Battaplébánia

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”
Jn 13,21-33.36-38

Elmélkedés

A János evangélista által árulóként emlegetett Júdás már szerepelt a tegnapi evangéliumban. A betániai vacsora alkalmával jobbnak látta volna, ha eladják azt a drága nárduszolajat, amivel Mária megkente az Úr lábát, és a pénzt a szegényeknek adták volna. Az evangélista szerint Júdást nem a szegények iránti aggodalom és törődés vezette, hisz lopni szokott az adományokból. A mai evangéliumban szintén Júdás jut szerephez. A helyszín az utolsó vacsora terme. Amilyen kíméletlenül leplezte le az előzményekben János evangélista Júdás bűnös szándékát, ugyanilyen nyíltan beszél Jézus Júdás áruló szándékáról.

A két szereplő lelkére érdemes figyelnünk. Az Úr lelkiállapotát így írja le az evangélista: „mélyen megrendült lelkében.” E megrendülés Júdás áruló szándékának és a bűn titokzatosságának egyaránt szólt. Érthetetlen az árulás ténye, de ugyanilyen érthetetlen minden bűn, amely lázadás Isten ellen. Bár Jézus számára ismert, hogy ki lesz árulója és apostolai előtt is feltárja az áruló személyét, mégsem tesz senki semmit annak érdekében, hogy megakadályozza mindezt. Isten sem akadályozza meg, hogy a sátán Júdás lelkébe szálljon és hatalmába kerítse őt.

Júdás esete emlékeztessen minket arra, hogy Isten nem veszi el emberi szabadságunkat. Szabadon dönthetünk mellette vagy ellene, de tetteinknek, döntésünknek lesz következménye.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Lehet lelkünk még oly fennkölt: telve jószándékkal, buzgalommal, elszántsággal, mégis elég egy pillanatra elszakadnunk tőled, hogy legkiválóbb érzelmeink szertelenséggé fajuljanak, szeretetünk erőtlen érzelemmé satnyul, előrelépésünk lelki kevélységgé ágaskodik, buzgalmunk erőszakossággá türelmetlenkedik, önbizalmunk elbizakodottsággá fuvalkodik. Ilyenkor döbbenünk rá arra, hogy biztos úton csak te tudsz vezetni bennünket. A te szavad a legfőbb életszabályunk. Az életadó erőt is belőled merítjük a hit csatornáján keresztül.

Boldog John Henry Newman

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.” A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.
Jn 12,1-11

Elmélkedés

Bár János evangélista leírásából úgy tűnik, hogy a betániai vacsora Lázár házában zajlik, helyesebb azt állítanunk, hogy a leprás Simon házában volt Jézus vendég, ahogyan ezt Máté és Márk evangélista is megörökíti írásában (vö. Mt 26,6-13 és Mk 14,39). Ennek nem mond ellent az, hogy Lázár egyik nővére, Márta felszolgált az étkezés alkalmával. A vacsorát rendkívüli eset szakítja meg, az étkezés közben a másik nővér, Mária drága olajjal keni meg Jézus lábát, amely Júdás rosszallását váltja ki. Jézus azonban megvédi Mária cselekedetét.

János evangélista valójában nem az esemény pontos leírására törekszik, hanem jelképeket mutat be annak kapcsán. Abban a mozdulatban, ahogy Mária leborul Jézus lábaihoz, felismerhetjük az emberiség hódolatát a Megváltó előtt. A hitetlenek ugyan elmulasztják ezt, de őket is helyettesíti Mária hódolata. Az olajjal való megkenés előremutat Jézus halálára és azt a balzsamozást helyettesíti, amit az Úr halála napján az este közeledtével már nincs idő elvégezni. Mária cselekedete nem csupán a halálára készülő embernek szól, hanem Jézusnak, az Isten Fiának, aki a megváltást készül beteljesíteni önfeláldozásával. Mária tette nem egyszerűen csak szeretetből fakad, hanem a hitnek és az Isten iránti hódolatnak a jele.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, neked nincs szemed, vedd az enyémet, hogy meglássam a bajt és igazságtalanságot! Uram, neked nincs kezed, vedd hát az enyémet, hogy vele sok jót tehessek! Neked nincsen lábad, vedd hát az enyémet, hogy a szegényekhez, a szomorkodókhoz menjek vele! Uram, neked nincs szád, vedd hát az enyémet, hogy hirdessem a szabadságot, amit Te hoztál nekünk! Mi vagyunk az egyetlen biblia, melyet mindenki olvashat, engedd, hogy jó hír legyek mindazok számára, akik az élet útján találkoznak velem!

