Battaplébánia

A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el. Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették. Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” „Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.” Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
Jn 6,22-29

Elmélkedés

János evangélista arra törekszik, hogy a lehető legpontosabban írja le az eseményeket, gyakran megjelölve a helyet és az időt is. A csodálatos kenyérszaporítás a Genezáreti-tó keleti partján történt. Innen indultak az apostolok bárkával éjszaka Kafarnaum felé, ekkor történt Jézus vízen járása. A kenyércsoda utáni napon immár Kafarnaum közelében zajlanak az események. Az emberek feltehetően nem hajókkal jöttek, hanem a tavat északi irányban megkerülve gyalogosan tették meg a mintegy 12-14 km-es távolságot. Jézust keresik. Amikor megtalálják őt, Jézus beszédet intéz hozzájuk, amelyben az élő kenyérről, az örök élet kenyeréről ad tanítást. Ezt a beszédet olvassuk részleteiben a héten.

Lényeges, hogy Jézus azoknak beszél, akik jelen voltak a kenyérszaporításnál és ettek az általa adott kenyérből. A hallgatóságnak tehát már van tapasztalata arról, hogy Jézus tud kenyeret adni. Erre a tapasztalatra, élményre épít a beszéd. Egyrészt beszél a földi kenyérről, másrészt utal a mennyei kenyérre, amelyet szintén Jézus ad majd az Oltáriszentségben. A testi táplálékról fokozatosan a lelki táplálékra helyezi a hangsúlyt, mint olyan eledelre, amelyért érdemes az embernek fáradoznia az örök élet elnyerése érdekében.

Keresem-e Jézust? Vágyom-e az általa adott mennyei kenyérre?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add meg nekem, Uram, hogy minden evilági dolognak meghaljak, és e világban vessenek meg engem, s ne tudjanak rólam a te szereteted miatt! Add, hogy minden kívánságok fölött benned nyugodjon meg, s benned béküljön meg a szívem! Hiszen te valóban a szívek békéje vagy, egyedül te vagy a nyugalom, rajtad kívül minden durva és nyugtalan.

Canisius Szent Péter

Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján:
Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit.
Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire.
Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló.
Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik, ugyanígy halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik.
Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat!
Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután hozzátette: „Kövess engem!”
Jn 21,1-19

Elmélkedés

Megelőző szeretet

Újra és újra elcsodálkozunk azon a drámai párbeszéden, amelyet a mai evangéliumban olvasunk. Jézus háromszor kérdezi meg Péter apostoltól, hogy szereti-e őt, és Péternek háromszor kell kinyilvánítania az Úr iránti szeretetét. Jézus nem elégszik meg azzal, hogy egyszer teszi fel a kérdést, hanem még kétszer megismétli azt, s teszi mindezt a többi apostol füle hallatára. Miért teszi mindezt? Lehetséges magyarázatként a keresztény igehirdetésben sokszor megjelenik az a gondolat, hogy Jézus ilyen módon ad lehetőséget Péternek arra, hogy jóvátegye háromszori tagadását. Emellett azért is történt mindez, mert Jézus többet, nagyobb szeretetet várt Pétertől, mint a többi apostoltól. Jézusnak az a szándéka, hogy Péterre bízza az Egyház vezetését. De ezen megbízás előtt megkívánja azt, hogy a kiválasztott személy megvallja szeretetét. Megkívánja azt, hogy ez a szeretet ne csak egyszerű szóbeli vallomás, hanem a szív legmélyebb érzésének megnyilvánulása legyen. Péter pozitív válasza után kap megbízást arra, hogy vezesse a krisztusi közösséget.

Péter apostol szeretet-vallomása nem egyszerűen csak Jézus kérdésére adott felelet, hanem Jézus szeretetére adott válasz. Mert Krisztus szeretete minden szeretetet megelőz. Megelőzi Péter szeretetét és megelőzi a miénket. Az Úr előzetes szeretete megnyilvánul a meghívásban, ahogyan Pétert kiválasztja apostolának és megmutatkozik abban is, ahogyan neki különleges feladatot ad. De Krisztus szeretetének a legnagyobb jele az, hogy a kereszten meghalt értünk. Ezért van jelentősége annak, hogy Péter felé nem a szenvedés előtt, hanem a kereszthalál után hangzik el a kérdés. A szenvedés és a halál vállalásával a szeretet legnagyobb jelét adja az Úr és erre az előzetes szeretetre válaszol Péter. A drámai beszélgetésben nincs szó Krisztus szeretetéről, de nincs is erre szükség. Péter jól tudja, hogy az Úr előbb szerette őt, s ő legfeljebb csak viszonozhatja ezt a szeretetet.

