Battaplébánia

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)” Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még egy kis idő? Nem értjük, mit beszél.” Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.”
Jn 16,16-20

Elmélkedés

Jézus talányos kijelentését olvassuk a mai evangéliumban: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem” (Jn 16,16). A kijelentést egykor maguk az apostolok és a tanítványok sem értették, ezért annak jelentéséről kezdenek egymással beszélgetni. Mivel nem jutnak előbbre, meg akarják kérdezni a Mestert, aki azonban megelőzi őket, de újabb kijelentésével tulajdonképpen mégsem magyarázza meg előző szavait.

A tanítványokhoz hasonlóan mi is e mondás tartalmát szeretnénk megfejteni. Tegyünk erre most kísérletet. Mivel az utolsó vacsorán mondta Jézus e szavakat, ezért érthette úgy, hogy kis idő múlva, azaz másnap eltávozik az életből, meghal és eltemetik, majd ezt követően harmadnapra feltámad és ennek köszönhetően újra látni fogják őt. Ugyanakkor gondolhatott Jézus arra is, hogy még egy kis ideig, mintegy negyven napig marad e világban halálát és feltámadását követően, majd pedig egyszer vissza fog térni a világba, ez lesz az ő második eljövetele az idők végén. Ebben az esetben a „kis idő” néhány évezred vagy még több is lehet, ami emberi mérték szerint ugyan sok, de az örökkévaló Isten számára valóban csak „kis idő.”

Ha biztosan nem is tudjuk, mit akart a mi Urunk mondani, mindenesetre várjuk hittel jövetelét, amely valóban az öröm ideje lesz a világ számára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, az élet teljességét jelölted ki számunkra, mint követendő célt és megvalósítandó feladatot. Bárkívülről ehhez sok segítség áll rendelkezésünkre, mégis magunknak kell helyt állnunk. A legnagyobb segítség azonban a te jóságod és emberszereteted, mert testvérünkké lettél. Köszönet Neked, Urunk!

Robert Svoboda

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.”
Jn 16,12-15

Elmélkedés

A Szentlélekkel kapcsolatban újabb kijelentést tesz Jézus búcsúbeszédében: „az Igazság Lelke elvezet titeket a teljes igazságra” (Jn 16,13). Milyen igazságra gondolhatott a mi Urunk?

Pilátus előtt, kihallgatása alkalmával Jézus ezt mondta: „aki az igazságból való, hallgat a szavamra.” Ekkor Pilátus megkérdezte: „Mi az igazság?” (Jn 18,37-38). A római helytartó ezen kérdése óta az emberiségben nem csak az igazság keresésének vágya él, hanem az igazság létezésének megkérdőjelezése is. Megismerhető-e az ember számára az igazság? Milyen igazságot, értéket érdemes követnünk? Létezik-e személyes érdekektől független igazság? Valóban igazságnak tekinthető-e az, amit a többség, a közvélemény vagy éppen csak néhány közvéleményformáló annak mond? Hogyan találhatjuk meg az igazságot egy olyan korban, amikor egyesek olyan rafinált módon mutatják be féligazságaikat, hogy azok már-már igazságnak tűnnek?

E kérdésekre a válasz Jézus személye. Az igazsággal kapcsolatos bizonytalanságaink és kételkedéseink eloszlatására egyedül a Szentlélek képes, aki elvezet bennünket a teljes igazságra. Mert az igazság Jézus személyében áll előttünk. Pilátus előtt is ott állt az igazság, de a kételkedés elhomályosította értelmét, látását. Világosítsa meg értelmünket a Szentlélek, hogy Jézus Krisztusban felismerjük az igazságot!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, sokat kívánsz tőlünk – voltaképpen mindent. Jézus, a mi testvérünk odaadta egész életét, és íme: él! Mi sokszor beszélünk az ő új életéről, magunkban ugyanakkor még mindig a halált hordozzuk, pedig elég volna számunkra egy egészen kevés bátorság is. Ez a bátorság talán kis lépésekben – átlendíthetne bennünket az igazi életbe. Olykor mintha ugródeszkán állnánk. Istenünk, segíts elszánni magunkat, hogy végre ugorjunk – az új életbe!

