Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni akarnak veled.” Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”
Mt 12,46-50

Elmélkedés

Máté evangélista leírásából nem derül ki, mi lehet az oka annak, hogy megjelenik Jézusnál anyja és rokonsága. Márk evangélista azzal magyarázza fellépésüket, hogy Jézus személyével kapcsolatban rosszindulatú híresztelések kezdenek terjedni. Ezek hátterében azok az írástudók és farizeusok állnak, akik azt terjesztik, hogy Jézus az ördögök fejedelme segítségével képes kiűzni a gonosz lelkeket a megszállottakból.

Máté azonban nem említi meg ezt a lehetséges indokot. Ő arra törekszik, hogy a krisztusi közösség számára fogalmazzon meg egy fontos tanítást. Jézus saját családjának tekinti azt a közösséget, amely tanítványaiból áll. Természetesen nem arról van itt szó, hogy megtagadja származását, elutasítja rokonságát, ezért ne az édesanyja vagy családja iránti tiszteletlenséget gondoljuk kijelentése hátterében. Természetes családján túl Jézus egy másik, egy népesebb családot, egy nagyobb közösséget hoz létre mindazokból, akik őt követik és tanítása szerint élnek. Az ő tanítványának, követőjének lenni megtiszteltetést jelent az ember számára, amelynek örömét az első keresztények már megérezték. Amikor a keresztény közösségre, az Egyházra, mint családra gondolunk, akkor ebben nem csak Jézushoz fűződő kapcsolatunk jelenik meg, hanem az is, hogy testvéri szeretettel kell lennünk egymás iránt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd el Uram, egész szabadságomat, fogadd el emlékező tehetségemet, értelmemet és egész akaratomat! Amim van és amivel rendelkezem, mind te adtad nekem; mindezt visszaadom neked egészen; és mindenestől átadom szent akaratodnak, hogy rendelkezzél vele. Csak a te szeretetedet és kegyelmedet add nekem, és én eléggé gazdag leszek, és nem kívánok többé semmi egyebet! Ámen.

Loyolai Szent Ignác

Néhány írástudó és farizeus így szólt egyszer Jézushoz: „Mester, jelet szeretnénk tőled látni.” Jézus így válaszolt: „Ez a gonosz és hűtlen nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia három nap és három éjjel a föld szívében. A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására. Ámde itt nagyobb van, mint Jónás. Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, hiszen ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét. Itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon.”
Mt 12,38-42

Elmélkedés

A mai evangélium szerint írástudók és farizeusok jönnek Jézushoz és azt kérik tőle, hogy mutasson jelet. Fellépésük hivatalosnak tűnik, ők a vallási élet írányítói, talán éppen a főtanács megbízásából érkeznek, illetve cselekszenek. Jelet kérnek Jézustól, mégpedig olyan megerősítő, bizonyító jelet, amellyel egyértelműen tudja igazolni, hogy kinek a megbízásából tanít és cselekszik. Jézus ugyanis azt állítja magáról, hogy ő az Isten küldötte, az Atya nevében tanít, és az Atya által tud csodákat tenni, például gyógyítani. Ha ez valóban így van, akkor igazolja mindezt.

Az írástudók és a farizeusok fellépése tehát teljesen szabályos eljárásnak tűnik. Nem is volna semmi gond vele, ha azzal a szándékkal kérnék a jelet, hogy ők is eljussanak a hitre. Erről azonban esetükben szó sincs. Az evangélista korábban már bemutatta a Jézussal kezdeményezett vitáikat és feltárta szándékukat, miszerint elhatározták Jézus vesztét. Tehát nem jószándék vezeti őket, hanem ismételten bele akarnak kötni Jézusba. E rossz szándék miatt ad Jézus olyan választ, amit akkor értenének meg, ha jószándékúak volnának és hittel fogadnák szavait. A válasz Jónás próféta személyét idézi fel, ugyanakkor rejtett módon utalás Jézus feltámadására. A feltámadás csak hittel fogadható el mindenki számára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Téged keresünk, mert te vagy az Atyához vezető út. Valahányszor tanúságot teszünk szeretetedről, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor megvalljuk, hogy az Egyházhoz tartozunk, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor megosztjuk kenyerünket az éhezőkkel, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor a gyengék védelmére kelünk, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor szeretettel fordulunk a betegekhez, közelebb kerülünk hozzád. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Abban az időben: Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait.
Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
Lk 10,38-42