Be kell látnunk, hogy Jézus megelőző és mindent felülmúló szereteténél nincs nagyobb. Isten Fia azért jött el emberi világunkba, azért lett emberré, azért élt a földön, azért tanította az embereket, azért szenvedett és halt meg, támadt fel a halálból és küldte el pünkösdkor a Szentlelket, hogy megismerjük Isten végtelen szeretetét, bennünk éljen ez a szeretet és ezt tartsuk életünkben a legnagyobb ajándéknak.

Ahhoz, hogy ki tudjunk lépni önmagunk világából és megnyíljunk mások felé, szükség van arra, hogy megtapasztaljuk: szeretnek minket. Mindenekelőtt Isten szeret minket és az emberek is szeretnek minket. Isten szeretete tökéletes, az emberek szeretete nem mindig teljes. Minél tökéletesebb teremtményei, képmásai vagyunk Istennek, annál jobban megmutatkozik bennünk az önzetlen szeretet. Nekünk Jézus nem háromszor, hanem naponta felteszi a kérdést, hogy szeretjük-e őt. S nekem válaszolnom kell erre a kérdésre. Nem érdemes megsértődnöm azon, hogy az Úr minden nap a szeretet megvallását kéri tőlem, hiszen éppen azáltal erősödik bennem a szeretet. Kéri tőlem, hogy naponta cselekedetekkel mutassam ki szeretetemet. Az élet szeretet nélkül, a szeretet megvallása nélkül értelmetlen. A szeretetben megtalálható életem értelme.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek a tóra. Beszálltak a bárkába és elindultak a tavon át Kafarnaum felé. Már rájuk sötétedett de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit (mintegy öt kilométert) eveztek már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Nagyon megijedtek. De Jézus bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Fel akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen ott, ahová tartottak.
Jn 6,16-21

Elmélkedés

Jézus vízen járásának eseményét Máté és Márk evangélista is lejegyzi, valamint János is, ez utóbbit olvassuk a mai napon. A Máté és a Márk szerinti változatban a tanítványok állnak a figyelem középpontjában. A tanítványok az ellenszél miatt küszködnek az evezéssel. Jézust megpillantva azt gondolják, hogy egy kísértet közeledik feléjük. Félelmükben felkiáltanak. Ezt követően Péter elindul a vízen, majd süllyedni kezd félelme miatt, ekkor Jézus megmenti őt. Máté és Márk nem feledkezik meg leírni a tanítványok ámulatát a vihar megszűnése, a háborgó tenger lecsillapítása láttán.

Ezzel szemben János evangélista nem rájuk, hanem Jézusra figyel. Ő nem a bárkában evezők halálfélelmével foglalkozik, hanem Jézussal, aki istenségét nyilvánítja ki apostolai előtt. Jézus nem azért érkezik hozzájuk, hogy segítsen és megmentse őket, hanem azért, mert meg akarja nekik mutatni, hogy nem vonatkoznak rá ennek a világnak fizikai törvényei, s ezzel igazolja előttük azt, hogy valóban Isten. Ha János gondol is megmentésre vagy szabadításra, akkor semmiképpen nem arra, hogy közbelépésével Jézus megakadályozza a bárka elsüllyedését és tanítványai halálát. Legfeljebb az a szándéka, hogy bemutassa Jézust, aki megmenti a gonosz erőktől az embert, hiszen az éjszakai sötétség és a megfékezhetetlen természeti erők a gonoszt jelképezik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, mivel te a lelkünkben laksz, a te imád a miénk is, én pedig szeretnék abban szüntelenül részt venni; ezért lelkem kis edényként az élet e forrása alá tartom, és hogy ezt tovább tudjam adni a lelkeknek, hagyom, hogy végtelen szereteted hullámai elborítsanak.

Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Jn 6,1-15

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás eseményét úgy tudjuk a legkönnyebben magunk elé képzelni, hogy gondolatban követjük a kenyerek mozgását és a kézmozdulatokat. Az öt kenyér kézről kézre jár. A fiú kezével kiveszi tarisznyájából a kenyereket, feltehetően András apostol kezébe adja, aki átnyújtja azokat Jézusnak. Ő kezébe veszi a most még kevésnek tűnő emberi felajánlást, az ég felé emelve ad hálát az Atyának, mintegy az ő kezébe adva kéri segítségét. Majd Jézus kezéből az apostolok kezébe kerülnek a kenyerek, ők pedig az emberek kezébe adják azokat, de lám, ekkor már nem kevés, hanem elegendő kenyér jut mindenkinek.

A kenyérszaporítás csodája előrevetíti az utolsó vacsora eseményét, amikor Jézus megalapítja az Oltáriszentséget. Az apostolok kenyeret hoznak, hogy az utolsó vacsora termének asztalára tegyék. Jézus kezébe veszi a kenyeret, szintén hálát ad, felajánlja azt és vele önmagát az Atyának, majd pedig szétosztja a jelenlévőknek, de már nem mint közönséges kenyeret, hanem mint saját testét. Minden szentmisében ezt az utolsó vacsorát jelenítjük meg, és minden szentmisében valódi csoda történik: a kenyér az Úr testévé változik át, hogy immár ne egyszerűen csak a kezünkbe vehessük, hanem a szívünkbe fogadhassuk. Urunk, élj mindig a mi szívünkben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben! Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak megvallásában! Sugalld szívükbe tanításod szavát! Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe.

Abban az időben így tanított Jézus: „Aki a mennyből jön le, az mindenki fölött áll. Aki viszont a földről való, az földies, és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből való, az felülmúl mindenkit. Arról tesz tanúságot, amit látott és hallott, tanúságtételét azonban senki sem fogadja el. Ám, aki mégis elfogadja tanúságát, az megerősíti, hogy az Isten igazmondó. Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti, mert Isten nem adja szűkösen a Szentlelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúnak, az nem nyeri el az örök életet, hanem Isten büntetése sújtja.”
Jn 3,31-36

Elmélkedés

A Nikodémussal való beszélgetés során a sötétség és világosság lett szembeállítva egymással. A „sötétséget szerető” emberek gonosz módon gondolkodnak és cselekszenek, ők az evilági dolgokhoz ragaszkodnak. Földies gondolkodásuk önmaguk felé fordítja őket, s tulajdonképpen elzárkóznak attól, hogy megnyíljanak mások felé, azaz kimutassák szeretetüket Isten és embertársaik felé. A „világosságot” keresők vágyat éreznek magukban a mennyei dolgok iránt, érzik Isten vonzását és törekszenek vele szeretetben élni.

Ugyanezt az ellentétet írja le a mai evangéliumi beszéd, de itt kifejezetten Jézus származására vonatkozóan. Ő azért nem gondolkodik földies, bűnös módon, mert valójában nem ebből a világból származik. Jézus a mennyei Atya küldötte, aki azért jön el, hogy bennünket a mennybe vezessen. Ő a kinyilatkoztatás és az üdvösség örömhírének a közvetítője, mert azt mondja el, amit az Atyától „látott és hallott,” és azt az igazságot hirdeti, amely az Atyához vezet minket, embereket. A mennyei dolgok szem- és fültanúja ő, tanúságtétele valóban igazság. Követőit szintén arra hívja, hogy az ő életének, halálának és feltámadásának tanúi legyenek.

A hit által olyan dolgokat fogadunk el, amelyek nem érzékelhetőek és nem megtapasztalhatóak, és ez az elfogadás mindig valaki tanúságtételén alapul. Jézus tanúságtétele igaz, személyét érdemes követni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Eljöttem hozzád, Jézus, hogy érintésedet fogadjam, mielőtt megkezdem a napot. Pihentesd meg tekinteted tekintetemben, segíts, hogy munkámat barátságod biztonságának tudatában végezhessem. Töltsd be gondolataimat, hogy kitartsak a lárma sivatagában is, engedd, hogy áldott sugaraid beragyogják elmém rejtett zugait, és adj nekem erőt azokért, akiknek szükségük van rám.

