Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”
Lk 11,14-23

Elmélkedés

Az ókorban a zsidóságnál és más keleti népeknél úgy tartották, hogy a betegség a gonosz lelkek által okozott csapás vagy az istenek (túlvilági hatalmak és erők) büntetése. Számos könyörgő ima és áldozat azt a célt szolgálta, hogy az ember megszabaduljon az ártó hatalmak befolyásától, azaz meggyógyuljon. A zsidóságnál megjelent az a gondolat is, hogy a betegséggel Isten a bűnös embereket sújtja. Az emberi bűnt és a betegséget, mint annak büntetését szorosan összekapcsolták. Erre utal az a tény, hogy néhány gyógyítása alkalmával Jézus az egészségét visszanyert személy bűneinek megbocsátását is kijelenti. Azt a helytelen nézetet, miszerint az embert a bűnei miatt érik büntetések és aki beteg, az mindenképpen bűnös, Jézus több alkalommal visszautasítja. Gyógyításai és csodái azt tanúsítják, hogy nem a betegség, hanem a gyógyulás köszönhető Istennek.

Jézus kortársait erősen foglalkoztatta az a kérdés, hogy milyen hatalommal képes gyógyítani. Ha olyan dolgokat tesz, amire emberek nem képesek, akkor a túlvilági hatalmak segítik őt. Vagy az ördög vagy az Isten. Innen származik a mai evangéliumban megfogalmazódó képtelen vád, miszerint az ördögök fejedelme segíti Jézust. E vélekedés belső ellentmondására mutat rá a mi Urunk válaszában: az ördögnek nem lehet célja, hogy elveszítse befolyását egy ember felett.

Az embernek pedig nem lehet célja, hogy az ördög uralkodjék rajta.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”
Lk 11,14-23

Elmélkedés

Az ókorban a zsidóságnál és más keleti népeknél úgy tartották, hogy a betegség a gonosz lelkek által okozott csapás vagy az istenek (túlvilági hatalmak és erők) büntetése. Számos könyörgő ima és áldozat azt a célt szolgálta, hogy az ember megszabaduljon az ártó hatalmak befolyásától, azaz meggyógyuljon. A zsidóságnál megjelent az a gondolat is, hogy a betegséggel Isten a bűnös embereket sújtja. Az emberi bűnt és a betegséget, mint annak büntetését szorosan összekapcsolták. Erre utal az a tény, hogy néhány gyógyítása alkalmával Jézus az egészségét visszanyert személy bűneinek megbocsátását is kijelenti. Azt a helytelen nézetet, miszerint az embert a bűnei miatt érik büntetések és aki beteg, az mindenképpen bűnös, Jézus több alkalommal visszautasítja. Gyógyításai és csodái azt tanúsítják, hogy nem a betegség, hanem a gyógyulás köszönhető Istennek.

Jézus kortársait erősen foglalkoztatta az a kérdés, hogy milyen hatalommal képes gyógyítani. Ha olyan dolgokat tesz, amire emberek nem képesek, akkor a túlvilági hatalmak segítik őt. Vagy az ördög vagy az Isten. Innen származik a mai evangéliumban megfogalmazódó képtelen vád, miszerint az ördögök fejedelme segíti Jézust. E vélekedés belső ellentmondására mutat rá a mi Urunk válaszában: az ördögnek nem lehet célja, hogy elveszítse befolyását egy ember felett.

Az embernek pedig nem lehet célja, hogy az ördög uralkodjék rajta.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!

A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
Mt 5,17-19

Elmélkedés

A zsidóság törvénynek nevezte az Isten által adott tanítást, amely az emberek közösségi és egyéni magatartását, valamint vallási életét szabályozta. Elsősorban a tízparancsolatot és a mózesi időkből származó előírásokat nevezték törvénynek. Az Isten által adott eredeti törvényhez az évszázadok során számos szabály kapcsolódott, és ezek az emberek által hozott szabályok szinte egyenlő szintre kerültek az isteni törvényekkel. Nem csoda, hogy Jézus korában mindennaposak voltak a viták a törvénytudók között a törvények értelmezésével kapcsolatban.

