Battaplébánia

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Lk 6,12-19

Elmélkedés

Milyen különös és tanulságos az apostolok kapcsolata Jézussal. Az Úr először meghívja őket követésére, hogy legyenek a tanítványai. Készséggel és késlekedés nélkül indulnak nyomába, elhagyják korábbi mesterségüket. A meghívás és annak elfogadása hozza létre a kapcsolatot a Mester és tanítványai között. Ettől kezdve szüntelenül vele vannak, Jézus megosztja velük életét.

Jézus kiválaszt tizenkét személyt, a küldötteit, hogy apostolok legyenek. Itt viszont nincs szó arról, hogy a tanítványok valamiféle jelét adnák annak, hogy elfogadják ezt a kiválasztást és az azzal járó új feladatot, küldetést. Jézus kiválasztja őket, és természetesnek veszi, hogy a tizenkét személy nem fog ellenkezni. Az apostolok kiválasztásában még nagyobb hangsúlyt kap Isten akarata, mint a meghívások esetében. Az apostolok nem lemondanak saját akaratukról, hanem már azonosultak Mesterükkel. Életüket már neki adták, már jó ideje állandóan vele vannak, s Jézus alkalmasnak találja őket arra, hogy küldöttei legyenek, akik folytatják az általa megkezdett munkát, az Isten országa örömhírének terjesztését és a róla szóló tanúságtételt.

Isten napjainkban is keres olyan keresztényeket, akik küldöttei lehetnek. Kész vagyok-e arra, hogy életemet az ő szolgálatába állítsam?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te kicsinnyé lettél, amikor Isten létedre emberi testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál nekünk a kicsik alázatos szolgálatára. Taníts minket arra, hogy felismerjünk téged minden emberben, a kicsinyekben is és téged szolgáljunk mindenkiben!

Jézus az egyik szombaton elment a kafarnaumi zsinagógába, és tanítani kezdett. Volt ott egy jobb kezére béna ember. Az írástudók és a farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton; hogy aztán okot találjanak a vádaskodásra. Ő azonban ismerte gondolataikat. Megszólította tehát a béna kezű embert: „Kelj fel, és állj ide a középre!” Az felkelt és odaállt. Jézus akkor hozzájuk fordult: „Kérdem tőletek: Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy pusztulni hagyni?” Végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze. Erre esztelen harag szállta meg őket, és arról kezdtek tanakodni, hogy mit tegyenek Jézussal.
Lk 6,6-11

Elmélkedés

A múlt szombati evangéliumban és elmélkedésben már szó volt a szombati nyugalom megtartását szabályozó zsidó parancsokról és a munka tilalmáról. A mai szövegben ennek folytatásáról olvasunk. A farizeusok kíváncsian várják, hogy Jézus gyógyít-e szombaton. Az ő felfogásuk szerint a gyógyítás is munkának számít, tehát szombati napon tilos ilyet tenni. E nézet mögött méginkább felfedezzük a vallási túlbuzgóságot.

Jézus általában kerüli a vitákat a vallási vezetőkkel. A törvénytudók és a farizeusok egyre többször keresik az alkalmat, hogy belekössenek tanításába, ezért vitákat kezdeményeznek vele különféle vallási kérdésekben. Ilyen esetekben Jézus bölcsen felel, s ezzel igazolja a törvényekben való jártasságát, máskor pedig kitérő választ ad. A viták tehát nem hoznak kellő eredményt a kezdeményezők számára, ezért új területet keresnek, Jézus cselekedeteibe akarnak belekötni. A szombati gyógyítások alkalmával Jézus egyáltalán nem kerüli az esetleges szembeütközést, hanem szinte provokálja a vallási vezetőket. Azért teszi ezt, mert a gyógyítások minden esetben Isten jóságának, irgalmának a megnyilvánulásai és semmiféle emberi parancs nem korlátozhatja az isteni jóság megmutatkozását. Isten mindig az ember javát, az ember gyógyulását akarja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Minden ember számára Jézus az Ember. Ő a szegények ínsége, az éhezők reménye, a szeretők öröme. Ő az élő kenyér, akit nem az őt befogadó személy hasonlít magához, hanem ő vesz át minket, a tápláltakat, magába, titokzatos testébe fogad, hogy mindenki mindenben Krisztus legyen. Aki benne bízik, az üdvözül.

