Battaplébánia

Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék.
Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek.
Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és emberek előtt.

Lk 2,41-52

Elmélkedés

Menekült voltam

Egy művészettörténeti könyvben találok rá egy érdekes fametszetre az 1500 körüli évekből, amely a Szent Család Egyiptomból való hazatérését mutatja be. Ne gondoljunk hagyományos ábrázolásra, sivatagi tájra, szamarat vezető Szent Józsefre vagy szamárháton ülő Máriára! Az alkotót egyáltalán nem zavarta, hogy az Egyiptom és a galileai Názáret közti távolság gyalogosan, szárazföldön bejárható, mert ő úgy képzelte, hogy a Szent Család egy kisebb vitorlás hajón, egy egyszerű bárkán utazik hazafelé. Szívderítő látvány a fedélzeten szundikáló Szent József, a talán imádkozó Mária, az árbockosárhoz felmászó angyalok és a hajókötélbe kapaszkodó Jézus, aki kicsiny gyermekként kezével az útirányt mutatja vagy talán az égre mutat. A tenger nyugodt, a szél sem fúj, a vitorlák felcsavarva. A Szent Család tagjain kívül egyetlen ember sincs a hajón, nincsenek utasok, nincsenek matrózok és hajóslegények, de még kapitány, kormányos sincs. De akkor kié ez a hajó? Talán Szent József olyannyira meggazdagodott a munkájából, hogy saját hajót vett, amivel aztán évek múlva hazatérhetett családjával? Aligha. És ki kormányozza, ki vezeti ezt a hajót? A középkori alkotó talán egy hajós vagy hajóval többször utazó személy lehetett, aki feltehetően azt akarta sejtetni, hogy az események, az Egyiptomba való menekülés és az onnan való hazatérés hátterében az isteni gondviselés áll. A kis Jézus, Mária és József angyalok kíséretében oda utaznak, ahová a gondviselés vezeti őket.

A világsajtó képei villannak be az elmúlt hónapokból. Az egyiken egy katonai járőrhajó személyzete menti a tengeren lélekvesztővel átkelni akarókat. Egy másikon szögesdróttal körülvett menekülttáborban sorsukat tétlenül váró emberek. Egy harmadikon kamionra felkapaszkodó emberek, akiknek minden vagyona belefér egy kis hátizsákba. A következőn takaróval letakart kisgyermekek. Mintha csak aludnának. Ők már örökre alszanak, mert nem tudtak elmenekülni a háború elől. Szívszorító látvány. Bárcsak mindenki el tudna menekülni az életét fenyegető veszély elől! Bárcsak minden hazáját elhagyóra úgy tekintene mindenki, mint menekültre, és nem mint potyautasra, a szociális háló haszonélvezőjére vagy illegális bevándorlóra! Napjainkban Szent Józsefnek embercsempészeket kellene lefizetnie, hogy betonfalak alatti titkos alagutakon és átvágott szögesdrótkerítéseken át menekülhessen Máriával és a kis Jézussal. Egykor nekik is menekülniük kellett a gyilkos emberi szándék elől, mert életüket veszély fenyegette. Az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy egy távoli földön, idegen országban menedékre találtak és évek múlva visszatérhettek saját hazájukba. Bárcsak napjaink menekültjei is biztonságos helyre találnának! Bárcsak jószándékú befogadókra találnának! Bárcsak biztonságot, nyugalmat találnának a menekülő családok! Bárcsak béke volna mindenütt a világban, hogy senkinek se kelljen elhagynia hazáját! Bárcsak mindenki megértené az irgalmasság üzenetét és jócselekedetnek tekintené a vándorlók és menekültek befogadását! Bárcsak az éhezők, a szomjazók, a ruhátlanok és a betegek mellett a menekültekben is felismernénk Krisztus arcát! Bárcsak nekünk is mondhatná Krisztus a végső ítéleten: Jöjjetek és vegyétek birtokba a nektek készített országot! Mert menekült voltam és ti befogadtatok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, aki magad is családban születtél és éltél, hozzád fordulunk a családokért. Mutasd meg az igazi családi boldogságra vezető utat a fiataloknak! Segítsd az édesanyákat és a feleségeket, hogy édesanyád, Mária példáját kövessék az áldozatokat vállaló szeretet mindennapi megélésében! Segítsd az édesapákat és a férjeket, hogy védőszentjüknek és példaképüknek tekintsék Szent Józsefet, aki szeretettel és hűséggel gondoskodott családjáról. Tanítsd engedelmességre a gyermekeket szüleik iránt! Add, hogy minden család otthonra leljen és békében éljen!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.
Mt 10,17-22