Jézus azért kerül ellentétbe a korabeli írástudókkal és törvénymagyarázókkal, mert világosan megkülönbözteti az isteni törvényeket a későbbi időkből származó emberi szabályoktól, és az előbbi megtartását tartja lényegesnek. Erre vonatkozóan mondja: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni.” Kijelentése felszólítást jelent: minden törvény és parancs mögött az Isten szándékát kell keresni! Nem a törvények megtartásának látszatára kell törekedni, hanem annak a szándéknak kell megfelelni, amit Isten eredetileg akart a törvénnyel! A törvények lényege a szeretet, az igazságosság és az irgalmasság! Isten törvényei az üdvösségre vezetnek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”

Mt 18,21-35

Elmélkedés

Jézus tanításának egyik fő témája az irgalmasság, a megbocsátás. Példabeszédek sora szól erről, gondoljunk csak az elveszett bárányról, a tékozló fiúról vagy az irgalmas szamaritánusról szóló hasonlatokra. E példázatok egyrészt bemutatják Istent, aki jelen van a világban, megbocsát az embernek, ugyanakkor az irgalomban gazdag Isten minden embert arra hív, hogy bocsásson meg embertársának. Ilyen módon Jézus tanításában összekapcsolódik Istennek az emberek felé áradó irgalma, az emberek egymás iránti megbocsátásával. Ez a gondolat jelenik meg a mai evangéliumban is. A történetben szereplő király rendkívül nagy összegű tartozást engedett el egyik szolgájának, aki ezt követően gonosz módon viselkedett, és még egy csekélynek számító tartozást sem volt hajlandó elengedni egy társának. Hamar megfeledkezett arról, hogy mennyire irgalmas volt hozzá a király.

Jézus nem egyszerűen azzal a szándékkal mondja el a történetet, hogy kinyilatkoztatást adjon az irgalmas Istenről, hanem tanítása felszólítást jelent a hallgatóság számára. Akkor lépünk az evangéliumi erkölcs útjára, ha mi magunk is gyakoroljuk az irgalmasságot. Minden megbocsátás mögött a szeretet és a nagylelkűség húzódik meg.

Ma azok felé is kinyilvánítom a megbocsátást, akik észre sem veszik, hogy valamivel megbántottak vagy nem kérnek tőlem bocsánatot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, adj nekem derűt és nyugalmat, hogy tudomásul vegyem mindazt, amin úgysem változtathatok! Adj bátorságot, hogy változtassak azon, aminek megváltoztatására képes vagyok! És adj bölcsességet, hogy mindig tudjam, mi a különbség a kettő között.

A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,24-30

Elmélkedés

A nagyböjti időszakban Jézus halálának és feltámadásának ünnepére készülünk. Azt próbáljuk megérteni, hogyan vezettek az események odáig, hogy Jézust keresztre feszítsék. Az események hátterében egyrészt az isteni akaratot látjuk. A mennyei Atya azt akarta, hogy a Fiúisten az önként vállalt szenvedéssel és önfeláldozásával váltsa meg a világot. Emellett az evangélisták arra törekszenek, hogy bemutassák az emberi oldalt is. Nem a hirtelen népharag okozta ugyanis Jézus vesztét, hanem fokozatosan alakult ki az ellenállás vele szemben a vallási vezetők részéről.

Jézus názáreti fellépéséről olvasunk az evangéliumban a mai napon, amely eset azt tanúsítja, hogy nem volt mindenhol sikeres az Úr tevékenysége. Abban a városban, ahol ifjúkorának éveit töltötte, szavai megbotránkozást váltanak ki. Egy hívő zsidó ember számára, aki a választott nép tagjának tartotta magát, elképesztő gondolat volt az, hogy Isten nem csak Izrael népét, hanem más nemzeteket is meghív az üdvösségre és jóságát másoknak is megmutatja. Jézus éppen ilyen példákat említ beszédében az ószövetségi időkből. Illés próféta korában a nagy éhínség idején egy pogány asszony megélhetéséről gondoskodott Isten, Elizeus idején pedig egy szíriai, azaz szintén pogány emberrel tett Isten csodát, gyógyította ki őt leprás betegségéből.