Abban az időben: Amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.
Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.
Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze jár, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
Lk 14,25-33

Elmélkedés

A következő lépés

XVI. Benedek pápa 2010-ben avatta boldoggá az anglikán vallásból a katolikus hitre tért teológust és bíborost, John Henry Newmant. Korábban is ismertem e nagy megtérő életrajzát, de akkoriban többet olvasgattam írásait is. Ekkortájt találtam rá egy fiatalkori versére, amelyet mind az anglikánok, mind a katolikusok énekelnek istentiszteleteiken, illetve szentmiséiken. A vers egy részlete így hangzik: „Kedves fényesség! Vezessél engemet, távol vagyok otthonomtól, Te vezess, Te vezess engemet! Nem akarom látni a messzi tájakat; ha látom a következő lépést, az nekem elegendő.”

Mélyen megmaradt bennem a „következő lépés” gondolata. Bár magam is vallom, hogy mind egyéni életünkben, mind nagyobb méretű egyházi tevékenységeinkben, különösen az evangelizáció, a hit terjesztése, valamint a karitatív szolgálat területén érdemes hosszabb távon tervezni, néha felmenni magaslatokra, hogy nagyobb távlatban szemléljük az előttünk álló feladatokat és kihívásokat, ugyanakkor a gyakorlatban mindig a közvetlenül előttünk álló ügyre, az éppen megvalósítandó feladatra, azaz a „következő lépésre” kell összpontosítanunk. Enélkül ugyanis elnagyolttá és felületessé válhatnának jószándékú cselekedeteink, amelyekre a krisztusi szeretet indít minket. Szívünk és lelkünk szeretetét bele kell tennünk az éppen elvégzett feladatba, hogy az valóban hiteles és tanúságtevő cselekedet legyen.

A mai evangéliumi üzenet mindezeket magába foglalja. Jézus példabeszédet mond az építkezésbe kezdő emberről, aki munkája előtt tervez. Részletesen átgondolja lehetőségeit, mert nem akar kudarcot vallani. Tervszerűen akarja megvalósítani elképzeléseit, amely valóban bölcsességre utal. A másik példabeszéd egy királyról szól, aki szintén előrelátó módon gondolkodik. Nem érdemes harcolni és katonái életét kockáztatni a túlerővel szemben, mert ez felelőtlenség volna részéről. Ilyen helyzetben helyesebb, ha békét köt a másik királlyal. Mindkét példázat az előrelátás fontosságára figyelmeztet. Ugyanakkor mást is mond Jézus: „Aki nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom.” E sokszor idézett és jól ismert kijelentés mindennapi cselekvést jelent. A keresztet nem lehet úgy hordozni, hogy a távolabbi jövőben ránk váró nehézségekre gondolunk és azok leküzdését tervezgetjük. Életünk keresztjével mindig a következő lépést kell megtennünk, arra kell figyelnünk. Ennek a lépésnek a megtételéhez ad Isten kegyelmet és erőt. És ha ezt a lépést a jelenben az ő segítségével megtettük, akkor bízhatunk abban, hogy a jövőben ránk váró lépések megtételéhez is megkapjuk a szükséges segítséget tőle. A jövő felé tekintő tervezés és a jelenre koncentráló cselekvés egyaránt jellemzi tehát keresztény életünket. E kettősség tetten érhető abban is, hogy miközben nap mint nap megvalósítjuk a szeretet parancsát és jócselekedetekkel segítjük embertársainkat, szüntelenül gondolunk az üdvösségre, a távlati jövőre, a halál utáni életre, a feltámadásunk általi megújulásra, amelyre Isten hív bennünket. Isten örök országába úgy juthatok el, ha mindig megteszem keresztemmel a következő lépést.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te szavad az általad meghívott halászokat elindította az új élet útján és tanítványaid lettek. Minden nap megtettek veled egy lépést vándorutadon, elkísértek, miközben te fáradhatatlanul jártad a városokat és falvakat. Minden nap megtettek egy lépést, hogy közelebb kerüljenek hozzád, jobban megismerjenek téged. Segíts minket, hogy legyen erőnk nap mint nap megtenni a következő lépést, hogy az üdvösség útján előrehaladjunk. Köszönjük, hogy velünk vagy életutunkon és az örök életre vezetsz minket.

Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami szombaton tilos?”
Jézus válaszolt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt éhezett? Bement az Isten házába, fogta a szent kenyereket, evett, és adott belőlük a többieknek is; pedig azokat csak a papoknak lett volna szabad megenniük.” Majd hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.”
Lk 6,1-5

Elmélkedés

A legrégebbi zsidó törvények közé tartozik az a parancsolat, miszerint minden hetedik nap a nyugalom, a pihenés napja. A vallásos felfogás szerint Isten a teremtés után megpihent, erre emlékezik a nyugalom napja, amely a zsidóknál a szombat. E nap hétnapos szakaszokra tagolja az ember életét. Istennek szentelt idő, amely különbözik a munkára szánt időtől. Ünnepnap, amely elkülönül a hétköznapoktól. A kezdeti időkben, amikor a zsidók zárt közösségben éltek, könnyebb volt megtartani a nyugalom napját. Később, amikor szétszóratásban, más népek körében éltek, illetve amikor idegen népek telepedtek le Izrael ugyanazon területein, már nehézséget jelentett a szombati nyugalom megtartása. Ilyen körülmények között a szombat megtartása hitvallásnak és a zsidó néphez való tartozás kifejezésének számított.

A mai evangélium jelenete azt mutatja be, hogy Jézus korában a farizeusok mennyire szigorúan vették a szombatra vonatkozó törvényeket, a munka tilalmát. Még azt is munkának minősítették, hogy az Úr tanítványai néhány kalászt letépnek és megeszik annak termését. Vélekedésükben nem kevés túlzást érzünk.

A mi számunkra a heti nyugalom napja a vasárnap, mert Krisztus ezen a napon támadt fel. A vasárnap értünk van, kiemel bennünket a hétköznapok munkájából. Adjuk Istennek ezt a napot!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hálát adunk néked, Atyánk, az életért és tudásért, melyet kinyilatkoztattál nekünk a te szolgád, Jézus által! Dicsőség néked mindörökké! Ahogyan a kenyértöredékek szét voltak szóródva a hegyeken és eggyé váltak összegyűjtve, úgy gyűljön össze Egyházad királyságodban a Föld határairól! Mindenható Uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád által. Dicsőség néked mindörökké!

Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt nekik: Csak nem foghatjátok böjtre a násznépet, amíg vele van a vőlegény? Eljön az idő, amikor elviszik a vőlegényt: akkor majd böjtölnek. Példabeszédet is mondott nekik: Senki sem hasít ki új ruhából foltot, hogy ócska ruhára tegye. Hiszen így az újat is elszakítja, és az ócska ruhára sem illik az új folt. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, mert az új bor szétszakítja a tömlőket; a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való: akkor mindkettő megmarad. Aki óbort iszik, nem kívánja az újat, mert azt mondja: Jobb az óbor.
Lk 5,33-39

Elmélkedés

A zsidók vallási életében fontos szerepe volt a böjtölésnek. A böjt a bűnbánat kifejezése volt, illetve felkészülést jelentett az Istennel való találkozásra. A mai evangéliumban a farizeusok azzal vádolják Jézust, hogy tanítványaitól nem kéri számon a böjt megtartását.

Kérdésük jogosnak tűnik, de egy dolgot nem vesznek figyelembe, mégpedig azt, hogy Jézus fellépésével új időszak, új korszak kezdődött el. Az Úr Jézus nyilvános fellépése számos területen hozott újdonságot az emberek életébe, vallásosságába. Az emberek új hatalomról és új tanításról beszélnek Jézussal kapcsolatban, az előbbi rendkívüli cselekedetekre képes, az utóbbi jelentősen különbözik a régi, a hagyományos tanítástól. A Jézus által hozott új tanítás gyökeres változást hoz az ember életébe, legalábbis azok számára, akik elfogadják azt. Akik viszont a régi hagyományokhoz ragaszkodnak, amelyek sok esetben kiüresedett szokásokká váltak, sajnos nem képesek erre a megújulásra, újjászületésre.

Leginkább az utolsó vacsora eseménye jelzi az új korszak beköszöntét, amikor a kenyérben és a borban Krisztus a saját testét és vérét adja apostolainak, s önfeláldozása a másnapi kereszthalálában teljesedik be. E cselekedettel Isten új szövetséget köt az emberiséggel. Krisztusban újjászületve új emberré válhatok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te imádkoztál tanítványaidért, hogy mind az idők végéig egyek legyenek, amint te egy vagy az Atyával és az Atya veled. Nézz le, Uram, részvéttel arra a sok szakadásra, mely azok között éktelenkedik, akik tiednek vallják magukat, és vezesd haza őket abba a közösségbe, amelyet te alapítottál kezdetben: szent, katolikus, apostoli Egyházadba. Hogy amint az égben egy a szentek egysége, idelenn is csak egy legyen, szentséges neved megvallásában és dicséretében.

