Battaplébánia

Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?” Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!” Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Jn 21,20-25

Elmélkedés

Péter apostol háromszori szeretet-vallomása után, valamint azt követően, hogy az Úr őrá bízza közösségének vezetését, Jézus Péter kérdésére a „szeretett tanítvány,” János apostol sorsáról beszél. A hagyomány szerint János magas kort ért meg, az I. század vége táján halhatott meg. Magas életkora miatt ebben az időben elterjedt a keresztények között az a vélekedés, hogy János nem hal meg vagy legalábbis megéri Krisztus második eljövetelét. Az evangéliumnak ez a részlete Jézus szavai alapján igyekszik cáfolni a Jánossal kapcsolatos téves vélekedést.

Péter apostol azt a sorsot kapja, hogy vértanú legyen, életét adja Jézusért, vérével tanúskodjon róla. János sorsa más, ő nem lesz vértanú, de ő is tanúságot tesz, mégpedig szavaival, igehirdetésével, valamint írásával, az evangéliummal. Mindketten Krisztus követői, mindketten a tanúságtétel útján járnak. Mindketten onnan indultak, hogy megtapasztalták az Úr irántuk való szeretetét, miként a többi apostolnak és tanítványnak is ez volt az első élménye a Jézussal való találkozásukkor.

Érzem-e, hiszem-e, hogy Jézus engem is ugyanúgy szeret, mint Pétert, Jánost vagy többi tanítványát? Megvallom-e szeretetemet az Úr iránt? Tanúságot teszek-e róla a világban az emberek előtt? Szavaimmal és életemmel kell e kérdésekre válaszolnom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Vétkeztem, és eltűrted. Elhagytalak, és még mindig fönntartasz. Ha bánkódom, megbocsátasz. Ha vissza térek, ismét befogadsz. Ha halogatom ezt, vársz rám. Visszahívsz, ha eltévedek. Édesgetsz, ha ellenállok. Megvárod, míg felébredek kábultságomból. És egészen magadhoz ölelsz, ha Hozzád térek.

Szent Ágoston

Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”
Jn 21,15-19

Elmélkedés

Háromszor hangzik el ugyanaz a kérdés. Jézus háromszor kérdezi ugyanazt Péter apostoltól. Péternek háromszor kell válaszolnia, megvallani szeretetét az Úr iránt. Az ismételt kérdezés azt mutatja, hogy Jézus több szeretetet vár Pétertől, mint a többiektől. Ezt vehetjük úgy, hogy háromszori tagadását teszi jóvá Péter azzal, hogy háromszor vallja meg szeretetét. De értelmezhetjük úgy is, hogy ő a korábbiakban is kimutatta már az Úrhoz való ragaszkodását, szeretetét és hitét, lelkesedése Jézus iránt nagyobb lehetett a többi apostolénál.

A háromszori szeretet megvallás bevezeti azt, hogy Jézus milyen különleges feladatot bíz Péterre. Akiben nagyobb a szeretet, annak több lesz a feladata, nagyobb lesz a felelőssége. Ennek megfelelően Péter kapja meg elsőként a krisztusi közösség, az Egyház vezetését. Lényeges elem itt, hogy a Jézus iránti szeretet alapozza meg Péter vezetői feladatát. Nem arra kíváncsi, hogy szereti-e apostola az embereket, hanem hogy őt szereti-e. Az Úrnak nem az a fontos, hogy Péter odaadja-e életét az emberekért, hanem hogy kész-e Jézusért élni és meghalni.

Amikor a hívek imádkoznak püspökükért, papjaikért vagy az egyházi vezetőkért, akkor elsősorban azt kérjék Istentől, hogy napról napra növekedjen bennük a Krisztus iránti szeretet és ebből fakadjon hivatásuk hűséges teljesítése.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható, irgalmas Istenünk, Te megadtad nekünk, embereknek az üdvösség és örök élet ajándékát. Tekints ránk kegyesen, és erősítsd meg lelkünket, melyet Te alkottál. Add, hogy halálunk órája a kegyelem állapotában találjon, és szent angyalaid kísérjenek minket, Teremtőnk a te színed elé.

