Battaplébánia

Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel.
Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?” De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak!
Mt 22,1-14

Elmélkedés

Az újabb példabeszéd témája szintén az üdvösség, a mennybe jutás. A szőlőmunkásokról szóló példázat, amit tegnap olvastunk, inkább Isten nagylelkűségét emeli ki. Neki köszönhetjük elsősorban azt, hogy üdvözülhetünk. A mai példabeszéd az érem másik oldalát mutatja, azt, hogy nekünk, embereknek is tennünk kell azért, hogy bejuthassunk a mennybe. Fel kell készülnünk erre, nem bízhatunk vakmerően abban, hogy Isten úgyis megadja kivétel nélkül mindenkinek az örök boldogságot, tehát nem is kell fáradoznunk annak elnyeréséért.

A király ünnepségre készül, meghívja a vendégeket fia lakodalmára. A meghívottak első körébe nyilvánvalóan azok lehettek, akik közeli kapcsolatban voltak az uralkodóval. A szeretetteljes hívás nem talált visszhangra, a meghívottak mindenféle mondvacsinált okkal visszautasítják azt, s ez tiszteletlenségük és udvariatlanságuk kifejezése. A király azonban emiatt nem halasztja el az ünnepséget, újra elküldi szolgáit, akik most már válogatás nélkül mindenkit meghívnak a lakodalomba. Ez az intézkedés sikerrel jár. A jelenlét azonban nem elegendő a király számára, aki jogosan várja el valamennyi vendégtől, hogy az ünnephez illő módon legyen felöltözve.

A hasonlat azt tanítja, hogy Isten mindenkit meghív az örök életre. Ne utasítsuk vissza, hanem fogadjuk el hívását! Lelkünk tiszta ruhája méltó öltözék, hogy helyünk legyen az ünnepen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!”
Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!
Mt 20,1-16a

Elmélkedés

Jézus tanításának középpontjában továbbra is az üdvösség kérdése áll. Isten minden embert meghív az örök életre. Azt kéri tőlünk, hogy földi életünkben neki szolgáljunk, és azt ígéri nekünk, hogy a földi élet után eljuthatunk az örök életre. Aki Isten szolgálatában tölti életét, az számíthat erre az ajándékra, jutalomra, de akár fizetségnek is nevezhetjük, amit Isten ad nekünk.

Az örök életben, a mennyországban nincsenek megkülönböztetett helyek. Ott nem létezik olyan, hogy az egyik ember közelebb, a másik távolabb van Istentől, mert mindenki Isten jelenlétében él. Ott nem létezik olyan, hogy az egyik ember jobban, a másik kevésbé boldog, mert mindenkit eltölt a tökéletes boldogság, Isten jelenlétének öröme. Ebben az értelemben mindenki ugyanazt kapja Istentől, senki nem kap kevesebbet vagy többet, mint mások. Ez a jutalom a példabeszédben szereplő egy dénár. Mindegy, hogy egyesek rövidebb vagy hosszabb ideig éltek, kevesebbet vagy többet szolgálták Istent, a jutalom, a fizetség mindenkinek ugyanaz: az örök élet. Azt várni Istentől, hogy nekem többet adjon, mint másoknak, ostobaság. Sajnálni, hogy Isten másoknak is ugyanannyit ad, mint nekem, olyanoknak, akik megítélésem szerint kevesebbet szolgáltak, valójában irigység. Elfogadni az üdvösséget, mint Isten nagylelkű ajándékát, igazi bölcsesség.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyánk! Itt vagyok szolgálatodra, a te gyermeked, hogy rajtam keresztül folytasd szereteted munkáját a világban azáltal, hogy Jézust adod nekem, rajtam keresztül másoknak és az egész világnak. Imádkozzunk egymásért, hogy Jézus szerethessen bennünk és általunk azzal a szeretettel, mellyel az Atya szereti őt.

