Battaplébánia

A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” Ők egymás közt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.” „És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.” Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?”
Mk 8,14-21

Elmélkedés

Az a tény, hogy a farizeusok Jézus isteni hatalmát egyértelműen igazoló különleges jelet, csodát kértek tőle, saját hitetlenségüket igazolta. A tanítványokra nem jellemző ez a mértékű hitetlenség, de ők is megküzdöttek a hitetlenség kísértésével, s ezt az evangélista nem hallgatja el olvasói előtt. Márk talán éppen azt akarja bemutatni a jelenettel, hogy a hitre jutás nem azonnal történik, hanem fokozatosan. A tanítványok is napról napra ismerik meg mesterüket, egyre több tapasztalatot szereznek mellette, újabb élmények érik őket, amikor Jézus nevében missziós úton vannak, s mindezek növelik Jézus személyével, származásával, küldetésével kapcsolatos megértésüket és benne való hitüket.

Az újabb hajóút és feledékenységük, miszerint nem gondoskodtak élelemről, kenyérről a maguk számára, alkalmat ad Jézusnak, hogy emlékeztesse őket korábbi csodáira. Az élelem miatt aggódó tanítványoknak újra emlékezetébe idézi azt a két esetet, amikor több ezer embert jóllakatott a pusztában. Miért aggódnak hát a kenyér miatt? Miért nem bíznak abban, hogy a velük tartó Jézus képes bármikor újabb csodával segíteni? Miért nem ismerik fel végre cselekedeteiben az isteni gondoskodás különleges jeleit? Miért nem hisznek benne? Az Úr számonkérése azt jelzi, hogy jóval többet vár tanítványaitól, mint az ellene forduló farizeusoktól.

Uram, Jézus, vedd el aggódásaimat és növeld bennem a gondviselésbe vetett bizalmat!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te kicsinnyé lettél, amikor Isten létedre emberi testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál nekünk a kicsik alázatos szolgálatára. Taníts minket arra, hogy felismerjünk téged minden emberben, a kicsinyekben is és Téged szolgáljunk mindenkiben!

Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára.
Mk 8,11-13

Elmélkedés

A mai evangéliumban ismét Jézus ellenfelei, a farizeusok lépnek színre. Korábban már több alkalommal számon kérték tőle és tanítványaitól a mózesi törvények megtartását, most újra vitába szállnak vele. Márk evangélista megjegyzése szerint „égi jelet kértek tőle”, azzal a szándékkal, hogy próbára tegyék. Vajon milyen jelre gondolhattak? És milyen próbatételről van itt szó?

Az előzményekben Jézus már számos jelet mutatott. Jelek voltak az ördögűzések és a csodás gyógyítások. Szintén jel volt a két kenyérszaporítás, az elsőnél ötezer férfi és mások, a másodiknál mintegy négyezer személy volt jelen és lakhatott jól. Miért kérnek most mégis újabb jelet a farizeusok? Fellépésükből kiderül, hogy miközben a nép felismeri Jézus cselekedeteiben az isteni segítséget és hisznek benne, a farizeusok egészen másként értékelik tetteit, azokat a gonosszal való szövetkezés eredményének tartják (vö. Mk 3,22-30). Most olyan jelet akarnak látni, amely egyértelműen bizonyítja Jézus istenségét. Jézus viszont megtagadja kérésüket, mert öncélúan, csupán isteni hatalmának megmutatása érdekében nem akar csodát tenni. Korábbi csodái sem voltak öncélúak, hanem mindegyik az emberek érdekében, a gyógyulásuk érdekében, éhségük csillapítása érdekében történt.

Uram, Jézus, nem különleges jeleket kérek tőled, hanem azt, hogy növeld az én hitemet!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Uram, jóságos Uram, bátorságot adtál, hogy megérezzem: neked szükséged van rám. Adj erőt, hogy szeretni tudjam a társadalom kivetettjeit, úgy, ahogyan te szeretsz engem. Add, hogy megértsük: neked szükséged van ránk, és nekünk is szükségünk van egymásra!

