében egyaránt kimondja önmagát, feltárja életét az ember előtt. Ez a gondolat folytatódik a mai részletben is. Jézus példabeszédet mond a magvető emberről. A magok különféle helyekre kerülnek: többségük a jó földbe, de némely szem az út szélére, kövek vagy tövisek közé. Ez utóbbiak nem tudnak termést hozni, de a jó földbe hullott magok sokszoros termést hoznak.

A hasonlat értelmét maga Jézus tárja fel. Magyarázata szerint a mag Isten igéje, üzenete, tanítása, amely az emberi szívekbe, lelkekbe hull. Egyesek nem fogadják be, míg mások örömmel fogadják, életre váltják s ezáltal bőséges termést hoznak.

A megszólaló, üzenetét közvetítő Isten tehát választ vár az embertől. Ahogyan Isten feltárja önmagát szava által, ugyanúgy az ember is feltárja önmagát Isten előtt, amikor választ ad. Az ember pozitív válasza a hit, Isten üzenetének készséges elfogadása és megvalósítása, a negatív válasz a hitetlenség, Isten elutasítása. Isten hozzám is eljuttatja üzenetét és az én válaszomat is várja. Milyen talajra hull lelkemben szava? Hozok-e bőséges termést jócselekedeteim által? Isten nem egyoldalúan akarja közölni velem üzenetét, hanem beszélgetni szeretne velem, ezért várja válaszomat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk, Urunk! Te jól tudod, hogy mi lakik az emberben, mi lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt jelenti, hogy nem önmagunkért, hanem neked élünk. Életünk akkor válik igazi értékké, ha azt a te és az emberek szolgálatára szenteljük. Alakíts át minket akaratod szerint, hogy szívünk mindig a te szándékaidat keresse! Add nekünk a szívünket átformáló megtérés kegyelmét, hogy Fiadhoz hasonlóan életünket áldozzuk neked! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!