Battaplébánia

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Mt 25,31-40

Elmélkedés

A mai napon ünnepelt Szent Márton püspök személyében az irgalmasság szentjét tiszteljük. Az irgalmasságból és a felebarát iránti szeretetből olyan példát mutat ő mindenkinek, amelyet érdemes követnünk. Mert az irgalmasság nem a szegények megsegítésének hangoztatását jelenti, hanem konkrét cselekedeteket kíván. Ki kell lépnünk a szívtelenség falával körbevett zárt világból, és nagylelkűséget kell tanúsítanunk a rászorulók felé. Nem ismételgethetjük tovább, hogy mi is szegények vagyunk, segítségre van szükségünk és mások támogatására szorulunk, hanem meg kell feledkeznünk önmagunk gondjairól és hiányairól és nagylelkű szívvel kell sietnünk a szegények felé.

A mindenható Isten jónak látta, hogy próbára tegye az akkor még katona Mártont, ezért állította az útjába a szegény koldust. Szent Márton kiállta a próbát, a koldusban felismerte Krisztust és nem szalasztotta el a lehetőséget, hogy irgalmasságból jót tegyen vele. Bizonyára a mi életutunkon is Isten rendeléséből időről időre megjelennek a rászorulók, a szegények, a bajbajutottak, a nincstelenek. Ha megtagadva tőlük az irgalmasságot elmegyünk mellettük, a végső ítéleten újra láthatjuk arcukat, de akkor már csak magunkat vádolhatjuk mulasztásunk miatt.

Mindazért, amit másoknak adunk Krisztus iránti szeretetből, Istentől kapunk jutalmat a mennyországban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Taníts minket arra, hogy óvatosak legyünk az evilági javakkal és kincsekkel kapcsolatban, mert könnyen rabul ejthetik szívünket és eltéríthetnek minket törvényeid útjától! Segíts minket, hogy le tudjunk mondani mindenről azért, hogy megtaláljuk igazi kincsünket, téged, aki lelkünk üdvösségét akarod, és rátaláljunk a te szeretetedre, amely életünk igazi és teljes boldogságát jelenti.

A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: „Nézd itt van, vagy amott!” Isten országa köztetek van.” Azután tanítványaihoz fordult: „Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: „Nézzétek, itt van, vagy amott!” Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.”
Lk 17,20-25

Elmélkedés

A mai evangéliumban Isten országa eljövetelének idejéről kérdezik Jézust a farizeusok. Az ő nézetük szerint Isten látványos módon belenyúl az emberi történelembe, a korábbi világ különféle természeti katasztrófák következtében elpusztul, végérvényesen elmúlik, az Isten által küldött Messiás dicsőségesen megjelenik, megvalósítja uralmát, s ezzel egy új korszak kezdődik el az emberiség számára. Jézus alapvetően cáfolja ezeket az elképzeléseket, amikor kijelenti: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon.”

Az egykori farizeusok gondolkodásához hasonló elképzelések az évszázadok során sokszor megjelentek és egyes keresztény emberekben azt a hitet ébresztették, hogy Krisztus második eljövetele valamiféle dicsőséges bevonulás lesz a világba. Ezeknek az emberi elképzeléseknek semmi alapja nincs. Miként Jézus nem uralkodó Messiás volt, hanem Isten alázatos szolgája, aki a szenvedés vállalásában és halálában mutatkozott Megváltónak, ugyanúgy a végső időkben újra megjelenő Krisztus is csalódást fog okozni azoknak, akik evilági uralom megvalósítását várják tőle. Mert Isten egészen másként képzelte el és valósította meg a megváltás művét, mint ahogy az ember azt várná. Talán jó volna és minden bizonnyal az szolgálna üdvösségünkre, ha elfogadnánk terveit, vezetését.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Tisztán látjuk, hogy korunkban milyen nagy szükség van evangéliumod jó magjára, amely termést hozhat az emberi szívekben. Támogass és lelkesíts bennünket, hogy ne féljünk tanúságot tenni a te tanításodról és a te személyedről, hiszen benned mindenki felismerheti az igazságot. Segítsd munkánkat és szolgálatunkat, hiszen minden növekedés egyedül neked köszönhető!