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy „í” betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
Majd így szólt tanítványaihoz: „Mondom nektek: ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: Te esztelen!, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: Te istentelen!, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.”
„Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson. És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.”
„Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.”
Mt 5,17-37

Elmélkedés

A törvény helyes megtartása

A mai evangéliumban Jézus így kezdi tanítványainak szóló beszédét: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni.” Amikor e helyen törvényt említ, nem egyes parancsokra vagy előírásokra gondol, hanem azok összességére, egészére, mindarra, amit Mózes törvénykönyve tartalmazott, s amelyet a zsidóság egyszerűen csak törvénynek nevezett. Ez a törvény volt minden zsidó ember számára az életszabály. E törvény szabályozta az emberek társadalmi és vallási életének minden területét, és egyedül ennek megtartása üdvözíthette az embert. Ennek fényében értjük meg azt, hogy miért volt annyira fontos a farizeusok és írástudók számára a törvények helyes értelmezése, és miért szálltak szembe Jézussal, amikor azt látták, hogy a legkisebb mértékben is másként cselekszik ő vagy tanítványai, mint ahogy azt a törvények – legalábbis az ő értelmezésük szerint – előírták. Mivel meg vannak győződve arról, hogy a törvények értelmezése tekintetében a saját álláspontjuk a helyes, érthető, hogy hevesen vitába szállnak Jézussal több alkalommal is.

Ugyanakkor Jézusban is megfigyelhetjük a határozottságot. Mert ha a törvények megtartása valóban feltétele az üdvösség elnyerésének, akkor meg kell azokat tartani. A konfliktus abból keletkezik, hogy a farizeusi gondolkodás inkább a parancsok külső megtartására ügyel, Jézus viszont a mögöttes lelki tartalmat nézi, a szív szándékát. Isten minden törvénye mögött ugyanis az húzódik meg, hogy az ember minden erejével törekedjen szeretni Istent és felebarátai felé is szeretettel forduljon. Ha nincs meg a szeretet és a jóság az emberek törvénytiszteletében, akkor csupán kiüresedett formákhoz való ragaszkodás a parancsok megtartása.

Jézus azzal az igénnyel lép fel, hogy ő a törvények helyes magyarázója és rámutat az egyes parancsok mögötti eredeti isteni szándékra. Az evangéliumban példákat említ. Először idézi az ószövetségi, mózesi törvényt, jelezvén, hogy jól ismeri ezeket, majd pedig annak új tartalmára világít rá. Újszerű kijelentéseit így kezdi: „Én pedig azt mondom nektek.” Véleménye szerint nem ott kezdődik a bűn, amikor valaki kioltja a másik ember életét, hanem már akkor, amikor gyűlölettel, haraggal néz a másikra és nem akar vele kiengesztelődni, nem akar neki megbocsátani. Nem akkor kezdődik a bűn, hogy valaki házasságtörést követ el, hanem akkor, amikor bűnös gondolattal néz egy másik asszonyra. A bűnt tehát már a gyökerében, rögtön a bűnös vágy kezdetekor érdemes elfojtani, mert ha nem állunk ellent a kísértéseknek, akkor elterebélyesednek szívünkben a bűnös hajlamok és eluralkodnak bennünk a bűnös cselekedetek.

Jézus azt tartja küldetésének, hogy megújítsa, tökéletessé tegye a régi törvényt. Fedezzük fel Isten parancsaiban azt az útmutatást, amely bennünket az örök életre vezet! Legyen a szívünkbe írva a szeretet törvénye!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te életutad és főként keresztutad azt tanítja nekünk, hogy nem kitalálnunk kell a szeretetet, hanem rá kell találnunk a szeretetre és rá kell lépnünk a szeretet útjára. Nem kitalálnunk kell azt, hogy miként szeressünk, hanem azt kell tennünk, amit te is cselekedtél: szeretetből odaadtad, felajánlottad magadat Istennek értünk, emberekért. Önként tetted ezt, szeretetből, ahogyan minket sem kényszerít semmilyen külső törvény. Erre egyedül a szeretet szívünkbe írt törvénye indít minket. Segíts minket, hogy ne csak szóval hirdessük a szeretet parancsát, hanem megtegyük mindazt, amit a szeretet törvénye kíván.

Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment.
Mk 8,1-10

Elmélkedés

Márk evangéliumában két kenyérszaporítási esetről olvashatunk. Az elsőt (vö. Mk 6,35-43) nem olvassuk a hétköznapok rendjében, de a másodikat igen, a mai napon. Ez utóbbi csoda pogányok lakta vidéken, feltehetően a Genezáreti-tó keleti partján történt. Az első kenyérszaporítás alkalmával a tanítványok szólnak Jézusnak a kialakult helyzetről, és kérik őt, hogy bocsássa haza a népet, hogy mindenki szállást és élelmet keressen magának (vö. Mk 6,36-37). Jelen esetnél viszont az Úr veszi észre a nép szükségletét, ő vázolja fel tanítványainak a problémát, tehát ő a kezdeményező. Ezt követően várja, hogy tanítványai valamiféle javaslatot tegyenek a helyzet megoldására, de ők inkább csak tehetetlenségükről beszélnek. Itt nem egészen világos számunkra, hogy ha korábban már egyszer megtapasztalták Jézus kenyérszaporítási képességét, akkor most miért nem gondolnak rögtön arra, hogy mesterük újra tehet egy ilyen csodát? Egyes szentírástudósok azzal magyarázzák ezt, hogy talán csak egy kenyérszaporítás történt, de a szóbeli hagyományban és igehirdetésben annak kétféle változata maradt fenn, és Márk evangélista külön esetként rögzítette azokat. Ez a feltételezés azonban a helyszín, a jelenlévők létszáma és a körülmények miatt nem biztos.

Mindenesetre figyeljünk oda a jelenet egyik mozzanatára, miszerint a tanítványok közreműködését kéri a kenyerek szétosztásához, amely a mindenható Isten ajándéka.
Uram, add meg nekünk a mindennapi testi és lelki kenyeret!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Tisztán látjuk, hogy korunkban milyen nagy szükség van evangéliumod jó magjára, amely termést hozhat az emberi szívekben. Támogass és lelkesíts bennünket, hogy ne féljünk tanúságot tenni a te tanításodról és a te személyedről, hiszen benned mindenki felismerheti az Igazságot. Segítsd munkánkat és szolgálatunkat, hiszen minden növekedés egyedül neked köszönhető!

Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.”
Mk 7,31-37

Elmélkedés

Bár Jézus csodáinak vizsgálatakor sok közös elemet fedezhetünk fel, illetve a csodaelbeszélések felépítése sok hasonlóságot mutat, mégsem állíthatjuk azt, hogy minden gyógyítás egyformán történik. Jézusnak nincs megkötve a keze, nem kénytelen bizonyos formákat alkalmazni az eredmény érdekében, hanem teljesen szabadon cselekszik. Némely esetben maga a beteg kéri segítségét, máskor pedig a családtagok fordulnak hozzá. Olykor megérinti a beteget, hogy elmúljon annak baja, máskor viszont nincs szükség érintésre, sőt a beteg jelenléte sem szükséges, ahogyan azt például a tegnapi evangéliumban olvastuk a pogány asszony lányának meggyógyítása történetében.

A mai evangélium egy süketnéma, pontosabb fordítás szerint egy dadogva beszélő süket meggyógyítását írja le. Az illetőt talán éppen hallásképtelensége akadályozhatta meg abban, hogy képes legyen megtanulni, elsajátítani a rendes beszédet. Itt is észrevesszük Jézus rejtőzködési vágyát, félrevonja az embert a tömegből, mielőtt meggyógyítaná őt. Az Úr ez esetben sem vonakodik megérinteni a beteg testrészeket, az ember nyelvét és fülét, amelyek rögtön helyesen kezdenek működni. Az evangélista azzal hangsúlyozza a gyógyulás tényét, hogy külön-külön említi a fül és a nyelv megoldódását, hallás- illetve beszélőképességét.
Uram, nyisd meg fülemet, hogy meghalljam tanításodat és nyisd meg számat, hogy hirdessem azt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Miasszonyunk, Istennek szent Anyja, minden asszonyok között első, aki fogadalommal az Úrnak szentelted szüzességedet, kérlek téged, nyerd meg nekem szent Fiadtól azt a kegyelmet, hogy a mai naptól kezdve ő legyen lelkem jegyese. Megígérem neked és neki, hogy soha nem lesz más jegyesem, mint ő, és mindent megteszek, ami tőlem függ, hogy tisztán és folt nélkül őrizzem meg magam, egyedül neki, napjaim során életem alkonyáig.

