Battaplébánia

Egy alkalommal: Fülöp találkozott Nátánáellel, és közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak, a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp.
Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Jn 1,45-51

Elmélkedés

Nátánáelről olvasunk a mai nap evangéliumában, akinek személyét a keresztény hagyomány a kezdeti időktől fogva azonosítja a ma ünnepelt Szent Bertalan apostollal. Más apostolok, illetve újszövetségi személyek esetében is találkozunk a kettős névvel, minden bizonnyal itt is erről van szó. A jelenetből kiderül, hogy Fülöp hívja Nátánáelt Jézushoz. Ő ugyan kételkedik a názáreti Jézus személyével kapcsolatban, de jószándéka jeleként kész találkozni vele. Jézus valószínűleg látásból ismerhette őt. Erre utal, hogy szavai szerint napokkal vagy hetekkel korábban látta őt egy fügefa alatt, ahol minden bizonnyal más írástudókkal beszélgetni szokott, illetve Jézus tudja a nevét is. Szintén ezt támasztja alá Jézus kijelentése Nátánáelről: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” (Jn 1,47). Ilyen elismerő kijelentést aligha tett volna Jézus egy idegenről, akit nem ismert.

A történet kapcsán két tanulságot fogalmazzunk meg: az Egyház közössége akkor növekszik, ha apostoli lelkület él bennünk és Jézushoz vezetjük az embereket. Ezt tette egykor Fülöp és ez mindannyiunk és az én feladatom is. A másik üzenet: Jézus jól ismer minket. Ha jószándékkal, álnokság és kétszínűség nélkül közeledek felé, ő megismer, új dolgok meglátására nyitja fel szememet, új úton indít el és új hivatást ad nekem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fény, mely soha el nem homályosodsz! Jaj azoknak, akik nem gyúlnak fel tetőled! Jaj azoknak, akik elfordítják szemeiket, hogy ne lássák az igazságot! Sötétségből sötétségbe botorkálva, azt sem tudják, hol roskadnak össze. Szegények, kik nem tudják, mit veszítenek! Ó dicsőséges ország, melyben Veled, Uram, tieid uralkodnak fénybe öltözötten! Ott végtelen öröm vár ránk. Szomorúság nem vegyül vidámságunkba. Fájdalom nem keserít bennünket. Fényedet nem kíséri árnyék, s az élet nem ismer többé halált.

Szent Ágoston

Jézus tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?”
Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.
Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”
Jn 6,60-69

Elmélkedés

A közösség

Az elmúlt vasárnapokon Jézusnak a csodálatos kenyérszaporítást követően mondott beszédét olvastuk az evangéliumban, amely az általa adott élő kenyérről szólt. Kijelentette, hogy az ő teste valóban étel az emberek számára és azok juthatnak el az örök életre, akik az ő testét eszik. E beszédre, illetve tanításra adott reakcióról számol be a mai részletünk. Sokan nem értették szavait, még tanítványai is méltatlankodva mondják: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” (Jn 6,60). Értetlenségükön nem érdemes csodálkoznunk, hiszen jóval az utolsó vacsora előtt járunk, még mit sem tudnak az Oltáriszentség alapításáról és titkáról. A beszéd hatására egyesek nem követik őt, megszakítják Jézussal a kapcsolatot, nem lesznek tovább a tanítványai. Távozásuk Jézus számára is keserű lehetett. Mások viszont továbbra is kitartottak mellette, az ő nevükben Péter apostol fogalmazza meg a következőket: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje” (Jn 6,69).

A beszéd hatásaként tehát egyesek megszakították, mások pedig megerősítették a Jézussal való közösségüket. Ez a tény, ez a kettős hatás arra késztet minket, hogy miután az Oltáriszentséggel kapcsolatban már elmélkedtünk a valóságos jelenlétről, továbbá annak szentségi és áldozati jellegéről, mindezeket kiegészítvén figyeljünk az Eucharisztia közösségi vonatkozására. Mivel Krisztus azért teszi magát jelenvalóvá az Oltáriszentségben, hogy egyesülhessünk vele, és mivel az ő áldozatához kapcsolódik a mi személyes áldozatunk, ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy e szentség az Isten és az ember találkozását szolgálja. Az Oltáriszentség ünnepe a szentmise. A szentmise nem az egyén magánjellegű istentisztelete, hanem az egyes személyek közös ünneplése, cselekvése, áldozata. Ebből következik, hogy a szentáldozás sem csupán az egyén cselekedete, hanem közösségteremtő cselekedet, azaz egységbe forrasztja mindazokat, akik Krisztus testével táplálkoznak – miként erről a korábbiakban már szó volt. Itt máris eljutottunk ahhoz, hogy az Egyház közösség, mégpedig azoknak a gyülekezete, akik együtt ünneplik az Eucharisztiát.

