Battaplébánia

Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre.
Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették. Ekkor másik szolgát küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele. Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek. Ezután már csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: „A fiamat csak becsülni fogják.” A szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: „Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!” Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből. Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az Írást?
A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett.
Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben.
Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak.
Mk 12,1-12

Elmélkedés

Jézus példabeszédet mond a gonosz szőlőmunkásokról, akik sorra bántalmazzák a gazda hozzájuk küldött szolgáit, majd végül megölik a fiát. A beszéd címzettjei, a főpapok és az elöljárók azonnal megértették, hogy az Isten által küldött próféták voltak a bántalmazott szolgák, a fiú pedig Jézus, aki e hasonlattal saját sorsáról beszélt előre.

A szőlőmunkások viselkedése a bűn három sajátosságát tárja elénk. Először is minden bűn lázadás. A teremtmény lázadása a Teremtő ellen. Az ember lázadása Isten ellen. Az ember nem akarja elfogadni ezt a viszonyt, nem hajlandó engedelmeskedni és szembeszegül Istennel. Ezt jelzi a történetben a szolgák engedetlensége. A bűn másik jellegzetessége, hogy egyre jobban eluralkodik az emberen, aki egyre nagyobb bűnöket követ el. Mivel nem kap minden bűnéért azonnali büntetést, megjön a bátorsága a nagyobbakhoz, egyre súlyosabb bűnöket követ el. Közben teljesen megfeledkezik arról, hogy felelős tetteiért, és egyszer biztosan számon fogják kérni cselekedeteit. Erre utal a hasonlatban a szolgák egyre fokozódó erőszakossága. A bűn harmadik tulajdonsága, hogy teljesen ésszerűtlen. Miért kerülne a gyilkosok tulajdonába a fiú öröksége, ha megölik őt?

A bűnre nincs ésszerű magyarázat. Az Isten elleni lázadásnak nincs ésszerű oka.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Üdvözítőm, Feléd emelem tekintetemet. Mit akarsz, hogy cselekedjem? Ha így volt a múltban, hogyan kell alakulnia jövőmnek? Milyen akadályokat kell eltávolítanom? Mit kell kerülnöm és mit cselekednem? Szólj, Uram, hallja a te szolgád.

Abban az időben a tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!”
Mt 28,16-20

Elmélkedés

Élet a szeretetben

XVI. Benedek pápa mondta a következőket: „Az ember, Isten képmása, a szeretetben lesz először teljesen önmaga. Az örök Atya irántunk való szeretetében elküldte Fiát hozzánk, és a Szentlelket ajándékozta nekünk, hogy Isten gyermekeivé tegyen bennünket. Váljunk e kegyelemhez méltóvá! A Szentháromságos Isten tartson meg mindenkor az ő szeretetében!” Az egykori pápa szavai szépen rávilágítanak a szeretetre, mint a Szentháromság lényegére, valamint a szeretetre, mint annak a kapcsolatnak alapjára, amely az embert Istenhez, az Atyához, a Fiúhoz és a Szentlélekhez fűzi.

Bár a Szentháromság esetében a keresztény és azon belül a katolikus hit központi igazságáról beszélhetünk, a keresztény emberek vallási és hitbeli ismereteiben meglehetősen a peremre szorult a téma, amely minden bizonnyal annak köszönhető, hogy a legnagyobb hittitokkal állunk szemben, amely alaposan próbára teszi értelmünket. A kérdések évszázadok óta ugyanazok: honnan tudjuk, hogy létezik a Szentháromság? Hogyan ismerjük meg a Szentháromság személyeit? Miként lehet egyetlen Istenben három személy? Hogyan alkot ez a három személy egyetlen Istent? Mi adja a Szentháromság személyeinek egységét és miben áll különbözőségük? Milyen kapcsolatban állnak egymással az isteni személyek, azaz az Atya, a Fiú és a Szentlélek? Milyen kapcsolat áll fenn az ember és a Szentháromság, illetve annak személyei között?