Elmélkedés

Ima és munka

A keresztény emberek egyaránt érezvén önmagukban a lelkükből feltörő vágyat Isten után, valamint a földi haza építésének és jobbá tételének kötelességét, minden korban megfogalmazzák a kérdést: hogyan kapcsoljuk össze életünkben az imádkozást és a munkát? Hogyan egyeztethető össze életünkben az imaélet és tevékenykedés? Mert valójában nem választanunk kell e kettő közül, hanem mindkettő, azaz az imádság és a munka számára is meg kell találnunk az elegendő időt. Kérdésünkre a mai evangélium, Márta és Mária személye ad választ, akiknek a tulajdonságai, jellemvonásai egyaránt megvannak mindannyiunk lelkében. A mai napon Jézus barátjának, Lázárnak a két testvérére figyelünk, akik Jeruzsálem közelében Betániában éltek, s akiknek a házában Jézus gyakran vendégeskedett, minden bizonnyal náluk szállhatott meg, amikor valamely zarándoklat alkalmával Jeruzsálembe érkezett.

Az evangéliumi jelenet egy ilyen esetet ír le. Jézus betér hozzájuk, s miközben Márta azzal van elfoglalva, hogy a vendéget megfelelő módon kiszolgálja, testvére, Mária nem segít neki a házimunkákban, hanem leül Jézus mellé és hallgatja tanítását. Mintha Mária megfeledkezne arról, hogy vendéglátóként mi a kötelessége, s Márta figyelmezteti is erre. Jézus viszont mintegy védelmébe veszi Máriát, megdicséri őt, mondván, hogy ő választotta a jobbik részt. Ez a dicséret természetesen nem azt jelenti és nem azt a tanulságot kell levonni belőle, hogy az asszonyok nyugodtan elhanyagolhatják a házimunkát, a családjukról való gondoskodást és egész nap csak imádkozzanak.

A történet a helyes imádkozásra és a munkavégzés helyes lelkületére tanít minket. Mikor imádkozunk megfelelő módon? Sokan azt képzelik, hogy az imádkozás arra való, hogy előadják kéréseiket Istennek, utána pedig várják annak teljesítését. Úgy képzelik, hogy Istentől bármit kérhetnek, ami saját elképzeléseikhez, előbbrejutásukhoz, érvényesülésükhöz, gazdagodásukhoz szükséges. Úgy tekintenek Istenre, mint akinek az a kötelessége, hogy az ő emberi hibáikból és mulasztásaikból fakadó károkat korrigálja, saját kudarcaikat jóra fordítsa. Az ilyen lelkületű ima és kérés lealacsonyítja Istent, mert az az emberi szándék húzódik meg mögötte, hogy a szeszélyes emberi kívánságok és kicsinyes elképzelések végrehajtójává, megvalósítójává tegye. Az imádkozást olyan eszköznek tekintik, amellyel Istentől kikényszeríthetnek valamit a maguk számára. Az ilyen gondolkodásra jellemző a régi mondás: nem csak a mindennapi kenyeret kell kérni Istentől, hanem kemencét is.

Úgy tűnik azonban, hogy Isten nem akar kemencét is adni, annak megépítését az embertől várja, azaz azt kívánja, hogy dolgozzunk is. Helyes dolog, ha imádkozunk az ő áldásáért, de ez nem helyettesítheti a munkánkat. Isten áldása akkor lesz a tevékenységünkön, ha teljesítjük kötelességeinket és szorgalmasan dolgozunk, vállaljuk a munka fáradalmait. Helytelen volna mindent Istentől várni, amire szükségünk van a földi megélhetéshez, ha közben tétlenül és lustán várjuk, hogy mindenünk meglegyen.

