Battaplébánia

Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték. Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Jn 6,52-59

Elmélkedés

A tegnap olvasottakat folytatva, beszédében Jézus megerősíti, hogy az ő teste valóban étel, amelyet mindazok magukhoz vehetnek, akik el akarnak jutni az örök életre. Mai elmélkedésünkben nézzük meg, hogy mi az alapja az Oltáriszentség és az örök élet szoros kapcsolatának!

Az örök életre az ember úgy jut el, hogy meghal és Isten feltámasztja őt az új életre. Igaz ez minden emberre és igaz Jézusra is. Az ő halálára nagypénteken emlékezünk, feltámadását pedig húsvétvasárnap ünnepeljük. E két esemény összetartozik, pontosabban egy harmadikat, egy ezeket megelőzőt is hozzá kell kötnünk, mégpedig az Úr utolsó vacsoráján történteket. Az utolsó vacsora Jézus áldozata, amely egyben a keresztáldozat és a feltámadás elővételezése. A kenyérben és a borban Krisztus önmagát adja nekünk. A kereszten szintén önmagát adja, s ez igaz feltámadására is, hiszen ez által nyerünk új életet, üdvösséget.

Az Oltáriszentségben, az Eucharisztiában a múlt, a jelen és a jövő találkozik, mert a szentmisében emlékezünk egy múltbeli eseményre, Krisztus áldozatára, megünnepeljük, hogy jelenvalóvá válik köztünk a jelenben és elővételezzük az örök életet, amely a jövőben vár ránk. A szentmisének akkor vagyok igazán részese, ha magam is áldozattá válok és egyesülök Krisztussal, akit a szentáldozásban veszek magamhoz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusunk, Te megmutattad, mi is az ember, s megtapasztaltad: ember az emberrel milyen rosszul bánik. Végül azonban azt is megmutattad, hogy hogyan visel el az ember másokat egészen saját élete feláldozásáig. Te felszabadítottál engem erre az életre; segíts követésedben! Amen.

A. Pereira

A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.” Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.”
Jn 6,44-51

Elmélkedés

Az élő kenyérről szóló beszédében Jézus új tartalmú kijelentést tesz, amikor az örök élet kenyeréről beszél. Pontosan megnevezi, hogy az ő teste az, amit táplálékként ad az embereknek. Ismét felidézi az ószövetségi manna-csodát, amely a zsidó nép számára meghatározó élmény volt. Az Egyiptomból való szabadulást követően, amikor a pusztában vándoroltak, rendkívüli gondot jelentett számukra a mindennapi étel biztosítása. Létkérdés volt számukra az élelem. Gondjuk mértékét jelezte éhséglázadásuk. Fellázadtak vezetőjük, Mózes ellen, illetve Isten ellen, akinek az Egyiptomból való szabadulást köszönhették. Ebben a helyzetben adta nekik Isten naponta a mannát, így gondoskodva róluk, s így mentve meg őket az éhhaláltól.

Ha mi nem is kerülünk ennyire nehéz helyzetbe, jól tudjuk, hogy a kenyér a legalapvetőbb étel számunkra, ami az életben maradáshoz szükséges. Ugyanakkor új jelentősége nyílik meg a kenyérnek attól kezdve, hogy a mi Urunk ezt a táplálékot választotta arra, hogy benne önmagát adja nekünk. Akinek a kenyeret, s a kenyér által az életet köszönhetjük, annak hálával tartozunk. Ugyanígy hálával tartozunk Jézusnak, aki önmagát adja nekünk az Oltáriszentségben! Legyünk hálásak Istennek, hogy az örök élet kenyerét naponta magunkhoz vehetjük a szentáldozásban!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Te Krisztus papságában részesítetted egész népedet, és ennek a népnek tagjává tetted azokat, akiket Fiad képére újjá alkottál. Kérünk, fogadd el őket kedves áldozatul, hogy kegyelmedből eggyé váljanak egyházad adományaival. Amen.

Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: Bár láttok engem, mégsem hisztek. Minden, amit az Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el. Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.”
Jn 6,35-40

Elmélkedés

Beszédének lényegi mondanivalójához érkezik, amikor Jézus kijelenti: „Én vagyok az élet
kenyere” (Jn 6,35). Valószínűleg sokan ezen a ponton „veszíthették el a fonalat.” Eddig minden világos volt. Látták a kenyérszaporítást, amely az egykori manna-csoda megismétlése a messiási időkben. Megértették, hogy Isten – miként a régi időkben, ugyanúgy a jelenben is – képes gondoskodni népe számára táplálékról. És ekkor jön az újdonság: Jézus azt állítja magáról, hogy ő az élet kenyere. Hogyan kell ezt érteni? Mit jelenthetnek ezek a szavak? Milyen értelemben lehet ő kenyér? Ilyen kérdések járhattak az egykori hallgatóság fejében, mert még nem tettek különbséget a testi táplálék és a lelki táplálék között. Ők arra gondoltak, hogy Isten minden nap olyan kenyeret ad nekik, amely testüket táplálja, azaz valóságos kenyeret. Jézus viszont arra gondol, hogy az ő teste lelki táplálék lesz az emberek számára.

Jézus is megérezhette az emberek megdöbbenését. Bizonyára észrevette, hogy kijelentését értetlenül, sőt hitetlenkedve fogadják, s erre utalást is tesz. Mivel magyarázható e hitetlenség? Talán azzal, hogy egyesek maguk akarják megszabni, hogy Isten milyen jeleket mutasson és nem azt keresik, hogy a látható jelek által mit akar nekik Isten üzenni. A hit és a hitetlenség útja abban különbözik, hogy elfogadom-e Isten vezetését?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Te az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházat az egyházközségekben teszed láthatóvá, melyek szerte a földön úton vannak az örök haza felé. Add meg jóságosan népednek, hogy méltóképp képviselje népednek világot átfogó közösségét, jellé váljék a világ számára, és Krisztust vigye az emberek közé. Amen.

Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből: „Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: Égből való kenyeret adott enni nekik.” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.” „Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”
Jn 6,30-35

Elmélkedés

Az előzményekben Jézus arra buzdította a népet, hogy ne csupán azért keressék őt, mert kenyeret adott nekik, hanem inkább olyan kenyérre vágyakozzanak, amelyet a mennyei Atya ad nekik. A tömeg ekkor újabb csodát kér, azaz a kenyérszaporítás megismétlését. Jó irányba indulnak el gondolatban, amikor felidézik a pusztai vándorlás korának azt az eseményét, amikor Isten manna kenyérrel táplálta a népet. A manna ugyanis az égből jött, hajnalonként az égből hullott a földre, amelyet összegyűjtve kenyérlepényt sütöttek belőle.

Válaszában Jézus arról tanít, hogy valójában nem Mózesnek volt köszönhető az egykori manna, hanem a mennyei Atyának. Ezzel egyértelműen arra utal, hogy a kenyérszaporításnál sem az ő személye volt a fontos, hiszen ezt a kenyeret is maga Isten adta a népnek.

Mindkét csoda, tehát az ószövetségi manna-csoda és Jézus kenyér-csodája jel, az isteni gondoskodás jele. Isten nem csupán természetes módon gondoskodik népéről, hanem akár természetfeletti módon is, azaz csoda által. Mégse számítson senki arra, hogy az előző nap látott kenyérszaporítás minden nap ilyen módon fog megismétlődni, mert új módon fogja az Atya táplálni a népet. A Fiú teste lesz a lelki táplálék, miként erről a következő napokban fogunk olvasni Jézus beszéde, tanítása alapján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó örök Isten, mélységes szeretet, bölcsesség, jóság, remény s a bűnösök menedéke! Elfordulunk Tőled, s Te utánunk jössz. Közelebb már nem is jöhettél volna hozzánk, hisz emberségünket öltötted magadra. Csodállak, Uram, és szeretlek! Megengedted, hogy bepillantsunk örök és mérhetetlen szereteted mélységébe. Amen.

A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el. Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették. Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” „Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.” Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
Jn 6,22-29

Elmélkedés

Ezen a héten Jézusnak az élő kenyérről szóló beszédét olvassuk az evangéliumban. A beszéd jelentőségének és tartalmának megértéséhez érdemes az események sorát időrendben röviden felidéznünk. A csodálatos kenyérszaporítással kezdődik minden. A több ezres éhező népet mindössze néhány kenyérből és halból Jézus jóllakatja, mert a kevés eledel az Úr imájának és áldásának köszönhetően csodás módon megsokszorozódik. Ezt követően történik Jézus vízen járása, amely újabb bizonyítéka annak, hogy természetfeletti képességekkel rendelkezik.

Az események folytatását a mai evangéliumi részlet írja le. Az emberek csak az apostolokat látták elhajózni Kafarnaum felé, ezért keresni kezdik Jézust, aki kenyeret adott a népnek. Mivel nem találják, ők is elindulnak és átevezve a Genezáreti-tavon, megérkeznek Kafarnaumba. Csodálkozva érdeklődnek afelől, hogy miként került Jézus ide, mert ők nem voltak részesei annak az éjszakai élménynek, amit az apostolok láttak, hogy tudniillik Mesterük a víz tetején feléjük jött.

