Battaplébánia

Egy alkalommal, amikor Jézus befejezte tanítását, elbocsátotta a sokaságot és hazatért. Otthon azt kérték tőle tanítványai: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Kérésükre így magyarázta meg: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld ez a világ. A jó mag az Isten országának a fiai, a konkoly pedig a gonoszság fiai. Az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan aratáskor összeszedik a konkolyt és elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek országából minden botrányt és minden gonosztevőt, és tüzes kemencébe vetik. Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!”
Mt 13,36-43

Elmélkedés

A mai evangélium megértésében segít, ha röviden felidézzük a búzáról és a konkolyról szóló példabeszédet (vö. Mt 13,24-30). A gazda szolgái jó magot vetnek a földbe, de éjszaka a gonosz konkolyt, azaz gyomnövényt vet közé. A gonosz mesterkedése azonban csak valamivel később, a vetés kikelése után derül ki. Ekkor a szolgák azonnal nekifognának a konkoly kiirtásának, de a gazda ezt nem engedi, hanem hagyja mindkettő növekedését, és csak az aratáskor történik meg a hasznos és a haszontalan növények szétválasztása. A tanítványok azért kérik Jézus magyarázatát a hasonlattal kapcsolatban, mert bizonyára ők sem értik a gazda viselkedését. Miért hagyja a gonosz növekedését, miért nem lehet azonnal elpusztítani? Erre a válasz az lehet, hogy Isten türelmes, s türelmével lehetőséget ad a gonoszoknak életük megváltoztatására, megjavítására.

A magyarázatban hangsúlyt kap a végső időkben bekövetkező ítélet. Elképzelhető, hogy az ezzel kapcsolatos kijelentéseket nem Jézus tette, hanem Máté evangélista az első keresztény közösségek várakozását fogalmazza meg, amely közösség tagjai az Emberfia közeli visszatértét és ítélkezését várták. Az Úr igehirdetésében, tanításában ugyanis az ítélet helyett inkább kerül előtérbe az emberek üdvözítése, mintsem megítélése, bár a bírói feladat valóban az Emberfiáé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, jóságos Atyánk, egyetlen nap sem múlhatna el anélkül, hogy ne gondoljunk testvéreinkre is, akik Krisztus által egyek, egy test és egy lélek a te egyházadban. Még inkább meg kell emlékeznünk imáinkban papjaidról, hogy gyermekeiddé, igaz testvérekké tegyenek bennünket. Milyenek ők hozzád, egymáshoz és hozzánk? Ettől függ lelkileg az új és jobb világ felépítése. Add meg, Urunk, hogy papi szolgáid által, az ő fáradozásaikkal mind jobban érezzük egyházunkban a közös Atya szeretetét. Add, hogy mindnyájan testvérekké váljunk a Szentlélek örök, megfiatalító erejében.

Cserháti J.

Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonló a mustármaghoz, amelyet a földműves elültet földjébe. Ez a mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő, nagyobb, mint a kerti vetemények. Valóságos fa lesz belőle, úgyhogy az ég madarai eljönnek, és ágai között laknak.
Jézus azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: A mennyek országa hasonló a kovászhoz. A gazdaasszony elvegyíti három véka lisztbe, és a kovász átjárja az egész tésztát. Mindezt példabeszédekben mondta Jézus a népnek. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Beteljesedett, amit így jövendölt meg a próféta: „Megnyitom ajkamat, és példabeszédekben hirdetem azt, ami titok volt a világ kezdete óta.”
Mt 13,31-35

Elmélkedés

Az Isten országáról szóló jézusi példabeszédek sorozatában a mustármagról és a kovászról szólót olvassuk a mai evangéliumban. A mustármag egészen kicsiny, jelentéktelennek tűnik, s nem is gondolná az ember, mekkorára meg tud nőni. Akinek nincs tapasztalata a kovásszal, az élesztővel, az nem is gondolná, hogy milyen nagy hatással van a tésztára, amelybe belekeverik.

