Battaplébánia

Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak.
Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla.
Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.”
Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”
Lk 1,1-4; 4,14-21

Elmélkedés

Jézus programbeszéde

Jézus názáreti fellépését, az Úr tanítását a zsinagógában és elutasítását a názáretiek részéről Máté, Márk és Lukács evangéliumában egyaránt megtaláljuk. A mai vasárnapon a Lukács szerinti változat első részét, azaz a felolvasást és a tanítást olvassuk. Az esemény folytatása, azaz a názáretiek felháborodása és elutasítása a következő vasárnap fog szerepelni az evangéliumban.

Máté és Márk írásában a názáreti fellépés Jézus nyilvános működésének egy későbbi időszakában történik. Miután sikeresen tanított például a kafarnaumi zsinagógában és Galilea vidékén számos csodát tett már, visszatér Jézus Názáretbe, ahol ifjúkorát töltötte. Ezzel szemben Szent Lukács megfordítja a sorrendet és a názáreti esetet Jézus nyilvános működése első eseményeként jelöli meg, itt kezdi meg munkásságát. Mi áll a különbség hátterében?

Tudnunk kell, hogy az evangélisták nem útinaplót írnak, amelyben pontosan beszámolnak arról, hogy napról napra mi történt Jézussal és tanítványaival. Írásaik nem jegyzőkönyvek, amelyek a helyek, időpontok, szereplők és cselekmények dokumentálására szolgálnak. Az evangéliumok keletkezését néhány évtized választja el a Jézus-eseménytől. Ez idő alatt az apostoli igehirdetés őrizte mindazt, amit az Úr tett és tanított. Az idővel megtisztult, kikristályosodott és a Szentlélek által megvilágított igazságokat jegyezték le az evangélisták, s leírásaik mögött minden esetben a mondanivalót, az üzenetet érdemes keresnünk.

Lukács evangélista azért helyezi előbbre a názáreti fellépést, mert Jézus nyilvános működését egy Názáretből Jeruzsálembe vezető útként írja le, s az ő gondolatmenetébe jobban illik ez a sorrend. Művében ő azt szándékozik bemutatni, hogy a kezdeti elfogadás és lelkesedés hogyan változik meg a három év során, s miként vezetnek az események Jézus elutasításához, elítéléséhez és keresztre feszítéséhez. A názáreti fellépés sűrítve tartalmazza mindezt, hiszen kezdetben egyetértőek a názáretiek, s csak később válnak elutasítóvá. Ennek igazságát alátámasztja az a tény, hogy Lukács úgy fogalmazza meg a Názáretben történtek végét, hogy előrevetíti Jézus sorsát. Amikor azt olvassuk, hogy erőszakkal kivezetik Jézust a városon kívülre, hogy szakadékba taszítván megöljék őt, rögtön magunk elé képzeljük, hogy keresztjének hordozására kényszerítik az Urat, kivezetik a városon kívülre, a Golgota hegyére, hogy ott keresztre feszítsék.

Jézus rövid názáreti beszéde tulajdonképpen egy programbeszéd, amelyből megismerjük küldetésének lényegét és megtudjuk, hogy beköszöntött az üdvösség korszaka. Erről a korszakról szólt Izajás próféta jövendölése, amit Jézus felolvasott, s erről a korszakról állítja, hogy az ő fellépésével elkezdődött. Ezért teszi a következő kijelentést: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”

