Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Nincs jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincs rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hiszen a szív bőségéből szól a száj! Miért mondjátok nekem: „Uram, Uram!” – ha nem teszitek, amit mondok?
Megmondom nektek, kihez hasonlít az, aki hozzám jön, hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja: hasonlít ahhoz a házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és az alapot sziklára rakta. Jött az árvíz, rázúdult a házra, de nem tudta azt összedönteni, mert jó alapra épült. Aki viszont hallgatja tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít ahhoz az emberhez, aki házát alap nélkül építette a puszta földre. Amikor rázúdult az árvíz, háza azonnal összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.
Lk 6,43-49

Elmélkedés

A jó gyümölcsöt és a rossz gyümölcsöt termő fákról szóló példabeszéd értelmét Jézusnak ez a kijelentése világítja meg a leginkább: „a szív bőségéből szól a száj.” Ha valaki felebarátjáról, történetesen a keresztény közösség egy másik tagjáról negatív tartalmú ítéletet fogalmaz meg, az valójában saját rosszindulatát mutatja ki ezzel, azaz mintegy elárulja önmagáról, hogy szíve mélyén mennyi rosszakarat rejlik. Ő a rossz fa, amely ehetetlen, rossz gyümölcsöt terem. Aki pedig inkább a jó tulajdonságokat veszi észre embertársában és azokat hangoztatja, arról jogosan gondolják mások, hogy jóindulat él szíve mélyén mindenki iránt. Ő az a jó fa, amely jó gyümölcsöt terem.

Ezt a mondanivalót viszi tovább a homokra és a sziklára épített ház, amelynek igazi értelmét a hasonlat bevezető része világítja meg. Nem elég hallgatni Jézus tanítását, hanem tettekre is kell azt váltani. S ehhez hozzátehetjük: nem elegendő szavakkal beszélni a jóról, hanem tettekben is meg kell nyilvánulnia a bennünk lévő jószándéknak. Keresztény életünk nem szép szavakból, ünnepélyes hitvallásokból és jelképes cselekedetekből áll, hanem mindehhez az embertársunknak végzett jócselekedeteknek kell kapcsolódnia. Ha vallásosságunk kimerül az előbbiekben, csak homokra épített házak vagyunk. A jócselekedetek viszont megszilárdítanak minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, legyen enyém a te lelkületed! Nem magadért, hanem miértünk rendelted ezt a szentséget. Azért nyisd meg ajkamat, hogy másokat vigasztaljak, és ne csak a magam számára keressek vigasztalást. Nyisd meg fülemet, hogy megértsek, és ne csak a magam részére keressek megértést. Nyisd meg szívemet, hogy több szeretetet adjak másoknak, mint amennyit magam számára várok.

Várnagy Antal

Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.”
Lk 6,39-42

Elmélkedés

Könnyű, egyszerűen megválaszolható kérdéseket tesz fel Jézus hallgatóságának a mai evangélium szerint. Egyértelmű, hogy egy vak ember nem vezethet egy másik vakot. Az is egyértelmű, hogy a mester nagyobb, okosabb, bölcsebb és tapasztaltabb tanítványainál, különben nem volna mit tanítania nekik. Az is világos, hogy egy hatalmas gerendát könnyebb meglátni, mint egy parányi szálkát észrevenni. Mit akar tanítani Jézus ezekkel a mondásokkal? Hogyan értelmezzük ezt a szentírási szöveget?

Valószínű, hogy a mondások hátterében inkább az evangélium megírása korának közösségében tapasztalható gondok állnak, mintsem Jézus hallgatóságának problémái. A keresztény közösség belső gondjainak megszüntetését szeretné elérni az evangélista. A közösség vezetőjének ki kell emelkedni a többiek közül, hogy jó példát mutathasson. Az első keresztény közösségekben megjelenhettek olyan személyek is, akik másokat bíráltak, a többiek hibáival törődtek, holott ők sem voltak bűntelenek. A figyelmeztetések tehát az ilyen lelkület megszüntetésére irányulnak. Mindenki a saját hibáinak kijavításával foglalkozzon, s ha ezt megtette, akkor jogosult arra, hogy másokat figyelmeztessen, de ezt tegye testvéri szeretettel és türelemmel. A bíráskodást mindenki kezdje önmagán!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Vedd életemet végre a kezedbe, és tedd vele azt, ami neked tetszik. Ezentúl nem utasítom el magamtól sem az örömöket, sem a nehézségeket, amiket beleszőttél életembe. Elég, ha azt tudom, hogy minden dicsőségedre szolgál. Minden terved jó. Mert minden szeretet … Csak önmagamtól szabadíts meg! Add, hogy hallgatagon, csöndesen belenyugodjak szent akaratodba. Akkor majd fölgyullad szívemben Örömöd fénye. Lángja a te dicsőségedre lobogjon. Csak azért éljek. Amen,