Abban az időben: Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfage és Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet Olajfák hegyének hívnak, előreküldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember nem ült még soha. Oldjátok el, és vezessétek ide! Ha valaki kérdezné tőletek, hogy miért oldjátok el, mondjátok azt, hogy az Úrnak van rá szüksége.”
A küldöttek elmentek, és úgy találtak mindent, ahogy ő megmondta. Amikor eloldották a szamarat, a szamár gazdái megkérdezték tőlük: „Miért oldjátok el a szamarat?” Azt felelték: „Szüksége van rá az Úrnak”, és elvezették Jézushoz.
Ott köntöseiket rávetették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. Amint haladt, ruháikat az útra terítették előtte. Amikor közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész örvendező tömege hangosan áldani kezdte Istent a sok csodáért, amelyet láttak: „Áldott a király, aki jön az Úr nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!” A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, intsd le tanítványaidat!” Jézus azt felelte: „Mondom nektek: ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni!”
Lk 19,28-40

Elmélkedés

Elkísérni Jézust

A reneszánsz kor egyik leghíresebb olasz festője, Fra Angelico egy freskója a getszemáni jelenetet ábrázolja. Jézus imádkozik az Atyához, a közelében az apostolok alszanak, kissé távolabb egy házban két női alak ül. Egyikük összetett kézzel imádkozik és nyitott szemekkel Jézus felé tekint, a másikuk egy könyvbe mélyedve olvas. Lázár testvérei ők, Márta az imádkozó Jézus felé néz, Mária pedig olvas. Számomra azért érdekes és sokatmondó ez a művészi elképzelés és ábrázolás, mert miközben az apostolokat elnyomja az álom, csukott szemmel, fejüket támasztva alszanak és az Úr kifejezett kérésére sem tudnak ébren maradni és imádkozni, a két asszony virraszt és imádkozik, mintegy lélekben együtt van a szenvedésére készülő Jézussal. Az evangélisták pontosan lejegyzik, hogy az utolsó vacsora után Jézus kiment az apostolokkal az Olajfák hegyére és ott imádkozva készült szenvedésére és halálára, de arról nincs szó, hogy ezzel egyidőben Márta és Mária az Úrral együtt virrasztanak betániai otthonukban. Ma, virágvasárnap, amikor az Úr szenvedésének kezdetére emlékezünk, e kedves jelenet arra hív minket, hogy mi is legyünk együtt lélekben Jézussal szenvedésének napjaiban.

Ma az Úr jeruzsálemi bevonulására emlékezünk, amely eseménnyel kezdetét veszi Jézus szenvedése és keresztútja. Nem dicsőséges királyként vonult be a városba, pedig sokan azt várták tőle, hanem békét hozó szolgaként, Isten szolgájaként. Tudta, hogy a most megkezdett úton nem fordulhat meg, mert akkor nem teljesítené a mennyei Atya akaratát. Nem fordulhat vissza, de egyszer visszafelé jön majd ugyanezen az úton, amikor keresztjét fogja vinni a városon kívülre, a Golgota hegyére. Jézus tudatosan vállalja a szenvedést és az önfeláldozást, mert az Atya ezt az áldozatot kívánja tőle az emberekkel való végső és teljes kiengesztelődés érdekében. Nekem is indulnom kell nyomában a keresztúton, mert meghív, hogy én is hordozzam életem keresztjét. Az Úr meghív, hogy részesedjek szenvedésében, mert részesíteni akar engem a feltámadás örömében is.