Válaszában Jézus nem tesz említést az éjszaka történtekről, hanem felvezeti az örök élet kenyeréről szóló beszédét. Elmondja, hogy a nép a kenyérszaporítás csodája miatt keresi, s arra bíztatja őket, hogy a földi táplálék helyett a mennyei Atya által adott táplálék után vágyakozzanak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Te saját hasonlatosságodra teremtettél engem; s mégis hogy megcsúfolom sokszor a te képedet! Csak azt kérhetem minden eltévelyedésem után: állíts meg, hogy magamba tudjak szállni, s szólíts nevemen! Amen.

P. Gerhardt

A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el. Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették. Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” „Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.” Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
Jn 6,22-29

Elmélkedés

Ezen a héten Jézusnak az élő kenyérről szóló beszédét olvassuk az evangéliumban. A beszéd jelentőségének és tartalmának megértéséhez érdemes az események sorát időrendben röviden felidéznünk. A csodálatos kenyérszaporítással kezdődik minden. A több ezres éhező népet mindössze néhány kenyérből és halból Jézus jóllakatja, mert a kevés eledel az Úr imájának és áldásának köszönhetően csodás módon megsokszorozódik. Ezt követően történik Jézus vízen járása, amely újabb bizonyítéka annak, hogy természetfeletti képességekkel rendelkezik.

Az események folytatását a mai evangéliumi részlet írja le. Az emberek csak az apostolokat látták elhajózni Kafarnaum felé, ezért keresni kezdik Jézust, aki kenyeret adott a népnek. Mivel nem találják, ők is elindulnak és átevezve a Genezáreti-tavon, megérkeznek Kafarnaumba. Csodálkozva érdeklődnek afelől, hogy miként került Jézus ide, mert ők nem voltak részesei annak az éjszakai élménynek, amit az apostolok láttak, hogy tudniillik Mesterük a víz tetején feléjük jött.

Válaszában Jézus nem tesz említést az éjszaka történtekről, hanem felvezeti az örök élet kenyeréről szóló beszédét. Elmondja, hogy a nép a kenyérszaporítás csodája miatt keresi, s arra bíztatja őket, hogy a földi táplálék helyett a mennyei Atya által adott táplálék után vágyakozzanak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Te saját hasonlatosságodra teremtettél engem; s mégis hogy megcsúfolom sokszor a te képedet! Csak azt kérhetem minden eltévelyedésem után: állíts meg, hogy magamba tudjak szállni, s szólíts nevemen! Amen.

P. Gerhardt

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”
Lk 24,35-48

Elmélkedés

Tanú vagyok
Egy-egy súlyos közlekedési balesetet vagy bűncselekményt követően gyakran előfordul, hogy a rendőrség szemtanúkat keres. Mivel nem áll elegendő információ rendelkezésre, ezért a nyomozó hatóságok a televízióban és az újságokban közzéteszik, hogy olyan személyek jelentkezését várják, akik látták az esetet, annak szemtanúi voltak. Ha szerencséjük van, jelentkeznek azok, akik esetleg arra jártak és észrevettek valamit, más esetekben hiába a hírverés, nem jelentkeznek olyanok, akik tanúskodni tudnának.

Természetesen nem Jézus életét és feltámadását akarom balesethez vagy bűnesethez hasonlítani, hanem a tanúk miatt említem a példát. A mai evangéliumban a feltámadt Jézus Krisztusnak egy megjelenéséről olvasunk. Lukács evangélista nem nevezi meg pontosan, hogy kik voltak jelen ebben az esetben, de könnyen kitalálhatjuk, hogy a tizenegy apostolról van szó, illetve rajtuk kívül még további személyekről, akik Jézus tanítványai voltak. Ez utóbbiak jelenlétét egyértelműen igazolja a leírás bevezető mondata, miszerint az Emmauszból visszatért két tanítvány beszámol arról, hogy hazafelé csatlakozott hozzájuk valaki, akit ugyan útközben nem ismertek fel, csak lelkesen hallgatták szavait, de amikor betért hozzájuk és megtörte számukra a kenyeret, akkor megvilágosodott előttük, hogy az Úr Jézus az. Az Úr megjelenését tehát az ő beszámolójuk, pontosabban tanúskodásuk előzi meg.