Elmélkedés

Jézus születésének örömünnepe után az Egyház első vértanúját, Szent Istvánt ünnepeljük. Még fülünkbe cseng az angyalok éneke, de már a gyűlölködők fogvicsorgatását halljuk. Még magunk előtt látjuk a jószándékú pásztorok örömöt sugárzó tekintetét, de már helyükbe lépnek a gyűlölettől eltorzult arcú, köveket ragadó, gyilkos szándékú személyek. A két nap erős ellentétét az igehirdetők az Egyház kezdete óta érzik, s próbálnak rávilágítani arra, hogy aki egyszer rálép a betlehemi Gyermek útjára, annak mindhalálig haladnia kell ezen az úton. Krisztus követése elkötelezettséget kíván, ahogyan azt István példája mutatja. Ha a mennyből a földre érkező Jézushoz kötjük életünket és kitartunk mellette, akkor számíthatunk arra, hogy ő a földi életből a mennybe emel bennünket.

Tegnap, karácsonykor azt ünnepeltük, hogy megnyílik az ég és alászáll a mennyből az örök Isten. Megnyílik ugyanakkor az emberek szíve is, akik ebben a világban élnek és készek befogadni Istent. Boldogok, akik megnyitják életüket a Megváltó előtt. A ma ünnepelt Szent István a halála előtti pillanatokban a megnyílt eget látja és örvendezik annak, hogy Isten elfogadja életáldozatát és befogadja őt a mennyországba. Boldog vagyok, ha életem minden napján arra vágyakozom, hogy számomra is megnyíljon a mennyország.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Mária, nem találtál szállást Fiad számára? Íme, én a szívemet kínálom neki. Igaz, hideg és méltatlan, de vajon te nem Isten Anyja vagy-e? A kegyelemből mindenható? Minden javak osztogatója? Cseréld ki a szívemet, tedd hasonlóvá a tiédhez!

Azokban a napokban Augusztusz császár elrendelte, hogy írják össze a földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid városába, a judeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével, Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.
A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.” Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül. Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!
Lk 2,1-14