E. A. Grabner-Haider

Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek. Amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.”
Jn 16,5-11

Elmélkedés

Az utolsó vacsorán elhangzott búcsúbeszédében Jézus az általa elküldendő Szentlélekről a következőket mondta: „meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről” (Jn 16,8). A kijelentés jelentőségét akkor értjük meg igazán, ha önmagunkra vonatkoztatjuk. A Szentlélek nem általánosságban győzi meg az embereket arról, hogy van bűn és a másik ember bűnös, hanem engem győz meg arról, hogy bűnös vagyok. Az evangéliumokban számos helyen találkozunk a farizeusi lelkülettel, amelyet Jézus minden esetben nagyon határozottan elutasít. A farizeusoknak éppen az volt a legnagyobb bűnük, hogy magukat tökéletesnek tartották, azaz nem ismerték el, hogy bűnösök. A Szentlélek abban segít minket többek között, hogy bűntudatot és bűnbánatot ébreszt bennünk.

Az utóbbi években divatossá vált, hogy nem kell bűntudatot ébreszteni az emberekben, mert ez nyomasztóan hat rájuk. A bűntudat valóban kellemetlen azok számára, akik nem ismerik a bűnbánatot és a bűntől való szabadulás útját. Hívő keresztényként tudjuk, hogy bűneink megbánása és megvallása a szentgyónásban megszerzi számunkra Istentől a bocsánatot. Ne féljünk szembenézni bűneinkkel! Ne féljünk Isten előtt megvallani azokat! A bűnbánó megtapasztalja a bűnből való felemelkedést, a lelki újjászületést.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kegyes Pásztor, igaz étek, édes Jézus, kérünk Téged: Te legeltesd, védd a népet, Te mutasd meg kegyességed fönn az élők közepett! Mindenható fejedelmünk, étkünk, éltetőnk, szerelmünk, engedj asztalodra lelnünk, testvérül engedd ölelnünk odafönn a szenteket!

Aquinoi Szent Tamás: Lauda Sion

Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek.
Jn 15,26 – 16,4a

Elmélkedés

Az utolsó vacsorán mondott beszédének mai részletében Jézus feladatot ad apostolainak és figyelmeztetést fogalmaz meg számukra. A feladat az, hogy az apostolok, akik nyilvános működése három esztendeje alatt állandóan vele voltak, tegyenek tanúságot róla. A tanúságtétel tartalma Jézus tanítása, valamint cselekedetei. Az Úr megváltó kereszthalálát és feltámadását követően az apostolok megértik, hogy erről is tanúságot kell tenniük, azaz hirdetniük kell, hogy Jézus halála mindenki számára meghozta a bűnbocsánatot és feltámadása reményt ad nekünk ahhoz, hogy mi is feltámadunk az örök életre. E küldetés mellett Jézus előre figyelmezteti övéit, hogy tanúságtételük során üldözések fogják őket érni, s egyeseket meg fognak ölni hitükért.

Mind a tanúságtételben, mind az üldözések elviselésében számíthatnak Krisztus követői a Szentlélek segítségére. Jézus azért ígéri meg és küldi el pünkösdkor a Szentlelket, hogy az apostolokat és a későbbiekben az Egyház tagjait megerősítse a tanúságtételben.

Mit jelent a tanúságtétel a gyakorlatban? Nem feltétlenül azt, hogy előre megtervezett módon beszélek valakinek a hitemről, hanem inkább azt, hogy a mindennapi élethelyzetekben az evangélium értékrendje és Krisztus igazsága szerint viselkedem, hitem szerint élek. Segítsen ebben a Szentlélek!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, jaj annak az időnek, amikor még nem ismertelek, jaj annak a vakságnak, amikor még nem láttalak, jaj annak a süketségnek, amikor még nem hallottalak! Vakon és süketen és eltorzultan rohantam hanyatt homlok a szép dolgokon keresztül, amiket teremtettél. És Te velem voltál, de én nem voltam Veled, és azok tartottak Tőled távol, amik nem volnának, ha nem lennének Tebenned. Megvilágosítottál, világ világossága: és megláttalak és megszerettelek. Mert senki sem szeret, csak az, aki meglátott, és senki sem lel meg, csak az, aki szeret.

