Battaplébánia

Abban az időben: A zsidók közül sokan jöttek Máriához és Mártához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni!” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!”
Jn 11,19-27

Elmélkedés

Szent Márta napjának evangéliuma Márta és Jézus beszélgetését örökíti meg a feltámadásról. Jézus már napokkal barátjának, Lázárnak halála után érkezik meg Betániába, Lázár már négy napja a sírban van. Márta úgy véli, hogy testvérének halála megelőzhető lett volna, ha a betegségről értesülvén Jézus azonnal elindul és meggyógyítja Lázárt, hiszen más esetekben is megmutatta már, hogy képes csodás módon gyógyítani. E véleményét nyíltan megmondja Jézusnak, s ebből egy kis szemrehányást is kiérzünk. Jézus nem sértődik meg, megérti a gyászoló testvér fájdalmát, s tudja, hogy az elkeseredettség szól belőle. Mindjárt bátorítani kezdi őt, a feltámadásról beszél neki, mégpedig nem csak általánosságban, hanem Lázár vonatkozásában. Márta kifejezi, hogy hisz a feltámadásban, de ő nem arra gondol, hogy Jézus visszahívja a földi életbe testvérét, hanem arra, hogy a végső időkben feltámad majd az örök életre. Ezt követően Jézus kimegy a sírhoz, és előhívja Lázárt, feltámasztja őt a halálból.

Márta és Jézus beszélgetését a halottak feltámadásáról olvasva szembetűnik, hogy olyan párbeszédről van szó, amely magán hordozza annak ismeretét, hogy Jézus feltámadt a halálból, azaz már megfogalmazódik benne az első keresztény közösség hite.

A Jézusban való hitünk egyik legfontosabb eleme az, hogy hiszünk az ő feltámadásában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Értitek-e mindezt?” „Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.” Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét.
Mt 13,47-53

Elmélkedés

Az Isten országáról szóló hetedik példabeszéd a halászhálóról szól, amely mindenféle halat kifog a tengerből. A halász csak az értékesebb, a nagyobb halakat tartja meg, mert azokat tudja értékesíteni, a kisebbeket és minden mást, ami a hálóba akad, visszadob a tengerbe. A szétválasztásnak, válogatásnak ez a mozzanata hasonlít ahhoz, amikor aratáskor a munkások szétválasztják az értékes, táplálkozásra alkalmas búzát a haszontalan gyomnövénytől, a konkolytól. Itt is az isteni ítélet és igazságosság megnyilvánulásáról van tehát szó.

Ennek fényében pontos képet kapunk arról, hogy evangéliumának megírása idején Máté már megtapasztalja azt, hogy a krisztusi közösség tagjai sorában jók és rosszak, szentek és bűnösök egyaránt vannak. Isten nem akadályozza meg, hogy az utóbbiak is a közösség tagjai közé kerüljenek, hiszen Isten országába minden ember meghívást kap. Sajnos nem mindenki él Isten kegyelmével és nem mindenki méltó arra, hogy a közösség tagja legyen. Ennek megítélése azonban nem az ember feladata, hanem Istené. Az ítélet, az emberi cselekedetek megítélésének joga egyedül Istené, aki mindig igazságosan, ugyanakkor irgalmasan ítéli meg életünket. Törekednünk kell arra, hogy Isten országa általunk is növekedjen a világban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk! Te türelmesen és alázatosan viselted az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait is. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád! Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy te támogatsz!

Jézus egyszer ezt a két példabeszédet mondta tanítványainak: Hasonló a mennyek országa a földbe rejtett kincshez. Ha valaki megtalálja, újra elrejti azt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt a földet. Hasonló a mennyek országa a kereskedő emberhez, aki igazgyöngyöt keres. Amikor aztán egy nagyon értékes igazgyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.
Mt 13,44-46

Elmélkedés

Jézus két újabb példabeszédét olvassuk a mai evangéliumban az Isten országáról. Az első szerint egy földműves ember valamilyen kincset talál. Nem a saját földjén dolgozik, ezért úgy szerzi meg a kincset, hogy mindenét eladja, megveszi a földet, s ezzel az ő tulajdonába kerül a kincs. Erkölcsi szempontból kifogásolható a cselekedete, hiszen nem tudjuk, hogy adott-e akkora összeget a földért, amennyit a benne rejlő kincs érhetett. A hasonlatban azonban nem ez a lényeges, hanem az, hogy mindenáron meg akarta szerezni a kincset és ezért hajlandó volt mindenét eladni.