Th. Merton

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok, így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Lk 6,27-38

Elmélkedés

A mai evangéliumi szakaszban az ellenségszeretetről tanít Jézus: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket” (Lk 6,27). Kijelentésével valóban magasra teszi a mércét. Mondanivalója megértéséhez abból érdemes kiindulnunk, hogy e szavait nem mindenkihez intézi. Most nem a nagy néptömegnek beszél, hanem csak tanítványainak, akik nem csupán hallják tanítását, hanem azzal a szándékkal hallgatják, hogy azt megszívlelik és életükben megvalósítják. Jézus érzi azt, hogy amikor nagyobb létszámú tömegnek beszél, akkor nem mindenkiben lehet meg ez a szándék. Az ellenségszeretetről tehát csak egy szűkebb kör tagjainak beszél, akikről feltételezi, hogy jobban lelkükbe fogadják a hallottakat. A beszéd konkrét hallgatóságának ilyen leszűkítése nem jelenti azt, hogy másoknak ne szólna, valójában mindenki a címzettek közé tartozik, minden embernek törekednie kell arra, hogy szeretettel forduljon még az ellenségei felé is.

Érdekes felvetés, vajon tényleg mondott olyat Jézus, hogy tanítványai szeressék még az ellenségüket is? Más merész kijelentéseit ismerve, jogosan feltételezzük, hogy a mondás valóban tőle származik. De ha nem is mondott volna ilyet, hanem csak az evangélisták adták utólag szájába e kijelentést, Jézus élete akkor is tanúskodik az ellenségszeretetről, hiszen szenvedése közben is szeretettel és megbocsátással tekintett azokra, akik halálát okozták.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, mikor élek neked, mikor vagyok valóban a tied? Tied vagyok, ha törekszem neked tetsző életre. Tied vagyok, ha szeretem, amit te szeretsz, kerülöm, amit te nem szeretsz. Akkor nemcsak mondom és éneklem, hanem valóban a tied vagyok, én Istenem.

Jörg Zink

Az apostolok kiválasztása után Jézus lejött a hegyről, tanítványaira emelte tekintetét, és így szólt: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa.
Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek.
Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul.
Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot emlegetik az Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal.
De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat.
Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok.
Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok!
Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.”
Lk 6,20-26

Elmélkedés

A mai evangéliumi rész bevezető mondatát olvasva eszünkbe jut az az ószövetségi jelenet, amikor Mózes lejött a hegyről a kőtáblákba vésett tízparancsolattal, és kihirdette azokat a népnek, mint olyan törvényt, amelyet Isten adott választott népének. Ettől kezdve a tízparancsolat volt az Istennel való kapcsolatnak, szövetségnek az alapszabálya. Ehhez hasonlóan Jézus lejön a hegyről és kihirdeti a „boldogságokat,” mint az újszövetség alapszabályait. Teszi ezt a maga isteni tekintélyével.

A boldogságokkal az alacsonyabb társadalmi helyzetben lévőkhöz, a szegényekhez, az éhezőkhöz, az elnyomottakhoz fordul. Nem feltétlenül társadalmi felemelkedést ígér nekik, hanem a boldogság útját. Meg kell ugyanakkor jegyeznünk, hogy ha mindenki komolyan venné Krisztus törvényét, akkor megszűnnének a társadalomban tapasztalható egyenlőtlenségek. A keresztény közösségnek és annak minden tagjának azon kell fáradoznia, hogy Jézus szavai ne csak a túlvilágon megvalósuló ígéreteknek tűnjenek, hanem szeretetteljes gondoskodással kell odafordulnia a szegényekhez, törődnie kell az éhezőkkel, és fel kell vennie a küzdelmet mindazokkal a személyekkel és körülményekkel, akik és amelyek a társadalmi egyenlőtlenségeket okozzák. A boldogságok meghirdetése tehát feladatot, tennivalót jelent számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram Jézus, életem Mestere, Uralkodó és Király, te hatalmas, szent és mindenható, íme itt vagyok. Lásd, örömmel jövök hozzád, hogy parancsaidat meghallgassam. Hiszem, hogy te vagy a világosság, aki téged követ nem jár sötétségben, hanem fényben. Engedd, hogy ez a napom a te dicsőségedet szolgálja, okosan, bátran, hűségesen és részrehajlás nélkül örömmel segítsek és jó legyek. Követni akarlak mint tanítványod, keresztény szívvel cselekedni, éljek a Lélek által, akit te szívembe küldtél. Állj mellettem, ints, követelj, segíts és vezess azzal az erővel, mely belőled árad és mindent megszentel, hogy estére kelve munkámat átadhassam mint jó szolga, aki a kevésben, amit kaptam, hűséges voltam.