Nem szeretnék ezen a helyen túlzottan elvont teológiai fejtegetésbe kezdeni, csupán egyetlen szempontra szeretnék rámutatni. Az emberiség történetét – amit üdvtörténetnek is nevezhetünk – tekinthetjük Isten önkinyilatkoztatásának. Isten közli velünk, megismerteti velünk önmagát. Az idők során feltárja előttünk önmagát, benső életét. Ennek köszönhetően ismerhetjük meg őt. Emberi értelmünk aligha tudna bármit is felfogni, megérteni Istenből, ha ő nem mutatná meg, nem mondaná el, hogy ki valójában. Az Atya megmutatkozik a teremtésben és a szövetségkötésben, a Fiú a megváltásban és a Szentlélek a világ és az emberek megszentelésében. Isten az emberért, az ember iránti szeretetből, az ember üdvössége érdekében cselekszik. Isten közösséget, szeretetközösséget akar az emberrel.

Talán elsősorban nem is a Szentháromság titkának megértése a kulcskérdés számunkra, hanem az, hogy elfogadjuk-e felajánlását, azt, hogy vele szeretetben éljünk. Ha a szeretet a mi válaszunk, akkor már egészen közel vagyunk a szentháromsági személyekhez.

Közben természetesen érdemes elfogadnunk azt is, hogy Isten titok, aki szeretetének kifejezése által mindig új arcát mutatja nekünk. Megmarad számunkra az a tapasztalat is, hogy Isten elrejtőzik, visszahúzódik, nem tárja fel önmagát egészen az ember számára. Bizonyos mértékig megközelíthetetlen marad, legalábbis a földi életünk idejére. Halálunk és feltámadásunk után azonban eljuthatunk hozzá, ekkor tárja fel előttünk önmaga teljességét. Isten tökéletes megismerése olyan emberi vágyunk, amely erősíti bennünk a reményt, hogy a mennyországban örökre vele élhetünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Bizonyos mértékig megközelíthetetlen marad, legalábbis a földi életünk idejére. Halálunk és feltámadásunk után azonban eljuthatunk hozzá, ekkor tárja fel előttünk önmaga teljességét. Isten tökéletes megismerése olyan emberi vágyunk, amely erősíti bennünk a reményt, hogy a mennyországban örökre vele élhetünk.

(c) Horváth István Sándor
Mindenható Isten! Neked szentelem egész életem. Szüntelenül törekszem megismerésedre és akaratod teljesítésére. A te szeretetedet szeretném viszonozni és továbbadni embertársaim felé. Segíts engem méltó keresztény életet élni, hogy mindig az Atya gyermekének, a Fiú testvérének és a Lélek templomának érezhessem magam! Mennyei Atyám! Köszönöm neked az életem és hálás vagyok gondviselő szeretetedért és megbocsátó irgalmadért. Jézus Krisztus! Köszönöm neked, hogy megváltottál és az Atyához vezetsz! Szentlélek Isten! Köszönöm, hogy megszenteled életem és sugallataiddal megmutatod az üdvösségre vezető utat!

Abban az időben: Jézus ismét Jeruzsálembe ment tanítványaival. Amikor a templomban járt, odaléptek hozzá a főpapok, az írástudók meg a nép elöljárói, és megkérdezték tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?”
Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Feleljetek rá, és akkor majd én is megmondom nektek, hogy milyen hatalommal cselekszem. János keresztsége a mennyből volt-e vagy az emberektől? Válaszoljatok nekem!”
Erre tanakodni kezdtek egymás között. Így okoskodtak: „Ha azt mondjuk: „A mennyből volt”, azt fogja felelni: „Hát akkor miért nem hittetek neki?” Mondjuk talán azt, hogy Az emberektől?” Féltek azonban a néptől, mert mindenki azt tartotta, hogy János valóban próféta volt. Végül is ezt válaszolták: „Nem tudjuk.” Jézus erre azt felelte: „Akkor én sem mondom meg, milyen hatalommal cselekszem ezeket.”
Mk 11,27-33

Elmélkedés

Jézus jelképes cselekedete, tudniillik, hogy kiűzte a kereskedőket a jeruzsálemi templomból, felkeltette a vallási vezetők érdeklődését. A helyszínen való azonnali megjelenésükben, Jézushoz intézett kérdéseikben ne lássunk feltétlenül rosszindulatot. Nem a kereskedőket védik, hiszen szívük mélyén ők is érezhették, hogy alkalmasabb helyet is találhattak volna a templom előcsarnoka helyett munkájukhoz. Az írástudók és a vallási elöljárók feladata volt a templomban az istentisztelet irányítása s rendjének biztosítása. Jézus cselekedetében inkább a nekik szóló kritikát érezték. Tulajdonképpen az ő feladatuk lett volna a kereskedőket távol tartani a templomtól, de e kötelességüket elmulasztották. Inkább megtűrték őket, mert ebből a templomnak és nekik is hasznuk volt.