Elmélkedés

Csodák éjszakája

Marie Luise Kaschnitz: A csoda című novellájában egy tengerparti kis szálloda idős tulajdonosa emlékezik vissza gyermekkorára. Csendesen, nyugodtan meséli élettörténetét, egyszer sem emeli fel közben hangját. Hét éves volt, amikor egy éjszakai hegyomlás a házukat és a falut a tengerbe söpörte. Menekülés közben megsérült, teljesen elveszítette hallását, emiatt beszélt állandóan csendesen. A rajtuk lévő hálóingen kívül mindenük odaveszett. Rokonoktól kaptak kissé távolabb egy tengerparti telket, ahol elkezdték építeni házukat, új életüket. Apja végezte a kőművesmunkát és anyja cipelte zsákban a köveket a házhoz. Ő, a süket gyermek keveset tudott segíteni nekik. Apja amúgy orvos volt, akinek nem volt szíve pénzt elfogadni a helybeliektől, akiket szintén a hegyomlás tett nincstelenné. A karácsony előtti napokban az anya próbálta rávenni orvos férjét, hogy legalább néhány beteggel fizettessen valamit, hogy tudjanak az ünnepre ennivalót és tűzifát venni, de ő hajthatatlan volt. Így jött el a szenteste napja. A gyerek a fűtetlen ház helyett az udvart választotta, onnan nézte az utcán elhaladó szekereket és a zsibongó embereket. A misére nem készült, mert tudta, hogy az egyetlen rongyos ruhájában anyja úgysem engedné el a templomba. De legalább valami ennivaló jól jönne a szentestére! – tűnődött magában. Egy idő után anyja kijött a házból, leült a lépcsőre, imádkozni kezdett. A gyerek is mellé ült, próbálta követni az imát, így várták együtt a csodát. A csoda aztán szinte szó szerint az égből jött, megállt egy szekér a ház előtt és egy hatalmas zsák tűzifa repült be az udvarra. Ismeretlen jótevők a kertkapuhoz két nagy kosarat pakoltak le, de mire az anya és a fiú odaértek, a szekér már el is tűnt az utca végén. Az egyik kosárban tojás, kenyér, hal és többféle ennivaló, a másikban viselt, de még jó állapotú ruhák. Örömmel cipelték a házba az adományt, amelyet egy jószándékú beteg hozott fizetségként. Tüzet raktak, az anyja elkezdte készíteni az ünnepi vacsorát, közben az újonnan kapott ruhák legszebbikét fiára adta. Fuss, még odaérsz a misére! – indította útnak a templomba. A fiú szaladt az utcákon, egészen a templomig. Éppen akkor ért oda, amikor a toronyban meglódultak a harangok. Szinte hallotta hangjukat és az ünneplő sokaság énekét a templomban.

Karácsony van. A csodák éjszakája, a csodák ünnepe ez. Jézus Krisztus születésének napja. Az éjféli szentmise evangéliuma nagyon tárgyilagosan mondja el az időt, a helyszínt és a körülményeket. Megismerjük a korszak uralkodóit, akik meghatározó személyiségek voltak abban az időben. Lukács evangélista beszámol a népszámlálásról, ami miatt Józsefnek és Máriának lakóhelyükről, Názáretből Betlehembe kellett menniük. Itt születik meg Jézus, egészen egyszerű körülmények között. Bár a születés helye egy állatok szállásául szolgáló istálló, az evangélista egyáltalán nem tartja méltatlannak e helyet Isten Fia születésére. A későbbi idők igehirdetői előszeretettel hangsúlyozzák a betlehemi istálló szegénységét és egyszerűségét, olykor kifejezetten méltatlannak nevezve a körülményeket. De miért is tartanánk annak, ha az evangélium lelkülete nem ezt sugározza és maga a mennyei Atya sem tartotta méltatlannak? Isten talán azért választotta a Megváltó születésének helyéül a szegényes betlehemi istállót, hogy a világ legszegényebb emberei is közel érezhessék őt magukhoz. A mai éjszaka üzenete jómódúaknak és szegényeknek egyaránt szól: Megszületett a Megváltó!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Karácsony éjjelén nekünk szól az angyalok üzenete a Megváltó születéséről, aki a te irgalmadat hozza el a világba. Sokszor békétlenek vagyunk, egymás ellen fordulunk, mert ellenséget látunk embertársunkban. Gyakran türelmetlenek vagyunk és engedjük, hogy indulataink vezessenek minket, és oly nehezen vagyunk képesek megbocsátani másoknak. Költözzön szívünkbe az irgalom és a megbocsátás érzése! Töltse el családjainkat a tőled származó irgalom! A te csodálatos ajándékod előttünk fekszik a betlehemi jászol szalmáján, aki a világ Megváltójaként megbocsátást hoz mindenkinek.

Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk.
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.”
Lk 1,67-79

Elmélkedés

A karácsony előtti utolsó nap evangéliumában Zakariás hálaadó imáját olvassuk. Ezzel a résszel lezárulnak a Jézus születését megelőző, azt felvezető események. Az ima első részének alaptémája az elnyomóktól, az ellenségtől való megszabadulás, amely az adott kor konkrét történelmi tapasztalatából ered. Ebben az időben ugyanis Izrael országa nem volt független és önálló, hanem a Római Birodalom fennhatósága alatt állt. A választott nép tagjai számára érthetetlen volt egy idegen néptől való függőség, szabadulást Istentől vártak. Innen származik az az elképzelés, miszerint Isten majd olyan Messiást, messiáskirályt fog küldeni, aki politikai vagy katonai eszközökkel visszaszerzi az ország függetlenségét.