Mária Jézusra figyelése emlékeztessen minket arra, hogy lelkünk ápolásával is törődnünk kell és időt kell szakítanunk mindennapjainkban az imádkozásra. Márta példája pedig segítsen minket abban, hogy evilági kötelességeinket szorgalommal teljesítsük. Találjuk meg mind az ima, mind a munka számára az időt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus! Te egykor betértél Márta és Mária házába, elfogadtad a szolgáló szeretetet Mártától és örömmel fogadtad a tanításodra figyelő Máriát. Márta a mindennapi teendők lelkiismeretes végzésének és a becsületes munkának, Mária pedig a lelki élet, az Istenre figyelés és az imádkozás példája. Segíts minket, hogy megtaláljuk e kettő egyensúlyát az életünkben! A mindennapi ima, az elmélkedés, a szentírásolvasás Istenhez emeli lelkünket. De a becsületesen és lelkiismeretesen végzett munkával is Isten felé haladunk. Vezess minket, Urunk, a mennyei Atyához!

A félkezére béna ember szombatnapon történt meggyógyítása után a farizeusok kivonultak a zsinagógából, és maguk között arról tanakodtak, hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnét. Sokan azonban utána mentek, és ő valamennyiüket meggyógyította, de megtiltotta nekik, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése:
„Ez az én szolgám, akit kiválasztottam,
szeretett fiam, akiben kedvem telik.
Kiárasztom rá lelkemet,
és ítéletet hirdet a nemzeteknek.
Nem vitatkozik, és nem kiabál;
szavát sem hallják a tereken.
A megroppant nádszálat nem töri el,
a pislákoló mécsbelet nem oltja ki,
míg csak győzelemre nem viszi az igazságot.
Az ő nevében bíznak a nemzetek.”
Mt 12,14-21

Elmélkedés

Az előző napokban arról olvastunk, hogy Jézus szombaton gyógyított és emiatt a farizeusok vitába szálltak vele. E szóbeli csata azonban nem elegendő nekik, hiszen egyre jobban erősödik bennük az ellenérzés Jézus iránt, aki véleményük szerint sorozatosan megszegi a törvényeket és nem tartja be a hagyományokat. A mai evangélium bevezetése megemlíti, hogy ellenérzésük, haragjuk odáig fajul, hogy már Jézus vesztét akarják. Jézus viszont kerüli a további szóbeli vitákat, nem akarja, hogy még jobban elmérgesedjen a helyzet, ezért eltávozik.

Ez a helyzet alkalmat ad Máté evangélistának arra, hogy tanítást adjon Jézusnak, a Messiásnak a lelkületéről. Izajás próféta jövendölését idézi, amely szerint a megváltó az Isten szolgája, szeretett fia, akire kiárad Isten lelke. A messiás nem száll vitába másokkal, békességre törekszik, a gyengéket segíti, alázatos és a szolgálatkész. Mindezek már azt tükrözik, hogy abban az időben, amikor Máté megírja evangéliumát, a krisztusi közösség lassan megbarátkozik azzal a gondolattal, hogy Jézus nem olyan Messiás, aki hatalommal jön a világba és uralmat szerez magának, hanem olyan, aki vállalja a szenvedést és a halált. Jézus szörnyű szenvedése és halála láttán egyesek azt gondolták, hogy nem váltotta be a messiási várakozásokat, valójában azonban éppen ilyen módon mutatta meg, hogy ő a Megváltó.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Nyisd meg, Urunk, a gazdagok szívét a szegények és szenvedők szükségletei iránt. Add, hogy a munkanélküliek munkaadóra találjanak. Segítsd a hajléktalanokat, hogy otthonra találjanak. Adj a családoknak minden nehézséget legyőző szeretetet. A fiataloknak nyiss utat és távlatot a jövőbe. Oltalmazó palástodat terjeszd ki a kicsinyekre, hogy meg ne botránkoztassák őket.