A második példabeszédben szereplő kereskedő szintén meg akar szerezni egy kincset, egy értékes igazgyöngyöt, s mindenét el kell adnia ahhoz, hogy meg tudja azt vásárolni. Az ő cselekedetével kapcsolatban nem merül fel bennünk semmiféle erkölcsi aggály, nem sejtünk semmiféle csalást, mert aligha adták el neki áron alul az igazgyöngyöt. Az ő szándéka is az volt, hogy birtokolja a kincset.

A két hasonlat értelme ugyanaz: az Isten országa megszerzendő kincs az ember számára. Késznek kell lennünk arra, hogy az evilági javakról lemondjunk annak érdekében, hogy a miénk legyen, pontosabban bennünk is megvalósuljon az Isten országa. Úgy szerzem meg Isten kegyelmét, hogy napról napra mindig többet adok életemből Istennek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Krisztuséi vagyunk. Nem máshoz, hanem hozzá tartozunk. Egységünk alapja: a keresztségben Krisztus bennünket magáénak fogadott és önmagával egyesített. Az egység, melyet Krisztusban egymással megosztunk, nagyobb a múltbeli és jelenlegi különbségeinknél, melyek egyházainkat ma is elválasztják. Szerető Istenünk! Köszönjük neked, hogy Krisztusban eggyé tettél bennünket. Adj nekünk felismerést és bátorságot, hogy Egyházadat egységben és szeretetben építhessük! Add, hogy életünkkel és egyházaink szolgálatával a te szeretetedről tegyünk tanúbizonyságot!

Egy alkalommal, amikor Jézus befejezte tanítását, elbocsátotta a sokaságot és hazatért. Otthon azt kérték tőle tanítványai: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Kérésükre így magyarázta meg: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld ez a világ. A jó mag az Isten országának a fiai, a konkoly pedig a gonoszság fiai. Az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan aratáskor összeszedik a konkolyt és elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek országából minden botrányt és minden gonosztevőt, és tüzes kemencébe vetik. Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!”
Mt 13,36-43

Elmélkedés

Az elmúlt napok ünnepei megszakították azt a sorozatot, amelyben Jézusnak az Isten országát bemutató példabeszédei szerepeltek. Ha a köznapi evangéliumok soránál maradtunk volna, akkor a magvetőről szóló példázat után a búzáról és a konkolyról (vö. Mt 13,24-30), a mustármagról (vö. Mt 13,31-32), valamint a kovászról (vö. Mt 13,33) szóló hasonlatokat olvashattuk volna. A mai naptól visszatérünk ezekhez a részekhez. Tanítványai kérésére Jézus megmagyarázza a búzáról és a konkolyról szóló tanítását. A részletes magyarázatot már nem az egész nép, hanem csak Jézus tanítványai hallják.

Azt könnyű volt kitalálni, hogy ki lehet a magvető és kiket jelképeznek a jó magok, illetve a gyomnövény magjai. A problémát inkább a magvető közbelépése, megengedő magatartása jelentette, illetve az a kérdés, hogy vajon mikor jön el az aratás ideje. E kérdések valószínűleg már abban az időben fogalmazódtak meg a keresztény közösség tagjaiban, amikor Máté evangéliuma keletkezett, tehát néhány évtizeddel Jézus halála és feltámadása után. A gonosz tevékenységét, az üldözéseket már megtapasztalták a közösség tagjai, de vajon meddig fog tartani? Mikor jön el az Úr, hogy igazságot szolgáltasson? A Jézusnak tulajdonított magyarázat az idő tekintetében ugyan nem ad pontos választ, azt viszont nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten gondoskodni fog a szétválasztásról, a bűnösök megbüntetéséről és az igazak jutalmazásáról.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindig soknak tartjuk, amit mi teszünk másokért; ellenben amit mások tesznek érettünk, azt semmibe sem vesszük. Úgy látszik, két szívünk van: egy lágy, gyöngéd, engedékeny, önmagunk számára, és egy kemény, szigorú, zord, embertársaink számára.