Idén, az Irgalmasság Évében érdemes odafigyelnünk arra, hogy Jézus áldozata szerezte meg számunkra a megbocsátást. Az Úr szenvedése és kereszthalála megváltást hozott az egész emberiség számára. A megváltás azt jelenti, hogy Isten többé már nem mint bűnös emberekre tekint ránk, akik büntetést érdemlünk, hanem mint megváltott emberekre, Isten megmutatja felénk irgalmas arcát. Az isteni irgalom, a megbocsátás, a kegyelem kiárad felénk. Az Atya azért küldte el közénk Fiát és ő azért áldozta fel magát, hogy Isten irgalommal tekinthessen ránk. A másik oldalról, azaz a bűnös ember felől közelítve így mondhatjuk: Jézus azért áldozta fel magát a kereszten, hogy mi, emberek másként tekintsünk Istenre, úgy tekintsünk rá, mint megbocsátó Atyánkra. Úgy tekintsünk Istenre, mint aki a legvégsőkig elmegy annak érdekében, hogy megmutassa irántunk való szeretetét. Ne félelemmel és rettegéssel gondoljunk rá, hanem a kibékülés vágya, a gyógyulás vágya, a lelki felemelkedés vágya vezessen minket hozzá. Isten irgalmas és egyedül ő üdvözíthet minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez vezető utat. Életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgotán álló kereszten. Társaid szeretnénk lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.
Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés

A mai napon Egyházunk Szent Józsefet, Szűz Mária jegyesét és Jézus nevelőapját ünnepli. Az ünnep evangéliuma azt tárja fel előttünk, hogy József miként értesült Jézus közelgő születéséről. Az esemény jelentőségét talán akkor értjük meg a legjobban, ha párhuzamba állítjuk Jézus születésének hírüladásával. Az angyali üdvözletkor Mária Isten küldöttétől, Gábor angyaltól ismeri meg a mindenható Isten akaratát, miszerint őt választotta ki arra az egyedülálló hivatásra, hogy a Megváltó Anyja legyen. Mária készséggel mondja ki az igent az üdvözítő Isten szándékára s egyezik bele abba. József valamivel később álmában ismeri meg ugyanezt a titkot. Neki is egy angyal jelenik meg, aki közli vele, hogy jegyese születendő gyermeke nem földi apától származik, hanem a Szentlélek közreműködésével fogant. József nem szavakkal mondja ki az igent, hanem cselekedetével. Ezt fejezi ki a jelenet záró mondata: „Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.”

Miként a názáreti leány, Mária igazságként fogadta el mindazt, amit angyala által Isten üzent neki, ugyanúgy Szent József is. Ezért mondhatja, hogy az Istenben való hit és az Isten iránti engedelmesség összeköti Máriát és Józsefet, s közösen hordozzák Jézus felnevelésének felelősségét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!

Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.
Jn 10,31-42

Elmélkedés

A mai evangélium nem közvetlenül követi az előző napi részeket, de témájában kapcsolódik azokhoz. Jézus tanításának és a vallási vezetőkkel folytatott vitáinak helyszíne a jeruzsálemi templom, de most nem a Sátoros-ünnep, hanem a templomszentelés ünnepekor zajlanak az események. A zsidó vallási vezetők problémája az, hogy Jézus Isten Fiának tartja magát. Ezt ők még cselekedetei alapján sem hajlandóak elhinni. Jézus viszont éppen a rendkívüli cselekedeteire hivatkozik, amelyeket az Atya nevében, az Atya segítségével és erejével képes megtenni. Ezen állításai csak erősítik az ellenfelekben a hitetlenséget. Jézusban továbbra is csak egy embert látnak és nem képesek ezen túllépni. Ők is látják a csodákat, amelyek alapján oly sokan hisznek, de inkább nevezik azokat megmagyarázhatatlan cselekedeteknek, mintsem hinnének.