Ki hatalmazta fel Jézust, hogy rendet tegyen a templomban? Ki bízta meg őt ezzel? Emberi felhatalmazásra neki nem volt szüksége. Ő otthon van a templomban. Ez a hely az Isten háza, a mennyei Atya háza, akit Jézus saját Atyjának tekint. Ő a mennyei Atya Fia, akinek bármikor joga van belépnie az Isten házába, joga van ott tanítania, s ha szükséges, akkor joga van rendet tenni. Ezzel a hatalommal, Istentől kapott hatalommal cselekszik. Érvényes ez a templom megtisztítására és Jézus egész működésére, csodáira és tanítására egyaránt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Áldott légy, én Istenem, mert noha én minden jóra méltatlan vagyok, mégis a te nagylelkűséged és végtelen jóvoltod soha meg nem szűnik jót cselekedni, még a hálátlan és Tőled messze elrugaszkodott emberekkel is. Téríts minket magadhoz, hogy hálásak és ájtatosak legyünk, mert Te vagy ami üdvünk, erősségünk és bátorságunk.

Kempis Tamás

Abban az időben: Jézus ismét Jeruzsálembe ment tanítványaival. Amikor a templomban járt, odaléptek hozzá a főpapok, az írástudók meg a nép elöljárói, és megkérdezték tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?”
Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Feleljetek rá, és akkor majd én is megmondom nektek, hogy milyen hatalommal cselekszem. János keresztsége a mennyből volt-e vagy az emberektől? Válaszoljatok nekem!”
Erre tanakodni kezdtek egymás között. Így okoskodtak: „Ha azt mondjuk: „A mennyből volt”, azt fogja felelni: „Hát akkor miért nem hittetek neki?” Mondjuk talán azt, hogy Az emberektől?” Féltek azonban a néptől, mert mindenki azt tartotta, hogy János valóban próféta volt. Végül is ezt válaszolták: „Nem tudjuk.” Jézus erre azt felelte: „Akkor én sem mondom meg, milyen hatalommal cselekszem ezeket.”
Mk 11,27-33

Elmélkedés

Jézus jelképes cselekedete, tudniillik, hogy kiűzte a kereskedőket a jeruzsálemi templomból, felkeltette a vallási vezetők érdeklődését. A helyszínen való azonnali megjelenésükben, Jézushoz intézett kérdéseikben ne lássunk feltétlenül rosszindulatot. Nem a kereskedőket védik, hiszen szívük mélyén ők is érezhették, hogy alkalmasabb helyet is találhattak volna a templom előcsarnoka helyett munkájukhoz. Az írástudók és a vallási elöljárók feladata volt a templomban az istentisztelet irányítása s rendjének biztosítása. Jézus cselekedetében inkább a nekik szóló kritikát érezték. Tulajdonképpen az ő feladatuk lett volna a kereskedőket távol tartani a templomtól, de e kötelességüket elmulasztották. Inkább megtűrték őket, mert ebből a templomnak és nekik is hasznuk volt.

Ki hatalmazta fel Jézust, hogy rendet tegyen a templomban? Ki bízta meg őt ezzel? Emberi felhatalmazásra neki nem volt szüksége. Ő otthon van a templomban. Ez a hely az Isten háza, a mennyei Atya háza, akit Jézus saját Atyjának tekint. Ő a mennyei Atya Fia, akinek bármikor joga van belépnie az Isten házába, joga van ott tanítania, s ha szükséges, akkor joga van rendet tenni. Ezzel a hatalommal, Istentől kapott hatalommal cselekszik. Érvényes ez a templom megtisztítására és Jézus egész működésére, csodáira és tanítására egyaránt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Áldott légy, én Istenem, mert noha én minden jóra méltatlan vagyok, mégis a te nagylelkűséged és végtelen jóvoltod soha meg nem szűnik jót cselekedni, még a hálátlan és Tőled messze elrugaszkodott emberekkel is. Téríts minket magadhoz, hogy hálásak és ájtatosak legyünk, mert Te vagy ami üdvünk, erősségünk és bátorságunk.