Mindkét hasonlatban Jézus a kezdeti állapotra és a végső eredményre irányítja figyelmünket, s azt a hatást reméli, hogy a hallgató rácsodálkozik a kettő hatalmas különbségére. Ezért mondja, hogy az elültetendő mustármag „kisebb mindenféle magnál,” de végül minden más veteménynél nagyobb lesz. A kevés adag élesztő pedig képes három véka lisztet is megkeleszteni.

Az apostoli idők keresztényei jogosan gondolták, hogy az akkor még kicsiny krisztusi közösség idővel naggyá fog válni, el fog terjedni az egész világon, miként az a következő évszázadokban valóban történt. A hasonlat tehát egyrészt az Egyház szüntelen növekedésére, terjedésére utal, másrészt arra is, hogy Krisztus követőiben mind nagyobb lesz a hit és az Isten iránti szeretet. Miként a földbe ültetett mustármag kikelését, növekedését az ember nem képes befolyásolni, ugyanúgy nem emberi erőnkön, nem mirajtunk múlik Isten országának növekedése, hanem Isten kegyelmének köszönhetően növekszik a világban és bennünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örök Atya Fia, aki bennünk élsz, te vagy dicsőségünk reménysége! Élj te bennünk, a te életed törvényei uralkodjanak felettünk, hogy életünk olyan legyen mint a tied! Te élj bennünk, te imádkozz bennünk, te szenvedj bennünk, többet nem is kérünk. Mert ha miénk vagy, gazdagok vagyunk. Aki Téged megtalált, megtalálta élete erejét és győzelmét.

K. Rahner

Abban az időben: Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival. Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe.
Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön felé, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert tudta ő, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp.
Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi az ennyinek?”
Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek.
Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Mikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Jn 6,1-15

Elmélkedés

Kevés a kenyér?

Wass Albert: Te és a világ című írásából származik a következő idézet: „Gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni veled, hogy nincs Isten. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér és sok a nyomorúság.”

Az író nagy éleslátással fogalmazza meg az alapvető emberi igényeket és azok hiányát. Biztonságra vágyunk, de sok esetben elbizonytalanodunk és kicsúszik alólunk a talaj, ezt jelenti, hogy romokban hever az otthonunk, a házunk. Vágyakozunk arra, hogy szeressünk másokat és mások szeressenek minket, de magányosnak, elveszettnek érezzük magunkat, ha elveszítjük szeretteinket. Ha nincs meg a mindennapi élelmünk és megélhetésünk, akkor végtelenül nyomorúságosnak tartjuk az életünket. E hiányokat megtapasztalva sokan arra a következtetésre jutnak, hogy nincs Isten, mert ha létezne, akkor gondoskodna biztonságunkról, megmutatná szeretetét irántunk és megadna mindent, ami a földi élethez szükséges. Az még csak a kisebb gond, ha valaki így gondolkodik, de az már nagyobb, hogy másokkal is el akarja hitetni, hogy ezen gondok, problémák azt jelzik, hogy Isten nem létezik.

Kár volna tagadnunk az életünkben jelenlévő nehézségeket. Azt is kár volna tagadni, hogy a társadalomban sokféle módon jelen van az egyenlőtlenség, az igazságtalanság. Az viszont már nem logikus, hogy ezek a jelenségek azt mutatják, hogy egy Isten nélküli világban élünk. Miként mi, ugyanúgy Isten is látja ezeket a problémákat, és segít is ezeken, de ezt csak a hívő veszi észre.