Abban a időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.
Jn 17,20-26

Elmélkedés

Főpapi imájának befejező részében Jézus mindazokért imádkozik, akik az apostolok szavára eljutnak a benne való hitre. E szavak előrevetítik, hogy az apostoli igehirdetés és szolgálat, valamint az Egyház szolgálata az évszázadok és évezredek folyamán eredménnyel fog járni. Eredménnyel annak ellenére is, hogy folyamatosan szembe kell néznie az elutasítással, a gyűlölettel.

Az apostolok érdemének kell tekintenünk, hogy elfogadták Jézus hívását, megismerték az Úr személyét és tanítását, s benne felismerték a Megváltót. Érdem azért, mert személyes döntés volt ez részükről. Érdem, mert sok kortársuk ellentétes döntést hozott, az elutasítást választotta. Érdem, hogy kitartottak Jézus mellett, mert ez szeretetüknek a jele.

A hívőknek, akikért Jézus itt imádkozik, az az érdeme, hogy bár nem hallották személyesen Jézust, nem láthatták ők, mégis az apostolok szavának köszönhetően eljutnak a hitre. Ők is személyes döntést hoznak, ők is szeretetüket akarják kifejezni. A Krisztusban hívők hitbeli és szeretetbeli egysége jelként szolgál a világban, hogy Jézus valóban az Atya küldötte, jelként, amelyet látva ők is eljuthatnak a hitre. Egység csak ott van, ahol mindenki elfogadja az Atya irgalmát, a Fiúra mint Megváltóra tekint és engedi, hogy a Szentlélek vezesse. Én is az egység jele vagyok?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Te kedveled és helyreállítod lelkünk ártatlanságát. Fordítsd magadhoz szolgáid szívét, hogy Szentlelked tüzétől fölgyulladva, állhatatosak maradjunk a hitben és buzgók a jócselekedetekben.

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás. Most tehozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból. Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.
Jn 17,11b-19

Elmélkedés

Főpapi imájának ma olvasott részletében Jézus az apostolokért imádkozik. Küldetése, munkássága szorosan összefonódik az általa választott apostolokkal, akik az eljövendő Egyház, a krisztusi közösség előképei. Az Úr nekik nyilatkoztatta ki az Atyát és most nekik adja a feladatot, hogy az Atyához való visszatérése után ők tegyenek tanúságot az Atyáról, mintegy folytatván Mesterük munkáját.

Érdemes elgondolkoznunk azon, hogy Jézus Atyáról szóló kinyilatkoztatásának talán legfontosabb eleme az, hogy Isten irgalmas, megbocsátó. Már önmagában a megváltás ténye, a Megváltó elküldése is az Atya irgalmáról tanúskodik. Hitünknek és vallásosságunknak az az alapja, hogy Isten nem büntetni akar minket, hanem megbocsát. Amikor Jézus új közösséget hoz létre, új vallást alapít, akkor ezt annak tudatában teszi, hogy az ember nem élhet irgalom nélkül. Nem élhetünk, nem remélhetünk anélkül, hogy Istenre, mint megbocsátó Atyára tekintenénk. Elismerjük, hogy megváltásra szorulunk és hisszük, hogy Isten szabadít meg minket bűneink terhétől.

Az irgalomban gazdag Atyáról és a megbocsátásról kell az Egyház közösségének is tanúságot tennie, mert ez a küldetésünk a világban. Isten emberek iránti szeretete az ő irgalmasságában, a megbocsátásában valósul meg. Vezessük az embereket az irgalmas Atyához!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, zárj szíved mélyébe, és ott maradva égess, tisztíts, hevíts, hajlíts és egyszerűsíts szíved kívánsága és igénye szerint.

