Battaplébánia

Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.
Jn 10,31-42

Elmélkedés

Az előző napok gondolatait folytatva Jézus világosan kijelenti, hogy cselekedeteit az Atya nevében teszi. Csodáira és csodás gyógyításaira kell itt elsősorban gondolnunk. E cselekedetek korábban sokak érdeklődését felkeltették, és többször megfogalmazódott a kérdés, hogy milyen erővel, milyen hatalommal képes ilyen dolgokat véghezvinni. Egy alkalommal az a vád fogalmazódott meg ellenfeleiben, hogy a gonosz lelkek fejedelmével szövetkezve képes a csodákra, például az ördögök kiűzésére a megszállottakból. Jézus akkor is kijelentette, hogy az Atya cselekszik általa, s rendkívüli tetteiben az Isten országa jeleit kell észrevenni. A zsidók elismerték ugyan jócselekedeteit, de nem ismerték el azt, hogy Jézus az Atya Fia, s az Atya cselekszik általa.

Korunkban sok ember kerül lelki válságba az önismeret hiánya és életcéljának elvesztése miatt. Ha szívünk mélyéig meg akarjuk ismerni önmagunkat és meg akarjuk találni élethivatásunkat, akkor Krisztushoz kell mérnünk magunkat! E megismerési folyamatban benne van minden emberi erőnk és gyengeségünk, hitünk és kételkedésünk, bizalmunk és aggodalmunk, életszentségre való törekvésünk és bűnösségünk. Krisztusba kell öltöznünk, mert így válunk a megtestesülés és a megváltás részesévé. Ez egy benső, lelki folyamat, ez az Istenben való újjászületés.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.

Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.
Jn 10,31-42

Elmélkedés

Az előző napok gondolatait folytatva Jézus világosan kijelenti, hogy cselekedeteit az Atya nevében teszi. Csodáira és csodás gyógyításaira kell itt elsősorban gondolnunk. E cselekedetek korábban sokak érdeklődését felkeltették, és többször megfogalmazódott a kérdés, hogy milyen erővel, milyen hatalommal képes ilyen dolgokat véghezvinni. Egy alkalommal az a vád fogalmazódott meg ellenfeleiben, hogy a gonosz lelkek fejedelmével szövetkezve képes a csodákra, például az ördögök kiűzésére a megszállottakból. Jézus akkor is kijelentette, hogy az Atya cselekszik általa, s rendkívüli tetteiben az Isten országa jeleit kell észrevenni. A zsidók elismerték ugyan jócselekedeteit, de nem ismerték el azt, hogy Jézus az Atya Fia, s az Atya cselekszik általa.

Korunkban sok ember kerül lelki válságba az önismeret hiánya és életcéljának elvesztése miatt. Ha szívünk mélyéig meg akarjuk ismerni önmagunkat és meg akarjuk találni élethivatásunkat, akkor Krisztushoz kell mérnünk magunkat! E megismerési folyamatban benne van minden emberi erőnk és gyengeségünk, hitünk és kételkedésünk, bizalmunk és aggodalmunk, életszentségre való törekvésünk és bűnösségünk. Krisztusba kell öltöznünk, mert így válunk a megtestesülés és a megváltás részesévé. Ez egy benső, lelki folyamat, ez az Istenben való újjászületés.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.

Egy alkalommal Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” A zsidók azt felelték: „Most már tudjuk, hogy valóban ördögtől megszállott vagy. Ábrahám meghalt, és a próféták is meghaltak. Te meg azt mondod: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre”. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?” Jézus így válaszolt: „Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ti Isteneteknek mondjátok őt, de nem ismeritek. Én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem az Atyát, és megteszem, amit mond. Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját. Látta, és örvendezett.” A zsidók erre felháborodtak: „Még ötvenesztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból.
Jn 8,51-59

Elmélkedés

Jézus Istenről, mint Atyáról és az ő Atyjáról beszél a mai evangéliumban. Gondolatai egészen újszerűek a hallgatóság számára, akikben gyilkos harag ébred amiatt, hogy a mi Urunk saját Atyjának nevezi a mindenható Istent. Jézus kijelentéseinek azonban van előzménye. Isten atyasága már a teremtéskor is megmutatkozik az ember számára. Egyrészt abban, hogy az embert „saját képére és hasonlatosságára” alkotta meg, másrészt abban, hogy az általa megteremtett világot Isten az emberre bízza. Ezt követően Isten atyai szeretetéről tanúskodik az Ábrahámnak tett ígéret, a választott néppel való szövetségkötés, valamint az ő atyai gondoskodása népéről. Miután a választott nép többször megsértette Isten parancsait és letért az isteni törvények útjáról, Isten ekkor sem tagadta meg szeretetét, hanem újra és újra felajánlotta a megújulást, ami atyai irgalmasságának és szeretetének jele.

