Battaplébánia

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!”
Lk 5,27-32

Elmélkedés

Az írástudók és farizeusok a saját szempontjukból minősítik Jézus cselekedeteit. Ők bűnösnek tartják a vámosokat, mert pénzügyekkel foglalkoznak, s mert tevékenységükkel a megszálló rómaiakat szolgálják. Bűnös voltuk miatt a vámosokkal való találkozást, érintkezést helytelennek tartották. Felháborodnak azon, hogy Jézus szóba áll egy vámossal, Lévivel, akit Máté apostollal azonosíthatunk. Megütköznek azon, hogy betér az általuk bűnösnek tartott ember házába, és elfogadja tőle a vendéglátást. Érthetetlen számukra, hogy Jézus egy vámost is meghív, hogy tanítványa legyen. Méltatlankodásukat nem közvetlenül Jézusnak, hanem tanítványainak mondják el, választ azonban a mi Urunktól kapnak: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek.”

E talányos mondás arra utal, hogy küldetése azokhoz szól, akik nem tartják magukat vallási értelemben tökéletesnek, azaz elismerik, hogy javulniuk, lelkiekben fejlődniük kell. A farizeusok és írástudók a vallásosság példaképeinek tartották magukat, akik tökéletesen megtartják a mózesi törvényeket, s ezzel Isten előtt igaznak, jónak számítanak. Ők tökéletesnek, bűntelennek képzelték magukat, ezért a bűnbánatra való felszólítást meg sem hallották. Velük szemben állnak azok, akik elismerik bűnösségüket és Isten előtti alázatuk alkalmassá teszi őket az isteni megbocsátás befogadására.

Ma imádkozom a bűnösök megtéréséért.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Édesanyánk, vezesd gyermekeidet, hogy minden ember felismerje Krisztust, a világ világosságát. Mutatkozzon meg még egyszer az emberiség történelmében Fiadnak, Jézus Krisztusnak végtelen megváltó hatalma, az Atya irgalmas szeretetének hatalma! A Szentlélek alakítsa át a lelkeket! Gyógyítsa meg emlékezetünket, és tisztítsa meg szívünket. Isten uralkodjon mindörökké közöttünk, ő, aki Atya, Fiú és Szentlélek.

Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”
Mt 9,14-15

Elmélkedés

A böjtöléssel kapcsolatban hangzik el egy kérdés Jézus felé a mai evangéliumban. A kérdezők ezúttal nem a Jézus cselekedeteibe belekötni szándékozó írástudók és farizeusok, hanem Keresztelő János tanítványai, akik megtartották a korabeli zsidó szokásokat a böjttel kapcsolatban. Kérdésükből úgy tűnik, hogy Jézus és tanítványai nem tartották meg a böjti szokásokat. Az Úr válasza nem magyarázkodás vagy mentegetőzés. Feleletéből kiderül, hogy azt az időszakot, amíg ő tevékenykedik, nem tekinti a böjt idejének, de távozása után majd eljön az ideje a böjtnek is. Amíg ő a nép körében tanít és gyógyít, az kegyelmi idő az emberek számára. Most nem kell böjtölni, hanem mindenki örvendezzen annak, hogy Isten irgalma kiárad az emberekre és mindenki hallhatja az üdvösség örömhírét.

Fontos leszögeznünk, hogy Jézus nem tartja helytelennek a böjtölést. Az a tény viszont, hogy ő és tanítványai nem az akkori előírások szerint tartják meg, azt jelzi, hogy a böjtölés gyakorlatának megújítását akarja, miként erről a hamvazószerdai evangéliumban olvastuk kijelentését. Eljött az ideje annak, hogy a böjtölésben és a többi vallási cselekedetben megújuljanak az emberek.

Számunkra most van itt a böjt ideje. Testi böjtölésünk szolgálja lelkünk újjászületését és szeretetünk megújítását!