Abban az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
Jn 2,13-22

Elmélkedés

A mai napon Egyházunk a Lateráni-bazilika felszentelését ünnepli. Ez a templom a római négy nagy bazilika egyike, a mindenkori pápa székesegyháza, valamint „a város (Róma) és a földkerekség minden templomának anyja és feje.” Védőszentjei: Keresztelő Szent János és Szent János apostol.

Az ünnep evangéliuma azt a jelenetet idézi elénk, amikor Jézus megtisztítja a templomot, kiűzi onnan a kereskedőket, és eltávolít mindent, amit méltatlannak tart Isten lakóhelyéhez. Cselekedetével újra átadja eredeti rendeltetésének a templomot, hogy az valóban az istentisztelet helye legyen. Tettét prófétai jelnek kell tekintenünk, azaz Jézus birtokba veszi az ő Atyjának, az igaz Istennek a házát és jogot formál arra, hogy meghatározza, milyen tevékenységeket szabad e helyen végezni. Tettét a vallási vezetők számonkérték. Válaszában Jézus saját testének lerombolásáról és annak felépítéséről beszél, kijelenti: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A kijelentés jelentőségét mutatja, hogy a zsidók pontosan ezeket a szavait idézik és hozzák fel vádként kihallgatása során a főtanács előtt (vö. Mt 26,61), illetve a Golgotán, a kereszt alatt is ezzel gúnyolják az arra járók (vö. Mt 27,40).

Minden templom Krisztus jelenlétének és az Istennel való találkozásnak a helye.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Amikor a szentmisében a te szavadat hallgatom, a te irántam való szeretetedre gondolok. Amikor áldozatod megújul az oltáron, ismét csak a te végsőkig elmenő szeretetedre tudok gondolni. Amikor pedig a szentáldozásban magamhoz veszem testedet, akkor értem meg igazán, hogy mennyire szeretsz engem!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.
Lk 17,7-10

Elmélkedés

A mai evangélium példázata, amely urakról és szolgákról szól, kiválóan szemlélteti az egykori társadalmi viszonyokat, a gazdagok és a szegények élethelyzetét. Az urak és a szolgák között nem csak kapcsolat volt, hanem nagy különbség is. Ezt talán úgy jellemezhetnénk, hogy az úrnak mindent szabad volt megtennie, semmiféle kötelezettsége nem volt szolgája felé, a szolgának pedig semmiféle joga nem volt urával szemben. E nyilvánvaló társadalmi egyenlőtlenséget Jézus e hasonlattal nem akarja minősíteni, nem helyteleníti és nem is helyesli.

Jézus ezt a kijelentést teszi: „amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.” Félreértés volna azt kiolvasnunk a szavakból, hogy a szolgák fogadják el alárendelt sorsukat és tűrjenek el minden megalázást gazdájuk részéről, törődjenek bele abba, hogy helyzetük soha nem fordulhat jobbra. Az a gondolat is helytelen és rossz irányba visz minket, hogy Isten úrként viselkedik és szolgaként bánik velünk.

A példázat nem az elvtelen szolgalelkűséget ajánlja, hanem az Isten előtti alázatra akar minket emlékeztetni. Az Istennek való engedelmesség nem megalázó, mert Isten soha nem akarja elvenni szabadságunkat. Szabadon dönthetünk arról, hogy szolgáljuk-e őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Nekem te vagy az Uram, akinek akaratát a sajátoménál jobban szeretem! Mivel nem tudok állandóan szavakkal imádkozni; ha valaha is imádkoztam igazi odaadással, most halld meg kiáltásomat! Fogadd kegyesen a téged kérlelő odaadást, mint végtelen kiáltást; s hogy szavaim még méltóbbak legyenek a meghallgatásra, adj imádságomnak erőt és állhatatosságot!

Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!”
Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.”
Lk 17,1-6

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet három témát érint röviden, amelyek közös pontja a közösség, a közösségi élet. Elsőként a megbotránkoztatásról esik szó, amely bármely közösség vagy csoport életében, az Egyházban is előfordulhat. A botrányokozás itt azt jelenti, hogy a közösség egyik tagja helytelen, erkölcstelen tettével rossz példát mutat másoknak. Az ilyen személynek nincs helye a közösségben, mert a többieket is rossz cselekedetekre ösztönzi. A botrányok akadályozzák a közösséget és annak tagjait a hit útján való előrehaladásban.

Másodszor a megbocsátás fontossága kerül elő. A közösségen belül számtalan esetben előfordulhat, hogy valaki megbántja, megsérti felebarátját. A helyes eljárás ebben az esetben nem az, hogy az illetőt azonnal ki kell zárni a közösségből. Ez főként akkor nem volna járható út, ha megbánja tettét és bocsánatot kér. Ilyenkor meg kell bocsátani neki, még akkor is, ha bűnét a későbbiekben megismétli, de újból kifejezi bánatát. A megbocsátás azt szolgálja, hogy a közösség tagjai békességben éljenek egymással, amelyet azonban ellehetetlenít a megbocsátás hiánya, azaz ha a múltbeli hibás cselekedeteket állandóan a bűnös szemére vetjük.

Harmadikként a hit erejéről van szó. A közösség összetartó ereje ugyanis a közös hit, amely Isten adománya az egyének és az egész közösség javára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a hit forrása minden ember számára! Istenségedet nem ismerték fel egyetlen pillanat alatt az apostolok és tanítványaid. Nekik is végig kellett járniuk a hit útját a te megismerésedtől egészen addig, hogy életüket áldozták érted. A hit lassan ébredezett bennük. Miként bennem is lassan erősödik, növekszik. A Szentlélek csendes munkája ez bennem. Olvasom az Atya üzenetét, figyelek sugallataira, életemet Isten szándékaihoz igazítom. Uram, adj nekem félelem nélküli hitet! Adj nekem élő hitet! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Abban az időben Jézus ezeket mondta a szadduceusoknak, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak.
Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.”
Lk 20,27. 34-38

Elmélkedés

Bepillantani a mennybe

Embernek lenni azt jelenti, hogy születésünk pillanatától állandóan úton vagyunk a halál felé. A gyermek ezt még nem tudja, nem gondol ilyesmire. Felnőve egyre többször találkozunk az elmúlással, a halállal. A teremtett dolgok nem létezhetnek örökké, életük elkezdődik az időben és egy idő után véget ér. Keserűen tör fel belőlünk a kérdés: azért születünk meg és azért élünk, hogy egyszer meghaljunk? Ez volna az élet célja? Mi értelme van így élnünk? E kérdések elvezetnek minket oda, hogy ne csak a láthatókra, hanem a láthatatlanokra is odafigyeljünk és felfedezzük lelkünket, a lelki valóságokat, lelkünk vágyát az el nem múló dolgok, az örökkévalók iránt.

A mai vasárnap evangéliumában a feltámadásról és a túlvilági életről olvasunk. Jézus a szadduceusok vallási csoportjához intézi szavait, akik nem hittek a feltámadásban. Ők úgy érveltek, hogy azért nincs feltámadás, mert a mózesi könyvekben nincs szó róla. Jézus Mózes személyét felidézve igyekszik meggyőzni őket, de szavai aligha találtak nyitott fülekre.