Boldog Kalkuttai Teréz

Abban az időben így tanított Jézus: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”
Jn 3,16-21

Elmélkedés

A Nikodémussal folytatott beszélgetés folytatódik a mai evangéliumban. E részben Jézus feltárja beszélgetőtársa számára az isteni szeretet titkát. Szavaiból mi is megértjük, hogy mi indította a mennyei Atyát a megváltói terv véghezvitelére, és mi vezette a Fiút a szenvedés és az önfeláldozás vállalására. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda” – mondja Jézus. A teremtéstől a világ végéig megnyilvánuló üdvtörténet forrása a mennyei Atya szeretete, amely kiárad a világ és a világban élő emberiség felé. Isten az, aki szeretetének jeleként életet ad, megteremti az embert, és biztosítja az ember számára az életfeltételeket. A szeretetből teremtett és szabadsággal felruházott emberrel Isten kapcsolatba lép, de az ember képes szembeszállni Istennel, ez a bűn. Isten újra lehetőséget ad az embernek, hogy visszataláljon hozzá és szeretetéhez. A bűnös, Istentől elforduló embert a megváltás menti meg az örök kárhozattól.

A végtelenül irgalmas Isten mindent megtesz tehát a mi üdvösségünk érdekében, szeretetét azonban sok ember visszautasítja. Ők azok, akik „jobban szeretik a sötétséget, mint a világosságot.” Aki szabad akarattal cselekszi a bűnt, annak következményét is magára vonja, mert senki nem kerülheti ki Isten igazságosságát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Üdvözlégy, Jézus Krisztusomnak, Uramnak és Megváltómnak legszentebb és valóságos teste, aki Szűz Máriától, a legtisztább szűztől születtél, akit érettünk ártatlanul megkínoztak, s a keresztfán égi Atyádnak feláldoztak. Üdvözlégy, drága, igaz vér, amely az én Uram szent sebéből ömlöttél ki! Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!

Canisius Szent Péter

Abban az időben: Nikodémus éjnek idején felkereste Jézust, aki így szólt hozzá: „Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar: hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” Jézus így válaszolt neki: „Te Izrael népének tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony, mondom neked, hogy arról beszélünk, amit tudunk; és arról tanúskodunk, amit látunk. De a mi tanúságtételünket nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról beszélek nektek és azt sem hiszitek el, hogyan fogjátok elhinni, ha mennyei dolgokról beszélek majd nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia. És amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”
Jn 3,7-15

Elmélkedés

A mai evangélium szereplője, Nikodémus, a zsidó főtanács egyik tagja lehetett. Ő is, miként a többi vallási vezető értesült Jézus tanításáról és csodáiról, amelyek feltűnést keltettek Jeruzsálemben. Az írástudók és a farizeusok úgy ítélték meg, hogy Jézus tanítása ellenkezik vallási hagyományaikkal, életmódja pedig sok esetben ellentétes a mózesi törvényekkel. Tanítását az általuk egyedül igaznak vélt vallás elleni lázadásnak, lázításnak minősítették, károsnak tartották, ezért fokozatosan kialakult az ellentét Jézus és a vallási vezetők között. Az így vélekedőkkel ellentétben Nikodémus nem ellenséges szándékkal kereste fel Jézust, hanem jobban meg akarta ismerni az Úr tanítását és személyét. Véleményével feltehetően egyedül maradt a főtanácson belül, ez indokolhatja, hogy titokban, éjnek idején keresi fel Jézust.

Kettőjük beszélgetésének egy részletét olvassuk az evangéliumban, amely részben a lelki újjászületésről és annak jelentőségéről ad Jézus tanítást. Nagyon tapintatosan és türelmesen vezeti Nikodémust annak megértésére, hogy nem testben való újjászületésre gondol, hanem a lelki újjászületésre, amelyet Isten ad meg az embernek a Szentlélek által.

A lelki újjászületés és az Istennek felajánlott élet ébreszti fel bennünk a vágyat, hogy az örök élet, az üdvösség elnyerésére törekedjünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentlélek! Te akkor is bennem és velem voltál, amikor nem is tudtam rólad. Te akkor is mellettem álltál, amikor azt hittem, mindenki elhagyott. Te akkor is bennem imádkoztál, amikor nem tudtam szólásra nyitni ajkamat. Jöjj, töltsd el szomjazó lelkem a te igazságod teljességével, és így vezess el a teljes szabadságra, mert ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt n evezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!”
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Lk 1,26-38

Elmélkedés

Jézus születése hírüladásának ünnepe március 25-én van. Mivel e nap idén nagypéntekre esett, ezért az ünnep áthelyezésre került a mai napra. Arra az eseményre emlékezünk, hogy a mindenható Isten közölte Szűz Máriával szándékát, miszerint ő legyen a Megváltó Anyja. Isten égi küldötte, Gábor angyal megjelenik a názáreti lánynak, s elmondja neki az isteni tervet. A mai ünnep evangéliuma az angyal és Mária párbeszédét írja le. Mária először csodálkozva fogadja a hírt, aztán kimondja beleegyezését.