A gazdag ifjú távozása után Jézus így szólt tanítványaihoz: „Bizony, mondom nektek: A gazdag nehezen jut be a mennyek országába. Újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia Isten országába.” Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek, és azt kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett, és így szólt: „Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.” Ekkor Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, és az utolsókból elsők.”
Mt 19,23-30

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet előzménye Jézus találkozása a gazdag ifjúval. Az ifjú jószándékkal érdeklődött aziránt, hogy mit kell tennie az üdvösség, az örök élet elnyerése érdekében. Jézus azt kérte tőle, hogy adja el mindenét és kövesse őt. Az ifjú azonban erre nem hajlandó, nem akar lemondani vagyonáról, tehát gazdagsága megakadályozza Jézus követésében. E jelenet folytatásaként teszi Jézus a következő kijelentést: „Bizony, mondom nektek: A gazdag nehezen jut be a mennyek országába.” Tanításának középpontjában azonban nem a gazdagság vagy annak elutasítása áll, hanem az üdvösség kérdése. A kezdetben lelkes, majd csalódottan távozó ifjú esete csak lehetőséget ad neki arra, hogy felhívja tanítványai és követői figyelmét a gazdagság veszélyére, tudniillik, hogy letérítheti az embert az üdvösség útjáról.

Az örök életet sok ember könnyen szeretné elnyerni. Jézus azonban nem ígér senkinek ilyet. Az üdvösségre vezető út hosszabb, nehezebb, meredekebb, mint azt az ember gondolná, de nem lehetetlen rajta haladni. El kell ismernünk, hogy próbára tesz minket ez az út. Erős bennünk a törekvés, de gyengének érezzük magunkat. A tökéletesség és az életszentség nem a mi képességeinktől és erőnktől függ, hanem Isten kegyelmi segítségétől.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Eljöttem hozzád, Jézus, hogy érintésedet fogadjam, mielőtt megkezdem a napot. Pihentesd meg tekinteted tekintetemben, segíts, hogy munkámat barátságod biztonságának tudatában végezhessem. Töltsd be gondolataimat, hogy kitartsak a lárma sivatagában is, engedd, hogy áldott sugaraid beragyogják elmém rejtett zugait, és adj nekem erőt azokért, akiknek szükségük van rám.

Boldog Kalkuttai Teréz

Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse? De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,
lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.
Nagyszerű dolgot tett karja ereje,
széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.
Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat,
és felmagasztalta az alázatosakat.
Az éhezőket elhalmozta minden jóval,
de a gazdagokat elküldte üres kézzel.
Felkarolta gyermekét, Izraelt,
megemlékezve irgalmasságáról,
amint atyáinknak megígérte:
Ábrahámnak és utódainak mindörökre!”
Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.
Lk 1,39-56

Elmélkedés

Az ember megdicsőülése

Jézus édesanyjának személyében és életében megcsodálhatjuk, hogy Istennek az emberrel kapcsolatos üdvözítő terve hogyan valósul meg. Isten minden embert a mennybe hív, mert azért teremtette meg az embert és azért ajándékozza az életet, hogy szeretetével éltessen bennünket és elvezessen az örökké tartó szeretetbe, az üdvösségre. Szűz Máriára is érvényes, miként minden emberre, hogy nem csupán Isten szándékának és kegyelmének köszönhetően nyerhetjük el az örök boldogságot, hanem ehhez a mi közreműködésünk, az isteni üdvözítő szándékkal való együttműködésünk is szükséges. Szűz Mária életét szemlélve világossá válik számunkra mindkettő. Isten kiválasztja őt egy különleges feladatra és alkalmassá teszi őt annak betöltésére, de Mária beleegyezése is szükséges ahhoz, hogy a Megváltó Anyja legyen. Az egyházi év során a Mária-ünnepek bevezetnek minket az Isten és az ember kapcsolatának titkába, az anyaság titkába, a születés titkába, a bűntelen élet titkába, a mai ünnep pedig, Szűz Mária mennybevételének napja, az üdvösségre, a mennybe jutás titkába.