Teilhard De Chardin

Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél. Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt! Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők– hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.”
Jn 17,1-11a

Elmélkedés

Jézus főpapi imájának szokás nevezni azt a részt, amelyet a következő napokban olvasunk az evangéliumban. Az ima az utolsó vacsorán hangzott el, közvetlenül az apostolokhoz intézett búcsúbeszéd után. Jézus kifejezetten az Atyához szól, hozzá imádkozik, de szavainak fültanúi az apostolok. Korábban Jézus mindig félrevonult, amikor az Atyához akart imádkozni, az ő Atyjával akart beszélni. Előfordult, hogy az egész éjszakát imádságban töltötte, de ennek nem voltak sem az apostolok, sem a tanítványok, sem más emberek a tanúi. Most viszont az általa választottak jelenlétében imádkozik, tehát akarja azt, hogy övéi hallják imáját.

Az ima fontos teológiai kijelentést tartalmaz arról, hogy Jézus az Isten Fia. Az Atya Fiának tekinti magát, aki küldetésének hűséges és engedelmes teljesítésével, azaz a szenvedés és a halál vállalásával dicsőséget szerez az Atyának. A Fiú azt kéri az Atyától, hogy önfeláldozása után az Atya is dicsőítse meg őt. Itt a feltámadásra kell gondolnunk, pontosabban a feltámasztásra, mint az Atya cselekedetére.

Jézus imádsága annak mintája, ahogyan az Atyához imádkoznunk kell. Úgy tekintünk Istenre, mint szerető és gondviselő Atyánkra, akihez bátran fordulhatunk kéréseinkkel. Főként akkor, ha keresztény életünk dicsőséget szerez Istennek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus, Te a világ világossága, Te vagy az út, amelyen ma járok. Te vagy az igazság, amely vezet. Te vagy az élet, amelyet megtalálok. Add nekem szeretetedet, hogy mindenben megtaláljalak.

Jörg Zink

Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.” Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”
Jn 16,29-33

Elmélkedés

Jézus utolsó vacsorán mondott beszédének végéhez érkeztünk a mai evangéliummal. Eddig apostolaihoz beszélt, ezt követően pedig továbbra is az utolsó vacsora termében maradunk, de már a mennyei Atyához intézi szavait, főpapi imáját. Búcsúszavainak végén az apostolok kijelentik, hogy most már hisznek, mert Mesterük nem hasonlatokban tanítja őket, hanem nyíltan beszél hozzájuk. Hiszik, hogy Jézus az Atyától jött, ő az Atya küldötte. Megértik, hogy Jézus azt tanította nekik éveken át, amit az Atyától hallott, amit az Atya bízott rá. Világossá válik számukra, hogy Mesterük minden cselekedetét az Atya nevében tette.

Az apostolok szavai alapján mi is megfogalmazhatjuk a magunk és az Egyház hitvallását: hiszünk Jézus Krisztusban, aki öröktől fogva az Atyánál volt. Hiszünk Jézus Krisztusban, aki az idők teljességében az Atyától, az ő küldötteként jött el a világba. Hiszünk Jézus Krisztusban, aki földi élete során az Atyától kapott küldetését hűségesen teljesítette, s ennek legfőbb mozzanata az ő kereszthalála és feltámadása. Hiszünk Jézus Krisztusban, aki küldetését befejezvén visszatért az Atyához. Hiszünk Jézus Krisztusban, aki közbenjárónk a mennyei Atyánál. Hiszünk Jézus Krisztusban, aki a mennyországba vezet bennünket, a mi Atyánkhoz, az Istenhez.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örök, mindenható Isten, aki az alázatosokat kegyelmes tekinteteddel vigasztalod, végtelen hálát adok szent fölségednek, hogy könyörülvén rajtam, bűneimnek rútságából kihoztál engem.

