Battaplébánia

Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.”
Lk 10,13-16

Elmélkedés

A hetvenkét tanítvány missziós útra indítása előtt Jézus buzdító beszédet mondott nekik, ennek második részét tartalmazza a mai evangélium. Most arra hívja fel figyelmüket, hogy nem mindenhol fogják jószándékkal fogadni őket. A küldötteknek az a feladata, hogy hirdessék: „Elérkezett az Isten országa.” Ezt hirdette Jézus a népnek és ezt hirdetik ők is. S miként Jézust sem hallgatta mindenki lelkesen, ugyanúgy ők is találkozni fognak az elutasítással, de ez a részbeni kudarc nem tántoríthatja őket vissza attól, hogy tovább folytassák azt a szolgálatot, amire küldetést kaptak. A küldöttek befogadása vagy elutasítása Krisztus befogadását vagy visszautasítását jelenti.

A beszédben konkrétan megemlítésre kerül Korozain, Betszaida és Kafarnaum városa. Jézus többek között ezekben a városokban is tanított, illetve csodák is történtek itt, e városok lakói azonban nem hittek benne, ezért ítéletet vonnak magukra. Az ítélettel, a pusztulással vagy a kárhozattal való fenyegetőzés nem jellemző Jézus beszédstílusára, bár kétségtelen, hogy sokszor keményen megmondja véleményét az igaz vallásosságnak csupán látszatát keltő farizeusoknak. Jézus szívesebben beszél Isten országáról, s ennek örömhírét hirdetni küldi tanítványait is.

Meghallom-e az üdvösség nekem szóló örömhírét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hálát adok neked, én világosságom, hogy megvilágosítottál engem és megismertelek téged. Megismertelek téged, mint egyedül élő Istent. Megismertelek téged, mint ég és föld teremtőjét, mint mindenható igaz Istent. Halhatatlant és láthatatlant, körülírhatatlant és kifejezhetetlent. Örök, megközelíthetetlen, végtelen Istent. Mint a mindenség ősokát, mint a világot mozgató erőt, akinek nem volt kezdete és nem is lesz vége sohasem.

Szent Ágoston

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: „Elérkezett hozzátok az Isten országa!” De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
Lk 10,1-12

Elmélkedés

Többször említettük korábban, hogy abban az időben, amikor Lukács megírja evangéliumát, már élő keresztény közösségek léteznek, amelyek ugyan nem nagy létszámúak, de lassan kezdenek kialakulni bennük a különféle szolgálatok. E szolgálatok eredetét a hetvenkét tanítvány küldetésének leírásával egészen Jézusig vezeti vissza Lukács, bemutatva azt, hogy mind az igehirdetés, mind a gyógyítás feladata volt az első küldötteknek. A tanítványoknak ezt a hetvenkettes csoportját megkülönböztetjük az Úr tizenkét apostolától, bár valamennyien küldöttek.

Jézus így indítja útnak őket: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés” (Lk 10,2). E kijelentés is megerősíti, hogy már az apostoli idők után járunk. A vetés munkáját Jézus és az apostolok már korábban elvégezték, mostanra elérkezett az aratás ideje, amely az új küldöttek feladata. Ha kevés a szolgálatot végzők száma, akkor az eredeti küldőhöz kell fordulni: „Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába” (Lk 10,2). Ennek értelmében minden egyházi szolgálat Krisztustól eredeztethető, hozzá nyúlik vissza. Másnak nincs hatalma ahhoz, hogy újabb küldötteket nevezzen ki.

A közösség tagjai az Egyházban szolgálatot végző személyekre mindig úgy tekintsenek, mint akiket Krisztus személyesen választott ki, s imádkozzanak értük, hogy hűségesek legyenek küldőjükhöz!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságot és szeretetet adj nekem, Uram, hogy szívem gazdagságából másoknak is juttathassak. Ne hagyd elfelejtenem, hogy a legkisebb jóság és szeretet sokszor kimondhatatlan örömöt tud okozni.