Ezt követően jelenik meg a halálból feltámadt Krisztus. Élőként mutatkozik előttük, beszél hozzájuk, megmutatja a keresztre feszítéskor szerzett sebeit, eszik a szemük láttára. Mindezek segítségével meggyőződhetnek arról, hogy nem szellemet vagy kísértetet látnak, hanem valóban Jézus Krisztus áll előttük feltámadt, megdicsőült testében. Jézus ezzel fejezi be szavait: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek” (Lk 24,46-48).

Elmélkedésünkben az utolsó mondatra térjünk ki. Jézus kijelenti, hogy a jelenlévő apostolok és tanítványok az események tanúi, az ő életének tanúi, az ő szenvedésének és halálának tanúi, az ő feltámadásának tanúi. Jézus részéről nem kérés vagy felszólítás hangzik el, hogy legyenek tanúk, hanem kijelentést tesz. Ő nem tanúkat keres, hanem kijelenti, hogy az ott lévők a tanúk, s ezzel kijelöli jövőbeli feladatukat. Itt semmi helye nincs az ellenkezésnek, nem is tiltakozik senki, hanem azonnal megértik, hogy valóban ők a tanúk.

A feltámadt Krisztus tanúja és a feltámadás tanúja az lehet, aki teljes meggyőződéssel kész megvallani, hogy a keresztre feszített Jézus újra él, mert feltámadt a halálból. Tanú az lehet, akit még a halálos fenyegetés sem tántorít el attól, hogy kitartson az igazság és az igazság hirdetése mellett. Tanú az lehet, aki legyőzi félelmeit és bátran indul, hogy tanúságot tegyen. Tanú az lehet, akit a Szentlélek megerősít a tanúságtételben.

Zárhatnánk mai elmélkedésünket azzal, hogy az Úr minket is arra kér, hogy legyünk a feltámadás tanúi. Esetleg mondhatnánk, hogy felszólít arra, hogy legyünk a tanúi. Ezzel azonban kissé eltávolodnánk az evangélium igazságától. Jézus engem sem kér vagy felszólít, hanem kijelenti, hogy én is tanú vagyok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te több alkalommal megjelentél apostolaidnak s élőként, feltámadt testedben mutatkoztál meg előttük. Az ő hitüknek a veled való személyes találkozás volt az alapja. Apostolaid azzal váltak a feltámadás tanúivá és bátor hirdetőivé, hogy személyesen találkozhattak veled, a Feltámadottal. Segíts megértenünk halálod és dicsőséges feltámadásod titkát, hogy mi is tanúid lehessünk! Kereszthalálod magában hordozta bűneinket, feltámadásod pedig magában hordozta a bűntől való megszabadulásunkat. Adj bocsánatot bűneikre!

A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek a tóra. Beszálltak a bárkába és elindultak a tavon át Kafarnaum felé. Már rájuk sötétedett de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit eveztek már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Nagyon megijedtek. De Jézus bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Fel akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen ott, ahová tartottak.
Jn 6,16-21

Elmélkedés

Jézus vizenjárása Máté, Márk és János evangéliumában egyaránt megtalálható, ma az utóbbi változatot olvassuk. Az elbeszélések célja kissé különbözik. Máté Jézus és az Egyház kapcsolatára teszi a hangsúlyt (vö. Mt 14,22-33), Márk pedig Jézus természetfeletti hatalmát és küldetését igazoló csodát lát benne (vö. Mk 6,45-52).

János evangélistát az a szándék vezeti, hogy összekösse a történettel a kenyérszaporítás csodáját Jézusnak az élő kenyérről mondott beszédével. Bemutatja, hogy aki képes sok ezer embert jóllakatni néhány kenyérrel, és aki képes a víz tetején járni, annak érdemes elhinni azt, hogy a kenyérben önmagát adja. Akinek ugyanis hatalma van ahhoz, hogy megszaporítsa a kenyereket, és akit nem kötnek ennek a világnak természeti törvényei, azaz nagyobb az ereje, mint a természetnek, az képes arra a csodára is, hogy saját testét adja az embereknek a kenyérben.

Az evangélista e szándékát jelzi a haladási irány: az apostolok a bárkával a tó túlsó partjára, Kafarnaum felé indulnak, és „éppen ott érnek partot, ahová tartottak” (Jn 6,21), illetve ahol Jézus elmondja beszédét az élet kenyeréről.

