Battaplébánia

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.
Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Mt 25,14-30

Elmélkedés

A talentumokról szóló evangéliumi példabeszéd új szempontot vet fel azzal kapcsolatban, hogy milyen módon várakozzunk az Úr eljövetelére. A történet főszereplője egy vagyonos ember, aki javainak kezelését szolgáira bízza arra az időre, amíg ő távol van. A szolgák jól tudják, hogy uruk vissza fog térni, s akkor számot kell majd adniuk arról, hogy miként használták fel a rájuk bízott javakat. Ismerik uruk elvárását is, tehát gyarapítaniuk, kamatoztatniuk kell a rájuk bízott összeget. Miként a tíz szűzről szóló példabeszédben, ugyanúgy itt kétféle gondolkodás, magatartás jellemzi a szolgákat. Egy részük bölcsen, okosan jár el, s többszörösen fizetik vissza a rájuk bízott összeget, amiért elismerést és jutalmat kapnak. De van olyan szolga, aki inkább elássa a kapott pénzt, hogy urának visszatértekor legalább azt tudja visszaadni, mert kevesebbet nem szeretne. De a félelem rossz tanácsadó, az úr nem ezt várta, ezért megbünteti ezt a szolgát.

Isten nem igazságtalan. Attól, aki egy talentumot kapott, nem várja azt, hogy másik ötöt vagy tízet szerezzen vele. De azt elvárja, hogy legalább még eggyel gyarapítsa. Isten soha nem vár tőlünk olyat, ami meghaladja képességeinket, erőnket, de azt elvárja, hogy képességeinket jól használjuk fel, és ne ássuk el. Istentől mindannyian kapunk legalább egy talentumot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne gyengüljön el! Add, hogy akadályokat nem ismerve keressünk és kutassunk téged! Add, hogy felismerhessünk téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat! Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni neked! Add, hogy tudjunk mindig leborulni istenséged titka előtt!

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13

Elmélkedés

A tíz szűzről szóló példabeszédben Jézus folytatja tanítását a végső időkről. E hasonlat középpontjában is a várakozás és a felkészültség áll, ami mögött az ember felelősségtudata húzódik meg. A vőlegényre várakozó szüzek fele okos, minden eshetőségre felkészülnek, ezért bemehetnek az ünnepségre. A többi szűz elszalasztja a lehetőséget, kívül rekednek. Önmagában nem az a baj, hogy kialudt a lámpásuk, hanem az, hogy nem tudták újra meggyújtani azt. Érdekes, hogy egyetlen pillanatra sem láthatják a vőlegényt, aki a történet végén is csak a zárt ajtón keresztül beszél velük röviden.

Jézus példázatának értelmezése során sokakban felmerül az a kérdés, hogy az okosak miért nem adtak az olajból a többieknek. Nem irigység ez a részükről? Nem kellett volna segíteniük társaikat? Erre a kérdésre maguk az okosak adják meg a választ. Azért nem adnak, mert akkor az is előfordulhat, hogy mindenki lemarad az ünnepségről. Ezt talán így mondhatjuk: az Istennel való találkozás nagy napján már senki sem segíthet a másik embernek. Ha valaki felkészületlen a találkozás napjára, azon már nem segíthetnek mások. Itt értjük meg tehát személyes felelősségünket. Saját hibáinkért, mulasztásainkért ne hibáztassunk másokat! Gondoskodjunk róla, hogy Isten készen találjon minket bármikor érkezik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Előtted Uram, bűnös és por vagyok: irgalmadból élek, neked köszönhetek mindent; alárendelem magam neked, hagyom, hogy fájdalmaid és szenvedéseid teljesen átalakítsanak; teljes engedelmességben és akaratodhoz simulva hagyatkozom terád.