Szalézi Szent Ferenc

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Mt 20,20-28

Elmélkedés

Az isteni akarat idővel átalakítja az emberi szándékokat és elképzeléseket. Nem az emberi akarat megszüntetéséről vagy annak kényszerítéséről van itt szó, hanem arról, hogy az ember lassanként egyre jobban megismeri Isten akaratát és annak szolgálatába állítja életét, hogy így helyes mederbe kerüljenek szándékai.

A mai napon Szent Jakab apostolt ünnepeljük, aki testvérével, Jánossal együtt végigjárta a lelki átalakulásnak ezt az útját. Neki is voltak elképzelései Jézus messiási uralmáról és azzal kapcsolatban is nagyszabású tervei voltak, hogy neki milyen szerepe lehet majd. Dicsőség, uralkodás, hatalom jellemezték elképzeléseit, amely idővel szolgálattá, önfeláldozássá, vértanúsággá alakult át. E lelki érésnek, fejlődésnek hátterében nem egyszerűen csak Jézus szavai álltak, hanem sokkal inkább az Úr példája, aki tanítványaitól, különösen is apostolaitól azt várja, hogy osztozzanak sorsában.

Lehetnek az életben nekem is nagyszerű terveim, csodálatos elképzeléseim jövőmmel kapcsolatban, de Isten nem képes-e még ennél is jobbat, csodálatosabbat kigondolni? Vajon hajlandó vagyok-e elindulni az apostolokéhoz hasonló úton? Kész vagyok-e arra, hogy Istennek engedelmeskedjek? Az isteni akarat idővel átalakítja az én emberi szándékaimat és elképzeléseimet is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életem Ura, Jézus Krisztus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és kövesselek téged! Tudom, hogy mennyire nehéz lesz az út számomra, de vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet felé, az üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat semmi. Nem akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy vezetőm az örök élet felé! Te légy társam az Atyához vezető úton! Te légy erősítőm, ha fáradok! Te légy bátorítóm, ha csüggedek! Te légy örömöm, amikor megérkezem! Segíts, hogy az evangéliumhoz méltóan éljek!

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá, és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek, és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
Lk 11,1-13

Elmélkedés

Az ima tanít

Az iskolai hittanórára előbb érkeztem, még csak most kezdődött a szünet, a gyerekek az udvaron játszottak. Mármint ha játéknak lehet nevezni egymás kergetését és földre taszítását. Komolyabb sérülése, baja persze senkinek sincs, aki elesik, hamar feláll, de nekem kegyetlennek és erőszakosnak tűnik ez a játék. Mit játszotok? – kérdem tőlük. Háborúsdit! – kiáltják egyszerre többen is, s kezükkel puskát formázva lövöldöztek egymásra. A háború nem szép dolog és nem is játék, – mondom nekik – sok ártatlan gyermek veszti életét a háborúban. Játszatok inkább békét! Az ötletre megállnak, csoportba verődnek, látom rajtuk, hogy éppen megbeszélhetik a játék szabályait és menetét, de aztán hozzám jönnek és az egyik hangadó fiú előáll a kéréssel: Atya, hogyan kell békét játszani? Tanítson meg miket rá!