Az evangéliumok beszámolnak arról, hogy útja során Jézus számos emberi problémával és betegséggel találkozott, ezeket észrevette és segített az embereken, olykor csodával szüntetve meg a bajt. Ennek egyik példája a csodálatos kenyérszaporítás esete, amelyet a mai vasárnap evangéliumában olvasunk. A felé igyekvő néptömeget meglátva Jézus veszi észre, hogy ezek az emberek éhesek, valamilyen módon gondoskodni kell számukra élelemről. Ezért kérdezi: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” (Jn 6,5). Fülöp apostol arra gondol a Mester kérdése hallatán, hogy talán lehetne számukra kenyeret venni, de most rengeteg kenyérre volna szükség. Fülöp kijelentéséből inkább a lemondás, a beletörődés érződik, úgy gondolja, hogy olyan helyzetbe kerültek, amit nem lehet, nem tudnak megoldani. A szükséghelyzetben megoldást kereső Péter apostol már tovább jut, mint Fülöp, ő már felajánlja „az emberi keveset,” az öt kenyeret és a két halat, amelyet majd Jézus az ő isteni hatalmával képes sokká változtatni. Ő már látja, hogy kevés a kenyér, de nagy a nyomorúság, nagy a szükség, mert sok az éhes ember.

Ők legalábbis így értékelik a helyzetet, mert még nem sejtik mire készül, nem tudják mire képes Jézus. Ő pedig csodát tesz, elegendő élelmet ad a több ezer embernek. Valóban kevés a kenyér? Isten kezében nem. Ha az ő kezébe adjuk azt a keveset, ami a miénk, akkor már nem lesz kevés, hanem elegendő lesz. Valóban nagy a nyomorúság? Lehet, hogy mi kilátástalannak látjuk a helyzetet és nem tudunk megoldást, de ha bízunk Isten segítségében, meg fogjuk tapasztalni az ő gondoskodását.

Csak az a kérdés, hogy van-e bátorságom odaadni neki az öt kenyeret és a két halat?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Mindazok, akik megtapasztalták az általad véghezvitt csodát és ettek a megszaporított kenyérből, később is várták, hogy megismételd cselekedetedet és újból kenyeret adj nekik. Tanítványaid később is vágyakozhattak arra, hogy újra egyenek abból a kenyérből, amelyet egyedül te vagy képes adni. Vágyukat beteljesítetted, amikor az utolsó vacsorán kenyeret adtál nekik s a kenyérben saját testedet. Add nekünk mindig az élő kenyeret, s e kenyérben önmagad, hogy örök életünk legyen!

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Mt 20,20-28

Elmélkedés

A tizenkét apostol névsorában két Jakab nevezetűvel találkozunk (vö. Mt 10,2-4, Mk 3,16-19 és Lk 6,14-16). A mai napon az idősebb Jakabnak nevezettet ünnepeljük, aki Zebedeusnak volt a fia és ő volt a bátyja János apostolnak és evangélistának. Péterrel, Andrással és testvérével, Jánossal együtt Jakab is a Jézus által elsőként meghívottak közé tartozik.

A mai ünnep evangéliuma azt az eseményt beszéli el, amikor Jakab és János édesanyja azzal a kéréssel fordul Jézushoz, hogy messiási országában az ő két fia ülhessen majd az Úr mellett. A kéréssel a két fiú is egyetértett, hiszen anyjuk velük együtt adja elő különleges kérését. Az eset arról tanúskodik, hogy a hatalomvágy, a dicsőségvágy és az egymás közötti versengés még az apostolok között is előfordult, s e kísértések nem csupán kettőjüket érintették, hanem a többieket is.

Jézus nem olyan hatalmat ígér nekik, mint amilyet ők most elképzelnek a maguk számára, hanem a mennyei dicsőséget, amelyet ők szenvedések árán szerezhetnek meg. Az Úr kérdésére kifejezik, hogy készek „inni a szenvedések kelyhéből,” bár ekkor még pontosan nem értették, mit is jelent ez. Ez az ígéret Jakab apostol életében valóra vált, hiszen az apostolok közül elsőként ő adta életét Krisztusért.

Kész vagyok-e osztozni Jézus szenvedésében, hogy dicsőségében is részesítsen?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram Jézus, légy az én Megváltom! Megtestesülésed legyen az én örömöm, evangéliumod az én tanításom, egész életed az én példaképem, szenvedésed az én megváltásom, a te gyalázatod az én dicsőségem, a te halálod az én életem, a te föltámadásod az én vigasztalásom, a te mennybemeneteled az én reménységem, a te újra-eljöveteled az én hozzád térésem.

Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek. Ez az a mag, amelyik az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.”
Mt 13,18-23

Elmélkedés

A magvetőről szóló példabeszéd magyarázatában Jézus felsorolja, hogy hányféle veszély fenyegeti azokat, akik hallgatják Isten üzenetét. Egyesek szívéből a gonosz kitépi az igazság tanítását, másokban nem ver mély gyökeret a tanítás és a nehézségek idején elpártolnak attól, továbbá vannak olyanok, akikben terméketlen marad a tanítás, mert fontosabb számukra a földi világ szeretete, mint az örök életre vezető isteni üzenet. És természetesen vannak olyanok, akik a tanítást hallgatják, megszívlelik és életre is váltják.

A tanítás különféle fogadtatásait három területre vonatkoztathatjuk. Először Jézus tanítására, aki maga is megtapasztalta, hogy szavait egyesek rosszindulattal, ellenséges érzülettel hallgatják. Másodszor az apostoli időkre is érvényes, hiszen az apostolok igehirdetésük során visszautasítással is találkoztak, s ez a tapasztalat szintén megjelenhetett az evangélisták leírásában. Harmadszor pedig az Egyház igehirdetésére jellemző a visszautasítás az évszázadok során. A negatív fogadtatás mellett azonban mindhárom területen megmutatkozik a pozitív is, azaz az elfogadás. Jézust elragadtatással hallgatják a tömegek, az apostolok megtapasztalják, hogy ha Jézus nevében tanítanak, akkor annak hatása van az emberekre, és az Egyház igehirdetése is eredményt hoz, ha hűséges marad az Úr szavához.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, világ világossága és híveid vigasza, nyisd meg szemünket üzeneted számára. Az évek folyamán sok hang és szó jut el fülünkhöz, és mi emberek oly gyakran bolyongunk és tévelygünk. Nálad vannak egyedül az örök élet igéi! Add, hogy megnyitottak legyünk igazságod iránt. Hadd tudjunk tisztelettel meghajolni titkaid előtt! Erősítsd bennünk az örökkévalóság fényessége utáni vágyat, amelyben minden titok megoldódik. Csak akkor fogjuk megtudni, ki voltál te, és hogy mi történt körülöttünk.

J. K. Lavater

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és tanítványaim lesztek.
Jn 15,1-8

Elmélkedés

A szőlőültetvény vagy szőlőskert képe jó néhányszor előfordul az ószövetségi írásokban, főként a prófétai könyvekben. A választott nép Isten szőlőskertje. Isten úgy törődik az ő népével és úgy gondoskodik róla, miként a gazda foglalkozik szőlőbirtokával. Isten belenyúl az általa választott nép életébe, irányítja sorsát, meghatározza feladatát, megvédi vagy megszabadítja ellenségeitől, más népektől, amelyek ellene törnek. A gondoskodás ellenére a nép mégsem tiszteli Istent, sok esetben semmibe veszi parancsait, fellázad ellene, hűtlen lesz a szövetséghez, amelyet Isten kötött vele. A prófétai jövendölésekben az is előfordul, hogy a végső időkben Isten új szőlőskertet ültet, megújítja szövetségét. E kép hátterében az áll, hogy az Istenhez való tartozás alapja a szövetség és Isten parancsai.

