Battaplébánia

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!”
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.

Mt 2,1-12

Elmélkedés

A csillag fényét követve

Évekkel ezelőtt, még fiatal pap koromban történt a következő eset. Korán, már az advent elején elkezdtük gyakorolni a gyerekekkel a karácsonyi betlehemes játékot. A szereposztásnál szinte minden simán ment, valamennyi gyerek testhezálló szerephez jutott. Egyedül a Lőcsei Marcival kapcsolatban voltak kételyeim, mert mindenképpen az egyik király szeretett volna lenni a három közül, én viszont az írástudó szerepét akartam rábízni. Ő is próbált érvelni az elgondolása mellett, meg én is. Erősködött, hogy nála szebben senki nem tud hódolni a Megváltó előtt, ezért hadd vigye ő a Gáspár aranyát. Erre én is győzködtem, hogy írástudóként szépen hirdethetné a prófétai jövendöléseket, és ez bizony jelentős feladat. Nem nagyon értette, hogy kik is voltak azok az írástudók Jézus idejében, ezért inkább ragaszkodott a királyhoz. A végén még abba is belement volna, hogy ő legyen a szerecsenkirály, bár az nem annyira tetszett neki, mint a Gáspár vagy a Menyhért. Bevetettem nála, hogy szép díszes köntöse lesz írástudóként, büszke lesz rá anyukája, de ezt az érvet hamar lesöpörte, mondván, hogy a királyoknak sokkal szebb palástja van és az jobban tetszene anyukájának is. Győzködtem még, hogy az írástudók abban az időben mennyire okosak voltak, de ez sem hatott rá, mert a végén előhúzta a mindent eldöntő érvet, hogy ő tulajdonképpen bukásra áll magyarból, mert rossz a helyesírása, ezért semmiképpen sem lehet írástudó. Sejtettem, hogy egy szó sem igaz ebből, de ráhagytam, mert aki ekkora poént tud mondani, hogy király lehessen, az tényleg megérdemli. Így lett ő abban az évben Gáspár király.

Ma, Urunk megjelenése ünnepén azért idézem fel e régi esetet, mert ezzel szeretném bemutatni, mennyire közel állnak a gyerekek szívéhez, a gyerekek gondolatvilágához a háromkirályok, akik valójában nem is voltak uralkodók, hanem – miként az evangéliumban szerepel – bölcsek voltak, akik napkeletről jöttek. Ugyanakkor nem csak a gyermekek fantáziáját, hanem a felnőttek képzeletvilágát is megmozgatja a napkeleti bölcsek története, mindazokét, akik hittel olvassák a Szentírást. Éppen emiatt nem kell csodálkoznunk azon, hogy az evangéliumok meglehetősen szűkszavú elbeszélését az évszázadok során az igehirdetők kissé kiszínezték, amely aztán számos irodalmi műben és művészeti alkotáson is megjelent. Ennek köszönhetően kapták nevüket, Gáspár, Menyhért és Boldizsár, akik egyike idősebb, a másik középkorú, a harmadik pedig egészen fiatal. Tulajdonképpen azt sem tudjuk hányan érkeztek a csillag fényét követve, csupán a háromféle ajándékból következtetünk arra, hogy feltehetően hárman voltak.

A napkeleti bölcseket egy csillag, egy különleges égi jel vezette a Megváltóhoz. Bölcsességük ott kezdődött, hogy felismerték ezt a jelet és kutatni kezdték annak értelmét. Úgy gondolták, hogy ez egy újszülött királynak a jele. S amikor ezt megértették, akkor elindultak, követték a jelet. Nem féltek az út viszontagságaitól és szándékuktól nem téríthette el őket senki. Az őket vezető csillag talán egy időre eltűnt szemük elől, ezért is tudakozódhattak Jeruzsálemben az uralkodónál. Amikor pedig újra elindulnak, most már a prófétai jövendölésben szereplő Betlehem felé, akkor újra felragyogott előttük a csillag. Máté evangélista külön kiemeli, hogy „a csillagot meglátva nagyon megörültek.” Mert az isteni jelet követni, s annak segítségével meglelni a Megváltót, boldogsággal és örömmel tölti el az embert. A napkeleti bölcsek mindazokat jelképezik, akik a történelem folyamán elindulnak, hogy keressék az Istent. Induljunk mi is örömmel a szívünkben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Ma lélekben útra kelünk, és a napkeleti bölcsekkel együtt elindulunk Betlehembe, ahová minket is a csillag fénye vezet. Nem aggódunk az út fáradalmai miatt, hanem bátran haladunk, mert a te szereteted és irgalmad vonz bennünket. Egyetlen utat keresünk, azt, amely hozzád vezet. Egyetlen úton akarunk haladni, azon, amelyet te mutatsz nekünk. Keresni a hozzád vezető utat, határozottan haladni az üdvösség útján, soha nem letérni az örök élet felé vezető útról, ez az igazi bölcsesség! Segíts, hogy másokat is hozzád, az irgalomban gazdag Istenhez vezessünk!

Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Jn 1,43-51

Elmélkedés

Jézus követőinek, tanítványi körének növekedését mutatja be a mai evangélium. A két tanítvány Jézushoz való csatlakozása után, most a Mester hívja meg követésére Fülöpöt, aki másnap újabb személyt vezet el hozzá, akit Nátánáelnek hívnak. Az evangélium kapcsán a „Kövess engem!” felszólításon érdemes elgondolkoznunk. Nem egyszerűen csak arról van itt szó, hogy a tanítványok Jézus nyomába szegődnek és ettől kezdve vele járnak tanító útjain, hanem arról, hogy egész életüket Jézushoz igazítják, vállalva Mesterük sorsát is.

A jelenet leírásakor János evangélistát több szempont is vezette. Egyrészt azt akarja bemutatni, hogy az emberi tanúságtételek és az Úr személyes varázsa egyaránt motiváció lehet arra, hogy újabb személyek csatlakozzanak Jézushoz. Csak az képes másokat megnyerni Jézus számára, másokat hozzá vezetni, aki már megtalálta őt, s akit már megragadott Jézus személyisége. Aki Krisztus követője, s ebben örömét találja, az hitelesen tudja képviselni a Mester ügyét, s példája másokat is az Úr követésére fog serkenteni. Az evangélista másik szándéka, hogy a meghívás kezdeményezőjeként Jézust jelölje meg. Fülöpöt Jézus személyesen szólítja meg, Nátánáel pedig csak azt követően juthat el hozzá Fülöp vezetése által, hogy előzetesen az Úr „látta őt a fügefa alatt.”

Jézus engem is követésére hív.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Jn 1,35-42

Elmélkedés

A mai evangéliumban szereplő két tanítvány, akik Keresztelő János tanúságtételének hatására követni kezdik Jézust, csupán egy egyszerű kérdést tesznek fel, amelyre látszólag csak egy közönséges választ kapnak. Kérdésük így hangzik Jézushoz: „Mester, hol laksz?” Mi mást lehetne erre válaszolni, mint amit Jézus is felajánlott számukra, hogy tudniillik jöjjenek és nézzék meg!

Ha a kérdés és a válasz mélyebb rétegeibe nézünk, megértjük, hogy a két tanítvány nem csak egy épületre kíváncsi és nem egy lakóházat akarnak látni, hanem Jézus életébe kérnek bebocsátást. Jézus pedig pontosan megérti szándékukat, megérti, hogy ezek az emberek az ő életében akarnak részesedni. Bár azon a napon csupán a lakhelyéül szolgáló házat mutatja meg nekik, de a következő években bevezeti őket abba a titokba, hogy ő milyen egységben van a mennyei Atyával, azaz hogy ő az Atyában lakik és az Atya él őbenne.

Ennek fényében már egészen másként hangzik az evangélista megjegyzése azzal kapcsolatban, hogy a tanítványok „nála maradtak.” Ők is beléptek az Atya és a Fiú életébe, szeretetközösségébe, ahová minden ember meghívást kap. A Jézusban való élet a mi számunkra is azt jelenti, hogy belépünk a Szentháromság titkába. Isten lényegét, a szeretet titkát csak akkor ismerjük meg, ha közösségben vagyunk Istennel.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés

Az igazi világosság

Karácsony napján, az ünnepi szentmise evangéliumában már találkoztunk Szent János írásának bevezetőjével, az úgynevezett Ige-himnusszal, amelyet ma, a karácsony utáni második vasárnapon olvasunk a liturgikus év rendjének megfelelően. Ma e szövegrész egyetlen kijelentéséről elmélkedjünk, amely így szól: Jézus Krisztus, „az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert.”