A félkezére béna ember szombatnapon történt meggyógyítása után a farizeusok kivonultak a zsinagógából, és maguk között arról tanakodtak, hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnét. Sokan azonban utána mentek, és ő valamennyiüket meggyógyította, de megtiltotta nekik, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése:
„Ez az én szolgám, akit kiválasztottam,
szeretett fiam, akiben kedvem telik.
Kiárasztom rá lelkemet,
és ítéletet hirdet a nemzeteknek.
Nem vitatkozik, és nem kiabál;
szavát sem hallják a tereken.
A megroppant nádszálat nem töri el,
a pislákoló mécsbelet nem oltja ki,
míg csak győzelemre nem viszi az igazságot.
Az ő nevében bíznak a nemzetek.”
Mt 12,14-21

Elmélkedés

Az előző napokban arról olvastunk, hogy Jézus szombaton gyógyított és emiatt a farizeusok vitába szálltak vele. E szóbeli csata azonban nem elegendő nekik, hiszen egyre jobban erősödik bennük az ellenérzés Jézus iránt, aki véleményük szerint sorozatosan megszegi a törvényeket és nem tartja be a hagyományokat. A mai evangélium bevezetése megemlíti, hogy ellenérzésük, haragjuk odáig fajul, hogy már Jézus vesztét akarják. Jézus viszont kerüli a további szóbeli vitákat, nem akarja, hogy még jobban elmérgesedjen a helyzet, ezért eltávozik.

Ez a helyzet alkalmat ad Máté evangélistának arra, hogy tanítást adjon Jézusnak, a Messiásnak a lelkületéről. Izajás próféta jövendölését idézi, amely szerint a megváltó az Isten szolgája, szeretett fia, akire kiárad Isten lelke. A messiás nem száll vitába másokkal, békességre törekszik, a gyengéket segíti, alázatos és a szolgálatkész. Mindezek már azt tükrözik, hogy abban az időben, amikor Máté megírja evangéliumát, a krisztusi közösség lassan megbarátkozik azzal a gondolattal, hogy Jézus nem olyan Messiás, aki hatalommal jön a világba és uralmat szerez magának, hanem olyan, aki vállalja a szenvedést és a halált. Jézus szörnyű szenvedése és halála láttán egyesek azt gondolták, hogy nem váltotta be a messiási várakozásokat, valójában azonban éppen ilyen módon mutatta meg, hogy ő a Megváltó.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Nyisd meg, Urunk, a gazdagok szívét a szegények és szenvedők szükségletei iránt. Add, hogy a munkanélküliek munkaadóra találjanak. Segítsd a hajléktalanokat, hogy otthonra találjanak. Adj a családoknak minden nehézséget legyőző szeretetet. A fiataloknak nyiss utat és távlatot a jövőbe. Oltalmazó palástodat terjeszd ki a kicsinyekre, hogy meg ne botránkoztassák őket.

Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!” Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!”, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.”
Mt 12,1-8

Elmélkedés

A zsidó törvények közül számos előírás vonatkozott a szombati nyugalomra. Számukra ez a hét utolsó napja, amelyet annak emlékére és tiszteletére kell teljes nyugalomban tölteni, hogy a teremtéskor, munkája befejeztével Isten is megpihent a hetedik napon. A szombat az Úr napja, amelyet a táplálkozásra fordított időt leszámítva egészen Istennek kell szentelni, ezért e napon tartózkodni kell mindenféle munkavégzéstől vagy olyan tevékenységtől, ami fáradtsággal jár. A zsidók meglehetősen szigorúan vették, hogy ezt a napot valóban Istennek adják, Isten tiszteletére szenteljék.

Mindezek fényében jobban megértjük, hogy mi lehetett a problémája a mai evangéliumban szereplő farizeusoknak. Munkának tekintették Jézus tanítványainak tevékenységét, a kalászok leszedését. Mindannyian érezzük az ilyen minősítés túlzását és azt a szándékot, hogy kicsinyes módon próbálnak belekötni Jézusba. Úgy gondolják, hogy egy igazi rabbinak még az ilyen apróságokra is oda kell figyelnie és nem engedhet meg ilyesmit tanítványainak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, isteni fényesség, a te megmérhetetlen szereteteddel nyisd meg lelkünket a hitnek, hogy téged igazán megismerjünk. Tágítsd ki szívünket, hogy téged befogadhasson! Ihless bennünket, hogy tiszta szeretettel keressünk téged, benned megpihenjünk, és veled egyesüljünk, mint ahogy egyek a tagok a testben a fejjel, és amint egy a szőlővessző a tőkével. Engedj a te erődből és a te kegyelmedből élni mindvégig, míg csak el nem jutunk szent színed látására!