Ma részt veszek a templomi keresztúti imádságon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Lehet lelkünk még oly fennkölt: telve jószándékkal, buzgalommal, elszántsággal, mégis elég egy pillanatra elszakadnunk tőled, hogy legkiválóbb érzelmeink szertelenséggé fajuljanak, szeretetünk erőtlen érzelemmé satnyul, előrelépésünk lelki kevélységgé ágaskodik, buzgalmunk erőszakossággá türelmetlenkedik, önbizalmunk elbizakodottsággá fuvalkodik. Ilyenkor döbbenünk rá arra, hogy biztos úton csak te tudsz vezetni bennünket. A te szavad a legfőbb életszabályunk. Az életadó erőt is belőled merítjük a hit csatornáján keresztül.

Boldog John Henry Newman

Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.” Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha a egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?”
Lk 9,22-25

Elmélkedés

Böjt, imádság és jócselekedetek. E három szót ízlelgetjük a nagyböjt elején. Tegnap megtartottuk a hamvazószerdai szigorú böjtöt. A többség valószínűleg az Egyház által ajánlott módon: háromszori étkezés, de csak egyszeri jóllakás, mindez húsétel nélkül. Néhányan talán még ennél is szigorúbban, csupán kenyeret és vizet fogyasztva ezen a napon. Egyesek könnyebben, mások talán nehezebben viselték, de azért ők is túlélték. Holnap, pénteken ismét böjti és bűnbánati nap van. Talán már tervezgetjük, hogy milyen böjtöt vállalunk magunkra az idei nagyböjtben, milyen ételt vonunk meg magunktól. Emellett azt is átgondoljuk, hogy miként szeretnénk megújítani imaéletünket. És remélhetőleg egy-egy gondolat már azzal kapcsolatban is felvillan fejünkben, hogy kikkel tudnánk valamilyen jót cselekedni. Böjt, imádság és jócselekedetek. Önként vállaljuk ezeket, mindenki lelki beállítottsága és lehetőségei szerint.

Ezek mellett a nagyböjtben sokat találkozunk még a szenvedés, a betegség, a kereszthordozás gondolatával. Krisztus szenvedésére emlékezvén ki ne gondolna az emberi szenvedésekre? A szenvedést már nem önként vállalja az ember. A sors, az élet, az idő méri ránk – gondolják sokan. Istentől kapjuk – mondják mások. Büntetésként vagy próbatételként. Jézus azt ajánlja, hogy vegyük fel keresztünket és így kövessük őt. A szenvedést, a betegséget nem kell keresnünk és nem kell kérnünk, enélkül is elér minket. Rajtunk múlik, hogy kelletlenül elszenvedjük vagy elfogadjuk és az Úrral együtt hordozzuk.

Ma meglátogatok egy beteget vagy imádkozok a betegekért.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Előtted, Uram, bűnös és por vagyok: irgalmadból élek, neked köszönhetek mindent; alárendelem magam neked, hagyom, hogy fájdalmaid és szenvedéseid teljesen átalakítsanak; teljes engedelmességben és akaratodhoz simulva hagyatkozom terád.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Mt 6,1-6.16-18

Elmélkedés

A mai nappal megkezdődik a nagyböjt, a húsvétra való előkészület ideje. A bölcs ember jól tudja: akkor válhat ünneppé egy nap, ha arra valóban felkészül. Akkor telik meg örömmel a szíve az ünnep alkalmával, ha az előkészület során testét és lelkét egyaránt megtisztítja. A nagyböjt negyven napja erre a megtisztulásra ad lehetőséget. A nagyböjti időszak első napját hamvazószerdának nevezzük, amely elnevezés a naphoz kapcsolódó szertartásból ered. A hamvazás szertartása során a pap hamuval keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben a két következő szöveg valamelyikét mondja: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!” vagy „Emlékezz ember, por vagy és porrá leszel.” E rövid szertartás célja nem csupán a nagyböjt kezdetének sajátos jelzése, hanem a bűnbánatra való felhívás.