Az ismert német zeneszerző, Ludwig van Beethoven mondta egyszer: „A világ olyan zsarnok, aki elvárja a hízelgést, hogy kegyesnek mutatkozzék. Az igaz művészet azonban önmaga ura, s nem tűri, hogy hízelgő formába kényszerítsék.” A zeneszerző találóan fogalmazza meg a művészet és a zene hivatását. Ugyanez elmondható minden magasabb rendű, az embert felemelő munkára és szolgálatra. Jézus nem az emberi elvárásoknak akar megfelelni és nem olyan ígéreteket tesz, amelyeket az emberek szívesen hallanának, hanem egy magasabb rendű igazságot hirdet, az üdvösség útját tanítja, azt közvetíti felénk, amit a mennyei Atya bízott rá. Jézus programbeszéde arról szól, hogy ő az üdvösség közvetítője.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te egykor így kezdted tanításodat az emberek körében: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.” A „ma” minden nap megadatik számomra. Isten minden nappal új lehetőséget ad nekem. Ma jött el számomra a megfelelő idő a lelki megújulásra, a szeretetből fakadó bűnbánatra, hitem megvallására. Ha tegnap ezt nem tettem meg, az mulasztás. Ha holnap szándékozom megtenni és megérem a holnapot, az előrelátó bölcsesség. Ha nem érem meg, akkor felelőtlen halogatás. Segíts engem, hogy az irgalmas Istenre találjak!

Jézus az apostolok kiválasztása után tanítványaival együtt hazatért (Kafarnaumba, Péter házába). Ott azonnal nagy tömeg verődött össze, úgyhogy még evésre sem volt idejük. Amikor rokonai ezt meghallották, elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy eszét vesztette.
Mk 3,20-21

Elmélkedés

A Jézust kereső nép viselkedése érthető. Bárhol feltűnik az Úr, azonnal hatalmas tömeg gyűlik össze körülötte. Ennek okát a korábbi napokban megismertük: egyrészt sokan kíváncsiak újszerű tanítására, másrészt sokan várják tőle a betegek gyógyítását. Márk evangélista leírása szerint Jézus olyannyira fáradhatatlanul végzi tevékenységét, hogy még enni sincs ideje.

A rokonok viselkedése egészen más. Amint megtudják, hogy Jézus Kafarnaumban van, odasietnek. Ők azért keresik, hogy akár erőszakkal is hazavigyék. Az a hír járja ugyanis, hogy Jézus „eszét vesztette.” Nem az ő véleményük ez, talán nem is gondolják, hogy igaz lehet ez a vád, de rossz fényt vet rájuk, hogy egyik családtagjuk a szóbeszéd szerint megbolondult. A szándékuk az, hogy véget vessenek Jézus tevékenységének és megszűnjön a nagy feltűnés. A rokonok után nem sokkal megjelennek az írástudók és farizeusok, akik azzal vádolják meg Jézust, hogy az ördöggel, a gonosz hatalmakkal szövetkezve képes csodákat tenni.

Jézus fellépése, tanítása és cselekedetei állásfoglalásra késztetik az embereket. Körvonalazódik azok köre, akik jószándékkal keresik őt, és azoké is, akik szembefordulnak vele. Mindeközben Jézust nem zavarja semmiféle emberi vélekedés, ő csak arra figyel, hogy teljesítse küldetését, engedelmeskedve az Atyának.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyaistennek hatalma, erősíts meg engemet! Fiúnak bölcsessége, taníts engemet! Szentléleknek szerelme, világosíts engemet! Adjad énnekem magadat ismernem ahogy tudod és akarod! Mindenkor fölöttem légy, hogy engemet megáldj. Énnálam légy, hogy engemet őrizz. Alattam légy, hogy engemet elvígy. Utánam légy, hogy engem oltalmazz. Ki tökéletes Szent Háromságban élsz és országolsz, örökül örökké.

Ismeretlen középkori magyar szerző

Abban az időben Jézus fölment egy hegyre, és magához hívta, akiket kiválasztott. És ők csatlakoztak hozzá. Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak, és hirdessék az igét. Hatalmat is adott nekik a betegek gyógyítására és az ördögűzésre. A következő tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta; Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét – akiket Boanergesznek, vagyis „mennydörgés fiainak” hívott. Továbbá kiválasztotta Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont és a karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Mk 3,13-19

