Battaplébánia

Abban az időben: Jézus továbbhaladt. Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!” Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!” Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!” Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában.
Mt 15,21-28

Elmélkedés

A csoda és a hit kapcsolatára mutat rá a mai evangélium. Korábban már szó volt arról, hogy a csodák hitet ébresztenek az emberekben Jézus iránt. Aki olyan rendkívüli tettekre képes, hogy visszaadja a látás képességét a vakoknak, a járóképességet a bénáknak vagy képes a víz tetején járni, az valóban Isten. Ezekben az esetekben a hit a csodát követi, a csoda ébreszti fel bennük a hitet. Előbb a csoda következik be, amelynek láttán az emberek hinni kezdenek.

Más esetekben fordítva történnek a dolgok. Először a hit jelenlétét vázolja az evangélista, majd pedig következik a csoda. Az emberek hitének láttán, annak kifejezését követően, mintegy a hit jutalmaként tesz Jézus csodát. Így van ez például a jerikói vak esetében, aki így fejezi ki hitét: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Ezt követően nyeri vissza Jézusnak köszönhetően szemevilágát (vö. Lk 18,35-43). Nem véletlenül idézem fel az ő esetét, hiszen ezekkel a szavakkal kéri a kánaáni asszony is Jézus segítségét: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia!” (Mt 15,22). Ő nem a maga, hanem leánya számára kér gyógyulást, és Jézus kifejezetten arról beszél a történet végén, hogy az asszony nagy hitét és alázatos viselkedését jutalmazta meg a csodával, a leány meggyógyításával.

Ha hittel és alázattal fordulok Istenhez, ő velem is csodát tesz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, te magad mondtad, hogy el fogod küldeni Szentlelkedet, hogy mindig megmaradhassunk a szeretetben, s hogy megtalálhassuk a békét. Amikor kizárólag rád hagyatkozom, belátom, hogy te veszed el az én gondjaimat és szorongásaimat, s hogy a békesség és a bizalom tőled származnak.

J. Zink

Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Amikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!” Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot. Annak a helynek a lakói felismerték Jézust, hírét vitték az egész környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak.
Mt 14,22-36

Elmélkedés

Jézus csodái soha nem öncélúak, nem azért teszi őket, hogy őt dicsőítsék az emberek. Egyrészt a mennyei Atya szeretetét fejezik ki, tehát az Atyát akarja megdicsőíteni Jézus a gyógyításokkal. Másrészt az a szándéka, hogy hitet ébresszen az emberekben.

Vajon milyen szándék vezette az Urat, amikor a víz tetején járt? Itt is csodáról van szó, azaz olyan cselekedetről, amire ember nem képes. Tanítványai nélküle indulnak el, hogy átevezzenek a Genezáreti-tó túlsó partjára. Az ellenszél és a hatalmas hullámok próbára tették erejüket. Jézust viszont mindezek nem akadályozták meg abban, hogy a víz tetején járva kövesse őket, közeledjen feléjük. Talán be akart szállni a bárkába? Aligha, hiszen éppen azt mutatja meg, hogy tud a víz tetején is járni, nem vonatkoznak rá a természeti törvények. Mi lehetett Jézus szándéka? Miért járt a víz tetején, amikor tudhatta, hogy megjelenése félelmet fog kelteni még övéiben is? A vizenjárás esetében sem öncélú csodáról, nem magamutogatásról van szó. Jézus az ő istenségét igazolja apostolai előtt e tettével és hitet akar ébreszteni bennük. Olyan jelet mutat, amely alapján valóban hihetnek abban, hogy ő Isten. A hitébresztés szándékát megerősíti Péter esete, aki kicsinyhitűsége és kételkedése miatt süllyedni kezd, de Jézus megmenti őt.