Amikor Jézus a világ végéről beszélt, így szólt tanítványaihoz: Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok. Mit gondoltok? Ki a hű és okos szolga, akit gazdája háza népe fölé rendelt, hogy kellő időben élelmet adjon nekik? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: rábízza egész vagyonát. Ha azonban az a szolga gonosz, és azt mondja magában: „Késik a gazdám!”, aztán verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel; s megjön ennek a szolgának ura azon a napon, amikor nem várja, és abban az órában, amikor nem is sejti, – ura kegyetlenül megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott aztán sírás és fogcsikorgatás lesz.
Mt 24,42-51

Elmélkedés

A világ végéről, a végső ítéletről beszél Jézus tanítványainak. Bár most is hasonlatot alkalmaz, szavaiból egy dolog egészen világosan kiderül: a végső idők bekövetkezésének időpontja az ember számára nem ismert, de mivel bármikor megtörténhet, ezért felkészültnek kell lennünk.

Jézus mennybemenetele óta a Krisztust követő ember és az egész Egyház várakozik E várakozás az Úr második eljöveteléig tart. Várakozunk és virrasztunk. Nyitva kell hagynunk a szívünket, hogy Isten betölthesse vágyainkat. A várakozó ember tudja, hogy valami történni fog. Hamarosan valaki be fog lépni az életébe, elkezdődik egy találkozás, egy barátság, egy kapcsolat. Nyitva kell hagynunk a szívünket, hogy a másik személy, ember vagy maga Isten önmagával ajándékozhasson meg minket. Félre kell tennünk az előítéleteinket és az elvárásainkat, mert nem biztos, hogy a másik azt akarja nekünk adni, amit mi elképzelünk. Meg kell hagynunk a másik személy szabadságát, hogy önmagát adhassa nekünk. Ha úgy gondoljuk, hogy mindenünk megvan, akkor mit is várhatnánk Istentől? A tolvajra, aki el akarja venni azt, ami a miénk, nem érdemes várakoznunk. Istenre, aki önmagát adja nekünk, érdemes várnunk.

Az igazi szeretet várakozik, képes türelemmel várni. Várjuk szeretettel és türelemmel az Istennel való találkozást!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, munkálkodj bennem, bűnösben, hatalmas kegyelmeddel, hogy készségesen magamhoz öleljem parancsaidat, és a talentumokat, amelyeket rám bíztál, sokszorosan gyümölcsöztessem dicsőségedre. A te dicséretedben, a te dicsőítésedben akarok élni, ó, Uram, szívbéli bizakodásban és örömben.

Egy alkalommal: Fülöp találkozott Nátánáellel, és közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak, a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp.
Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”

Jn 1,45-51

Elmélkedés

Egyházunk a mai napon a tizenkét apostol egyikét, Szent Bertalant ünnepli, akit a hagyomány azonosít Nátánáellel. Az evangéliumok apostolnévsoraiban János művében szerepel ezen a néven. Ő az, akit Fülöp hívott Jézushoz, ahogyan erről a mai részben olvasunk. Kezdetben meglehetősen kételkedő. Fülöp lelkesen beszél neki arról, hogy minden bizonnyal a názáreti Jézus lehet a Messiás, akinek jöveteléről a prófétai jövendölések szólnak, de ő meglehetősen hűvösen fogadja ezt. Mindenesetre nem zárkózik el attól, hogy találkozzon Jézussal, engedi, hogy Fülöp a Mesterhez vezesse. A találkozás aztán igazi fordulatot eredményez, s Nátánáel megvallja, hogy Jézus az Isten Fia.

