Battaplébánia

Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!”
Lk 8,19-21

Elmélkedés

A mai rövid evangéliumi jelenetben Jézushoz érkezik édesanyja és rokonsága. Az eredeti görög szövegben Lukács „testvéreket” említ, akiket a szentírástudósok véleménye szerint unokatestvéreknek kell értenünk. Érkezésük oka itt ugyan nincs pontosan megjelölve, de Márk evangéliumának párhuzamos helyén az szerepel, hogy meglehetősen nyugtalanító hírek kezdtek terjedni Jézus személyével kapcsolatban, tudniillik, hogy „megháborodott” (Mk 3,21). Mária és a rokonok azért érkeznek tehát Názáretből, hogy hazavigyék Jézust, mert az egész családra rossz fényt vet, ha tovább terjednének családtagjukról a rossz hírek. Érkezésükről Jézus közvetve szerez tudomást, mert olyannyira sokan veszik körül a házat, ahol tartózkodik, hogy nem férnek a közelébe. Jelen esetben a tömeg Jézus tanítására kíváncsi, más esetekben a betegeket viszik hozzá nagy számban a gyógyulás reményében.

Jövetelükről értesülvén az Úr kissé furcsa kijelentést tesz: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!” (Lk 8,21). Nem megtagadni akarja családját, inkább kiszélesíti annak körét mindazokra, akik nyitott szívvel hallgatják tanítását és készek annak megvalósítására.

Akkor mondhatom magamat Jézus barátjának, testvérének, ha én is azzal a szándékkal hallgatom evangéliumát, hogy aszerint alakítom életem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, segíts engem, hogy megtanuljak mások szolgálatára lenni. A te áldozatod és imádságod erősítsen engem az áldozatos szeretetben. Taníts meg a bizalomra, az együttérzésre és az együtt örvendezésre. A szeretet iskolája legyen számomra a szentmise, melyben te egészen odaadod magadat nekünk.

H. V. Zeller

Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne, és nyilvánvalóvá ne lenne. Ügyeljetek hát, hogy milyen figyelemmel hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.
Lk 8,16-18

Elmélkedés

Az elmúlt szombaton a magvetőről szóló példabeszéd kapcsán már elmélkedtünk arról, hogy egyrészt Jézust tekinthetjük a hasonlat főszereplőjének, hiszen az örömhír magjait ő hinti az emberi szívekbe, másrészt pedig nekünk is az örömhír továbbadóivá érdemes válnunk. E kettős értelmezés vonatkozik a mai példázatra is, amelyet a mi Urunk a házban világító lámpásról mond. A lámpa, illetve annak fénye és ragyogása jelentheti a hitet, a szeretetet, amely szétárad az emberekre a világban. De ki gyújtja meg ezt a fényt? Mindenekelőtt az Úr Jézus, aki azt mondta magáról: „Én vagyok a világ világossága” (Jn 8,12). Ő a fény hordozója, aki meggyújtja szívünkben a hit lángját. Ő ajándékozza nekünk értelmünk világosságát, hogy minden élethelyzetben felismerjük Isten akaratát és megtegyük azt.

Amikor Szent Lukács megírja evangéliumát, már létezik keresztény közösség, amely az apostoli igehirdetés által már megkapta a hit világosságát, és amely közösség tagjai lassan kezdik megérteni, hogy Krisztus világító feladatát nekik kell folytatniuk. A jézusi hasonlatban szereplő ház tehát már az Egyházat jelenti, amely közösségbe belépve mindenki megláthatja a hit világosságát.

Krisztus rám ragyogó világosságát nekem is sugároznom kell a hitetlenség sötétségében élők felé, hogy ők is rátaláljanak az igazi világosságra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, megszégyenülten állunk előtted, mert megosztottuk egyetlen egyházadat. Mindenki úgy véli, hogy úgy kell hinnie és élnie, ahogyan őseitől örökségként kapta. Bocsásd meg, hogy az igazság megvallásában sokszor kemények és szeretetlenek voltunk, hogy hagyományaink miatt megosztottak vagyunk és nem értjük meg egymást.