Elmélkedés

A tizenkét apostol kiválasztásáról, illetve nevük felsorolásáról olvasunk a mai evangéliumban. Márk evangélista három szándékot említ, amelyek Jézust vezették a kiválasztáskor. Nagyobb tanítványi köréből azért választja ki ezt a tizenkettő személyt, hogy vele legyenek, hirdessék az igét és hatalmat adjon nekik a gyógyításra és az ördögűzésre. Az apostol tehát olyan személy, aki közösségben él Krisztussal, megbízást kap az örömhír hirdetésére és arra, hogy a világban tapasztalható rossz visszaszorításán dolgozzon Jézus nevében. Jézus nem kevesebbre hívja őket, mint hogy haljanak meg önmaguknak és éljenek őneki! Azt kéri tőlük, hogy hagyják el mesterségüket, adják fel korábbi foglalkozásukat és mostantól éljenek másoknak, szenteljék életüket arra az új feladatra, amivel Mesterük megbízza őket.

Napjainkban is ugyanez a feladata annak, aki apostoli lelkülettel akar tanúságot tenni Jézus Krisztusba vetett hitéről. Ez a megállapítás nem csupán az egyes emberekre vonatkozik, hanem az Egyház egész közösségére is. Amit apostolainak mondott mennybemenetele előtt Jézus, az az Egyház közösségének szól: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül” (Mk 16,15-16). Mindannyian, akik az Egyházhoz tartozunk, kötelesek vagyunk a krisztusi hitet terjeszteni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, árassz el teljességeddel! Tested és véred legyen ételem és italom! Szenvedésed és halálod legyen erőm és életem! Jézus, te velem vagy, így mindent megkaptam. Kereszted árnyéka legyen keresett menedékem. Ne engedd, hogy elfussak felajánlott szereteted elől, és őrizz meg a gonosz hatalmától! Mindennapi kis halálaimat ragyogja be szereteted fénye! Hívj engem állandóan, amíg el nem érkezik az a nap, amikor szentjeiddel örökké dicsőíthetlek téged!

Loyolai Szent Ignác

Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe. Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő.
Mk 3,7-12

Elmélkedés

Mai elmélkedésünkben azokból a szavakból induljunk ki, amelyek leírják a néptömeg kapcsolatát Jézussal. Nagy tömeg „követte” őt, nagy sokaság „csatlakozott” hozzá, mind ott „tolongtak” körülötte. Láthatjuk, hogy aki otthon marad vagy kényelmes helyzetéhez ragaszkodik, az nem fog hallani semmit az Úr tanításából és nem lesz részese a csodáknak. A vallásos élet és főként a vallásosságban való megújulás megkívánja az elindulást és az állandó úton levést. Sok hívő ember valójában éppen akkor érez csalódást, amikor megáll a lelki életnek egy szintjén és nem érzi, hogy tovább kellene lépnie. Az ilyen esetekben érthető az illető csalódottsága, lelki szárazsága, vallási hiányérzete, de ezek ellen egyedül ő tehet.

Miként az úton lévő embert az jellemzi, hogy nem kételkedik haladási irányában, ugyanúgy a lelkiekben előrehaladó ember is biztosan tudja, hová akar megérkezni. Élete irányát az határozza meg, hogy mindent Isten akaratának megfelelően tegyen. Az evangélium, Jézus örömhíre megvilágítja ezt az utat, az Isten-keresés és az Istenre találás útját. Akkor vagyunk igazán bölcsek, ha nap mint nap elindulunk ezen az úton, ha egyének és közösségek Jézus Krisztust, az Isten Fiát követik, aki az üdvözítő Atyához vezet minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Vedd el, Uram, egész szabadságomat! Vedd el emlékezetemet, vedd el értelmemet, vedd el egész akaratomat! Amim van és amit birtokolok, te ajándékoztad nekem. Most teljesen és egészen visszaadom neked és átadom, hogy te irányítsd akaratod szerint. Csak szereteteddel ajándékozz meg kegyelmedben, és gazdag leszek, s már nem keresek semmi mást.