Böjtölés, imádkozás, alamizsnálkodás. E három gyakorlatot ajánlja az Egyház a nagyböjti időszakra, s ezekkel kapcsolatban olvassuk Jézus tanácsát a mai evangéliumban. Az imádkozást könnyebben értjük, a böjt és az alamizsna azonban napjainkban sok hívő ember számára is idegenül hangzik. Mit jelentenek ezek? A böjt a test fegyelmezését jelenti, hogy jobban oda tudjunk figyelni a lelkünkre. A böjt a lelki tartalom, a lelki megújulás, a bűnbánat nélkül csak fogyókúra és koplalás. Az alamizsnálkodás a szegények, a rászorulók adománnyal való segítését jelenti, tágabb értelemben vonatkoztathatjuk mindenféle jócselekedetre, amit embertársainkkal teszünk.

Jézus tanácsa szerint a böjt, az ima és a jócselekedet gyakorlásával nem az emberi elismerést keressük, hanem kifejezzük Istennek bűnbánatunkat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

(c) Horváth István Sándor
Atyám, vétkeztem ellened – mondom én is a tékozló fiúval – már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Képmásodra teremtettél, nagy feladatokra hívtál, és én megbántással válaszoltam cselekedeteimben, beszédemben, gondolataimban. Én vétkem, én igen nagy vétkem! De rád tekintek, Uram, a te Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében, aki értem is vérét ontotta a kereszten: bocsásd meg bűneimet, vétkeimet, gyöngeségeimet!

Te vagy az örök szeretet, fogadj ismét gyermekeddé, és tarts meg kegyelmedben! Tiéd akarok lenni, tiéd akarok maradni mindörökre.

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?”
Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van:
Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az „korbán” vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.”
Mk 7,1-13

Elmélkedés

A mai evangéliumi jelenet arra példa, hogy a tanító Jézus nem riad vissza attól, hogy mondanivalóját szembeállítsa korának más tanítói, az írástudók és a farizeusok tanításával. Jézus kijelentéseinek értelmezése során azonban ne essünk túlzásokba, hiszen nem az volt a szándéka, hogy vitába kerüljön a hivatalos tanítókkal. Az írástudók azt tekintették legfőbb feladatuknak, hogy értelmezzék a mózesi törvényt és gyakorlati tanácsokat adjanak annak megtartásával, alkalmazásával kapcsolatban. Ez olyan helyes szándék részükről, amelyet Jézus is elismert. Ugyanakkor sok esetben az írástudók értelmezése és alkalmazási javaslata eltért attól, amit Isten eredetileg akart az általa adott törvénnyel, s erre hívta fel Jézus a figyelmet, ami ellenszenvet váltott ki belőlük. A fokozatosan erősödő ellentét másik oka az írástudók és farizeusok képmutatása volt, azaz jól értelmezték és helyesen tanították ugyan az isteni törvényeket és parancsokat, de ők maguk nem tartották meg azokat, illetve ha megtartották, ezzel inkább az emberek elismerését akarták megszerezni, mintsem Isten tetszését keresték.

Jézus jogosan gondolta, hogy mindenkinél jobban ismeri az Atyát és jogosan állította, hogy jobban ismeri másoknál az Atya törvényeit. A mennyei Atyával való egysége az alapja annak, hogy az igazságot tanítja. Ezt az igazságot érdemes követnünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult.
Mk 6,53-56

Elmélkedés

Sokan azt feltételezik Istenről, hogy a betegség, a szenvedés és a sokféle emberi nyomorúság tőle származik. Ehhez még azt is hozzáteszik, hogy így akarja büntetni a bűnös embereket. Elsősorban a nem hívők vélekednek így, de vallásukat gyakorló emberek szájából is hallani hasonló kijelentéseket, amikor váratlanul találkoznak a szenvedéssel, főként ha ők annak elszenvedői. A „Miért büntet így az Isten?” típusú kérdések mögött ez a felfogás húzódik meg. Úgy tűnik, a betegséget és a szenvedést nehezebb elfogadni, de könnyebb érte Istent hibáztatni. Ez az Isten-kép valójában teljesen torz és helytelen. Ez az elképzelés Istenről egyáltalán nem felel meg annak, amilyennek Isten megmutatkozik Jézus személyében, s amilyennek Jézus megmutatja előttünk a mennyei Atyát.