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: ,József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg a népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
és az Emmánuel nevet adják neki,
ami azt jelenti: „Velünk az Isten.”
Mt 1,18-23

Elmélkedés

Jézus édesanyja, Szűz Mária születésének ünnepét tartjuk a mai napon, amely ünnepet a magyar hagyomány Kisboldogasszony napjának nevez. Az evangéliumok, amelyek a Megváltó születésével kezdődnek, nem számolnak be külön erről az eseményről, amely évekkel Jézus születése előtt történt. A mai napon a liturgikus év rendje szerint Jézus születésének hírüladásáról szól az evangélium. A részletből megtudjuk, hogy Mária a Szentlélek közreműködésével foganta méhében gyermekét. Isten őt, egy szüzet, egy egészen tiszta és bűnöktől mentes leányt választott ki arra, hogy a Megváltó anyja legyen.

Egy régi magyar mondás szerint az év folyamán Kisboldogasszony napjának hajnalán kel fel legszebben a nap. Elődeink szokása volt, hogy e napon a szabadban várták a napfelkeltét, mert egyes hagyományok szerint ekkor a felkelő napban meg lehet pillantani a bölcsőben fekvő Máriát. A régiek gondolkodása valószínűleg azért köti a naphoz, a világító égitesthez Mária személyét, mert ő hozta világra a világ világosságát, az igazság napját, Jézus Krisztust, akinek születésével új nap, új korszak köszöntött be az emberiség történelmében.

Figyelmünket, tekintetünket irányítsuk ma Máriára, az Úr Jézus édesanyjára, hogy hitéből, alázatosságából, szeretetéből, tisztaságából és engedelmességéből erőt meríthessünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyánk, szent Istenünk, te Krisztus által meghívtál minket, hogy Szövetséged tagjai legyünk. Örömmel vesszük magunkra az engedelmesség igáját, és Irántad való szeretetből kötelezzük magunkat, hogy akaratodat keressük és követjük. Nem vagyunk már magunké, egyedül a tied. Ültess oda, ahova akarsz, használj fel munkára, vagy hagyj csak szenvedni, lehessek tevékeny vagy legyek elfelejtve. Magasztaljanak fel vagy alázzanak meg, adj mindent bőségesen, vagy maradjak üresen és teljesen kifosztva. Engedelmes leszek akaratod és parancsod szerint.

Jézus az egyik szombaton elment a kafarnaumi zsinagógába, és tanítani kezdett. Volt ott egy jobb kezére béna ember. Az írástudók és a farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton; hogy aztán okot találjanak a vádaskodásra. Ő azonban ismerte gondolataikat. Megszólította tehát a béna kezű embert: „Kelj fel, és állj ide a középre!” Az felkelt és odaállt. Jézus akkor hozzájuk fordult: „Kérdem tőletek: Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy pusztulni hagyni?” Végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze. Erre esztelen harag szállta meg őket, és arról kezdtek tanakodni, hogy mit tegyenek Jézussal.
Lk 6,6-11

Elmélkedés

Képzeljük magunk elé az evangéliumi történetet! Az egyik oldalon ott áll Jézus, a másikon pedig a farizeusok. A farizeusok Jézust figyelik, Jézus tekintete pedig feléjük irányul, belelát gondolataikba. Érezzük a feszültséget a jelenlévők között. Jézus tettrekészen várakozik, mert gyógyítani akar, a farizeusok is ugrásra készen állnak, hogy vádaskodásukkal lerohanják. Valahol ott van a béna kezű ember is, de őrá kezdetben senki sem figyel. És akkor hirtelen mindenkinek a figyelme a betegre irányul, akinek keze az Úr szavára azonnal meggyógyul, megszűnik bénasága.