Lám, a Jézussal való személyes találkozás milyen gyorsan hozhat fordulatot egy ember életében. A kételkedés milyen hamar változik át hitté és nyilvánul meg hitvallásban. Mert Jézus valóban képes megérinteni minket, lelkünket. Nem csupán ismer minket, hanem elismeri értékeinket, erényeinket, jó képességeinket. Nátánáelt is igaz embernek nevezte, akiben nincs semmi álnokság. Mi is legyünk Isten igaz gyermekei! Törekedjünk arra, hogy Istennek tetsző, igaz, szent életet éljünk! Ne emberi elismerésért tegyük ezt, hanem azért, hogy Isten találjon minket igaznak a végső ítéleten.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Lelkem és egész bensőm ébredj rá, mivel tartozik egész lényem az Úrnak. Valóban, Uram, azért, mert teremtettél és szeretetedért teljesen adósod vagyok. Mert megváltottál, teljesen neked tartozom. Mert olyan nagyot ígérsz nekem, teljesen adósod vagyok. Annál is többel tartozom szeretetedért, amennyivel több vagy nálam, akiért feláldoztad s akinek ígéred magadat.

Jézus egyszer így korholta az írástudókat és a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, de azokat sem szabad elhanyagolni! Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal. Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz!
Mt 23,23-26

Elmélkedés

A tegnapi evangélium szerint a farizeusok és az írástudók legnagyobb bűne az, hogy nem segítik az embereket az üdvösségre jutásban, hanem akadályozzák őket. A mai részben Jézus tovább sorolja vádjait ellenük, feltárván a farizeusi lelkületet és annak hiányosságait. A farizeus ugyan törvényismerő és törvénytisztelő ember, de mindez nála csak látszat. A vallásosság csupán külső cselekedetekben mutatkozik meg, de szíve valójában távol van Istentől.

Jézus érdekes kifejezést használ rájuk, amikor vaknak nevezi őket. Vakok, mert nem látják meg az igazán lényegeset és jelentéktelen dolgokra pazarolják figyelmüket. Vakok, mert nem látják meg saját bűneiket, hanem tökéletesnek tartják magukat. Vakok, mert nem veszik észre, hogy mi volna az igazi feladatuk, hivatásuk. Lelki vakságról, elvakultságról van itt szó. Jézus azt szeretné, ha az ő szemük is felnyílna, és eljutnának az igaz Isten ismeretére. Belelát lelkük mélyébe és észreveszi hiányosságaikat, bűneiket, amelyeket leplezni próbálnak.

A farizeusi lelkületet roppant nehéz észrevennünk magunkon. Másokban rögtön felismerjük, de késlekedünk felismerni önmagunkban. A bennünk megszólaló farizeus mindig azt állítja, hogy nincs bűnünk. A rendszeres szentgyónás jó eszköz arra, hogy szembesüljünk önmagunkkal és Isten valóban megtisztítsa lelkünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk, irgalom Istene! Nagy alázattal és bűneink beismerésével indulunk feléd. Tudatában vagyunk annak, hogy megbántottunk téged, s csak tenálad lelhetünk irgalomra. Irgalmad a te végtelen szeretetednek a jele. Taníts meg minket arra, hogy mindig meg tudjunk bocsátani embertársainknak, így fejezve ki szeretetünket feléjük. Tégy minket a szeretet és az irgalmasság hirdetőivé, hogy mindenki elindulhasson feléd, az irgalomban gazdag Atya felé. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Jézus egyszer így korholta az írástudókat és a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, de azokat sem szabad elhanyagolni! Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal. Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz!
Mt 23,23-26

Elmélkedés

A tegnapi evangélium szerint a farizeusok és az írástudók legnagyobb bűne az, hogy nem segítik az embereket az üdvösségre jutásban, hanem akadályozzák őket. A mai részben Jézus tovább sorolja vádjait ellenük, feltárván a farizeusi lelkületet és annak hiányosságait. A farizeus ugyan törvényismerő és törvénytisztelő ember, de mindez nála csak látszat. A vallásosság csupán külső cselekedetekben mutatkozik meg, de szíve valójában távol van Istentől.

