Battaplébánia

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
Lk 11,29-32

Elmélkedés

Ésszerűnek tűnik, hogy a nép, illetve a nép részéről egyesek jelet kérnek Jézustól. Újabb bizonyítékokat szeretnének kapni, hogy nem a sátánnal szövetkezve viszi véghez csodáit, hanem valóban Isten segítségével. A hagyományokhoz nem mindenben ragaszkodó, újító jellegű tanítása szintén igazolást igényel az emberek véleménye szerint. Mindez ugyan ésszerű, de Jézus többet várna tőlük, valódi megtérést és hitet. A hit az ember válasza az isteni tevékenységre vagy üzenetre. Az emberek láthatják a csodákat, mint az isteni irgalmasság megnyilvánulásait és hit ébred bennük. Az ember hallja Isten üzenetét, amelynek befogadása már válasz, azaz hittel elfogadja azt. Zakariás nem hitt az angyalnak, hogy gyermeke fog születni, ezért büntetésül megnémult, s néma maradt addig, amíg az isteni ígéret be nem teljesedett fia, Keresztelő János születésével (vö. Lk 1,5-25). Mária hitt Isten üzenetének, elfogadta vele kapcsolatos tervét. Hitét fejezi ki válasza: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint” (vö. Lk 1,26-38).

Salamon bölcsességének és Jónás próféta személyének említése jelzés arra, hogy a korábbi idők bölcsessége és prófétai hagyománya teljesedik be Jézusban, aki küldetésében, szolgálatában és engedelmességében felülmúlja a korábbi és a későbbi idők küldötteit.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, a te igédet egy napon túl veszélyesnek érezte a világ, és átformálta azt. Átformált igédet a magunk kényeiméhez igazítottuk, hogy kellemes hajlékunkká váljék. Ki ismeri még szavad ősi erejét és igazi rendeltetését? Ki mondja el azt ismét? Ó Istenünk, elhalkult volna a te szavad? Küldj nekünk prófétákat!

E. A. Grabner-Haider

Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.”
Ekkor Péter megszólalt, és ezt mondta neki: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged”. Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap most, ezen a világon, otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet”.
Mk 10,17-30

Elmélkedés

Az első gondolat

A XX. század egyik legjelentősebb orosz zeneszerzője, zongoristája és karmestere, Igor Sztravinszkij életrajzában olvastam, hogy egy alkalommal egy fiatal hegedűművész megfigyelte, mennyire nehezen megy a mester számára a zeneszerzés. Sztravinszkij ült a zongoránál, próbálgatta a hangokat és az akkordokat, teljes mértékben odafigyelt munkájára, a hangokra, amelyeket a zongora kiadott és a hangokra, amelyeket bensőleg hallott. Szinte kétségbeesve próbálta újra és újra a dallamokat, amíg kialakult, amit jónak, tökéletesnek tartott. És akkor a művész elárult az ifjúnak egy nagy titkot, saját tapasztalatát: „Az első gondolatok nagyon fontosak, mert Istentől jönnek. És ha annyi munka és fáradság után visszatérek hozzájuk, akkor tudom, hogy jók ezek a dallamok.”

A gazdag ifjú történetének szomorú végkifejletét olvasva az a gondolat támad bennem, hogy a legszívesebben utána kiáltanék a távozó fiúnak: „Az első gondolat nagyon fontos, mert Istentől jön! De sokat kell azért fáradozni, hogy ne maradjon csupán gondolat!” A gazdag ifjú és Jézus találkozásában az a legfontosabb és abból tudunk a legtöbbet tanulni, ha megpróbáljuk megérteni, hogy miért hátrált meg, miért távozott. Jószándéka kétségbevonhatatlan. Nem véletlenül találkozik Jézussal, hanem szándékosan megy, sőt odasiet hozzá. Térdre borul, amely alázatát fejezi ki, illetve azt, hogy kész megtenni, amit az Úr felelni fog kérdésére. „Jó Mesternek” szólítja Jézust, amely tisztelet és elismerés az ő részéről. Az ember számára a leglényegesebb kérdést teszi fel, azaz miként lehet elnyerni az örök életet, s ez a kérdés most az ő számára is a legfontosabb. Mindezek azt mutatják, hogy helyes szándék vezeti ezt a fiút. Nagyon jó az első gondolata és biztosan Isten ébresztette fel benne ezt a gondolatot és az örök élet utáni vágyat. De amikor Jézus elmondja, hogy mit kell tennie, akkor meghátrál. Nem akar megküzdeni az örök életért. Nem vállalja a fáradságos küzdelmet, munkát és szolgálatot. Könnyen, egyszerűen akarta megszerezni az örök életet, de ez sem neki, sem más embernek nem megy. Távozása azt jelenti, hogy lemond az örök életről, mert a vagyona fontosabb. Elbukik, mert nem elég kitartó, s talán nem bízik eléggé Isten segítségében. Mennyire szívesen olvasnék újra az evangéliumban néhány fejezettel később erről az ifjúról! Arról, hogy később mégis visszatért Jézushoz, mert belátta, hogy az első gondolat, szándék volt a jó!