A megváltás a világ újjáteremtése és az emberekkel kötött szövetség megújítása. Isten az ő Fiának, Jézus Krisztusnak személyében megújítja szeretetét az emberek iránt, megerősíti azt, hogy atyai szeretettel tekint ránk, s mindannyiunkat meghív az ő atyai házába az örök boldogságra. A nagyböjti időszakban erre az atyai szeretetre gondolva érdemes megújítanom és bűnbánattal kifejeznem Istennel való kapcsolatomat, mert az ő gyermeke vagyok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, beismerem, hogy oly sokszor ítélkezem mások felett. Bosszút akarva olykor szinte köveket ragadnék, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. Az irgalmasság hangját sokszor elnyomja szívemben a kegyetlen, szívtelen ítélkezés. Jézusom, te egészen másként tekintesz a bűnösre. Te feltétel nélkül bocsátasz meg mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni Tőled, s gyakorolni embertársaim felé.

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!”
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Lk 1,26-38

Elmélkedés

A nagyböjti időszakban, amikor a megváltás beteljesedésének, Jézus kereszthalálának megünneplésére készülünk, a mai napon a megváltás kezdetére figyelünk. Arra az eseményre, amikor Mária, a názáreti lány megismeri Isten vele kapcsolatos szándékát, tudniillik azt, hogy őt választotta ki arra, hogy a Megváltó Anyja legyen. Mária az angyali üdvözletből értesül arról, hogy gyermeke fog születni, s ezt hittel elfogadja.

A történet számos művészt megihletett. A művészi ábrázolások közül a számomra egyik legérdekesebb egy kevésbé ismert XIV. századi itáliai festő, Ambrogio Lorenzetti alkotása. A Siena városában élt művész képe annyiban tér el a szokásos ábrázolásoktól, hogy Gábor angyal a jobb kezével olyan mozdulatot tesz, mintha autóstoppos volna, aki kezével int a közeledő jármű vezetőjének, hogy szívesen venné, ha elvinné őt az úton. Bocsánat a profán hasonlatért, de ezt a sajátos kézmozdulatot így lehet a legkönnyebben leírni. A művészettörténeti elemzések szerint ez a mozdulat, amely egyébként a kor más festményein is előfordul, kérést, könyörgést fejez ki, azaz Gábor angyal nem csupán közli Máriával az Isten üzenetét, hanem arra kéri őt, hogy fogadja el azt. Az angyal szinte könyörög, hogy Mária tegye meg, amit Isten kér tőle a megváltás érdekében. Ehhez hasonló gondolat egyébként az igehirdetésben is előfordul, gondoljunk csak például Clairvaux-i Szent Bernát egyik beszédére, amelyben a neves hitszónok az egész emberiség nevében könyörög Máriának, hogy mondjon igent Isten akaratára. Mindezek fényében az autóstoppos hasonlat nem is tűnik rossznak. Gábor angyal természetesen nem a maga számára kér egy ingyen utazást, hanem az Isten Fia számára. Azt kéri a názáreti lánytól, hogy „vegye fel őt” arra a nagy utazásra, amelynek köszönhetően eljön a világba, fogadja őt méhébe, hogy Isten eljöhessen emberi világunkba.

E kitérő után térjünk vissza az evangéliumi történethez, amelyben meghatározó szerepe és jelentése van a „kegyelem” szónak. Az angyal „kegyelemmel teljesnek” szólítja Máriát, majd pedig azt állítja, hogy a názáreti fiatal leány „kegyelmet talált Istennél.” A Biblia nyelvezetében a „kegyelem” mindig egy különleges ajándékot jelent, amelynek forrása Isten. Isten kiválaszt valakit, akinek sajátos küldetést szán, és alkalmassá teszi őt arra, hogy teljesítse e küldetést. Az isteni kegyelem ösztönzi a kiválasztottat arra, hogy szentté legyen, s mindenben megfeleljen Isten akaratának. A kegyelem teszi Máriát engedelmessé.