Sziénai Szent Katalin

Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír-föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.
Mk 7,24-30

Elmélkedés

A mai evangéliumban ismét egy csodáról olvasunk, amelyben egyaránt találunk más gyógyításokból már ismert, illetve sajátos elemeket. Azon már nem csodálkozunk, hogy Jézus megint pogányok lakta területen jár, ezzel szemlélteti, hogy az Isten által felkínált üdvösség nem korlátozódik az ószövetségi választott nép tagjaira, hanem a világ minden nemzetére kiterjed. Az viszont már jobban felkelti figyelmünket, hogy titokban akar maradni, nem szeretné, ha jelenléte kiderülne. Valójában itt sem újdonságról van szó, hiszen már találkoztunk azzal, hogy több csodája alkalmával kérte a gyógyultakat, hogy ne híreszteljék az esetet. Jelen történetnél is a messiási titokról van szó. Jézus azért szeretné, hogy a csodák tanúi ne beszéljenek másoknak, mert ezzel hamis elképzeléseket és elvárásokat támaszthatnak az ő messiási küldetéséről.

A csodákra jellemző ismerős elem számunkra, hogy az asszony nem zsidó, hanem pogány, valamint az is, hogy nem önmagáért, hanem a lánya érdekében kéri Jézus segítségét, például Jairushoz hasonlóan, aki szintén lánya miatt fordul az Úrhoz. Érdekesség, hogy amíg Jairus esetében Jézus elindul az ő házába, hogy meggyógyítsa a beteg kislányt, illetve a halálhír megérkezése után feltámassza őt, addig az asszony kérésére nem indul útnak, hanem távolból, szavával tesz csodát, amelynek megtörténtét az asszony hazaérkezve megtapasztalja. S végezetül ismerős elem a segítséget kérő személy hite, amely a csodát eredményezi.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Te egyetlen Fiaddal és a Szentlélekkel a béke, az irgalom, a szeretet, a megbocsátás és a jóság Istene vagy. A te békéd, a te nyugalmad, a te szereteted és kegyelmed, istenséged irgalma legyen velünk és közöttünk életünk minden napján!

Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket: „Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.” Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt.
Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.”
Mk 7,14-23

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban a farizeusok és írástudók a tisztasági törvények megtartását kérték számon Jézustól és tanítványaitól. A mai szöveg ezt a részletet folytatja. Jézus most már nem az őt kérdező vallási vezetőkhöz címzi szavait, hanem a jelenlévő néphez, őket szeretné tanítani a tisztasági törvények megtartásának helyes módjáról. Rögtön észrevesszük, hogy a törvénytudók és Jézus gondolkodása két eltérő síkon mozog. Az írástudók fizikai, a tárgyakat illető külső, az embert kívülről érintő tisztaságról beszélnek, az Úr viszont az erkölcsi tisztaságról, ami az ember lelkét belülről érinti. És itt rögtön megértjük, hogy Jézusnak mi a problémája a farizeusi törvényértelmezéssel kapcsolatban, az ugyanis inkább a törvények külsődleges, látszólagos megtartását tartja szem előtt, míg ezzel ellentétben Jézus az erkölcsi tisztaságot, a szív tisztaságát kívánja meg az embertől, mert ez a parancsolatok eredeti szándéka.

Arra is érdemes odafigyelnünk, hogy e helyen Jézus a szavaival értelmezi újra a tisztasági törvényeket, korábban viszont már a cselekedetei is ezt mutatták. Csodái során megérintette a leprás beteget, együtt étkezett a bűnösökkel, férfi létére engedte, hogy egy asszony megérintse, a pogányok lakta területeken is járt. Mindezekkel ténylegesen „megszegte” a tisztasági parancsokat, mostani kijelentéseivel pedig kijelöli törvényének új irányát, a tiszta szívből fakadó szeretetet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, felajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?”
Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van:
Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az „korbán” vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.”
Mk 7,1-13

Elmélkedés

A Jézust kereső lelkes néptömeg után színre lépnek az ellenfelek is, róluk olvasunk a mai evangéliumban. Fellépésüket így vezeti be Márk evangélista: „Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből.” Az „összegyülekezés” arra utalhat, hogy fellépésük szervezett. Nem véletlenszerűen találkoznak Jézussal, hanem kifejezetten hozzá jönnek, mégpedig elég nagy utat tesznek meg Jeruzsálemtől a galileai országrészig.