Életünk során nem csak a földi javak, hanem számtalan más dolog is elterelheti, eltérítheti figyelmünket a legfontosabbról. Újra és újra vissza kell térnünk a kezdő gondolathoz, amelyet Isten ültetett el bennünk! Vissza kell térnünk az első híváshoz! Vissza kell térnünk az első szeretethez! És innen kell megerősödve újra elindulnunk! Fáradság, küzdelem nélkül nem lesz eredmény, nem jutunk sokra, nem tudjuk teljesíteni Istentől kapott hivatásunkat.

Ha már tudom, hogy kit érdemes kérdeznem az örök élettel kapcsolatban, akkor legyen meg bennem a készség és bátorság, hogy mindent megteszek, amit kér tőlem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Minden emberi szív mélyéből feltör a kérdés: mit kell tennem, hogy elnyerjem az üdvösséget? Mutasd meg számomra az utat! Érted, a te követésedért, a te szolgálatodért és az általad ígért üdvösségért érdemes minden evilági dologról lemondanom. A lelki kincsek útját választom. Segíts felismernem, hogy mi hiányzik még belőlem a teljességhez, a tökéletesedéshez, a megszentelődéshez! Segíts megtennem mindent, ami üdvösségemhez szükséges!

Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, felkiáltott egy asszony a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” Erre ő így válaszolt: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!”
Lk 11,27-28

Elmélkedés

A csütörtöki evangélium kapcsán már láttuk, hogy Lukács evangélista úgy állítja elénk Mária személyét, mint a hívő közösség mintaképét. Mária nagysága nem egyszerűen abban áll, hogy ő a Megváltó édesanyja és anyai kapcsolat fűzi az Üdvözítőhöz, hanem abban, hogy tökéletesen engedelmeskedik Isten akaratának, azaz mindent megtesz, amit Isten kér tőle. Pontosan ezért lehet példakép számunkra. Ezt a gondolatot folytatja és erősíti meg a mai evangéliumi jelenet, amelyben egy ismeretlen asszony a tömegből felkiáltva magasztalja Jézus édesanyját, boldognak nevezve őt.

Jézus nem utasítja vissza az édesanyját illető dicséretet, de továbbviszi a gondolatot azzal, hogy legalább ilyen boldognak nevezi azokat, akik hallgatják és megtartják Isten szavát. Mária legfőbb érdeme, hogy teljes szívvel-lélekkel hallgatott Isten szavára még akkor is, ha nem értette meg azt teljesen. Ahogyan folyamatosan megismerte Isten vele kapcsolatos tervét, úgy fokozatosan átadta magát az isteni akaratnak, hogy üdvösségünk szolgálója legyen, s ennek megfelelően egyre növekedett boldogsága.

Ha nyitott szívvel és azzal a készséggel hallgatom Isten üzenetét, hogy azt megvalósítom, én is a boldogok közé tartozom. Ha a figyelemben és az odaadásban követem Máriát, megtapasztalom Isten szavának felemelő és üdvözítő erejét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Azt ígérted, Urunk, hogy bensőséges kapcsolat fűződik közötted és lelkünk között. Bennünk akarod folytatni jóságos életedet. Bennünk akarsz örülni mindennek, ami jó és szép. Velünk akarsz dolgozni, küzdeni és szenvedni. Bennünk és általunk akarod, hogy a világban megvalósuljon Atyád szent akarata. Bennünk is imádni akarod Atyádat, szavakba nem foglalható imádsággal.