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Lk 5,1-11

Elmélkedés

A mai evangéliumot olvasva szeretnénk megtanulni valamit Péter apostoltól, mégpedig bűnösségünk egyszerű kimondását. A történet azzal indul, hogy Péter és társai egész éjszaka hiába halásztak. E kudarc és sikertelenség után lép hozzájuk Jézus, aki azt kéri, hogy vessék ki újra a hálót. Péter engedelmeskedik és megtörténik a csoda, rendkívül sok halat tudnak fogni. Ekkor mondja Péter: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” Szavai azt jelzik, hogy ez az egyszerű halász megérzi, hogy egy szent, igaz emberrel van dolga, akihez méltatlan az ő bűnössége. Ekkor még nem tudja, hogy Isten Fiával beszél, akinek van hatalma a bűnök megbocsátására, s akinek küldetése nem a magukat igaznak tartókhoz szól, hanem a bűnösökhöz.

Isten közelében, jelenlétében az a helyes magatartás, hogy elismerjük bűnösségünket és megbánjuk bűneinket. Így tud minket megérinteni Isten irgalma. Érdemes megfigyelnünk, hogy Jézus bűnbánatra szóló felhívása nem az ember múltjára és annak bűneire koncentrál, hanem a jövőre, a megtisztult lélek új lehetőségeire. Amikor az Úr bűnbánatról beszél, akkor nem azt mondja: „Ember, van mit megbánnod! Vedd észre, hogy bűnös vagy!”, hanem a szabadulás örömhírével áll elénk: „Ember! Isten végtelenül irgalmas! Van szabadulás a bűnből, van bocsánat a vétkeidre!”

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Neved megvallása a te személyedhez és az általad létrehozott közösséghez, az Egyházhoz kapcsol minket. Miként az apostolok azon fáradoztak, hogy igehirdetésükkel megismertessék a te nevedet, a te személyedet az emberekkel, ugyanúgy nekünk is életünk példájával kell dicsőséget szereznünk neked. A te nevedben szeretnénk cselekedni, hogy így az üdvösség megvalósulását szolgáljuk a világban. Neved megvallásával kifejezzük, hogy az üdvösségre törekszünk. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia!” Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem.” Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban.
Lk 4,38-44

Elmélkedés

Jézus csodáit két szemszögből is vizsgálhatjuk. Egyrészt Isten dicsőségének, szeretetének, mindenhatóságának, irgalmának a megnyilvánulásai. Valahányszor Jézus csodát tesz, megmutatkozik az isteni jóság. Isten megmutatja hatalmát, rendkívüli erejét, és olyan dolgokat cselekszik, amire az ember nem képes. E szempontból van jelentősége annak, hogy mindazok, akik részesülnek a gyógyulásban vagy csak szemlélői annak, Istent magasztalják a rendkívüli történések láttán. Minden csoda által Isten jeleket mutat számunkra. Így jelzi, hogy velünk van, jelenlétével kísér bennünket. Más szempontból Jézus csodái az ember számára üdvösséget, szabadulást hoznak. Ez természetesen Istennek köszönhető, de itt inkább az ember van a középpontban, aki rászorul Isten irgalmára, jóságára.

Jézus nem szeretné, ha az emberek csak azért keresnék őt, hogy a betegeik számára gyógyulást kérjenek. A gyógyításoknál is fontosabbnak tartja a tanítást, Isten országa örömhírének hirdetését. Jézus szavaiban az örök Atya feltárja az ember számára önmagát, kinyilvánítja az emberrel kapcsolatos akaratát. Jézus örömhíre meghívást jelent Isten országába. Ugyanakkor ez a tanítás az ember számára üdvözítő igazság. Érdemes a krisztusi igazság szerint élni, mert ez mutatja az üdvösség útját.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására!

