Battaplébánia

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a mammonnak is. Ezért azt mondom nektek: ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az ételnél, és a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet azoknál? Ti aggodalmaskodók, melyiktek tudja életét egyetlen lépésnyivel is megtoldani? És a ruházat miatt miért aggodalmaskodtok? Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül! Ha a mezei virágot, amely ma virul és holnap a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor titeket nem sokkal inkább, kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok hát, hogy Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mibe öltözzünk?! Ezeket a pogányok keresik. Mert a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy minderre szükségetek van. Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok hát a holnap miatt! A holnap majd gondoskodik magáról! Elég a mának a maga baja.”
Mt 6,24-34

Elmélkedés

A szegénységtől rettegő embereket láthatatlan erővel vonzza magához a gazdagodás vágya. A pénz vagy más vagyontárgyak az idő múltával észrevétlenül földi kincsekké válnak sokak szemében, akik helytelen vágyaik következtében teljesen elfordulnak a lelki értékektől. A pénz szeretete és Isten szeretete nem fér meg egymás mellett. Erre figyelmeztet a mai evangéliumban Jézus.

Kár volna tagadni, hogy az anyagi javak szükségesek a megélhetéshez. Jézus sem helyteleníti azt, ha valaki becsületes munkával anyagiakhoz jut, hogy abból a saját és családja megélhetését biztosítsa, illetve legalább alkalomadtán segítse a rászorulókat. A vagyon féktelen gyűjtését és felhalmozását viszont egyértelműen elítéli. Ennek oka egyrészt az lehet, hogy a földi javak mértéktelen gyűjtése állandó aggodalmat jelent az ember számára és nyugtalanná teszi őt, hiszen nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy akár mindent elveszíthet vagy javai elértéktelenednek egy idő után.

A mennyei kincseket, a lelki javakat azonban nem pusztíthatja el semmi. A szívem és annak minden érzése nem lehet másé, csak Istené. Nem engedhetem, hogy a pénz és a vagyon lefoglalja szívemet, amikor az egyedül Istené. Bízom-e Istenben és az ő gondoskodásában annyira, hogy feltétel nélkül rábízom az életemet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Legalább egy szentjánosbogár lámpása kéne, hogy rátaláljunk az útra, mely Hozzád vezet. A mély és vak éjszakában bolyongok emlékezet óta. Hol ennek az űrnek a partja, hogy megkapaszkodhatnék? Álmaim tüzei is kihunytak, üresek szőlőskertem venyigéi. De mindezek felett Te hiányzol ebben a semmiben, ami mellemet szorítja és ellopja kiáltásom. Minden eltévedtek félelme az enyém. Mi lesz velem, ha nem szólítasz, ha nem nyújtod felém a kezed!

Kassák Lajos

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok meg kiássák és ellopják. Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák és el nem lopják. Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is. A test világossága a szem. Ha szemed ép, egész tested világosságban lesz. De ha szemed elhomályosodik, egész tested elsötétedik. Ha tehát a világosság benned sötétség, maga a sötétség mekkora?”
Mt 6,19-23

Elmélkedés

Az anyagi világ, a birtoklás vágya és az evilági javak nyújtotta biztonság bűvöletéből mozdít ki bennünket Jézus szava: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön! Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben!” (Mt 6,19-20). Be kell látnunk, hogy sok esetben jobban bízunk az anyagiak által nyújtott biztonságban, mint az isteni gondviselésben. Talán a kishitűségünk jele az, hogy nem merjük magunkat, életünket egészen Istenre bízni. Az anyagi javak önmagukban nem rosszak, csak a hozzájuk való túlzott, helytelen ragaszkodás rejti magában azt a veszélyt, hogy elfordít Istentől. Milyen legyen az anyagiakhoz való viszonyunk? Abból érdemes kiindulni, hogy mindent Istentől kapunk, de nem birtoklásra, hanem használatra. Helytelen az, ha bármit is a magam érdemének tulajdonítok. Helytelen, ha birtokolni szeretném azt, amit használatra kaptam. Helytelen, ha magamat akarom gazdagabbá tenni azzal, amivel másoknak lehetek segítségére, hasznára. Helytelen, ha az anyagiak fontosabbak a lelkieknél.