Várnagy Antal

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeitek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: „Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem.” Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbehozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.”
Lk 11,15-26

Elmélkedés

A mai evangélium bevezető mondata szerint Jézus ördögűző csodát tett, egy némából űzte ki a gonosz lelket. Magát a csodát nem beszéli el Lukács evangélista, mert itt sokkal fontosabb számára, hogy Jézus személyéről, hatalmáról adjon tanítást. Jogosan merül fel a csoda egykori szemtanúiban és bennünk is a kérdés, hogy miféle hatalommal képes ilyen cselekedetre. A tapasztalatok szerint ugyanis a gonosz lelkek befolyása az emberekre olyannyira erős, hogy attól sem önmaga erejével, sem más ember segítségével nem lehet megszabadulni. Az emberi képességeknél nagyobb erőre van szükség ahhoz, hogy valakiből távozzon a gonosz. Ha Jézus képes erre, akkor „felülről” vagy „alulról,” azaz Istentől vagy az alvilág urától, a sátántól kapta hatalmát.

Mi ugyan könnyen azt válaszoljuk, hogy Istentől kapott hatalommal cselekszik Jézus, de kortársai számára ez nem volt nyilvánvaló. A részlet szerint az ördög kiűzése után egyesek azt gondolják, hogy a sátánnal szövetkezve képes Jézus az ilyen jellegű csodákra és azt a véleményüket nyíltan ki is mondják. A vád elutasításaként az Úr rámutat az ilyen vélekedés belső ellentmondására, majd pedig egyértelműen kijelenti, hogy Isten segítségével képes kiűzni az ördögöket.

Istennek hatalma van a gonosz felett. A bennem lakó gonosz felett is. Egyedül ő képes a kegyelem és jóság ruhájába öltöztetni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, atyánk! Ments meg attól az egyedülléttől, amely nemcsak az emberektől, hanem tőled is elkülönít. Ments meg attól az egyedülléttől, amelyben csak a saját kenyeremért, és saját sorsom alakulásáért könyörgök. Ments meg attól az egyedülléttől, amelybe saját bűneim és mulasztásaim kényszerítettek. Ismertesd meg velem a nagy igazságot, hogy senki sem találja meg egyedül az utat, mely hozzád vezet, hogy egységben kell maradnom mindazokkal, akik Fiad Testének tagjai.

E. Harts

Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Lk 1,26-28

Elmélkedés

Szűz Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának mai ünnepén az angyali üdvözlet egy rövid részletét, annak kezdő sorait olvassuk az evangéliumban, amely kegyelemmel teljesnek és áldottnak nevezi Máriát, a názáreti leányt, a Megváltó leendő édesanyját. Elmélkedésünkben érdemes nagyobb távlatból, Lukács evangélista sajátos szemszögéből Mária személyére tekintenünk. Az evangélista szerint Mária Jézus édesanyja és mindig az is marad, de mintegy felülemelkedve anyai szerepén a közösség mintája lesz. A krisztusi hívő közösség és annak valamennyi tagja példaképként tekint Máriára, aki tökéletes engedelmességgel fogadta el Isten akaratát és vele kapcsolatos szándékát miután azt megismerte. Az Úr iránti hite és szeretete, amely az ő esetében anyaságából is fakadt, példa mindazok számára, akik a Jézussal való helyes kapcsolatot keresik. Hit és szeretet nélkül hiába hallgatnánk Jézus szavait, azok nem volnának képesek megváltoztatni, jobbá tenni életünket. Máriának az isteni kegyelemmel való együttműködése megmutatja számunkra azt, hogy Isten segítségével minden ember képes megvalósítani, beteljesíteni azt a hivatást, amit Isten szán neki.

Kész vagyok-e lelki erőimet és testi adottságaimat alávetni Isten akaratának? Kész vagyok-e arra a lelki növekedésre, amelyet Isten kíván tőlem hivatásom, szolgálatom beteljesítéséhez?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mária, Jézus Anyja és a papok Anyja, engedd, hogy így szólítsunk téged, hogy ünnepelhessük anyaságodat, s Fiad és fiaid papságát szemlélhessük nálad, Istennek szent anyja! Krisztus Anyja, aki a Szentlélek fölkenése által a pap Messiásnak embertestet adtál, hogy üdvözítse a szegényeket és a megtört szívűeket; őrizd meg szívedben és Egyházadban a papokat, Megváltónknak Anyja!