Kételkedéseimben Jézus segítségemre siet, hogy megmentsen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönjük, Urunk, hogy szereteted egyesit minket. Köszönöm házastársamat, akit rám bíztál. Köszönöm, hogy egymást szolgálhatjuk. Szenteld meg a szeretetünket és szolgálatunkat. Segíts, hogy egymásnak utat mutassunk és egymást a jóra oktassuk. Segíts, hogy jó példát mutassunk, s állandóan örüljünk, hogy együtt lehetünk. Add, hogy egykor a mennyben is együtt lehessünk!

Abban az időben: Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. De az emberek megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak Mikor kiszállt, már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve és meggyógyította betegeiket. Amint beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és figyelmeztették: „Sivár ez a hely, és késő már az óra is. Bocsásd el a tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmet szerezzenek maguknak!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” Ők ezt felelték: „Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk.” Mire ő ezt mondta: „Hozzátok ide!” Miután megparancsolta, hogy a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig az embereknek. Mindannyian ettek és jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a nőket és a gyerekeket.

Mt 14,13-21

Elmélkedés

Az első kenyérszaporítás Máté szerinti változatát olvassuk a mai evangéliumban. Az evangélista valamivel később beszámol egy második esetről is (vö. Mt 15,32-35), bár egyes szentírástudósok véleménye szerint egyetlen esemény kétféle változatáról lehet szó.

Jézus egyedül szeretne lenni, de az emberek nagy számban keresik őt. Egész nap gyógyítja a hozzá vitt betegeket, tanításról nem tesz említést az evangélista. Estefelé tanítványai megemlítik, hogy küldje haza az embereket, de ő inkább arra kéri övéit, hogy ők adjanak enni a népnek. Az öt kenyér és a két hal még Jézusnak és tanítványainak is kevés, nemhogy a többezres népnek. Ekkor az Úr csodát tesz, megáldja, megszaporítja a kevés táplálékot úgy, hogy mindenkinek bőven jusson belőle. Az esemény bevezetésénél és annak elbeszélésekor Máté evangélista arra törekszik, hogy Jézus cselekedeteiben a messiási idők jeleit mutassa be. A betegek gyógyításával Jézus az Isten szeretetét mutatja fel, aki irgalmas az emberek iránt. Jézus a pusztában, egy kietlen helyen táplálja a népet, miként az ószövetség korában, a pusztai vándorlás idején Isten mannával táplálta a választott népet. A manna-csoda megismétlése szintén a messiási idők jele.

A nép viselkedése tudatosítsa bennem, hogy ha keresem Jézust, akkor nem fogja szeretetét megtagadni tőlem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! Vigyázz gyermekeinkre, hogy ne tegyenek semmi rosszat, ha egymás között vannak! Add, hogy szívesen térjenek haza, örüljenek és szeressék a szülői házat! Add nekünk, szülőknek, hogy sikerüljön ezt az otthont szeretetteljessé tenni, hosszú ideig megtartani számukra. Add, hogy ne félelemmel gondoljanak ránk, még akkor sem, ha valami rosszat tettek. Tartsd meg bizalmukat irántunk, hogy ez az otthon mindig nyitva legyen számukra. Add meg mindnyájunknak, hogy ez a ház megmutassa, mit jelent otthon lenni majd a te mennyei házadban.

Abban az időben: Amikor a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”
„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek – őt ugyanis az Atya igazolta.”
Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
De ők így folytatták: „Hát te milyen csodajelet teszel, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.”
Jézus erre így szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi égi kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a világnak.”
Erre így szóltak hozzá: „Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”
„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik.”