J. Fischer

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Lk 9,57-62

Elmélkedés

Három meghívás-történetet olvasunk az evangéliumban a mai napon, amelyek mindegyike más szempontból világítja meg a tanítványi életet, a Krisztus-követést. Elsőként egy olyan személy lép Jézushoz, akinek sem neve, sem életkora nem ismert. Lelkesedését fejezi ki bátor kijelentése Jézus felé: „Követlek, bárhová mégy” (Lk 9,57). Jézus válasza gyorsan kiábrándítja őt. Bizonyára arra számított, hogy Jézus és tanítványai között olyan kapcsolat van, mint amilyet más zsidó tanítók és tanítványaik körében már látott, s ő Jézust választja mesterének. Az Úr viszont többet kíván tanítványaitól és többet szeretne tőle is: a tanítvány mindenben úgy éljen, úgy viselkedjen, ahogy a mestere. A tanítványság tehát nem iskolás tanulást jelent, hanem életformát, mégpedig Jézus életformájával való teljes azonosulást.

A jelenet második szereplőjét Jézus hívja meg követésére, de ő késlekedik, csak evilági feladatai, kötelességei elvégzése után indulna. Fontos tanulság, hogy akit az Úr meghív, annak azonnal indulnia kell, hogy tanítványa lehessen.

A harmadik személy szintén önként jelentkezik, csupán annyi időt kér, hogy családjától elbúcsúzzon. Válaszában az Úr egyértelművé teszi, hogy tanítványainak előre kell tekintenie, arra a feladatra kell összpontosítani, amire küldetést kapnak.

Bár a három személy végső döntését nem ismerjük, ez ne akadályozzon meg minket a személyes döntés meghozatalában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, léted élet, életed szeretet, és szereteted kimeríthetetlen örömforrás. Ha ezt megérteném, minden reggel, mellyel megajándékozol, szívem örömmel telne meg, s minden este szívem az irántad való bizalom melengető simogatásával térne nyugovóra. Kérlek, teljesítsd be azt, amit bennem elkezdtél, mert a te szereteted az életnél is több és jobb.

J. K. Lavater

Egy alkalommal: Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség.” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Jn 1,47-51

Elmélkedés

János evangéliumának ezen részlete nem a Nátánáellel való találkozás, hanem az angyalok említése miatt került a mai napra, amikoris a három főangyalt, Szent Mihályt, Gábort és Rafaelt ünnepeljük. A katolikus tanítás szerint az angyalok szellemi lények, akik az emberhez hasonlóan értelemmel és szabad akarattal rendelkeznek, ugyanakkor nincs testük. A Szentírásban Isten szolgáiként, küldötteiként, hírvivőiként jelennek meg, akik mintegy kapcsolatot tartanak a menny és a föld, Isten és az emberek között.

Nátánáellel folytatott beszélgetése során Jézus a következőket mondta: „látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett” (Jn 1,51). Szavai az ószövetség nagy alakjának, Jákobnak látomására, álmára utalnak, aki látta az angyalokat a föld és az ég között közlekedni (vö. Ter 28,12). Az újszövetség idején is jelentős szerepet kapnak az angyalok azáltal, hogy Isten üzenetét közvetítik az emberek felé. Gondoljunk csak például Gábor angyalra, aki meghozza a hírt Máriának, hogy a mindenható Isten őt választotta ki arra, hogy a Megváltó anyja legyen, mégis inkább Jézus Krisztus az, aki összekapcsolja a földet és a mennyet saját személyében. Őt követve eljuthatok az örök életre, ahol Isten örökkévaló imádása jelenti a teljes boldogságot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te hívtál bennünket. A nyugtalanság, mely szavad hallására úrrá lesz rajtunk, ennek bizonyítéka. Te ismered gyengeségünket, és tudod, hogy milyen könnyen esünk gyávaságba. Tudod, milyen félénken lépkedünk előre. De te hívtál bennünket, tehát rád hagyatkozhatom.