Jézus, aki viszonylag ritkán beszélt az anyagiakról, s aki a szegénységet többre értékelte a gazdagságnál, jól ismeri szívünk szándékait. A fösvénység, a szűkkeblűség arról árulkodik, hogy szívünk az anyagiakhoz tapad, gondolataink csak azon járnak, hogyan szerezhetnénk magunknak még többet. Miért nem elég nekem Isten?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram! Szívet adtál nekem, mely szeretni tud és szeretetet szomjaz. Észt adtál, mely gondolkodik tisztán és alkot; s én mégis félelemmel s gyűlölettel tekintem szívemet. Szívem megrontja eszemet, borzalmas gyilkos gépeket építtet vele, hogy világunkat elpusztítsa, engem is és embertársaimat, s rongálja az élet szent anyagát. Isten! Tisztítsd meg szívemet, emeld fel, s tégy testvéreimnek testvérévé.

Szent-Györgyi Albert

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Mt 6,7-15

Elmélkedés

A tanítványok kérésére Jézus megtanít nekik egy imát, vagy talán helyesebb azt mondani, hogy imádkozni tanítja őket. A Miatyánknak ugyanis az adja meg az alaphangulatát, hogy az ember úgy tekint Istenre, mint Atyára. Ha imádságunkban abból a helyzetből indulunk ki, hogy Isten a mi Atyánk és mi az ő gyermekei vagyunk, akkor nem lehet elhibázni az imát. Akkor nem fogunk túlzásokba esni vagy felesleges kérésekkel fordulni Istenhez.

Mi az imádság? A teremtmény odafordulása a Teremtőhöz. A gondban lévő ember odafigyelése a Gondviselőre. A szükséget szenvedő rátalálása arra, aki meghallgatja, teljesítheti kérését. A szenvedő felkiáltása ahhoz, aki a legmélyebben megtapasztalta az emberi szenvedést. Az ujjongó ember dicsérete annak, aki a legméltóbb a dicséretre. A tékozló fiú kopogtatása az atyai ház ajtaján. Az örök élet után való vágyakozás kifejezése. A lélek beszélgetése azzal, aki egyedül képes testet és lelket teremteni, életet adni. Az ima annak hallgatása, aki meghallgat minket. Az ima a mi válaszunk Isten hívására és Isten válaszára való várakozás. Az ima megszólalás és elcsendesedés, gondolkodás és szemlélődés, a cselekvés forrása, de nem annak helyettesítője. Az ima hitem és szeretetem kifejezése. Az ima szüntelen utazás Isten felé és megnyugvás őbenne.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Isten az Istentől, igaz Isten az igaz Istentől. Mi valljuk, hogy te valóban jó vagy, segíts minket jóságoddal! Mi valljuk, hogy te végtelenül irgalmas vagy, oltalmazz minket irgalmad palástjával! Te mindig igazságos vagy, légy számunkra az egyedüli igazság. Megváltónknak vallunk téged, ments meg minket minden gonosztól! Örökké szentnek dicsőítünk téged, szenteld meg testünket, vérünket!

Szent Efrém

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony, mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek komorak, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.”
Mt 6,1-6. 16-18

Elmélkedés

Jézus azt tanácsolja a hegyi beszéd ma olvasott részletében, hogy a jócselekedeteket alázattal és önzetlenül tegyük. Az alázat ebben az esetben azt jelenti, hogy nem várunk érte semmiféle elismerést, az önzetlenség pedig azt, hogy nem várunk viszonzást. Minden jócselekedet mögött a szeretet áll. Mi jellemzi a valódi jótetteket? Egyrészt az, hogy a cselekvést nem a várható haszon motiválja, hanem egyedül a másik ember érdeke, java. Megfeledkezem saját magamról, igényeimről és kényelmemről, és teljes személyiségemmel a másik személy felé fordulok. Ilyen módon a jócselekedet mindig lemondás, de nem csupán abban az értelemben, hogy az anyagi javaimról vagy annak egy részéről lemondok, hanem önmagamat akarom a másiknak ajándékozni.