A fény mindig igazodási, tájékozódási pont. Gondoljunk csak a világítótornyokra, amelyek fénye figyelmezteti a hajósokat a veszélyes zátonyokra és sziklaszirtekre. A tornyok fénye segít, hogy megtalálják a biztonságos utat céljuk felé. Jézus az igazi világosság, aki megmutatja nekünk, embereknek, hogy milyen úton érdemes elindulnunk és haladnunk. Tanításának fénye megvilágítja az Isten felé vezető utat. Jézus szavainak igazsága beragyogja életünket, örömmel tölti el szívünket, mert Istenben meglátjuk azt, aki felé tart az életünk.

A teljes sötétségben nem tudunk tájékozódni, botorkálunk, tapogatózunk, elbizonytalanodunk, eltölt minket a félelem. A sötétség a hitetlenséget és a bűnös állapotot is jelképezi. Jézus, az Isten Fia azért jött el a világba, hogy a bűn sötétségét eloszlassa, a hitetlenség homályát megszüntesse, és minden embert elvezessen a hit világosságára. Ebből a szempontból értjük meg, hogy miért olyan különlegesek Jézusnak azok a csodái, amikor vak embereket gyógyít meg, adja vissza látásukat. E csodák azt jelképezik, hogy a mi Urunk felnyitja az emberek szemét, elvezeti őket a hit világosságára.

A világtörténelem hallatlan eseménye, hogy Isten emberré lesz és eljön a földre. Jézus nem színész módjára játssza el az ember-szerepet és nem jelmezként veszi magára az emberi testet, hanem valóságos emberként születik meg, él és hal meg. Ezt a küldetést kapja az Atyától: születésétől a haláláig éljen emberként! Jézus, a valóságos ember meghív minket, hogy éljünk vele, éljünk az ő szeretetében, éljünk az ő világosságában.

Az egész adventi időszak és a karácsonyi ünnepkör a fényről, a világosságról és annak növekedéséről szól. Advent elejétől kezdve mindig eggyel több gyertyát gyújtottunk meg az adventi koszorún és ennek köszönhetően egyre nagyobb lett a fény. Nem csak a templomban és nem csak az otthonunkban, hanem a szívünkben is növekedett a fény, ahogyan egyre közelebb kerültünk Jézus születéséhez. Karácsony éjszakáján mennyei fényben jöttek el az angyalok, hogy meghirdessék a Megváltó születését, s ez a mennyei fény megmutatta a pásztoroknak és nekünk az ő jelenkori utódaiknak a betlehemi istálló jászlában fekvő gyermekhez az utat. A napkeleti bölcseket vezető csillag fénye tovább növelte a világosságot a világban és a lelkünkben.

Jézus a hegyi beszédben a benne hívőkről ezt állította: „Ti vagytok a világ világossága. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van” (Mt 5,14.16). Csak akkor válhatunk világossággá, ha Krisztusban, az ő fényében, az ő világosságában élünk. Ha hiszek Jézusban és közösségben élek vele, akkor életemet eltölti az ő világossága, és ezt fogom sugározni a világ felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Te Fiadban, Jézus Krisztusban újjáteremtetted az embert. Amikor pedig arra hívsz minket, hogy éljünk veled, éljünk a te szeretetedben, akkor meghívást kapunk az újjászületésre. Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Neked köszönhetjük létünket, a te teremtményeid és a te képmásod vagyunk. Atyánk! A te Fiad, Jézus, aki valóságos ember és valóságos Isten, a te tökéletes képmásod, hasonmásod, akit azért állítasz elénk, hogy benne felismerjük, milyenné kell válnunk. Irgalmas Jézus, mutasd meg nekünk, miként válhatunk a mennyei Atya kedves gyermekeivé!

Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Jn 1,19-28

Elmélkedés

A mai evangéliumban Keresztelő János önmagáról, saját küldetéséről szóló tanúságtételét olvassuk. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy János kissé furcsa életmódja feltűnést kelt a nép és a vallási vezetők körében. A pusztában él, sáska és vadméz az eledele, teveszőrből készült ruhát visel. Mindez nem különc viselkedés vagy magamutogatás, hanem prófétai jel az emberek számára. Szavaiban, tanításában szintén a prófétai figyelmeztetést hallják meg az emberek, akik megszívlelik a bűnbánatra hívó szót, és kimennek hozzá a Jordán folyóhoz, hogy bűnbánatuk jeleként megkeresztelkedjenek. János tevékenysége egyesekben azt a gondolatot ébresztette, hogy ő lehet a Messiás. E vélekedést tükrözi a Jánoshoz érkezők kérdése. Ő azonban visszautasítja a kérdezők feltételezését és kijelenti, hogy nem ő a várt Messiás.