Kempis Tamás

Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.
Lk 9,46-50

Elmélkedés

Jóllehet Jézus már többször beszélt apostolainak szenvedéséről és haláláról, de az ő elképzeléseikben még mindig valamiféle dicsőséges uralkodás élhetett, amelynek idején ők is majd fontos szerephez juthatnak. Erre utal az evangélium bevezető mondata, amely szerint versengés támadt közöttük, hogy ki a nagyobb, kié a vezető szerep. Túlzás volna azt állítani, hogy csupán ilyen elképzeléseik miatt tartanak ki Jézus mellett, mindenesetre titkolt szándékaikat leplezi le egymás közti versengésük.

Méltatlan viselkedésük aligha tetszett Mesterüknek, aki figyelmeztető szavai mellett egy jelképes cselekedettel emlékezteti őket az alázatosságra. Egy kisgyermeket állít közéjük és kijelenti: „aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb” (Lk 9,48). A mi általunk használt fordításban az szerepel, hogy Jézus „odahívott egy gyermeket” és maga mellé állította. Más fordítások talán jobban visszaadják az eredeti mondanivalót azzal, hogy „kézenfogott egy kisgyermeket,” hiszen ez a mozdulat az Úr részéről azt fejezi ki, hogy a védtelen, kiszolgáltatott, alázatos, kicsiny gyermekkel azonosul és nem azokkal, akik nagyravágyó terveket forgatnak elméjükben.

Jézus jelképes cselekedete nem csak az egykori apostoloknak szólt, hanem figyelmeztetés mindazoknak, akik az Egyház tagjai vagy vezetői.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, a te szavad élet. Egészen egyszerű embereket messze túlnöveszt önmagukon, és arra képesít, hogy félelem nélkül kiálljunk érted. Add, hogy szavad bennem is élő legyen, és tedd szavadat élővé általam mások életében is!

A. Pereira

Abban az időben: János (apostol) így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van. Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben, – azért, mert Krisztuséi vagytok, – bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül. De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.”
Mk 9,38-43. 45. 47-48

Elmélkedés

Szabaddá tenni az utat

Néhány évvel ezelőtt lelkinapra hívtak egy plébániára. Az egész napos program része volt egy buzdító beszélgetés a fiatalokkal, majd külön a szülőkkel, gyóntatás, szentségimádási óra és prédikáció a délutáni szentmisében. A misére készülvén a sekrestyében észrevettem a templomi szószékhez vezető lépcsőt és mindjárt felvetettem ötletként a házigazda atyának, hogy mi lenne, ha a szószékről mondanám a prédikációt. Nem volt rá ideje, hogy válaszoljon, mert a sekrestyés néni közbeszólt: „Azon a szószéken már legalább 15 éve nem járt senki. Ha előre szólnak, szívesen elpakoltam volna a lépcsőről, de így elég nehéz volna feljutni.” Szemügyre véve a polcként szolgáló lépcsőt, nem erősködtem tovább. Régi füstölő, felgöngyölt futószőnyeg, gyertyatartók, virágvázák, takarítóeszközök és ismeretlen tartalmú dobozok torlaszolták el az utat s akadályozták meg, hogy a régi szószékről történjen az igehirdetés.