A szavak mögé nézve felfedezhetjük, hogy Gábor angyal és Mária beszélgetésében Lukács evangélista csodálatos tanítást ad a születendő gyermek, Jézus és Mária Isten tervében betöltött szerepéről, illetve azokról a tulajdonságokról, amelyek alkalmassá teszik mindkettőjüket sajátos hivatásukra. A mennyei Atya terve az, hogy elküldi Fiát a földre, aki majd megváltja az embereket. Máriával pedig az a terve, hogy ő legyen a Fiúisten Anyja. Az isteni terv megvalósulása az ő feltétlen engedelmességüknek köszönhető. A Fiú, Jézus mindenben azt teszi, amit az Atya kíván tőle s ugyanígy Mária is. Mindketten egész életüket Isten szolgálatába állítják.

Kész vagyok-e engedelmeskedni Istennek? Készen állok-e arra, hogy akaratát teljesítsem, ha meghív valamilyen feladatra? Kész vagyok-e Istennek szentelni életemet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szent Szűz, Megváltónk Édesanyja, biztos vezetőnk Isten és a felebarát felé, te, aki szíved mélyén megőrizted Jézus szavait, anyai közbenjárásoddal oltalmazd a családokat és az egyházi közösségeket, hogy segítsék a gyermekeket és a fiatalokat, amikor az Úr hívására nagylelkű választ kell adniuk. Ámen.

Szent II. János Pál pápa

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Jn 20,19-31

Elmélkedés

A könyörülő Isten

Egy édesapa meséli történetét. Fia 10 éves volt, amikor egy iskolai tornaórán rosszul lett, rohammentő vitte a kórházba. A napokig tartó vizsgálatok után az orvosok rendellenességet állapítottak meg és közölték a szülőkkel a hírt, hogy a gyermek szívét meg kell műteni. A főorvos korrekt módon tájékoztatta az apát és az anyát a műtét esélyeiről és kockázatairól és hozzájárulásukat kérte. Órákig ültek az eléjük tett papírt nézve az orvos irodájában. 50-50 százalék. Aláírják vagy ne írják alá? A közben munkáját végző orvos egy idő után visszajött. Nem akarta sem rábeszélni, sem lebeszélni a fiú szüleit. Ő már mindent elmondott. Az apának nem volt bátorsága aláírni, hozzá sem nyúlt a tollhoz. Az anya hirtelen kifakadt és sírva kérdezte az orvost: „Doktor úr, meg tudja menteni a fiúnkat?” Az orvos ezt válaszolta: „Nem rajtam múlik.” Majd felfelé nézve hozzátette: „Hanem a könyörülő Istenen.” Erre az édesapa szó nélkül megfogta a tollat és aláírta a nyilatkozatot, amelyben beleegyeznek a műtétbe. A fiú a műtét óta jól van, most már az érettségire készül. Az apa elmondta még nekem, hogy alapvetően megbízik az emberekben, megbízik az orvosokban, de egy ember hibázhat. Őt az nyugtatta meg, hogy a gyerek sorsa, élete vagy halála Isten kezében van, és ő hitt abban, hogy Isten meg fogja menteni a fiát.

Életünkben számos olyan helyzet van, amikor egyedül Istenben bízhatunk, más nem tud segíteni. Hiába az emberi tudás és felkészültség, hiába a szakértelem és az odafigyelés, hiába a jószándék és az igyekezet, a leendő történések mégsem az emberen múlnak. Egyesek rettegnek az ilyen élethelyzetektől, mert megérzik, hogy nem képesek irányítani, befolyásolni a körülményeket, mások bizalommal ráhagyatkoznak Istenre, mert hiszik, hogy Isten kezében vagyunk a legbiztonságosabb helyen. Bűneinkkel kapcsolatban ugyanígy vagyunk. Tudjuk, hogy valahogy meg kell szabadulnunk tőlük, de hogyan? Önmagunk ereje kevés ehhez. Egyedül Isten az, aki megbocsát, megkönyörül rajtunk. Jó ezt tudatosítanunk ma, az Isteni Irgalmasság vasárnapján, amely ünnepet a szentté avatott II. János Pál pápa kezdeményezésére tartjuk meg 2000 óta a húsvét utáni vasárnapon.