Érdemes figyelnünk a szereplők magabiztosságára. Abban a pillanatban, hogy Jézus megpillantja a beteget, rögtön tudja, hogy mit fog vele tenni, tudniillik, hogy meggyógyítja, még akkor is, ha történetesen szombat van. A jelenlévő farizeusok is biztosak a dolgukban. Tudják, hogy nyert ügyük van, mert Jézus nem fog szótlanul és tétlenül elmenni a béna kezű ember mellett, s ha szombaton meggyógyítja, akkor cselekedetével megszegi a törvényt.

A gyógyítással Jézus ismételten annak adja tanújelét, hogy másképpen gondolkozik a törvényekről. Amíg a farizeusok számára a törvény tisztelete és megtartása az elsődleges, addig Jézusnál az ember, az ember gyógyulása előbbre való, mint a törvények. Őt semmiféle szabály nem korlátozhatja abban, hogy jót tegyen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk, előtted összeroppannak a térről és időről alkotott méreteink, előtted a legcsodálatosabb emberi tudás is csak töredék. Megközelíthetetlen fényesség vesz körül. Te mindettől egészen különböző! Hát riadjak föl már végre gyermekes képzelgéseimből, gondolatszegény csacsogásaimból, kikopott imaformuláimból, egyhangú kegyeskedéseimből! Vedd el tőlem fennhéjázó önbizalmamat, azt a fölényes biztonságérzetet, amelytől gyakran azt hiszem, sokat tudok és már nyugodt, megelégedett, sőt büszke is lehetek e tudálékosságomban. Istenem, szabadíts meg az önteltségtől!

F. Amiet

Abban az időben Jézus elhagyta Tirusz vidékét, és Szidonon át a Galileai-tóhoz ment a Tízváros határába. Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét. (Jézus) félrevonta őt a tömegből, a fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét. Föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effata, azaz: Nyílj meg!” Azon nyomban megnyílt a füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és hangoztatták: „Csupa jót tett: a süketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!”
Mk 7,31-37

Elmélkedés

Feltekintett az égre

Főként a dél-amerikai nemzetek labdarúgói ismertek arról, hogy a mérkőzések során sem szégyellik kimutatni vallásosságukat, például keresztet vetnek, amikor a pályára lépnek vagy éppen gólt lőnek. Mozdulataikat a stadion nézőközönsége éppúgy láthatja, mint azok, akik a televíziós közvetítés révén követik a mérkőzést. Valamelyik világbajnokságon történt, hogy tizenegyesekkel kellett eldönteni a mérkőzés sorsát. Az utolsó játékos készülődött a rúgáshoz, ha belövi, az ő csapata jut tovább. A kamerák egészen közelről mutatták, hogy mielőtt nekifutott volna a rúgáshoz, néhány másodpercre felnézett az égre, magában mondott valamit, aztán futott és gólt lőtt, csapata győzött. Egészen biztos, hogy feltekintése az égre egy rövid fohász, ima volt Istenhez. Mondhatnánk más példákat is egyetemistákról, akik a vizsgaterembe lépés előtt mondanak egy fohászt vagy az állásinterjúra érkező emberről, aki meghallgatása előtt az égre tekintve elmond egy rövid imát vagy a kismamáról, akit éppen a szülőszobába visznek. Bizonyos élethelyzetekben nincs idő hosszasan imádkozni, nincs is rá szükség, mert Isten néhány szavunkat is megértéssel hallgatja.

A mai vasárnap evangéliumában arról olvasunk, hogy Jézus meggyógyít egy embert, aki nem tudott rendesen beszélni, továbbá süket volt. Beszédében annyira korlátozott volt az illető, hogy még kérését sem tudta elmondani az Úrnak, ezért mások kérik számára a gyógyulást. Jézus csodát tesz, megnyitja a beteg ajkát és fülét, képessé teszi őt az érthető beszédre és a hallásra. Az eset leírásánál Márk evangélista külön figyelmet szentel arra, hogy a gyógyítást megelőzően Jézus az égre tekintve fohászkodott. Ez a momentum azt jelzi, hogy cselekedete előtt a mennyei Atya segítségét kéri, hiszen csodái és gyógyításai más esetekben is és most is az Atya irgalmas szeretetének a jelei.

A rövid imádság után Jézus erőteljes szava, utasítása hangzik: „Nyílj meg!” Kinek szól, mire irányul ez a parancsszó? Nyílj meg! Szól ez a néma szájnak és a süket fülnek, amely eddig akadályozva volt a beszédben és a hallásban. Nyílj meg! Szól ez a felkiáltás az embernek, akit ezidáig fogva tartott a gonosz lélek. Lehullik róla az a kötelék, amellyel korlátozta őt a gonosz. Nyílj meg! Szól e fohász Istennek, a mennyei Atyának, aki a csodák által megnyitja kegyelmét és irgalmát az emberek felé.