M. Seitz-Fr. Thlele

Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. De Jézus nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni.
EzutánKafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”

Mk 9,30-37

Elmélkedés

Mindenki szolgája

Mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezik az óvodás gyermeket, aki gondolkozás nélkül mondja a választ: „Kötéltáncos vagy állatszelidítő. Megtanulok szép mutatványokat, különleges dolgokat tanítok meg az oroszlánoknak és tigriseknek, és műsoraimat tátott szájjal nézi majd mindenki.” Így válaszol egy kisgyermek, aki valószínűleg az elmúlt hétvégén maga is tátott szájjal nézte a cirkuszban a mutatványokat. Mi leszel, ha nagy leszel? – szól a kérdés a 8. osztályos diáknak, aki hetek óta azon tűnődik, milyen középiskolába menjen tanulni. Ő sem gondolkodik sokáig: „A televízióban fogok szerepelni, énekelek és táncolok, így valósítom meg álmaimat.” E vágyak valószínűleg csak álmok fognak maradni, – gondolja magában az osztályfőnöke – ha nem a showműsorokat néznéd minden nap a tévében, hanem tanulnál, többre is vihetnéd az életben. Mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezik a gimnazistát. „Még nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy sok pénzt fogok keresni, nem úgy mint a szüleim.” Remek – szól felé a bátorítás – legalább tudod segíteni anyagilag szegény szüleidet. Mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezik az egyetemistát, aki kissé megsértődik: „Én már nagy vagyok!”

E jellegzetes példák két alapvető dologra mutatnak rá. Egyrészt arra, hogy változnak ugyan idővel az elképzelések, de az önmegvalósítás, az önérvényesítés megmarad. Másrészt nagy hatással van ránk környezetünk, a bennünket érő számos élmény és tapasztalat. A felnőttek és szülők felelőssége abban áll, hogy miként tudják helyes mederbe terelni a felnövekvő nemzedékek vágyait, illetve milyen példát mutatnak gyermekeiknek.

Mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezhették bizonyára Jézustól is többször. Az evangéliumok ugyan nem jegyeztek le egyetlen ilyen esetet sem, de az ő életét és küldetéstudatát ismerve azt mondhatjuk, hogy Jézus nyugodt szívvel válaszolhatta élete bármelyik szakaszában a következőt: „Szolga leszek, Isten szolgája és mindenki szolgája.” Gyermekként és fiatalként, felnőttként, amikor megkezdte nyilvános működését és három évvel később, amikor a szenvedés és halál vállalására készült, Jézus mindig ezt válaszolhatta volna. Mert ő mindig szolga akart lenni. Isten szolgája és az emberek szolgája, megváltásunk és üdvösségünk szolgája. Ő egyaránt szolgálatnak tekintette az emberek tanítását és a betegek gyógyítását. Szolgálatnak tekintette a szenvedés vállalását és saját halálát. Neki egyetlen álma volt, mindenben teljesíteni azt, amit az Atya kér tőle.

Szolgálatával és szolgáló szeretetével az Úr példát mutatott tanítványainak és apostolainak. Ők csak lassan értették meg. Ők inkább gondoltak az önérvényesítésre, saját előbbre jutásukra. Ezt mutatja be a mai evangélium. Miután a Mester a rá váró szenvedésről és halálról beszél, azaz feltárja előttük küldetésének lényegét, ők azt vitatják meg egymás között, hogy ki a nagyobb. Jézustól távol áll ez a versengés, és azt kívánja tőlük, hogy legyenek készen a szolgálatra. Ne hatalomra törekedjenek, hanem állítsák Isten országa ügyének szolgálatába életüket. Ezért mondja nekik: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája” (Mk 9,35).