Jézus érdekes kifejezést használ rájuk, amikor vaknak nevezi őket. Vakok, mert nem látják meg az igazán lényegeset és jelentéktelen dolgokra pazarolják figyelmüket. Vakok, mert nem látják meg saját bűneiket, hanem tökéletesnek tartják magukat. Vakok, mert nem veszik észre, hogy mi volna az igazi feladatuk, hivatásuk. Lelki vakságról, elvakultságról van itt szó. Jézus azt szeretné, ha az ő szemük is felnyílna, és eljutnának az igaz Isten ismeretére. Belelát lelkük mélyébe és észreveszi hiányosságaikat, bűneiket, amelyeket leplezni próbálnak.

A farizeusi lelkületet roppant nehéz észrevennünk magunkon. Másokban rögtön felismerjük, de késlekedünk felismerni önmagunkban. A bennünk megszólaló farizeus mindig azt állítja, hogy nincs bűnünk. A rendszeres szentgyónás jó eszköz arra, hogy szembesüljünk önmagunkkal és Isten valóban megtisztítsa lelkünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk, irgalom Istene! Nagy alázattal és bűneink beismerésével indulunk feléd. Tudatában vagyunk annak, hogy megbántottunk téged, s csak tenálad lelhetünk irgalomra. Irgalmad a te végtelen szeretetednek a jele. Taníts meg minket arra, hogy mindig meg tudjunk bocsátani embertársainknak, így fejezve ki szeretetünket feléjük. Tégy minket a szeretet és az irgalmasság hirdetőivé, hogy mindenki elindulhasson feléd, az irgalomban gazdag Atya felé. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Ti magatok nem mentek be oda, és azokat sem engeditek odajutni, akik be szeretnének menni. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tengert és szárazföldet bejártok, hogy egyetlen pogányt megtérítsetek, és ha megtért, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább, mint magatokat. Jaj, nektek, vak vezetők! Azt mondjátok: „Ha valaki a templomra esküszik, az semmi; ha azonban a templom aranyára esküszik, az kötelez.” Ti, esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? – Továbbá azt mondjátok: „Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha a rajta lévő áldozati ajándékra esküszik, az kötelez.” – Ti, vakok! Hát mi nagyobb: az áldozati ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik az esküszik az oltárra és mindarra, ami rajta van. Aki a templomra esküszik, az esküszik a templomra és arra aki ott lakik. Végül aki az égre esküszik, az az Isten trónjára esküszik és arra, aki a trónon ül.
Mt 23,13-22

Elmélkedés

Az elmúlt napok evangéliumi történeteinek és példabeszédeinek fő témája az üdvösség kérdése volt. Szó esett már arról, hogy Isten minden embert meghív az üdvösségre és segítséget is ad ahhoz, hogy eljussunk a mennybe, mindenekelőtt az ő Fia, Jézus Krisztus személyében. Isten szintén azért adja törvényeit, parancsait, hogy ilyen módon is utat mutasson számunkra. Az üdvösség útján Isten embereket is mellénk állít, akik a jó irányba igazítanak minket.

Az ószövetségi időkben a törvénytudóknak éppen az volt vagy az lett volna a hivatásuk, hogy Isten törvényeinek helyes értelmezésével és azok megtartására való tanítással segítsék az embereket, de ennek a feladatnak sajnos nem tettek eleget. Jézus bírálata keményen hangzik feléjük: „Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Ti magatok nem mentek be oda, és azokat sem engeditek odajutni, akik be szeretnének menni.” Jézus ítélete szerint a törvénytudók munkássága egyáltalán nem hatékony, nem szolgálja a jó célt, hanem kifejezetten káros. Az embereket nem segítik abban, hogy közeledjenek Istenhez és helyes módon fejezzék ki tiszteletüket iránta, hanem valójában eltávolítják őket Istentől.

Csak akkor vagyok képes másokat támogatni az üdvösségre jutásban, ha én magam is erre törekszem. Elsősorban nem szavaimmal, hanem életpéldámmal segíthetek másoknak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!