Bár látszólag János önmagával kapcsolatban tesz kijelentéseket, tanúságtételének leglényegesebb eleme valójában Jézusról szól, aki a Messiás. János csupán az ő előhírnökének tartja magát, aki azt a küldetést kapta Istentől, hogy meghirdesse a nép számára a Megváltó érkezését és a bűnbánat keresztsége által felkészítse az embereket az ő jövetelére. János tanúskodása ilyen szempontból előremutató, és a szavára figyelőket segíti abban, hogy felismerjék majd Jézusban a Megváltót.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek és egyre hívebben kövesselek! Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
Lk 2,16-21

Elmélkedés

Különleges ajándék

Az egyik évben karácsony délutánján már csak néhány perc volt a templomi betlehemes játék kezdetéig. A gyerekek szépen felöltözve, izgatottan várták a kezdést. A pásztorok és a háromkirályok kezükben szorongatták az ajándékokat, amit majd a Megváltónak adnak, amikor hódolnak előtte. Ebben a pillanatban érkezett egy egészen kicsiny fiú kisbojtárnak öltözve. Valójában nem is érkezett, hanem az édesanyja vezette, hiszen még csak óvodás volt, kiscsoportos. Rögtön megismertem Menyhért király anyukáját, aki csendesen kérte: hadd álljon az ő fia is a pásztorok közé, ha már a bátyja is szerepel. Végigpillantottam a gyereken, subája, kucsmája, pásztorbotja rendben, a próbákon ugyan nem volt, de miért ne állhatna a betlehemi pásztorok közé. Annyi idő még éppen volt, hogy szóljak a Kulcsár Bandinak, aki abban az évben öregpásztor volt, figyeljen majd a kicsire. A műsor szépen ment, elérkezett a pásztorok jelenete. Az elsőpásztor egyesével szólította a többieket: „Mit hoztál pásztortársam a világ Megváltójának?” Ők meg sorban válaszoltak, hogy sajtot, túrót, friss cipót, kisbárányt hoztak a Megváltónak, majd letérdelve hódoltak neki és letették elébe ajándékukat. Végül már csak az újonnan beállt kisbojtár maradt és az elsőpásztor neki is feltette a kérdést: „Mit hoztál pásztortársam a világ Megváltójának?” Az előadás előtt erre a helyzetre nem volt időm gondolni, az édesanyjára pillantottam, akinek elállt a lélegzete. Az újdonsült kisbojtár nem ijedt meg nagyon, megilletődötten belenyúlt zsebébe, elővette majd kezével magasra tartotta ajándékát és hangosan kiáltotta: „Játékcsörgőt hoztam a Megváltónak!” Ebben a pillanatban az oldalt várakozó Menyhért kezéből kiesett a tömjén, a pásztorok térdelés helyett a földön feküdtek a nevetéstől, Szűz Mária pedig úgy tett, mintha a könnyeit törölgetné. A rögtönzött jelenet annyira tetszett mindenkinek, hogy kiegészítettük a betlehemes játékot és a következő évtől már a csörgő is a pásztorok ajándéka között volt.

Sok év után is szívesen emlékszem az ilyen kedves jelenetekre és elmosolyodok, amikor a leleményes gyerekszereplőkre gondolok. Jézus születésének eseményét Szűz Mária is jól megjegyezte egykor. Lukács evangélista ezt írja: „Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk.” Hogyan is felejthette volna el a pásztorok kedvességét, akik elsőként érkeztek az újszülött Gyermekhez, az Isten Fiához? Ma figyelmünk Máriára, Jézus édesanyára irányul, akit Isten Anyjaként tisztelünk. Ha földi élete során Jézus, aki valóságos ember és valóságos Isten volt, anyjának nevezte Máriát, mi is bátran állíthatjuk, hogy nem csupán az ember Jézusnak volt édesanyja, hanem Isten Anyja is ő. Mária a jászoltól a keresztig elkísérte fiát. A születésekor karjában tartotta gyermekként Jézust és a keresztről való levételkor is karjába vehette fiát, aki a kereszten Isten Fiának bizonyult.