Jézus jól tudja, hogy hallgatósága számára ismert ez a kép, ezért erre építve új dolgot fogalmaz meg amikor önmagát „igazi szőlőtőnek” nevezi. Az egykor kötött szövetség és az ószövetségi törvények helyébe ő és az ő szeretet-parancsa lép. Az ő személyéhez való kapcsolódás, kötődés lesz az alapja az Isten újszövetségi népéhez való tartozásnak. Jézus nélkül terméketlenek, gyümölcstelenek vagyunk, de ha hozzá tartozunk, akkor életünk jócselekedetek bőségét fogja teremni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Isten Fia, Jézus Krisztus! Csak te vezethetsz bennünket vissza az Atya házába. Téged vártunk mint Messiást. Urunk és mesterünk lettél: a szegényeknek üdvösséget hoztál, megvetést találtál a gazdagoknál. Szenvedő Isten szolgája, kiürítetted isteni alkatod szépségét. Így lettél mennyországkirálya, Krisztus követésére vállalkozók példája. Földi anya gyermeke voltál, a világ szemében kihívó botrány. Mégis csak te köthettél szövetséget mint Isten küldötte, égiek közvetítője. Életünk kenyere lettél! Keresztre feszített Üdvözítőnk, te vagy a feltámadás és az el nem múlást hirdető próféta.

Cserháti J.

Abban az időben Jézus elment hazulról és leült a Genezáreti-tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!”
Mt 13,1-9

Elmélkedés

Szent Máté evangélista írásának 13. fejezetében hét példabeszédet olvashatunk, amelyeket Jézus az Isten országáról, a mennyek országáról mond. Az előttünk álló napokban, illetve a jövő héten ezeket olvassuk, legalábbis akkor, ha valamelyik szent napjának evangéliuma nem kerül a helyére. E hasonlatok a magvetőről, a búzáról és a konkolyról, a mustármagról, a kovászról (élesztőről), a földbe rejtett kincsről, az igazgyöngyről és a hálóról szólnak. E példázatok némelyikét Jézus részletesebben is megmagyarázza.

A mai részben a magvetőről olvasunk. A vetés során egyes magok az útszélre, kövek vagy tövisek közé hullottak. Kár volna arra gondolnunk, hogy a magvető rosszul, nemtörődöm módon végezte munkáját, hiszen bizonyára elenyésző lehetett a magok mennyisége, ha ennek nem tulajdonított jelentőséget a vetést végző személy, s valószínűleg a magok nagy többsége a jó földbe hullott.

Jézus nem mezőgazdasági tanácsokat szeretne adni, hanem el szeretné gondolkoztatni a hallgatóságot arról, hogy az ő szívükben milyen talajra hull Isten tanítása, hogyan fogadják azt. Engedem-e, hogy Isten csendes, titokzatos működésének és kegyelmének köszönhetően az én életem is százszoros termést hozzon? Lelkem nem terméketlen talaj! Képes vagyok befogadni és gyümölcsözővé tenni, megsokszorozni Isten üzenetét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Nem kérek sem egészséget, sem betegséget, sem életet, sem halált, de kérem, Uram, legyen a te gondod az én életem, egészségem és halálom, hogy minden a te dicsőségedet szolgálja, lelkem üdvére és az egyház javára. Egyedül te tudod, mi válik javamra, te vagy a végtelen hatalmas Úr, legyen meg a te akaratod! Add meg, hogy akaratod legyen az én akaratom, alázatos bizalommal rád hagyatkozzam, a te parancsaidat mindenkor követve fogadjam el mindazt, ami tőled származik.

B. Pascal

Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni akarnak veled.” Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”
Mt 12,46-50

Elmélkedés

Jézus rokonsága is értesült azokról a vitákról, amelyek közte, valamint a farizeusok és írástudók között kialakultak. Máté evangélista a rokonok szándékáról csak annyit jegyez meg, hogy beszélni akarnak Jézussal. Kellemetlen lehetett számukra, hogy egyik családtagjuk szembekerült a vallási vezetőkkel, ezért úgy döntenek, hogy felkeresik és megpróbálják rávenni, hogy térjen haza velük. Talán meg akarták győzni arról, hogy ne folytassa tovább tanításait és ne tegyen több csodát a nagy nyilvánosság előtt, mert ez újabb összetűzésekhez vezethet.