Azért említem az esetet, mert sok ember évek, évtizedek óta akadályozva érzi magát abban, hogy rendszeresen olvassa Isten üzenetét, a Szentírást. A lustaság, a kényelem, a megszokottság, pontosabban az elszokottság kacatjai torlaszolják el az utat. Gyorsan rendet lehetne tenni, s most ne mondjuk azt, hogy nincs rá idő, hiszen a mai ünnep, a Szentírás vasárnapja jó alkalmat ad erre. Hamar tisztázni lehetne, hogy mi akadályoz meg abban, hogy a Szentírás mindennapi lelki táplálékom legyen. Nyitott kapukat döngetek azoknál, akik olvassák e sorokat és naponta az evangéliumi elmélkedéseket, hiszen ők Krisztus tanításából élnek. De gondoltak-e arra, hogy másoknak segítsenek abban, hogy szabaddá tegyék számukra az Isten szavához vezető utat? Mert a Szentírás mindenkié. Isten üzenete minden emberhez szól. Nem sajátíthatja ki azt magának senki. Nem mondhatom, hogy örömmel tölt el az, hogy naponta találkozom Isten igéjével és fontos útmutatást jelent ez számomra, hanem segítenem kell másokat, hogy ők is felfedezzék a Krisztus tanításában rejlő lelki kincset.

Szentgyónás vagy lelki beszélgetés alkalmával papként gyakran megkérdezem, hogy az illető szokott-e Szentírást olvasni. Egy fiatal édesapa egyszer azt válaszolta, hogy gimnazista korában minden nap olvasott egy részletet, de már sok éve ki sem nyitotta Bibliáját. Kérdeztem, hogy nincsenek-e elvonási tünetei? Nincsenek, válaszolta mosolyogva, mert értette a humort, s mert csak humornak gondolta kérdésemet. Aztán már komolyan mondtam neki, hogy szerintem lehetnek, mert a felsorolt bűnei, a családi és munkahelyi problémái arra utalnak, hogy teljesen elveszítette a támpontot, az Isten iránymutatását életében. Elgondolkozott véleményemen és pár hónappal később örömmel mesélte, hogy újra felfedezte a bibliaolvasás örömét.

Ő szabaddá tette az utat, a saját útját, hogy megnyithassa lelkét Isten akarata számára. Milyen jó volna, ha másokat is megérintene Isten szava! Milyen jó volna, ha minden keresztény ember odafigyelne a hozzá szóló Istenre! Milyen jó volna, ha mindenki arra törekedne, hogy életében Isten szavának útján járjon, azaz megvalósítsa mindazt, amit olvas és megért!

Tegyük szabaddá az utat, amelyen Isten közelít felénk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Miközben olvassuk a Szentírást, terád figyelünk, téged hallgatunk, s felfedezhetjük azt is, hogy te meghallgatsz minket és a Szentírás üzenete által válaszolsz kérdéseinkre. Tudom, hogy a kitartó olvasás, a figyelmesség és a tanulékony lélek elengedhetetlen ahhoz, hogy meghalljam szavadat, megértsem útmutatásodat. Segíts, hogy meghalljalak a Szentírás szavaiban, a megszólaló és lelkem visszhangját váró Istent! Segíts, hogy a te szent Fiad, Jézus Krisztus örömhíréhez méltóan éljek és eljussak hozzád az örök üdvösségre!

Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják. De azok nem értették meg ezt a beszédet, és igazi értelme rejtve maradt előttük. Kérdezni azonban nem merték e szavak értelme felől.
Lk 9,43b-45

Elmélkedés

A tegnapi evangélium végén – Péter apostol hitvallását követően – Jézus a rá váró szenvedésekről mondott jövendölést az apostoloknak, ez volt az első ilyen alkalom. Másodszor, időben később, a színeváltozást (vö. Lk 9,28-36) és a megszállott fiú meggyógyítását (vö. Lk 9,37-43a) követően beszélt ugyanerről, miként ezt a mai evangélium tartalmazza. Az Úr szavainak jelentőségét mutatja a bevezető felhívás, amely szerint jól szívükbe kell vésni, amit most hallani fognak. Egyrészt azért jegyezzék meg, mert most még nem fogják fel annak teljes értelmét, másrészt azért, mert szokatlan, váratlan lesz a mondanivaló. S valóban, az apostolok és a tanítványok ekkor még nem értik meg, hogy a Messiás éppen szenvedése és halála által fogja megváltani az emberiséget.