Jn 6,24-35

Elmélkedés

Emlékezés, áldozat, várakozás

A múlt vasárnapi evangéliumban a csodálatos kenyérszaporítást olvastuk. Jézus csodájának köszönhetően az öt kenyér és a két hal olyannyira sokká változott, hogy az ételből több ezer ember lakott jól. A csoda arra ösztönözte az embereket, hogy Jézust ki akarták kiáltani királyukká, de ő nem engedte ezt, eltávozott a nép köréből. Az eset folytatásaként a nép keresni kezdi őt, majd amikor megtalálták, Jézus beszédet intézett hozzájuk az örök élet kenyeréről, megvilágítva cselekedetének jelentőségét és előremutató célját az Oltáriszentségre. Ezt a beszédet – amelyet témájának megfelelően eucharisztikus beszédnek nevezünk – tartalmazza három részletben a mai és a következő két vasárnap evangéliuma. A szöveg megvilágítja Jézusnak az utolsó vacsorán végzett cselekedetének, tudniillik az Oltáriszentség alapításának lényegét és tartalmát. Foglaljuk össze legalább vázlatszerűen mai elmélkedésünkben, továbbá a következő vasárnapokon, hogy katolikus keresztényként mit hiszünk az Eucharisztiáról.

Az utolsó vacsora eseményéről Máté, Márk, Lukács evangélisták és Szent Pál apostol számolnak be. Valamennyi leírás tartalmazza azt a négy elemet, amely a szentmisében is megmutatkozik. Először is azt, hogy az Eucharisztia ünneplése emlékezés, emlékezés egy múltbeli cselekedetre, az Úr Jézus tettére. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19) – mondta egykor Jézus és az ő szavait idézi a miséző pap az átváltoztatáskor. Másodszor: ennek az emlékvacsorának hatása van a jelenben mindazokra, akik részt vesznek rajta. Krisztus cselekedete megismétlődik, áldozata jelenvalóvá válik, hogy az ünneplő hívők az új szövetség népévé váljanak. A harmadik közös elem a jövőre mutat. Mindazok, akik együtt ünneplik az Oltáriszentséget és hisznek Jézus valóságos jelenlétében, az Úr második eljövetelére, azaz egy jövőbeli eseményre várakoznak. Erre utalnak a szentmisében elhangzó szavak: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.” A negyedik közös vonás, hogy hálaadásról van szó, hiszen az Úr hálaadással kezdi cselekedetét és mi is hálaadásként mutatjuk be azt a megváltásért.

Mindezek fényében láthatjuk, hogy Jézus utolsó vacsorája és a mi szentmisénk jelképes, ugyanakkor valóságos cselekedet. Jelképes abban az értelemben, hogy Krisztus egyszeri és megismételhetetlen áldozatát, az ő megváltó kereszthalálát és üdvözítő feltámadását hozza el a jelenbe. Valóságos abban az értelemben, hogy áldozata jelenvalóvá válik, hogy ahhoz a mi áldozatunk és hálaadásunk is kapcsolódhasson, és létrejöhessen a valóságos találkozás Isten és az ember, az Oltáriszentségben jelenlévő és önmagát ajándékozó Krisztus és a hívő ember között.

Az Úr utolsó vacsorájának eseménye és minden szentmise azt a vágyat fejezi ki, hogy az ember a lehető legbensőségesebb találkozást, egyesülést akarja Istennel és Isten is találkozni akar az emberrel. Isten bennünk akar élni, lelkünket akarja táplálni, egyesülni szeretne velünk, önmagát adja nekünk és azt szeretné, hogy mi is neki adjuk magunkat. Mivel ez a szentáldozásban valósul meg, ezért törekedjünk arra, hogy teljessé legyen a szentmisén való részvételünk, áldozatunk és hálaadásunk a szentáldozás által.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az Eucharisztia ünneplésén, a szentmisén való jelenlétünk alkalmat ad arra, hogy ne kívülállóként szemléljük az Oltáriszentség titkát, hanem részesedjünk a te áldozatodból és feltámadásodból. A szentáldozás által közösségre lépünk, egyesülünk veled, ugyanakkor lelki közösségre lépünk embertársainkkal is, mert mindannyian az egy kenyérből, a te szent testedből részesülünk. Urunk, te önmagadat adod nekünk az Oltáriszentségben. Örömmel fogadjuk el a te csodálatos és örök életet biztosító ajándékodat. Újítsd meg a mi életünket, hogy életünk Istennek felajánlott ajándék legyen!