Éppen ellenkezőleg: Isten nem a betegségek okozója. Isten nem leli örömét abban, hogy szenvedések érik az embert. Isten az ember testi és lelki egészségét akarja. Nyilvános működése évei során ezért gyógyított meg oly sok beteget Jézus, visszaadva a testi egészséget, és hirdette, közvetítette Istentől a bűnök bocsánatát, visszaadva a lelki egészséget.

Ezt a hetet a betegek szolgálatára, látogatására szentelem. Nem csupán együttérzésemet akarom kifejezni, hanem együtt akarok lenni azzal, aki számára próbatételt jelent a betegség vagy a szenvedés.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, szívből bánom egész életem minden vétkét, mert ezzel rászolgáltam büntetésedre; mivel hozzád, legnagyobb jótevőmhöz hálátlan voltam; különösen pedig azért, mert téged, végtelenül jó Istent ezáltal megbántottalak!

Ígérem, hogy életemet megjavítom, és többé nem akarok vétkezni. Jézusom, add ehhez kegyelmedet!

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.
Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon – egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.
Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Lk 5,1-11

Elmélkedés

Kivetem a hálót

Ernest Hemingway, az 1954-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett regényíró azzal kezdi Az öreg halász és a tenger című művét, hogy a halász már nyolvannégy napja nem fogott semmit. Kezdetben, negyven napig egy fiú is vele járt halászni, de szülei megbélyegezték a halászt, szerencsétlennek nevezték, ezért nem mehetett többé vele. A fiú sajnálta az öreget, ezért esténként lejárt hozzá a partra, segített neki megfoltozni a vitorlát, amely a hajó árbocára csavarodva olyan volt, mint az örökös vereség lobogója. Egy napon aztán az öreg halásznak szerencséje van, hatalmas hal akad a horgára. A cápák azonban megtámadják, megeszik a halat, amelynek csak a csontvázát tudja napokkal később partra vinni. A regény a küzdelemről szól. Küzdelem a tengerrel, a hallal, a ragadozókkal, az időjárással, a természet erőivel. Az ember küzdelme önmagával, önmaga emberségével. A történet végére a fiú újra csatlakozik az öreghez, mert abban bízik, hogy majd ő fog szerencsét hozni neki.

A mai evangéliumban szereplő Péter apostol ugyan nem nyolcvannégy, hanem csak egy napig nem fogott semmit, de már ezt is kudarcként élte meg társaival együtt. Mesterségéhez jól értett, az évek során sok tapasztalatot szerzett, tudta jól, hogy mikor és hol tud eredményesen halászni. Ezen a bizonyos napon talán ő maga sem értette, hogy munkája miért volt sikertelen. Mindenesetre nem aggódott, jogosan remélte, hogy majd a következő napon nagyobb szerencséje lesz. Aznapra befejezte a munkát, és a többiekkel együtt mosták hálóikat. Ma már nem lesz szükség a bárkára, nyugodtan használhatja Jézus, ha onnan szívesebben tanítja az embereket. Úgy tűnik, hogy Jézus kérése váratlanul éri őt. Talán arra gondolhatott, hogy a tanításhoz biztosan ért a Mester, de a halászathoz kevésbé. Mégsem utasítja vissza a kérést, hanem készséggel teljesíti azt. Utalást tesz ugyan arra, hogy egész éjszaka dolgoztak, de mégsem tartja reménytelennek az ötletet. Készségét, engedelmességét és beleegyezését így fejezi ki: „de a te szavadra kivetem a hálót.” Engedelmességét Jézus csodával jutalmazza, annyi halat fognak, amennyit korábban még soha. A csoda láttán megvallja bűnösségét, majd pedig új feladatot kap Jézustól, aki ezt mondja neki: „Ezentúl emberhalász leszel.”