A szenvedés második megjövendölése egészen röviden hangzik: „Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják” (Lk 9,44). A kijelentés kissé titokzatos, hiszen nincs megnevezve, hogy ki adja az Emberfiát az emberek kezére. Első pillanatban arra gondolhatunk, hogy a zsidók fogják majd átadni Jézust a rómaiaknak, hogy keresztre feszítsék, de egy másik olvasat talán közelebb áll az igazsághoz, tudniillik, hogy Isten, a mennyei Atya fogja engedni azt, hogy Fiát, Jézust bántalmazzák és megöljék az emberek, mert így akarja véghezvinni a megváltást.

Megértem-e, hogy mit jelent Jézus értem vállalt áldozata?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Minden emberben és minden emberrel élsz együtt. Mindenkiben a te arcod tündöklik. Milyen szűk a látókörünk! Csak a külsőségeket látjuk, s csak a kellemes dolgokra figyelünk. Pedig veled találkozhatunk mindenben: szomszédunk mogorvaságában, kollégánk kellemetlen köhécselésében, gyermekünk dacos szembehelyezkedésében is. Ha jobban kinyitnám szememet, meglátnálak téged bennük is. S ha észrevennélek, akkor téged segíthetnélek mindenkiben, mindenki elviselésében és felemelésében.

G. Miller

Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.”
Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Lk 9,18-22

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet mindenekelőtt Jézus személyére vonatkozóan ad tanítást. A történet azzal kezdődik, hogy Jézus imádkozik, s csak tanítványai vannak vele, a nép most nincs jelen. Keresi tehát az alkalmat, hogy visszavonuljon egy időre a kíváncsi tömegtől, amely fokozódó lelkesedéssel érdeklődik tanítása iránt, illetve egyre több beteget visz hozzá. Az a tény, hogy e csendes pillanataiban is vele vannak tanítványai, azt jelzi, hogy egészen bensőséges, baráti kapcsolat alakult ki köztük. Ebben a bizalomteljes légkörben hangzik el Jézus kérdése, hogy kinek tartják őt az emberek, illetve az apostolok. Erre válaszolva hangzik el Péter apostol részéről a hitvallás, amely szerint Jézust az Isten Fölkentjének tartják, azaz Isten különleges küldöttének, akit eltölt Isten Lelke.

Jézus személye mellett Péter apostolról is fontos üzenetet közöl a részlet. Az első kérdésre a tanítványok közül többen válaszolnak. Az Úr második kérdésére azonban csak Péter ad feleletet a maga és apostoltársai nevében. Mondhatjuk, hogy Péter a szóvivő, aki mindannyiuk véleményét tolmácsolja. Az ő elsőségét, vezető szerepét jelzi ezzel az evangélista.

Jézus tőlem is megkérdezi: kinek tartom őt. Szavaimmal és cselekedeteimmel fejezem ki azt, hogy mit gondolok, mit hiszek róla.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, életem mindig szenvedést jelent, ha másokat látok szenvedni. Saját erőmre támaszkodva összeroppannék. Tégy engem teljes emberre, add meg, ami még hiányzik. Csendesítsd le nyugtalanságomat. s add a te üdvözítő nyugtalanságodat, mellyel megmentésünkre indultál. Ha te vagy szívem nyugtalansága, akkor a csend és a béke útján járok.

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Mt 10,28-33

Elmélkedés

„Ne féljetek!” – ismétlődik Jézus bátorítása az apostolok felé az evangéliumban. Kijelentéseivel a hitet szeretné erősíteni bennük. Ne féljenek és ne féltsék életüket még akkor sem, ha hitük miatt bántalmazás vagy üldözés éri őket. A keresztény embernek félelem nélkül kell megvallania és hirdetnie hitét. A történelem során a keresztények megtapasztalták, hogy hitük miatt üldözés éri őket. Igaz ez a múltra és a jelenre is a világ egyes részein. Az üldözések idején az volna a természetes emberi reakció, hogy az Egyház visszahúzódik, elrejtőzik, a keresztények nem mutatkoznak nyilvánosan, hogy elkerüljék a további ellenségeskedést. Ez a viselkedés azonban messze áll attól, amit az Egyház alapítója, Jézus Krisztus kíván követőitől. Ez a viselkedés ugyanis nem csupán rejtőzködést jelent, hanem a hit és a Krisztushoz tartozás megtagadását is.