Szolgálatával és szolgáló szeretetével Jézus nekem is példát mutat. Isten örök országába akkor juthatok el, ha szolgálatnak tekintem életem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Taníts és nevelj minket a szolgálat helyes értelmezésére és gyakorlására! A szolgálat nem jelenthet senki számára kényszerhelyzetet, amelyben meg kell aláznia magát mások előtt, vagy amelyben emberi méltóságáról le kellene mondania. A szolgálatban te vagy tanítómesterünk, aki magad is szolgálni jöttél a világba, üdvösségünk szolgája lettél. Azt kéred tőlünk, hogy állítsuk életünket az evangélium hirdetésének szolgálatába. Minden kegyelmi adományt azért kapunk tőled, hogy saját és mások üdvösségét szolgáljuk vele. Köszönjük, hogy életünkkel neked szolgálhatunk.

Amikor egyszer a városokból nagy tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt a példabeszédet mondta nekik: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett; ott eltaposták, és az égi madarak felcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek felnőttek vele együtt, és elfojtották. A többi jó földbe hullott. Kikelt, és százszoros termést hozott.” E szavak után Jézus felkiáltott: „Akinek füle van, hallja meg!”
Akkor megkérdezték tanítványai, hogy mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait. A többieknek csak példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek. A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az útfélre eső mag azokat jelenti, akik hallgatják az igét, de aztán jön az ördög, és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne is üdvözüljenek. A köves talajra hullott mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, örömmel be is fogadják, de az nem ver bennük gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek közé eső mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, de az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei elfojtják bennük a növekedést, és termést nem hoznak. A jó földbe eső mag végül azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, jó és erényes szívvel meg is tartják, és termést is hoznak állhatatosságban.”
Lk 8,4-15

Elmélkedés

A mai evangéliumi szakaszban a magvetőről szóló példabeszédet olvassuk, amelyet az apostolok kérésére annak részletes magyarázata követ. Első pillantásra nem szükséges tehát magyarázatot fűznünk az olvasottakhoz, főként annak tudatában nem volna indokolt, hogy aligha tudnánk Jézus értelmezésénél jobbat kitalálni. Ha azonban figyelmesen újra elolvassuk a példázatot és a magyarázatot, akkor a hasonlóságok mellett jelentős különbséget veszünk észre. Elsőként az útszélre esett magokról van szó, ezután következnek a kövek, majd a tövisek közé hullott magok s végezetül a jó földbe hullottak. Bár mindkét esetben ezek az elemek ugyanúgy követik egymást, mégis máson van a hangsúly. A példabeszéd inkább a magvetőről és az ő tevékenységéről szól, míg a magyarázatnak nevezett szövegben a magok kapnak nagyobb jelentőséget. Elképzelhető tehát, hogy az eredetileg két önálló példabeszédet az evangélista kapcsolta össze hasonló tartalmuk miatt, esetleg ő igazította egymáshoz azok tartalmát.

Ennek megfelelően kétféleképpen vonatkoztathatjuk magunkra a példabeszédet. Képzelhetjük magunkat egyrészt a magvető helyébe, hiszen Isten üzenetének továbbadása, hirdetése mindannyiunk feladata, másrészt arra kell válaszolnunk, hogy a mi lelkünkben milyen talajra hull Isten szava, hoz-e bőséges termést.

Miként a magvető bízik abban, hogy munkája eredményes lesz, Isten is bízik abban, hogy tanítását megszívlelem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add, Uram, hogy mindig igent tudjak mondani; minden új valósághoz és új helyzethez. Adj nyitott, kereső szívet, mely nem zárkózik el semmitől és senkitől. Nyisd ki szememet, hogy saját szegénységemben észrevegyem a te kegyelmed erejét, hogy így nyilvánvalóvá legyen előttem dicsőséged.