Jézus azt tanítja, hogy Isten nem egyetlen népnek, hanem minden embernek felkínálja az üdvösséget.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Abban az időben: Odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.”
Lk 13,1-9

Elmélkedés

Kinek a problémája?

Az első keresztény századok egyházatyái prédikációit és a középkor szentjeinek írásait átszövi az a gondolat, hogy az ember legnagyobb problémája a bűn. Elsősorban nem mások bűneivel foglalkoznak, hanem személyes tapasztalatukról beszélnek, bűnösnek tartják magukat Isten előtt. Nagy önismeret, őszinteség és alázat kell ahhoz, hogy valaki beismerje bűnösségét, és alázat szükséges ahhoz is, hogy valaki ki tudja mondani a bocsánatkérő szavakat. Amikor a régi idők igehirdetői a bűnt az ember legnagyobb problémájának nevezik, akkor nem másokban akarnak bűntudatot ébreszteni, hanem önmagukban tudatosítják a bűnt és magukat indítják bűnbánatra.

Napjainkban sok emberből hiányzik a bűntudat. Egészen nyilvánvalóan bűnös cselekedeteket sem tartanak bűnnek vagy saját bűneik miatt is inkább másokat hibáztatnak. Jó volna őket segíteni abban, hogy legyen bűntudatuk és problémát jelentsen számukra a bűn. Mi a szándékom e gondolatokkal? Nem bűntudatot akarok ébreszteni. Mert nem bűntudatot kell ébreszteni kívülről a másik emberben, hanem őneki kell eljutnia arra a lelki szintre, hogy érezze felelősségét és tudatában legyen bűnösségének. És ha valakiben felébred a helyes bűntudat, akkor ne essen kétségbe, hanem gondoljon Isten irgalmára! A bűnöktől való szabadulás és a lelki megtisztulás lehetőségét Isten mindenkinek felkínálja, örömmel bocsát meg nekünk.

Miért van az, hogy Isten ennyire irgalmas? Miért van az, hogy akárhányszor is megbántjuk őt bűneinkkel, ő mindig megbocsát? Miért ennyire türelmes hozzánk? Talán azért, mert a bűn Isten problémája. Isten akkor is problémának tekinti az ember bűnét, ha az ember nem tekinti annak és könnyedén átsiklik felette. A bűnbeeséstől, Ádám és Éva cselekedetétől kezdve Isten megoldást keres a bűn problémájára, mert az elszakítja őt legfontosabb teremtményétől, az embertől, akit szeret. Törvényt ad, hogy az ember tudja, mi a jó és a rossz, és segítse őt a bűnös és az igaz élet útjának felismerésében. Időnként küldöttei által figyelmeztet, ha az ember letér az igaz élet útjáról. Az idők teljességében pedig elküldi Fiát, aki önfeláldozásával, szenvedésével és halálával megszerzi az ember számára a megváltást, az Istennel való kiengesztelődést. Mennybemenetele után pedig kiárad a Szentlélek a bűnök bocsánatára. Bár a modern világban élő ember sokszor irtózik a bűntudattól és menekül a személyes felelősségvállalás elől, Isten továbbra is problémának tekinti a bűnt, az ember bűnét, az én bűnömet.

Az ember rossz cselekedeteit az igaz és szent Istenhez való viszonyában nevezhetjük bűnnek. Ha nem ismerem el Isten létezését vagy semmilyen kapcsolatom nincs vele, akkor könnyedén kimondom, hogy nem vagyok bűnös, nincs bűnöm. Sokak hitetlenségének hátterében talán ez a gondolat húzódik meg. Mások azért nem akarják elismerni bűnösségüket, mert nem ismerik a bűntől való szabadulás lehetőségét, Isten végtelen irgalmát. Ahogyan a bűn csak az ember és Isten viszonylatában értelmezhető, úgyanúgy a bűntől való megszabadulás is: önmagunkat nem tudjuk felmenteni a bűn alól, Isten az, aki megbocsát, azaz eltörli azt. Jézus figyelmeztetése kortársainak és nekünk is szól: „Ha nem tartotok bűnbánatot, elvesztek ti is mindnyájan.”