Mária a születéstől a halálig minden nap kimutatta szeretetét fia iránt. Mi is fejezzük ki szeretetünket és hódolatunkat az esztendő és életünk minden napján Jézus iránt! Tekintsük az új év és életünk minden napját Isten ajándékának!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szűz Mária, Megváltónk édesanyja! A te életedben számtalanszor megmutatkozott Isten irgalma. Mutass utat számunkra az irgalmas Istenhez, hogy méltók legyünk az ő áldására az új esztendő minden napján. Téged áldottnak hirdet minden nemzedék, mert igent mondtál az isteni üdvözítő tervre és átengedted egész személyiségedet Istennek, hogy általad szülessen meg Jézus. Egész életed során érezted Isten áldását, hiszen mindig fiad, Jézus közelében éltél. Irgalmasság édesanyja, segíts minket, hogy az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásában felismerjük a mennyország kulcsát!

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés

A frissen kivágott fán gyerekek számolják az évgyűrűket, hogy megtudják milyen idős lehetett a fa. Érdekes számukra, mert most látnak életükben először ilyet. Minden gyűrű egy év. A szüntelenül múló idő minden évben otthagyta nyomát a fán, amelyet a korábbi években alig lehetett észrevenni, de most, a kivágás után láthatóvá vált. Az idő rajtunk is nyomot hagy. Az elmúlt esztendő során is növekedtünk, s a közvetlenül előttünk álló, majd a következő években is növekednünk kell, amíg életünk fáját egyszer ki nem vágják, s Isten fogja szemlélni növekedésünk nyomait.

Ha visszatekintünk az időben, annak múlását gyorsnak érezzük: milyen hamar eltelt ez az év, milyen gyorsan múlnak az évek – mondogatják sokan. Ha időben előretekintünk, már nem érezzük ezt a gyorsaságot, néha inkább siettetnénk az idő múlását, hogy egy-egy várva várt esemény mielőbb bekövetkezzen. Ha a jelen pillanatra gondolunk, néha szeretnénk megállítani az időt, természetesen olyankor, amikor nagy öröm és boldogság részesei vagyunk.

De hiába is támadnak ilyen érzéseink, gondolataink, az idő előrehaladtát nem tudjuk befolyásolni. Mert az idő és az örökkévalóság Isten kezében van. Miként időbeli létezésünket, a születéstől a halálig tartó életünket Istennek köszönhetjük, ugyanúgy az örökkévalóságba való megérkezésünk is Isten ajándéka lesz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó örök Ige, Isten és Mária Fia, újítsd meg a lelkek rejtekében születésed csodáját! Megváltott fiaidat öltöztesd halhatatlanságba, gyújts bennük szeretetet, egyesítsd valamennyit titokzatos tested kötelékeivel, hogy eljöveteled meghozza a biztos békét, az egyesek és a népek közötti testvéri összefogást! Ámen.

Szent XXIII. János pápa

Abban az időben, amikor a gyermek Jézust szülei bemutatták a jeruzsálemi templomban, ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,36-40

Elmélkedés

Jézus templomi bemutatásának jelenete azzal folytatódik, hogy Simeon után egy Anna nevű prófétanő is megjelenik a templomban. Képzeljük magunk elé a jelenetet! Nem a templom legbelsőbb részében, a szertartások helyén, hanem annak előcsarnokában vagy a templomon kívül, annak kapujában vagyunk. Itt fogadja az érkező Józsefet és Máriát Anna asszony, s veszi karjába a gyermeket, Jézust. Anna tekintete irányulhatna a templom szentélye felé, hiszen annak ad hálát a Szabadító érkezéséért, akinek a háza, lakóhelye ez az épület. Nézhetne akár az ellenkező irányba is, tekinthetne azokra az emberekre, akik körülállják őket, s akik hallgatják szavait arról, hogy e gyermek az, akit a választott nép évszázadok óta Isten ígérete alapján várt, s akiben beteljesedtek a prófétai jövendölések.

Anna azonban nem a külső világra és nem is az emberekre néz, hanem a karjában lévő Gyermekre. Tekintete az újszülött arcán nyugszik meg. Annak arcán, akinek szeme minden emberi tekintetet magához vonz. Mert mindegy, hogy mikor és hol találkozunk Jézussal, e találkozáskor nem érdemes másra néznünk, csak egyedül őrá. Arca békességet sugároz, megnyugtatja szívünket, reménnyel tölt el minket. Ahová ő néz, abba az irányba érdemes nekem is néznem. Amerre ő halad, nekem is abba az irányba érdemes indulnom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Krisztus, aki ugyanaz „tegnap, ma és mindörökké,” legyen velünk, amikor térdet hajtunk az Atya előtt, akitől minden atyaság és anyaság, és minden emberi család származik. Ajánljuk fel Krisztussal együtt a szeretet tanúságtételét, amellyel Krisztus mindvégig szeretett minket. Az Atya áldása és a Szentlélek kegyelme áradjon családjainkra Krisztusban és az ő szeretete által.