A. Steffens

Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki; Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége; Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla.
Lk 8,1-3

Elmélkedés

Jézus továbbra is Galileában tartózkodik, pontosabban állandóan úton van, járja a városokat és falvakat. Az evangélistának ez a megjegyzése azt sugallja, hogy az Úr fáradhatatlanul végzi szolgálatát, tanítja az embereket, így teljesíti küldetését. Útja során nincs egyedül, kezdettől fogva vannak, akik lelkesednek iránta és vele tartanak. Állandó kíséretéhez tartozik az a tizenkettő személy, akiket ő választott tanítványai közül arra, hogy apostolai legyenek. Az ő jelenlétüket Jézus mellett azért hangsúlyozza az evangélista, mert a későbbiekben ők lesznek Jézus küldöttei. Arról fognak missziós útjukon, illetve az Úr feltámadását és mennybemenetelét követően tanúskodni, amit Mesterük mellett átéltek. Mostani jelenlétük a biztosíték arra, hogy későbbi tanúságtételük és igehirdetésük valóban hiteles.

Az apostolokon kívül asszonyok is tartanak Jézussal, akiket Lukács evangélista név szerint is felsorol. Jelenlétüket, feladatukat is pontosan megjelöli: „gondoskodnak” Jézusról, azaz segítik őt és kíséretét. Szerepük tehát elkülönül az apostolok szerepétől. Abban a korban nem volt szokás, hogy egy rabbi, egy tanító asszonyok társaságában mutatkozzon, Jézus viszont elfogadja segítségüket, amely az iránta való szeretetnek a jele.

Jézus közelében, barátai körében nekem is helyem van.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható irgalmas Isten, te megengeded, hogy a nap közepén fellélegezzünk. Tekints kegyes szemmel megkezdett munkánkra, hozd helyre hibáinkat és add, hogy neked tetszően fejezzük be dolgainkat.

Abban az időben egy farizeus meghívta Jézust, hogy étkezzék nála. Betért hát a farizeus házába, és ott asztalhoz ült. Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában van vendégségben, alabástromedényben illatos olajat hozott. Megállt hátul Jézus lábánál. Sírt, könnyeivel öntözte Jézus lábát, majd hajával megtörölte, és csókolgatta. Végül pedig megkente illatos olajjal. Ennek láttára a vendéglátó farizeus így szólt magában: „Ha ez próféta volna, tudná, hogy ki és miféle, aki érinti őt: hogy ez egy bűnös nő.” Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit.” Az így válaszolt: „Mester, beszélj!” „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt miből fizetniük, hát elengedte tartozását mindkettőnek. Melyikük szereti most jobban?” „Úgy gondolom az, akinek többet engedett el” – felelte Simon. „Helyesen ítéltél” – válaszolta Jézus. Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s te nem adtál vizet a lábamra. Ez viszont könnyeivel öntözte a lábamat, és hajával törölgette. Csókot sem adtál nekem, ez meg szüntelenül csókolgatja lábamat, amióta csak bejött. Aztán te nem kented meg fejemet olajjal. Ez meg kenetet öntött a lábamra. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, az kevésbé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid. Menj békével!”
Lk 7,36-50

Elmélkedés

Az előzményekben már láttuk, hogy a farizeusok egyik vádja az volt Jézus ellen, hogy a bűnösökkel találkozik. A mózesi törvények szerint ugyanis a nyilvános bűnösökkel való érintkezés tisztátalanná tette az embert, s így alkalmatlanná vált arra, hogy részt vegyen az istentiszteleten. Ezért kerülték a bűnösökkel való közvetlen kapcsolatot. Vádjaiknak van alapja, erre példa a mai evangéliumi történet. Jézus éppen egy Simon nevű farizeusnál van vendégségben, amikor váratlanul megjelenik egy asszony, akiről mindenki tudta a városban, hogy bűnös. Nem tudni, miként juthatott be a házba, miért engedték be, de itt nem is ez a lényeg. A bűnös nő szeretetének tanújelét adja azáltal, hogy drága olajjal keni meg az Úr lábát és hajával törli meg azt. Cselekedetét nem feltétlenül a bűnbánat jelének kell tekintenünk, bár Jézus az asszony bűneinek megbocsátásáról beszél később, s jogosan feltételezzük, hogy a mostani találkozás olyannyira megváltoztatta életét, hogy aligha tért vissza korábbi életmódjához.