E hitetlen megnyilvánulások ellenére János evangélista azzal zárja le a jelenetet, hogy sokan hittek Jézusban. Tanítása és csodái ugyanis a mennyei Atya irgalmáról és szeretetéről tanúskodó jelek voltak. Az Atya azzal igazolja a Fiú hitelességét, hogy általa csodákat visz végbe. A hit kettős irányba mutat: egyrészt jelenti a Jézusban való hitet, azaz elfogadni azt, hogy ő az Isten küldötte, másrészt elhinni mindazt, amit Jézus önmagáról állít, hogy tudniillik ő az Isten Fia.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Azt a keresztet, ami most annyira nyomja válladat, mielőtt elküldte volna hozzád az Úr, mindenható szemével megvizsgálta, szerető irgalmával átmelegítette, mindkét kezével méregette, vajon nem nagyobb-e, nem nehezebb-e a te számodra, mint amennyit elbírsz? Aztán megáldotta, szent kegyelmével, irgalmával megillatosította, reád és bátorságodra tekintett és így érkezik a mennyből a kereszt, mint Isten köszöntése, mint a te Istened szeretetének irgalmas ajándéka.

Szalézi Szent Ferenc

Egy alkalommal Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” A zsidók azt felelték: „Most már tudjuk, hogy valóban ördögtől megszállott vagy. Ábrahám meghalt, és a próféták is meghaltak. Te meg azt mondod: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre”. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?” Jézus így válaszolt: „Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ti Isteneteknek mondjátok őt, de nem ismeritek. Én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem az Atyát, és megteszem, amit mond. Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját. Látta, és örvendezett.” A zsidók erre felháborodtak: „Még ötvenesztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból.
Jn 8,51-59

Elmélkedés

Jézus folytatja beszélgetését, vitáját a zsidókkal a jeruzsálemi templomban. A mai evangéliumi részlet is arról árulkodik, hogy elbeszélnek egymás mellett. A jelenlévő zsidók ragaszkodnak vallási szokásaikhoz, a törvény megtartásához, és semmiféle újdonságot nem akarnak elfogadni. Jézus most az örök életről akarja őket tanítani: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” Nem kell csodálkoznunk azon, hogy szavain megütköznek, mert nem hisznek a feltámadásban, s csak arról van tapasztalatuk, hogy az emberek meghalnak. Ők a múltra gondolnak, a zsidó nép ősatyjára, Ábrahámra és Isten küldötteire, a prófétákra, akik mind meghaltak, pedig megtartották Isten tanítását. Bár ellenkeznek Jézussal, pontosan értik, hogy aki életet ígér és életet ad az embereknek, az valóban Isten, tehát Jézus Istennek tartja magát, ami az ő szempontjukból istenkáromlásnak minősül. Szintén így értelmezik Jézus következő kijelentését: „mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” Az „én vagyok” kifejezést abban a formában használja az Úr, ahogyan Isten megnevezte magát Mózesnek, amikor megjelent az égő csipkebokorban. Ez az istenkáromlás a törvények szerint halált érdemelt, ezért akarják azonnal megkövezni.

Ma imádkozok egy olyan emberért, aki nem hisz a feltámadásban és az örök életben. Adja meg neki Isten a hit ajándékát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te jóságos vagy, mert képességet adtál nekünk, hogy téged megismerjünk. Te teremtetted a mennyet és a földet. Te vagy a mindenség Ura, az egyedül igaz Isten, akin kívül más Isten nincs. Urunk Jézus Krisztus által küldd el nekünk a Szentlélek országát! Segíts minden embert, hogy felismerjen téged: Urát és Istenét, és hogy mindig kitartson melletted!

Szent Iréneusz

Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ott marad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.” Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!”
Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.” Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.”
Jn 8,31-42

Elmélkedés

Az előzményekben Jézus olyan zsidókkal vitatkozott a jeruzsálemi templomban, akik nem hittek égi származásában és elutasították, hogy ő az Isten küldötte. A mai evangéliumban olvasott szavait olyanokhoz intézi, akik hisznek benne, őket szeretné meggyőzni az igazságról. A beszéd kulcsszava az igazság. Jézus az „igazság megismeréséről,” az igazság felszabadító erejéről, az igazság hirdetéséről, mint saját küldetéséről beszél. Mit jelent ez az igazság?