Pázmány Péter

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket.
Mk 16,15-20

Elmélkedés

Gyalog

Évekkel ezelőtt az ausztriai Mariazellben voltunk zarándoklaton. A szentmise befejeztével, amint kiléptem a kegytemplomból, megpillantottam két huszonéves fiatalt, akik a templomajtó mellé támasztott hátizsákjukat igazgatták, majd felsegítették egymásnak. Mindkét hátizsákon a lengyel zászló és a lengyel pápa, az azóta szentté avatott II. János Pál pápa képe volt, valamint egy kagyló. Gyorsan összeállt fejemben a kép, miszerint ők Lengyelországból zarándokolnak a spanyolországi Santiago de Compostelaba. A Szent Jakab sírjához induló zarándokok jelképe már a középkorban is a kagyló volt. Lengyelül nem tudván kezemmel nyugat felé mutatva kérdeztem tőlük: Santiago de Compostela? Bólogattak és a maguk nyelvén igennel válaszoltak. Aztán már csak kezemmel mutatva kérdeztem, hogy gyalog? A válasz ugyanaz volt, bólogatás és igen, aztán mivel látták, hogy pap vagyok letérdeltek, amiből könnyen kitaláltam, mit kérnek. Megáldottam őket és ők elindultak. Legalább 2000 kilométerrel a hátuk mögött és legalább ennyivel előttük elindultak. Gyalog. Ekkor lépett oda mellém egy fiatal a csoportunkból, aki attól rettegett, hogy sokat kell gyalogolni az autóbuszig: „Atya, milyen messze állt meg a busz?” „Háromszáz méter” – válaszoltam. Megkérdezte még, hogy gyalog megyünk-e addig, de erre már csak magamban mosolyogva bólogattam, mint a lengyel zarándokok.

Utazásainkhoz sokféle közlekedési eszközt választhatunk, rövidebb távra mehetünk biciklivel vagy motorral, hosszabb távra autóval, busszal vagy vonattal, még távolabb akár repülővel. És bárhová mehetünk gyalog. Ez nem függ uticélunk távolságától. A gyerekek szokták kérdezni, hogy mivel ment Jézus fel a mennybe: repülővel, helikopterrel vagy űrrakétával? A válasz egyszerű: gyalog. A mennybe csak gyalog lehet eljutni.

Ma Jézus mennybemenetelét ünnepeljük, erről az eseményről olvasunk az evangéliumban. Miután parancsot adott a tizenegy apostolnak, hogy menjenek el az egész világra és hirdessék az örömhírt, „felvétetett a mennybe.” Nem kellett neki ehhez semmiféle közlekedési eszköz, hanem egyszerűen csak felemelkedett, amíg egy felhő el nem takarta őt apostolai szeme elől. Az Úr földi küldetése ezzel lezárult. A mennyei Atyától jött el emberi világunkba és a mennybe tért vissza küldetése befejeztével. Mi, akik követői vagyunk, csak gyalogszerrel járhatunk nyomában és csak gyalog követhetjük a mennybe. Háromszáz méternél egy kicsit többet kell mennünk és ez egy nagyon sajátos út, mert közben a lábunk sem éri a földet.

Most Jézus mennybemenetelét ünnepeljük, a jövő vasárnap pedig a Szentlélek eljövetelét, pünkösd napja lesz. A karácsonyra négy hétig tartó várakozással készülünk, ezt nevezzük adventnek. A húsvéti ünnepet a nagyböjt negyven napja előzi meg s ezt az időszakot is a várakozás, a készület jellemzi. A pünkösd valójában nem önálló ünnep, hanem a húsvéti időszak beteljesedése és lezárása, de ettől még nem feledkezhetünk meg a várakozásról. Miként az apostolok egykor összegyűlve várakoztak Krisztus ígéretének beteljesedésére, a Szentlélek eljövetelére, ugyanúgy mi is imádkozva várjuk a Szentlélek kiáradását!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Földi küldetésed teljesítése után visszatértél a mennybe. A mennyei Atya küldött téged a világba s hozzá tértél vissza. A mennybemenetel számodra megdicsőülés volt. Hisszük, hogy minden embert a mennybe hívsz és megmutatod nekünk az üdvösségre, az örök életre vezető utat. Segíts, hogy vágyakozzunk az üdvösségre és mindent megtegyünk annak érdekében, hogy halálunk és feltámadásunk után elnyerjük azt. Mutass nekünk utat a mennyország felé! Vezess minket az örök életre! Vezess minket mennyei Atyánkhoz!