A jelenlévők – köztük a házigazda, Simon farizeus – meglepődhettek azon, hogy Jézus védelmébe veszi az asszonyt. Természetesen nem korábbi életének bűnös cselekedeteit helyesli, hanem azért teszi ezt, mert befogadta Isten jóságát és irgalmát.

Engedem-e, hogy Isten irgalma új úton indítson el?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, én is szegény vagyok, talán nincs is másom, csak az időm, s azt sem tudom, mivel töltöttem el. Nincsenek szép virágaim, de hiszen a legszebbek is elhervadnak. Vedd hát tőlem e hervadó virágokat: életem éveit, napjait, óráit és perceit; így este mindig átnyújtom neked elhervadt virágaim csokrát.

P. Roth

Egy alkalommal Jézus így szólt a néphez: „Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek, akik így kiáltoznak egymáshoz:
„Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.” Eljött Keresztelő János: kenyeret nem eszik, bort nem iszik. Erre azt mondjátok: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia, eszik és iszik. Erre meg azt mondjátok: „Nézd a falánk és borissza embert, a vámosok és a bűnösök barátját!” Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták.”
Lk 7,31-35

Elmélkedés

Nyilvános működése idején Jézus egyaránt megtapasztalta a sikert és a kudarcot. Tanítása egyesekből hitet és jóindulatot, másokból hitetlenkedést és gyűlölködést váltott ki. Csodái és gyógyításai láttán sokan hittek abban, hogy ő az Isten Fia, de mások elképzelhetetlennek tartották ezt. E kettős fogadtatáson Jézus maga is elcsodálkozott. A vámosok és kitaszítottak körében elért sikere éppúgy megmagyarázhatatlan, mint a vallási vezetők körében a sikertelenség. Miért rajonganak érte sokan, és miért ébred fel és fokozódik másokban az ellenszenv?

A mai evangéliumban olvasott részlet azoknak szól, akik nem szívlelték meg szavait, s akikre nem gyakorolt hatást tanítása. Az Úr azokhoz intézi szavait, akik nem hallották meg bűnbánatra hívó szavát, s akik lelki vakságuk miatt nem akarták észrevenni Isten országának jeleit. „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok” (Lk 7,32) – mondja Jézus. E szavak hátterében ott húzódik, hogy az üdvösség jóhíre Keresztelő János és Jézus révén eljutott az emberekhez, de egyesek mit sem törődtek vele, tovább folytatták bűnös életüket. Tették ezt önvizsgálat nélkül, sőt az őket figyelmeztetőkben keresték a hibát, hiszen Keresztelő Jánost ördögtől megszállottnak nevezték, Jézust pedig borissza, bűnösökkel barátkozó embernek, akinek szava nem érdemel hitelt.

Hallgatok-e a nekem szóló isteni figyelmeztetésre?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, légy előttünk és vezess minket, légy mögöttünk és nógass minket, légy alattunk és hordozz minket, légy felettünk és áldj meg minket, légy körülöttünk és védj meg minket, légy mibennünk, hogy testünk lelkünk, a te tulajdonod téged szolgáljon és örökké áldjon.

N. Söderblom

Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Lk 2,33-35

Elmélkedés

Tegnap Jézus kereszthalálára, mint az Atyához való felemelkedésére gondoltunk, ma pedig a fájdalmas Szűzanya napján, az ő édesanyjára, aki végignézte fia szenvedését és halálát. Nem passzív szemlélés volt ez Mária részéről, hanem lelkében ő maga is átérezte mindazt a gyötrelmet, fájdalmat, amit Jézus érzett, egyesült azzal. Így teljesedett be az a jövendölés, amelyet Jézus templomi bemutatása alkalmával Simeon mondott Máriának: „a te lelkedet is tőr járja át” – miként erről a mai evangéliumban olvasunk.

