Battaplébánia

Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok. Ha valaki nem fogad be titeket, sem szavatokra nem hallgat, akkor menjetek ki a házból, de még a városból is, és rázzátok le a port a lábatokról! Bizony, mondom nektek: Szodoma és Gomorra földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint annak a városnak.
Mt 10,7-15

Elmélkedés

Az apostolok kiválasztása és hatalommal való felruházása után Jézus konkrét tanácsokkal indítja útnak küldötteit. E tanácsok egy része lelki jellegű, míg másik részük gyakorlati. Az apostolok azzal a tudattal indulnak el, hogy nem a maguk nevében kell tanítaniuk és cselekedniük, hanem az őket küldő Jézus nevében. Ez két alapvető dolgot feltételez részükről: alázatosságot és bizalmat. Alázatosnak kell lenniük abban az értelemben, hogy semmiféle erőt, hatalmat vagy éppen eredményt nem tulajdoníthatnak maguknak. Mindent Jézus nevében tesznek, az ő tanítását hirdetik, neki szereznek dicsőséget s nem maguknak. Bizalom is jellemzi őket, ami azt jelenti, hogy nem kételkednek abban, hogy missziójuknak, szolgálatuknak lesz eredménye. Miként Jézus tanításának hatása volt az emberekre és érintésére meggyógyultak a betegek, úgy az ő szavukra szintén hallgatni fognak, s gyógyításaik nem maradnak hatástalanok. E feltétlen bizalmat jelzi az, hogy Mesterük kérésének megfelelően bármiféle eszköz nélkül indulnak el, csupán az Úrtól kapott hatalomra és az emberek jószándékára számíthatnak.

Az ingyenesség és az eszköztelenség olyan jel lesz, amelyre felfigyelnek az emberek, s amely megerősíti őket küldetésük teljesítésében.

Van-e bátorságom és bizalmam elfogadni a küldetést?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te éppen kis csodáiddal és ajándékaiddal akarsz bennünket boldogítani. Mi pedig mennyire könnyen siklunk el ezek fölött: mindenkor csak a nagyot keressük. Tán csak akkor lesz igazi és őszinte örömünk, ha a kicsiny dolgokra figyelünk. Parányi, jelentéktelen napi örömeinkből táplálkozik az az öröm, amivel a te eljöveteledet várjuk. A földön akarunk hozzákezdeni.

E. A. Grabner-Haider

Jézus odahívta magához tizenkét tanítványát, és megadta nekik a hatalmat, hogy kiűzzék a tisztátalan szellemeket, és meggyógyítsanak minden bajt és minden betegséget. A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, azután a testvére, András; Zebedeus fiai: Jakab és testvére, János, továbbá Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos; Alfeus fia Jakab, Tádé, a kánaáni Simon, és végül karióti Júdás, aki később, elárulta őt. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: „Ne lépjetek a pogányokhoz vezető útra, s a szamaritánusok városába be ne térjetek. Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek, és hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa.”
Mt 10,1-7

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumi részletben már megismertük annak okát, hogy Jézus miért választ ki tanítványai közül tizenkettőt és miért adja nekik saját hatalmát a gyógyításhoz és a tanításhoz. A mai szövegben ennek folytatásaként megismerjük a tizenkét kiválasztott nevét, akiket apostolnak, küldöttnek nevezett az Úr. Az apostoli küldetés és szolgálat alapja a Jézus általi kiválasztottság és küldés. Az evangélista talán azért is hangsúlyozza ezt, hogy ne merüljön fel bennünk, az olvasókban semmiféle kétség azzal kapcsolatban, hogy honnan, kitől származik az apostolok hatalma. Ők nem az ördöggel szövetkeznek, miként a rosszindulatú farizeusok gondolták egykor Jézusról, nem is a saját erejükből képesek különleges cselekedetekre, hanem mesterük és tanítójuk, Jézus nevében indulnak, tanítanak és cselekszenek.

Érdemes odafigyelnünk arra, hogy Jézus és küldötteinek kapcsolata a mennyei Atya és a Fiú kapcsolatának folytatása. Miként az Atya elküldte az ő Fiát, Jézust a világba az igazság tanításával és az üdvösség örömhírével, és hatalmat adott neki, hogy irgalmasságának jeleként meggyógyítsa a betegeket, ugyanúgy Jézus ráruházván saját hatalmát a kiválasztottakra elküldi őket, hogy az ő nevében tanítsanak és gyógyítsanak.