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket.
Mk 16,15-20

Elmélkedés

Gyalog

Évekkel ezelőtt az ausztriai Mariazellben voltunk zarándoklaton. A szentmise befejeztével, amint kiléptem a kegytemplomból, megpillantottam két huszonéves fiatalt, akik a templomajtó mellé támasztott hátizsákjukat igazgatták, majd felsegítették egymásnak. Mindkét hátizsákon a lengyel zászló és a lengyel pápa, az azóta szentté avatott II. János Pál pápa képe volt, valamint egy kagyló. Gyorsan összeállt fejemben a kép, miszerint ők Lengyelországból zarándokolnak a spanyolországi Santiago de Compostelaba. A Szent Jakab sírjához induló zarándokok jelképe már a középkorban is a kagyló volt. Lengyelül nem tudván kezemmel nyugat felé mutatva kérdeztem tőlük: Santiago de Compostela? Bólogattak és a maguk nyelvén igennel válaszoltak. Aztán már csak kezemmel mutatva kérdeztem, hogy gyalog? A válasz ugyanaz volt, bólogatás és igen, aztán mivel látták, hogy pap vagyok letérdeltek, amiből könnyen kitaláltam, mit kérnek. Megáldottam őket és ők elindultak. Legalább 2000 kilométerrel a hátuk mögött és legalább ennyivel előttük elindultak. Gyalog. Ekkor lépett oda mellém egy fiatal a csoportunkból, aki attól rettegett, hogy sokat kell gyalogolni az autóbuszig: „Atya, milyen messze állt meg a busz?” „Háromszáz méter” – válaszoltam. Megkérdezte még, hogy gyalog megyünk-e addig, de erre már csak magamban mosolyogva bólogattam, mint a lengyel zarándokok.

Utazásainkhoz sokféle közlekedési eszközt választhatunk, rövidebb távra mehetünk biciklivel vagy motorral, hosszabb távra autóval, busszal vagy vonattal, még távolabb akár repülővel. És bárhová mehetünk gyalog. Ez nem függ uticélunk távolságától. A gyerekek szokták kérdezni, hogy mivel ment Jézus fel a mennybe: repülővel, helikopterrel vagy űrrakétával? A válasz egyszerű: gyalog. A mennybe csak gyalog lehet eljutni.

Ma Jézus mennybemenetelét ünnepeljük, erről az eseményről olvasunk az evangéliumban. Miután parancsot adott a tizenegy apostolnak, hogy menjenek el az egész világra és hirdessék az örömhírt, „felvétetett a mennybe.” Nem kellett neki ehhez semmiféle közlekedési eszköz, hanem egyszerűen csak felemelkedett, amíg egy felhő el nem takarta őt apostolai szeme elől. Az Úr földi küldetése ezzel lezárult. A mennyei Atyától jött el emberi világunkba és a mennybe tért vissza küldetése befejeztével. Mi, akik követői vagyunk, csak gyalogszerrel járhatunk nyomában és csak gyalog követhetjük a mennybe. Háromszáz méternél egy kicsit többet kell mennünk és ez egy nagyon sajátos út, mert közben a lábunk sem éri a földet.

Most Jézus mennybemenetelét ünnepeljük, a jövő vasárnap pedig a Szentlélek eljövetelét, pünkösd napja lesz. A karácsonyra négy hétig tartó várakozással készülünk, ezt nevezzük adventnek. A húsvéti ünnepet a nagyböjt negyven napja előzi meg s ezt az időszakot is a várakozás, a készület jellemzi. A pünkösd valójában nem önálló ünnep, hanem a húsvéti időszak beteljesedése és lezárása, de ettől még nem feledkezhetünk meg a várakozásról. Miként az apostolok egykor összegyűlve várakoztak Krisztus ígéretének beteljesedésére, a Szentlélek eljövetelére, ugyanúgy mi is imádkozva várjuk a Szentlélek kiáradását!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Földi küldetésed teljesítése után visszatértél a mennybe. A mennyei Atya küldött téged a világba s hozzá tértél vissza. A mennybemenetel számodra megdicsőülés volt. Hisszük, hogy minden embert a mennybe hívsz és megmutatod nekünk az üdvösségre, az örök életre vezető utat. Segíts, hogy vágyakozzunk az üdvösségre és mindent megtegyünk annak érdekében, hogy halálunk és feltámadásunk után elnyerjük azt. Mutass nekünk utat a mennyország felé! Vezess minket az örök életre! Vezess minket mennyei Atyánkhoz!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.
Jn 16,23b-28