A Jézus születéséhez kapcsolódó evangéliumi részek után – amelyek a Megváltó által hozott szabadulásról és békéről szólnak – fordulatot jelent Simeon jövendölésében a szenvedés és a fájdalom említése mind a gyermekre, mind édesanyjára vonatkozóan. Azt nem állíthatjuk biztosan, hogy ebben az órában Mária pontosan megértette Simeon szavainak jelentését és jelentőségét, de abban bizonyosak lehetünk, hogy a kereszt mellett álló fájdalmas Anya visszaemlékezett arra, amit egykor az idős ember mondott neki a jeruzsálemi templomban. Miközben a bámészkodó nép arra emelte tekintetét, akinek kezét és lábát átszegezték és lándzsával átszúrták szívét, Mária érezte az ő lelkét átszúró tőrt.

Együttérzek-e a kereszten meghaló Krisztussal? Együttérzés van-e bennem Mária iránt? Együttérzés ébred-e bennem embertársam iránt, akiben Krisztus szenved?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Istenünk! Köszönjük neked, hogy a te élő Igéd ebbe a világba és hozzánk is eljut. Tarts meg bennünket, hogy hallgatói lehessünk és mindennap megújuljunk. Add, hogy felébressze az alvókat, vigasztalja a szomorúakat, hogy útba igazítsa a tévelygőket, és mindannyiunkat a szeretet és a remény életére serkentsen. Adj egyházadnak igazságod új megismeréséhez nyitottságot, és add meg igazságod megvallásának őszinte örömét.

K. Barth

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia, aki a mennyben van. Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.
Jn 3,13-17

Elmélkedés

A Szent Kereszt felmagasztalásának mai ünnepén rögtön megakadunk a felmagasztalás kifejezésen. Az evangéliumi részletben azt olvassuk, hogy az Emberfiát fel fogják emelni, amely itt Jézus kereszten való felemelését, felmagasztalását, megdicsőülését jelenti. Az ünnep elnevezése és az evangéliumi kifejezés összecseng, mindkettő ugyanazt fejezi ki. De miért és milyen értelemben mondhatjuk felemeltetésnek Jézus kereszthalálát, amely a maga korában megszégyenítés, megalázás volt, mintsem felmagasztalás.

Jézus korában a keresztre feszítés a legkegyetlenebb kivégzési módszer volt, amelyet nem a zsidók, hanem a rómaiak alkalmaztak főként a lázadó rabszolgák vagy más súlyos bűntetteket elkövető bűnözők ellen. A keresztre feszített személy megszégyenítése mellett a nép megfélemlítése, elrettentése is cél volt. A módszer rendkívüli szenvedést, gyötrelmet és fájdalmat, szörnyű halált jelentett a megfeszített számára. Talán éppen János evangélistának köszönhetjük azt, hogy e szörnyű halált mégis felemelkedésnek tartjuk. János evangélista azonban nem egyszerűen csak arra gondol ezzel a szóhasználattal, hogy a keresztet magasra emelik és az emberek alulról tekintenek fel rá, hanem az Úr kereszthalálában meglátja azt, hogy a mennyei Atya felemeli, magához emeli, magához öleli a Fiút, illetve a kereszthalál nyitja meg az emberek számára az Atyához vezető utat.

Gondolkozzunk el ma a kereszt titkán, a felmagasztalás titkán, a megváltás titkán.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó örökkévaló Isten, köztünk, velünk és bennünk élő Isten! Ó emberszerető, emberré lett Isten! Testté lett Igéd által tudjuk, hogy szeretsz minket. Örök, hűséges kereső és megbocsátó a szereteted. Neked végtelen és örökké szép Mindenható még az én szegényes szeretetem is tetszik, mert viszonzása a te jóságodnak.