Hallgatok-e az Atya küldöttére és engedem-e, hogy engem is küldötté tegyen?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, mit tegyek, hogy a mindennapok egyhangúságában és a kicsiny ügyek taposómalmában el ne veszítsem lelki rugalmasságomat? Kell, hogy megőrizzem érzékemet a világ és az élet nagysága, értéke iránt, élesítenem kell a tekintetemet, hogy valóban fölismerjem felebarátaim és Isten ügyének modern kérdéseit.

Ph. Sonet

Jézus odahívta magához tizenkét tanítványát, és megadta nekik a hatalmat, hogy kiűzzék a tisztátalan szellemeket, és meggyógyítsanak minden bajt és minden betegséget. A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, azután a testvére, András; Zebedeus fiai: Jakab és testvére, János, továbbá Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos; Alfeus fia Jakab, Tádé, a kánaáni Simon, és végül karióti Júdás, aki később, elárulta őt. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: „Ne lépjetek a pogányokhoz vezető útra, s a szamaritánusok városába be ne térjetek. Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek, és hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa.”
Mt 10,1-7

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumi részletben már megismertük annak okát, hogy Jézus miért választ ki tanítványai közül tizenkettőt és miért adja nekik saját hatalmát a gyógyításhoz és a tanításhoz. A mai szövegben ennek folytatásaként megismerjük a tizenkét kiválasztott nevét, akiket apostolnak, küldöttnek nevezett az Úr. Az apostoli küldetés és szolgálat alapja a Jézus általi kiválasztottság és küldés. Az evangélista talán azért is hangsúlyozza ezt, hogy ne merüljön fel bennünk, az olvasókban semmiféle kétség azzal kapcsolatban, hogy honnan, kitől származik az apostolok hatalma. Ők nem az ördöggel szövetkeznek, miként a rosszindulatú farizeusok gondolták egykor Jézusról, nem is a saját erejükből képesek különleges cselekedetekre, hanem mesterük és tanítójuk, Jézus nevében indulnak, tanítanak és cselekszenek.

Érdemes odafigyelnünk arra, hogy Jézus és küldötteinek kapcsolata a mennyei Atya és a Fiú kapcsolatának folytatása. Miként az Atya elküldte az ő Fiát, Jézust a világba az igazság tanításával és az üdvösség örömhírével, és hatalmat adott neki, hogy irgalmasságának jeleként meggyógyítsa a betegeket, ugyanúgy Jézus ráruházván saját hatalmát a kiválasztottakra elküldi őket, hogy az ő nevében tanítsanak és gyógyítsanak.

Hallgatok-e az Atya küldöttére és engedem-e, hogy engem is küldötté tegyen?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, mit tegyek, hogy a mindennapok egyhangúságában és a kicsiny ügyek taposómalmában el ne veszítsem lelki rugalmasságomat? Kell, hogy megőrizzem érzékemet a világ és az élet nagysága, értéke iránt, élesítenem kell a tekintetemet, hogy valóban fölismerjem felebarátaim és Isten ügyének modern kérdéseit.

Ph. Sonet

Egyszer egy ördögtől megszállott néma embert hoztak Jézus elé. Mihelyt kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma. A nép elámult ezen, és azt mondogatta: „Ilyen még sohasem történt Izraelben.” A farizeusok azonban megjegyezték: „Az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Jézus ezután bejárta az összes városokat és falvakat. Tanított a zsinagógákban, hirdette Isten országának örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Amikor látta a népsokaságot, megesett rajtuk a szíve, mert olyan fáradtak és kimerültek voltak, mint a nyáj, amelynek nincsen pásztora. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába!”
Mt 9,32-38

Elmélkedés

A mai evangélium egy ördögtől megszállott ember meggyógyításával indul. A megszállottságot a személy némasága, beszédképtelensége jelzi, a gyógyulás hatékonyságát pedig az, hogy az illető megszólal. A gyógyulás annak köszönhető, hogy Jézusnak, az Isten Fiának hatalma van a gonosz lelkek felett és képes kiűzni őket az emberekből. Mi legalábbis így gondoljuk, a korabeli nép viszont nem tudta hová tenni Jézus különleges képességét. Mivel hasonló csodatevő erővel még sosem találkoztak, találgatás indul meg köztük, honnan van Jézusnak ilyen nagy hatalma. A farizeusok egészen furcsa, bár logikusnak tűnő megoldást találnak. Úgy vélik, csak az képes parancsolni az ördögnek, aki magával az ördöggel szövetkezik. Logikájukban azonban ellentmondás van: miért engedné az ördög saját hatalmának megcsorbítását egy ember, Jézus számára?