Amikor Heródes Antipász, a negyedes fejedelem meghallotta a Jézusról szóló híreket, azt mondta szolgáinak: „Ez Keresztelő János: ő támadt fel a halálból, azért van ilyen csodatevő ereje.” Heródes ugyanis annak idején elfogatta Jánost, bilincsbe verette és börtönbe vetette Heródiás miatt, aki fivérének, Fülöpnek a felesége volt. János ugyanis figyelmeztette: „Nem szabad őt feleségül venned!” Heródes emiatt ki akarta végeztetni Jánost, de félt a néptől, mert prófétának tartották őt. Amikor Heródesnek születésnapja volt, Heródiás leánya a vendégek előtt táncolt. Ez nagyon megtetszett Heródesnek, ezért esküvel ígérte, hogy bármit is kér, megadja neki. A leány, mivel anyja már előre kioktatta, így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” Erre a király elszomorodott, de esküje és a jelenlevő vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda neki (Keresztelő János fejét). Erre elküldvén lefejeztette Jánost a börtönben. Fejét elhozták egy tálon, és odaadták a leánynak; ő meg elvitte anyjának. Akkor János tanítványai eljöttek, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd felkeresték Jézust, és mindezt hírül adták neki.
Mt 14,1-12

Elmélkedés

Máté evangélista Jézus nyilvános működésének idejéből nem csak tanítását és gyógyításait, azaz eredményes fellépését mutatja be, hanem azt is, hogy sorra színre lépnek ellenfelei. Tegnap a názáretiekről hallottunk, akik hitetlenül elutasították őt. Ma pedig Heródes Antipász, mint a világi hatalom képviselője áll előttünk, a későbbiekben pedig jönnek majd a vallási vezetők, az írástudók és a farizeusok.

Heródes Antipász Galilea negyedes fejedelme volt, személye nem keverendő össze apjával, Heródes királlyal, aki évtizedekkel korábban, Jézus születésének idején irányította az országot. A mai részlet a kegyetlenségeiről elhíresült Heródes Antipász egyik legszörnyűbb cselekedetét, Keresztelő János kivégzését mutatja be. A Keresztelő figyelmeztette őt erkölcstelen életvitelére, tudniillik arra, hogy nem szabad feleségül vennie testvérének feleségét. A figyelmeztetés nem az uralkodónak fájhatott a legjobban, hanem feleségének, Heródiásnak, aki csak a megfelelő alkalmat várhatta, hogy megszabaduljon Jánostól.

János személyével kapcsolatban meg kell említenünk, ami aztán Jézus tanítását is jellemzi, hogy nem csupán általánosságban beszél a bűnről és ítéli el azt, hanem szembesíti a bűnösöket saját bűnükkel. Mindez azonban nem a bűnös elítélésének jegyében történik, hanem azzal a szándékkal, hogy a megtérésre, a bűnbánatra vezesse.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, ismered kívánságaimat és igényeimet. Sok dolog után kiált a szívem, és mégis csak egy a szükséges. Taníts meg arra, hogy vágyaim mindenben a lényegre törekedjenek. Akkor majd vágyaim szomját is csillapítod; szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szívbe még nem hatolt bele az, amit azoknak készítettél, akik szeretnek téged.

Amikor Heródes Antipász, a negyedes fejedelem meghallotta a Jézusról szóló híreket, azt mondta szolgáinak: „Ez Keresztelő János: ő támadt fel a halálból, azért van ilyen csodatevő ereje.” Heródes ugyanis annak idején elfogatta Jánost, bilincsbe verette és börtönbe vetette Heródiás miatt, aki fivérének, Fülöpnek a felesége volt. János ugyanis figyelmeztette: „Nem szabad őt feleségül venned!” Heródes emiatt ki akarta végeztetni Jánost, de félt a néptől, mert prófétának tartották őt. Amikor Heródesnek születésnapja volt, Heródiás leánya a vendégek előtt táncolt. Ez nagyon megtetszett Heródesnek, ezért esküvel ígérte, hogy bármit is kér, megadja neki. A leány, mivel anyja már előre kioktatta, így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” Erre a király elszomorodott, de esküje és a jelenlevő vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda neki (Keresztelő János fejét). Erre elküldvén lefejeztette Jánost a börtönben. Fejét elhozták egy tálon, és odaadták a leánynak; ő meg elvitte anyjának. Akkor János tanítványai eljöttek, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd felkeresték Jézust, és mindezt hírül adták neki.
Mt 14,1-12