A jócselekedetek másik jellemzője a szabadság. Nem kényszerít rá semmiféle külső erő, hanem mintegy lelki, benső késztetést érzek arra, hogy emberi képességeimmel, tehetségemmel, erőmmel a másik szolgálatára álljak. A teljes szabadsággal vállalt és valóban önzetlen jócselekedet velejárója az öröm, a lélek öröme. Tudom, hogy jót tettem valakivel, de nem várok semmiféle jutalmat ezért, nem tölt el büszkeség, nem várok még hálát sem, csak egyszerűen eltölt az öröm, hogy Isten jóságát utánozhattam.

Észreveszem-e az alkalmakat, amikor jót tehetek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Adj nekem, jóságos Istenem, téged megértő értelmet. téged átélő érzelmet, hozzád siető lelket, irántad buzgó bensőséget, benned élő szívet, téged dicsérő tetteket, szavadra hallgató fület, a te fölségedet magasztaló nyelvet, a te szépségedet megsejtő és szemlélő szemet, neked kedves életmódot, hozzád vágyó hű kitartást, és adj Jézusom, boldog halált. Jutalmazz itt a földön gyakori jelenléteddel, egykor fényes föltámadással, és oda túl Önmagadat add örök jutalmul!

Szent Benedek

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Mt 5,43-48

Elmélkedés

A tegnapi evangélium mondanivalóját folytatja a mai részlet, amelyben az ellenségszeretetről tanít Jézus. Itt is új törvényt fogalmaz meg a mi Urunk a régi parancsokkal szemben: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket” (Mt 5,44). Sokan esztelenségnek tartják az ellenségszeretetet. Miért tennénk jót azokkal, akik bántanak, gyűlölnek minket? – kérdezik. Igen, Jézus kérése bizonyos értelemben ellentmond az emberi gondolkodásnak, mert egy valódi erényről van szó, amelyet Isten kegyelmével sikerül gyakorolnunk, megvalósítanunk, emberi erőnk ehhez kevés volna. Az ellenség szeretete nem saját gyengeségünkből fakad, azaz nem abból, hogy képtelenek vagyunk ellenállni egy nálunk nagyobb kényszerítő erőnek. Nem is azt jelenti, hogy kizárnánk a rosszal szembeni ellenállás, az önvédelem lehetőségét. De nem is azt jelenti, hogy lemondanánk arról, hogy az ellenséges érzületű személyt megváltoztassuk, jó útra vezessük.

Az ellenségszeretet alapja az, hogy minden rossz cselekedet inkább sérti a bántalmazót, mintsem a bántalmazottat, hiszen őt szakítja ki a szeretet légköréből. Amikor vele szemben lemondunk a bosszúról, vitatkozásról vagy bármiféle kényszerítő és erőszakos eszközről, akkor lehetőséget adunk neki vétke megbánására és a szeretet világába való visszatérésre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, sorsom a te kezedben van. Óvj irgalmad szerint! Ne engedj bűneimben elpusztulni, hiszen teremtményed, alkotásod vagyok. Gyenge vagyok és hozzád menekülök, Istenemhez és oltalmazómhoz.

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.”
Mt 5,38-42

Elmélkedés

Jézus hegyi beszéde számos területen felülmúlja a kor gondolkodását. Abban az időben általánosan elfogadott nézet volt, hogy az igazságosság elve alapján a rosszat ugyanolyan mértékű rosszal szabad viszonozni. Nagyobbal ugyan nem, de a hasonló mértékű bántalmazás elfogadott. Ezt a vélekedést fejezte ki a „szemet szemért, fogat fogért” mondás. Jézus azonban egészen új alapra helyezi az emberi kapcsolatokat, amikor az igazságosságnál fontosabbnak tartja a megbocsátást. Azt tanácsolja, hogy a rosszat ne viszonozzuk rosszal, mert ez megállíthatatlanul tovább görgeti az emberek közti ellenségeskedést. A rosszat csak úgy lehet megállítani, ha valaki egyszer végre azt mondja, hogy nem ütök vissza, nem torlom meg a sérelmet, nem állok bosszút, hanem megbocsátok.

