Battaplébánia

A félkezére béna ember szombatnapon történt meggyógyítása után a farizeusok kivonultak a zsinagógából, és maguk között arról tanakodtak, hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnét. Sokan azonban utána mentek, és ő valamennyiüket meggyógyította, de megtiltotta nekik, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése:
„Ez az én szolgám, akit kiválasztottam,
szeretett fiam, akiben kedvem telik.
Kiárasztom rá lelkemet,
és ítéletet hirdet a nemzeteknek.
Nem vitatkozik, és nem kiabál;
szavát sem hallják a tereken.
A megroppant nádszálat nem töri el,
a pislákoló mécsbelet nem oltja ki,
míg csak győzelemre nem viszi az igazságot.
Az ő nevében bíznak a nemzetek.”
Mt 12,14-21

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet előzménye az, hogy Jézus meggyógyította egy ember béna kezét (vö. Mt 12,9-14). Mivel a gyógyítás szombaton történt, a farizeusok nehezményezték azt, mert munkának, a nyugalom megszegésének minősítették Jézus cselekedetét. Miközben ők félrevonulnak és arról beszélnek, hogy miként állítsák félre Jézust, az Úr továbbmegy, s a hozzá érkező újabb betegeket is meggyógyítja. Azt látjuk tehát, hogy az egyik oldalon a farizeusok szándékosan keresik az alkalmakat, hogy miként tudnának Jézus szavaiba és tetteibe belekötni, a másik oldalon pedig Jézus igyekszik elkerülni a vitalehetőségeket, ezért tiltja meg a gyógyult személyeknek, hogy beszéljenek arról, hogy mi történt velük, ki szüntette meg betegségüket.

A gyógyítást követően Izajás próféta egyik jövendölését olvassuk (vö. Iz 42,1-4), amely részlet Isten szenvedő szolgájáról szól. Nem Jézus mondja el, nem ő alkalmazza önmagára ezt a szöveget, hanem Máté evangélista illeszti be írásába. Az a szándéka ezzel, hogy bemutassa: az eljövendő Messiásról, Isten küldöttéről, Isten szolgájáról szóló prófétai jövendölések Jézus személyében teljesedtek be. Ezt igazolják az ő cselekedetei, gyógyításai és csodái. Jézus személyében az irgalmas Isten küldötte jár a földön és segít az embereken.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, taníts meg engem imádkozni! Vezesd szívemet, lelkemet, eszemet, akaratomat hozzád, hogy megtanuljak veled beszélni. Melegítsd fel benső világomat, amikor csak rád gondolok. Te bennem lakozol, így hát beszélj hozzám, teremts csendet bennem, hogy rád figyeljek. Add, hogy mindig jobban megismerjelek, és végül is egészen eggyé legyek veled.

A. Baum

Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!” Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!”, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.”
Mt 12,1-8

Elmélkedés

A mai evangéliumi történet szerint Jézus úton van tanítványaival. Egy feltehetően búzamező mellett elhaladván a tanítványok néhány kalászt letépnek és megeszik a gyenge magokat. Tevékenységüket látva a farizeusok helytelenítik azt és rögtön szóvá teszik Jézusnak. Mai szemmel nézve érthetetlennek tűnik, hogy egy ilyen jelentéktelen dolog miatt miért tartják fontosnak egy vita kezdeményezését. A megértéshez tudnunk kell, hogy nem azzal volt gondjuk, hogy a tanítványok megkárosították a tulajdonost. A korabeli zsidó törvények ugyanis megengedték, hogy néhány kalászt bárki letépjen a másik mezőjéről, csupán azt tiltották, hogy sarlóval ne arassa le senki a másikét, mert az már nagyobb mennyiségnek számított. A törvény előírta, hogy szombaton nem volt szabad munkát végezni, s a tiltott munkák közé számított a szántás, a vetés és az aratás. Jelen esetben a tanítványok kalásztépését a farizeusok aratásnak minősítették, amiben van egy kis túlzás a részükről.