A mindennapi szóhasználatban azt mondjuk igazságnak, ami megfelel a valóságnak. A Biblia nyelvezetében kissé más a jelentése. Az ószövetségi időkben elsősorban a szövetséghez való hűséget, Isten parancsainak, azaz a mózesi törvényeknek a megtartását jelentette. Az újszövetség korában az igazság a kinyilatkoztatás teljességét jelenti, azaz Jézus személyét és küldetését. Itt értjük meg azt, hogy miért beszél Jézus régi és új kinyilatkoztatásról, régi és új hitről, régi és új igazságról. Isten akarata és üdvözítő szándéka egykor a parancsokban és a mózesi törvényben mutatkozott meg, de az ő eljövetelével Isten új módon tárta fel önmagát az emberek előtt, és azt kéri, hogy az ő Fiában higgyenek. A törvény igazsága helyébe az evangélium, az örömhír igazsága lép.

Törekszem-e az igazság megismerésére a mindennapi élethelyzetekben? Törekszem-e a legfőbb igazság, Isten megismerésére?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Anyánk, bizalommal fordulunk hozzád imádságunkkal, aki akarod, hogy fiaid és leányaid a Krisztus iránti teljes önátadás és a szeretet válaszában lelkileg és apostoli tevékenységükben megújuljanak. Te, aki készséges engedelmességgel, bátor szegénységgel és befogadásra kész termékeny szüzességgel teljesítetted az Atya akaratát, eszközöld ki isteni Fiadnál, hogy mindazok, akik megkapták a neki szentelt élet kegyelmét, a megdicsőült lét tanúságát tehessék róla, boldogan eljutva a többi testvérrel és nővérrel együtt a mennyországba és az örök világosságba.

Veled együtt kérjük, hogy mindenben és mindenkiben szeretet, áldás és dicsőség legyen mindenek legfőbb Urának, az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Szent II. János Pál pápa

A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”? Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.” Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?” Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik. Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.” E szavak után sokan hittek Jézusban.
Jn 8,21-30

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszíne továbbra is a jeruzsálemi templom, ahol Jézus a Sátoros-ünnep napjaiban tanította az embereket, s ahol a vallási vezetők vitába szálltak vele. Személyével kapcsolatban két kérdés merül fel: hová akar menni, illetve honnan származik. A zsidók arra gondolnak szavai alapján, hogy talán önkezével akar véget vetni életének, de természetesen a mi Urunk egészen másra gondol. Sorsát ismerve mi már tudjuk, hogy arra az útra gondolt, amely a szenvedésen és a kereszthalálon keresztül a mennyei Atyához vezet. Földi élete és küldetése után vissza fog térni oda, ahonnan jött, ezzel kapcsolatban mondja, hogy nem ebből a világból való, hanem felülről jött. E szavai miatt merül fel a másik kérdés eredetére, származására vonatkozóan. A kérdezőket a hitetlenség és a kételkedés megakadályozza abban, hogy felismerjék Jézus isteni származását, és ebből fakad elutasításuk.

A nagyböjt során bennünk is számos kérdés merül fel Jézus személyével kapcsolatban. Szenvedése és halála a feltámadáson keresztül vezetett az Atyához, aki azért ajándékozott új életet a Fiának, hogy reménnyel töltsön el minket. Jézusban felismerhetjük a szívünk mélyén megszólaló és az üdvösségre hívó Istent. Őt követve mi is eljuthatunk a mennyei Atyához.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Atyánk, add, hogy a keresztények közül számos szent papi hivatás szülessen, akik élő hittel őrzik Fiad, Jézus szent emlékét, igéjének hirdetése, és a szentségek kiszolgáltatása által amelyekkel folyamatosan megújítod híveidet! Adj szent szolgákat oltárodhoz, legyenek figyelmes és lelkes őrzői az Eucharisztiának, amely szentség Krisztus legfőbb ajándéka a világ megváltásáért! Hívj szolgákat a te irgalmasságod kifejezésére, hogy a kiengesztelődés szentsége által megbocsátásod örömét terjesszék! Add meg, ó, Atyánk, hogy az Egyház örömmel fogadja Fiad Lelkének számos sugallatát, és iránta való tanulékonysággal gondoskodjon papi és szerzetesi hivatásokról! Erősítsd meg a püspököket, papokat, diakónusokat, szerzeteseket, és minden Krisztusban megkereszteltet, hogy hűségesen teljesítsék küldetésüket az evangélium szolgálatában! Kérünk téged Krisztus, a mi Urunk által. Mária, Apostolok Királynője, könyörögj érettünk!