Elmélkedés

Máté evangélista Jézus nyilvános működésének idejéből nem csak tanítását és gyógyításait, azaz eredményes fellépését mutatja be, hanem azt is, hogy sorra színre lépnek ellenfelei. Tegnap a názáretiekről hallottunk, akik hitetlenül elutasították őt. Ma pedig Heródes Antipász, mint a világi hatalom képviselője áll előttünk, a későbbiekben pedig jönnek majd a vallási vezetők, az írástudók és a farizeusok.

Heródes Antipász Galilea negyedes fejedelme volt, személye nem keverendő össze apjával, Heródes királlyal, aki évtizedekkel korábban, Jézus születésének idején irányította az országot. A mai részlet a kegyetlenségeiről elhíresült Heródes Antipász egyik legszörnyűbb cselekedetét, Keresztelő János kivégzését mutatja be. A Keresztelő figyelmeztette őt erkölcstelen életvitelére, tudniillik arra, hogy nem szabad feleségül vennie testvérének feleségét. A figyelmeztetés nem az uralkodónak fájhatott a legjobban, hanem feleségének, Heródiásnak, aki csak a megfelelő alkalmat várhatta, hogy megszabaduljon Jánostól.

János személyével kapcsolatban meg kell említenünk, ami aztán Jézus tanítását is jellemzi, hogy nem csupán általánosságban beszél a bűnről és ítéli el azt, hanem szembesíti a bűnösöket saját bűnükkel. Mindez azonban nem a bűnös elítélésének jegyében történik, hanem azzal a szándékkal, hogy a megtérésre, a bűnbánatra vezesse.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, ismered kívánságaimat és igényeimet. Sok dolog után kiált a szívem, és mégis csak egy a szükséges. Taníts meg arra, hogy vágyaim mindenben a lényegre törekedjenek. Akkor majd vágyaim szomját is csillapítod; szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szívbe még nem hatolt bele az, amit azoknak készítettél, akik szeretnek téged.

Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.” Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát.
Mt 13,54-58

Elmélkedés

Jézus názáreti visszautasításáról olvasunk a mai evangéliumban. Útja során tanítványai kíséretében az Úr megérkezik abba a városba, ahol ifjúkorában nevelkedett, s ahol az emberek azt gondolják, hogy jól ismerik őt. A názáretiek első csodálkozása annak szól, hogy Jézus olyan bölcsességgel tanít, és olyan csodákat tesz, amire egyáltalán nem számítottak. A csodálkozást megbotránkozás követi, azaz elutasítják őt. Máté evangélista keserűen jegyzi meg a rövid történet végén, hogy az Úr éppen saját városában nem tudott sok csodát tenni, mert hitetlenek voltak.

A hitetlenség említése azt szolgálja, hogy bemutassa a názáretiek és Jézus közti tényleges elkülönülést. Bár a magyar szövegből nem derül ki, de a tanítás helyszínét az evangélista így jelöli meg: az ő, mármint a názáretiek zsinagógájában történt mindez, mintha Jézusnak nem sok köze volna ehhez az épülethez, pedig korábban többször is járhatott itt.