Az Egyház az emberhalászat csodálatos feladatát végzi évszázadok óta és ezt fogja tenni a világ végezetéig. Az apostolok mai utódai azzal a meggyőződéssel végzik feladatukat, hogy Isten hívta meg őket erre és Isten munkatársai. Nem fogságba akarják vetni az embereket hanem elvezetni őket arra az igazi szabadságra, amelyet Isten adhat mindenkinek. Isten hálójába kerülni azt jelenti, hogy Isten országához tartozunk. Azok az emberek, akik elfogadják, hogy az emberhalászok titokzatos hálója kifogja őket, döntésükkel az üdvösséget választják és elindulnak Isten felé. Az irgalmas Isten az ember üdvösségét akarja. Meg akar menteni minket a kárhozattól és az örök boldogságot adja nekünk. Az emberhalászat tanúságtételt jelent. Törekedjünk arra, hogy keresztény életünk jel legyen mindazoknak, akik keresik az irgalmas és üdvözítő Istent.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te Péter apostolt és halásztársait követésedre és emberhalászatra hívtad meg. Ők kezdetben nem értették pontosan mit jelent új feladatuk, az emberhalászat, mégis olyan erővel ragadta meg őket a te hívásod, hogy nem tiltakoztak és nem ellenkeztek, hanem rögtön indultak és tanítványaid lettek. Benned felismerték az Isten Fiát, akinek odaadhatják életüket, s akit érdemes szolgálniuk. Segíts minket, akiket szintén meghívsz követésedre és szolgálatodra, hogy mi is készséggel fogadjuk hívásodat, és bátran vállaljuk az emberhalászatot, amivel megbízol minket!

Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Mk 6,30-34

Elmélkedés

Keresztelő János halálának elbeszélése után Márk evangélista visszatér az események eredeti menetéhez és azzal folytatja írását, hogy a Jézus által küldött tanítványok visszatérnek Mesterükhöz. Jézus pihenést javasol nekik szolgálatuk után, miközben ő fáradhatatlanul tanítja a hozzá érkező népet.

Az evangéliumokban számos esetben találkozhatunk a tanító Jézussal. Tanításának, beszédeinek helyszíne egészen változatos. Tanít a jeruzsálemi templomban és vidéki zsinagógákban, tanít hegyen, sík terepen és tóparton. Igazi vándortanító, aki járja a városokat és falvakat, hisz tanítani akarja az embereket. Bár több hasonlóság is felfedezhető a korabeli tanítók, rabbik és írástudók, valamint Jézus tanítói módszere között, mégis észre kell vennünk az egyik legjelentősebb különbséget. Miközben az előbbiek az Írásból és a törvényből indultak ki és annak tekintélyére hivatkoztak, addig Jézus tanítói tekintélyét az adja, hogy ő a mennyei Atya küldötte, s azt tanítja, amit az Atya bíz rá. Tanításának elfogadása az üdvösséget jelenti az ember számára.

Jézus tanítása ebben az értelemben felszólítás a megtérésre, amely nem csupán bűnbánatot jelent, hanem teljes megújulást. Feltételek és fenntartások nélkül Istenhez fordulok, aki a boldogságot és az örök életet adja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Könyörülj rajtam, Uram Jézus Krisztus, mint ahogy a jobb latoron könyörültél! Hatalmas kegyelmedbe ajánlom értelmemet, lelkemet, testemet, becsületemet és minden javamat.

Oltalmazz engem és szeretteimet, minden embertársamat a gonosztól, kártól és veszedelemtől. Öld ki belőlünk a bűn átkát, és add, hogy új életet éljünk!