Isten ugyanakkor nem csak kegyelmét adja Máriának, hanem önmagát is, hiszen ez a megtestesülés pillanata. Önmagát adja Máriának, akinek méhében megfogant a Fiúisten a Szentlélek közreműködése által és önmagát adja a világnak, a megváltásra váró emberiségnek. Mondhatjuk tehát, hogy többszörös értelemben kegyelmi pillanatról, kegyelmi eseményről van szó, hiszen Isten legnagyobb ajándéka az, hogy önmagát adja nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Minden reményemet beléd helyezem, Isten Anyja, reményt vesztettek reménysége. Te mindenkit szívesen megvédsz, aki hozzád esedezik, Te vagy a keresztények menedéke! Ne vess meg engem, aki bűnös vagyok! Bűnnel mocskoltam be magamat, amit gondolatban, szóban és tettben követtem el. Érdemtelen vagyok, mert könnyelműségemmel a bűn szolgájává lettem. Hallgasd meg tisztátalan ajkam könyörgését. Emlékeztesd szent Fiadat, a mi Urunkat és parancsolónkat, hogy te az ő édesanyja vagy! Kérd, hogy jóságos szívét ne zárja be előttem, bocsássa meg bűneimet, és adja meg a kegyelmet, hogy parancsait hűségesen teljesítsem!

A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”? Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.” Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?” Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik. Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.” E szavak után sokan hittek Jézusban.
Jn 8,21-30

Elmélkedés

A mai evangéliumi részletben Jézus arról beszél, hogy Isten küldte őt a világba. Az igazmondó Isten küldöttének tekinti magát, aki mindig azt mondja, azt hirdeti, amit Istentől hall, s utalást tesz arra, hogy küldetése befejeztével Istenhez fog visszatérni. János evangélista kissé kesernyésen jegyzi meg, hogy a hallgatóság nem értette meg, hogy valójában az Atyáról beszél nekik. Vagy talán helyesebb azt mondanunk, hogy nem hitték el, nem fogadták el, hogy Jézus a mennyei Atya Fia, és ez a hitetlenség, ez az elutasítás vezetett megöléséhez.

Az előző napokban már olvastunk arról, hogy Jézust elutasították, mint messiást. Ez bizonyos szempontból talán érthető, hiszen egészen más volt a korabeli elképzelés az eljövendő messiásról. Olvastunk arról is, hogy elutasították, mint prófétát. Ez talán amiatt érthető, hogy a korábbi idők prófétáit szintén elutasították. Jézusnak, mint Isten Fiának elutasítása viszont egy új elem. Ha Jézus csak messiásnak vagy a messiási idők nagy prófétájának tartja magát, valószínűleg nem lettek volna vele ennyire ellenségesek. Az igazi haragot és gyűlöletet az váltotta ki, hogy Isten Fiának tartotta magát, ami a vallásos zsidó emberek számára elfogadhatatlan volt.

Ha szeretettel és a hit vágyával közeledek Jézushoz, akkor lassan megértem, hogy ő valóban Isten Fia, ő a Megváltó, aki üdvösséget hozott számomra is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

Egy alkalommal jézus így beszélt a templomban egybegyűlt zsidókhoz: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”
A farizeusok erre azt mondták: Te önmagadról tanúskodsz. Tanúbizonyságod nem érvényes.”
Jézus így válaszolt: „Igaz, hogy én önmagamról tanúskodom, mégis érvényes a tanúságtételem, mert tudom, honnét jöttem és hová megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnét jöttem és hová megyek. Ti a test szerint ítéltek. Én nem mondok senkiről ítéletet, de ha kijelentek valamit, igaz az én állításom, mert nem vagyok egyedül, hanem én és az Atya, aki küldött engem. Márpedig a ti törvényetek azt írja, hogy két személy együttes bizonyságtétele hitelt érdemel. Bizonyságot teszek tehát magamról én, és bizonyságot tesz rólam, aki engem küldött: az Atya.”
Erre megkérdezték tőle: „Hol a te Atyád?” Jézus azt felelte: „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.”
Ezeket mondta Jézus a templomkincstár mellett, amikor tanított a templomban. De senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája.
Jn 8,12-20