Jézus válasza három dolgot tartalmaz. Először azt, hogy bizonyos szükséghelyzetek felülírhatják a szombati nyugalomra vonatkozó előírásokat. Másodszor: ő Isten Fiaként felette áll a törvényeknek, s ő a törvények helyes értelmezője. A harmadik lényeges mondanivaló pedig az, hogy a törvények szellemének megtartása fontosabb a szószerinti tartalomnál.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, ajándékozz meg az egyházad iránti őszinte engedelmesség szellemével! Örömmel vállalom. hogy az egyház vezessen engem. Te akarod, Uram, hogy engedelmeskedjem egyházadnak. mert aki az egyházat hallgatja, téged hallgat. Nem lehetek tanítványod, ha nem engedelmeskedem. Add, hogy megértsem, mennyire az engedelmességtől függ minden közösség áldásos munkája.

F. Lelotte

Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Mt 11,28-30

Elmélkedés

Mai rövid evangéliumi részletünk csak Máté írásában található meg. Jézus magához hívja a megfáradtakat, hogy felüdítse őket. Azt javasolja, hogy az ő alázatából, szelídségéből és nyugalmából merítsenek erőt a megújuláshoz. Nem kézzelfogható, nem az egyik ember által a másiknak adható tulajdonságok ezek, hanem olyanok, amelyek könnyen elsajátíthatóak. Azért vállalkozunk Jézus követésére, hogy az ő alázatából tanuljunk meg alázatosan viselkedni és az ő szelídsége szolgáljon például számunkra.

E kijelentések arra utalnak, hogy a hit útja, a Krisztus-követés útja nem csupán értelmi tevékenység a részünkről. A mi Urunk nem is azt kéri elsősorban, hogy értelmünkkel minél többet ismerjünk meg hitünk igazságaiból, hiszen akkor a vallásosság csupán elmélet maradna számunkra. Ő azt kéri, hogy hozzá menjünk, őt kövessük, éljünk úgy, ahogyan ő élt. Egyszerű kérés ez az Úr részéről. És egyszerű elindulni ezen az úton, ha Istenre bízzuk életünket, magunkat, sorsunkat, és tőle várjuk az üdvösséget. A mindennapok rohanása, a sürgős teendők és a fölénk tornyosuló gondok közepette jusson eszünkbe Jézus hívása és ígérete! Nála nyugalomra találunk. Nála megpihenhetünk. Nála megtaláljuk mindazt, amire lelkünknek szüksége van. Közelsége lelki békével tölt el minket. Őt hallgatva megújulva indulhatunk tovább.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ne hagyd, Uram, hogy megfeledkezzünk papjaidról. Ők a tieid és a mieink. Te emelted ki őket közülünk, hogy hírnökeiddé váljanak és közvetítőnkké feléd. Világosítsd meg őket, hogy ma is lássák, mi a hivatásuk értelme: téged adni a világnak! Adj nekik erőt, hogy a nép nevében bátran és büntetlenül álljanak előtted: emberi kiáltásuk hasson el tehozzád.

Cserháti J.

Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Mt 11,25-27

Elmélkedés

Isten megismerésének vágya minden ember szíve mélyén ott él. Az istenhívő ember számára ez egészen természetes. Meg szeretné ismerni Istent, látni akarja azt, akinek létezésében hisz, s akinek hite szerint saját létezését is köszönheti. Ugyanakkor a hitetlen emberekben is sokszor él ez a vágy, csak ők inkább elfojtják magukban az ezzel kapcsolatos kérdéseket. Emberi végességünk határt szab annak, hogy a végtelen Istent megismerjük a maga teljességében, de amikor levetjük majd véges emberi testünket és magunkra ölthetjük feltámadásunk révén a halhatatlan új testet, akkor látni fogjuk Istent az ő teljes dicsőségében.

Bár földi életünk során meglehetősen végesek megismerésünk lehetőségei, mégsem vagyunk egészen tudatlanok, hiszen a megtestesült Fiúisten, Jézus Krisztus kinyilatkoztatja nekünk az Atyát. Tőle tudjuk, hogy Isten Atya, aki szeretettel, irgalommal és gondoskodással fordul az emberek felé. Ha életünk Jézus Krisztus megismerésére és követésére irányul, illetve arra, hogy őt szeressük, akkor a legjobb úton járunk, hogy a mennyei Atyát megismerjük. Jézus a közvetítő Isten és az emberek között, s benne megláthatjuk az Atyát, találkozhatunk vele. Jézus bátorítására és általa szólíthatjuk Istent Atyánknak.