Loyolai Szent Ignác

Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét.
Mk 3,1-6

Elmélkedés

Egy béna kezű ember meggyógyításának esetét olvassuk a mai nap evangéliumában. A farizeusok haragját nem a gyógyítás ténye váltotta ki, hanem az, hogy mindezt Jézus szombaton, a nyugalom napján tette. Gyógyítását ugyanis munkának minősítették. Azt, hogy a farizeusok mennyire elvakultan gondolkoztak a törvények megtartásáról, az ő hallgatásuk mutatja. Elmondhatták volna, hogy miként vélekednek Jézus szándékáról és a szombati törvényekről, de ők inkább hallgatnak. Ahhoz nincs bátorságuk, hogy megtiltsák Jézusnak a jócselekedetet, de ahhoz már igen, hogy utólag a vesztét akarják.

Jézus példájából tanulva a keresztény ember nem rúgja fel a törvényeket, sem a vallási, sem a polgári szabályokat, hanem azok megtartására törekszik. Ugyanakkor nem engedi, hogy ezek a törvények korlátok közé szorítsák vagy adott esetben megakadályozzák őt valamely jócselekedet megvalósításában. Az evangélium nem egy törvénykönyv, amely a Krisztus-követőknek szól, hanem örömhír, amely felszólít a szeretet mindennapi gyakorlására. Az evangélium meghívás, Krisztus tökéletes szeretetének követésére. Az evangélium felhívás arra, hogy megszüntessük a megvallott hit és a megvalósítandó szeretet közti távolságot. Az evangélium megmutatja azt az irányt, amely a szeretet Istenéhez vezeti az embert.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentséges Szűz Mária, Isten Anyja, te ajándékoztad a világnak az igaz világosságot, Jézust, a te Fiadat – Isten Fiát. Te teljesen ráhagyatkoztál Isten meghívására, s így a jóság forrásává lettél, mely Istenből fakad. Mutasd meg nekünk Jézust! Vezess minket őhozzá! Taníts meg minket megismerni és szeretni őt, hogy mi magunk is valóban szerető emberek és az élővíz forrásai lehessünk egy szomjazó világban!

XVI. Benedek pápa

Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.”
Mk 2,23-28

Elmélkedés

Jézus korában szigorú törvények védték a szombati pihenőnapot, tulajdonképpen semmiféle munkát nem szabadott végezni. Sok esetben nem lehetett éles határt húzni a vallási és a társadalmi, közösségi életre vonatkozó szabályok között. A közösségi élet alapelvei ugyanis abból erednek, hogy a zsidó társadalom vallásos, azaz hisz abban, hogy Isten ott él közöttük. Isten jelen van a nép mindennapjaiban, cselekedetei megmutatkoznak a történelmi eseményekben, jelen van a szertartásokban és a törvényekben is. A vallás megélésének és az Istenhez való hűségnek a jele a törvények pontos megtartásában is megmutatkozik. Ebből a szempontból érthető a mai evangéliumban szereplő farizeusok álláspontja: azzal, hogy letépik a kalászokat és megeszik a búzaszemeket, Jézus tanítványai munkát végeznek, megsértik a szombati nyugalmat, és Mesterük magatartása is kifogásolható, mert nem figyelmezteti őket.

Jézus nem megveti a mózesi törvényeket és nem arra bíztat, hogy tanítványai, követői vegyék azt semmibe. Ő csak nagyon világosan rámutat arra, hogy mi a törvények eredeti értelme és lényege. Emellett azzal a joggal lép fel, hogy meghirdesse a szeretet törvényének elsőbbségét. Az ő új törvényében minden emberi értéket, a hűséget, az őszinteséget, az alázatot, a szolgálatot, az engedelmességet a szeretet hatja át.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk, engedd, hogy folytonosan beragyogja és megújítsa szívünket a mennyből közénk jövő Megváltónk, a világ világossága! Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten örökkön örökké.