Keresztény emberként nekünk is vannak kérdéseink a feltámadással, a túlvilági léttel kapcsolatban. Ezek a kérdések nem jelentenek kételkedést a feltámadásban, vagy annak elutasítását, hanem szeretnénk legalább egy kis mértékig bizonyosságot szerezni a feltámadásról, nem elfelejtve, hogy a hit világába tartozik. Olyan jeleket keresünk világunkban, amelyek arra utalnak, hogy létezik a túlvilág. Először is azt érdemes észrevennünk, hogy Isten az élet barátja, minden élet neki köszönhető. Erre utal Jézus kijelentése is az evangéliumban: „Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Isten nem azért alkotta meg, teremtette meg a világot, hogy egyszer minden a semmibe hulljon, minden teremtménye megsemmisüljön. A teremtő Istentől, a szeretet Istenétől többet várunk, s valóban ő nem a megsemmisülés, hanem a megújulás, a beteljesedés felé vezeti a világot. Az ember újjáteremtése Isten megtestesülésével, emberré válásával megkezdődött. Isten azért küldte el Fiát a világba, hogy megváltsa és üdvözítse az embert. Jézus egész élete és halála értelmetlen volna, ha az ember sorsa a végső megsemmisülés lenne. Éppen Jézus feltámadása mutatja azt, hogy Isten üdvözítő terve nem értelmetlen.

A szentek életrajzában nagyon tanulságos lehet számunkra az, hogy ők hogyan várták a halált, pontosabban azt, ami utána következik. Közvetlenül a haláluk előtt mintha megláttak volna egy keveset abból a dicsőségből, boldogságból, örömből, ami a túlvilágon várja őket. Élményeik által mi is bepillantást nyerhetünk a mennybe. Lisieux-i Szent Teréz tüdőbajban halt meg, élete utolsó napjaiban nagy szenvedéseket okozott neki a levegővétel. Halálos ágya mellett ott voltak, együtt imádkoztak nővértársai. Nagy szenvedései közben Teréz egyszer csak felült ágyában, felnézett a feszületre és ezt mondta: Istenem, szeretlek. Néhány percig mosolyogva nézett, majd visszahanyatlott az ágyára és meghalt. Mi történhetett ebben a néhány percben? Nem tudjuk biztosan, de talán meglátott valamit a mennyei boldogságból.

A feltámadásban való hit éltet minket és felkészít bennünket az örök életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A halál könyörtelen tényével szembesülve könnyen azt gondoljuk, hogy az életnek ezzel vége, s utána nem következik semmi. Hisszük, hogy Isten, aki életet ad minden embernek, képes arra, hogy új életet adjon a halál után. A mennyei Atya életet adott neked, amikor húsvétvasárnap hajnalra feltámasztott, és új életet ad majd nekünk is, amikor feltámaszt minket az örök életre. A feltámadást követően találkozhatunk az örök szeretettel. Jézusom, hiszek feltámadásodban, s hiszem, hogy te vagy a halhatatlan Úr. Te vállaltad emberi sorsunkat, s életedet megosztottad velünk. Hozzád kötöm magam, hogy veled éljek, s részesüljek a feltámadásban. Segíts engem szüntelenül törekedni a menny felé!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Lk 12,35-40

Elmélkedés

A különféle hivatások az ember részéről megkövetelik a hűséget. Az orvos, a tanító, a pap mindhalálig ugyanazt a munkát végzi, hűséges az emberek szolgálatához, s magukhoz az emberekhez, akiket gyógyít, tanít vagy lelküket gondozza. Ismert a hazához való hűség fogalma is. Bejárhatjuk a világot, hosszabb-rövidebb ideig talán külföldön tartózkodunk, de a nemzetünkhöz való hűség mindig hazahív. A házasság szintén olyan terület, ahol szükség van a hűségre. A nehézségek idején különösen is szükség van a házastársak hűségére, egymáshoz való ragaszkodására, a terhek közös hordozására. Ezekben a példákban lényeges az ember hozzáállása, akarata. Hűséges akarok maradni hivatásomhoz, a hazámhoz és házastársamhoz.