Ma azt ünnepeljük, hogy a mindenható Isten Jézus édesanyját megdicsőítette azzal, hogy földi életpályája befejezése után testével és lelkével felvette őt a mennyország dicsőségébe. Mindannyiunkra a test szerinti megdicsőülés vár, bár nem olyan módon, mint Szűz Mária esetében, de hisszük, hogy halálunk után Isten feltámaszt minket az örök életre, s e feltámadásban új testet kapunk Istentől, amely megdicsőült test újra egyesül majd halhatatlan emberi lelkünkkel.

A názáreti lányról, Máriáról elmondhatjuk, hogy nem csak a Megváltó édesanyja, szülője volt, hanem gondoskodó édesanya, az Úr hűséges tanítványa, az isteni Ige hordozója és Isten szavának hallgatója, a megváltás szolgálója, az együtt szenvedést vállaló anya, az Istennek hittel engedelmeskedő ember. Mindezek méltóvá tették őt arra, hogy Isten felemelje a mennybe, elvezesse abba a dicsőségbe, amely mindannyiunkra vár. A mennybe felvett Szűzanya tehát egyrészt példa arra, hogy Isten terve bennünk is megvalósulhat, ha Isten szolgálatába állunk, másrészt utat mutat, hogy a mennyország elérése legyen legfőbb életcélunk. A remény ünnepe ez minden keresztény számára, hogy egyszerű teremtményként eljuthatunk a teremtő Istenhez, akinek életünket köszönhetjük. Mert Isten nem néz le bennünket, hanem azért alkotott meg minket, hogy emberi és istengyermeki méltósággal közeledjünk felé. Isten érdemesnek és méltónak tart minket arra, hogy üdvözítsen, mégpedig nem csupán halhatatlan lelkünket, hanem evilági testünket is újjáalkotja, hogy az örök dicsőségben vele lehessünk. Emberi testben való létezésünk nem lehet korlát, amely elválaszt bennünket az örökléttől, ezért Istentől kapunk majd a feltámadásban új testet, amely már nem hordozza magán a földi test hiányosságait, gyengeségeit, hanem méltó lesz arra, hogy a végtelen Isten elé járulhassunk.

A testet az Atya teremtette az ember számára, a Fiúisten megváltotta, a Szentlélek pedig megszenteli, és a mindenható Isten fogja újjáalkotni.

Szűz Mária mennybevételének eseménye erősíti bennünk a feltámadás és az örök élet reményét. Őbenne megmutatkozik és az emberek közül elsőként mutatkozik meg az a dicsőség, amelyre Isten meghív minket. Törekedjünk arra, hogy eljussunk a mennyországba!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Édesanyád, Szűz Mária egész élete szolgálat volt, hiszen ő minden pillanatban Isten akaratát kereste és teljesítette. Nem földre szállt angyal ő, hanem ember, mint mi. Emberként született a világra és emberként élte életét. A mennyei megdicsőülésben azért részesült, mert a Megváltó Anyjaként élt és Isten nem engedte, hogy testét romlás érje. A mennybe felvett Szűzanya életpéldája arra ösztönöz bennünket, hogy mi is a menny felé törekedjünk. Az ő megdicsőülését, mennybe jutását látva, bennünk, Isten gyermekeiben megerősödik a remény, hogy eljuthatunk az örök életre.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Lk 12,49-53