XVI. Benedek pápa

Egy alkalommal Jézus így beszélt a templomban egybegyűlt zsidókhoz: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”
A farizeusok erre azt mondták: Te önmagadról tanúskodsz. Tanúbizonyságod nem érvényes.”
Jézus így válaszolt: „Igaz, hogy én önmagamról tanúskodom, mégis érvényes a tanúságtételem, mert tudom, honnét jöttem és hová megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnét jöttem és hová megyek. Ti a test szerint ítéltek. Én nem mondok senkiről ítéletet, de ha kijelentek valamit, igaz az én állításom, mert nem vagyok egyedül, hanem én és az Atya, aki küldött engem. Márpedig a ti törvényetek azt írja, hogy két személy együttes bizonyságtétele hitelt érdemel. Bizonyságot teszek tehát magamról én, és bizonyságot tesz rólam, aki engem küldött: az Atya.”
Erre megkérdezték tőle: „Hol a te Atyád?” Jézus azt felelte: „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.”
Ezeket mondta Jézus a templomkincstár mellett, amikor tanított a templomban. De senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája.
Jn 8,12-20

Elmélkedés

Jézus ezt a kijelentést teszi önmagáról a mai evangéliumban: „Én vagyok a világ világossága.” Nem véletlenül kezd el beszélni a világosságról. A korabeli leírások szerint a jeruzsálemi templom udvarában négy magas lámpatartó állt, amelyek magasabbak voltak a falaknál. A lámpákban olajat égettek, s ennek fénye a város távolabbi pontjairól is jól látszott. A mi Urunk kijelentése ezekre a lámpákra utal. Ő azonban nem csak a városnak, hanem az egész világ számára akar világosság lenni. Ő azért jött, hogy világosságát a világ minden részéről látni lehessen.

Ez a hasonlat is jól illeszkedik János evangélista gondolatmenetébe, aki a Jézus ellen fordulók magatartását, gondolkozását akarja megismertetni az olvasókkal. A világosság és a sötétség küzdelméről van itt szó. Jézus a mennyei Atya küldötteként meg akar világosítani minden embert, hogy megismerjék az igaz Istent. Az istenismeret fényét akarja meggyújtani az emberi szívekben és a hit világosságára akar elvezetni mindenkit. Aki az ő világosságában él, az engedelmeskedik Istennek. Isten szerinti élet csak az általa hozott világosságban lehet. A másik oldalon a tudatlanság és a hitetlenség homálya áll. A gonosz el akarja sötétíteni az emberek értelmét, hogy ne találják meg az Isten felé vezető utat. A bűn útjai a sötétbe vezetnek, a bűnös a sötétségben botorkál.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindannyiunkban él félelem. A kisgyermek is sír az éjszaka közepén, ha felébred, és a sötétben nem lát semmit maga körül. Fél, mert egyedül van, elveszett, kiszolgáltatott. Ösztönösen egy nevet kiált, akinek jelenlétében megnyugvást lel. A félelem a reménytelenségből fakad. Sötét és kilátástalan annak a félelme, aki nem Istennél remél oltalmat. Istenem, értük imádkozom most! Add, hogy egyszer egy kétségbeesett pillanatukban rád ébredjenek. Hiszen senki sincs egyedül. Időnként talán nehezen veszik észre jelenléted, de szeretném, ha megéreznék, hogy élsz. Hogy a léted szeretet és gondoskodás. Bárcsak tudnák, hogy mennyire vágysz a bizalmukra. Köszönöm, hogy én hittel fordulok hozzád kéréseimben. Kérlek, tekints mindazokra, akik félnek, mert még nem találtak rád!