Szent Ágoston

Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: „El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták: „Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból.” Ennek híre elterjedt az egész környéken.
Lk 4,31-37

Elmélkedés

Az eljövendő Messiásról, a Megváltóról szóló prófétai jövendölések jellegzetes eleme a szabadítás, az ember megszabadítása, s ezt az Isten hozza az ember számára. Ez azonban nem az elnyomó hatalomtól, hanem a bűntől, a gonosz hatalmától való megszabadulást jelenti. Amikor Jézus meggyógyítja a betegeket, akkor megszabadítja őket a testi betegségtől. Az isteni erőnek, hatalomnak köszönhető megszabadulás örömmel tölti el a meggyógyult személyeket, a vakokat, a süketeket és némákat, a bénákat vagy a leprából megtisztultakat. Az örvendezés és a hálaadás a csodát szemlélőkből is felfakad, akik Istent kezdik magasztalni jóságáért, amivel az embert segíti. Ez az Isten felé szálló öröm jelzi azt, hogy mind a meggyógyultak, mind környezetük egyértelműen Istennek tulajdonítják szabadulásukat, azaz elismerik azt, hogy Jézus valóban Isten, isteni erejével képes gyógyítani és csodákat tenni, megszabadítani.

A gonosz lelkektől való megszabadítások eseteire különösen is igaz mindez, hiszen a gonosz felett egyedül Istennek van hatalma. Az ember csak Isten segítségével képes legyőzni a kísértéseket és ellenállni a gonosznak. Isten szabadítása egyaránt érinti a testet és a lelket. Az Úr engem is meg akar szabadítani mindattól, ami akadályoz az üdvösség útján való haladásomban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Nyisd meg, Urunk, a gazdagok szívét a szegények és szenvedők szükségletei iránt. Add, hogy a munkanélküliek munkaadóra találjanak. Segítsd a hajléktalanokat, hogy otthonra találjanak. Adj a családoknak minden nehézséget legyőző szeretetet. A fiataloknak nyiss utat és távlatot a jövőbe. Oltalmazó palástodat terjeszd ki a kicsinyekre, hogy meg ne botránkoztassák őket.

Miután Jézus megkezdte nyilvános működését, Heródes Antipász király elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta.
Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik, és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.” A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét.” Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését. „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának.
Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.
Mk 6,17-29

Elmélkedés

Jézus előhírnökének, Keresztelő Jánosnak a halálára, vértanúságára emlékezik Egyházunk a mai napon. A Keresztelő vesztét az okozta, hogy nem hallgatta el a bűnt, hanem szóvá tette azt. János úgy gondolja, hogy egyetlen ember sem helyezheti magát a törvények fölé. Még az uralkodó sem engedheti meg magának azt, hogy törvénysértő kapcsolatot tartson fenn. Isten küldötte nem hallgathat, hanem figyelmeztetnie kell a bűnösöket. A vértanúság történetét Márk evangélista úgy írja le, hogy szembeállítja a jót és a rosszat, az igazat és a bűnöst, az ártatlant és a kegyetlent.

Keresztelő János személye a keresztény igehirdetésben úgy tűnik elénk, mint aki életével és halálával egyaránt Krisztusra mutat. János a próféta, aki a sivatagban él és előkészíti Jézusnak, a Messiásnak érkezését. Ő tehát az előhírnök, aki rámutat a Megváltóra. János bűnbánatot hirdet az embereknek, s valamivel később Jézus is ugyanezt teszi. A Keresztelő körül kisebb tanítványi kör alakul ki, de nem sajnálja, amikor tanítványai közül egyesek Jézushoz csatlakoznak, az ő követői lesznek. Jézus tanúja ő, aki halálával is előre jelzi a Megváltó sorsát. Tudatában van saját szerepének és küldetésének és soha nem akar túllépni azon, nem helyezi önmagát Jézus elé.

Keresztelő János életpéldája erősítse bennünk annak tudatát, hogy a mi keresztény küldetésünk is a Krisztusról való tanúságtétel.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindig soknak tartjuk, amit mi teszünk másokért; ellenben amit mások tesznek érettünk, azt semmibe sem vesszük. Úgy látszik, két szívünk van: egy lágy, gyöngéd, engedékeny, önmagunk számára, és egy kemény, szigorú, zord, embertársaink számára.