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát; Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”

Lk 11,1-4

Elmélkedés

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy a tanítványok az imádkozó Jézust látva azt kérik, hogy tanítsa meg őket imádkozni. A kérés teljesítésére ő a Miatyánk néven ismert imádságot mondja nekik. Az Úr imája forradalmi szemléletváltást hozott az imádkozásban. Jézus ugyanis arra bátorít minket, hogy Istenre ne úgy tekintsünk, mint az egész világ teremtőjére és mindenható urára, hanem mint barátra, családtagra, atyára. Istennek ilyen módon való megszólítása rögtön bensőségesebbé teszi az imádkozást. Talán mi magunk is könnyen abba a hibába esünk, hogy úgy tekintünk az imára, mint az Isten és az ember közötti kapcsolatra, de olyan helyzetben, hogy az ember világa és az Isten világa egymástól távol van és az ima kapcsolatot teremt a két távoli világ között. Jézus szavai szerint egészen más a kapcsolat az Isten és az ember között, hiszen családtagok vagyunk, mi Isten gyermekei, ő pedig a mi mennyei Atyánk.

Ebből az alaphelyzetből nézve egészen természetes az, hogy gyermeki bizalommal fordulunk Istenhez kéréseinkkel, aki szeretettel figyel ránk és szeretettel gondoskodik földi és örök életünkről. A napjainkban sokat emlegetett emberi méltóság Isten ajándéka számunkra, s e méltóság alapja az, hogy Isten gyermekei vagyunk. E méltóságunk tudatában imádkozzunk mindig Istenhez!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, én ismerem, az igazat, de nem azt mondom. Birtoklom szeretetedet, de nem azt teszem. Hiszek ugyan benned, de nem bízom benned. Beszélek a felebarátról, de nem veszem észre őt. A pénznek szolgálok, de nem szégyenlem. Kereszténynek nevezem magam, de nem vagyok az. Így van ez, de sokáig nem maradhat így! Könyörülj, Uram, rajtam!

A. Pereira

Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
Lk 10,38-42

Elmélkedés

A Márta és Mária házában történteket Lukács evangélista egyrészt azzal a szándékkal mutatja be, hogy érzékeltesse azt a különbséget, ahogyan Jézus és a korabeli zsidó tanítók viselkedtek a nőkkel. Jézus korában a nők alacsonyabb helyet foglaltak el a társadalmi rangsorban, mint a férfiak. A vallás terén is a férfiak véleménye számított csupán. A zsidó törvények szerint a vallási tanításokat a nőkkel ugyanúgy tilos volt közölni, mint a pogányokkal, a zsinagógai istentiszteleten nem vehettek részt és nem olvashatták a mózesi törvényt. Ezt a – napjaink kifejezését használva – hátrányos megkülönböztetést Jézus elutasítja és találkozik asszonyokkal, elfogadja gondoskodó szolgálatukat, vallási kérdésekről beszélget velük. Olyan határt lép át ezzel, amelyet egy mélyen vallásos zsidó ember, főként egy rabbi soha át nem lépett volna.

Az evangélista másik szándéka a két különböző lelkület, gondolkodás, viselkedés bemutatása Márta és Mária személyén keresztül. Márta tudja a szerepét, azt teszi, amit egy asszonynak tennie kell, ha vendég érkezik a házba. Mária kilép ebből az asszonyi szerepkörből, mert szívesebben hallgatja az Úr tanítását. Amikor az Úr Mária viselkedését dicséri, akkor ezzel nem arra bátorítja az asszonyokat, hogy háziasszonyi teendőiket hanyagolják el, hanem azt tanítja, hogy az üdvösség igéjének hallgatásához a nőknek is joguk van.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Krisztus nyolc boldogságról beszél. Ha visszatekintünk szavaira, megállapíthatjuk, hogy az embert ily radikálisan senki sem fordította szembe önmagával. Boldognak nevezi akkor, ha ösztönös vágyai és indulatai helyett egészen szellemi síkot követ. Meg kell halni bennünk a régi embernek, hogy kialakuljon az új ember, az új teremtmény.