Kétségtelen, hogy az üldözések idején, amikor akár a keresztény ember életét is fenyegetik, a hit megvallása bátorságot kíván. Ennek a bátorságnak, a hit félelem nélküli megvallásának és a Krisztus melletti hűségnek a példaképei a vértanúk, köztük a ma ünnepelt Szent Gellért püspök. Kitartásuk és hűségük annak bizonyítéka, hogy többet ér az örök élet, mint a földi lét. A hithez való hűség jutalmaként elnyerték az üdvösséget.

Megvallom-e hitemet minden helyzetben?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Szeretném olyannak látni a te világodat, amilyennek teremtetted, de szemem tele van könnyekkel. Szeretnék nagyvonalú lenni, és nem számítóvá válni. A te kegyelmed nem ismeri az emberi számításokat. Szeretnék nagylelkűen úgy adni, ahogy te, de a fösvénység és önzés ott ül szívemben, Add, Uram, hogy mindig többet értsek titkaidból, és mindig bőségesebben részesüljek lelkületedből.

E. Beck

Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott neki az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket. Meghagyta nekik: „Semmit se vigyetek az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt! Két ruhátok se legyen! Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem utaztok! De ha nem fogadnak be, hagyjátok el a várost, és a port is rázzátok le lábatokról vádképpen ellenük!” Azok útra keltek, bejárták a falvakat. Hirdették mindenütt az evangéliumot, és meggyógyították a betegeket.
Lk 9,1-6

Elmélkedés

A tizenkét apostol állandóan Jézussal tart tanító útját. Most Mesterük missziós útra küldi őket, de előbb „erőt és hatalmat” ad nekik, és tanácsokkal látja el őket, erről szól mai részletünk az evangéliumból. A korábbi részekben láttuk, hogy Isten országának hirdetésére egyedül Jézus kapott küldetést a mennyei Atyától. Amikor most az Úr megbízza apostolait, akkor arra kéri őket, hogy az ő küldetésének folytatói legyenek. Nem csupán időbeli folytonosságot jelent mindez, hanem azt, hogy a Jézus által megbízottak mintegy beteljesítsék azt a feladatot, amelyet az Úr Jézus megkezdett földi élete során.

Jézus tanácsai szerint a küldöttek teljesen eszköztelenül indulnak útnak, mindössze az Úrtól kapott „erőt és hatalmat” viszik magukkal. Egyszerű öltözetük és viselkedésük annak a tanújele, hogy nem az ő személyük a fontos, hanem azé, akinek küldetésében járnak, s akinek nevében tanítanak és cselekszenek. Eszköztelenségük azt jelzi, hogy semmilyen egyéni érdek nem vezeti őket, lemondanak mindenről, mert bíznak küldőjükben és azok jóságában, akikhez küldetésük szól. A történetet azzal zárja az evangélista, hogy az apostolok elindulnak, hirdetik az evangéliumot és betegeket gyógyítanak, azaz megteszik azt, amit Jézus kér tőlük.

Megteszem-e mindazt, ami az én küldetésem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, hálát adunk neked, hogy Fiadat nekünk ajándékoztad, s benne önmagadat és minden javadat az embereknek adtad. Kérünk, Atyánk, hogy amint Fiadat elküldted hozzánk, és általa és benne semmit sem tagadsz meg tőlünk, úgy szabadíts meg minket minden fölösleges földi bálványtól és tehertől, hogy mindjobban egyesüljünk veled.

M. Eckerhart