Szalézi Szent Ferenc

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakomára hívnak – kezdte –, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod.
Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Lk 14,1. 7-14

Elmélkedés

Az utolsó hely

Jézus példabeszédei mindig az életből merítik témájukat, soha nem mond olyan hasonlatokat, amelyek elrugaszkodnának a valós élethelyzetektől. Az ünnepségre érkező vendégek szeretnének előkelőbb helyre kerülni, keresik a jobb helyeket. E jelenet nem csak a korabeli ünnepségekre és vendéglátásokra volt jellemző, hanem napjaink rendezvényeire is. A lakodalmi helyszíneken ezt megelőzendő minden helyre kis névkártyákat tesznek ki, amely alapján mindenki elfoglalhatja azt a helyet, amit az ifjú pár nekik szánt. A vendégsereg sokszor csak tájékoztató jellegűnek tartja ezeket a kártyákat és nem riadnak vissza azok cserélgetésétől, így szerezve maguknak olyan helyet, amit jobbnak tartanak. Jézus beszéde kapcsán érdemes néhány igazságot megfogalmaznunk.

Az első: ha vendég vagy, ne viselkedj úgy, mintha te volnál a vendéglátó! Vannak illemszabályok, íratlan törvények, de nem csupán ezek ismeretéről és megtartásáról van szó, hanem a szerénységről is. Örülj annak, hogy vendég vagy, meghívott vagy, és valakinek köszönhetően osztozhatsz mások örömében. A mennyországban is vendégek leszünk, Isten vendégei. Ott nem lesznek első és utolsó helyek, hanem mindenki egyenlően részesül Istentől a boldogságban. Örökké együtt élni Istennel ez a tökéletes boldogság az ember számára.

A második: a vendéglátás mindig szeretetközösség. A meghívó a szeretetét mutatja ki azáltal, hogy vendégül lát másokat. A meghívott elfogadja és viszonozza ezt a szeretetet, elfogadja a közösséget. Az ellenségeinkkel nem szoktunk együtt étkezni, tehát ha vendégségben vagyunk, akkor olyanokkal vagyunk együtt, akik barátként, testvérként tekintenek ránk. Ezért az ilyen szeretetközösségben ne viselkedjünk ellenségesen. A szentmisén Isten vendégei vagyunk. Isten szeretetközösségre hív bennünket, hogy vele és benne éljünk. A közösség a szentáldozásban jön létre, amikor Krisztus testét magunkhoz vesszük. Ellenséges érzületről tanúskodna, ha elutasítanánk szeretetteljes hívását s mindenféle okokra hivatkozva elmulasztanánk a szentmisét. Azért veszünk részt a szentmisén, hogy kimutassuk szeretetünket Isten iránt.

A harmadik: a vendéglátások az emberi kapcsolatok építését szolgálják. Nem az a cél, hogy minél hamarabb mindent megegyünk és jóllakottan távozzunk, hanem az, hogy megéljük a szeretetközösséget másokkal. Valamit adnunk kell önmagunkból és el kell fogadnunk a másik személyt, hogy mindkettőnknek élmény legyen az együttlét. Isten meghív minket, hogy vele éljünk. Legyünk hálásak azért, hogy Isten megosztja velünk életét. Az Eucharisztia hálaadást jelent. Amikor Jézus az utolsó vacsorán megalapította az Oltáriszentséget, az Eucharisztiát, és amikor minden szentmisében megújítja ezt az áldozatot, akkor úgy ad hálát az Atyának, hogy felkínálja, odaajándékozza önmagát neki és nekünk, embereknek.

Befejezésül még egy gondolat: Jézus egy kereszten halt meg. Megalázták és mindenétől megfosztották és keresztre feszítették. Így foglalta el az „utolsó helyet.” Az utolsó hely választásával példát ad nekünk, hogy ne egymással versenyezve törekedjünk elfoglalni az általunk jobbnak tartott helyeket, hanem keresztünket felvéve, alázattal és engedelmesen fogadjuk el azt a helyet, amelyet Isten kijelölt nekünk az életben. Így tudjuk biztosítani azt, hogy helyünk legyen a mennyországban is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Napjainkban az életrevalóság, a siker, a jogokért való küzdelem, a büszkeség, a teljesítményre való törekvés, az eredményesség sok ember számára vált az élet jelszavává. De el kell ismernünk, hogy mindezek az alázatosság, a szerénység és a szolgálatkészség nélkül rossz útra visznek. Te azt kérted egykor tanítványaidtól és azt kéred követőidtől most is, hogy tőled, a te példádból tanuljuk meg a szelídséget és az alázatot. Segíts minket, hogy követni tudjuk példádat! Te meghívsz minket a veled való szeretetközösségbe, az öröm asztalához. Boldogok vagyunk, hogy vendégeid lehetünk. Boldogok vagyunk, hogy leülhetünk ünnepi asztalodhoz. Boldogok vagyunk, hogy hívásodra szeretettel válaszolhatunk.