Világosan látszik az evangélista szándéka: az olvasó még véletlenül se gondolja azt, hogy kivétel nélkül mindenki elragadtatással volt Jézus iránt vagy lelkesedéssel kereste a vele való személyes találkozást. Az is látszik, hogy Jézus tanításának és csodáinak híre viszonylag nagyobb távolságra, a fővárosig is eljutott, így a korabeli uralkodók és a vallási élet vezetői is tudomást szereztek róla. A leírás alapján nem feltételezhetjük azt, hogy a zsidó főtanácsban már ekkor megvitatták volna a Jézus körül kialakult helyzetet és annak kivizsgálására hivatalos küldöttséget küldtek volna, de az szembetűnő, hogy az írástudók és a farizeusok fellépése határozott, amely abból fakad, hogy ők tartották magukat a vallási élet irányítóinak és a törvények helyes értelmezőinek.

Jézusnak viszont az a határozott véleménye róluk, hogy helytelenül értelmezik a mózesi törvényeket, nem értik és nem is teljesítik azok lényegét, vallásosságuk csak a látszatra törekszik.

A rendszeres lelkiismeretvizsgálat megóv a képmutató lelkülettől és segít a vallásosság helyes gyakorlásában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!

Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult.
Mk 6,53-56

Elmélkedés

A mai evangéliumi részletet olvasva könnyen magunk elé képzelhetjük a Jézust kereső emberek tömegeit, akiknek lelkesedése határtalan. Bárhová is érkezik meg Jézus tanítványai kíséretében, jelenlétének híre mindenütt gyorsan terjed. Úgy tűnik, hogy korábbi csodáinak, gyógyításainak híre valójában már megelőzte őt, ezért viszik hozzá a betegeket. Amikor tanítványaival együtt Jézus megérkezik és kiszáll a bárkából, akkor az evangélista megjegyzése szerint „az emberek rögtön fölismerték” őt. Mire gondoljunk itt a „felismerés” említése kapcsán?

Egyrészt a tömegben lehettek olyan személyek, akik korábban más helyeken már találkoztak vele, hallhatták tanítását vagy láthatták valamelyik csodáját. Másrészt jelentheti azt is, hogy a nép felismerte benne az Isten küldöttét. Az Úr rendkívüli cselekedetei azt igazolták, hogy az irgalmas Isten megmutatja jóságát az emberek felé. Az emberek meglátják személyében az Isten küldöttét, aki szavával képes megszüntetni a betegségeket, felszólítására a gonosz lelkek (ördögök) távoznak a megszállottakból és aki úr a természet erői felett is, miként ezt a vihar lecsendesítésével igazolta. Annak felismerése, hogy Jézus az Isten küldötte és isteni, természetfeletti erejének elismerése hitet ébreszt a jószándékú emberekben.

Felismerem-e Jézusban az Isten Fiát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Te mindig közeledsz felénk. Egész életünk várakozás, várakozás a beteljesedésre. Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Benned, a Veled való találkozásban. Kérünk, add, hogy már most, mai életünkben is felismerhessük a jeleit annak, hogy találkozni akarsz velünk. Add, hogy várakozásunk ne legyen hiábavaló.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”
Mt 5,13-16

Elmélkedés

Legyünk a világ világossága!