A vallásos ember ismeri az Istenhez és a hithez való hűséget is. Ezt azonban nem az emberi akarat oldaláról érdemes megközelítenünk, hanem onnan, hogy Isten hűséges az emberhez, hűséges az ember felé kinyilvánított szeretetéhez, és Isten adja nekünk az erőt, kegyelmet ahhoz, hogy hűségesek maradjunk hozzá és hitünkhöz. A mai napon ünnepelt Szent Imre herceg életében megfigyelhetjük ezt a lelkületet. Életét Istennek ajánlja, mert tudja, hogy hűséges az Isten, hűségesebb, mint bárki ember. Istenhez való hűsége tanította meg őt arra, hogy éberen várja az Úrral való találkozást.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges. Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne az élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi gazdagodásra használhassuk! Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget nem ér! Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el nem múlik!

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki – és írj nyolcvanat. Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.”
Lk 16,1-8

Elmélkedés

A hűtlen intéző története a gazdagok, a jelentős vagyonnal rendelkezők világát mutatja be. Jézus hallgatósága inkább szegényekből állt, de ők is ismerhették a gazdagok életvitelét, s tudhatták, hogy jómódukat nem feltétlenül becsületes munkájuknak, hanem esetleg ügyeskedésüknek köszönhetik. A történetben szereplő személy egy gazdag ember intézője, vagyonkezelője. E feladat mindenképpen bizalmi állás, a tulajdonos megbízik annak becsületességében és tudásában, akire rábízza a javaival való gazdálkodást. Az intézőt azonban azzal vádolják, hogy rosszul végzi munkáját, s hanyagságának köszönhetően eltékozolja ura vagyonát. Nem derül ki, hogy igaz lehetett-e ez a vád, vagy csak féltékenységből rágalmazták meg őt. A gazdag azonban rögtön elhitte a vádat és az intéző meghallgatása nélkül döntött elbocsátásáról. Az intézőnek nincs lehetősége védekezni, ezért inkább jövőjét igyekszik biztosítani.

A példabeszéd nem a csalást helyesli, hanem a leleményességet dicséri. Egy számára rendkívül kellemetlen helyzetet is a maga előnyére tud fordítani. Nem a csalás a követendő példa, hanem az, hogy az ember találja fel magát a nehéz helyzetekben, találja meg a kiutat. Elszántság és határozott cselekvés szükséges ahhoz, hogy jövőnket biztosítani tudjuk.

(c) Horváth István Sándor

A hűtlen intéző története a gazdagok, a jelentős vagyonnal rendelkezők világát mutatja be. Jézus hallgatósága inkább szegényekből állt, de ők is ismerhették a gazdagok életvitelét, s tudhatták, hogy jómódukat nem feltétlenül becsületes munkájuknak, hanem esetleg ügyeskedésüknek köszönhetik. A történetben szereplő személy egy gazdag ember intézője, vagyonkezelője. E feladat mindenképpen bizalmi állás, a tulajdonos megbízik annak becsületességében és tudásában, akire rábízza a javaival való gazdálkodást. Az intézőt azonban azzal vádolják, hogy rosszul végzi munkáját, s hanyagságának köszönhetően eltékozolja ura vagyonát. Nem derül ki, hogy igaz lehetett-e ez a vád, vagy csak féltékenységből rágalmazták meg őt. A gazdag azonban rögtön elhitte a vádat és az intéző meghallgatása nélkül döntött elbocsátásáról. Az intézőnek nincs lehetősége védekezni, ezért inkább jövőjét igyekszik biztosítani.

A példabeszéd nem a csalást helyesli, hanem a leleményességet dicséri. Egy számára rendkívül kellemetlen helyzetet is a maga előnyére tud fordítani. Nem a csalás a követendő példa, hanem az, hogy az ember találja fel magát a nehéz helyzetekben, találja meg a kiutat. Elszántság és határozott cselekvés szükséges ahhoz, hogy jövőnket biztosítani tudjuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, tehozzád kiáltok, hallgass meg engem; figyelmezz imádságom hangjára, midőn tehozzád kiáltok: hallgass meg, Uram! Szálljon fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé, kezeimnek fölemelése esti áldozat gyanánt! Hallgass meg engem, Uram!

Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.”
Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.” Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.
Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.” Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”
Lk 15,1-10

Elmélkedés

Szent Lukács evangéliumának 15. fejezete három példabeszédet tartalmaz az isteni irgalmasságról. Az első az elveszett bárányról, a második az elveszett pénzről, a harmadik az elveszett, tékozló fiúról szól. A mai evangéliumban az első kettőt olvassuk. Mindhárom példabeszéd arra szólít fel minket, hogy járjuk végig azokat az utakat, amelyeket a történetek szereplői. Képzeljük magunkat annak a pásztornak a helyébe, aki észreveszi, hogy a nyájból egy bárány hiányzik. Azonnal indul s nem nyugszik addig, amíg meg nem találja és a nyájhoz vissza nem viszi az elveszett bárányt. És képzeljük magunkat annak a háziasszonynak a helyébe, aki egy napon azzal szembesül, hogy pénzéből hiányzik egy darab. Rögtön felforgatja a házat, minden lehetséges zugba benéz, nem tud megnyugodni addig, amíg meg nem találja az elveszett pénzdarabot. És képzeljük magunkat annak az apának a helyébe, akitől elmegy a fia. Ő nem indul keresésére, de szívében nyugtalanság él, amíg fia távol van, mégis él benne a remény, hogy fia visszatérhet.

Ugyanakkor képzelhetjük magunkat az elveszett bárány helyébe, akik megbántuk már csatangolásunkat, eltévelyedésünket, szívesen lennénk már újra a közösségben, s nyugtalanul várjuk, hogy gazdánk ránk találjon. És gondolhatjuk magunkat az elveszett pénz helyébe, ami a ház sarkában, a legeldugottabb helyen várja, hogy végre rá találjon a háziasszony. És a sorból nem maradhat ki az, hogy a tékozló fiú helyébe gondoljuk magunkat, de nem várhatunk, nekünk kell elindulnunk, visszatérni az atyai házba, otthonunkba, ahol talán várnak ránk s visszafogadnak minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, segíts, hogy szüntelenül a menny felé törekedjek, ahol megadod a jónak jutalmát, s ahol megnyílnak előttem Isten végtelen titkai: a szeretet titka, az irgalom titka, a jóság titka, az élet titka. Te hívsz, te vársz engem a mennybe, ahol örökre eltölt az isteni szeretet. Segíts nekem, hogy egész életemben keressem azt a szűk ösvényt, amely a menny felé vezet, s megtaláljam az örök élet kapuját!

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak:
„Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.”
Jn 5,24-29

Elmélkedés

A halála előtti pillanatokban Jézus így kiáltott fel: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34). A felkiáltás arról tanúskodik, hogy a halálban Jézus azt érezte, magára hagyta őt az Isten. Az emberek már elfordultak tőle, emberi segítségre nem számíthatott, de most azt érzi, hogy Isten is elhagyta. Elképzelni sem tudjuk igazán, hogy milyen lehet ennek megélése, de egyszer biztosan tudni fogjuk. Mert a halál pillanata mindenki számára magányos pillanat lesz.

A halál előtti napokban, hetekben vagy hónapokban a súlyos beteg mellé odaállnak szerettei, családtagjai. Próbálják lelkileg erősíteni, imádkoznak érte és vele. Próbálnak együtt felkészülni a távozás pillanatára. A családtagok jelenlétükkel azt tanúsítják, hogy a földi élet utolsó időszakában nem hagyják magára azt, aki éppen távozni készül. De a halál pillanatában az ember egyedül marad. Hiába fogják kezét, már nem érzi, nem tudják marasztalni. Halálunkban egyedül vagyunk, miként Jézus is egészen egyedül volt. Talán egy egészen rövid időre azt is gondoljuk, hogy még Isten is elhagyott bennünket, de az a gondolat remélhetőleg nem tart tovább egy pillanatnál, mert akkor már át is lépünk a túlvilágba, az örökkévalóságba, ahol találkozhatunk Istennel.

Mert miután elhalkul körülöttünk a világ, elnémulnak az emberek, akkor meghalljuk Isten Fiának szavát, aki új életre kelt minket. Ez a feltámadás, amely által az örök életre juthatunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!