Szent Ágoston

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!
Jn 15,9-17

Elmélkedés

A megújulás forrása

Egyházunk 2000 éves történelmének egyes szakaszait szemlélve láthatjuk, hogy időnként szükség van a megújulásra. Mondhatnánk, hogy mindez csupán annak kérdése, hogy megvan-e bennünk a megújulás iránti vágy és a készség a változtatásra, az igény a fejlődésre? Könnyebb ugyanis ragaszkodni a jól bevált módszerekhez, mintsem megkockáztatni a bizonytalan eredményekkel kecsegtető változtatásokat. Könnyebb rutinszerűen végezni a feladatokat, mintsem újakkal kísérletezni. Szerencsés, ha az újítók eleve az Egyház keretein belül gondolkoznak, és megoldási javaslataikat készek alárendelni az egyházi irányításnak. Jó példa erre Assisi Szent Ferenc élete és az általa alapított szerzetesközösség. Ha viszont az egyházi vezetés részéről nem érezhető az elfogadás, az könnyen szakadásokhoz vezet, miként azt a reformáció esete és Luther Márton példázza. Meg kell hallgatnunk a kritikus észrevételeket, nem szabad azokat támadásnak vennünk és rögtön elutasítanunk, hanem felül kell vizsgálnunk korábbi gyakorlatainkat, a rosszat el kell vetnünk, a jót továbbra is meg kell tartanunk vagy még jobbá, még gyümölcsözőbbé kell tennünk.

A rutin, a hagyományoshoz való túlzott ragaszkodás életveszélyessé válhat. Ez nem csupán az egyházi életre vonatkozik, hanem a hívő ember lelki életére és kapcsolataira is. Szükségünk van a folyamatos megújulásra, mégpedig a Krisztusban való megújulásra és a szeretetben való újjászületésre. Isten kegyelmi ajándékait – s ezek között a szeretetet, amiről a mai evangélium tanít – azért kapjuk, hogy a saját magunk és mások lelki üdvösségét szolgáljuk vele. De ha ez rutinná, megszokottsággá válik, akkor elveszti lényegét. A papok hivatalnokokká válnak, a hívek pedig szentmisére járó robotokká. És akkor még csak azokról beszélünk, akik valamilyen módon legalább az Egyházhoz kapcsolódnak. De mi van azokkal, akik csak a megrögzöttséget látják az egyházi tevékenységekben és ez taszítja őket a közösségtől? Hogyan tud találkozni az emberek lelki éhsége és szeretet utáni vágya az Egyház által hirdetett örömhírrel? E kérdés hátterében az a feltételezés húzódik meg, hogy az Egyház Krisztustól kapott küldetése szerint valóban az örömhírt hirdeti és nem látszattevékenységet végez. Ők keresik a maguk boldogságát, mi hirdetjük a magunk üzenetét, ami Krisztus tanítása, de aligha találkozik a kettő, ha kiüresedett tanításunk, jelentés nélkülivé váltak szavaink.

Megújulni az evangéliumban, a szolgálatban, a szentségekben, az igehirdetésben, a hitben, a szeretetben, egyszóval megújulni Krisztusban, ez a célunk. Honnan vesszük ehhez az erőt? Krisztus szeretetéből. Ő mondta: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,15). Az ő szeretetében fedezhetjük fel a megújulás kimeríthetetlen forrását.

Elmélkedésünk befejezéseként még egy dolgot érdemes megemlíteni. Nem az a cél, hogy feltétlenül kitaláljunk valami újat. Nem kell megírnunk egy újabb evangéliumot, nem kell kitalálnunk egy nyolcadik szentséget. Ha az örökkévaló Istenre és az ő örökérvényű tanítására figyelünk, akkor lelki életünk, evangéliumi kereszténységünk az állandóan megújuló szeretetre fog épülni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, szeretet Istene! Te saját hasonlatosságodra teremtetted meg az embert és szívünkbe írtad a szeretet törvényét. Életünk során számtalan formában sugárzod felénk szereteted. Segíts, hogy ezt mindig észrevegyük és hálásak legyünk érte! Segíts, hogy szereteted megtapasztalása arra ösztönözzön minket, hogy továbbadjuk a szeretetet embertársainknak! Lelkünk mélyén újra és újra megszólal a hang, hogy megosszuk a szeretetet. Segíts, hogy ezt mindig örömmel tegyük! Add, hogy a te örömöd teljessé váljon mindazokban, akik szeretetközösségben vannak veled és szeretetben élnek egymással!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.”
Jn 15,18-21

Elmélkedés

Az elmúlt napok elmélkedései alapján azt gondolhatnánk, hogy a szeretet további szeretetet szül. Ha a Krisztusban hívőket szeretetre ösztönzi, készteti az Úr végtelen és önfeláldozó szeretete, akkor majd a keresztények szeretetét látva a világ is a szeretet útjára fog lépni. Ez azonban nincs így, erre előre figyelmezteti Jézus az ő követőit. Őt sem szerette mindenki, az ő tanítását sem tekintette követendőnek mindenki, az ő személye sem volt kedves mindenki számára. A hívő közösség tagjai – miközben egymás felé az Úrtól tanult szeretetben élnek – kívülről gyűlöletet, ellenségeskedést tapasztalnak. A világ ugyanis nem érti az új értékrendet, a szeretet életmódját, kihívásnak tekinti azt, mert szembesíti önmagával, s életvitele megváltoztatását várja tőle. E kívülről érkező negatív hatások közepette az Egyház közössége számára különösen is fontos az Úrhoz és szeretetéhez való ragaszkodás, valamint egymás megerősítése a hitben és a szeretetben.