Granadai Szent Lajos

Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Mt 11,28-30

Elmélkedés

A mennyei Atyát magasztaló imáját azzal fejezte be, hogy az Atya mindent átadott neki, azaz a Fiúnak. Ő tehát az, aki közvetíti minden ember számára az üdvösségre vezető igazságot. Ezen igazság birtokában és annak hirdetőjeként mondja Jézus: „Jöjjetek hozzám mindnyájan! Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű és nyugalmat talál lelketek.”

Jézus korában a vallási ismeretek elsajátítására úgy volt lehetősége valakinek, hogy csatlakozott egy rabbi, egy tanító csoportjához, s mellette, az ő „iskolájában” megtanulhatta a törvények értelmezését és a törvény szerinti életet. Jézus is ilyen csatlakozásra szólítja fel az embereket. Mindenkit magához hív, hogy tőle tanuljanak. Ennek hátterében az húzódik meg, hogy a törvények ismerőjének és hiteles értelmezőjének tartja önmagát, ezért joga van arra, amit a hivatalos rabbik is tesznek, az emberek tanítására. Törvénymagyarázata, amely sok esetben eltér a megszokottól, több vita forrása lesz a későbbiekben, mivel a hivatalos tanítók egyre többször igyekeznek abba belekötni.

A nép viszont egyre nagyobb csodálattal hallgatja Jézust, mert megérzik a szavaiból áradó isteni igazságot és erőt, s felismerik szavaiban azt az útmutatást, amely által az üdvösségre juthatnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Segíts rajtam Uram, hogy tudjak erős lenni, amikor jön a megpróbáltatás órája! Tégy erőssé és nagylelkűvé, hogy ne jajveszékeljek és ne kerüljem el azt, aminek történnie kell! Erősen szembe nézve a kereszttel, mondom: Atyám, a te hívásodat szeretném benne fölfedezni!

Romano Guardini

Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Mt 11,25-27

Elmélkedés

Jézus egy Istent magasztaló imával fejezi be tanítását, amelyből kiderül, hogy a mennyei Atya országának titkát és örömhírét feltárta a kicsinyeknek. Az Isten országáról szóló tanítás megismerése illetve az országhoz való csatlakozás nem a „bölcsek és okosak” kiváltsága, hanem lehetőség mindenki számára. Az Atya a Fiú személyében az üdvösség hirdetőjét és közvetítőjét küldte el a világba.

Korábban láthattuk, hogy az egyszerű halászok milyen bizalommal fogadták el meghívását és indultak azonnal, hogy követői legyenek. Azt is felidézhetjük, hogy a nép milyen nagy számban kereste Jézust és gyűlt össze körülötte egyrészt azért, hogy hallgassák csodálatos tanítását, másrészt azért, hogy a betegek számára gyógyulást kérjenek tőle. Jézus fogadtatása nagyrészt pozitív, az emberek hittel fogadják őt, s hitük nyomán számos rendkívüli csoda történik. Isten tehát megmutatja Jézus által az üdvösség útját az embereknek. A kicsinyekkel és az egyszerű emberekkel szemben állnak az írástudók és a farizeusok, mindazok, akik elutasították Jézus tanítását. Az események azt igazolják, hogy a befolyásos és a vallási, társadalmi életben vezető szerepet betöltő emberek ellenséges magatartása ellenére is eljutott az evangéliumi üzenet a legszegényebbekhez és meghozta lelki eredményét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, annyi okunk volna a csüggedésre, a szorongásra, magunkba zárkózásra, annyi okunk volna a félelemre. De Jézus minket is megszólít: ne féljetek! Adj nekünk Istenünk, nyitott szívet, készséges, hívő értelmet, befogadni kész, tiszta emberséget! Add, hogy félrevezető emberi szándékok ne zavarhassanak meg minket! Add, hogy e világ zűrzavarában téged hirdethessünk az aggódóknak, téged, aki ma is megszólítasz minket: ne féljetek!