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos teherként nehezedik ránk a tudat, hogy felelősek vagyunk tetteinkért, és bűneinkért vállalnunk kell a következményeket. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas és kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetedből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb az én bűneimnél. Irgalmazz nekem, Istenem!

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki; Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Lk 15,1-3.11-32

Elmélkedés

Szent Lukács evangéliumának 15. fejezetében három olyan példabeszédet olvashatunk, amelyek Isten irgalmáról szólnak. Az elveszett bárányról, az elveszett drachmáról (pénzről) és az elveszett (tékozló) fiúról szóló hasonlatok egyaránt arról tanítanak, hogy az irgalmas Isten keresi elveszett gyermekeit és kész megbocsátani, visszafogadni mindenkit szeretetébe. A megtalálás, a visszatalálás öröme visszatérő elem mindhárom hasonlatban. Az elveszett bárányt megtaláló és a nyájhoz visszavivő pásztor, az elveszett pénzdarabot kutató és meglelő háziasszony, valamint a fiára váró és őt szeretettel visszafogadó apa nem akarja örömét magába zárni, hanem másokat is örvendezésre hívnak.

A három hasonlattal Jézus fokozatosan világítja meg, hogy miről is akar tanítást adni. Az elsőben egy állat, egy bárány szerepel, a másodikban egy tárgy, egy pénz, és csak a harmadikban szerepel egy ember. A fokozatosság abban is megjelenik, hogy sem a bárány, sem a pénz nem tehet arról, hogy elveszett, a fiú viszont már szabad döntést hoz arról, hogy „elveszik,” kilép az atyai házból. Az Isten elleni lázadás, az engedetlenség, a bűn mindig az ember tudatos döntése, választása és nem a véletlen műve. Isten azt szeretné, ha bűnünket megbánnánk és visszatérnénk hozzá. Ő irgalmas és mindig örömmel vár minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, nyisd fel szememet az imára és taníts engem imádkozni! Nyisd fel szememet, hogy a szenvedésben ne elviselhetetlen rosszat lássak, hanem lehetőséget az Istenhez való közeledésre. Vezess engem az ima és a szenvedés által a megtérés útján!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

Izajás próféta könyvének 5. fejezetében olvasható az Úr szőlőskertjéről szóló ének, amely szerint a választott nép, Izrael népe az Úr által telepített szőlő. Isten gondoskodik népéről, gondozza, őrzi szőlőjét és azt reméli, hogy termést hoz, a nép engedelmeskedik neki, de ez a várt eredmény elmarad. Az éneket rendszeresen olvasták a zsinagógai istentiszteleten, ezért a vallásos zsidók jól ismerték. Jézus példabeszédének kezdete hasonlít az Úr szőlőjéről szóló énekre, ezért a hallgatóság rögtön megértette, hogy olyan példázat következik, amelyik Izrael népéről szól. Az engedetlenség, az Isten elleni lázadás és szembefordulás motívuma Jézus hasonlatában is megjelenik: a szőlőskert bérlői fellázadnak a gazda ellen, meg akarják szerezni a birtokot, bántalmazzák a tulajdonos küldötteit, azaz a prófétákat, és végül attól sem riadnak vissza, hogy a tulajdonos fiát megöljék. Ez utóbbi egyértelmű utalás arra, hogy Jézus az Isten Fia, akit megölnek, keresztre feszítenek az elvetemült szándékú emberek. A gonosz szőlőmunkások megbüntetése figyelmeztetés, hogy minden bűnnek lesz következménye.