Ha engedem, hogy Jézus nekem is csodát mutasson és felismerem, amikor feltárja előttem istenségét, akkor hinni fogom azt, hogy önmagát nyújtja nekem lelki táplálékként az Oltáriszentségben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, tedd, hogy átadhassam magam Neked. Adj hozzá bátorságot. Erősítsd meg gyenge akaratomat, mely Utánad eped. Kinyújtom két karom Feléd, fogadj el engem. Nincs erőm, hogy bele dobj am magam karjaidba, ezért Te vonj magadhoz engem! Amen.

F. Fénélon

A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek a tóra. Beszálltak a bárkába és elindultak a tavon át Kafarnaum felé. Már rájuk sötétedett de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit eveztek már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Nagyon megijedtek. De Jézus bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Fel akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen ott, ahová tartottak.
Jn 6,16-21

Elmélkedés

Jézus vizenjárása Máté, Márk és János evangéliumában egyaránt megtalálható, ma az utóbbi változatot olvassuk. Az elbeszélések célja kissé különbözik. Máté Jézus és az Egyház kapcsolatára teszi a hangsúlyt (vö. Mt 14,22-33), Márk pedig Jézus természetfeletti hatalmát és küldetését igazoló csodát lát benne (vö. Mk 6,45-52).

János evangélistát az a szándék vezeti, hogy összekösse a történettel a kenyérszaporítás csodáját Jézusnak az élő kenyérről mondott beszédével. Bemutatja, hogy aki képes sok ezer embert jóllakatni néhány kenyérrel, és aki képes a víz tetején járni, annak érdemes elhinni azt, hogy a kenyérben önmagát adja. Akinek ugyanis hatalma van ahhoz, hogy megszaporítsa a kenyereket, és akit nem kötnek ennek a világnak természeti törvényei, azaz nagyobb az ereje, mint a természetnek, az képes arra a csodára is, hogy saját testét adja az embereknek a kenyérben.

Az evangélista e szándékát jelzi a haladási irány: az apostolok a bárkával a tó túlsó partjára, Kafarnaum felé indulnak, és „éppen ott érnek partot, ahová tartottak” (Jn 6,21), illetve ahol Jézus elmondja beszédét az élet kenyeréről.

Ha engedem, hogy Jézus nekem is csodát mutasson és felismerem, amikor feltárja előttem istenségét, akkor hinni fogom azt, hogy önmagát nyújtja nekem lelki táplálékként az Oltáriszentségben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, tedd, hogy átadhassam magam Neked. Adj hozzá bátorságot. Erősítsd meg gyenge akaratomat, mely Utánad eped. Kinyújtom két karom Feléd, fogadj el engem. Nincs erőm, hogy bele dobj am magam karjaidba, ezért Te vonj magadhoz engem! Amen.

F. Fénélon

Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Jn 6,1-15

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás eseménye azt tükrözi, hogy miként találkozik az emberi természetes vágyakozás azzal, amit Isten természetfeletti módon ad az embernek, bár az emberi természetes gondolkozás nagyban különbözik Isten természetfeletti megoldásától. Isten éppen a természetes vágyainkat használja fel arra, hogy természetfelettiek utáni vágyat ébresszen bennünk, bár ez nem mindig sikerül emberi földhöz ragadtságunk miatt.

A történet azzal indul, hogy az emberek éhesek és nyilvánvalóan enni szeretnének. Ez egy természetes vágyakozás, az életösztön része, testünknek szüksége van a táplálékra. Az ember egy ilyen helyzetben természetes módon gondolkozik, amikor megoldást keres. Ezt jelzi Fülöp apostol javaslata, aki arra gondol, hogy kenyeret kellene venni a sok ember számára, hogy enni tudjanak.

Jézust viszont nem kötik az evilági keretek, képes túllépni a természetes világ határain, képes csodát, azaz természetfeletti dolgot tenni. A kenyérszaporítás ennek bizonyítéka. Olyan módon ad kenyeret az embereknek, ahogyan ők el sem tudták volna képzelni. Ez Isten megoldása az emberi problémára.

A kenyérszaporítás csodája ugyanakkor előremutat az Oltáriszentségre, amelyben Krisztus a saját testét adja nekünk. Lelki éhségünket, Isten utáni vágyunkat azzal csillapíthatjuk, ha a szentáldozásban magunkhoz vesszük az Úr szent testét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram! Te mondtad: én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők. Ne engedd, hogy a megváltás meddő maradjon bennem és embertársaimban. Ne engedd, hogy valaha is elszakadjak az igazi szőlőtőtől. Hadd éljek szent életközösségedben, s hadd járja át kegyelmed ereje minden tettemet! Amen.

F. Lelotte