Kempis Tamás

Miután Jézus a tömeg örömujjongása közben bevonult Jeruzsálembe, fölment a templomba. Ott körülnézett, és mindent szemügyre vett. Mivel már esteledett, a tizenkét apostollal együtt kiment Betániába. Amikor másnap eljöttek Betániából, Jézus megéhezett. Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult feléje, hátha talál rajta valami gyümölcsöt. De amikor odaért, csak leveleket talált rajta, mert még nem érkezett el a fügeérés ideje. Ekkor így szólt: „Senki se egyék rólad gyümölcsöt soha többé!” Tanítványai is hallották ezt.
Nemsokára Jeruzsálembe érkeztek. Jézus bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik a templomban adtak-vettek. A pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatta, és senkinek sem engedte meg, hogy bármit is keresztülvigyen a templom területén. Azután megmagyarázta: „Hát nem azt tanítja az Írás: „Az én házamat minden nép az imádság házának nevezi majd?” Ti pedig rablók barlangjává tettétek.” Amikor a főpapok és az írástudók értesültek erről, azon tanakodtak, miképpen okozzák vesztét. Féltek ugyanis tőle, mert az egész nép lelkesedett tanításáért. Amikor beesteledett, Jézus tanítványaival együtt elhagyta a várost.
Másnap reggel, amikor a fügefa mellett vitt el az útjuk, látták, hogy tövestül elszáradt. Péter visszaemlékezve Jézus szavaira, így szólt hozzá: „Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt!” Jézus ezt válaszolta nekik: „Higgyetek az Istenben! Bizony mondom nektek, ha valaki azt mondja a hegynek: „Emelkedjél föl, és vesd magad a tengerbe”, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, az valóban úgy is lesz. Azért mondom nektek, bármit kértek imádsággal, higgyétek, hogy megkapjátok, és el is nyeritek. Amikor pedig imádkozni készültök, bocsássatok meg annak, akire nehezteltek, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket! Mert ha ti nem bocsátotok meg egymásnak, mennyei Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.”
Mk 11,11-26

Elmélkedés

A mai evangéliumban a kereskedők templomból való kiűzéséről olvasunk, amelyet a fügefa megátkozásának története foglal keretbe. Egyáltalán nem csodálkozunk azon, hogy a fügefán csupán zöldellő levelek vannak, gyümölcs még nem terem rajta olyankor, amikor még nincs itt az érés ideje. Jézus viszont másként látja a helyzetet, ő már most érett gyümölcsöt szeretne látni a fán. Mivel nem talál, megátkozza és a fa másnapra elszárad. Mindkét esetben Jézus meglehetősen szenvedélyes, szinte indulatos. Könyörtelen határozottsággal viselkedik a templomban tevékenykedő kereskedőkkel szemben és nem kegyelmez a fügefának. Mi indokolja indulatát? Mit ártottak neki ezek az árusok? És mit ártott neki az ártatlan fügefa?

Mindkét esetnél Jézus jelképes cselekedetet tesz, amelyek a messiási idő beköszöntét jelzik. A világba érkező Messiástól azt várták, hogy helyreállítja majd a templom rendjét, az istentisztelet helyének rendjét és Isten házát újra az imádság házává teszi. Jézus pontosan ezt teszi, amikor helyteleníti a kereskedők jelenlétét ezen a helyen. A fügefa esetében pedig azt akarja jelezni, hogy most jött el a messiási idő, most van itt a megtérés ideje, nem kell már tovább várakozni. Aki felkészült és a bűnbánat gyümölcsét termi, annak eljött a megváltás ideje.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Vedd, Uram, és fogadd el egész szabadságomat, emlékezetemet, értelmemet, akaratomat, mindent, amim. csak van. Te adtad mindezt nekem, s én Neked’ adom vissza, Uram. Minden a tiéd, rendelkezz velük szabad tetszésed szerint. Egyedül szeretetedet és kegyelmedet add nekem, s nekem ez elég.

Loyolai Szent Ignác

Abban az időben: Tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és a nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!
Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt Felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton.
Mk 10,46-52

Elmélkedés

Útja során tanítványai kíséretében Jézus éppen elhagyja Jerikó városát, amikor egy Bartimeus nevű vak koldus kéri segítségét. Kérése meghallgatásra talál, Jézus csodás módon meggyógyítja őt, visszaadja szemevilágát, miközben kijelenti, hogy a gyógyulás a vak hitének köszönhető.

Milyen hitre gondolt Jézus? A történetben nincs szó arról, hogy a vak kifejezetten megvallotta volna hitét, nem is kérte ezt tőle senki. Honnan tudta mégis Jézus, hogy a vak hisz benne, isteni erejében és hatalmában? A válasz abban rejlik, hogy a vak „Dávid fiának” nevezte Jézust, amikor megszólította őt, illetve amikor hallgatásra intették őt a tanítványok, akkor többször megerősítette ezt. Abban a korban általánosan elterjedt volt a zsidók között a vélekedés, mely szerint az eljövendő Messiás Dávid király leszármazottja, „Dávid fia” lesz. Amikor tehát a vak koldus így szólítja meg Jézust, akkor ezzel azt fejezi ki, hogy hisz abban, hogy ő a Messiás. Hitének egy másik jele is van. A prófétai jövendölések szerint a messiási időkben rendkívüli csodák fognak történni, a némák beszélni tudnak majd, a bénák járni, a vakok pedig látni fognak. Amikor Bartimeus a gyógyulás reményében fordul Jézushoz, akkor kifejezi, hogy hisz abban, hogy eljött a messiási idő, most van itt az ideje, hogy ő, a vak ember lásson. Ezt a hitet jutalmazta meg a mi Urunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Győzelmes Jézusunk, tündöklő szép napunk, világosítsd szívünket, erősítsen minket szent feltámadásod! Szentséges áldozat, élőket, holtakat megsegítő irgalom, feltámadás, élet! Jézus, hála néked!

Abban az időben: Jézus és a tanítványok úton voltak Jeruzsálem felé. Jézus elöl ment, a tanítványok pedig aggódva követték őt.
Jézus ismét magához hívta a tizenkettőt, és arról kezdett nekik beszélni, hogy mi vár reá. „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát átadják a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, kiszolgáltatják a pogányoknak, és azok kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik. De harmadnapra feltámad.”
Akkor Zebedeus fiai, Jakab és János, odamentek Jézushoz, és ezt mondták neki: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk!” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.”
Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek! Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!”
Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és a bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.”
Amikor a többi tíz ezt meghallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De köztetek ez ne így legyen! Ha valaki közületek ki akar tűnni, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája! Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
Mk 10,32-45

Elmélkedés

Péter kérdésére az őérte mindent elhagyók jutalmáról tanított Jézus. A jutalom hallatán megindult Jakab és János fantáziája. Könnyedén elengedték fülük mellett Mesterük szavait azzal kapcsolatban, hogy Jeruzsálembe érve szenvedés és halál vár rá. Az ő fejükben egészen más gondolatok jártak. A gazdagság veszélyéről már hallottak, de arra nem gondoltak, hogy a hatalomvágy, a dicsőségvágy éppoly veszélyes lehet az ember számára. Valószínűleg nem csupán kettejük fejében jártak ilyen gondolatok, hanem a többi apostol is hasonlóan gondolkozott, máskülönben nem nehezteltek volna meg társaikra.

Tanítványainak ilyen helytelen gondolkodása és viselkedése lehetőséget ad Jézusnak, hogy a szolgálatról, a szolgáló lelkület fontosságáról tanítsa őket. Az emberből szinte ösztönösen tör fel a vágy, hogy mások fölé kerekedjen, másokon uralkodjon, másokat vezessen. Ez a vágy azonban túlhatalmasodhat, megfékezhetetlenné válhat az emberben, aki ekkor már minden eszközt megragad, hogy mások felett éreztesse hatalmát. Jézus azt kéri tanítványaitól, hogy ne engedjenek az ilyen helytelen vágyaknak, hanem mindig a szolgálat szándékával közeledjenek embertársaik felé, kerüljék a versengést. Ismét saját példáját hozza fel az Úr, aki nem uralkodni jött a világba, hanem szolgálni. Isten szolgája ő, aki példát mutat a szolgálatra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megvallom. Uram, és áldalak érte, hogy bennem képmásodat teremtetted meg, hogy Rád emlékezve Rólad elmélkedjem, Téged szeresselek. De ezt a képmást annyira eltorzította a vétek, annyira elfeketítette a bűn, hogy nem tud eleget tenni rendeltetésének, hacsak Te meg nem újítod és helyre nem állítod. Uram, tégy a magadévá!

Szent Anzelm

A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.”
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.”