Abban az időben: Jézus kiment az Olajfák hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal.
Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
Jn 8,1-11

Elmélkedés

Az irgalom felemel

A házasságtörő asszony történetében csodálatosan megnyilvánul az isteni irgalmasság és megbocsátás. Ezt a szempontot figyelembe véve úgy érezzük, hogy jobb helye volna Szent Lukács írásában, amely a négy evangélium közül elsősorban Jézus példabeszédei alapján a leggazdagabban fejti ki az irgalmasság témáját. János evangélista gondolatmenetébe más szempontból illeszkedik az esemény. Ő azt akarja bemutatni, hogyan formálódik idővel a Jézussal szembeni ellenállás. Az előzményekben és az eset utáni történésekben arról van szó, hogy a farizeusok és az írástudók bele akarnak kötni Jézus tanításába. A viták általában megmaradnak elméleti szinten, a házasságtörő asszony esete azonban kivétel. A farizeusok és az írástudók feltehettek volna egy kérdést azzal kapcsolatban, hogy mi az eljárás egy olyan esetben, amikor valakit hűtlenségen érnek. Ők azonban továbbmennek, odacipelnek Jézus lábaihoz egy asszonyt, aki ellen házasságtörés a vád, és ítéletet várnak tőle. Az elméleti kérdés azonnal gyakorlativá válik, s Jézus válasza nem csupán elméleti felelet lesz, hanem döntés egy ember sorsáról, életéről vagy haláláról. „Te mit mondasz?” – hangzik Jézus felé a kérdés.

János evangélista leszögezi, hogy a kérdezők vádolni akarják Jézust. Ismerik, hogy Jézus mit tanít az Isten irgalmáról. Jól tudják, hogy szóba áll a bűnösökkel, betér házukba, együtt étkezik velük. És azt is tudják, hogy egy tanítónak az ad tekintélyt, ha ő maga is megtartja a törvényeket, s nem csak másokat buzdít azok követésére. Ha Jézus kimondja a halálos ítéletet az asszonyra, akkor szembekerül korábbi kijelentéseivel és magatartásával. Szépeket mond ugyan a megbocsátásról, de az adott esetben szemrebbenés nélkül képes kimondani valakire a halálos ítéletet. Ha viszont ellenzi az asszony megbüntetését, akkor semmibe veszi a mózesi törvényeket. Az ő szemszögükből a csapda tökéletes. Arra számítanak, hogy akár egyiket, akár a másikat válaszolja Jézus, valamivel mindenképpen vádolni tudják majd őt. Arra viszont nem számítanak, hogy van harmadik lehetőség. Az igazi bölcsesség szólal meg Jézusból: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Ő tehát fordít a helyzeten, a vádlók tulajdonképpen maguk is vádlottakká válnak, ez a felelet szembesíti őket saját magukkal és bűneikkel. Jézus bölcs válasza megmenti az asszonyt, a korábbi vádlók távoznak.

Az Irgalmasság Évében térjünk vissza egy gondolat erejéig a megbocsátásra. Jézus nem az asszony múltjára kíváncsi, ezért nem faggatja őt és nem vár tőle beismerést. Az asszony pedig nem áll neki mentegetőzni, nem akarja titkolni bűnét és nincs szándékában személyes felelősségét kicsinyíteni. Mindkettőjük figyelme a múlt helyett a jövőre irányul. Jézus ezt mondja neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” A bűnt tehát helyteleníti, elítéli, de az embert nem akarja elítélni. Ő azért jött, hogy megmentse a bűnösöket és megtérésre indítsa őket. Az isteni irgalmasság túllép az ember bűnös múltján és elindítja a remény, a megigazulás útján. Az emberi ítélkezés a porba alázza az embert, de az isteni irgalmasság felemel, talpra állít, lehetőséget ad egy új életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyám, te irgalmas szívvel hívsz engem, hogy találkozzak veled. Te nem elítélsz, hanem kiemelsz bűneimből és elindítasz egy új úton. Be kell ismernem, hogy sokszor ítélkezem embertársaim felett, és köveket ragadnék a kezembe, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. A könyörtelen ítélkezés elnyomja szívemben a megbocsátás lelkületét. Te feltétel nélkül megbocsátasz mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni, s gyakorolni embertársaim felé. Segíts, hogy szívemben őszinte bűnbánat ébredjen, és tudjak mindenkinek megbocsátani!