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13

Elmélkedés

Az Egyház minden korban az üdvösség örömhírét hirdeti az embereknek és arra törekszik, hogy megmutassa mindenkinek az üdvösségre vezető utat. Ez a pozitív szemlélet segít minket abban, hogy ne rettegéssel vagy félelemmel gondoljunk Istenre, aki ítélkezni fog majd felettünk, hanem annak reménye éljen bennünk, hogy a végső ítéletkor az irgalmas Istennel találkozhatunk. Azzal az Istennel, aki egyrészt törvényei által megmutatja nekünk az örök életre vezető utat, másrészt Fia, Jézus Krisztus által vezet minket ezen az úton önmaga felé. Ha a földi életben megkapjuk tőle ezt a kegyelmi segítséget, miért tagadná meg tőlünk szeretetét az utolsó pillanatban? Ha Isten végtelen szeretetére és végtelen irgalmára gondolunk, azt is feltételezhetnénk, hogy ő minden embert üdvözíteni fog, azaz nem engedi meg, hogy bárki is a kárhozatra jusson.

Ez a hamis remény azonban könnyelműségre késztet minket és tompítja bennünk a személyes felelősségtudatot. Ugyanakkor ez a téves szemlélet ellenkezik az evangélium üzenetével is. Erre példa Szent Margit mai ünnepének evangéliuma, amely jelképes módon mutatja be az üdvösségre eljutókat és az onnan kizártakat. Az öt okos szűz az előbbieket jelképezi, az öt balga pedig az utóbbiakat. Ez a jézusi példabeszéd neveljen minket bölcsességre, hogy üdvösségünkért mindent megtegyünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus Krisztus, Szűz Mária szülötte, neveden szólítunk, ezt mondjuk: fogadd el gyermeki imánkat, szeretnénk mindent rád bízni és örülni annak, amit beteljesítesz minden egyes emberben.

Abban az időben: Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt.
Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték.
Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való. A szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták. A násznagy hívatta a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.”
Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.
Jn 2,1-11

Elmélkedés

Csoda Kánában

Álomesküvő. Azért vannak az álmok, hogy valóra váltsuk őket. Álmodja meg esküvőjét, mondja el nekünk elképzeléseit, és mi megvalósítjuk azokat. Ne szabjon határt álmainak, mert ilyen nap csak egyszer van az életében! Bízza profikra esküvője megszervezését! Segítünk, hogy az öné valóban álomesküvő legyen! – Ilyen és hasonló kijelentésekkel hirdetik szolgáltatásaikat manapság az esküvőszervező cégek, s akinek a lehetőségei megengedik, az rájuk bízza álmai megvalósítását. Akinek viszont vékonyabb a pénztárcája az maga igyekszik mindennek utánajárni.

Ha annak idején lettek volna esküvőszervező cégek és a Kánában házasságot kötő ifjú pár egy ilyenre bízta volna a lakodalom szervezését, aligha fordulhatott volna elő olyan helyzet, hogy a mulatság közben elfogy a bor. Márpedig ez egy rendkívül kellemetlen helyzet, mert ha nincs bor, akkor az ünneplésnek vége. Jézus korában a zsidó szokások szerint ha a menyasszony leány volt és első esküvőjét tartotta, akkor a lakodalom hét napig tartott, megözvegyült asszonyok esetén pedig három napig. A hét során a vendégek folyamatosan jöttek és mentek, étellel való ellátásukról folyamatosan gondoskodni kellett. Előfordulhatott, hogy pár nap múlva a bor vagy az étel hiánya megszakította az egy hétig tartó ünneplést. Úgy tűnik, hogy a kánai lakodalomban is ez történt. Az új házaspár feltehetően észre sem vette, hogy fogytán van a bor, mert nem az ő feladatuk volt a vendégek kiszolgálása. Minden bizonnyal a lakodalomban részt vevők kezdtek el egymás között erről beszélni, így jutott tudomására Máriának, aki rögtön szólt is Jézusnak. Mi lehetett Jézus anyjának a szándéka? Nem állíthatjuk, hogy valamilyen csodát, különleges közbelépést várt volna, hiszen még csak Jézus nyilvános működése kezdeténél járunk, korábban egyetlen csodát sem tett. János evangélista külön is hangsúlyozza, hogy ez volt Jézus első csodája. Szűz Mária egyszerűen csak közli a tényt Jézussal, de valamiféle remény élhetett benne, hogy fia segíteni fog. Jézus nem sokat késlekedik, megtölteti a hatalmas kőkorsókat vízzel. Az elbeszélésben nem szerepel, hogy miként történt a csoda, hogyan változtatta át a vizet Jézus borrá, csupán a végeredményt közli az evangélista. A szolgák már bort merítenek a korsókból, amely a násznagy véleménye szerint kiváló minőségű. A veszély elmúlt, az ünnepség nyugodtan folytatódhat.