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Lk 2,22-35

Elmélkedés

Szent Lukács csupán néhány eseményt jegyez le evangéliumában Jézus gyermekkoráról, ezek közé tartozik a templomi bemutatás is, amiről ma olvasunk. Az evangélista nem az esemény történeti leírását adja, hanem jelképes elemeket mutat be. Ezek közül elsőként az „elsőszülött fiú” említését érdemes kiemelnünk. Az újszülött gyermek, Jézus nem csupán Mária elsőszülött gyermeke, hanem a mennyei Atya elsőszülött és egyszülött Fia is. A mózesi törvény ugyan előírta az elsőszülöttek megváltását, kiváltását, de ezt nem kellett feltétlenül a jeruzsálemi templomban megtenni. Az evangélista az esemény helyszínéül a szent helyet, a jeruzsálemi templomot jelöli meg, s ezzel hangsúlyozza, hogy ez a kiváltás Jézus esetében az ő Atyjának házában történt. A templomban megjelenő Simeon és Anna azokat jelképezik, akik a korábbi korokban a Messiás jövetelére vártak, illetve akik a későbbi időkben Jézusban felismerik a Megváltót.

A kis Jézust édesanyja, Mária, és nevelőapja, József viszik a templomba. Ők a kezdeményezők, ők cselekszenek, Jézus pedig kisdedként elviseli ezt. Ám a templomi bemutatáskor Mária és József szerepe megváltozik, a mindenható Istennek ajánlják a gyermeket, ők maguk pedig a gyermek szolgálóivá válnak. Milyen jó volna, ha minden szülő így ajánlaná Istennek és ilyen alázattal nevelné gyermekét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Betlehemi Gyermek, a béke prófétája, bátorítsd a párbeszéd és a kiengesztelődés kezdeményezéseit, támogasd a béketörekvéseket, amelyek félénkek, de mégis telve vannak reménységgel, s már a megvalósulás útjára léptek a világban élő oly sok fivérünk és nővérünk békésebb jelenéért és jövőjéért. És hogyan is ne fordítanánk résztvevő szorongással, de egyszersmind kiolthatatlan bizalommal teli tekintetünket arra a Földre, amelynek a Fia vagy?

Szent II. János Pál pápa

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: „Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.”
Mt 2,13-18

Elmélkedés

Miként Szent István első vértanú esete, ugyanúgy az aprószenteknek nevezett gyermekek esete is az Istennel szembeforduló világot és az Istent elutasító embereket mutatja be. A Messiás születése nem maradt titokban. Betlehemből indulva híre elterjedt, hamar eljutott a közeli fővárosba, Jeruzsálembe. Így értesült róla az uralkodó, Heródes király, akinek szívében mégsem öröm, hanem gyűlölet ébredt. Hatalmát féltette az újszülöttől, amely arra utal, hogy ő is úgy gondolta, hogy az eljövendő Messiás evilági hatalommal rendelkező uralkodó, király lesz. Elküldi katonáit a születés helyére, Betlehembe, hogy felkeressék és megöljék azt, aki elvakult elképzelése szerint veszélyezteti a hatalmát. Heródes biztosra akar menni, amikor minden két évnél fiatalabb fiúgyermek megölését parancsba adja, nem törődik azzal, hogy kegyetlen rendelkezésének ártatlanok is áldozatai lesznek.

Jézus életét isteni közbeavatkozás menti meg. A Szent Család őrzője, József álmában kap Istentől figyelmeztetést a veszélyre és felszólítást, hogy a gyilkos harag elől a gyermekkel és édesanyjával együtt meneküljön egy távoli országba, a biztonságosnak számító Egyiptom földjére.

Az előttem álló hét során átgondolom, hogy mi minden okoz félelmet az életemben, s mit tekintek veszélynek. Mi az, amitől meg kellene szabadulnom, s amitől Isten valóban meg tud szabadítani. Félelmek nélkül szeretném lezárni ezt az évet és megkezdeni az új esztendőt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, gyújtsd föl bennem a lelkek üdvözítésének szenvedélyes lángját! Hadd legyek kész arra, hogy ezért mindent megtegyek, hadd tudjam a lelkek javát minden elé helyezni, hadd használjak fel minden lehetséges eszközt a hitetlenek megtéréséért és üdvözítéséért!

Boldog Charles de Foucauld