Gál Ferenc

Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Lk 10,25-37

Elmélkedés

Jézus egykori hallgatósága valószínűleg szívesebben hallott volna egy olyan történetet, amelyben az általuk megvetett szamaritánusok egyikével bánnak el alaposan a rablók, akinek aztán egy nagylelkű zsidó menti meg az életét. Jézus története viszont egészen másként végződik, s éppen váratlan fordulatával hívja fel a figyelmet a felebaráti szeretet fontosságára. A példabeszéd szerint ugyanis egy zsidó ember került bajba. A templomban szolgálatot teljesítő zsidó pap és levita szó nélkül és segítségnyújtás nélkül megy el a segítségre szoruló ember mellett. Viselkedésük nélkülöz minden emberi együttérzést. Saját „vallási tisztaságuk” megakadályozta őket abban, hogy közeledjenek a bajba került személyhez és segítsenek rajta.

A szamaritánus viszont azonnal cselekszik. Nagylelkűsége túlmegy a megszokott határon. Az mindenkitől elvárható volna, hogy a félholt ember sebeit bekötözze és biztonságos helyre vigye. De ő még ennél is többet tesz: pénzt ad a fogadósnak, hogy gondoskodjon róla, s szándékában áll visszatérni, hogy meggyőződhessen arról, hogy az illető felépült sérüléseiből.

Az irgalmasság gyakorlása mindig nagylelkűségből fakad. Jót tenni tiszta szívvel és a viszonzás reménye nélkül csak az tud, aki megtapasztalta már mennyire jó érzés nagylelkűnek lenni. Az igaz vallásosságból nem hiányozhat az irgalmasság gyakorlása.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Én benned olyan Istenben hiszek. akinek világa nem befejezett. Aki nem megkövült nyugalomban trónoló Szent. Aki nem tartod természetesnek a szegények és gazdagok rendjét. Aki nem vagy hatalmaskodó, sem kiszolgáltatott. Aki értelmesnek látod életünket. Aki a fejlődés híve vagy. de a mi munkánk által.

D. Sölle nyomán

Abban az időben: A farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.”
Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”
Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.”
Mk 10,2-12

Elmélkedés

Isten engem úgy segítsen!

Mosolyogva hallgatjuk az olyan híreket, hogy a híres színész immár ötödik választottjának fogad örök hűséget. Négy korábbi feleségétől tehát már elvált, s ki tudja, az ötödik után jön-e pár év múlva újabb feleség? Vajon mennyire kell ahhoz naivnak lenni, hogy egy nő elhiggye egy olyan férfi szájából az örök hűségre vonatkozó ígéretet, aki korábban már négyszer megfogadta és meg is szegte ígéretét? Mosolygunk az ilyen eseteken, mert nem minket érint. De ha mi vagy egy közeli családtagunk, barátunk kerül olyan helyzetbe, hogy házassága válással végződik, akkor már nem is annyira mosolyfakasztó a helyzet. Korunkban sokan komolytalanul veszik a házasságot és nem becsülik meg annak értékét, s ezt nem csak az mutatja, hogy egyre több házasság torkollik válásba, hanem az a tény is, hogy egyre kevesebben kötnek házasságot. Az elköteleződés hiánya, a lelki érettség hiánya, a felelősségvállalás hiánya, az igazi szeretet hiánya húzódik meg emögött.

A válás kérdése kerül elő a mai vasárnap evangéliumában. A farizeusok ezt a kérdést szegezik Jézusnak: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” (Mk 10,2). Alattomos szándékuk nyilvánvaló, hiszen a korabeli zsidó törvények megengedték a válást és pontosan szabályozták annak módját. Ha tehát Jézus nem tartja megengedettnek a válást, akkor szembekerül a mózesi törvényekkel, és azzal vádolhatják őt, hogy a törvények megszegésére buzdít. Jézus azonban tudja és erre fel is hívja a kérdezők és a hallgatóság figyelmét, hogy a válás csupán emberi törvény, emberek által hozott szabály, amelynél nagyobb az isteni törvény. Rámutat a teremtő Isten eredeti szándékára és a Teremtés könyvét idézi, amelyben arról van szó, hogy a férfi és a nő egy testté lesznek. A férfi és a nő kinyilvánítják szándékukat, hogy házasságot kötnek egymással, de Isten is összeköti őket, megáldja szövetségüket, s amit Isten egybekötött, azt emberi törvények alapján nem szabad felbontani.