Az evangélium megírásának korában a keresztény közösség tagjai viszont már másként értelmezték a szabadulást hozó személy küldetését. A szabadítást inkább lelki értelemben gondolták. A Messiás a bűntől való szabadulást, azaz a megváltást hozza el a világba, mégpedig nem csak az ószövetségi választott néphez tartozóknak, hanem minden nemzetnek. Ebbe az irányba mutat Zakariás imájának második része, amely a bűnök bocsánatára és Isten irgalmára helyezi a hangsúlyt.

Ma mindenkitől bocsánatot kérek, akit megbántottam az elmúlt időszakban, és mindenkinek megbocsátok, elfeledve az engem ért sérelmeket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, isteni fényesség, a te megmérhetetlen szereteteddel nyisd meg lelkünket a hitnek, hogy téged igazán megismerjünk. Tágítsd ki szívünket, hogy téged befogadhasson! Ihless bennünket, hogy tiszta szeretettel keressünk téged, benned megpihenjünk, és veled egyesüljünk, mint ahogy egyek a tagok a testben a fejjel, és amint egy a szőlővessző a tőkével. Engedj a te erődből és a te kegyelmedből élni mindvégig, míg csak el nem jutunk szent színed látására!

Granadai Szent Lajos

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.”
Lk 1,57-66

Elmélkedés

Keresztelő János születésének körülményeit ismerjük meg a mai evangéliumban. A születés tényét Lukács evangélista nagyon röviden említi meg, majd részletesen foglalkozik a rokonok örvendezésével, a névadással és Zakariás némasága megszűnésével. A zsidó szokások szerint az újszülött gyermeknek a szülő vagy valamelyik őse nevét adják, így jelezvén a család folyamatosságát. A szokást ismerve értjük meg a rokonok csodálkozását és tiltakozását. Először az édesanya, Erzsébet, majd pedig az apa, Zakariás is kifejezi szándékát, hogy a gyermek neve János legyen. Keresztelő János esetében tehát ez a névadási hagyomány megszakad, amely előrevetíti, hogy a gyermeknek sajátos utat kell majd bejárni, személyével valami új kezdődik el, Isten különleges feladatra választotta ki őt. Ő már nem a múlthoz, a korábbi időkhöz kötődik, hanem ahhoz az új korszakhoz, amely a Messiás jövetelével veszi kezdetét. Felnőttként János éppen ennek az új időnek a kezdetét jelenti be, amikor a nép körében hirdetni kezdi, hogy a Messiás a világba érkezett.

Ma megpróbálok rácsodálkozni az emberekre. Gyermekekre, felnőttekre és idősekre egyaránt. Arcuk, tekintetük, személyiségük ugyan különböző, de valamennyien Istennek köszönhetik életüket. Ma mindenkiben felfedezem az élet titkát és észreveszem az Isten képmását.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Krisztus, népek királya, akit az emberiség évszázadok óta várt és vágyott; az emberiség, melyet megsebzett a bűn. Te, aki mindannak talpköve vagy, az emberiség újjáépítheti önmagát és határozott, megvilágosító vezetést nyerhet útján a történelmen keresztül! Te, aki a megosztott népeket egyesítetted Atyádnak bemutatott áldozati adományoddal, jöjj, és mentsd meg az embert! Az embert, aki szánalomra méltó és nagyszerű, az embert, aki általad jött létre a föld porából, s a te képedet és hasonlóságodat hordozza!