A gyermekek sok mindent nem tudnak, s azt várják, hogy a felnőttek újabb és újabb dolgokat tanítsanak meg nekik. A tanítási, nevelési feladat sokszor nem is tudatos a felnőttek részéről, hanem a gyermekek lesik el, sajátítják el a különféle magatartásformákat és viselkedési mintákat. A tanítás ilyen módon a felnövekvő emberek beavatása a felnőttek világába. Ahhoz, hogy valamit megtanuljunk mesterekre, tanítókra, nevelőkre van szükségünk, akik felelősséggel végzik ezt a feladatot. A mai evangélium szerint Jézus tanítványai azt kérik Mesterüktől, hogy tanítsa meg őket imádkozni. Tudnak ők imádkozni, de az imádkozásnak egy új szintjére szeretnének eljutni. Látják, hogy Jézus mennyire bensőséges kapcsolatban van az Atyával, és azt szeretnék, ha ők is ilyen módon tudnák megszólítani Istent. A gyermeki szavakban megfogalmazódó imától idővel el kell jutnunk a hitbeli nagykorúság imájáig, miközben mindvégig megőrizzük magunkban a gyermeki lelkületet és bizalmat. A kérésektől el kell jutnunk a hálaadásig. Saját mondanivalónk ismétlésétől el kell jutnunk a csendig, a hallgatásig, Isten meghallgatásáig. A szinte követelőző kérésektől a bizalomig. Saját elképzeléseinktől addig a megnyugvásig, hogy Isten jól tudja, mire van szükségünk.

Mire jó az imádkozás? Az ima segít, hogy jobban megismerjem önmagam és jobban megismerjem Istent. Az ima felébreszti bennem a köszönet és a hála érzését, mert rácsodálkozok arra, hogy az életben mindent Istentől kapok. A helyesen végzett ima megérteti velem, hogy ne én legyek a fontos a magam számára, hanem Isten legyen az első az életemben. Az ima ugyanakkor megérteti velem, hogy Isten számára én vagyok a fontos, az én végső sorsom és üdvösségem. A jól végzett ima bánatot ébreszt, valamint erősíti bennem a reményt, hogy Isten irgalmas és megbocsát. Az ima nem félelemből fakad, hanem Isten iránti szeretetből és örömmel tölt el. Az ima, az Istenhez való fordulás emberi cselekedet, amely méltóságot ad nekem, mert a végtelenül hatalmas Isten szóba áll velem, az ő kicsiny teremtményével. Az ima megtanít, hogy helyesen értékeljem helyemet a világban. Az ima megtanít az alázatra, hogy miután minden tőlem telhetőt megtettem, Istentől várjam az eredményt. Az ima arra nevel, hogy megbecsüljem istengyermeki méltóságomat és mindig úgy tekintsek Istenre, mint Atyámra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Neked köszönhetjük születésünket, emberi létünket, egész életünket. Te szeretettel fordulsz felénk és gondoskodsz rólunk életünk során. Örömmel adunk most neked hálát mindazért, amit tőled kapunk. Megismerjük isteni nagyságodat és fenségedet, ezért örömmel imádunk téged. Benned felismerjük jóságos Atyánkat, aki a javunkat akarod, ezért szívesen fordulunk hozzád kéréseinkkel. Sokszor megtapasztaljuk irgalmasságodat és megbocsátó jóságodat, ezért bizalommal fohászkodunk hozzád bűneink bocsánatáért. Urunk, hallgasd meg imáinkat!

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és tanítványaim lesztek.
Jn 15,1-8

Elmélkedés

Abban az időben, amikor az első század vége felé János evangélista lejegyzi írását, már sokfelé virágzó, élő keresztény közösségek működnek. Az Úr által alapított közösség, az Egyház évtizedekkel Jézus halálát és feltámadását követően is létezik, bár tagjai ekkorra már megismerték az üldözéseket is. Az üldözések ellenére is újabb személyek térnek meg, csatlakoznak Krisztus követőihez, egyre jobban terjed és erősödik az Egyház.

Mi áll mindennek hátterében? Mitől növekszik az Egyház? Minek köszönhető, hogy vannak új megtérők? Jézus példázata a szőlőtőről és a szőlővesszőkről választ ad ezekre a kérdésekre, megfogalmazza az Egyházról szóló tanítás alapját. Krisztus a szőlőtő, akiből minden kibontakozik. Belőle élet és erő árad mindazokba, akik hozzá kapcsolódnak, hozzá tartoznak. E közvetlen kapcsolat, az Úrhoz való kapcsolódás az alapja annak, hogy valaki az ő közösségéhez, az Egyházhoz tartozzon.