Elmélkedés

Nyugodtan állíthatjuk, hogy Jézus korában egyetlen vallásos zsidó embernek sem jutott eszébe, hogy Istent atyának, az ő saját atyjának szólítsa. A korabeli szertartásokban és imádságokban nyoma sincs ilyennek. Éppen ezért meghökkentő volt, amikor Jézus így beszélt a mennyei Atyáról. Saját Atyjának tekintette őt, sőt tanítványait is arra bátorította, hogy hasonlóan tekintsenek Istenre. Meglepődtek ilyen értelmű kijelentésein a vallási vezetők, mert elképzelhetetlen volt számukra, hogy valaki ilyen határozottsággal állítsa magáról, hogy Isten az ő Atyja. Tanítványai szintén elcsodálkoztak azon, hogy Mesterük mennyire meghitt, bensőséges módon beszél Istenről, s milyen kapcsolatban van vele.

Amikor Jézusnak, mint Fiúnak az Atyához való kapcsolatának mélységét, titkát keressük, akkor a bizalomra és a ráhagyatkozásra találunk. Nevezhetjük ezt szeretetnek, amely szeretet a bizalomban és a ráhagyatkozásban nyilvánul meg. Gyermeki, fiúi bizalom ez Jézus részéről, aki egészen rábízza életét az Atyára és az ő akaratának teljesítését tekinti küldetésének. És gyermeki ráhagyatkozás, amely képes elfogadni mindent, mert hisz abban, hogy az Atya szeretetétől semmi sem szakíthatja el, még a szenvedés és a halál sem.

Van-e hozzá bátorságom és van-e bennem akkora szeretet, hogy így bízzam életemet mennyei Atyámra?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

(c) Horváth István Sándor
Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!

Abban az időben azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti az életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.
Jn 12,20-33

Elmélkedés

Jézust látni

Az egyik hittanórán egy bibliai történetet olvasunk a gyerekekkel. Harmadik osztályosok, tíz év körüliek, ebben az évben tanítom őket először. Éppen egy olyan fiú kerül sorra, aki nem a kitűnő tanulók közé tartozik, állandóan lemarad, mert szívesebben nézegetne kifelé az ablakon, rendkívül nehezére esik, hogy a feladatra összpontosítsa figyelmét. Nem csak a hittannal van így, hanem a többi órán is. Szóval, ő olvas, de most sem figyel eléggé. Véletlenül kihagy egy sort, s emiatt összeolvas két szótagot, aminek persze semmi értelme sincs. Kérdem tőle, mit jelent a furcsa szó, amit olvasott. Csodálkozva néz rám, nem tudja. Ösztönzésként mondom neki, hogy kap egy ötöst, ha megmondja. Erre felcsillan a szeme, ezt nagyszerű lehetőségnek tartja. Erősen gondolkozik, de így sem tudja. A többiek mosolyognak, ők észrevették a hibát. Ő pedig közben gondolkozik, mindkét kezével a fejét fogja, magában ismételgeti a furcsa, sosem hallott szót. Jól jött volna neki ez az ötös, de már érzi, hogy nem jön össze. Aztán újra a szöveget nézi, de már alig látja a betűket könnyeitől. Gyorsan kitalálom a sírás okát. Október közepe van, másfél hónapja tart az iskola. „Idén még nem kaptál ötöst?” – kérdezem. Miközben ő pulóvere ujjába törli könnyeit osztálytársai néma csendben rázzák a fejüket. „És tavaly?”- kérdezem. „Egyet sem” – feleli elcsukló hangon. Megsajnálom, de tudom, hogy sajnálatból nem lehet ötöst adni senkinek. Aztán hozzá fordulok: „Van egy másik ajánlatom. Ha figyelsz, és óra végéig te is elvégzed a feladatokat a többiekkel együtt, a szorgalmadért adok egy ötöst.” Összeszedi magát és kicsengetés előtt végez mindennel. Megkapja az ötöst. Idén az elsőt. Talán nem az egyetlent.