Az Eucharisztiáról szóló elmélkedések sorozatát zárjuk azzal a gondolattal, hogy e szentség túlmutat az Egyház keretein. Egyházunk ugyanis nem zárt közösség, hanem folyamatos növekedés jellemzi, mert Isten akaratának megfelelően ezáltal terjed a világon az Isten országa. A világ felé való nyitottságnak és odafordulásnak az Eucharisztia a kiindulópontja és forrása, innen indulhat minden evangelizáció és misszió. A szentmisében találkozunk a tanító és önfeláldozó Krisztussal, akinek üzenetet továbbadjuk a világban és meghívását közvetítjük a nem hívők felé. Az Úr ugyanis arra hív minket, akik az ő szavaiban felismertük az örök élet igéit, hogy legyünk munkatársai, és közvetítsük azt mindazok felé, akik jószándékkal keresik az igazságot és Istent. Segítsen minket a Szentlélek az áldozatkész, szeretetteljes szolgálatban!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Szent Péter apostol egykor megvallotta, hogy az örök élet igéi nálad vannak. Be kell látnunk, hogy csak akkor tudjuk életünket helyes irányba állítani, ha egyre jobban megismerünk téged és megismerjük azt az életformát, amire hívsz bennünket. Kihez mennénk, ha nem hozzád? Kit hallgatnánk, ha nem téged? Kit követnénk, ha nem te vezetnél minket? Ki éltetne minket, ha nem a te Szentlelked? Urunk, te Isten vagy, te vagy az Atya egyszülött Fia. A te szavaid Lélek és élet. Éltessen minket mindenkor a te Szentlelked!

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De Atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És Tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti Tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.
Mt 23,1-12

Elmélkedés

Az előzményekben vitákat kezdeményező írástudókról és farizeusokról mondja el Jézus a véleményét. Elismeri vallási buzgóságukat és a törvényekben való jártasságukat, ugyanakkor rámutat bűnükre, vallásosságuk felszínességére és képmutatásukra. Az Úr szavait egyaránt értelmezhetjük kemény vádbeszédnek, szigorú figyelmeztetésnek vagy jószándékú felhívásnak életük megváltoztatására. A bevezetés szerint szavait a néphez és saját tanítványaihoz intézi, de mégsem arról van szó, hogy negatív ítéletet mondjon a farizeusokról és az írástudókról a hátuk mögött, hiszen a fülük hallatára is hasonlókat szokott megfogalmazni. Mindez azért is igaz, mert a nép sorában lehettek olyanok, akik e vallási csoportokhoz tartoztak, tehát ők is hallották a nyílt véleményt.

Jézus tehát úgy beszél az ószövetség népének hivatalos képviselőiről, a régi idők vallási vezetőiről, a zsinagóga népéről, az elmúlt idők közösségéről, hogy pozitív üzenetet mondjon az újszövetség most alakuló népéhez, a születő Egyház tagjaihoz, az új korszak közösségéhez. Figyelmeztetés ez abban az értelemben, hogy az ő közösségéhez tartozók ne kövessék el ugyanazokat a hibákat és bűnöket, és ne essenek a látszatvallásosság csapdájába. Mivel a külsőségekben megnyilvánuló, de valójában kiüresedett vallásgyakorlat bennünket is fenyeget, ezért az Úr szava mindannyiunknak szól.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, a betegségnél a vele járó lelki szenvedések a legnehezebbek. A lelki szenvedéseket orvossággal, operációval nem lehet megközelíteni. Egyedül a te kegyelmed tudja ezeket a sínylődő embereket lelkileg talpra állítani. A betegség az a lelki életben, ami a földrengés a természetben. Itt életsíkok eltolódásáról, új rétegződéséről van szó. Jézusom, te csodálatos égi orvos! Te gyógyítasz ott is, ahol megáll az emberi tudomány.

Korompai J.

Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”
Mt 22,34-40

Elmélkedés

Jézus példabeszédeivel kapcsolatban korábban többször láttuk, hogy sok esetben meglepő, meghökkentő, váratlan fordulatot hoznak, egészen eredeti üzenetet fogalmaznak meg. Jézusnak a főparancsra vonatkozó kérdésre adott válaszában viszont nincs semmi újdonság, semmi meglepő, semmi eredeti. Az Isten iránti szeretettel kapcsolatban a Második Törvénykönyvet idézi (vö. MTörv 6,5), az embertársi szeretet pedig a Leviták könyvében található (vö. Lev 19,18). Mindkét előírás ismert volt a törvénytudók számára, így az a farizeus is jól ismerhette, aki a kérdést feltette. Sőt nem csak hogy ismerte, hanem ha valóban buzgó farizeus volt, akkor e törvények szerint élt.

Az Úr felelete azonban mégis újdonságot hordoz magában, hiszen az Isten iránti szeretetet és a felebaráti szeretetet egymás mellé teszi, egy szintre emeli. Mondhatjuk, hogy tulajdonképpen a szeretet a legfőbb parancs és kötelesség az ember számára, amelynek kettős iránya van, Isten és az embertárs felé. Jézus válasza kissé ünnepélyes formával zárul: „E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták” (Mt 22,40). Úgy tűnik, hogy ezzel összefoglalja a mózesi törvény idejének, az ószövetségi időknek és a próféták korának törvényeit, hogy mintegy megnyissa az utat az újszövetségi idők számára, amelynek alaptörvénye a szeretet, de már megújult formában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Édes Istenem, add nekem magadat, és azután magamat vedd el magadnak. Szeretlek téged egész szívemből, de ha ez mégis kevés volna tőlem, úgy pótold ki a te kegyelmi adományoddal. Add, hogy mindig csak feléd tartsak, és az életben soha el ne lankadjak, míg hozzád nem érek az égbe, ahol ölelésre vársz engem.

D. Sudermann

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.
Mt 7,24-29

Elmélkedés

Aki sziklára épít

Egészen különleges, sziklára épített házról küldött valaki néhány képet. A hagyományos házakhoz egyáltalán nem hasonlított a vasszerkezetű, szinte teljesen üveggel borított épület, de a helyválasztás még érdekesebb volt. Egy legalább 100 méter magas sziklafal oldalához volt rögzítve az épület, a mélységben a hatalmas óceán. A garázs a ház tetején volt, ide lehetett érkezni autóval, majd onnan lemenni a házba. E különleges építészeti megoldás még nem létezik a valóságban, egy építésziroda tervezte, s ki tudja, lesz-e valaki, aki megépíttet magának egy ilyen sziklafalon függő házat.

Jézus egészen másfajta sziklára épített házról beszél az evangéliumi példázatban, amelyet ma, Szent István király ünnepén olvasunk az evangéliumban. Az ő korában még nem voltak építésztervezők, akik ennyire különleges házakat álmodtak volna, de a házakat építő emberek már abban az időben is jól tudták, hogy minden építménynek szilárd alapra van szüksége. Homokra vagy ingoványos talajra nem lehet építeni, mert az időjárás könnyen romba döntheti az épületet. Ha időtálló házat akar valaki építeni, akkor érdemes megfelelő helyet választania. Jézus azonban nem volt tervező, ezért kijelentését sem építészeti tanácsként kell értelmeznünk, hanem annak lelki mondanivalóját kell felfedeznünk.

Jézus hasonlatában a ház az ember életét jelenti, a mi keresztény életünket. A ház alapja az ő tanítása, pontosabban annak megvalósítása. A tanítást ugyanis nem elegendő hallgatni és helyeselni, hanem a keresztény ember ezen tanítás szerint él, megteszi mindazt, amire az Úr szavai ösztönzik. Oktalanság volna részünkről, ha megelégednénk az Úr tanításának elméleti ismeretével és nem törekednénk annak gyakorlati megvalósítására. Bölcsességről, okosságról tanúskodik az, ha valaki Krisztus tanításában találja meg azt az alapot, amelyre életét építi.

A ma ünnepelt Szent István király életében és tetteiben megmutatkozik ez a bölcsesség. Személyes életét Krisztus tanítása határozta meg: támogatta a szegényeket, megbocsátott ellenségeinek, gyakorolta a vendégszeretetet. Emellett azt akarta, hogy a magyar nemzet, a magyar emberek számára is ez legyen a szilárd alap. Azzal a szándékkal hívott hazánk földjére papokat és szerzeteseket, hogy a pogányságból a keresztény hitre vezesse a népet. E szándéka felismerhető továbbá egyházszervezői intézkedéseiben, valamint abban, hogy például a templomépítésekkel a nép vallásgyakorlatát igyekezett előmozdítani. A kereszténységet nem csupán politikai megfontolásból és nemzete jövőjének biztosítása érdekében választotta, hanem személyes meggyőződésből. Keresztény, életszentségre törekvő uralkodó volt, aki saját példáját állította népe elé. Az ő személyes példája alapozza meg annak hitelességét, hogy a keresztény hit megtartását ajánlja fiának, Szent Imre hercegnek az Intelmekben, és azt kérje tőle, hogy az ő utódaként és uralkodóként a népet is a Krisztusi tanítás útján vezesse.

Személyes életünkben, valamint családjaink és nemzetünk életében legyen Krisztus tanítása a jövőben is a szilárd alap!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Magyar népünk Szent István királynak köszönheti, hogy a keresztény igazság útján elindult. Lelke mélyéig hívő, keresztény ember volt, aki cselekedeteiben Krisztust követte. Szent királyunk azzal a meggyőződéssel igyekezett a keresztény hitet terjeszteni országunkban, hogy ez a vallás erkölcsi mértéket és értéket ad az embereknek, az ország felemelkedését szolgálja és biztosítja népünk megmaradását évszázadokon keresztül. Segíts minket, hogy Szent István király példáját követve a földi haza építése mellett az égi haza, a mennyország felé törekedjünk!

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!”
Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!

Mt 20,1-16a

Elmélkedés

Jézus példabeszédei gyakran annyira meglepő fordulatot tartalmaznak, amire a hallgatóság egyáltalán nem számít. Ez a tény, tanításának ez a sajátossága egyértelműen bizonyítja, hogy a példázat tőle származik és nem mástól. Ember biztosan nem talál ki például egy olyan esetet, amelyről a mai evangéliumban olvasunk. Emberileg teljesen ésszerűtlennek és méltánytalannak tűnik a szőlősgazda viselkedése. Miért fogad fel még délben vagy napnyugta előtt egy órával is embereket munkára? A bérmunkások ugyanis normális esetben reggeltől estig dolgoznak. És miért fizet mindenkinek ugyanannyit? Egy dénár fizetséget kapnak azok is, akik egész nap fáradoztak, és azok is, akik egyetlen órát dolgoztak csupán. Ha a történetet a társadalmi viszonyokra értjük és a társadalmi igazságosság elvét keressük benne, akkor igazságtalannak tartjuk a gazda viselkedését. A történet viszont nem erről szól, ezért ne siessünk azzal, hogy igazságtalanságot kiáltunk!

Jézus hasonlata azt szemlélteti, hogy Isten mindenkit meghív az örök életre, az üdvösségre és annak elnyeréséért mindenkinek tennie kell valamit. A jutalom mindenki számára ugyanaz lesz, azaz az örök élet, akár hosszabb, akár rövidebb életet élt valaki. Isten nem az emberi teljesítmény alapján jutalmaz. Fontos, hogy tegyünk valamit üdvösségünk érdekében, de az valójában Isten ajándéka.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, szívesen élek csak általad. Te határozd meg éltem napjait. Az akarok lenni, aminek te szántál. A korlátokat te állíthatod, és én igent mondok szent akaratodnak. Add kegyelmedet, hogy mindez – ábrándozás helyett – valóság legyen!

R. Guardini

A gazdag ifjú távozása után Jézus így szólt tanítványaihoz: „Bizony, mondom nektek: A gazdag nehezen jut be a mennyek országába. Újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia Isten országába.” Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek, és azt kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett, és így szólt: „Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.” Ekkor Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, és az utolsókból elsők.”
Mt 19,23-30

Elmélkedés

A gazdag ifjú eltávozik, meghátrál attól a nemesebb eszménytől, amire Jézus meghívja őt. Vagyonát többre értékeli, mint az örök életet. Fiatal kora miatt jogosan feltételezhetjük, hogy vagyonáért nem saját magának kellett megdolgoznia, hanem örökölhette azt családjától, mégis mennyire ragaszkodik hozzá, s ahhoz a kényelemhez, amelyet számára földi életének további éveiben biztosít. Hová tűnt belőle a lelkesedés, amely néhány perccel korábban még jellemezte? Hová tűnt belőle az örök élet utáni vágy, amely Jézushoz vezette? Lám, az evilági kincsek szeretete mennyire gyorsan képes kiölni az ember szívéből a jószándékot! A gazdag ifjú további sorsa ismeretlen számunkra, egyedül Isten a tudója, hogy végül is eljutott-e az örök életre.

Távozása az apostolokat is megdöbbenti. Talán kissé el is bizonytalanodnak, ezért teszik fel a kérdést Mesterüknek: „Hát akkor ki üdvözülhet?” (Mt 19,25). Ők készek voltak mindent elhagyni és új életet kezdeni Jézusért. Amikor az Úr meghívta őket, akkor ők megtették azt, amit Jézus most a gazdag ifjútól kért. Ők számíthatnak az üdvösségre, az örök életre? Igen, de elsősorban nem lemondásuk jutalmaként, hanem Isten irgalmának és jóságának köszönhetően.

Emlékeztessen minket a történet arra, hogy üdvösségünk érdekében fáradoznunk kell, de végső soron Isten ajándéka az számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te emberi szívvel vagy mennyei Atyádnál, és szüntelenül imádkozol értünk. Növeld, kérlek, egyházadat szüntelenül az emberszívekben, az én szívemben, egyházközségünk szívében, s az egész világ szívében.

H. Walter

Egy alkalommal Jézushoz járult egy gazdag ifjú, és megkérdezte: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” Jézus így válaszolt neki: „Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyedül Isten a jó. Ha pedig el akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat!” Az ifjú tovább kérdezte: „Melyeket?” Jézus felsorolta: „Ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, atyádat és anyádat tiszteld, és szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat!” Az ifjú erre kijelentette: „Ezt mind megtartottam. Mit kell még tennem?” Jézus így felelt: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el mindenedet, és árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem!” Ennek hallatára az ifjú szomorúan eltávozott, mert nagy vagyona volt.
Mt 19,16-22

Elmélkedés

A mai evangéliumi történet nem példabeszéd, nem egy kitalált eset, hanem minden okunk megvan arra, hogy egy valóságban megtörtént találkozásra gondoljunk. A gazdag ifjú ezt kérdezi: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” (Mt 19,16). Jézus a fontosabb mózesi törvények felsorolásával válaszol, majd pedig a tökéletesség magasabb formájára hívja meg az ifjút, amikor vagyonának eladására és a szegényeknek való odaadására szólítja fel őt. Sajnos ez utóbbira ő képtelen, ezért szomorúan eltávozik.

Bár a találkozás rossz fordulatot vesz, mégis pozitív üzenetet hordoz számunkra. Elsőként érdemes odafigyelnünk arra, hogy az ifjú Jézushoz fordul kérdésével. Olyan személynek tartja őt, aki meg tudja mutatni számára az örök élet felé vezető utat. Másodszor: az ifjúban van valamiféle elégedetlenség önmagával és saját vallásosságával szemben. Bár saját szavai szerint megtartja a törvényeket, mégis mindezt kevésnek tartja, többet szeretne tenni, és megvan benne a készség, hogy elinduljon a Jézus által mutatott úton. Harmadszor pedig ott él a szíve mélyén az örök élet vágya, arra is gondol, ami a földi élet után lesz.

Ezek az alapvető szempontok segítsenek minket abban, hogy Jézus vezetését kérjük az örök élet útján! Csak meg ne akadályozzon ebben minket az evilági vagyon és a földi kincsek szeretete!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Tudom, Istenem, hogy minél jobban közeledem hozzád, annál inkább részesedem a te jóságodból. A szentek a te közeledben váltak annyira tökéletes emberré, mert szüntelenül találkoztak veled. Te vagy, Uram, a végtelen jóság, az örök türelem és a mérhetetlen irgalmasság. Add, hogy mindig jobban hasonlítsak hozzád!

J. Schorderet

Abban az időben így beszélt Jézus a zsidók sokaságához: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké élni fog. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”
Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?”
Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!”
Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.