Az elbeszélés sorai között olvasva felfedezhetjük János evangélista szándékát. Egyrészt tanítást ad arról, hogy Jézus szívesen részt vesz az emberek ünnepségein, Isten jelen van hétköznapjainkban és velünk van ünnepeinken. A mi Urunk nem vonul el a világtól, hanem osztozik az emberek, jelen esetben az ifjú házasok és családjuk örömében. Másrészt kiemelésre kerül Mária közbenjáró szerepe, aki a szükséghelyzet tényét ismerteti Jézussal. Ő bátorítja a szolgákat arra, hogy tegyék meg azt, amit majd Jézus kérni fog tőlük. Harmadszor azt kell megemlítenünk, hogy e csodával, a víz borrá változtatásával Jézus megmutatta isteni erejét, „kinyilatkoztatta dicsőségét.” Isten Fia tehát már itt van az emberek között és megkezdi csodatételeit. Negyedszerre pedig a csodára adott reakciót kell megemlítenünk: „tanítványai hittek Jézusban,” bár ez még csak az első csodája volt. Jézus egyetlen csodája sem öncélú, hanem képesek felébreszteni az emberek hitét. Ha hittel fordulok hozzá, számomra is megmutatja isteni dicsőségét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a kánai házaspár ünnepén kinyilvánítottad isteni erődet az emberek előtt. Csodával segítettél a nehéz helyzetben lévőkön. Közelségedet, csendes jelenlétedet csodák igazolják, de azok nélkül is érezhetjük azt, ha hit él a szívünkben. Édesanyád, Szűz Mária közbenjárásával fordulunk hozzád: mutasd meg nekünk isteni dicsőségedet, hogy kövessünk téged, tanítványaid legyünk, higgyünk benned és követéseddel eljussunk az irgalmas Atyához! A legnagyobb csoda számunkra az, hogy Isten irgalmas és mindig megbocsát

Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt. Odaszólt neki: „Kövess engem!” Lévi (akit Máténak is hívtak) felállt, és követte.
Később Jézus elment vendégségbe Lévi házába. Ott Jézussal és tanítványaival együtt sok vámos és nyilvános bűnös is asztalhoz telepedett, mert sokan oda is elkísérték. Amikor a farizeusok közül való írástudók látták, hogy Jézus együtt eszik a nyilvános bűnösökkel és a vámosokkal, ezzel a kérdéssel fordultak a tanítványokhoz: „Miért eszik és iszik a ti Mesteretek együtt a vámosokkal és a nyilvános bűnösökkel?” Ennek hallatára Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.”
Mk 2,13-17