Érkezésükről értesülvén Jézus ezt kérdezi: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” (Mt 12,48), majd pedig azokat nevezi családjának, akik teljesítik a mennyei Atya akaratát. Mindezt ne értsük félre! Nem arról van ugyanis szó, hogy Jézus megtagadja édesanyját vagy családját, hanem arról, hogy új közösséget hoz létre tanítványaiból, mindazokból, akik hisznek benne és követik őt, s ez az új közösség legalább annyira bensőséges és közvetlen, mint a családhoz való tartozás az emberek között. Szavait úgy mondja, hogy karját ünnepélyesen kitárja tanítványai felé. E mozdulat, amely a meghívást jelenti, felém is megmutatkozik. Az Úr engem is meghív, hogy követője, tanítványa, családtagja, testvére legyek. Tőlem is azt kéri, hogy az Atya akarata szerint éljek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, engedd, hogy szeresselek téged! Mi van számomra kívüled a földön vagy az égben? Csak te vagy szívem Istene és örökségem. Add, Uram, hogy te légy szívem központja, és tisztíts meg, hogy csak téged keresselek! Egyet hagyj csak meg nekem: a te szeretetedet! Növekedjen bennem, és soha meg ne szűnjön, amíg egykor veled egyesülök mindörökre.

K. Rahner

Néhány írástudó és farizeus így szólt egyszer Jézushoz: „Mester, jelet szeretnénk tőled látni.” Jézus így válaszolt: „Ez a gonosz és hűtlen nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia három nap és három éjjel a föld szívében. A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására. Ámde itt nagyobb van, mint Jónás. Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, hiszen ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét. Itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon.”
Mt 12,38-42

Elmélkedés

A vallási vezetők „jelet” akarnak látni Jézustól. Bibliai értelemben a „jel” olyan esemény, amely Isten működését jelzi. Olyan cselekedetet várnak tehát tőle, amely azt igazolja, bizonyítja, hogy Jézus valóban Isten. Kérésük azért meglepő, mert ők is hallottak Jézus csodáiról és gyógyításairól, de ez mégsem elég számukra. Látják, hogy a nép nagy számban viszi hozzá a betegeket, akik sorra meggyógyulnak, de az írástudók és farizeusok ennél is többet akarnak.

Az Úr viszont nem teljesíti kérésüket, hanem Jónás próféta esetét idézi az ószövetségi időkből. Két szempontból is Jézus előképének tekinthetjük Jónást. Egyrészt azért, mert Isten küldötteként megtérést hirdetett Ninive lakóinak, akik szavára valóban megtértek, felhagytak bűnös életükkel annak reményében, hogy Isten megkönyörül rajtuk. Jézus a mennyei Atya Fiaként és küldötteként szintén megtérést hirdet, de nem hallgatnak rá, legalábbis a vallási vezetőkre igaz ez. Másrészt a cethal gyomrában három napig tartózkodó és onnan élve előkerülő Jónás próféta előképe a halálból harmadnapra feltámadó Jézusnak. E példával Jézus előre jelzi, hogy bár feltámadása egyértelmű jele lesz annak, hogy ő valóban Isten, mégsem fognak sokan hinni e jel láttán sem.

Isten jelenlétének jelei körülvesznek. Észreveszem-e őket?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus! Imánk sokszor olyan színtelen, mert téged templomainkba zártunk, és a világot tőled távol tartottuk. Engedd, hogy ezután az újság olvasásakor, a napi hírek zűrzavarában, a világkonferenciák, a háborúk és katasztrófák zuhatagában is mindent a te kereszted tövében gondoljunk át, mert egyedül ez ad értelmet és választ mindenre.