Az esetet követően érdekes az emberek reakciója, akik a kifejezett tiltás ellenére híresztelni kezdik Jézus cselekedetét. „Csupa jót tett” – hangzik az elismerő vélekedés Jézusról. Amikor az Úr parancsol a beteg testrészeknek, akkor „Nyílj meg!” felszólítása olyan, mint amikor a teremtéskor Isten a szava által hozza létre, hívja életre a dolgokat. A teremtés elbeszélésben Isten napi teremtő tevékenysége után elhangzik az értékelés, hogy minden jó, amit alkotott. Jézus gyógyítását azért állíthatjuk párhuzamba a teremtés történetével, mert a csodái újjáteremtést jelentenek, gyógyításaival visszaállítja a teremtés eredeti rendjét, megszünteti azokat a hibákat, betegségeket, amelyek eltorzítják a teremtmények világát. Jézus újjáteremti a világot és újjászületést ajándékoz az embernek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Amikor meggyógyítottad a beszélni nem tudó és nem halló embert, te egyedül őrá figyeltél, hogy a szeretet és az irgalom nyelvén beszélhess vele. Olyan mozdulatokat tettél, amelyek a kívülállók, a szemlélők számára furcsák és szokatlanok voltak, de azok a beteg számára mégis gyógyulást eredményeztek. Mozdulataid érintéssé váltak. Megérintetted a beteg testrészeket és azok azonnal meggyógyultak. Kérünk, érints meg minket gyógyító kezeddel! Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel!

Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami szombaton tilos?”
Jézus válaszolt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt éhezett? Bement az Isten házába, fogta a szent kenyereket, evett, és adott belőlük a többieknek is; pedig azokat csak a papoknak lett volna szabad megenniük.” Majd hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.”
Lk 6,1-5

Elmélkedés

Újabb vitás kérdés merül fel Jézus és a farizeusok között, amelynek témája ezúttal a szombati nyugalomra és munkaszünetre vonatkozik. A farizeusok munkának minősítették azt, hogy Jézus tanítványai néhány kalászt letéptek és a magokat megették. E tevékenység szerintük az aratáshoz és a csépléshez hasonlított, amely vélekedésben bőven van túlzás. Vitát kezdeményező kérdésükben megmutatkozik a kicsinyesség, amelyet ők természetesen nem annak tekintettek, hanem a törvények és a hagyomány pontos megtartásának. A vita látszólag a tanítványok ellen irányul, valójában a farizeusok Jézust teszik felelőssé a tanítványok viselkedéséért, ezért fordulnak kifejezetten hozzá.

Jogos-e ez esetben a vádaskodás? Aligha, s ezt maga Jézus teszi egyértelművé. Nem arról van szó, hogy Jézus és tanítványai semmibe veszik azokat a törvényeket és előírásokat, amelyek évszázadok óta a szombati nyugalom és pihenés megtartását szolgálják, hanem arról, hogy a helyzetet másként értékelik. A szombati nyugalmat szolgáló törvények ugyanis nem kényszeríthetnek senkit például éhezésre, márpedig jelen helyzetben a tanítványok csupán éhségüket akarták csillapítani a néhány mag elfogyasztásával.

Meglátom-e Isten törvényeinek értelmét és kész vagyok-e engedelmesen haladni Isten parancsainak útján?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, kell a vihar. Te seprűzöd ki vele világunkat. Feneketlen mélységekbe és hatalmas magasságokba készteted tekintenünk, melyek közé bele van akasztva ez a föld, s rajta mi, emberek. Új meglátásokban van részünk, új érzések fakadnak lelkünkben. Vajúdik a világunk. De bizalmunk nem rendül meg benned: a vihart lecsendesíted, és ha sok gyötrelem között is, de biztosan születnek tisztultabb és melegszívű lelkek.