Elmélkedés

Miként a tegnapi evangéliumban a béna meggyógyítása esetén a csodás gyógyulás helyett a bűnbocsánat kapott nagyobb hangsúlyt, ugyanúgy a mai evangéliumban a vámos Máté meghívása csak kiindulópont ahhoz, hogy a bűnösökhöz közeledő Istent bemutassa az evangélista. Tegnap arról olvastunk, hogy a béna és bűnös embert viszik abba a házba, ahol az Úr tartózkodik, ma pedig arról, hogy Jézus lép be egy bűnös ember házába. Nem csak a bűnös és bűneit őszintén megbánó ember keresi Istent, hanem az irgalomban gazdag Isten is szüntelenül keresi az embereket, mint elveszett bárányokat vagy mint tékozló fiúkat. Annak tudata, hogy az irgalmas Isten keres minket, azt a reményt adja nekünk, hogy a végső szó nem a bűnökben való elmerülésé, hanem a megújulásé, amelyet Isten a kiengesztelődés szentsége, a szentgyónás által kínál fel nekünk. Isten megszólít minket, mert szívünk megtérését szeretné. Helytelen volna azt mondanunk, hogy Isten lelkiismeretfurdalást vagy bűntudatot akar ébreszteni bennünk, hanem inkább úgy kell fogalmaznunk, hogy Isten a szeretetet ébreszti fel, újítja meg bennünk, hogy nála keressük bűneink bocsánatát.

Amikor az Egyház hirdeti a bűnbánat fontosságát és az igehirdetők részéről elhangzik a bűnbánatra való felszólítás, akkor mindig gondoljunk arra, hogy ilyen módon az irgalmas Isten szólít meg bennünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, te kezdettől fogva az Atyánál voltál, amikor eljöttél az emberek közé, elérhetővé tetted a hit alázatos bizalmát. És eljön a nap, amikor ezt mondhatjuk: Krisztushoz tartozom, elszakíthatatlanul az övé vagyok!

Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt. Odaszólt neki: „Kövess engem!” Lévi (akit Máténak is hívtak) felállt, és követte.
Később Jézus elment vendégségbe Lévi házába. Ott Jézussal és tanítványaival együtt sok vámos és nyilvános bűnös is asztalhoz telepedett, mert sokan oda is elkísérték. Amikor a farizeusok közül való írástudók látták, hogy Jézus együtt eszik a nyilvános bűnösökkel és a vámosokkal, ezzel a kérdéssel fordultak a tanítványokhoz: „Miért eszik és iszik a ti Mesteretek együtt a vámosokkal és a nyilvános bűnösökkel?” Ennek hallatára Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.”
Mk 2,13-17

Elmélkedés

Miként a tegnapi evangéliumban a béna meggyógyítása esetén a csodás gyógyulás helyett a bűnbocsánat kapott nagyobb hangsúlyt, ugyanúgy a mai evangéliumban a vámos Máté meghívása csak kiindulópont ahhoz, hogy a bűnösökhöz közeledő Istent bemutassa az evangélista. Tegnap arról olvastunk, hogy a béna és bűnös embert viszik abba a házba, ahol az Úr tartózkodik, ma pedig arról, hogy Jézus lép be egy bűnös ember házába. Nem csak a bűnös és bűneit őszintén megbánó ember keresi Istent, hanem az irgalomban gazdag Isten is szüntelenül keresi az embereket, mint elveszett bárányokat vagy mint tékozló fiúkat. Annak tudata, hogy az irgalmas Isten keres minket, azt a reményt adja nekünk, hogy a végső szó nem a bűnökben való elmerülésé, hanem a megújulásé, amelyet Isten a kiengesztelődés szentsége, a szentgyónás által kínál fel nekünk. Isten megszólít minket, mert szívünk megtérését szeretné. Helytelen volna azt mondanunk, hogy Isten lelkiismeretfurdalást vagy bűntudatot akar ébreszteni bennünk, hanem inkább úgy kell fogalmaznunk, hogy Isten a szeretetet ébreszti fel, újítja meg bennünk, hogy nála keressük bűneink bocsánatát.

Amikor az Egyház hirdeti a bűnbánat fontosságát és az igehirdetők részéről elhangzik a bűnbánatra való felszólítás, akkor mindig gondoljunk arra, hogy ilyen módon az irgalmas Isten szólít meg bennünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, te kezdettől fogva az Atyánál voltál, amikor eljöttél az emberek közé, elérhetővé tetted a hit alázatos bizalmát. És eljön a nap, amikor ezt mondhatjuk: Krisztushoz tartozom, elszakíthatatlanul az övé vagyok!