A gyógyítás utáni részben Máté evangélista összefoglalja Jézus tevékenységét: az Úr tanít, hirdeti Isten országának örömhírét, és meggyógyítja a betegeket. Észreveszi az emberek baját és fáradtságát, aggódik értük, gondoskodni szeretne róluk. Tudja, hogy gyógyító érintésével és igazságra vezető szavával nem juthat el mindenkihez személyesen. Mindez már bevezeti a holnapi szakaszt, amelyben tanítványokat választ, hogy az ő nevében tanítsanak és gyógyítsanak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, ma az összes elhagyatottra gondolok, mindazokra, akik egyedül, szörnyen egyedül vannak, mert rád, Uram, sosem hagyatkoztak. Uram, Te a közösséget akarod, hogy a bűn tépte szakadék dacára egymáshoz kapcsolódjunk. Te akarod, hogy egyek legyünk, mint ahogy az Atya és te egyek vagytok.

M. Quoist

Amikor Jézus Kafarnaumban tanított, egy elöljáró lépett hozzá, leborult előtte, és így kérlelte: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel.” Erre Jézus fölkelt, és tanítványaival együtt elment vele.
Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról Jézus közelébe férkőzött, és megérintette ruhájának szegélyét. Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus erre megfordult, ránézett, és így szólt: „Bízzál, leányom! Hited meggyógyított téged.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony.
Amikor Jézus az elöljáró házába ért, és látta a fuvolásokat meg a lármás tömeget, rájuk szólt: „Távozzatok, hiszen nem halt meg a leány, csak alszik!” Azok kinevették. Miután eltávolították a tömeget, Jézus bement, megfogta a leány kezét, és az életre kelt. Ennek híre elterjedt azon az egész vidéken.
Mt 9,18-26

Elmélkedés

Két csodáról olvasunk a mai evangéliumban. A Kafarnaumban élő elöljáró azt kéri Jézustól, hogy támassza életre halott leányát, amelyet ő a házukba érve megtesz. Bár Máté evangélista nem említi, de Márk és Lukács írásában szerepel, hogy az elöljárót Jairusnak hívták, illetve az is, hogy a kislány tizenkét éves volt (vö. Mk 5,21-43 és Lk 8,40-56). A leírások kissé különböznek, mert Márknál és Lukácsnál a leány halálán van és gyógyulást kér számára az apja. Útközben egy másik csoda is történik, egy asszony meggyógyul tizenkét éve tartó betegségéből.

A két csoda hátterében észrevesszük az érintést, mint közös elemet. Az elöljáró azt kéri, hogy az Úr kezének érintésével segítsen leányán: „Jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel” (Mt 9,18). A beteg asszony pedig abban reménykedik, hogy már attól is meggyógyulhat, ha megérinti Jézus ruhájának szegélyét. Mindketten hisznek tehát az érintés erejében. Ha Jézus megérint egy beteget, akkor az meggyógyul. Ha megérint egy halottat, akkor az életre kel. S ha valaki őt érinti meg, akkor szintén gyógyulásban részesülhet.

A gyógyulást, az üdvösséget, az újjászületést és az irgalmasságot ajándékozó Jézus engem is szeretne megérinteni. Testi bajaimra enyhülést akar adni, lelki betegségeimtől, bűneimtől meg szeretne szabadítani. Irgalmas Jézus! Érints meg engem! Adj nekem gyógyulást! Adj nekem bűnbocsánatot és lelki újjászületést!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, mindenütt te vagy körülöttünk. De mintha hályog borulna szemünkre. Ragyogtasd föl nekünk mindenünnen a te egyetemes arcodat. Ragyogásod vágjon le mélyre, bevilágítva legbensőnkbe, azokat a sűrű sötétségeket is, amelyeknek ölén mozgunk. Erőd nyomán végezzük el a nagy átalakítást, amely után eped teremtett világod: és megújítod a föld színét!