Uram, mutasd meg nekem az Atyát és vezess engem az Atyához!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, mi keresztények, a szabadság hívei vagyunk; annak a szabadságnak elkötelezettjei, amelyet te adtál nekünk. És mennyire különös: egyszerre vagyunk hatalom alatt állók és hatalmasok. Neked tartozunk és testvéreinknek. Krisztus elhozta a mi szabadságunkat, és ez immár az új emberi hitvallás. Uram, tedd újra lehetővé, hogy lelkünk szabadságáért mindent kockára tegyünk!

E. A. Grabner-Haider

Jézus egyszer így korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot: Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen bűnbánatot tartottak volna, szőrzsákba öltözve és hamuba ülve. Mondom nektek: Tirusz és Szidon városának tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te, Kafarnaum! Azt hiszed, az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, mind a mai napig fennállna. Azt mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az utolsó ítélet napján, mint neked, Kafarnaum.
Mt 11,20-24

Elmélkedés

Az elfogadás és az elutasítás témáját már érintette a tegnapi evangélium. Jézus személye és tanítása azt kívánja az emberektől, hogy változtassanak életmódjukon, a bűnösök tartsanak bűnbánatot és térjenek meg, éljenek Isten törvényei szerint. A mai részletben Jézus kemény hangon szól azoknak a városoknak lakóihoz, akik nem ismerték fel a messiási időket és nem hallgattak szavára annak ellenére sem, hogy tanítását és isteni hatalmát számos csodával igazolta. Korozain, Betszaida és Kafarnaum azon városok közé tartoztak, amelyekben útja során Jézus megfordult, akár többször is. Az itt lakók ugyanúgy saját szemükkel láthatták gyógyításait, miként a más vidékeken élők, és hallhatták beszédét, mégsem ébredt bennük bűnbánat. Érzéketlenek, hideg szívűek, bezárt lelkűek maradnak, amelynek oka talán az, hogy saját vallásosságukkal elégedettek és nem kíváncsiak az újszerű tanításra.

Az Úr egykor nekik szóló korholó szava bennünket is figyelmeztet: ha nem élünk a lehetőséggel, nem nyitjuk meg szívünket az isteni igazság előtt és nincs meg bennünk a készség életünk megújítására, akkor ítéletre számíthatunk, s emiatt a felelősség minket terhel.

Szoktam-e kérni a Szentlélektől, hogy egész értelmemmel és akaratommal felfogjam és elfogadjam Isten akaratát, és kérek-e erőt annak megtételéhez?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Légy részvéttel velünk, bűnösökkel Urunk, és gyógyítsd meg rajtunk a bűnök sebeit. Tisztíts meg engem, mint egykor a bűnös asszonyt, és tégy igazzá, mint a bűnbánó vámost. Könyörülj rajtam, mint tetted a kánaáni asszonnyal, vagy amint megbocsájtottál a jobb latornak. Engedd, hogy eljussak egykor a szentek társaságába, és részem legyen a te örök dicsőségedben.

J. Mandakuni

Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam a fiút apjával, a leányt anyjával és a menyet anyósával. Saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt; de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt. Aki titeket befogad, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz ember, az az igaznak jutalmában részesül. Aki pedig csak egy pohár friss vizet is ad inni egynek a legkisebbek közül, mert az az én tanítványom –- bizony, mondom nektek: nem marad el a jutalma. Amikor Jézus befejezte tizenkét tanítványa oktatását, továbbindult, hogy tanítson, és hirdesse Isten országának örömhírét a környékbeli városokban.
Mt 10,34 – 11,1