Látjuk, hogy a családok, települések vagy nemzetek közötti ellenségeskedés akár évszázadokon át tart, mert mindenki bosszút akar állni az őt ért sérelem miatt. E családok és nemzetek tagjai valójában nem ismerik a megbocsátást. Valószínűleg nem tapasztalták még meg soha, hogy Isten is megbocsát nekik és nem értékelik a megbocsátást. Úgy gondolják, hogy gyengeségük jele volna az, ha megbocsátanának és nem állnának bosszút. Valójában azonban a megbocsátásban különleges erő rejlik, olyan erő, amely egyedüliként képes megállítani a rosszat és a gyűlöletet a világban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Dicsértessék az Úr Jézus, akin botránkoztak farizeusok és írástudók. Dicsértessék az aranyszandálos előkelőségek közt mezítlábas Jézus. Dicsérjük Jézust, aki nem vetett gyilkos követ a házasságtörő asszonyra, hanem kimentette a törvényesen felhatalmazott, hóhéri kötelességük teljesítésére készülő embertestvérei közül. Kövessük Jézust, viselkedjünk töviskoszorúzva is mint istenfiak.

Öveges József

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34

Elmélkedés

Jó földbe

Lázár Ervin egyik meséjében a molnár útnak indítja fiát a világba s rábíz egy zsák búzát. A fiú persze jobban örülne egy zsák kenyérnek, de az apja elmondja neki, hogy ez a zsák búza ezer zsáknyit fog teremni, ha jó földbe veti. Csak azt tartsa szem előtt, hogy egy olyan dombon vesse el, amelyiknek fekete a földje, a tetején három fenyő áll és három madár énekel rajtuk. A fiú elindul és jókora út megtétele után talál egy dombot, aminek sárgás a földje, a tején csak egy fenyő áll és egy madár repked felette. Gondolja, ő tovább nem megy, nem keres más helyet s vetni kezdi a magot. Már felét kiszórta, mire meghallja a madár énekét. „Ez nem a te földed.” Abbahagyja a munkát, tovább indul, s arra gondol, hogy azért még ötszáz zsák búza teremhet. Egy idő után talál egy dombot, barna a földje, két fenyő áll a tetején és két madár is repked. Mindjárt vetni is kezdi a búzát, egészen addig, amíg a madarak dalát nem hallja: „Ez nem a te földed.” Felkapja a zsákot, továbbmegy, s valóban megtalálja a helyet, amiről apja beszélt neki: domb fekete földdel, három fenyővel és ugyanannyi madárral. Kinyitja zsákját, vetné a búzamagot, de abban nincs semmi.

Jézus két példabeszédét olvassuk a mai evangéliumban az Isten országáról. Az első hasonlat a magvető emberről szól, aki becsülettel elvégzi munkáját és utána jogosan várja, hogy Isten megáldja tevékenységét, a föld termést hozzon. A második példázatban a kicsiny mustármag hatalmasra növekszik. A növekedés folyamatát az ember egyik esetben sem tudja befolyásolni. Nincs lehetősége arra, hogy siettesse a kikelést, s el kell fogadnia azt a tényt, hogy munkája eredménye az időjárási körülményektől függ. Úgy tűnik, hogy az emberre és munkájára korábban, a megfelelő föld kiválasztásakor és a mag elvetésekor van szükség. Ha rossz földet választ, hiába fog vetni, nem lesz bőséges termés. Ha elmulasztja munkáját, mert lusta dolgozni, azaz nem veti el a földbe a magokat, akkor a zsákban maradt magok nem fognak termést hozni.