Elmélkedés

„Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek” (Jn 16,23) – olvassuk Jézus szavait a mai evangéliumban. Hogyan értsük szavait? Ha a diák ellustálkodja a napot tanulás helyett, kérheti azt, hogy a másnapi dolgozata hibátlan legyen? Ha valaki egy munkahelyi balesetben eltörte a lábát, kérheti-e, hogy másnapra meggyógyuljon? Ha valaki szerencsejátékban elveszítette a pénzét, kérheti-e azt, hogy a következő héten övé legyen a főnyeremény? Beleférnek ezek a kérések a „bármi” keretébe? Teljesíteni fogja azokat Isten? Aligha. Egyesek bizonyára szívesen vonatkoztatnák Jézus szavait a felsorolt példák területeire vagy hasonlókra, de ez a kijelentés teljes félreértése. Az imádság nem pótolja emberi mulasztásunkat. Az imádság nem pótolja emberi kötelességszegéseinket. Az ima nem teszi semmissé az emberi hibáinkból, gyengeségünkből fakadó rosszat. Az ima nem fogja segíteni bűnös és káros szenvedélyeinket. Az ima arra való, hogy lelki kincsekért imádkozzunk, mindazért, ami lelkünk javát szolgálja.

Jézus kijelentésének súlypontja ott van, hogy az ő nevében kell imádkoznunk. Ő a közbenjárónk az Atyánál. Visszatér a mennybe, ahonnan jött, de továbbra is figyel kéréseinkre és kegyelmével segíti életünket. Tanuljunk meg az ő nevében, helyesen imádkozni!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, kegyelmed lassan, de biztosan egyházadba vezetett. Még azt a kegyelmet is adtad, hogy ezt a hivatottságot teljesen kihasználjam és üdvösségemre fordítsam. Vezess és állandóan vigyél végtelen irgalmad forrásához. Lelkem pedig lángoló imádással legyen tele.

John Henry Newman

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.
Jn 16,20-23a

Elmélkedés

Ismét a viszontlátásról és annak öröméről beszél Jézus. Szavait egyaránt érthetjük a feltámadása utáni időszakra vagy második eljövetelére. Az első pünkösd óta Szentlelke által Jézus jelen van a világban, az Egyházban. Az ő jelenléte a keresztény ember számára a belső, belülről fakadó öröm forrása, amelyet senki nem vehet el a hívőtől. Ha csupán egy pillanatnyi élethelyzet vagy kedvező élmény okozna örömet, azt nem lehetne tartósnak nevezni. Az igazi öröm mindig ajándék, mégpedig Isten ajándéka. Mondhatjuk, hogy részesedés Isten örömében. Életünk örömét akkor fogjuk megtalálni, ha állandóan Istenre figyelünk elismerve azt, hogy ő a teremtő és mi az ő teremtményei vagyunk. Ez a létezés öröme, az élet öröme. Istennek köszönhetjük életünket, és amikor ezt felismerjük, akkor valóban öröm tölti el szívünket.

Jézus nem úgy beszél az örömről, mint ami majd a jövőben fog elérhetővé válni. Nem is csupán úgy, mint ami feledteti a múltbeli nehézségeket, gondokat. Szavai szerint az öröm már a jelenben is megtapasztalható, az öröm állapotában élünk, mert érezzük Isten jelenlétét, kegyelmét és szeretetét.

Ha Isten valóban jelen van az életemben, akkor ez örömmel tölt el, s ezt fogom a világ felé sugározni. Legyek az öröm embere! Legyek Isten örömének továbbadója!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Gondviseléseddel úgy intézted, hogy egyházad Péterre épüljön. Add, hogy akit az ő utódává tettél, az néped számára a hit és kegyelmi közösség egységének látható forrása és alapja legyen.