Az elkülönülés, az eltávolodás bemutatása az evangélista részéről nem véletlenszerű és nem is öncélú. Evangéliumának megírásakor Máté már jól látja, hogy az első keresztény közösség megkülönbözteti magát a zsidó közösségtől, önállóvá válik, felismeri azt, hogy a Mester új közösséget hozott létre tanítványaiból és követőiből, mindazokból, akik nem elutasítják, hanem hittel elfogadják, hogy ő az Isten Fia.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, hiszek benned, mert tiszteled emberi szabadságomat. Csak egyetlen parancsot adtál: szeressétek egymást! A szeretetet pedig nem lehet kikényszeríteni, a szeretetet úgy ajándékozzák. Engedd, hogy leküzdjek minden akadályt, ami utamat állja abban, hogy szeressek minden embert. Segíts meg, hogy úrrá legyek tétlenségemen. Engedd, hogy korlátozzam a saját helyemet, hogy így több helyet adjak embertársaimnak a kibontakozáshoz.

A. Pereira

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Értitek-e mindezt?” „Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.” Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét.
Mt 13,47-53

Elmélkedés

Az Isten országáról szóló példabeszédek közül a hetediket, az utolsót olvassuk a mai napon, amely a tengerbe vetett, és mindenféle, azaz evésre alkalmas és alkalmatlan halakat egyaránt összegyűjtő halászhálóról szól. A hasonlat ugyanazokat a kérdéseket és problémákat veti fel, mint a búzáról és a konkolyról szóló példázat (vö. Mt 13,24-30). Miért engedi Isten, hogy a világban jelen legyen a rossz? Miért engedi, hogy a gonosz veszélyeztesse, rosszra kísértse a jókat?

Első olvasatban úgy értelmezzük a példabeszédet, hogy a jó halak a keresztény hívőket, a rosszak pedig a nem hívőket jelképezik. A világban tehát együtt élnek azok, akik Krisztus követőjeként Isten országának megvalósításán fáradoznak, és azok, akik mit sem törődnek Istennel. Ezen értelmezési lehetőség mellett érdemes megemlítenünk egy másikat. Máté evangélista megtapasztalhatta azt, hogy a krisztusi közösségben egyesek példásan és valóban a hit szerint élnek, miközben a közösség tagjai között a bűnös élet útján botladozók is jelen voltak. Talán az előbbiek között lehettek türelmetlenebbek is, akik a közösség mielőbbi megtisztítását, a bűnösök eltávolítását sürgették. Mindez azonban csak emberi ítélet, emberi vélekedés, amellyel szemben Jézus példázata Isten türelmét helyezi előtérbe, illetve azt hangsúlyozza, hogy az ítélkezéshez egyedül Istennek van joga.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add meg Atyánk, papjaidnak a méltó szolgálat kegyelmét. Töltsd el őket szereteteddel, hogy csak hozzád tartozzanak, és dicséretesen éljenek anélkül, hogy földi érdemek után törekednének. Te légy tisztességük, te az örömük és akaratuk, te légy vigaszuk a szenvedésben, tanácsuk kételyeikben, védelmük az igazságtalanság ellen, türelmük a lelki szárazságban, gazdagságuk a szegénységben, enyhülésük a betegségben, és egyszer majd sikeresen adhassanak számot szolgálatukról.

F. Lewtie

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Értitek-e mindezt?” „Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.” Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét.
Mt 13,47-53

Elmélkedés

Az Isten országáról szóló példabeszédek közül a hetediket, az utolsót olvassuk a mai napon, amely a tengerbe vetett, és mindenféle, azaz evésre alkalmas és alkalmatlan halakat egyaránt összegyűjtő halászhálóról szól. A hasonlat ugyanazokat a kérdéseket és problémákat veti fel, mint a búzáról és a konkolyról szóló példázat (vö. Mt 13,24-30). Miért engedi Isten, hogy a világban jelen legyen a rossz? Miért engedi, hogy a gonosz veszélyeztesse, rosszra kísértse a jókat?