Canisius Szent Péter

Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta; olyan, mint egy a többi próféta közül. Ennek hallatára Heródes továbbra is azt gondolta magában: „Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked”. Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is”. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét”. Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.
Mk 6,14-29

Elmélkedés

Az apostolok Jézus általi küldése és visszaérkezése közé Szent Márk evangélista beilleszti Keresztelő János halála elbeszélését. A történetben szereplő Heródes Antipász nem tévesztendő össze az apjával, a Jézus születése körüli időkben uralkodó Nagy Heródes alakjával. Heródes Antipász valójában nem király volt, – eredménytelenül folyamodott a római császárhoz a királyi címért – hanem ún. negyedes fejedelemként irányította az apja halála után neki jutó országrészt, így Galileát is.

Amikor Jézus galileai területen, Názáretben és környékén járt, az uralkodó is értesült cselekedeteiről és próbált magyarázatot találni a rendkívüli csodákra. Úgy tűnik, adott arra a korabeli szóbeszédre, amely szerint Keresztelő János támadt fel a halálból és él tovább Jézus személyében. Bár Heródes is elismerte, hogy János „igaz és szent” ember, mégis rossz néven vette tőle, hogy bűnére és törvényszegésére figyelmeztette, hogy tudniillik nem szabadott volna házasságot kötnie testvére feleségével, ezért elhallgattatása érdekében bebörtönözte. János végül mégsem Heródes haragjának, hanem inkább gyengeségének lett az áldozata, amit a felesége bosszúálló módon kihasznált.

Keresztelő János példája azt mutatja, hogy az igazság kimondása és a bűnre való figyelmeztetés minden esetben kötelesség.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Jézusom, Megváltóm, itt vagyok lábaidnál! Szeretem, dicsérem és áldom egész szívemből isteni gondviselésedet mindenért, amit rám küldtél vagy megengedtél. Mert mindaz, ami általad történik, jó és csodálatra méltó. Szent akaratod történik mindenben és minden által, bármennyire lázadozzék is ellene természetem. Legyen áldott és imádott isteni végzésed mindörökké! Ég és föld előtt megvallom, teljes szívemből hiszem, Uram, hogy igazságos vagy, és hogy ezt a szenvedést, sőt, sokkal többet is megérdemlek bűneimért. Azért ezt a megpróbáltatást szívemből vállalom a te dicsőségedre, igazságod kiengesztelésére, szent akaratod teljesítésére, szenvedésed iránti tiszteletből, melyet bűneimért viseltél el.

Eudes Szent János

Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Mk 6,7-13

Elmélkedés

A názáreti zsinagógában történtek nem tántorítják meg Jézust küldetésében. Fellépése mindenképpen kudarc és csalódás volt, ő sem számíthatott arra, hogy földijei hitetlenül, elutasítóan fogadják őt. Mégsem csügged, hanem folytatja útját, továbbra is járja a környék településeit, hogy tanítsa az embereket. Tizenkét tanítványának missziós útra küldésével az volt a szándéka, hogy működését kiterjessze, tanítása minél több helyre eljusson. Jézus cselekedetét az evangélista azzal írja le, hogy először „magához hívta,” majd pedig „elküldte” őket. Ő tehát a kezdeményező, ő küldi a tanítványokat, tőle indulnak azok, akik küldetést kapnak. A tanítványok küldetése tehát nem független Jézustól, hanem Mesterükhöz kötődik. Ő látja el őket tanácsokkal az útra, ő ad nekik utasításokat az elvégzendő feladatra vonatkozóan és ő ad nekik erőt ahhoz, hogy szolgálatuk, munkájuk hatékony legyen. Bár ennél a résznél még nem szerepel az „apostol” kifejezés az útnak indulókkal kapcsolatban, mégis a szó eredeti értelmében mondhatjuk rájuk, hiszen valóban küldöttek, azaz apostolok ők.

Keresztény emberként minden nap késztetést érzünk arra, hogy kezünkbe vegyük azt a vándorbotot, amiről Jézus beszél. Érezzük felelősségünket, hogy útnak kell indulnunk az emberek felé, hogy elvigyük nekik Jézus tanítását. Induljunk! Mindannyian küldöttek vagyunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak, elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e világ javait, mintha nem használnám.

Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal öleljem át az örök valóságokat.

Clairvaux-i Szent Bernát