Abban az időben Jézus tanított mindazokban a városokban és falvakban, amelyeken áthaladt. Így tette meg az utat egészen Jeruzsálemig. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, ugye kevesen üdvözülnek?” Ezt válaszolta neki: Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti meg kint maradtok és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyisd ki nekünk! Akkor azt fogja nektek mondani: Nem tudom, honnan valók vagytok. Ti bizonygatjátok: A szemed láttára ettünk és ittunk, a mi utcánkon tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan valók vagytok. Távozzatok egy szálig, ti gonosztevők! Lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában látjátok, magatokat meg kirekesztve. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.
Lk 13,22-30

Elmélkedés

A mennyország létezik!

Egy háromnapos lelkigyakorlat alkalmával a prédikáló atya az első beszédében lelkesen magyarázta a híveknek, hogy tulajdonképpen nincs is pokol. Isten végtelen szeretete átjárja az egész világmindenséget, ezért nem létezhet pokol. Isten minden embernek jót akar, mindenkit egyaránt szeret és megbocsát a bűnösöknek, ennek köszönhetően nem juthat senki a kárhozatra, és ezért semmi szükség nincs a pokolra. A második napon a tisztítóhely is „a pokol sorsára jutott,” mondván, hogy az csak a teológusok vélekedése, mindenféle elképzelés a tisztítóhelyről merő találgatás, tehát az sem létezik. A harmadik nap szentmiséje előtt óvatosan megkértem, hogy lehetőleg ne azt prédikálja a híveknek, hogy mennyország sem létezik. Így aztán mindenki megkönnyebbült, mert a mennyország megmaradt. Bár némi igazság volt az első két napon elhangzott szavaiban, azért kissé árnyaltabban érdemes fogalmazni az ilyen kérdésekben, nehogy zavart okozzunk a hívek fejében. Természetesen a mennyországgal és azzal kapcsolatban, hogy kik juthatnak oda, azaz kik üdvözülhetnek, szintén érdemes kellő óvatossággal fogalmaznunk.

Jézus is nagyon talányosan fogalmaz, amikor az üdvösség témájáról, az üdvözültek számáról van szó. Nem tesz egyértelmű kijelentéseket azzal kapcsolatban, hogy sokan vagy kevesen vannak, hanem így fogalmazza meg tanácsát: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun!” Egyesek ugyanis bejutnak a mennybe, mások viszont ki lesznek onnan rekesztve. Hitünk szerint létezik a mennyország. Azok juthatnak oda, akik Istennek tetsző módon, a szeretetben élnek. Az üdvösség örök boldogságot jelent, együttlétet a szeretet Istenével. Érdemes arra törekednünk, hogy földi életünk, halálunk és feltámadásunk után az üdvösségre jussunk. Minden bizonnyal van másik lehetőség is az ember számára, mert miért kényszerítene Isten egy olyan személyt arra, hogy örökké vele éljen, aki egész életében jól megvolt nélküle? Miért kényszerítené rá Isten még a túlvilágon is az ő szeretetét egy olyan emberre, aki a földi élete során visszautasította azt? Ha létezik ugyanis örökké tartó boldog együttlét Istennel, amit mennyországnak nevezünk, akkor feltehetően létezik a túlvilágon Isten nélküli létmód is, amelyet pokolnak vagy kárhozatnak nevezünk.