Első olvasatban úgy értelmezzük a példabeszédet, hogy a jó halak a keresztény hívőket, a rosszak pedig a nem hívőket jelképezik. A világban tehát együtt élnek azok, akik Krisztus követőjeként Isten országának megvalósításán fáradoznak, és azok, akik mit sem törődnek Istennel. Ezen értelmezési lehetőség mellett érdemes megemlítenünk egy másikat. Máté evangélista megtapasztalhatta azt, hogy a krisztusi közösségben egyesek példásan és valóban a hit szerint élnek, miközben a közösség tagjai között a bűnös élet útján botladozók is jelen voltak. Talán az előbbiek között lehettek türelmetlenebbek is, akik a közösség mielőbbi megtisztítását, a bűnösök eltávolítását sürgették. Mindez azonban csak emberi ítélet, emberi vélekedés, amellyel szemben Jézus példázata Isten türelmét helyezi előtérbe, illetve azt hangsúlyozza, hogy az ítélkezéshez egyedül Istennek van joga.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add meg Atyánk, papjaidnak a méltó szolgálat kegyelmét. Töltsd el őket szereteteddel, hogy csak hozzád tartozzanak, és dicséretesen éljenek anélkül, hogy földi érdemek után törekednének. Te légy tisztességük, te az örömük és akaratuk, te légy vigaszuk a szenvedésben, tanácsuk kételyeikben, védelmük az igazságtalanság ellen, türelmük a lelki szárazságban, gazdagságuk a szegénységben, enyhülésük a betegségben, és egyszer majd sikeresen adhassanak számot szolgálatukról.

F. Lewtie

Abban az időben: A zsidók közül sokan jöttek Máriához és Mártához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni!” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!”
Jn 11,19-27

Elmélkedés

A Jeruzsálemhez közeli Betániában élt Jézus barátja, Lázár és az ő két nővére, Mária és Márta. Lázár betegségét a nővérek megüzenték Jézusnak, de ő csak néhány nap múlva érkezik meg hozzájuk, ekkorra azonban már Lázár meghalt, négy napja a sírban volt. Jézus érkezését, Mártával való találkozását, kettejük beszélgetését írja le a mai evangélium, Szent Márta emléknapján.

Márta így fogadja Jézust: „Ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!” (Jn 11,21). Fájdalom, keserűség, reménytelenség, a megváltoztathatatlanba való beletörődés sugárzik szavaiból. Azt gondolja, hogy a halálon nem lehet változtatni. Talán egy kis vádaskodást is érzünk szavaiban: ha korábban érkezett volna Jézus, még megmenthette, meggyógyíthatta, életben tarthatta volna testvérét. De most már késő, már ő sem tud segíteni. Mennyire emberi Márta gondolkodása! És amikor az Úr a testvére feltámadásáról beszél neki, akkor is megmarad az emberi gondolkodás szintjén és a végső feltámadásra gondol.

Ezt az emberi gondolkodást messze felülmúlja Isten cselekedete. Jézus a sírhoz megy és feltámasztja, visszahívja az életre Lázárt. Olyat tesz, amire Márta nem számított és mások sem.

Erősítse a feltámadásban való hitünket és az örök életbe vetett reményünket ez a történet! Istennek hatalma van ahhoz, hogy új életet, örök életet ajándékozzon nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, hiszek szívednek, hiszem küldetésedet! Tudom, hogy Mester vagy és minden szívet magadhoz vonzol. Hiszek szeretetednek, és tudom, azért izzó a szíved, hogy a világot lángra gyújtsa, Hiszem, Uram, igen, a kezemmel fogom, hogy a világnak kell a te szíved. Uram, kérlek, gyújts meg sokakat, hadd fogjon tüzet szívünkön a szíved, hadd égjen, világítson lelkünk. Válassz, Uram, égő emberlelkeket, s mutasd meg bennük a te utadat. Add, Uram, hogy a te szolgáid megnyissák bennem az élő vizek forrását, S hogy általuk életem értékesebb és gazdagabb legyen.

Prohászka Ottokár