Jézus egyszer így korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot: Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen bűnbánatot tartottak volna, szőrzsákba öltözve és hamuba ülve. Mondom nektek: Tirusz és Szidon városának tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te, Kafarnaum! Azt hiszed, az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, mind a mai napig fennállna. Azt mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az utolsó ítélet napján, mint neked, Kafarnaum.
Mt 11,20-24

Elmélkedés

Az ószövetségben található néhány olyan fenyegető beszéd, amely bizonyos isteni büntetést helyez kilátásba, ha az emberek nem változtatnak életmódjukon. Az újszövetség nyelvezetétől idegen az ilyen szóhasználat, ezért is nevezhetjük örömhírnek Jézus üzenetét. A mai evangéliumi részlet azonban kivétel. Itt Jézus nagyon kemény hangon beszél egyes városok és a bennük lakó emberek sorsáról. Természetesen nem átkot mond ezekre a városokra és nem akarja pusztulásukat. Szavai erőteljes figyelmeztetésnek minősülnek, s az a szándék van mögöttük, hogy az emberek megtérjenek, odafigyeljenek tanítására és elfogadják a hitet. Az emberek helyes vagy helytelen erkölcsi életvitele előrevetíti felemelkedésüket vagy városuk pusztulását.

A könnyelmű emberek azt gondolják, hogy bűnös cselekedeteiknek nem lesz következménye, s elkerülhetik a felelősségrevonást. Ha ez így volna, akkor nem létezne az isteni igazságosság, amely szerint a jók, az erkölcsi szabályokat betartók jutalomban részesülnek, a bűnösök, az isteni törvények megtartását megtagadók pedig büntetésben. Mivel Isten az emberek javát és üdvösségét akarja, ezért lehetőséget ad a megtérésre, az életvitel megváltoztatására. Aki odafigyel az isteni üzenetekre, jelekre és figyelmeztetésekre, s ezeket látván megtér, az elkerüli a büntetést.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, küldj ma is követeket hozzánk, akik utadat előkészítik, akik igédet hirdetik, miként János, a Keresztelő tette! Küldj ma is követeket hozzánk, akik készek arra, hogy háttérben legyenek, hogy te, Urunk, bennünk növekedjél. Küldj ma is követeket hozzánk, akik érted és nem önmagukért élnek! Adj bocsánatot és új kegyelmet, hogy szolgálhassunk neked, és előkészíthessük számodra az utat az emberek között, hogy megvalósulhasson a te országod!

Egy alkalommal: Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.”
Mt 19,27-29

Elmélkedés

A mai evangélium középpontjában az üdvösség és az örök élet áll, amelyet nyugodtan tekinthetünk Istentől kapott jutalomnak. Ezt a jutalmat azok nyerhetik el, akik Istenért képesek mindenről lemondani, azaz evilági boldogságukat nem a földi javaktól és nem emberektől várják, hanem Istentől. Sokan nehéznek találják a mindenről való lemondást, mert el sem tudják képzelni életüket földi javak birtoklása nélkül vagy nem bíznak eléggé az isteni gondviselésben.

Mások megértik, hogy Isten szolgálata valóban teljes odaadottságot kíván az ember részéről, amelyben egyaránt megnyilvánul a bizalom, a ráhagyatkozás és a szeretet. Ezt értette meg a mai napon ünnepelt Szent Benedek, aki elindult a mindenről való lemondás útján, s aki a nyugati egyházban elsőként írt szabályzatot azok számára, akik közösségben akarják megélni Krisztushoz tartozásukat. Szabályzatának követői, a bencés szerzetesek, majd a későbbi időkben más szerzetesek személyükben olyan jelek a világ számára, akik azt bizonyítják, hogy Jézus kérése megvalósítható. Érdemes elindulni az evangéliumi szegénység útján, amelyen elkísér bennünket Isten gondviselése, s amelynek a végén feltárul az üdvösség ajtaja. Ha Isten szolgálatába állítjuk életünket, ezt ne a „százannyiért” tegyük, hanem az örök életért!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Akiket az Úr meghívott asztalához, igyekezzenek tisztán és szépen élni, és fussanak a bűntől! Legyenek a föld sója és a világ világossága, amit Krisztus Jézus nemcsak apostolainak és tanítványainak kötött lelkükre, de követőinek is.

Kapisztrán Szent János