P. Leppich

Abban az időben: Az apostolok összegyűltek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Mk 6,30-34

Elmélkedés

Keresztény küldetésünk

A múlt vasárnapi evangélium az apostolok missziós útra küldéséről szólt. Témájában ezt a részt folytatja a mai, amely arról számol be, hogy a küldöttek visszatérnek útjukról. E kettő között található egy kitérő, amely szerint Heródes Antipász megöleti Keresztelő Jánost (vö. Mk 6,14-29). János halálának elbeszélése kitölti azt az időbeli űrt, ami az apostolok elküldése és visszatérése között van. Az apostolok távolléte idején Jézus nem tesz semmit, legalábbis semmilyen cselekedetét nem jegyzi le Márk evangélista ebből az időből. Jogosan állíthatjuk, hogy tanítványai, apostolai nélkül Jézus nem tanít, és nem tesz egyetlen csodát sem. Megtehetné, de mégis inkább visszahúzódik egy kis időre, mert azt akarja, hogy tanítványai minden tevékenységének részesei legyenek, hiszen feltámadását és mennybemenetelét követően arról fognak majd tanúskodni, amit személyesen átéltek Mesterük mellett.

Kissé sajnálkozunk azon, hogy az evangélista egy félmondattal túlteszi magát az apostolok beszámolóján visszatérésüket követően. Tulajdonképpen semmit nem tudunk meg abból, mennyi ideig voltak távol, merre jártak, kikkel találkoztak, hogyan tanítottak, mit tettek, illetve, hogy mi volt szolgálatuk eredménye. Jézus figyelmességének jeleként értékelhetjük azt a mozzanatot, hogy miután észrevette, hogy apostolainak még evésre sincs ideje, egy elhagyatott helyre viszi őket annak érdekében, hogy kipihenhessék magukat. Az elbeszélő ezen megjegyzése ugyanakkor előkészíti a következő nap eseményét, mikor a pusztában tartózkodó és táplálék nélkül maradt nagy népsokaságot Jézus jóllakatja, azaz a csodálatos kenyérszaporítást (vö. (Mk 6,35-44).

Mai elmélkedésünkben érdemes kitérnünk keresztény küldetésünkre, hiszen miként egykor Jézus útnak indította apostolait, hogy az ő nevében tanítsanak, ugyanúgy mi is azt a küldetést kapjuk tőle, hogy folytassuk szolgálatát a világban. Bennünket is Krisztus küld, mi is az ő követségében járunk. E küldetést mindannyian a keresztség felvételekor kapjuk meg, s ehhez kapjuk a Szentlélek megerősítését a bérmálás szentségében. Soha ne gondoljuk azt, hogy a hit hirdetése csak az egyházi személyek, a püspökök és a papok feladata, hiszen ez valójában minden keresztény ember kötelessége. Soha ne gondoljuk azt, hogy alkalmatlanok vagyunk a tanúságtételre, mert valójában nem a mi személyünk a fontos, hanem az, akinek küldöttei vagyunk, vagyis Krisztus. Lehet, hogy emberi képességeinket kevésnek tartjuk egy ilyen felelősségteljes szolgálathoz, de nem is arra kell építenünk, hanem a Szentlélek kegyelmére, amely mindenkit megerősít a hitben és a tanúságtételben. A kifogások keresése és a mentegetőzés helyett inkább gondoljunk azokra, akikhez küldetésünk szól: a reményvesztett emberekre, az igazságot keresőkre, a szeretetre éhezőkre. Gondoljunk azokra, akik keresik azokat az értékeket, amelyek boldogságukat jelentik, s akik talán még nem is gondolják, hogy a boldogságot Isten adja. Gondoljunk azokra, akik általunk és tanúságtevő életünk által ismerik meg a minden embert üdvözíteni akaró Istent.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az általad küldött apostolok nem a maguk útját járták, hanem a te utadat. Nem saját elképzeléseik és vágyaik ösztönözték őket, hanem azzal a meggyőződéssel mentek, hogy a te küldötteid. Példájuk láttán és azt követvén mi is alázattal és engedelmességgel indulunk, mert nem a saját elképzeléseink vagy akaratunk útján szeretnénk haladni, hanem az Isten által számunkra kijelölt úton előbbre jutni. Te a szentmisében magadhoz hívsz minket. Tanításod hallgatása és a szentáldozás adjon erőt mindennapi feladataink végzéséhez a munkahelyen és otthon, családunk körében!