Jézus példabeszéde arról tanúskodik, hogy a mi Urunk tudatosan vállalja a prófétai sorsot, az elutasítást, a szenvedést és a halált. Küldetéstudata erősítsen minket keresztény hivatásunkban!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet, hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.”
Lk 16,19-31

Elmélkedés

Két emberről mond Jézus példabeszédet a mai evangéliumban. Az egyik végtelenül gazdag, a másik végtelenül szegény. Jézus látványos lakomával szemlélteti a gazdag ember jólétét, akinek mindene megvan ezen a világon. Óriási az ellentét, amikor a koldus bemutatása következik, összeszorul a szívünk, amikor rá gondolunk, akinek még egy tiszta ruhadarabja sincs, amivel lemoshatná, megtörölhetné sebekkel teli testét. Nem egymástól távol élnek ők, hisz a gazdag ember házának kapuja előtt fekszik a szegény. Ilyen módon Jézus kapcsolatot teremt a gazdag és a koldus között. A gazdag tudna segíteni a szegényen, de nem teszi meg. Bizonyára meg sem érezné, ha legalább egy keveset adna neki, de eszébe sem jut. A gazdagság vakká, érzéketlenné teszi, észre sem veszi a másik ember nyomorúságát. A túlvilágon, a haláluk után fordul a sorsuk: a szívtelen gazdag a kárhozatra, a szegény az üdvösségre jut.

Érdekes, hogy a példabeszédben a koldusnak megtudjuk a nevét, Lázárnak hívják. Jézus egyetlen más példabeszédében sincs a szereplőknek neve, ez az egyetlen kivétel. Nem tudjuk, hogy hívták az irgalmas szamaritánust vagy a bajba került embert, akin segített, nem ismerjük sem a tékozló fiú, sem az apjának nevét, nincs neve a királynak, aki talentumokat bíz szintén névtelen szolgáira és folytathatnánk a sort. Itt viszont van a szereplőnek neve, a koldust Lázárnak hívják, s ez a név a héber nyelvben azt jelenti: Isten segít.

A szegény, akit a gazdagok észre sem vesznek, egyedül Isten segítségére számíthat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Nem tudom, hogy milyen megpróbáltatások és nehézségek várnak ma rám, de azt tudom, hogy minden a te akaratodból történik Uram s ez elég nekem. Kérlek, adj erőt, türelmet és alázatot, hogy a rám váró nehézségekkel szeretetedhez méltón nézhessek szembe, s így áldozatomat egyesíthessem Szent Fiad krisztusi áldozatával.

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!
Jn 15,9-17

Elmélkedés

Júdás árulását követően az apostolok szükségesnek tartották, hogy helyét betöltse valaki az apostoli testületben. A választást Péter apostol beszéde, buzdítása előzi meg, amelyben pontosan jelzi, hogy milyen feltételnek kell megfelelnie és mi lesz a feladata a választandó személynek. Péter ezt mondja: „azok közül a férfiak közül, akik együtt voltak velünk minden időben, amikor az Úr Jézus közöttünk járt-kelt” kell valakit megválasztani (ApCsel 1,21). Az apostoli szolgálat lényegét pedig így foglalja össze: „velünk együtt Krisztus feltámadásának tanúja legyen” (ApCsel 1,22).

A „velünk együtt” kifejezés kettős értelmet hordoz. Egyrészt jelenti, hogy a tanúskodás a feltámadt Krisztusról az új apostolnak és a korábbi tizenegynek egyaránt feladata. Hirdetni Jézus örömhírét, továbbadni tanítását, tanúságot tenni az Úr megváltó haláláról és feltámadásáról, ez az apostoli küldetés lényege. A „velünk együtt” másrészt azt jelenti, hogy az újonnan választott apostolnak az apostoli testület tagjakét, a többi apostollal egységben, közösségben kell lennie és végeznie tanúskodását.

Az apostoli Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban Krisztus parancsát igyekszik teljesíteni, hogy az üdvösség tanítása mindenkihez eljusson. Nekem is apostoli lelkülettel kell hirdetnem az örömhírt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az időmet! Add, hogy biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást! Segíts, hogy mindig időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is! Kérlek, segíts, hogy minden esetben a lehető legjobban készülhessek föl az éppen előttem álló feladatra! Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni, mintha téged hallgatnálak és neked segítenék!