Milyen nagy az ellentmondás: a hívők Krisztusért szeretik egymást, a nem hívők pedig Krisztusért gyűlölik őket. Krisztus szeretete az egyik embert szeretetre készteti, miközben a másikban gyűlölet fakad ugyanennek a szeretetnek láttán. Ne legyünk elbizakodottak vagy túlzottan magabiztosak! Lehet, hogy a szeretet útján járok, de hitem meginoghat és elindulhatok az ellenkező irányba. Érdemes minden nap újra a kereszt elé állnom s innen indulnom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, add meg nekünk a szentség szomjúságát, a tökéletességre törő akarást, az Isten országáért való lelkesedést és az eljöveteléért való örömteli munkálkodást. Adj egyházadnak alázatot, ha dicsérik, apostoli öntudatot, ha szenved, és lángolást, ha Érted tanúságot kell tennie.

T. Suavert

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
Jn 15,12-17

Elmélkedés

Az előző napokban olvasottak után a szeretet új területére tér át Jézus beszédében. Korábban szó volt az Atya és a Fiú közti kölcsönös szeretetről, amely kiárad, kiteljesedik az emberek felé, s amelyet a Krisztusban hívők viszonoznak. Az Isten iránti szeretet mellett megjelenik az emberek egymás közti szeretete, amelynek mintája és forrása szintén Krisztus irántunk való szeretete. „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” (Jn 15,12) – olvassuk a mi Urunk szavait a mai evangélium részletében.

Tanítványainak egymás iránti szeretetéről korábban már beszélt, mint olyan jelről, illetve ismertetőjegyről, amely alapján felismeri majd a világ, hogy Krisztushoz tartoznak (vö. Jn 13,35). Mindebben a mérték Krisztus önfeláldozó, személyes, nagylelkű, jóakaró és szeretetre ösztönző szeretete. És talán ezt az utóbbi tulajdonságot érdemes mai elmélkedésünkben kiemelni. Akkor értettük meg valójában Krisztus kereszthalálban megmutatkozó szeretetét és a kereszt titkát, ha ez minket is életünk teljes odaadására indít, a szeretet gyakorlására ösztönöz. A szeretet útja a kereszttől indul és abból az élményből fakad, hogy Krisztus annyira szeretett engem, hogy kész volt meghalni értem. A szeretet útja a kereszttől indul és az örök életre vezet, mert Isten megjutalmaz minden szeretetből fakadó jócselekedetet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Atyánk, Te az igazság Igéjét és a megszentelő Szentlelket elküldted a világba, s ezzel kinyilvánítottad csodálatos belső életedet az emberek előtt. Add, hogy az igaz hit megvallásában az örök Szentháromság dicsőségét megismerjük és a fölséges hatalmú Egy-Istent imádjuk.

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.”
Jn 15,9-11

Elmélkedés

A szeretet vonatkozásában a kölcsönösség témájára tér át Jézus. A Fiú és az Atya kölcsönösen szeretik egymást. A mi Urunk azt a szeretetet sugározza felénk, emberek felé, amelyet az Atyától tanul, s amelyben az Atyától részesül. Azzal a szeretettel fordul felénk, amellyel őt szereti a mennyei Atya, s azt várja tőlünk, benne hívőktől, hogy viszonozzuk szeretetét. Ismételten a parancsok megtartásának szükségességéről tanít, amelyről korábban már volt szó. A krisztusi parancsok szerinti élet, az evangéliumi igazság szerinti élet ugyanis a szeretet bizonyítéka, jele. A szeretet túllép az érzelmek és a szavak szintjén. Jézus életében ez nyilvánvalóan megmutatkozik a szenvedés és a halál vállalásában, amely az Atyának való feltétlen engedelmesség jele. Minél erősebb bennünk az Atya iránti szeretet, annál inkább fogjuk üdvösségszerzőnek tekinteni Isten parancsait, törvényeit. Nem terhek ezek számunkra, amelyek elveszik életünk örömeit, hanem olyan útmutatások, amelyek a boldogság megélésében segítenek.