Szent II. János Pál pápa

Erzsébet meglátogatása alkalmával Mária így magasztalta Istent: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!” Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért otthonába.
Lk 1,46-56

Elmélkedés

Mária magasztaló énekét, imáját olvassuk a mai evangéliumban, amelyet Erzsébetnél tett látogatásakor mondott. Bár az ima Erzsébet fülehallatára hangzik el, mégsem neki szól, hanem a mindenható Istennek szóló hálaadás az anyaságért, amelyet a boldogság, az öröm, a köszönet jellemez. Az Istent magasztaló imában kiemelkedő szerepe van a messiási szabadításnak, s emiatt nem csupán Mária személyes hálaadása ez, hogy anya lehet nemsokára, hanem az egész emberiség nevében mondott hálaadás azért, hogy Isten elküldi a világba a Messiást, a szabadítót. Mária nem csak annak örül, hogy hamarosan anya lesz, hanem örömében benne van mindazoknak az öröme, akik a korábbi prófétai jövendölések alapján várták a Megváltó érkezését.

Fontos észrevennünk, hiszen Mária hálaadó imájában meg is fogalmazódik, hogy az üdvösség örömhírét elsőként az alacsony sorsúak, az egyszerű emberek, a szegények hallják meg. Isten nem a hatalom gyakorlóival és nem a vallási élet vezetőivel közli először a messiási idők bekövetkeztét, hanem a társadalom alacsonyabb rétegeivel, a lenézettekkel, a kitaszítottakkal, mindazokkal, akik alázattal várják a Megváltó jövetelét.

Ma jót teszek valakivel, aki helyzetéből fakadóan biztosan nem tudja azt nekem viszonozni. De ügyelek arra, hogy ez a segítség ne legyen számára megalázó.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, te, aki közelebb vagy hozzánk, mint mi önmagunkhoz, erősítsd szívünkben az irántad való bizalmat és az üdvösség reményét! Urunk, aki az életszentség forrása vagy, őrizz meg minket, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk eljöveteled napjára!

Azokban a napokban Mária útrakelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Lk 1,39-45

Elmélkedés

A gyermeket váró Máriáról és Erzsébetről, az ő találkozásukról olvasunk a mai evangéliumban. Mária azzal a szándékkal keresi fel rokonát, Erzsébetet, hogy segítségére legyen a szülés körüli hetekben. Az angyali üdvözletkor ugyanis nem csak azt közölte vele az angyal, hogy ő lesz a Megváltó édesanyja, hanem azt is megtudta, hogy Erzsébetnek szintén gyermeke fog születni. Ez utóbbi jel, megerősítés Mária számára, hogy Isten terve, amelyet megismert, valóban meg fog valósulni ővele is.

A gyermekek, Jézus és János, közelgő születése most még az ő titkuk. József és Zakariás is tudnak ugyan erről a titokról, de ők látomásból, angyali jelenésből. Mária és Erzsébet viszont már testében érzi az anyaság titkát. Mindketten örömmel várják, gyermekük születését, s annak is kölcsönösen örvendeznek, hogy a másikukat is megáldotta Isten. Kettőjük örvendezéséhez csatlakozik a két születendő gyermek öröme, a Messiás és előfutára felujjongása, amikor találkoznak.

Az örvendező evangéliumi szereplőkhöz én is csatlakozom, mert Jézus születésének közelgő ünnepét örvendezve szeretném várni. Ma nincs helye életemben a szomorúságnak, hanem mindent észreveszek, amivel Isten vagy embertársam megörvendeztet, és én is igyekszek örömet szerezni azoknak, akikkel találkozom. Ma az öröm embere vagyok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te azért jöttél el bűnös emberi világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Nélküled soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára. Nélküled nem találnánk rá a mennyei Atya szeretetére. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Jöjj el, Urunk, és érints meg minket szereteteddel! Jöjj és bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk tovább bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd. Születésed, jöveteled nagy változást hozott egykor a világba. Te képes vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni. Hozz változást az én életembe!