A magvető története az igehirdetést, az örömhír terjesztését is szemlélteti. Kifejezetten ilyen mondanivalót sugall Jézusnak egy másik magvetőről szóló példabeszéde, amely szerint a magok egy része az útszélre, bogáncsok és kövek közé hull, míg a többi mag jó földbe kerül, s csak ez utóbbiak hoznak bőséges termést (vö. Mt 13,3-23). Amikor azt hangsúlyozzuk, hogy szem előtt kell tartanunk, hogy kiknek hirdetjük Isten üzenetét, akkor nem a hallgatóság körét akarjuk leszűkíteni, hiszen az ő örömhíre mindenkinek szól. Inkább arról van szó, hogy azt tegyük, amit Isten kér tőlünk, amire megbízást kaptunk. Ne akarjunk a magunk elképzelései után menni, hanem az Úr akaratának megfelelően hirdessük tanítását. Ne legyünk önmagunk ellenségei! Ne elégedjünk meg fél eredményekkel! Ne okoskodjunk és ne legyünk lusták! Az igehirdetés feltételeit az szabja meg, aki megbíz minket ezzel. Ha azt tesszük, amit ő kíván, akkor a ránk bízott szolgálat elvégzése után nyugodt lelkiismerettel várhatjuk, hogy Isten kegyelme meghozza gyümölcsét az emberi szívekben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Ahogyan a magvető ember bízik abban, hogy a természet titokzatos rendje és a te áldásod gondoskodik majd a mag kikeléséről, ugyanezzel a bizalommal végzik szolgálatukat az igehirdetők és azok, akik hitükről tanúságot tesznek a világban. Lehet, hogy veszélynek lesz kitéve a tanítás jó magja, de emiatt nem veszítik el kedvüket és lelkesedésüket. Te mindannyiunkat meghívsz, hogy munkatársaid legyünk Isten országa terjesztésében. Segítsd munkánkat és szolgálatunkat, hiszen minden növekedés egyedül neked köszönhető!

Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék. Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében.
Lk 2,41-51a

Elmélkedés

A tegnapi napon Isten szeretetét és irgalmát ünnepeltük, amely Jézus szent szívéből árad az emberiség felé, s amely a megváltás forrása. Ma Szűz Mária szeplőtelen szíve áll ünneplésünk és tiszteletünk középpontjában, amely szív az ártatlanságnak, a tisztaságnak és az anyai szeretetnek a jelképe. Annak érdekében, hogy Mária teljes tisztaságban fogadhassa és hordozhassa méhében a Megváltót, Isten az ő számára külön juttatott kegyelmével megóvta őt minden személyes bűntől. Így tette őt alkalmassá arra, hogy a Megváltó anyja legyen. Illett ugyanis, hogy a szent Isten egy szent, teljesen bűntelen, ártatlan és egészen tiszta ember által jöjjön a világra.

Az evangéliumban arról az esetről olvasunk, amikor egy jeruzsálemi zarándoklat elmúltával a Szent Család tagjai hazafelé indulnak Názáretbe. Az ekkor 12 esztendős Jézus azonban a városban marad. Édesanyja, Mária és nevelőapja József három napon át nagy aggodalommal keresik, mire megtalálják a templomban. A történetet Lukács evangélista azzal zárja, hogy Jézus szavait édesanyja mind megőrizte szívében. Mária tehát, aki szíve alatt hordozta az örök Igét, a szívében fontolgatta az általa mondott szavakat is.

Ha Krisztus örök életre vezető tanítása él a szívemben és ez alakítja életemet, akkor maga Krisztus él bennem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add, hogy magamba szívjam a te lelkiségedet, és magammal vigyem hétköznapi életembe. Add, hogy szeretetet vigyek oda, ahol gyűlölet uralkodik, hogy kibékülést hozzak létre ott, ahol egymásra neheztelnek, hogy egységet teremtsek ott, ahol széthúzás van, hogy igazságot hirdessek ott, ahol tévedés uralkodik, hogy hitet ültesse k a kételkedés helyébe, hogy reményt élesszek ott, ahol kétségbeesés ütött tanyát, hogy fényt gyújtsák ott, ahol sötétség ült a lelkekre, hogy örömöt fakasszak ott, ahol szomorúság nehezedik az emberekre.