Elmélkedés

Tüzet gyújtani

Az aranylakodalmát ünneplő idős házaspárral egész családja mond hálát a jó Istennek a szentmise keretében. Az ünnepi vacsora közben az unokák kérdezgetik nagymamájukat a hosszú és békés házasság titkáról. Talán azért mutatnak ilyen nagy érdeklődést a téma iránt, mert már itt az ideje, hogy ők is elkötelezzék magukat valaki mellett egy életre a házasságban. Akik 50 évet kibírnak egymással boldogságban, azok már biztosan tudnak valamit. Kiderül, hogy Karcsi bácsi nem volt mindig olyan nyugodt, mint mostanában, fiatalon igencsak lobbanékony volt a természete és nem sokat gondolkodott, amikor a feleségének meg akarta mondani valamiről a véleményét. Az évek során sokat változott, egyre kevesebbet járt el hazulról a barátaival, s egyre többet volt odahaza. Bori néni mosolyogva árulta el titkát az unokáknak: tudjátok, amelyik tűzre nem tesznek, az kialszik egy idő után. Amelyikre meg folyton csak pakolják a fát, az nagyon sokáig fog égni. Én mindig tudtam, hogy a harag, az indulat tüzére nem szabad fát tenni. És lassan kialudt ez a tűz. A szeretet, a türelem, a ragaszkodás, a gondoskodás tüzére pedig mindig tettem egy darabot, nem is aludt ki soha.

A boldog házasságra és boldog keresztény életre egyaránt igaz ez a bölcs megállapítás. Jézus mondja a mai vasárnap evangéliumában: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon.” Milyen tűzre gondolt a mi Urunk? Kis bölcsességgel könnyen kitalálhatjuk. Természetesen nem erdőket, városokat vagy házakat akar lángra lobbantani, mert Istennek sosem szándéka a pusztítás. Ő a hit lángoló szívű képviselőivé akar minket tenni, a remény lángját szeretné fellobbantani, a szeretet tüzét akarja meggyújtani bennünk. Isten meggyújtja bennünk ezeket a tüzeket, de nekünk kell gondoskodnunk arról, hogy szüntelenül égjen.

Tüzet általában nem azért szokás gyújtani, hogy világítson. A régi időkben voltak jelzőtüzek, és tűz égett a világítótornyokban. Ezekben az esetekben a tűz messziről látható fénye volt a fontos, amely valamilyen üzenetet hordozott, felhívta a figyelmet a veszélyre vagy mutatta a helyes útirányt. Ennél sokkal gyakrabban gyújtanak tüzet azért, hogy meleget adjon, s melege betöltse a házat, az ember életterét. A tűz éget és tisztít. Ezért a Bibliában sokszor szerepel, mint az ítélet jelképe. Az isteni ítélet megtisztítja, megújítja az embereket, a gonoszokat viszont megsemmisíti, elégeti. A tűz megszabadítja a vasat, az aranyat vagy más fémeket a salaktól, a szennyeződésektől. Isten is megtisztítja az ember lelkét, megszabadítja a szennytől, a bűntől, s ez a megtisztítás lelki megújulást hoz. A tűz, Isten tanításának és bölcsességének tüze elválasztja az igazságot a tévedéstől, mert nem képes és nem is akarja megsemmisíteni a szilárd igazságot, de a tévedések, a hamis dolgok nem bírják égető erejét és semmivé válnak.

Befejezésül érdemes felidéznünk, hogy a Biblia világában a tűz Isten jelenlétének jele, gondoljunk csak az égő, de el nem égő csipkebokorra, amelynek lángjában Isten megjelent Mózesnek. De templomaink örökmécsese, amely a régebbi időkben nem elektromos lámpa volt, hanem egy lánggal égő mécses, szintén Isten jelenlétére emlékeztet minket, aki immár nem a tűzben, hanem az Oltáriszentségben van jelen. Vajon ég-e bennem Isten jelenlétének tüze?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Tanításod elkerülhetetlen módon szembeállítja egymással a jót és a rosszat, az igazságot és a hazugságot, az igazságosságot és az igazságtalanságot, a békét és az erőszakot, a benned hívőket és a veled szembefordulókat. Segíts minket, hogy mindig a te oldaladon álljunk és kitartsunk melletted! Te az Isten iránti szeretet tüzét akarod meggyújtani, felszítani bennünk, hogy ez a tűz megtisztítson minket. Ez jelzi számunkra, hogy Isten minket is kiválasztott, nekünk is szeretné megmutatni önmagát, hogy megismerjük őt és szeretetét. Urunk, gyújtsd meg bennünk az Isten iránti szeretet tüzét!

Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket. Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!” Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult.
Mt 19,13-15

Elmélkedés

Máté evangélista nagyon egyszerűen, röviden írja le Jézus találkozását a gyermekekkel. Abban a korban a gyermekek felügyelete, a róluk való gondoskodás, a velük való törődés az asszonyok feladata volt. Ebből kiindulva joggal állíthatjuk, hogy édesanyák vitték oda Jézushoz gyermekeiket és kérték számukra áldását.

A tanítványok azonban próbálták megakadályozni őket ezen igyekezetükben. Nem Mesterük biztonságát féltették, hanem csak egyszerűen a nyugalmát, zavartalan munkáját akarták biztosítani. Az ő magatartásuk, elutasításuk a kor felfogását tükrözi, miszerint a gyermekek ne érintkezzenek a felnőttekkel, ne zavarják a tanítót tevékenységében. Jézus nem tartja jónak ezt a vélekedést, ezért megengedi, hogy hozzá menjenek a gyermekek. Teljesíti az édesanyák kérését, kezét a gyermekekre teszi, s e kézrátétel imáját, áldását kísérő jel.

A mi Urunk a gyermekekre vonatkozóan kijelenti, hogy az ilyeneké a mennyek országa. A gyermekek alázatosak, tanulékonyak, elfogadóak és engedelmesek. A keresztény embernek, aki azt akarja, hogy éljen benne az Isten országa, szintén alázatot kell mutatnia, tanulékony lélekkel kell hallgatnia az isteni üzenetre, el kell fogadnia Isten akaratát és engedelmeskednie kell Istennek. Ezáltal válik Isten szeretett gyermekévé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, keresztre feszített Jézus Krisztus, sajnálom, hogy megbántottalak, szent sebeidre és szenvedéseidre is kérlek, bocsáss meg nekem, és ne hagyj engem bűneimben meghalni, hogy kiontott, drága szent véred rajtam kárba ne vesszen!

Szent II. János Pál pápa

Egy alkalommal a farizeusok próbára akarták tenni Jézust. Megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Jézus ezt felelte: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette az embert, és azt mondta: A férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek? Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.”
A farizeusok azonban erősködtek: „Miért írta hát elő Mózes, hogy válólevelet kell kiállítani, és úgy kell elbocsátani a feleséget?” Jézus kijelentette: „Mózes a keményszívűségtek miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem a paráznasága miatt – és mást vesz el, házasságtörést követ el.”
Erre a tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog férj és feleség között, akkor nem érdemes megházasodni.” Jézus így válaszolt: „Nem mindenki tudja ezt felfogni, hanem csak az, akinek Isten megadja. Mert van, aki úgy született, hogy alkalmatlan a házasságra, és van, akit az emberek tettek ilyenné, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla. Aki fel tudja fogni, fogja fel!”
Mt 19,3-12

Elmélkedés

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy egy farizeus a válással kapcsolatban tesz fel Jézusnak egy kérdést, amely így hangzik: „Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” A kérdés jól tükrözi a korabeli elképzeléseket a válással kapcsolatban. Egyes tanító iskolák lazább véleményt képviseltek, megengedőbbek voltak, és úgy gondolták, hogy bármilyen indok elegendő ahhoz, hogy a férfi megváljon feleségétől. A másik felfogás szerint csak súlyos indokkal szabadott elküldeni a feleséget. Ez egyértelműen egy szigorúbb álláspont. Logikusan gondolkodva feltételezhetjük, hogy ez utóbbi nézetet vallhatta a kérdező farizeus, aki talán helytelennek tartotta a megengedőbb felfogást.

Máté evangélista fontosnak tartja megjegyezni, hogy azért kérdezi a farizeus Jézust, hogy próbára tegye őt. Minden bizonnyal nem a saját véleménye megerősítését szeretné, hanem azt, hogy Jézus olyan kijelentést tegyen, amivel szembehelyezkedik a megengedőbb nézetet vallókkal. Bármilyen állásfoglalás Jézus részéről kivívja a másik csoport ellenszenvét, haragját.

Jézus úgy emelkedik felül a vita szintjén, hogy Isten eredeti szándékára hívja fel a figyelmet, amely szerint Isten a férfi és a nő szeretetközösségét akarja s ebbe nem fér bele a válás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, a te szereteted kormányozza bennem a képességeket és tetteimet, irányítsd munkámat, pihenésemet, jártamat és keltemet tetszésed szerint. A te szereteted égjen a szívemben, fenyítsen és vigasztaljon, alázzon meg és emeljen föl, égesse el tökéletlenségeimet és tartsa meg egész bensőmet a veled való kapcsolatban és a tökéletes engedelmességben. Lemondok a saját akaratomról; vezérelj azon az úton, mely neked tetszik, vezess, aki által akarsz, csak te légy az én mesterem.

Abban az időben: Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer. A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte, és úgy kérlelte: Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek. Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte, és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Amikor szolgatársai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszélték uruknak. Akkor az úr magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.” Amikor Jézus ezt a tanítását befejezte, elindult Galileából, és Júdea vidékére ment a Jordánon túlra.
Mt 18,21 – 19,1

Elmélkedés

A testvéri figyelmeztetés, amiről a tegnapi napon olvastunk, az emberek közötti kiengesztelődést szolgálja a keresztény közösségben. A kiengesztelődés és a megbocsátás gondolatát folytatja a mai evangéliumi részlet. Jézus példabeszédet mond egy királyról, aki rendkívül nagy összegű tartozását engedi el egyik szolgájának. A király nagylelkűsége azonban nem érinti meg túlzottan a szolgát, aki bántalmazni kezdi azt a szolgatársát, aki egészen kicsiny, az ő korábbi tartozásánál összehasonlíthatatlanul kisebb összeggel tartozik neki, és követeli tőle annak megadását. Kicsinyes és könyörtelen viselkedésén érthető módon felháborodik a többi szolga, majd természetesen a király is, aki visszavonja korábbi döntését, mégsem engedi el a szívtelen szolga adósságát.

A példázat természetesen nem az adósságrendezés módjával kapcsolatban ad útmutatást, hanem a megbocsátásról tanít, miként azt a bevezető kérdés és a befejezés egyértelműen elárulja. Hányszor kell megbocsátanunk embertársunknak? – kérdezi Péter apostol és tesszük fel mi is ugyanezt a kérdést. Az Úr Jézus azt javasolja, hogy mindig gondoljunk Isten nagylelkűségére, aki mindig megbocsát. Nem számolja vétkeinket, hanem újra eltörli azokat a szentgyónásban. Az irgalmas és nagylelkű Istent kövessük, amikor megbocsátunk embertársunknak. Tegyük ezt azért, nehogy kizárjuk magunkat Isten irgalmából.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd el ó, isteni szeretet a kezemet, a lábamat, a nyelvemet, a szememet, minden érzékszervemet, egész testemet, akaratomat, emlékezetemet, értelmemet, vágyaimat, gondjaimat, szándékaimat és lelkem minden rezdülését. Fogadd el, ó, Uram, minden órámat, minden percemet, életem minden körülményét, egész belső és külső valómat.

Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait: Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.
Mt 18,15-20

Elmélkedés

Jézus tanítást ad arról, hogy miként kell először magánúton, majd közösségileg figyelmeztetni a közösségnek azt a tagját, aki valamilyen módon megbántja felebarátját. Tapintatosság és fokozatosság jellemzi az eljárásmódot, ami a keresztény embert vezeti ilyen helyzetekben. Nem az a cél, hogy a bűnös embert megalázzuk, hanem segítségére legyünk abban, hogy kilépjen a bűn világából és jóvátegye helytelen viselkedését. A cél egyrészt az, hogy a két ember, a sértett és a sértő között megtörténjen a kiengesztelődés és helyreálljon a béke. Másrészt pedig az, hogy a vétkes megbánja bűnét és ezáltal helyreállítsa kapcsolatát Istennel és a közösséggel is, amelyhez tartozik. A keresztény közösség tagjai számára minden korban elengedhetetlen, hogy a testvéri figyelmeztetésnek ezt a Krisztus által javasolt útját, módját válasszák. Ha ugyanis nem ezzel a tapintatossággal járunk el, az azzal a veszéllyel járhat, hogy a bűnt elkövető személy megsértődik és nem hajlandó a megtérés, a kibékülés útját választani.

Érdekes, hogy a közösség tagjai az utolsó pillanatig testvérként tekintenek a bűnös emberre és nem mondanak le arról, hogy jó útra, helyes belátásra térítsék őt. Aki viszont megmarad bűnében, tulajdonképpen önmagát zárja ki a közösségből.

A testvéri figyelmeztetés alkalmazása során tanúsítsunk mindig nagy türelmet!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te hívásodra vállalkozunk az igehirdetés feladatára, amelyet mindenkor a te nevedben szeretnénk végezni. Bátoríts bennünket, hogy akkor is folytassuk szolgálatunkat, ha az eredmény csekély. Ha hűséggel teljesítjük kötelességünket, nincs okunk félelemre, mert isteni közreműködésed eredményt hoz, gyümölcsöt fakaszt. Légy velünk és kísérjen minket áldásod, hogy az evangélium igazságának hirdetése által növekedjék az Isten országa! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13

Elmélkedés

A mai evangéliumi példabeszéd tíz szűzről szól, akik a vőlegény érkezésére várnak. Az okosak azért visznek magukkal olajat lámpásaikhoz, mert előrelátók és mindenre, még a késésre is felkészültek. A balgákból hiányzik ez az előrelátás, szinte csak kötelességszerűen akarják teljesíteni a minimumot, ami szerintük egy ilyen helyzetben elvárható. A vőlegény késése valóban váratlan helyzetet teremt, de ez nem okoz semmiféle gondot az okosak számára. A balgák viszont nem álltak készen a megfelelő időben, ezért bezárult előttük a kapu, az ünneplés ezzel véget is ért, pontosabban el sem kezdődött számukra.

A hagyományos értelmezés szerint Jézus a végső ítéletről, második eljöveteléről tanít ebben a példabeszédben. A hasonlat semmiképpen sem akar útbaigazítást adni azzal kapcsolatban, hogy mikor várható az Úr érkezése, csupán figyelemfelhívás, hogy egyszer mindenképpen bekövetkezik. Az emberiség egy része felkészülten várja ezt az újbóli eljövetelt, mások viszont úgy élnek, mintha soha nem következne be.

A példázatot úgy is értelmezhetjük, hogy nem a végső ítéletre vonatkozik, hanem arra, amikor az ember a feltámadás után találkozik Istennel. Az emberi cselekedet, a felkészültség dönti el, hogy valaki bejuthat-e az örök életre. Itt derül fény arra, hogy valaki bölcsen vagy balgán élt. Boldogok leszünk, ha a mennybe juthatunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, annyi okunk volna a csüggedésre, a szorongásra, magunkba zárkózásra, annyi okunk volna a félelemre. De Jézus minket is megszólít: ne féljetek! Adj nekünk, Istenünk, nyitott szívet, készséges, hívő értelmet, befogadni kész, tiszta emberséget! Add, hogy félrevezető emberi szándékok ne zavarhassanak meg minket! Add, hogy e világ zűrzavarában téged hirdethessünk az aggódóknak, téged, aki ma is megszólítasz minket: ne féljetek!