Teilhard De Chardin

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk:” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Mk 6,1-6

Elmélkedés

Előítéletek nélkül

Jézus sikertelen názáreti fellépését mutatja be a mai vasárnap evangéliuma. A jelenet szinte mindannyiunkban ugyanazokat a kérdéseket ébreszti: mi áll a názáretiek elutasítása hátterében? Miért nem fogadják el Jézus személyét? Miért maradnak hitetlenek?
A történet kezdete és vége között nagy a különbség, az elfogadástól az elutasítás irányába haladunk. Az a tény, hogy a szombati istentiszteleten engedik Jézust tanítani, az elfogadás jele. Szintén az elfogadásra utal, hogy sokan hallgatják őt, engedik beszélni, nem szakítják félbe, szabadon elmondhatja tanítását, senki nem akarja őt megakadályozni abban, hogy tanítsa a jelenlévőket. A beszéd a názáretiek csodálkozását váltja ki, de ebben nincs nyoma semmiféle ellenséges érzületnek. Csodálkoznak azon, s ennek hangot is adnak, hogy az a Jézus, aki az ő körükben nevelkedett, immár a felnőttek tekintélyével tanít, mégpedig ékesszólóan és nagy bölcsességgel. Néhány éve még nem gondolták volna, hogy Mária fia az ő zsinagógájukban fogja magyarázni a szentírási szövegeket. Meglepődnek azon, hogy Jézus, aki éveken keresztül az ácsként dolgozó nevelőapjának, Józsefnek segédkezett, mennyire jártas az írások magyarázatában és a prófétai jövendölésekben. Nem várták tehát tőle azt, hogy tanítói szerepében is ennyire jó teljesítményt tud nyújtani. Csodálkozásukban azonban mégsem érzünk ellenségeskedést. Márk evangélista leírásában ekkor hirtelen váltás következik: „És megbotránkoztak benne” (Mk 6,3). Maga az evangélista próbál magyarázatot adni erre a megbotránkozásra, amikor Jézus szájába adja a mondást: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában” (Mk 6,1-6). A megbotránkozás és az elutasítás megerősítéseként a názáretiek hitetlenségéről is szó esik, amely megakadályozza, hogy Jézus csodákat tegyen körükben.

A hangulat hirtelen megváltozása, az elfogadásból az elutasításra való előzmények nélküli váltás azt az érzést kelti bennünk, mintha a próféták elutasításáról szóló mondás közlése volna az elsődleges szándék, amely mondás megerősítésére, igazolására szolgálnak a názáreti események. Jézus tehát a visszautasított próféta szerepében jelenik meg. Az ószövetségi időkben a nép szintén elutasította Isten küldötteit, a prófétákat, nem hallgattak rájuk, bántalmazták vagy megölték őket. A prófétai sors Jézus esetében is megfigyelhető, már most elkezdődik az elutasítás, amely Jézus elítélésében és keresztre feszítésében éri majd el tetőpontját.

Az elutasítás végső oka a hitetlenség. Az előítéletek és a feltételezések a hitetlenség börtönébe zárják nem csupán a názáretieket, hanem mindazokat, akik túlzottan ragaszkodnak saját véleményükhöz és elképzelésükhöz. A hit ott kezdődhet, hogy valaki képes felülvizsgálni saját korábbi álláspontját és kész változtatni azon. Nem a helyes elvek megtagadásáról és nem az igazságtól való eltávolodásról van itt szó, hanem arról, hogy emberi elképzeléseimről lemondva utat engedek annak, hogy Isten kezdjen el vezetni. Isten vezet a hit útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Előítéleteinket és hitetlenkedésünket félretesszük, és nyitott szívvel hallgatunk téged, mert szavaidban felismerjük az örök élet tanítását. Engedjük, hogy új dolgokat taníts nekünk, új feladatokkal bízzál meg, új utakon vezess minket. Hisszük, hogy valóságos Isten és valóságos ember vagy. Szenvedésedben, halálodban és feltámadásodban megmutatkozott, hogy valóban Isten vagy. Segíts, hogy meg tudjuk mutatni az igazságot keresőknek a hitetlenségből a hitre vezető utat! Tégy minket hitvalló és hithirdető kereszténnyé a világban!

Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Senki sem tesz régi ruhára új szövetből foltot, mert az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe: mert így kiszakadnak a tömlők, a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való; akkor mindkettő megmarad.”
Mt 9,14-17

Elmélkedés

A Jézust megelőző időkben és az ő korában is a zsidó vallásosság egyik meghatározó eleme a böjtölés volt, amelyet a legszigorúbban a farizeusok és tanítványaik tartottak meg, és igyekeztek mindenkivel megtartatni. A mai evangélium szerint Keresztelő János tanítványai, akik maguk is megtartották a böjtöt, azt kérik számon Jézustól, hogy az ő tanítványai miért nem böjtölnek. Válaszában ő nem helyteleníti a böjtölést, mint vallásos cselekedetet, hanem kijelenti, hogy most nincs itt a böjtölés ideje. Szavait két példával világítja meg: régi ruhára inkább érdemes régi szövetből foltot varrni, mintsem újból, az új bort pedig érdemes új tömlőbe önteni, mintsem elhasználódott régibe.