A mai nagyböjti vasárnap evangéliumában arról olvasunk, hogy a Jeruzsálembe érkező zarándokok ezzel a kéréssel fordulnak Fülöp apostolhoz: „Uram, látni szeretnénk Jézust” (Jn 12,21). Én ebben a kisfiúban Jézust láttam. Lehet kritizálni az általam alkalmazott pedagógiai eszközt, módszert, de én ebben a kisfiúban akkor is Jézust láttam. A többiek is örültek egyébként társuk sikerének, egy fiú kivételével, akinek arcára olyan irigység telepedett a könnyen szerzett ötös miatt, hogy ha Rembrandt látta volna arckifejezését, őt választotta volna a tékozló fiú hazatérését ábrázoló festményéhez az irigy testvér modelljének. De ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem magamtól, mert benne sem az irigykedő testvért akartam látni, hanem Jézust.

A nagyböjti időszak végén a szenvedő, meggyötört testű Jézust fogjuk látni, amint keresztre feszítik. Jó volna benne meglátni Isten Fiát. Jó volna benne látnunk a Megváltót. A lelki látásmód elsajátítása különleges nagyböjti feladat. De érdemes tanulnunk, új nézőpontokat keresnünk, például a hit szerinti látás nézőpontját. Ez talán majd segít minket a húsvét utáni időben is, hogy embertársainkban meglássuk Jézust. Igen, ő néha egészen különleges alakot ölt. Nehezen felismerhető. Néha olyan személyben áll előttünk, akiről nem is gondolnánk, hogy ő az. Az Úr felismeréséhez szükségünk van a hit látásmódjára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Látni szeretnénk téged. Hallgatni szeretnénk szavadat, amely az örök életre vezet. Követni szeretnénk téged, mert egyedül az általad mutatott úton juthatunk el a mennyei Atyához. A nagyböjti idő lehetőséget ad számunkra, hogy melléd állva felvegyük mi is a keresztet. A keresztet, amely az isteni szeretet jele. Ez az időszak alkalom arra, hogy megismerjük Isten szeretetét és alakítsuk látásmódunkat. Urunk, segíts, hogy felismerjünk téged minden embertársunkban, különösen a szenvedőkben!

Amikor Jézus a Jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?” Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.” A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!” Ezután mindegyikük hazatért.
Jn 7,40-53

Elmélkedés

A tegnapi evangélium mondanivalójának folytatásaként a mai részletben ismét Jézus személye áll a kérdések középpontjában. Egyesek Prófétának, mások Messiásnak tartják őt, nincs tehát egységes vélemény, vélekedés róla. A vallási vezetők, a főtanács tagjai szintén bizonytalanok. Feltehetően tisztázni akarják, hogy ki Jézus, ezért elküldik érte szolgáikat, hogy a főtanács elé vezessék, és ott válaszoljon a személyével kapcsolatos kérdésekre. Mivel a szolgák nem akarnak erőszakot alkalmazni, ezért inkább nem viszik Jézust a főtanács elé, amelynek tagjai így távollétében kezdenek el vitatkozni, s köztük ugyanúgy szakadás támad, mint a nép körében.

Napjaink embere esetében a hitetlenség, a lelki üresség és a vallási közömbösség hátterében az húzódik meg, hogy egyrészt nem Isten áll a középpontban, másrészt sokan fel sem teszik azt a kérdést, hogy ki Jézus. A megoldást, a kiutat, a lelki megújulást keresvén az Egyház számára világos a feladat: minden ember lássa be, hogy köze van Istenhez! Nem élhetünk úgy, mintha nem létezne Isten! Nem élhetünk úgy, hogy semmibe vesszük parancsait, iránymutatásait! Isten nélkül elveszítjük emberségünket, emberi méltóságunkat. Elveszítjük az életet és esélyünk sem volna az örökkévalóságra.

A nagyböjt annak az ideje, hogy rátaláljak Istenre az élet és a szeretet forrására.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk, aki szeretetedet Fiadban, Jézus Krisztusban nyilatkoztattad ki, és kiárasztottad ránk a Szentlélekben, a Vigasztalóban, fölajánljuk neked ma a világ és minden ember sorsát. Hajolj le hozzánk, bűnösökhöz, gyógyítsd meg gyöngeségünket, űzz el tőlünk minden rosszat, add, hogy a Föld minden lakója megtapasztalja irgalmasságodat, hogy benned, a Szentháromság egy Istenben megtalálják mindig a remény forrását.