Azokban a napokban Mária útrakelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Lk 1,39-45

Elmélkedés

Az ünnep az örökkévalóság része

Liturgikus öröknaptár – ez volt annak az elektronikus levélnek a címe, amit egyik ismerősömtől kaptam nemrégiben. Lelkesen írja, hogy a húsvét, a pünkösd és a többi változó időpontú egyházi ünnepet tartalmazza a naptár egészen 2075-ig. Minden stimmelt a dologban, csak az évszámot nem értettem. Nekem valószínűleg nem lesz szükségem naptárra abban az időben, hiszen 106 éves lennék akkortájt, de másoknak igen. Nevezzük csak egyszerűen liturgikus naptárnak a táblázatot, mert az „örökké” tovább tart mint a 2075. esztendő. Az eset kapcsán elgondolkoztam azon, hogy a köznapi nyelvben mennyi mindenhez kapcsoljuk az „örök” szavunkat, amivel a dolgok maradandóságát, tartósságát vagy nagyon hosszú, az ember számára szinte beláthatatlan időt akarunk kifejezni, de nem a tényleges öröklétet. Néhány példa: az örökifjúnak nevezett ember is meghal egyszer, az öröklakást sem birtokoljuk halálunk után vagy előbb-utóbb lebontják, az örökzöld növények élettartama is véget ér, az örökké tartónak hitt barátságnak vagy szerelemnek is vége szakadhat, de a templomi örökmécses is kialszik, ha nem töltenek bele olajat vagy modern változata sem világít áramszünet idején.

Ezzel szemben sem az örökkévalóság Istenben, sem az örök élet, amelyre Isten hív minden embert, nem köthető az időhöz, az évezredekhez vagy évmilliókhoz. Isten világában azt nevezzük öröknek, aminek nincs kezdete és nincs vége. Az örök élet, az örök üdvösség azt fogja majd számunkra jelenteni, hogy nem lesz vége annak, hogy teljes boldogságban együtt vagyunk Istennel. Karácsonykor azt fogjuk ünnepelni, hogy az örökkévaló Isten belép az idő világába. Jézus Krisztus, aki öröktől fogva Isten és öröktől fogva a mennyei Atya Fia, megtestesülésével és születésével időbeli létezést vállalt. Szent Pál apostol nagyon pontosan fogalmaz a galatákhoz írt levelében: „amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát” (Gal 4,4). Az apostol nem azért fogalmaz ilyen sejtelmesen, mert abban az időben nem használtak a maihoz hasonló naptárakat, hanem azért, mert Jézus jövetelét, evilágba érkezését, nem az ember és nem az idő oldaláról nézi, hanem Isten és az örökkévalóság felől.

Ma, advent 4. vasárnapján arról olvasunk az evangéliumban, hogy a gyermeket váró Mária meglátogatja rokonát, Erzsébetet, aki szintén új embernek adhat életet hamarosan. Néhány nap múlva itt a karácsony, Jézus születésének ünnepe. Ha valaha készítenének arról felmérést, hogy kik és milyen élethelyzetre vonatkozóan mondják azt, hogy „Életem legszebb pillanata volt!”, akkor az első helyre minden bizonnyal az édesanyák élménybeszámolója kerülne a gyermekük születésének öröméről. Jézus édesanyja, Szűz Mária is elmondhatta egykor, hogy az ő életének a legszebb pillanata az volt, amikor világra hozta fiát. Mondhatjuk, hogy az emberiség történetének a legszebb pillanata az, amikor Isten Fia megszületik erre a világra. Kitüntetett nap, igazi ünnep számunkra, amikor Megváltónk születésére emlékezünk. Az ünnep előtti készülődés felgyorsítja napjainkat, teendőink alig férnek bele az időnkbe. Az ünnepre érdemes lassítanunk, elcsendesednünk, hogy észrevegyük: szinte megáll az idő. Az ünnepen – legalább egy napig – megérezheted az örökkévalóságot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! A karácsony közeledtével fokozódik bennünk a nyugtalanság, az izgalom. Szeretnénk néha lassítani az adventi napokat, máskor pedig siettetnénk az ünnep érkezését. Amikor majd végre elkezdünk ünnepelni, rögtön szeretnénk megállítani az időt, hogy az ünnep ne érjen véget, a karácsony tartson tovább és az a béke, nyugalom és öröm ne csak néhány napig, hanem egész éven keresztül tartson. Istenünk, köszönjük, hogy velünk vagy földi életünk éveiben, évtizedeiben, és köszönjük, hogy az örökkévalóságba hívsz minket. Irgalmad vezessen a te Fiadhoz, a betlehemi Gyermekhez!

Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak.
Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.”
Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.” Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt.
Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.”
Lk 1,5-25

Elmélkedés

A Józsefnek szóló híradást követően Keresztelő János születésének hírüladását olvassuk a mai evangéliumban. A templomi szolgálatát végző Zakariásnak megjelenik Isten küldötte, egy angyal, aki közli vele, hogy gyermeke fog születni. A csodálkozás, a kételkedés őt is ugyanúgy jellemzi, miként Jézus leendő nevelőapját. Mivel nem hisz a küldött szavainak, büntetésül megnémul, s némasága csak a mondottak teljesedésekor, azaz a gyermek születésekor szűnik meg. Bár Zakariás kételkedése jogosnak tűnik, hiszen ő is és felesége, Erzsébet is idősek voltak, tehát emberileg már nem számíthattak arra, hogy gyermekük fog születni, mégsem mondhatjuk, hogy joggal kételkedett az angyal által közöltekben, hiszen egyetlen embernek sincs joga ahhoz, hogy kétségbe vonja Isten tervének megvalósulását.

Látomása miatt Zakariás a megszokottnál később fejezi be a reá bízott szertartást. Késlekedése várakozóvá tette a népet, majd elcsodálkoztak némaságán, de felismerték benne, hogy természetfeletti látomásban volt része. Zakariás némasága nem csupán büntetésnek minősíthető, hanem kiváló eszköz arra, hogy a kívülállók ne ismerjék meg idő előtt az isteni üdvözítő tervet sem a Messiás, sem az ő előfutára közelgő születésével kapcsolatban.

Ma inkább a hallgatást választom a magam igazának hangoztatása helyett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, mivel te a lelkünkben laksz, a te imád a miénk is, én pedig szeretnék abban szüntelenül részt venni; ezért lelkem kis edényként az élet e forrása alá tartom, és hogy ezt tovább tudjam adni a lelkeknek, hagyom, hogy végtelen szereteted hullámai elborítsanak.

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József, igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki.
Mt 1,18-24

Elmélkedés

A mai evangéliumban József töprengéséből, látomásából és döntéséből ismerjük meg Jézus származását. Azzal tisztában van, hogy nem ő Mária születendő gyermekének apja, de jogosan foglalkoztatja a kérdés, hogy kitől vár gyermeket jegyese. A látomás megnyugtatást és útmutatást ad neki: Mária gyermeke a Szentlélektől fogant és atyja maga a mindenható Isten.

E látványos részletek mellett érdemes odafigyelnünk a történet mélyebb mondanivalójára. József titka marad, hogy élete során milyen mértékben ismerte meg Jézus személyének és küldetésének titkát. Saját küldetését viszont teljes egészében megértette és elfogadta mindazt, amit Isten kijelölt számára. Személyét jellemezvén az evangélista „igaz embernek” nevezi őt, akinek igaz volta legfőképpen abban nyilvánult meg, hogy engedelmeskedett Istennek, mindenben úgy cselekedett, ahogyan azt Isten közölte vele angyala által. Szűz Mária esetében szoktuk hangsúlyozni, hogy beleegyezett Isten akaratába és ennek köszönhető többek között, hogy a megváltás műve megvalósulhatott. Szent József esetében szintén erről van szó, ő is igent mondott a Mindenható tervére, az ő beleegyezése is szükséges volt az isteni üdvözítő terv teljesedéséhez.

Ma gyakorlom az engedelmesség erényét és ellenkezés nélkül, készséggel megteszem azt, amit mások kérnek tőlem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Én Uram és én Istenem, milyen titokzatosak a te csodáid! Olyanok vagyunk itt a földön, mint az együgyű pásztorfiúk: azt hisszük néha, megértünk téged. De hogyan lehetne ez igaz, amikor önmagunkat sem értjük meg?

Avilai Szent Teréz