A ma ünnepelt Szent Brigittát Szent II. János Pál pápa Sziénai Szent Katalinnal és Avilai Nagy Szent Terézzel együtt 1999-ben nyilvánította Európa társvédőszentjévé. E napon imádkozzunk azért, hogy a kontinensen élő keresztények soha ne tagadják meg és ne szakítsák meg kapcsolatukat Krisztussal, hanem belőle életerőt merítve fáradozzanak az Egyház növekedéséért.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Uram, nem merem már ígérni, hogy megjobbítom életemet! Ha te nem segítesz, csak rosszat tudok tenni. Ha nem segítesz, még szeretni sem tudlak. Magamban semmit sem bízom, Jézusom. Bizalmatlan vagyok önmagam iránt, benned azonban bízom! Uram, Jézus Krisztus, ha te nem segítesz, sohasem leszek képes jót tenni! Ha te nem segítesz, elvesztem. Jézus, légy az én Jézusom, ez számomra az üdvösség! Add, hogy ne félelemből ragaszkodjak hozzád, hanem szeretetből! Nem akarok mást tenni, mint a te akaratodat. Szentháromság egy Isten, könyörülj rajtam!

Néri Szent Fülöp

A hét első napján, (Húsvétvasárnap) kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment Jézus sírjához. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” vagyis „Mester”! „Ne tartóztass! – felelte Jézus. Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent.
Jn 20,1-2.11-18

Elmélkedés

Szent Mária Magdolna napjának evangéliuma az egyik első húsvéti találkozást írja le a feltámadt Krisztussal. Érdemes odafigyelnünk arra, hogy miként halad előre az esemény a félreértéstől a bizonyosságig, a kételkedéstől a hitvallásig. Mindeközben nagyon kevés szó esik Mária Magdolna és Jézus között. Jézust egy kertben, egy sírkertben temették el, azért gondolta azt kezdetben Mária Magdolna, hogy talán a kert gondozásával megbízott kertésszel beszélget. A sír üres, s egyelőre nincs semmi magyarázat arra, hogy miért és hová tűnt el Jézus holtteste. Mária Magdolna azt feltételezi, hogy valaki elvihette, s azt várja, hogy ezzel kapcsolatban tud valamit az ott lévő személy.

A találkozás fordulatát az jelenti, amikor Jézus a nevén szólítja Mária Magdolnát és ilyen módon jelzi számára, hogy kivel beszél. Nevének meghallása felnyitja Mária Magdolna szemét, felismeri Jézust és úgy fejezi ki hitét, hogy Mesternek szólítja a feltámadt Urat.

A jelenet azt mutatja, hogy feltámadását követően Jézus nem hatalmát, dicsőségét, rendkívüli képességeit akarja megmutatni, hogy ezzel igazolja a halálból való új életre támadását, hanem továbbra is egészen közel van az emberekhez. Beszélget Mária Magdolnával, majd az apostolokkal, Tamás apostol pedig meg is érintheti sebhelyeit. A feltámadt Krisztus azonos azzal a Krisztussal, aki a földön élt, tanított, bejárta az országot és csodákat tett. A feltámadt Krisztus a hit által felismerhető.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, taníts meg engem igaz nagylelkűségre! Taníts meg, hogy úgy szolgáljak neked, ahogy azt megérdemled, hogy számolgatás nélkül adjak, sebeket észre sem véve harcoljak, pihenés nélkül munkálkodjak, s feláldozzam magam minden jutalom reménye nélkül, csak azért, hogy akaratodat teljesítsem!

Szalézi Szent Ferenc

A tanítványok egyszer odamentek Jézushoz, és megkérdezték tőle: „Miért szólsz a néphez példabeszédekben?” Ő így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megismerjétek a mennyek országa titkait, nekik ez nem adatott meg. Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek hozzájuk példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, hallgassanak, de ne halljanak, és ne értsenek, és így beteljesedjék rajtuk Izajás próféta jövendölése:
Hallván hallotok, és mégsem értetek,
nézvén néztek, de mégsem láttok;
megkérgesedett ugyanis e népnek szíve:
Fülükkel restül hallanak,
szemüket behunyják,
hogy a szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak,
és a szívükkel ne értsenek,
s meg ne térjenek, hogy meggyógyítsam őket.
De boldog a ti szemetek, mert lát, és boldog a ti fületek mert hall! Bizony, mondom nektek, sok próféta és igaz vágyott látni, amit ti láttok – és nem látta; vágyott hallani, amit ti hallotok, – és nem hallotta.”
Mt 13,10-17