Abban az időben a zsidók, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse el a keresztrefeszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték el a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. És ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az írás más helyén áll: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”
Jn 19,31-37

Elmélkedés

Kis idővel Jézus halálát követően a katonák azzal a szándékkal döfték át lándzsával az Úr szívét, hogy megbizonyosodjanak haláláról. János evangélista minden bizonnyal azért írja le a jelenetet, hogy az olvasók számára is kétségtelen legyen, hogy Jézus valóban meghalt a kereszten. Ha ugyanis nem halt volna meg, könnyű lett volna természetes magyarázatot találni arra, hogy miként mutatkozott élőként harmadnap apostolai és tanítványai körében. Ez esetben a feltámadás nem volna igaz. Ezt a tévedést oszlatja el az evangélista. Akit megkínoztak és aki ennyit szenvedett a kereszten, s végül akinek szívét is átszúrták, az valóban meghalt.

Mindezen túl a keresztény hagyomány lelki tartalommal tölti meg az eseményt, amikor az Úr Jézus átszúrt szívét a kegyelem, az üdvösség, az irgalom és a szeretet forrásának tekinti. Isten Fia földi élete során számos módon kimutatta az emberek iránti szeretetét, de ez a szeretet akkor érte el tetőfokát, amikor feláldozta életét, meghalt az emberekért, értünk.

Tanítson minket alázatra és igaz bűnbánatra a mai ünnep! Érintsen meg a Jézus szívéből áradó irgalom, hogy felismerjem: az Úr szeretete szerezte meg bűneim bocsánatát, neki köszönhetően nyerek irgalmat vétkeimre. Uram, Jézus Krisztus, szeretlek téged, légy irgalmas hozzám!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! Te a nappalt kihozod az éjszakából – fölébresztesz minket új munkára. Engedd, hogy lássuk nagyságodat, és dicsőségedért álljunk szolgálatodra. Küldj minket a nagy világba, ragyogjon bennünk kegyelmed lángja, hordozzon minket nagy irgalmad, vezéreljen mindig akaratod! Áldd meg napi munkánkat, őrizz meg a súlyos botlásoktól, szenteld meg az emberek közösségét, hogy testvérként küzdjünk az örök életért.

Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.”
Mt 10,7-13

Elmélkedés

A ma ünnepelt Szent Barnabás apostol nevét hiába keresnénk azon Tizenkettő között, akiket Jézus kiválasztott tanítványai közül. A szó legszűkebb értelmében azt a tizenkét személyt nevezzük apostolnak, akiket Jézus kifejezetten arra választott, hogy vele legyenek, majd pedig küldetést adott nekik. Az újszövetségi könyvekben ugyanakkor nem csupán Krisztus küldötteire, hanem az Egyház küldötteire vonatkozóan is szerepel az apostol kifejezés. Ilyen értelemben nevezzük apostolnak Szent Barnabást, akinek neve ezt jelenti: a „vigasztalás fia.”

Az Apostolok Cselekedetei beszámol arról, hogy az első keresztény közösség tagjai örömmel megosztották egymással javaikat, vagyonközösségben éltek. Így tett a ciprusi származású József nevű férfi is, aki szántóföldjét eladta, és annak árát az apostolokhoz vitte, hogy osszák ki a szegényeknek. Ezt követően kapta az apostoloktól a Barnabás melléknevet (vö. ApCsel 4,32-37). Ő lett a segítője Szent Pálnak a pogányok körében végzett igehirdetése során. Életéről ugyan keveset tudunk, de annál többet szolgálatáról, missziós buzgóságáról. Igazi apostol ő tehát abban az értelemben, hogy saját személyét háttérbe szorítva, Krisztus ügyét állította életében az első helyre.

Kövessük Szent Barnabás példáját abban, hogy mi is örömmel vigyük Krisztus örömhírét és vigasztalását az embereknek!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, mondd ki örök igédet bennem, és add, hogy meghalljam! Áraszd szívembe fényedet, és add, hogy azt lássam! Uram, rajzold belém vonásaidat, és engedd, hogy azokat megőrizzem! Uram, tessenek Neked cselekedeteim, és adj erőt, hogy készséggel mindig újra kezdjem.