E példák arra utalnak, hogy Jézus megjelenésével a vallásosság új ideje érkezett el. Ideje mindenkinek megújulni vallásos gondolkodásában és cselekedeteiben. Ne értsük félre az Úr szavait! Nem azt mondja, hogy mindaz, ami a korábbi időkben jellemezte a vallásosságot, például a böjtölés, az helytelen és elhagyandó, hanem a szüntelen megújulást javasolja. Töltsük meg új tartalommal vallási életünket! A megszokottság könnyen kényelmessé tehet minket, s nem gondolunk arra, hogy Isten azt várja tőlünk, hogy folytonosan növekedjünk a hitben és legyünk leleményesek a jócselekedetekben. Imádkozzunk rendszeresen a lelki megújulásért!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Engedd, Urunk, hogy a népek a mai idők viharában Krisztusnál keressenek oltalmat. Add, Urunk, hogy szentatyánk Krisztus erejével kormányozza egyházadat. Engedd, hogy az élet szenvedései és megpróbáltatásai Krisztushoz vezessenek bennünket!

Húsvétvasárnap este a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívőt” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
Jn 20,24-29

Elmélkedés

Mi, akik a hit útján járunk, legalább annyit tanulhatunk Szent Tamás apostol hitetlenségéből, mint a többi apostol hitéből. Könnyen megérthetjük Tamás kételkedését, ha az ő helyébe képzeljük magunkat. Néhány nap telt el Jézus halála óta, Jeruzsálemben mindenki arról beszél, hogy a názáreti Jézust keresztre feszítették és meghalt. A húsvéti ünnepre a városba érkezett zarándokok lassan hazafelé indulnak, s elviszik mindenfelé ennek hírét. A népszerű tanító tanítványai, beleértve az apostolokat is, még nem dolgozták fel az eseményeket, számukra még teljesen hihetetlen, hogy a Mester meghalt, nincs többé velük. Nagy volt a megdöbbenésük, amikor a feltámadt Jézus megjelent nekik, élőként mutatkozott előttük, szólt hozzájuk és a szemük láttára evett, tehát meggyőződhettek arról, hogy él. Ebben az élményben Tamás apostolnak azonban nem volt része, mert nem volt a többiekkel. Amikor találkozott velük, nagy lelkesedéssel elmondják neki, hogy Jézus valóban feltámadt a halálból, de ezt Tamás hitetlenkedve, kételkedve fogadja. Az ő helyében mi is ugyanezt tennénk. Újabb jelenése alkalmával Jézus nem hagyja a hitetlenség sötétségében vergődni apostolát, hanem teljesíti vágyát, megmutatja neki sebhelyeit, így vezetve őt a hitre. A korábban kételkedő apostol így vallja meg hitét: „Én Uram, én Istenem!” (Jn 20,28).

Tamás apostol hitvallása erősítse meg hitünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, töltsd el szívemet mind jobban és mind mélyebben a te örömöddel, hogy abból valamit szétsugározhassak, s így az emberek általam megérezzék, hogy a te vallásod nemcsak a kereszt, hanem az öröm vallása is.

R. Graf

Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse? De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,
lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.
Nagyszerű dolgot tett karja ereje,
széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.
Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat,
és felmagasztalta az alázatosakat.
Az éhezőket elhalmozta minden jóval,
de a gazdagokat elküldte üres kézzel.
Felkarolta gyermekét, Izraelt,
megemlékezve irgalmasságáról,
amint atyáinknak megígérte:
Ábrahámnak és utódainak mindörökre!”
Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.
Lk 1,39-56

Elmélkedés

Azt követően, hogy a jeruzsálemi templomban szolgálatot teljesítő Zakariásnak megjelent az angyal és meghozta számára Istentől a hírt, hogy gyermeke fog születni, hat hónap telt el. Zakariás felesége, Erzsébet tehát már mintegy fél éve készül arra, hogy gyermeket hoz a világra. Ekkor látogatja meg őt Mária, aki valamivel korábban értesült arról, hogy neki is gyermeke fog születni. Mária azért indul útnak, hogy a szülés előtti utolsó hónapokban segítségére legyen nagynénjének, Erzsébetnek. A két gyermeket váró asszony találkozását, illetve az ő születendő gyermekeik, Keresztelő János és Jézus találkozását ünnepeljük a mai napon. Az ünnep magyar elnevezése – Sarlós Boldogasszony – arra utal, hogy ilyenkor van az aratás ideje, amely munkát a magyarság évszázadok óta a Szűzanya oltalma alatt végzi.