Meggyőző ereje, követésre indító hatása csak a szeretetből teljesen odaadott életnek, az önfeláldozásnak van. A szeretet gyakorlásában emberi erőm megfogyatkozik, testem elgyengül. Ez az erőtlenedés a szeretet velejárója. Nemde ezt látjuk Krisztus esetében is? Kész vagyok-e szeretetből odaadni Istennek magamat?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönjük, Urunk, a kenyeret és a bort. Köszönjük az asztalt, amit mindennap megterítesz számunkra. Köszönjük, hogy az élet nem tévút, hanem hazafelé vezető ösvény. Köszönjük Neked, hogy nem kell kétségbeesnünk. Egészen Rád hagyatkozunk, Istenünk.

Jörg Zink

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Jn 15,1-8

Elmélkedés

Az elmúlt napokban azokat a részleteket olvastuk az utolsó vacsorán mondott beszédből, amelyekben Jézus az Atyával való kapcsolatáról, egységéről tanította apostolait, amely mintegy mintája annak, hogy tanítványai milyen kapcsolatban legyenek ővele. Erre a témára tér át a mi Urunk a mai evangéliumban a szőlőtőről szóló példázattal. A hasonlat szerint Jézus a szőlőtő, akihez szőlővesszők módjára kapcsolódnak tanítványai, követői, mindazok, akik hisznek benne. Miként az egykori hallgatóság számára, ugyanúgy nekünk is – magunk elé képzelve a képet – az első pillanatban világossá válik, hogy a Jézustól való elszakadás a megsemmisülést jelentené. Miként a szőlővesszők életképtelenné válnak, ha lemetszik őket a szőlőtőről, ugyanúgy mi sem élhetünk Krisztus nélkül. Természetesen nem elégedhetünk meg a passzív kapcsolódással, hanem az a feladatunk, hogy termést hozzunk, azaz Krisztus iránti szeretetünkből fakadjanak jócselekedetek. Jótetteink által tehát Krisztus szeretetét továbbítjuk az embereknek, akik ezt megtapasztalva Istent fogják magasztalni.

A hasonlat nem csupán az én Krisztushoz kötődő személyes kapcsolatomat szemlélteti, hanem közösségi vonatkozása is van. Mindannyian, akik az Egyház tagjai vagyunk, a közös szőlőtőhöz kapcsolódunk és rajta keresztül egymással is kapcsolatban vagyunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Fiadat a világba küldted, hogy ott szenvedjen és meghaljon. Küldetését véghez vitte, és így lett számunkra az élet és az öröm forrása. Tedd ma teljessé örömünket. Add, hogy meg lehessen látni, hogy Ő bennünk él: bennem, családomban, minden keresztény közösségben és mindenütt a világon.

A. Pereira

Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.”
Jn 14,27-31a

Elmélkedés

Az utolsó vacsorán mondott beszédének folytatását olvassuk a mai evangéliumban, amelyben Jézus az általa adott, hozott békéről, békességről beszél. Isten békéje ez az ember számára, amely nyugalmat, békességet teremt bennünk. A beszédnek ez a részlete abból indul ki, hogy Jézus észreveszi az apostolok nyugtalanságát. Valószínűleg megértették, hogy azért beszél nekik Mesterük ilyen hosszasan és azért mond ilyen dolgokat, mert ez az utolsó alkalom, hogy velük van s tanítja őket. Nyugtalanság tölti el őket Jézus sorsa és saját sorsuk iránt. Jézus kijelenti: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek” (Jn 14,27). Vegyük észre, hogy ő nem egyszerűen kívánja a békét, vagy köszöntésének része, hanem ő a békesség adományozója.

Hogyan kell azt értenünk, hogy Jézus a béke elhozója? Talán általános fegyverletételt hirdet az ellenséges népek között? Talán megszünteti a háborúkat a földön? Talán munkájának elismeréseként Nobel-békedíjat kap? A forrongó világot, a háborúk áldozatait látva örülnénk ennek. Jézus esetében azonban másra érdemes gondolnunk. Az ószövetségi időkben a próféták úgy beszéltek az eljövendő messiási időkről, mint a béke korszakáról. Ez az idő köszöntött be, jött el Jézus fellépésével. A Jézus által adott lelki békesség a világ nyugtalanságában is a miénk. És ha mindenki ebben a lelki békében él, akkor talán nem lesz kedve senkinek háborúzni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Olyan tökéletlen vagyok, Uram, hogy a főnehézségem legtöbbször már az: hogyan és mivel kezdjem, hogy más legyek. Neked kell eljönnöd, Neked kell megvilágítanod kezdésem indításait. Tudom, hogy a kezdés kezdete: szeretettel teljesíteni a mindennapok legkisebb kötelességeit – olyan szeretettel, hogy az mindent átragyogjon.

L. Christine