Szent II. János Pál pápa

A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.
Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés

Jézus személyével kapcsolatban az a kérdés merül fel a mai evangéliumban, hogy őt nevezhetjük-e a Messiásnak? A nép már jó ideje hiszi ezt Jézusról, akinek cselekedetei megfelelnek annak, ami a prófétai jövendölésekben a messiási időkről szerepel. A vallási vezetők azonban nem ismerik fel a messiási jeleket csodáiban, s tulajdonképpen vakságuk, hitetlenségük vezet Jézus elutasításához.

Mintegy két évezred távlatából mi úgy tekintünk Jézusra, mint aki az idők teljességében messiásként, megváltóként, szabadítóként jött el a világba. Jövetele ugyanakkor folyamatos, állandó. Napjainkban is eljön, mert az emberekben, bennünk az a vágy él, hogy megszabaduljunk a bűntől és elnyerjük lelkünk gyógyulását, megtisztulását. Ebben az értelemben úgy tekintünk Jézusra, mint eljövendő Messiásra, aki újra és újra elhozza számunkra az irgalmasság üzenetét és a megbocsátást a mennyei Atyától. A nagyböjti időszakban ezt az üzenetet szeretnénk meghallani és ezt a megbocsátást szeretnénk megtapasztalni. Az üzenetet, amely válasz Isten részéről arra az emberi kérdésre és vágyakozásra, hogy miként szabadulhatunk meg bűneink terhétől, és magát a megbocsátást, a könyörületet Isten részéről, amely megváltoztatja, új irányba fordítja életünket.

Hiszem-e, hogy most jött el számomra a megváltás ideje, az üdvösség ideje?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Imádunk téged, Jézus Krisztus! Letérdelünk előtted. Nem találunk olyan szavakat vagy gesztusokat, mellyel kifejezhetnénk azt a hódolatot, mellyel a te kereszted eltölt bennünket, mellyel a megváltás ajándéka átjár minket, melyet te az egész emberiségnek, az egynek és a sokaságnak egyaránt elhoztál azzal, hogy teljesen és feltétel nélkül alávetetted a te akaratodat az Atya akaratának.

Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.
Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés

Történelmi ismereteinkből tudjuk, hogy a királyok és uralkodók minden korban nagy gonddal választották ki azt a személyt, akire gyermekük, a trónörökös nevelését bízták, s ők nagy megtiszteltetésnek tartották ezt a megbízatást.

Úgy tűnik, hogy a mindenható Istent nem evilági szempontok vezethették, amikor Fiának, Jézusnak egy egyszerű munkást, egy ácsot választott nevelőatyaként. A ma ünnepelt Szent József ugyanis nem volt jártas az uralkodói szokásokban, nem volt bölcs tanító, nem volt előkelő ember. Az isteni választás legfőbb szempontjaként Máté evangélista József igaz jellemét, igaz emberségét nevezi meg, miként erről a mai evangéliumban olvashatunk. József igaz, jámbor jelleme abban nyilvánul meg, hogy minden kezdeti csodálkozása vagy kételkedése ellenére örömmel áll Isten szolgálatába és szolgálja kétkezi munkájával s egész életével Isten Fiát, Jézust. Örömmel és szeretettel vállalja azt a küldetést, hivatást, amivel Isten megbízta őt. Minden bizonnyal kezdetben, amikor eljegyezte Máriát, a názáreti leányt, másként képzelte családi életét, de elképzeléseit felülírta Isten szándéka. S ő nem tiltakozott Isten akarata ellen, amelyet megismert, hanem készséggel vállalta a nevelőapa szerepét.

Szent József személyében Jézus életének csendes tanúját ismerjük meg. Tanuljunk tőle lelki békességet, buzgóságot, munkaszeretetet és szolgáló lelkületet, hogy igaz, Istennek tetsző legyen az életünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám, hozzád jövök; amikor hív a szavad, befogadom lelkembe szavadat és igazságodat, magamba foglalom mint ajándékodat. És kérlek téged, Istennek tűzzel lángoló szeretete, amelyet Jézus Krisztus új szövetsége ajándékozott nekünk, gyújtsd lángra ezzel a szeretettel az én szegény lelkemet is, hogy új életet nyerjen, új akaratra kapjon, és megmeneküljön a haláltól.