Szent Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében nagyon találóan fogalmazza meg az isteni irgalmasság lényegét. Isten így szól: „Könyörülök azon, akin könyörülök, és irgalmazok annak, akinek irgalmazok. Tehát nem azon múlik, aki akar vagy aki törekszik, hanem a könyörülő Istenen” (Róm 9,15-16).

Ez a kijelentés fontos figyelmeztetést tartalmaz számunkra, ne tulajdonítsunk önmagunknak túl nagy jelentőséget. A nagy megtérők nem a saját érdemüknek tekintik életük fordulatát, hanem Isten kegyelmének. A bűnbánó ember nem tulajdoníthatja saját kiválóságának azt, hogy visszatér Isten szeretetébe, mert az igazi csoda ott van, hogy Isten visszafogad minket szeretetébe és megbocsát. Hiába az emberi akarat, törekvés és igyekezet, az irgalom Isten ajándéka. A vallásos ember számára ez megnyugtató érzés, de nem teszi őt elbizakodottá vagy könnyelművé. Tudatában van szabadságának, felelősségének és cselekedetei következményének, ugyanakkor bízik abban, hogy Isten nem a vesztét akarja, hanem egyedül ő az, aki képes megszabadítani a bűntől, elindítani az igaz élet útján, új reményt adni. Egyedül Isten képes az embert üdvözíteni. Életünk és örök életünk a könyörülő Isten kezében van.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!

Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor a tanítványok meghallották, hogy Jézus él, és hogy Magdolna látta őt, nem hitték el neki. Ezután Jézus más alakban megjelent két tanítványnak útközben, amikor vidékre mentek. Ezek visszatértek, és közölték a hírt a többiekkel, de ők nekik sem hittek. Végül megjelent Jézus a tizenegy (apostolnak), amikor éppen asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt feltámadása után. Azután így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”
Mk 16,9-15

Elmélkedés

Márk evangélista nem titkolja el írásában, hogy az apostolok, tehát Jézus legközvetlenebb tanítványai és barátai milyen nehezen jutottak el a hitre az Úr feltámadását követően. A mai szövegrészlet leghangsúlyosabb szava a hitetlenség. Mária Magdolna örömmel mondja el húsvéti élményét, a Feltámadottal való találkozását a tizenegy apostolnak (az áruló Júdás már nincs köztük). Ők azonban nem hisznek neki. Ezt követően két tanítvány említése következik, akiknek útközben jelent meg Jézus. Ők nyilvánvalóan az emmauszi tanítványok, akiknek az esetét Lukács evangélista részletesen elbeszéli (vö. Lk 24,13-35). Lukács azzal zárja az elbeszélést, hogy visszatérvén Jeruzsálembe az apostolok azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt Jézus és megjelent Simon Péternek. Márk azért írja kissé másként az eseményeket, mert e helyen a hitetlenséget akarja kiemelni, amelyet aztán szemükre is vet az apostoloknak Jézus, amikor újra megjelenik.

Az a tény, hogy Jézus mégis megbízatást ad nekik, hogy az egész világra elmenvén hirdessék evangéliumát és tanúságot tegyenek róla, két dolgot feltételez. Egyrészt azt, hogy a kezdeti hitetlenség után mostanra eljutottak a hitre, másrészt azt, hogy Jézus teljes mértékben megbízik bennük korábbi hitetlenkedésük, bizonytalanságuk és kételkedéseik ellenére is.

Jézus hozzám is ugyanilyen bizalommal fordul és kéri, hogy tanúja legyek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hálát adunk, Urunk végtelen jóságodért: elkészítetted nekünk országodat, megadod kegyes irgalmadat, megbocsátod bűneinket. Kérünk, segíts, hogy e világ útjain járva észrevegyük az éhezők, a szomjazók, a ruhátlanok, valamint a betegek és a rabok szenvedésében a te szenvedésedet, hogy minden rászoruló testvérünknek szolgálatára lehessünk, és örömmel fogadjuk őket közénk. Tested és véred által add, hogy felismerjünk minden emberben, és emberi kicsinységünk ellenére is viszonozhassuk nagy szereteted. Így jöjjön el, Urunk a te országod, s legyen meg a te akaratod.

Szent II. János Pál pápa