Mk 10,28-31

Elmélkedés

A gazdag ifjú és Jézus párbeszédének az apostolok is fültanúi voltak. Látták az ifjú lelkes igyekezetét és szomorú távozását. Jogosan érzik, hogy ők megtették azt, amire az ifjú nem volt képes. Ők elhagyták mindenüket, amikor Jézus meghívta őket, ők vállalkoztak követésére. Bennük nem csupán a pillanatnyi lelkesedés lángolt, hanem hosszabb ideje kitartottak Mesterük mellett. Jogosan merül fel bennük a kérdés, amelyet aztán Péter apostol fogalmaz meg: mi lesz a jutalmuk?

Jézus három dolgot ígér: „százannyit” mindenért, amit elhagytak, üldözéseket és örök életet. Vagyont, gazdagságot, evilági előnyöket vagy jólétet nem ígér. Az elsőként említett „százannyi” nem csupán jelképes, hiszen az Úr követésére vállalkozók családra, testvérre, barátra találnak a keresztény közösség tagjaiban bárhol a világon. Az üldözésekről bizonyára lemondanának, de ezt is készek vállalni. Az örök élet pedig a legnagyobb jutalom, amit az ember az életével, az élete odaadásával kiérdemelhet Istentől.

Közben ne feledkezzünk el a lényegről: a jutalom annak jár, aki Jézusnak és az ő evangéliuma hirdetésének szenteli életét. Aki életében egyetlen alkalommal is megtapasztalta már, hogy Isten mennyire bőkezű a jutalmazásban, az ne féljen Jézusnak adni életét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, nem látom életem értelmét. Nem tudom, mi a rendeltetésem. Nem is kutatom, meg akarok elégedni azzal, amit Te számomra rendelsz. Elég, ha tudom: sorsom a te kezedben van. És ha néha különös, csodálatos út is az, amelyen vezetsz, nem kételkedem, hogy Te engem oda vezetsz, ahol hasznosítani tudsz, ahol értékes vagyok Számodra.

J. B. Nouleau

Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott,
mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: ,;Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.”
Mk 10,17-27

Elmélkedés

Jézus és a gazdag ifjú találkozását, rövid beszélgetését olvashatjuk a mai evangéliumban. Az ifjú arról érdeklődik Jézusnál, akit elismerő, megtisztelő módon „jó Mesternek” nevez, hogy mit tegyen annak érdekében, hogy elnyerje az örök életet. Válaszában Jézus a törvények megtartását jelöli meg, majd pedig miután az ifjú ezek megtartásáról biztosítja, az Úr többet kér tőle: mondjon le vagyonáról és kövesse őt! Az ifjú azonban nem akar egy ilyen komoly döntést meghozni, ezért távozik.

Érdemes odafigyelnünk a történet kezdetére és végére, az ifjú érkezésére és távozására. Mennyire ellentétes, hogy aki „odasietett” Jézushoz, az néhány perc múlva „leverten távozott.” A történetben szereplő ifjú nem véletlenül találkozott Jézussal, hanem kifejezetten hozzá igyekezett, tőle várt választ. Odasietésében benne van a tettrekészség, a lelkesedés, a buzgóság. Élete nagy döntését akarja meghozni és ehhez kér tanácsot a Mestertől. Azzal a szándékkal térdel elé, hogy bármit is fog mondani, mindent kész megtenni. Ez a nagy lelkesedés aztán ellentétébe fordul, a válasz hallatán elszomorodik és leverten elkullog. A váratlan fordulat oka az lehet, hogy lelkesedésében inkább motiválta saját elképzeléseinek megvalósítása, mintsem Isten akaratának teljesítése.

Mi akadályoz engem abban, hogy teljes szívvel kövessem Jézust?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örök, mindenható Úristen, akinek a mi üdvösségünkre való gondviselésből úgy tetszett, hogy a templomban irgalmasságodat bőségesen mutasd azokhoz, akik a hitnek és szeretetnek egyességében a te tiszteletedre és szolgálatodra egybegyűlnek: dicsérlek és imádlak Téged, üdvösségem Ura.