P. Amlot

Abban az időben Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának vidékére. Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „Te vagy a Messiás!” Ekkor Jézus a lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak erről senkinek.
Ezután arra kezdte tanítani őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. Ezt egészen nyíltan megmondta. Erre Péter félrevonta és szemrehányást tett neki. De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert nem Isten szándéka szerint gondolkodsz, hanem emberi módon.”
Majd összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt.
Mk 8,27-35

Elmélkedés

Személyes hitvallás

Egy gimnazista, érettségi előtt álló fiatal mesélte, hogy amikor jelentkezett az egyetemre, az interneten kellett kitöltenie a jelentkezési lapot személyes adataival. Az első üres mezőbe mindjárt a nevét kellett beírnia, s amikor ezt megtette, akkor elkezdett azon tűnődni, hogy az interneten most írta le, adta meg először a saját nevét. Sok év óta használja már a számítógépet, de a levelezésében, a közösségi oldalakon, az internetes játékoknál és minden más helyen mindig csak a kiralylany128 nevet adta meg. Korábban, amikor nem akarta, hogy kiderüljön személye, álnevet használt, aztán törölte, ha már nem volt szükség rá. Soha nem kellett megadnia az igazi nevét, akármit beírhatott. Jó szórakozás volt számára névtelenségbe burkolózni, de most a saját nevét kellett megadnia. Ezt egy kicsit furcsának tartotta, de aztán rájött, hogy olyan helyen készül továbbtanulni, ahol komolyan veszik őt és a saját nevére kíváncsiak, nem pedig valamilyen kitalált névre. Mi pedig egy kicsit furcsának tartjuk azt a virtuális világot, ahol előfordulhat, hogy valaki 18 évesen gondolkozik el először azon, hogy van saját neve.

Jézus korában az embereknek nem csak neve volt, hanem nevüknek volt jelentése is. Nevével együtt mindenki hordozta családja múltját, örökségét. A név meghatározta a személyek származását és sokat elmondott tulajdonosáról. Jézus korában mindenki tudta, ki volt Illés és Keresztelő János. Miért gondolták Jézusról, hogy ő Illés vagy Keresztelő János? Abban a korban általános nézet volt, hogy a messiási időket megelőzően újra el fog jönni a világba Illés, az ószövetség nagy prófétája. Keresztelő Jánost sokan a Messiás előfutárának tartották, akinek az volt Istentől kapott küldetése, hogy előkészítse az embereket a Megváltó jövetelére. Illés és János említése Jézus személyével kapcsolatban tehát arra utal, hogy a messiási idők bekövetkeztek. Azt azonban az emberek még nem tudják kimondani, megvallani, hogy Jézus a Messiás.

A Mester kérdésére Péter kimondja Jézus igazi nevét, amely az ő küldetését is magába foglalja: „Te vagy a Messiás!” Jézus nem utasítja vissza, hanem elfogadja ezt a megnevezést, mert nem akar névtelenségbe burkolózni, nem titkolja személyét, származását, küldetését az emberek előtt. Péter hitvallása tehát a személyről szól.

A hitvallást tevő esetében ismét egy név szerint említett személyről van szó és nem egy névtelenségbe rejtőző ismeretlenről. Az Úr kérdésére nem egy valaki válaszol az apostolok közül, hanem az evangélista fontosnak tartja leírni, hogy a válaszolónak van neve, Péternek hívják azt, aki a maga és apostoltársai nevében szólal meg. A hitvallás nem névtelenül hangzik el, hanem egy személyhez kötődik, egy név szerint ismert személy szájából hangzik el.

A Jézus szájából egykor elhangzott kérdés, ma megismétlődik, nekem szól. Az Úr az én feleletemet várja. Nekem kell személyes hitvallást tennem arról, hogy mit gondolok Jézus személyéről. Ugyanakkor törekednem kell arra, hogy ne csak szavaimmal valljam meg hitemet, hanem keresztemet felvéve kövessem Jézust s így hitem életté váljon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te követésed azt jelenti, el kell fogadnunk, a mennyei Atya akaratát, hogy szenvedéseddel és haláloddal válts meg minket. Félretesszük emberi gondolatainkat és elképzeléseinket, hogy megérthessük Isten szándékait és az ő akaratát tudjuk teljesíteni, miként te is neki engedelmeskedtél mindenben. A te életed feláldozása a szeretet legnagyobb kifejezése. Segíts minket, hogy életünkkel mi is Isten dicsőségét és embertársaink javát szolgáljuk! Keresztjeink és szenvedéseink által vezess minket a mennyei Atyához!