Elmélkedés

Bizonyára kissé elcsodálkozunk Jézus mai evangéliumban olvasott kijelentésein. Ő, aki azt mondta magáról, hogy „szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt 11,29), miért mondja visszautasíthatatlan módon, hogy nem békét, hanem kardot hozott a földre, és azért jött, hogy szembeállítsa egymással a családtagokat. Hogyan egyeztethetőek össze egymással e kijelentések? A mi Urunk furcsának tűnő szavait nem úgy kell értelmeznünk, mintha az volna a célja, hogy békétlenség, ellenségeskedés alakuljon ki a családok és nemzetek között, hanem inkább arról van szó, hogy szavai miatt megosztás keletkezik, mert egyesek készséggel hallgatják és követik tanítását, miközben mások elutasítják azt. A megosztás tehát nem cél az ő számára, hanem tanításának rossz mellékhatása.

Az emberek megosztásának, egymással való szembefordulásának oka a Jézusban való hit és az ő elutasítása, azaz a hitetlenség találkozása. A hívő nem kívánja feladni, megtagadni hitét, a hitetlen pedig nem akar változtatni magatartásán, életmódján. Az Úr szavaiból úgy tűnik, hogy a Jézushoz való tartozás előbbre való a családi kötelékeknél, azaz a családi békesség érdekében senki nem tagadhatja meg hitét. A családi értékekhez való ragaszkodás szellemében senkitől sem várható el, hogy vallásának, hitének értékeit elhagyja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, hiszek benned, míg meg nem látlak, remélek benned, míg nálad nem leszek, szeretlek téged, míg arcodat nem szemlélhetem, és e szemléletben örökké boldogan szeretlek.

M. Saller

Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Mk 6,7-13

Elmélkedés

Az Úr küldöttei

Az apostolok missziós útra küldését, amiről a mai evangéliumban olvasunk, Jézus sikertelen názáreti fellépése előzte meg (lásd: múlt vasárnapi evangélium). Mesterük kudarca Názáretben önmagában is figyelmeztetés az apostolok számára, hogy ne számítsanak mindenhol örömujjongásra, kedvező fogadtatásra. Ezt tudatosítják bennük Jézus szavai is: „Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük” (Mk 6,11). A tizenkét apostol küldésének ténye jelzi, hogy Jézust nem hátráltatja küldetése teljesítésében a Názáretben megélt kudarc. Nem húzódik vissza, nem hagyja abba a tanítást, hanem továbbra is járja a környék falvait, sőt most tanítványait is elküldi, hogy még szélesebb körben terjedhessen tanítása. Pontosabban az Úr nem csupán tanítását bízza apostolaira, hanem ahhoz is hatalmat ad nekik, hogy betegeket gyógyítsanak és kiűzzék az emberekből a gonosz lelkeket. A küldöttek tehát Jézus művének folytatására kapnak megbízatást, amelyet Mesterük nevében teljesítenek.

A küldötteknek szóló tanácsok valójában Jézus parancsoló hangneme miatt inkább utasítások, amelyek megtartása kötelező. A küldő meghatározza saját elvárásait a küldöttekkel szemben, akik ezeket a követelményeket kötelesek betartani. Az utasítások az eszköztelenségre vonatkoznak, azaz ruházatukon és egy vándorboton kívül ne vigyenek magukkal semmit. Jézus azért kéri küldötteitől ezt a szegénységet és eszköztelenséget, mert ő maga is ilyen egyszerűen járt tanító útjai során. Azt kéri, hogy csak az ő tanítását, erejét és hatalmát vigyék magukkal a megbízottak.