Az ünnep evangéliumában hangsúlyt kap Isten irgalma és az ember öröme, illetve e kettő találkozása. Erzsébet az isteni irgalmasságnak köszöni, hogy idős kora ellenére gyermeket fog hamarosan a világra hozni, és örömmel készül arra, hogy anya legyen. Mária szintén az irgalmasságért mond hálát imájában, hiszen Isten irgalmának köszönhető az, hogy az ő emberi közreműködése által a világba érkezik a Megváltó, és ő is örvendezik annak, hogy anya lehet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, könyörgünk hozzád, hogy szemet adj nekünk. Kitartóan kérjük: a tiedet add nekünk, hogy úgy láthassuk, miként te – a világot, az embereket, a történelmet, saját sorsunkat. Add, hogy rátaláljunk az útra, amely hozzád vezet, a te gondolataidhoz vezet – mindig, minden órában. Add, hogy mindinkább azzá válhassunk, aminek te alkottál minket. Add nekünk a te tekintetedet! Állíts magad mellé minket, tégy készségessé, hogy tanuljunk a te Igédből, amely megvilágosítja és átalakítja az egész életet!

L. J. Suenens

Amikor Jézus a Genezáreti-tó keleti partján Gadara vidékére ért, két ördögtől megszállott ember jött vele szemben. A sírboltokból bújtak elő. Már annyira elvadultak, hogy senki se mert arra járni. A megszállottak kiáltozni kezdtek: „Mi közünk hozzád, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?” Tőlük távol nagy sertéskonda legelészett. Az ördögök arra kérték Jézust: „Ha kiűzöl minket, küldj a sertéskondába.” Erre ezt mondta nekik: „Menjetek!” Azok ki is mentek, és megszállták a sertéseket, mire az egész konda a meredek partról a tóba rohant, és odaveszett. A kanászok elfutottak, bementek a városba, és elhíreszteltek mindent, azt is, ami a megszállottakkal történt. Akkor az egész város kiment Jézus elé, és amint meglátták, kérték, hogy távozzék határukból.
Mt 8,28-34

Elmélkedés

Az éjszakai tengeri vihar lecsendesítése alkalmával, miként erről tegnap olvastunk, Jézus megmutatta, hogy isteni ereje nagyobb a természet erőinél. Mivel e természeti erők az embert fenyegető gonoszt jelképezik, azt is bizonyítja a mi Urunk, hogy a sátán felett is van hatalma és képes megmenteni az embert. A mai evangéliumban ennek egy további példájával találkozunk. Itt már nem jelképesen van jelen a gonosz, hanem valóságosan, egy ördögtől megszállott találkozik Jézussal. Ő pedig kiűzi az emberből a gonoszt.

A sertések a zsidók számára tisztátalan állatok voltak, ezért húsukat nem fogyasztották. A pogányok számára nevetség tárgya lehetett a zsidóknak ez a tartózkodása, félelme ezen állatoktól. Az eset a pogányok által lakott területen történt. Jézus nem sajnálta az elpusztuló sertéseket, de a pogányok saját szempontjukból jogosan háborodtak fel állataik pusztulásán, ezért kérésükben, miszerint Jézus távozzon vidékükről, nem feltétlenül Isten Fiának, a Megváltónak elutasítását érdemes látnunk.

Jézus önként és feltétel nélkül cselekszik. Más esetekben a beteg ember kéri gyógyulását vagy fejezi ki hitét, de itt semmi hasonlóval nem találkozunk. Az Úr rögtön felismeri a helyzetet és azonnal cselekszik, mert nem tűrheti, hogy a gonosz tovább tartsa fogságában ezt az embert.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, beledobtál bennünket a sötétségbe, mint a kovászt. A bűn megfosztott minket a világtól, de mi lépésről lépésre visszahódítjuk, s úgy adjuk vissza neked, amint kaptuk, rendben és szentül a napok hajnalán. Ne sajnáld tőlünk az időt, Uram! Figyelmünk gyorsan lankad, agyunk hamar kifárad. Minden szép élet melletted tanúskodik, Uram!

G. Bernanos