Prohászka Ottokár nyomán

Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt nekik: Csak nem foghatjátok böjtre a násznépet, amíg vele van a vőlegény? Eljön az idő, amikor elviszik a vőlegényt: akkor majd böjtölnek. Példabeszédet is mondott nekik: Senki sem hasít ki új ruhából foltot, hogy ócska ruhára tegye. Hiszen így az újat is elszakítja, és az ócska ruhára sem illik az új folt. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, mert az új bor szétszakítja a tömlőket; a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való: akkor mindkettő megmarad. Aki óbort iszik, nem kívánja az újat, mert azt mondja: Jobb az óbor.
Lk 5,33-39

Elmélkedés

A farizeusok és az írástudók több kérdésben kezdeményeztek vitát Jézussal. Ezek egyike a böjttel volt kapcsolatos, ezt olvassuk a mai evangéliumban. A vallási vezetők, akik a heti böjtre vonatkozó szabályokat maguk is betartották és saját tanítványaikkal is betartatták, a maguk gyakorlatára hivatkoznak, továbbá érvként hozzák fel, hogy a nép körében nagy tekintélynek örvendő Keresztelő János is a böjt megtartását kérte tanítványaitól. Nehezményezik, hogy Jézus tanítványai nem tartják meg a böjtöt. Magatartásuk hátterében az állhat, hogy Mesterük nem kéri ezt tőlük számon. Kérdésük tehát vádként fogalmazódik meg Jézussal szemben, aki véleményük szerint nem tartja tiszteletben a böjtre vonatkozó zsidó törvényeket.

Az Úr három rövid példával felel nekik, s egyúttal visszautasítja vádaskodásukat. Az első példa üzenete világos: a vőlegény és a menyasszony örömteli találkozásához, házasságához nem illik a böjt, mert egyszerűen most nem a böjtölésnek, hanem az örvendezésnek van itt az ideje. A ruházatról és a borostömlőkről szóló hasonlatok kapcsolata a böjtöléshez már nem ennyire egyértelmű, minden bizonnyal azt akarják kifejezni, hogy Jézus személyével új idő kezdődött el, amikor a vallásos gyakorlatokat, köztük a böjtöt is új tartalommal kell megtölteni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentlélek, te Isten rejtett jelenléte vagy a világban. Ne engedd, hogy elvesszünk, és eljátsszuk életünk lehetőségeit. Légy bennünk és a világban a jó iránti nyugtalanság Jézus Krisztus által.

A. Kner

Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt nekik: Csak nem foghatjátok böjtre a násznépet, amíg vele van a vőlegény? Eljön az idő, amikor elviszik a vőlegényt: akkor majd böjtölnek. Példabeszédet is mondott nekik: Senki sem hasít ki új ruhából foltot, hogy ócska ruhára tegye. Hiszen így az újat is elszakítja, és az ócska ruhára sem illik az új folt. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, mert az új bor szétszakítja a tömlőket; a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való: akkor mindkettő megmarad. Aki óbort iszik, nem kívánja az újat, mert azt mondja: Jobb az óbor.
Lk 5,33-39

Elmélkedés

A farizeusok és az írástudók több kérdésben kezdeményeztek vitát Jézussal. Ezek egyike a böjttel volt kapcsolatos, ezt olvassuk a mai evangéliumban. A vallási vezetők, akik a heti böjtre vonatkozó szabályokat maguk is betartották és saját tanítványaikkal is betartatták, a maguk gyakorlatára hivatkoznak, továbbá érvként hozzák fel, hogy a nép körében nagy tekintélynek örvendő Keresztelő János is a böjt megtartását kérte tanítványaitól. Nehezményezik, hogy Jézus tanítványai nem tartják meg a böjtöt. Magatartásuk hátterében az állhat, hogy Mesterük nem kéri ezt tőlük számon. Kérdésük tehát vádként fogalmazódik meg Jézussal szemben, aki véleményük szerint nem tartja tiszteletben a böjtre vonatkozó zsidó törvényeket.

Az Úr három rövid példával felel nekik, s egyúttal visszautasítja vádaskodásukat. Az első példa üzenete világos: a vőlegény és a menyasszony örömteli találkozásához, házasságához nem illik a böjt, mert egyszerűen most nem a böjtölésnek, hanem az örvendezésnek van itt az ideje. A ruházatról és a borostömlőkről szóló hasonlatok kapcsolata a böjtöléshez már nem ennyire egyértelmű, minden bizonnyal azt akarják kifejezni, hogy Jézus személyével új idő kezdődött el, amikor a vallásos gyakorlatokat, köztük a böjtöt is új tartalommal kell megtölteni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentlélek, te Isten rejtett jelenléte vagy a világban. Ne engedd, hogy elvesszünk, és eljátsszuk életünk lehetőségeit. Légy bennünk és a világban a jó iránti nyugtalanság Jézus Krisztus által.

A. Kner