Három szempontból is jelentős ez a kérés. Egyrészt a küldöttek egyszerű életmódja cselekedeteik és tanításuk hitelességét támasztja alá. Tevékenységüket nem anyagi haszonért, nem előnyök érdekében végzik, hanem önzetlenül, képességeiket az Úr akaratának teljesítésére engedik át. Minden misszió Jézus ügyének szolgálatát jelenti. Az a tény, hogy a küldöttek ilyen feltételekkel is vállalják megbízatásukat, másrészt azt mutatja, hogy mennyire megbíznak Mesterükben. Ez a tökéletes bizalom elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki Krisztus küldetésében járjon. Nincs náluk sem pénz, sem élelem, nem tudják, hol fognak este aludni, mit fog számukra hozni a következő nap, nem tudhatják előre, hogy a következő helyen elfogadásra vagy elutasításra számíthatnak. Egyedül a gondviselésben bízhatnak. Isten majd gondoskodik arról, hogy szolgálatukat végezhessék, tovább folytathassák. Az Egyház életében ez a bizalom és a gondviselésre hagyatkozás minden korban jellemezte azokat, akik az Úr hívását meghallották és vállalkoztak a missziós feladatra. A harmadik elem az, hogy a küldötteket alázatra tanítja az eszköztelenség, azaz minden eredményt, szolgálatuk minden gyümölcsét az őket küldőnek tulajdonítsák és ne saját maguknak.

Megkeresztelt emberként mindannyian küldöttek vagyunk, akiknek az a hivatásunk, hogy Krisztus művét folytatva szolgáljuk Isten országa ügyét és annak terjedését a világban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egyszerűséget kértél azoktól, akiket útnak indítottál, hogy nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek. Tőled kapott küldetésük teljesítéséhez semmilyen eszközre nem volt szükségük. Elegendő volt számukra a bátorság, a tiszta szív, a bizalom, a lelkesedés, az alázat és annak tudata, hogy te megbízol bennük. Apostolaid a te küldetésedet folytatva hirdették az örömhírt Isten országa eljöveteléről, és a tőled kapott hatalommal meggyógyították a betegeket. Az örök élet tanítása azáltal jut el napjaink emberéhez, hogy az Egyház s benne minden hívő folytatja az apostoli szolgálatot. Örömmel vállaljuk és lelkesen teljesítjük azt a küldetést, amit ránk bízol.

Egy alkalommal: Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.”
Mt 19,27-29

Elmélkedés

Az Egyház és a világ, az egyházi közösség és a társadalom közössége egymás mellett él és különbözőségeik ellenére egyaránt az emberek javának szolgálata a célja mindkettőnek. Ésszerűnek tűnik és várhatóan jó gyümölcsöket terem együttműködésük, ha megfelelő szellemben, az isteni törvényeket tiszteletben tartva végzik szolgálatukat. A két közösség a ma ünnepelt Szent Benedek korában, tehát az V. és VI. század fordulóján még nem volt oly módon szétválasztva, miként napjainkban a világ számos országában. Az erőteljes szétválasztás igénye a felvilágosodásnak nevezett korban jelent meg. Korábban az emberek vallási és társadalmi élete egybefonódott, szorosan összekapcsolódott. Ezért értelmetlennek tűnik a szerzetesi életet úgy értelmezni, mintha az a világtól való elzárkózás és elkülönülés lett volna, hiszen az első szerzeteseket sem nyugaton, sem a keleti hagyományokat követőket nem ez motiválta, hanem az Istennek való teljes odaadás és az emberek szolgálata. E kettős irányultságot fejezi ki Szent Benedek szerzeteseinek jelmondata: Imádkozzál és dolgozzál, azaz szenteld életedet Istennek az imádkozás által és az embereknek a munka által.

Az ünnep evangéliumában Péter apostol kérdésére válaszolva Jézus a tanítványok evilági és örök jutalmáról, az üdvösségről beszél. E jutalomra nem csak a szerzetesek számíthatnak, hanem mindazok, akik életüket Istennek szentelve dolgoznak az emberekért.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, égesd szívembe, amit Jeremiás prófétának mondottál és ígértél: „Ne mondd, hogy túl ifjú vagy. Menj, ahová küldelek; hirdesd, amivel megbíztalak! Ne félj semmitől, én veled vagyok és őrködöm feletted”. Uram, bízni akarok benned, csak egy szóval mondd és én elindulok, hogy célhoz érve csodáidat lássam.