Fogalmazzunk meg néhány egyszerű kijelentést az üdvösséggel kapcsolatban! Első: Isten üdvözítő szándéka mellett szükség van az emberi törekvésre, akaratra, erőfeszítésre is ahhoz, hogy az örök boldogságra jussunk. Ha ez nem így volna, akkor az emberi felelősséget végső sorsunkkal kapcsolatban teljesen kiiktatnánk. Második: a túlvilágon ránk váró boldogság nem valamiféle kárpótlás Istentől, hogy elviseltük a „földi siralomvölgyet” és türelmesen vagy kevésbé türelmesen viseltük az élet nehézségeit, szenvedéseit. Ha ez így volna, akkor nem törekedhetnénk a földi élet során a boldogságra. Valójában jogunk van a boldogsághoz és az a feladatunk, hogy mások boldogságát is elősegítsük. Harmadik: az üdvözülés vágya nem helyettesítheti azt, hogy evilágon Isten országa megvalósulásáért munkálkodjunk. Ebben a világban élünk, de az ég, a menny felé nézünk. Nem az a kérdés, hogy sokan vagy kevesen vannak az üdvözültek, hanem hogy én köztük leszek-e? Mindennapi feladatom tehát, hogy törekedjek az üdvösségre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt tanácsolod nekünk, hogy törekedjünk bemenni a szűk kapun. Részünkről tehát valamiféle küzdelem, igyekezet, törekvés szükséges ahhoz, hogy eljussunk az üdvösségre. Az üdvösségre nem széles, hanem csak egy szűk kapu vezet, azaz feltételei vannak a belépésnek, de ha megtesszük a szükséges erőfeszítéseket és lépéseket, akkor elnyerhetjük az üdvösséget. Segíts minket, hogy minden erőnkkel arra törekedjünk, hogy a te vezetéseddel elérjünk mennyei Atyánkhoz, aki örökké tartó boldogsággal ajándékoz meg minket!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.
Mt 7,24-29

Elmélkedés

Sziklára építeni

A tavasz folyamán fiatalokkal terveztük nyári kirándulásunkat. Az első kérdés természetesen az, hogy hová menjünk. Most még miénk az egész világ vagy legalábbis Magyarország. Most még gondolatban bárhová mehetünk, bármilyen elérhető uticélt választhatunk. De ha meghozzuk döntésünket, akkor azon már nem fogunk változtatni, mert ennek megfelelően szervezzük az utazást, az étkezést és a napi programot. Most még többféle lehetőség közül választhatunk. Tervezhetünk kirándulást a hegyekbe, hajókázást a Balatonon vagy városnézést egy jelentősebb helyen. Aztán jöttek az ötletek, mindenki elmondhatta javaslatát. Végül döntöttünk: a Somló-hegyre megyünk kirándulni. Ettől kezdve már nem gondoltunk sem a Dunakanyar látnivalóira, sem a Mecsek magaslataira, mert idén a Somló-hegyre készülünk, de ez nem zárja ki, hogy jövőre felkeressünk más helyeket.

Amikor az ember házat épít, akkor az az első kérdés, hogy hová építse azt. Itt már nem kirándulásról van szó, komolyabb döntést kell hoznunk, mert a következő évben aligha fogunk más helyen új házat építeni magunknak. Nem csak azt kell kiválasztanunk, hogy hol szeretnénk élni, hanem olyan területet kell keresni, ahol a ház hosszú éveken át biztonságosan állhat. A folyók árterébe nem érdemes építeni, és vannak más kockázatos helyek is. Nem érdemes semmibe vennünk vagy lekicsinyelnünk a természet erőit, amelyek bizony könnyedén elpusztíthatják azt az épületet, amelynek nincs szilárd alapja. Erre utal Jézus példabeszéde is a mai ünnep evangéliumában. A bölcs ember szikla alapra építi házát, otthonát, s az biztosan áll a természet viharaiban. Az ostoba homokra épített, s házát könnyedén elsodorta az első szélvihar.

Életünkkel kapcsolatban komolyabb a döntés, mint egy kirándulás vagy egy házépítés esetében. Gyermekként álmodozunk, fiatalként tervezgetünk. Aztán egyszer döntenünk kell. Ha jól döntöttünk, életünk hivatása lehet az a mesterség, amit választottunk. Ha rosszul döntöttünk, esetleg új szakmát kell tanulnunk néhány év múlva. Választásunk, döntésünk mögött ott húzódik a kérdés, hogy mire akarjuk használni egyetlen életünket. Csak magunknak akarunk gyűjtögetni? Csak élvezni akarjuk az életet? Vagy esetleg mások javát akarjuk szolgálni, mások életét akarjuk jobbá tenni? Milyen elvek, eszmények vezetnek minket céljainkban? És gondolunk-e a földi élet utáni lehetőségekre?