Bizonyára sokak számára ismert a híres filozófus, Kierkegaard példázata a bohócról és az égő cirkuszról. A történet szerint egy vándorcirkusz sátrában tűz keletkezik, és az igazgató a társulat bohócát bízza meg nagy sietve, hogy szaladjon a faluba, hívjon segítséget, mert ha nem tudják mielőbb eloltani a tüzet, az átterjedhet a falu házaira is. A bohóc már az előadásra próbált, magán viselte jelmezét, így szaladt a faluba. Hangosan kiabálva kérte az embereket, hogy azonnal siessenek és oltsák el a tüzet, mert különben az ő házaikat is veszély fenyegeti. A falu népe azt gondolta, hogy a cirkusz így akarja reklámozni az előadást és elérni azt, hogy minél többen menjenek megtekinteni a műsort. Nagyon tetszett nekik a bohóc előadása, hangosan nevettek rajta és megtapsolták. Erre könnyekre fakadva magyarázta, hogy ez nem bohóctréfa, a cirkusz valóban lángokban áll, de nem hittek neki. Hiába erősködött, hogy most nem szerepet játszik, hanem valódi a veszély, nem hallgattak rá. Amikor végül megpillantván a falu égő házait rájöttek, hogy nem tréfáról van szó, akkor már késő volt, leégett a cirkusz is és az egész falu.

A példázatot már többen felhasználták annak szemléltetésére, hogy napjainkban milyen nehézségekbe ütközik a hit terjesztése, továbbadása. Korunk embere számára úgy tűnik, hogy az Egyház egy letűnt kor bohócjelmezében közelít az emberekhez, középkori nyelven igyekszik előadni üzenetét, amelyet senki nem vesz komolyan. Az egyházi igehirdetők mondhatnak, amit akarnak, mindenki bohócnak tartja őket és jót derülnek kijelentéseiken. Amikor pedig megpróbálkozik azzal, hogy meggyőzze az embereket a helyzet komolyságáról, szavai miatt senki nem kezd el nyugtalankodni vagy gondolkodni.

Bár a kép találóan jellemzi korunk emberének hozzáállását a hit kérdéséhez, mégis egy kicsit leegyszerűsíti a helyzetet, és azt a képzetet kelti, hogy elegendő volna levenni a bohócruhát, azaz megújítani az egyházi igehirdetést, tevékenységet és szolgálatot. Valóban ennyire egyszerű volna a megoldás? Elég volna, ha lemosnánk magunkról a jámborság festékét és levetnénk a régies nyelvezet ruháját? Elég volna egy látványos külső átalakulás ahhoz, hogy minden megváltozzon és az emberek odafigyeljenek Isten üzenetére? Valóban eredményeket hozna egy formai megújulás? Aligha. Naiv tévedés volna ebben reménykednünk. Szükség van az állandó megújulásra és a korszerű igehirdetésre, szükséges a mai kor nyelvezetének és napjaink emberének ismerete, de mindez kevés, mert úgy tűnik, hogy az életszentség zárt világából próbáljuk tanítani az általunk bűnösnek minősített világot, kívülről igyekszünk meggyőzni az embereket, akikkel nem akarunk sorsközösséget vállalni.

Úgy érzem, hogy Jézusnak a mai evangéliumban elhangzó szavai megmutathatják számunkra a helyes módszert: Ti vagytok a föld sója. Ti vagytok a világ világossága. A só belülről járja át, ízesíti meg az ételt. A lámpa fénye belülről világítja meg a házat, kívülről nem jutna át a fény a falakon. A keresztény embereknek belülről ható sóvá, belülről világító fénnyé kell válniuk! Nem jelmezcseréről van itt szó, hanem tanúságtételről. Legyünk a föld sója! Legyünk a világ világossága!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt kéred tőlünk, hogy igehirdetésünk és életünk tanúságtétele legyen ízes, legyen megnyerő. Az évszázadok során a te örömhíred, az evangélium üzenete nem veszítette el ízét, s nem veszített időszerűségéből. A mai kor emberének is szüksége van az evangélium ízére. Az örömhírből akár egy csipetnyi is elegendő ahhoz, hogy benne az ember rátaláljon, ráérezzen az őt vezető isteni igazságra. Urunk segíts minket, hogy kérésedet megvalósítva a föld sójává váljunk, mert ha a te isteni szereteted és jóságod ízét nem tudjuk a világnak adni, teljesen értéktelenek vagyunk. Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk rólad a világban és szolgálatunk meghozza gyümölcsét Isten dicsőségére!