A házasságról és annak felbonthatatlanságáról szóló katolikus tanítás és napjaink valósága messze került egymástól. Az semmi eredményre nem vezet, ha egyházi részről kárhoztatjuk azokat a mai fiatalokat, akik nem tisztelik a házasság szentségét, a másik oldalról pedig a fiatalok kritizálják és elmaradottnak minősítik az Egyház tanítását a házasságról, illetve a férfi és a nő kapcsolatáról. Feltehetjük a kérdést az egyházi személyek felé: elvárhatjuk-e olyan fiataloktól, hogy keresztény módon gondolkozzanak a házasságról és keresztény módon éljenek a házasságban, akik amúgy nem keresztényként élnek, azaz életükben a karácsonyi éjféli misén kívül semmiben sem mutatkozik meg, hogy vallásosak? Nem inkább a keresztény életre kellene előbb megtanítani őket? És feltehetjük a kérdést a fiataloknak: mit várnak attól a kapcsolattól, amit maguk sem gondolnak komolyan? Hogyan várják el a másik személytől, hogy nekik ajándékozzák magukat, amikor ők sem adják át magukat teljesen a másiknak?

A házasságkötéshez és a házasság egybentartásához az akarat nélkülözhetetlen. Az emberi akarat azonban gyenge, sérülékeny, de megerősíti azt Isten. Ezért fontos a házassági eskünél az emberi akaratra és szándékra Isten segítségét kérni: Isten engem úgy segítsen! Segítse Isten felelősségteljes döntésükben a fiatalokat!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Bár napjainkban egyesek azt hangoztatják, hogy a házasság intézménye elavult, idejét múlt és a család nem fontos számukra, mi hisszük, hogy a te akaratod valósul meg akkor, amikor egy férfi és egy nő szeretetben elkötelezi magát egymás mellett. Hisszük, hogy a házasságban és a családban találja meg mindenki a boldogságot. Hisszük, hogy a házasság és a család az új élet forrása. Hisszük, hogy a házasság és a család szent, amely a családtagok szentté válását szolgálja. Segítsd a házasságra készülőket és a házasságban élőket, hogy napról napra növekedjenek az egymás iránti és az Isten iránti szeretetben!

A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Lk 10,17-24

Elmélkedés

Lukács evangélista az események leírása során időben kicsit ugrik, amikor a hetvenkét tanítvány missziós útra küldését követően azonnal arról számol be, hogy útjukról visszatérnek. Nem állíthatunk semmi biztosat arról, hogy napokig vagy hetekig lehettek-e távol, de ennél hosszabb időre, azaz több hónapra nem érdemes gondolnunk. Mindenesetre örömteli beszámolójuk arra utal, hogy küldetésük sikerrel járt, kár, hogy az evangélista nem írt bővebben tapasztalataikról.

Útnak indulásukkor megkapták a hatalmat Jézustól ahhoz, hogy betegeket gyógyítsanak. Úgy tűnik, hogy a gyógyítás rájuk ruházott hatalma valóban betegek gyógyulását eredményezte és még ördögöket, démonokat is sikerült kiűzniük a megszállottakból. Lelkesen sorolt élményeik hallatán Jézus örvendezik, hogy a sátán vereséget szenvedett, immár valóban megtapasztalható Isten országának jelenléte és növekedése a világban. Az emberek számára eljött a szabadulás ideje, az üdvtörténet új korszaka, a békesség ideje. Az evangélium hirdetésével mindenkihez eljut az igazság tanítása.

A küldetését hűségesen teljesítő tanítvány jutalma nem marad el. Jézus azt mondja, hogy nevük fel van írva a mennyben, amely kijelentés azt jelenti, hogy szolgálatuk jutalmaként elnyerik Istentől az üdvösséget, eljutnak a mennybe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szívemnek Világossága! Elvesztem a földi dolgokban és sötétséggé lettem. De éppen ebben a sötétségben fog el a vágy utánad. Eltévedtem, de akkor rád gondoltam, és hallottam hangodat. Most hát szomjasan és lihegve térek vissza a te forrásodhoz. Inni akarok belőle, életet akarok meríteni – nem én akarok önmagam élete lenni.

Szent Ágoston