Aki felteszi magának ezeket a kérdéseket és választ is ad rájuk, még ennél is nagyobb léptékekben gondolkodhat. Ha már biztos alapra építette egyéni életét, elgondolkodhat azon, hogy a közösségi életnek is szikla alapot kell választani. Szent István király 1000 esztendővel ezelőtt ilyen mértékben gondolkodott, amikor nem csak egyéni, személyes élete számára választotta irányelvnek a keresztény, a krisztusi tanítást, hanem azt akarta, hogy a magyar nemzet számára is Krisztus igazsága legyen a sziklaszilárd alap. Döntésének helyességét a történelem igazolta, népünk kiállta az évszázadok viharait.

Ez a tény azonban ne tegyen kényelmessé minket! A múlt tapasztalatai azt mutatják, hogy a házat, annak alapjait és falait szüntelenül erősíteni kell. Mert új viharok jönnek, új veszélyek közeledhetnek a jövőben. Ez a házunk, ez az otthonunk, ez az ország, Magyarország a hazánk. Ezt építsük, ezt erősítsük, amíg a földön élünk, s tegyük ezt annak reményében, hogy halálunk után otthonunk lesz a mennyben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Magyar nemzetünk Szent István királynak köszönheti, hogy 1000 esztendővel ezelőtt a kereszténység útján elindult. Lelke mélyéig hívő és keresztény hite szerint élő ember volt, aki cselekedeteiben Krisztust követte. Szent István király azzal a meggyőződéssel igyekezett a keresztény hitet terjeszteni országunkban, hogy ez a vallás erkölcsi mértéket és értéket ad az embereknek, az ország felemelkedését szolgálja és biztosítja népünk megmaradását a jövőben. Segíts minket, hogy Szent István király példáját követve a földi haza építése mellett az égi haza, a mennyország felé törekedjünk!

Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”
Mt 22,34-40

Elmélkedés

A szeretet kötelessége ismert volt az ószövetségi időkben is. Az ember mindenekelőtt Isten felé köteles kimutatni szeretetét, továbbá embertársai felé is. Az Istennel való kapcsolatnak és az emberek egymás közti kapcsolatainak ez az alapja. A mai evangéliumban egy törvénytudó ember a legfőbb parancsról kérdezi Jézust, aki válaszában megerősíti azt, ami korábban is ismert volt, azaz a szeretet kettős parancsát. Elgondolkodhatunk azon, hogy miért érdemes nekünk a szeretet oldalára állnunk?

Jézus tudtunkra adta, hogy Isten szeret minket. Isten, aki megteremtette a világot és benne az embert, azért adja nekünk az életet, mert szeret minket. A végtelen, a mindenható és örökkévaló Isten kimutatja irántunk szeretetét. Isten minden teremtményét szereti, de különösen is szereti az embert, minden embert. Szeretetét nem csak a jók, hanem a bűnösök felé is megmutatja.

Ahhoz, hogy szeretni tudjunk, előzetesen meg kell tapasztalnunk azt, hogy szeretnek minket. Isten nem titkolja el irántunk való szeretetét, hanem számos módon megmutatja ezt nekünk. Kinyilvánítja abban, hogy megszületünk, gondunkat viseli, megvált minket és az üdvösségre hív. Erre a szeretetre válaszolunk, amikor minden erőnkkel szeretjük Istent. Arra is kér minket, hogy embertársaink felé szeretettel közeledjünk. Ne féljünk kimutatni érzelmeinket, szeretetünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet!