Battaplébánia

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Lk 5,1-11

Elmélkedés

Simon Péter háza után halászbárkája kap jelentőséget azáltal, hogy Jézus tanításának helyévé válik. A tény, hogy Jézus az ő bárkájából tanítja a népet, ismét kiemeli Péter elsődleges szerepét, és ez a kiemelkedő szerep folyamatosan erősödik Lukács evangéliumában. Péter ugyanis e jelenetben csupán egy bárkatulajdonos, majd a sikeres halászat után meghívást kap az emberhalászatra, a későbbiekben pedig, mint a krisztusi közösség hajójának kormányosa, első vezetője áll előttünk.

A jelenet leírásában Jézus tanítása és annak pozitív fogadtatása csak röviden kerül megemlítésre, mert az evangélista inkább arra szeretné irányítani figyelmünket, hogy az Úr miként kerül kapcsolatba első tanítványaival és hogyan hívja meg későbbi apostolait. Jézus szavának most is jelentősége van, és annak ereje megmutatkozik Péter kijelentésében: „de a te szavadra kivetem a hálót” (Lk 5,5). Ha más mondaná, meg sem tenné, de ő már ismeri Jézus szavának hatékonyságát, bízik abban, hogy a szó most is meghozza eredményét. Bár tapasztalt halászként eszébe sem jutna ilyen időben halászni, mégis megteszi, mégpedig azért, mert Jézus mondja ezt neki, Jézus kéri ezt tőle. Péter viselkedésében tehát megjelenik az isteni szónak való engedelmesség.

Kész vagyok-e engedelmeskedni az Úr szavának?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Tűz vagy. Szüntelenül égsz, de el nem égsz soha. Tűz vagy. Fölemészted minden szűkkeblű önzésünket. Tűz vagy. Fényednek köszönöm, hogy megismertem igazságodat. Szépség vagy minden szépség fölött. Újjáteremtettél Fiad vérében, s ebben az újjáteremtésben ismertem meg, hogy szerelmese vagy teremtményed szépségének.

Sienai Szent Katalin

Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia!” Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem.” Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban.
Lk 4,38-44

Elmélkedés

Az evangéliumi esemény helyszíne továbbra is Kafarnaum városa. Megtudjuk, hogy itt él Simon Péter a családjával, és az ő házába tér be Jézus. Nem csupán egyszeri látogatás lehetett ez, hanem Péter házában lakhatott Jézus kafarnaumi tartózkodása idején. Érdekes, hogy az események sorában az apostolok és köztük Péter meghívása csak később történik, de már most megjelenik Péter kiemelkedő szerepe azzal, hogy Jézus nála, az ő házában lakik. Ha figyelmesen olvassuk a szöveget, akkor észrevesszük, hogy Jézus még egyedül van, nincsenek kísérői, tanítványai. De Péter házában ott vannak az ő társai, akik szintén halászok voltak, s akik érdeklődhettek Jézus személye és tanítása iránt. Jelenlétükre utal a szövegben, hogy valakik „szóltak neki,” azaz Jézusnak a betegen fekvő anyós érdekében. Ezt követően történik meg a gyógyítás, amely ismét annak bizonyítékául szolgál, hogy Jézus szavának ereje, hatalma van. Szavával parancsol a láznak és az megszűnik.

Arra is érdemes felfigyelnünk, hogy Péter kafarnaumi háza az első hely, ahol találkozhatunk a krisztusi közösséggel, amelyhez azok tartoznak, akik érdeklődnek iránta. Keresem-e a Krisztussal való kapcsolatot? Keresem-e a krisztusi közösség tagjaival a kapcsolatot? Meghallom-e az Úr szavát, amely az ő közösségébe hív?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, mindenható Atyám, te tudod, hogy mi van az én javamra. Te jobban szeretsz engem, mint bárki más, vagy akár én magam. Szívből köszönöm neked, hogy elragadtál saját magamtól, és azt parancsoltad, hogy kezedbe tegyem életemet.

J. H. Newman

Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: „El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták: „Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból.” Ennek híre elterjedt az egész környéken.
Lk 4,31-37

Elmélkedés

Názáreti sikertelen fellépése után Jézus Kafarnaumba indul. Feltehetően itt is a zsinagógai istentisztelet alkalmával beszélhetett az emberekhez, hiszen tanítása szombaton történt. Lukács evangélista szembeállítja a sikertelen názáreti és a sikeres kafarnaumi fellépést. Mindkét helyen a hallgatóság elcsodálkozik, ámulatba esik, de amíg a názáretieknél ez ellenségeskedésbe és gyűlöletbe vált át, addig a kafarnaumiak esetében inkább lelkesedéssé. Érdekes és sokatmondó a megjegyzés, amely szerint Jézus „szavának hatalma volt.” Az evangéliumokban többször is előfordul ez a kifejezés, amely azt jelenti, hogy meggyőzően, hihetően, prófétai módon, elfogadhatóan, bölcsességgel és közérthetően beszélt. A Jézus szavaiban rejlő titokzatos erőt és hatalmat az emberek már annak hallgatása során is megtapasztalták, majd pedig a tisztátalan lélek kiűzése során újabb bizonyítékát látják ennek, hiszen az Úr egyszerűen csak parancsol az embert megszálló gonosz léleknek, szavának erejével űzi ki őt az emberből.

A jelenet kapcsán gondolkozzunk el a következőkön: érdeklődéssel és nyitott szívvel hallgatom-e Jézus szavait? Eltölt-e valamiféle csodálkozás, ámulat az Úr tanításának hallgatása során? Elfogadom-e életem iránymutatásaként a hallottakat? Kész vagyok-e életemben megvalósítani mindazt, amit megértek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, sokszor bizonyítani, meggyőzni, igazolni szeretnék. Érvek zászlait lengetem a levegőben. Beszélek. Hatalmas gesztusokat osztok szerteszéjjel, hogy az emberek figyelmét megragadjam. Önts szívembe, Uram, tisztelettudást és békés türelmet, hogy tudjak csendesen kérni, szeretni. És várni a küszöb előtt, hogy megnyissák az emberek szívük ajtaját.

M. Quoist

Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor) nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették. Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: „Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta: „Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Cáreftában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,16-30

Elmélkedés

Szent Lukács tulajdonképpen úgy szerkesztette meg evangéliumát, hogy nyilvános működése kezdetétől egészen küldetése beteljesedéséig, azaz kereszthaláláig Jézus folyamatosan halad Jeruzsálem felé, nem fordul vissza útján, nem tér vissza olyan helyre, ahol korábban járt. A valóságban ez természetesen másként lehetett, de az evangélista talán azt akarja ezzel sugallni, hogy az Úr határozottan végigjárja azt az utat, amelyet az Atya jelölt ki számára, hogy a megváltást véghezvigye. Ebből logikusan következik, hogy Jézus működése nem kezdődhet máshol, mint Názáretben, tehát abban a városban, ahol felnevelkedett. Ezt a názáreti indulást, fellépést szemléljük a mai evangéliumi rész kapcsán, a következő napokban pedig elindulunk s elkísérjük útján az Urat.

Jézus korábban többször járhatott a názáreti zsinagógában, rendszeresen részt vett a szombati istentiszteleten, ezt jelzi a szövegben a „szokása szerint” megjegyzés. Máskor is felolvashatott a kijelölt szövegekből, de csak most intéz beszédet a hallgatósághoz. Saját messiási küldetéséről szól, amit a názáretiek csodálkozva és hitetlenkedve fogadnak, sőt egészen ellenségesen viselkednek vele, meg akarják ölni. Most, küldetése kezdetén a „városon kívülre” űzik, miként küldetése beteljesedésekor is a „városon kívül,” a Golgotán feszítik majd keresztre. Induljunk Jézussal az ő útján!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Könyörülj, Urunk, rajtunk! Légy könyörülettel minden akarásunk iránt, hogy szeretetben és hitben, igazságosságban és alázatban követhessünk téged, hogy az önmagunkról való lemondás által veled hűségben, odaadásban és a lélek békéjében találkozhassunk.

D. Hammarskjöld

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok, és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: „Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: „Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.
Mk 7,1-8. 14-15. 21-23

Elmélkedés

Lelki tisztaság

Napjaink embere számára nem könnyen értelmezhetőek azok a tisztasági szokások, amelyekről a mai evangéliumban olvasunk. Étkezés előtt kezet kell mosni, a piaci vásárlásról hazatérve szintén meg kell mosakodni, az étkezésre használt edényeket le kell öblíteni tiszta vízzel. Mi talán úgy gondoljuk, hogy ennek csak egészségügyi okai vannak, a betegségek és fertőzések terjedésének megakadályozása miatt érdemes evés előtt kezet mosni, illetve tisztán tartani az edényeket. Mindezeknek a szokásoknak az egészségügyi okon túl a zsidóságnál és más ókori népeknél vallási vonatkozása is volt. Az a feltételezés áll a háttérben, hogy vannak tiszta és tisztátalan személyek, állatok és tárgyak. Isten vagy a felsőbb lény elé csak tisztán állhat az ember, mert különben magára vonná az istenség haragját, büntetését. Ha tehát valaki arra készül, hogy Isten iránti tiszteletét kifejezze, akkor nem lehet tisztátalan, azaz előzőleg nem érintkezhet tisztátalan emberekkel vagy dolgokkal. Tisztátalan embernek gondolták a betegeket, például a leprásokat vagy a bűnös foglalkozásúakat. Az istentiszteleti szertartás idejére az embernek emelkedett lelkiállapotba és megtisztult állapotba kell kerülnie.

Érdemes azonban megkülönböztetnünk a külső, testi tisztaságot és a belső, lelki tisztaságot. Jézus is ezt teszi. Nem tartja teljesen feleslegesnek az elsőt, de egyértelműen fontosabb a lelki tisztaság, amelyet nem pótolhat, nem helyettesíthet a testi megtisztulás. Jézusnak az volt a gondja a farizeusi hagyománnyal, hogy tulajdonképpen megelégedtek a testi megtisztulással és kevésbé ügyeltek a szív, a lélek tisztaságára. Azt is túlzásnak tartotta, hogy a tisztasági célú mosakodásokat, amelyeket eredetileg a papok végeztek a templomi szertartások folyamán, a farizeusi gyakorlat kiterjesztette a világi étkezésekre, lakomákra is s ezeknek is ugyanolyan vallási jelentőséget tulajdonított. Ítéletében Jézus Izajás prófétát idézi: „Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok” (Mk 7,6-7).

E kemény kijelentés elsősorban az egykori írástudóknak és farizeusoknak szólt. Ugyanakkor figyelmeztetés számunkra is. Hiába tiszteljük ajkunkkal Istent szépen imádkozva és hangosan énekelve, ha szívünk távol van tőle. Hiába öltözünk legszebb ruhánkba, amikor a szentmisére megyünk, ha azzal csak a bűnös lelkünket akarjuk eltakarni. Az összeszedett, fegyelmezett imádkozás lehet annak a jele, hogy valóban Istenre figyelünk és őszintén szeretjük őt, de nem feltétlenül az. Az ünneplő ruhát magunkra ölthetjük Isten iránti tiszteletből, de az is előfordulhat, hogy csak az embereknek akarjuk megmutatni. A külsőségekkel legfeljebb az embereket tudjuk megtéveszteni, de Istent nem. Ő jól ismeri szívünk szándékait és érzéseit. A vallásosság látszata még nem jelenti azt, hogy valóban tiszta szívvel keressük Istent. Törekedjünk arra, hogy a lelkünk legyen mindig tiszta! A lélek tisztaságának ragyogását nem homályosítja el Isten előtt semmi.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! A szabadság sosem jelentheti az ember számára a tőled való megszabadulást vagy függetlenséget, hiszen a te törvényeid biztosítják számunkra az igazi lelki szabadságot. Ha engedelmeskedünk törvényeidnek és nem tekintjük azokat oktalan módon szabadságunk korlátainak, akkor valóban jobbakká válhatunk és boldogabbá tehetjük embertársaink életét. Segíts minket, hogy felismerjük törvényeidben üdvözítő, segítő szándékodat, amellyel önmagad és az üdvösség felé vezetsz minket. Mutass nekünk utat parancsaid által az üdvösség felé!

Miután Jézus megkezdte nyilvános működését, Heródes Antipász király elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta.
Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik, és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.” A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét.” Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését. „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának.
Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.
Mk 6,17-29

Elmélkedés

Keresztelő Szent János vértanúságának napján az evangéliumi részlet értelemszerűen ezt az eseményt beszéli el. János figyelmeztette Heródes királyt bűnére, akinek ez kellemetlen lehetett, hiszen János nagy tekintélynek örvendett a nép körében és szavának súlya volt. (Heródes valójában negyedes fejedelem volt, csak az ország bizonyos tartományai felett uralkodott, később is hiába folyamodott a római császárhoz a királyi cím megszerzése ügyében. Az egyszerűség és a magyar fordításhoz való hűség miatt mi is használjuk a király kifejezést személyére.) Felesége, Heródiás szintén neheztelt Jánosra, s alig várhatta, hogy bosszút állhasson amiatt, hogy bűnét szóvá tette. Annak érdekében, hogy elhallgattassa, a király börtönbe veti Jánost. Heródes magatartásában bizonyos fordulat áll be, hiszen egy idő után inkább ő akarta megmenteni az asszonyi ármánykodástól. Bár szabadon engedhette volna, mégsem tette, mert attól félhetett, hogy János továbbra is szóvá fogja tenni bűnét a nép előtt. Heródes király végül nem is tud kikerülni a csapdahelyzetből, kénytelen engedni az asszonyi ravaszságnak, amely kihasználja a kedvező alkalmat és kivégezteti a Keresztelőt.

Keresztelő János sorsa, aki a Megváltó előfutára volt, előrevetíti Jézus sorsát, és mindazok sorsát, akik kimondják az igazságot. Az igazságtól azonban még a halál sem térítheti el az igaz és szent embert.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, engem sokszor fárasztanak családtagjaim; azért ne engedd elfelejtenem: minden arc mögött a te arcod rejtőzik.

E. Schindler

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13

Elmélkedés

A tíz szűzről szóló példabeszéd témáját illetően az előzményekhez – azaz a végső időkről és az Úr érkezéséről szóló részekhez – kapcsolódik és világosan szemlélteti az előrelátók és a felelőtlenek közti különbséget. A hasonlat szerint a várakozó szüzek egy része felkészült arra, hogy a vőlegény esetleg késik, ezért olajról is gondoskodtak lámpásaik számára, míg a többiek nem gondoltak erre. Miközben az utóbbiak olajszerzés céljából elhagyták egy időre a számukra kijelölt helyet, megérkezett a vőlegény, s az előrelátóak bemehettek vele az ünnepségre. A balgák utólag már hiába próbálkoztak, nem nyertek bebocsátást.

Itt is arról van szó, hogy az Istennel való találkozás pillanata megismételhetetlen. Nem kapunk újabb lehetőséget, hanem földi életünk idejét kell helyesen felhasználnunk. Ostobák és felelőtlenek vagyunk, ha alábecsüljük az Úrral való találkozás jelentőségét. A hagyományos magyarázat szerint a példázatban az olaj az emberi jócselekedeteket jelképezi, azaz az érdemszerzésnek megvan a maga ideje, ez az idő azonban le fog zárulni. Tévedés volna azt gondolnunk, hogy az üdvösséghez az is elegendő lesz, ha az utolsó pillanatban rendbe szedjük magunkat, addig viszont nyugodtan tétlenkedhetünk. Az ügyeskedőknek nem sok esélyük lesz a mindenkor igazságos Istennel szemben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kereszt alatt állni, és még a legértelmetlenebb eseménynél sem veszteni el fejünket és hitünket: eszközöld ki számunkra, Fájdalmas Anya! Segíts valamit megsejteni abból a titokból, hogy mi magunk is – hozzád hasonlóan – szenvedésünkkel és áldozatunkkal mások üdvére lehetünk szenvedő Üdvözítőnkkel egyesülve.

O. Hophan

Amikor Jézus a világ végéről beszélt, így szólt tanítványaihoz: Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok. Mit gondoltok? Ki a hű és okos szolga, akit gazdája háza népe fölé rendelt, hogy kellő időben élelmet adjon nekik? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: rábízza egész vagyonát. Ha azonban az a szolga gonosz, és azt mondja magában: „Késik a gazdám!”, aztán verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel; s megjön ennek a szolgának ura azon a napon, amikor nem várja, és abban az órában, amikor nem is sejti, – ura kegyetlenül megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott aztán sírás és fogcsikorgatás lesz.
Mt 24,42-51

Elmélkedés

A váratlanul érkező tolvajról és a gazdájukra várakozó szolgákról szóló hasonlatokkal Jézus a végső időkre vonatkozóan akar útmutatást adni. Az első példával azt akarja szemléltetni, hogy a végső idők bekövetkezte ugyan biztos, de annak pontos idejét senki ember nem tudhatja előre. Éppen ez a bizonytalanság ösztönzi az embert állandó éberségre, virrasztásra, készenlétre, legalábbis akkor, ha saját jövőjéről és végső sorsáról felelősséggel gondolkozik.

A keresztény emberek felelős gondolkozása és viselkedése abban mutatkozik meg, hogy bár ebben a világban élnek, mégis a túlvilágra, örök sorsukra gondolnak. Földi életükre úgy tekintenek, mint az örök életet bevezető szakaszra. Földi életük idejét úgy próbálják felhasználni Istennek tetsző cselekedetek végzésére, hogy azokkal valóban kiérdemeljék az örökkévalóságot.

Hitünk szerint feltámadásunk által Istennel fogunk találkozni. Ne félelemmel, szorongással vagy rettegéssel gondoljunk erre a találkozásra, hanem várjuk azt boldogan, mert ez lesz emberségünk kiteljesedése, az Istennel való tökéletes találkozás a szeretetben. Létünk és öröklétünk szempontjából megismételhetetlen az Istennel való találkozás pillanata. Legyünk mindenkor készen, mert bármikor bekövetkezhet ez a pillanat! Nem lesz újabb lehetőség.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, Te szent és igazságos, igaz és hűséges tiszta és jóságos, Eléd járulok. Ha hozzád jövök, Mózesként le kell borulnom, s Péterrel együtt felkiáltanom: Menj el tőlem, mert bűnös vagyok! De tudom, hogy igazában ezt kell mondanom: Irgalmazz nekem! Bár bűnös vagyok, s így érdemtelen vagyok irgalmadra, mégis alázatos bizalom él bennem, s a te határtalan irgalmad után vágyódom. Hisz még nem vagyok végképpen elveszett, hanem e föld vándora, aki örök javaid után sóvárog, és aki készséggel és alázatosan nyújtja ki kezét irgalmad végtelen ajándéka felé.

K. Rahner

Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele. Így ti is kívülről igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Sírboltokat emeltek a prófétáknak, feldíszítitek az igazak síremlékeit, és kijelentitek: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűnrészesek a próféták vérében.” Ezzel ti magatok tanúsítjátok, hogy a próféták gyilkosainak fiai vagytok. Nos, fejezzétek hát be, amit atyáitok elkezdtek!
Mt 23,27-32

Elmélkedés

Általános szabályként elmondható, hogy a külső nem feltétlenül tükrözi a belsőt, viszont valaminek a belsejét megismerve helyesen következtethetünk a külsőre. Különösen az emberi lélekre igaz ez. A külső látszat mögött egészen ellentétes személyiség lakozik, de az ember lelkivilága tükröződik külsején és cselekedetein. Jézus folytatja a farizeusokhoz intézett kemény szavait és leleplezi látszatvallásosságukat. Fehérre meszelt síroknak nevezi őket, amely kép valóban elgondolkoztató. Jézus bizonyára éppen azért használja ezt a meghökkentő hasonlatot, hogy gondolkodásra késztesse azokat, akikhez szól. Azt szeretné, ha a farizeusok megdöbbennének saját magatartásukon, belátnák, hogy rossz irányba haladnak azzal, hogy önmagukat tökéletesnek és Isten előtt igaznak gondolják.

Bizonyos külső magatartásformákkal az embereket meg lehet téveszteni. Lehet úgy viselkedni, mintha az ember a legnagyobb áhítattal imádkozna, közben pedig egészen más dolgokon jár az esze. Lehet úgy tenni, mintha komoly adománnyal segítenénk a szegényeket, miközben valójában csupán a feleslegünktől igyekszünk megszabadulni.

Istent azonban nem tudjuk megtéveszteni, mégpedig azért nem, mert ő nem csak a külső cselekedeteinket látja, hanem ismeri szívünk szándékait. Kerüljük a kétszínűség minden formáját!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, a föld határáig akarsz küldeni minket, hogy tanúid legyünk. Határok azonban bennünk is vannak, amelyeket önzésünk és gőgünk által teremtünk magunkban. Taníts arra, hogy ezeket a határokat kegyelmeddel átlépjük. hogy küldetésed parancsát a mi hétköznapjainkban is betöltsük. És ha úgy érezzük, hogy az elviselhetőség határához értünk, add nekünk a gyermeki lélek határtalan bizalmát a te hatalmadban és jóságodban, és akkor kivezetsz minket saját énünk minden határán túl a te végtelenségedbe.

U.Broll

Jézus egyszer így korholta az írástudókat és a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, de azokat sem szabad elhanyagolni! Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal. Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz!
Mt 23,23-26

Elmélkedés

A mai evangéliumi részben is azt látjuk, hogy Jézus nyíltan, szemtől szembe megmondja véleményét a farizeusoknak és az írástudóknak vallásosságukról, és nem a hátuk mögött kritizálja őket. Ne csupán vádbeszédként értékeljük szavait, még ha ők annak idején vádaskodásnak tartották is azt, hanem vegyük észre az Úr beszédstílusában a jobbító szándékot, a méltatlankodást, a csalódottságot, a sajnálkozást, az elkeseredettséget. Többet vár tőlük, mint amit tesznek. Jól tudja, hogy képesek volnának az igaz vallásosságra, de mégis a kétszínűség csapdájában vergődnek. Mint ilyen helyzetben bármelyikünk, Jézus is kemény szavakat használ, amely elkeseredettségének a jele. Szeretné, ha figyelmeztetésének címzettjei végre észrevennék hibáikat, beismernék bűneiket, és nem ámítanák tovább magukat azzal, hogy ők a helyes vallásosság képviselői és megélői. Magatartásuk, vallási cselekedeteik és egész életük csupán képmutatás, színlelés és hamisság. Nincs bennük őszinteség és hiányzik belőlük az Isten igazi szeretete. A külsőség és a látszat fontosabb számukra, mint a szívük mélyén lakó szándék.

A farizeusi lelkület engem is megkísért. Ha ezt nem veszem tudomásul vagy nem akarom elhinni, akkor máris csapdába estem. Az igaz vallásosság, a tiszta szeretet és a bűnbánat vezet engem Isten felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Atyánk! Az élet viszontagságaiban gyakran próbára teszed hitünket. Kérünk, add, hogy felismerjük bennük gondviselő jóságodat, és bizalmunkat mindig megőrizzük irántad.