Elmélkedés

Jézus továbbra is a bárkában van, amikor odamennek hozzá tanítványai, kis időre megszakítják tanítását, és arról kérdezik, hogy miért beszél a népnek példabeszédekben. A példázatok, hasonlatok alkalmazása a tanítás során Jézus esetében egészen sajátos. Nem csupán alkalmanként, hanem rendszeresen él a tanításnak ezzel a módszerével. A cél az, hogy a legegyszerűbb emberek is megértsék mondanivalóját, megértsék az Isten országának titkát. Egyszerű, könnyen megjegyezhető képes beszédek ezek, amelyek segítik az üzenet továbbadását. A hallgatóság többsége maga is végezte például a magvetést vagy a halászatot, tehát könnyen maguk elé tudták képzelni a hallottakat.

Úgy tűnik, hogy a nép valóban gyorsan megérti az Úr szavait és hittel elfogadják azt. A vallási vezetők azonban másként reagálnak, ők elutasítóak. E kettős fogadtatás azt jelzi, hogy a példabeszédek elgondolkoztatják és döntés elé állítják az embereket, és Jézusnak éppen ez a szándéka. Mármint nem a megosztás, hanem az, hogy a hallgatóság válaszoljon arra, amit tanít nekik. A hit az elfogadásban, a hitetlenség az elutasításban nyilvánul meg. Valamilyen módon tehát mindenki válaszol. E példázatokat olvasva mi is döntéshelyzetbe kerülünk, az Úr a mi válaszunkat is várja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe. Szívedben akarok lakni, szíveddel akarok szeretni, szívedben akarok élni. Szívedből akarom meríteni az igazi szeretetet, mely felemészti szívemet: benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom, szívem a te szíved szeretetének oltára legyen, oltár, amelyen magamat neked áldozom. Szemem mindenkor szent sebeidre tekintsen, elmém mindig irgalmadra gondoljon.

Vianney Szent János

Abban az időben Jézus elment hazulról és leült a Genezáreti-tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!”
Mt 13,1-9

Elmélkedés

Az előző fejezetekben Máté evangéliuma részletesen ismertette Jézus tanítását az Isten országáról, amelyet a hegyi beszédben mondott el, majd pedig azoknak a csodáknak a felsorolása következett, amelyek igazolták az ország megvalósulását. Ezt követően a farizeusok és írástudók által kezdeményezett viták következtek. A most kezdődő 13. fejezetben az evangélista visszatér Jézus tanításához, példabeszédek következnek az Isten országáról. A helyszín most nem egy hegy, hanem a Genezáreti-tó partja, Jézus egy bárkából tanítja a népet, amely ismételten nagy számban gyűlik össze körülötte.

Elmélkedésünkben nem mehetünk tovább annak megemlítése nélkül, hogy az evangélium keletkezésének idején a bárka, a hajó a krisztusi közösség, az Egyház jelképe. Azok a keresztények, akiknek Máté evangélista szánta írását, az Egyházban már olyan közösséget láttak, amelyre Jézus rábízta tanítását, s amely a megbízásnak köszönhetően hitelesen közvetítette ezt a tanítást.

A magvetés, az igehirdetés, a krisztusi tanítás továbbadásának feladatát tehát az Egyház végzi, mert maga az Úr bízta meg ezzel. Akik nyitott szívvel hallgatják és hittel elfogadják a krisztusi igazságot, valamint döntést hoznak, hogy a megismert tanítás szerint fognak élni, azok beszállnak a bárkába, csatlakoznak az Egyház közösségéhez.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, mivel te a lelkünkben laksz, a te imád a miénk is, én pedig szeretnék abban szüntelenül részt venni; ezért lelkem kis edényként az élet e forrása alá tartom, és hogy ezt tovább tudjam adni a lelkeknek, hagyom, hogy végtelen szereteted hullámai elborítsanak.