Pázmány Péter

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
Jn 20,19-23

Elmélkedés

Pünkösdi Lélek

Egy édesanya mesélte, hogy egy alkalommal sok medencés, csúszdás fürdőben voltak a családdal. A nagyobbak azonnal a medencék valamelyikébe vetették magukat, de a legkisebbik gyermeket, aki mindössze három éves múlt, s aki először volt életében ilyen helyen, alig tudta rábeszélni arra, hogy a pancsoló vizébe bemenjen. A kicsi sosem látott még ekkora vizet, érthető volt félelme. Aztán amikor látta, hogy a hozzá hasonló korúaknak semmi baja sincs a víztől, nagy nehezen bemerészkedett, persze édesanyja felügyelete mellett. Hamar megbarátkozott a vízzel, önfeledten játszott, élvezte, hogy pancsolhat kedvére. Olyannyira jól érezte magát, hogy egyszerűen nem akart kijönni a vízből, amikor egy idő után anyukája erre kérte. Ami korábban fenyegető és félelmetes volt számára ismeretlensége miatt, az gyorsan vonzóvá, kedvessé vált, olyan dologgá, amitől nem akart megválni.

E vizes példa talán segít megvilágítani a mai „tüzes” nap tartalmát. Kezdetben talán félünk a Szentlélek érintésétől, a Szentlélek tüzétől, nem akarjuk megégetni magunkat vele, de amikor engedjük, hogy eltöltsön, élővé tegyen és lelkesítsen minket, akkor semmiképpen sem akarnánk megválni tőle, s azt szeretnénk, hogy mindig bennünk lobogjon lángja. Olyan ez, mint amikor Mózes félelemmel közelített az égő csipkebokorhoz, de aztán megtapasztalta, hogy jó Isten közelében lenni. Vagy amikor Elizeus félelemmel szemlélte a tüzes szekeret, amelyen Isten az égbe ragadta Illés prófétát. Aztán amikor Elizeus magához ragadta mestere leeső köpenyét és kettévált előtte a Jordán folyó vize, megtapasztalta azt a különleges erőt és prófétai hatalmat, amit megörökölt Illéstől és amivel Isten ruházta fel őt, akkor nem akart már megválni küldetésétől, amire korábban oly nehezen vállalkozott. Szent Pál apostol életében is hasonlót látunk. A vallás ellenségeit látta az új hit terjesztőiben, a keresztényekben, ezért kegyetlen üldözésükbe kezdett, de amikor találkozott Krisztussal és megvilágosította őt a Szentlélek, akkor felismerte új hivatását.

A Szentlélekkel kapcsolatban valójában nincs okunk félelemre. A pünkösdi eseményt a legrészletesebben Szent Lukács írja le az Apostolok Cselekedeteiben. Ezek szerint a feltámadás utáni ötvenedik napon az apostolok együtt voltak, amikor az égből ismeretlen zúgás támadt, majd pedig lángnyelvek tűntek fel és mindegyikükre leereszkedtek. E jel kíséretében töltötte el őket a Szentlélek. Különféle nyelveken kezdtek beszélni a Jeruzsálembe érkező zarándokoknak Isten csodás tetteiről (vö. ApCsel 2,1-11). A zúgás, a szélvihar, a tüzes lángok nem ijesztették meg őket. A húsvéti jelenések s a feltámadt Krisztus megjelenései alkalmával az evangélisták nem hallgatják el az apostolok félelmét. Félnek a zsidóktól, akik keresztre feszítették Mesterüket, és félnek még akkor is, amikor megjelenik nekik Jézus, mert azt hiszik, hogy szellem. Pünkösdkor viszont nyoma sincs bennük semmilyen félelemnek. Eltölti őket a Szentlélek ereje, s ezzel az erővel állnak a nép elé, hogy a keresztre feszített Krisztus feltámadását hirdessék.

A pünkösdi Lélek engem is erővel akar betölteni, hogy Krisztus tanúja és a feltámadás hirdetője legyek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentlélek Isten! A te működésed, megszentelő tevékenységed egyaránt megtapasztalható a világban, az Egyházban és bennünk, keresztény emberekben. Legyél minden megkeresztelt ember számára az újjászületés forrása, az új élet forrása! Teremtsd meg az egységet és a közösséget Istennel és az Egyházzal! Add meg nekünk a lelki újjászületést, hogy elmúljanak félelmeink, megértsük Krisztus tanítását és az Egyház minden időkre szóló küldetéséhez csatlakozva mi is Krisztus tanúi legyünk a világban! Add, hogy Isten szavának hallgatása által újjászülessek a hitben! Segíts, hogy a szentáldozás és az imádság legyen erőforrásom! Tölts el erőddel, hogy a szeretet gyakorlásában hűséges legyek!