J. Sauvage

Abban az időben Jézus így tanította apostolait: Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak titeket. Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. Amikor pedig az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba! Bizony, mondom nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.
Mt 10,16-23

Elmélkedés

A tegnapi részlet folytatásaként a mai evangéliumban újabb tanácsokat ad útnak induló küldötteinek Jézus arra vonatkozóan, hogy milyen lelkülettel induljanak és végezzék feladatukat. Felhívja figyelmüket arra, hogy nem fognak mindenhol elragadtatással és örvendezéssel találkozni, hanem jelenlétük, fellépésük, szavaik és tetteik miatt támadásokra is számíthatnak. Mindez bizonyára nem érte váratlanul a küldötteket, hiszen Mesterük mellett korábban már megtapasztalhatták, hogy őt sem fogadta mindenki jószándékkal. Sorsuk tehát abban is hasonlít az őket küldő Jézuséhoz, hogy eredmények és kudarcok egyaránt fogják őket is érni. Ha nem így volna, azaz ha mindenki tetszéssel és megelégedettséggel hallgatná őket, az minden bizonnyal arra utalna, hogy eltértek attól a tanítástól és igazságtól, amit Jézus bízott rájuk. Nem nőhetnek Mesterük fölé, nem mehetnek a saját fejük után, nem képzelhetik azt, hogy saját bölcsességük nagyobb az Isten bölcsességénél.

Az Egyház története folyamán minden korban, így napjainkban is megtapasztalható, hogy a krisztusi igazság megosztást kelt, de ennek magyarázata nem abban keresendő, mintha nem volna az valóban a legfőbb igazság, hanem az az oka, hogy a különböző emberek másként fogadják azt.

Hallgatok-e a küldöttekre, akik Krisztus üdvösségre vezető igazságát hirdetik nekem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te harminc éven át a földi hétköznapok egyhangúságában éltél: egy családban, egy ácsműhelyben, és mindig ugyanazok a kötelességek vártak rád, ugyanazok az arcok és szavak vettek körül. Uram, adj erőt, hogy örvendező szívvel viseljem el a hétköznapok egyhangúságát, legyőzzem és megszenteljem azokat, a te példád szerint.

E. Piaget

Abban az időben Jézus így tanította apostolait: Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak titeket. Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. Amikor pedig az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba! Bizony, mondom nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.
Mt 10,16-23

Elmélkedés

A tegnapi részlet folytatásaként a mai evangéliumban újabb tanácsokat ad útnak induló küldötteinek Jézus arra vonatkozóan, hogy milyen lelkülettel induljanak és végezzék feladatukat. Felhívja figyelmüket arra, hogy nem fognak mindenhol elragadtatással és örvendezéssel találkozni, hanem jelenlétük, fellépésük, szavaik és tetteik miatt támadásokra is számíthatnak. Mindez bizonyára nem érte váratlanul a küldötteket, hiszen Mesterük mellett korábban már megtapasztalhatták, hogy őt sem fogadta mindenki jószándékkal. Sorsuk tehát abban is hasonlít az őket küldő Jézuséhoz, hogy eredmények és kudarcok egyaránt fogják őket is érni. Ha nem így volna, azaz ha mindenki tetszéssel és megelégedettséggel hallgatná őket, az minden bizonnyal arra utalna, hogy eltértek attól a tanítástól és igazságtól, amit Jézus bízott rájuk. Nem nőhetnek Mesterük fölé, nem mehetnek a saját fejük után, nem képzelhetik azt, hogy saját bölcsességük nagyobb az Isten bölcsességénél.

Az Egyház története folyamán minden korban, így napjainkban is megtapasztalható, hogy a krisztusi igazság megosztást kelt, de ennek magyarázata nem abban keresendő, mintha nem volna az valóban a legfőbb igazság, hanem az az oka, hogy a különböző emberek másként fogadják azt.

Hallgatok-e a küldöttekre, akik Krisztus üdvösségre vezető igazságát hirdetik nekem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te harminc éven át a földi hétköznapok egyhangúságában éltél: egy családban, egy ácsműhelyben, és mindig ugyanazok a kötelességek vártak rád, ugyanazok az arcok és szavak vettek körül. Uram, adj erőt, hogy örvendező szívvel viseljem el a hétköznapok egyhangúságát, legyőzzem és megszenteljem azokat, a te példád szerint.

E. Piaget