Jn 6,51-59

Elmélkedés

Krisztus áldozata és a mi áldozatunk

Az előző vasárnapok elmélkedéseinek gondolatmenetét folytatva fordítsuk figyelmünket az Eucharisztia szentségi és áldozati jellegére. Amikor az Eucharisztiáról, mint szentségről beszélünk, akkor e szentség hatásait érdemes megvizsgálnunk. Az Oltáriszentség célja, hogy közösséget teremtsen Krisztussal, továbbá közösséget teremtsen a többi keresztény emberrel, valamint lelki megerősítést adjon az egyén számára. A Krisztussal való közösséggel kapcsolatban ezt olvassuk a mai evangéliumi részben: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne” (Jn 6,56). A hívő ember arra vágyakozik, hogy egyesüljön Istennel. Nem akarunk Istenné válni, hiszen az már lázadás volna a teremtmény részéről a Teremtővel szemben, de kapcsolatba szeretnénk vele kerülni. Túl azon, hogy eljut hozzánk Isten üzenete és megismerhetjük őt jelei által, egyesülni szeretnénk vele, mert boldogságunk teljességét benne találjuk meg. Isten pedig az Oltáriszentség és a szentáldozás által lehetőséget ad nekünk, hogy ez a vágyunk beteljesedjen már földi életünk folyamán.

Az Oltáriszentség másik hatása, hogy egyesíti mindazokat, akik Krisztus testét magukhoz veszik. Szent Pál apostol ezt így fogalmazza meg a korintusiakhoz írt első levelében: „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mert mindannyian egy kenyérből részesülünk” (1Kor 10,17). Már az őskeresztény idők igehirdetésében megjelenik a következő szemléletes jelkép: miként a gabonaszemek egyesülnek a kenyérben és miként a szőlőszemek egyesülnek a borban, ugyanúgy egy közösséggé válnak mindazok, akik ugyanazzal az élő kenyérrel, Krisztus testével táplálkoznak.

A szentség harmadik hatása az egyén lelki megerősítése. Erre utalnak Jézus szavai: „Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek” (Jn 6,53). Az Eucharisztia tehát az életet jelenti számunkra, illetve az örök életet biztosítja.

Mindezek után nézzük meg, milyen értelemben beszélhetünk az Oltáriszentséggel kapcsolatban áldozatról. Elsőként azt érdemes tudatosítanunk, hogy Jézus Krisztus áldozatáról van szó, az ő önfeláldozásáról a kereszten. A mennyei Atya akarta ezt az áldozatot az emberiség megváltása érdekében, és a Fiú, Jézus meghozta ezt az áldozatot, amelyet az Atya elfogadott, mint örökké érvényeset. Jézus az utolsó vacsorán elővételezte áldozatát, amit másnap beteljesített kereszthalálával, s amely áldozatot a szentmise ünneplésekor jelenvalóvá tesz. Félreértésre adna okot, ha ez utóbbival, azaz a szentmise ünneplésével kapcsolatban Krisztus áldozatának megújulásáról vagy újbóli megismétléséről beszélnénk, ezért az egyházi hagyományt követve helyénvaló „az Úr áldozatának jelenvalóvá válása” kifejezést használnunk. Krisztus az örök főpap, aki bemutatja ezt az áldozatot, és ő maga az áldozat, hiszen önmagát ajánlja fel az Atyának. Mi pedig mindannyian az ő áldozatához kapcsolódunk, azaz felajánljuk önmagunkat Istennek.

Befejezésül még egy gondolat: az Oltáriszentség iránti tisztelet külső formája a szentségimádás. A benső tisztelet formája a szentáldozás. E kettő együtt képes megújítani a hívőket vallásuk gyakorlásában és megújítani az Egyház életét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy a megszentelt kenyér, a te testeddé átváltoztatott kenyér, a te valóságos jelenléted ebben a kenyérben teszi a templomot otthonunkká és a szentmisét igazi ünneppé számunkra. A veled való bensőséges találkozás a szentáldozásban megújítja életünket. Köszönjük, hogy e kenyérben önmagadat adod nekünk. A szentáldozás azt jelenti számunkra, hogy kifejezzük hitünket: te valóságosan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben, és a te közösségedhez, az Egyházhoz tartozunk. Újítsd meg a mi életünket azáltal, hogy bennünk élsz!

Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse? De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,
lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.
Nagyszerű dolgot tett karja ereje,
széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.
Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat,
és felmagasztalta az alázatosakat.
Az éhezőket elhalmozta minden jóval,
de a gazdagokat elküldte üres kézzel.
Felkarolta gyermekét, Izraelt,
megemlékezve irgalmasságáról,
amint atyáinknak megígérte:
Ábrahámnak és utódainak mindörökre!”
Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.
Lk 1,39-56

Elmélkedés

Eljutni a mennybe

Szűz Mária mennybevételének titka számos művészt megihletett már. Az alkotások többsége az ég felé emelkedő Máriát mutatja, akit az apostolok a földről figyelnek, s akit az égben az angyalok várnak. Más esetekben Mária az apostolokkal körülvéve egy ágyon fekszik. A katolikus szóhasználatban nem beszélünk Mária haláláról, hanem elszenderedéséről, mert nem tudunk semmi bizonyosat arról, hogy miként fejeződött be Jézus édesanyjának földi élete. Az e témát bemutató művészi alkotások közül számomra az egyik legszebb Giotto di Bondone festménye, aki a korai reneszánsz első jelentős alkotója volt. Az ő Szent Ferenc életét bemutató freskósorozata díszíti például Assisi városának bazilikáját. Giotto Szűz Mária elszenderedése című festményén Mária szintén egy ágyon fekszik. Fejénél Péter apostol térdel és János apostol hajol fölé. Az egyik oldalon sorakoznak az apostolok, illetve angyalok várják, hogy az Úr édesanyját a mennybe vihessék, a másik oldalon pedig a már mennybe jutott szentek várakoznak. A kép középpontjában Krisztus áll, aki egy kisgyermeket tart a kezében, e gyermek Mária lelkét jelképezi.

A mai napon Mária mennybevételét ünnepli Egyházunk, amely napot a magyar hagyomány Nagyboldogasszonynak nevez. Három dolgot érdemes tisztáznunk az ünneppel, az eseménnyel kapcsolatban. Az elsőre már történt utalás, tudniillik, hogy nem tudjuk, miként fejeződött be Mária evilági élete. Nem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy meghalt, de az ellenkezőjét sem. Hitünk szerint Isten azért vette őt fel a mennybe, hogy a Megváltó Anyjának testét megóvja a romlástól, de hogy ez milyen módon történt, az titok marad számunkra. Ha Mária meghalt volna és az apostolok eltemették volna testét, akkor bizonyára nagy tiszteletben tartották volna azt a helyet, ahol az Úr édesanyjának holtteste nyugszik, de ilyen helyről nem tudunk. Ez azt jelzi, hogy Mária élete nem olyan módon, feltehetően nem halállal fejeződött be, mint az többi emberé. A második lényeges dolog, hogy Isten az ő testét és lelkét vette fel a mennybe. Hitünk szerint halálunkkor a lelkünk Istenhez kerül, földi testünket pedig eltemetik, s a végső feltámadáskor kapunk Istentől új testet, amely egyesül lelkünkkel. E feltámadást mintegy elővételezve jutott Mária a mennyországba, teste és lelke az égbe. Harmadikként pedig azt szükséges megemlítenünk, hogy Mária mennybe jutása Istennek köszönhető. Jézus Krisztus esetében mennybemenetelről beszélünk, hiszen ő a maga erejéből emelkedett az égbe – ezt ünnepeljük a húsvét utáni negyvenedik napon. Mária viszont nem saját erejének köszönhetően jutott a mennyországba, hanem a mindenható Isten vette fel őt oda.

E fogalmi tisztázásokat szépen tükrözi az a megfogalmazás, amely Szűz Mária mennybevételének hitigazságát, hittitkát kimondja. XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén kelt, Munificentissimus Deus (A legbőkezűbb Isten) kezdetű apostoli bullájában ugyanis a következő szerepel: „a szeplőtelen, mindenkor szűz Istenanya Mária, földi életpályája befejezése után testestől, lelkestől felvétetett a mennyei dicsőségbe.”

Segítsen minket a mennybe felvett Szűzanya, hogy mi is eljuthassunk a mennyországba, ahová Isten minden embert vár!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szűz Mária, égi édesanyánk! Megdicsőülésed, mennybevételed ünnepe az ég felé emeli tekintetünket és arra ösztönöz minket, hogy megerősítsük magunkban azt a törekvést, hogy eljussunk a mennyországba. Te szilárdan hitted annak beteljesedését, amit Isten mondott neked hírvivője által és mindig azt tetted, ami megfelelt Isten akaratának. A hit nyújtott neked erőt ahhoz, hogy hűségesen teljesítsd hivatásodat és megtegyél mindent, amit kért tőled. Így lettél megváltásunk szolgálója. Segíts minket, hogy földi életünk során minden nehézség ellenére bátran és reménnyel emeljük tekintetünket az ég felé!