Battaplébánia

A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” Ők egymás közt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.” „És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.” Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?”
Mk 8,14-21

Elmélkedés

Ha a tegnapi evangélium kapcsán elcsodálkoztunk a farizeusok hitetlenségén, akkor még inkább meglepődünk a mai szövegrészen, amelyben maga Jézus nevezi érzéketlennek, értetlennek tanítványait. A kenyérszaporításra adott válasz a farizeusok részéről az, hogy újabb csodát akarnak, de kérésük hitetlenségükről árulkodik. A tanítványok reakciója sem sokkal jobb a kenyérszaporítás csodájára, hiszen kevésnek tartják a náluk lévő egyetlen kenyeret. Pedig ők látták, miként lett a néhány kenyérből oly sok, hogy több ezer ember jóllakhatott belőle.

A történetből láthatjuk, hogy a tanítványok csak lassan, fokozatosan jutnak el a hitre. Jézus nem megszégyeníteni akarja őket, hanem arra hívja fel figyelmüket, hogy vegyék észre cselekedeteinek, csodáinak jelentőségét. Vegyék észre, értsék meg, hogy a csodák a messiási idők jelei. Az Úr arra akarja nevelni őket, hogy higgyenek benne. Ha ő egyszer képes volt csodát tenni, akkor más alkalommal is képes rá, tehát a tanítványoknak nincs okuk aggodalmaskodásra az ennivaló miatt. Ugyanakkor nem csak a testi táplálékot köszönhetjük az isteni gondviselésnek, hanem a lelki táplálékot is ő adja nekünk. Fogadjuk el az Úr kezéből a megszentelt kenyeret, az Oltáriszentséget, amely valóban az ő teste, lelkünk tápláléka.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add meg nekem, Uram, hogy minden evilági dolognak meghaljak, és e világban vessenek meg engem, s ne tudjanak rólam a te szereteted miatt! Add, hogy minden kívánságok fölött benned nyugodjon meg, s benned béküljön meg a szívem! Hiszen te valóban a szívek békéje vagy, egyedül te vagy a nyugalom, rajtad kívül minden durva és nyugtalan.

Canisius Szent Péter

Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára.
Mk 8,11-13

Elmélkedés

Az elmúlt hetek során Jézus csodáit ismertük meg az evangéliumból, különösen is az ő csodás gyógyításait. Láttuk, hogy a csodákhoz két irányból kapcsolódik a hit: egyrészt a csodát megelőzi a hit, azaz a gyógyulni vágyó személy előzetesen kifejezi Jézusba, az Isten Fiába vetett hitét, másrészt a csodákat látva sok emberben hit ébred. Láttuk azt is, hogy a csodák jelek, amelyek Isten országának eljövetelét igazolják, valamint azt, hogy Jézus valóban Isten, hiszen emberi ereje kevés volna ilyen tettek véghezviteléhez.

Mindezek után mi is meglepődünk a farizeusok kérésén, miszerint Jézus mutasson nekik égi jelet. Sem a gyógyítások, sem a kenyérszaporítás jele nem volt elég számukra. Feltehetően egy olyan újabb csodára gondolhattak, amely még egyértelműbb módon bizonyítja Jézus istenségét. Az evangélista szerint nem a jószándék vezette őket, azaz nem a hitre szerettek volna eljutni az égi jel láttán, hanem próbatétel elé akarták állítani Jézust, aki reményeik szerint mégsem tudja igazolni előttük isteni hatalmát.

Aki egy csoda láttán nem hisz, annak lehet ezer csodát mutatni, akkor sem fog hinni. A farizeusok hitetlensége a mi Urunkat is elkeseríti, csalódást jelent számára. A tanulság talán az lehet számunkra, hogy ne kérjünk Istentől különleges dolgokat, hanem vegyük észre napjainkban tett csodáit!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, és mindjárt elküldte ezekkel a szavakkal: „Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik”. Ám az, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább kint, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.
Mk 1,40-45

Elmélkedés

Alázatos kérés

2014 nyarán és őszén hónapokon keresztül szerepelt a híradásokban, hogy néhány nyugat-afrikai országban ismételten megjelent az ebola vírus. A fertőzés emberről emberre terjed. A vírus által okozott vérzéses lázbetegség rendkívül veszélyes, igen magas halálozással jár, több ezer ember halt meg. A járvány megfékezése az elégtelen higiéniai feltételek miatt nagyon nehéz. A betegség megelőzése és kezelése megoldatlan, védőoltás nincs ellene. A megfertőzött személyek kezelése során alkalmazott gyógyszer még csak kísérleti fázisban van, egyesek meggyógyultak tőle, míg másoknak nem használt. Megrázóak voltak azok a felvételek, amelyek bemutatták például azt, hogy egy Afrikában megfertőződött misszionáriust, egy ottani kórház vezetőjét hazaszállították Spanyolországba. A beteg hordágyát egy átlátszó, teljesen zárt doboz fedte, körülötte tetőtől talpig védőfelszerelésbe öltözött orvosok. A szigetelt dobozból nem juthatott ki semmi, a fertőzött személyt csöveken keresztül lélegeztették és táplálták. Mindenkin látszódott a félelem, nehogy elkapja a betegséget. A beteget aztán elkülönített helyre vitték, senki nem érintkezhetett vele közvetlenül.

Egy leprás betegről és az ő gyógyításáról olvasunk a mai napon. A gyógyulás jelentőségének megértéséhez tudnunk kell, hogy a társadalom, a közösség kizárta a leprásokat, azaz a betegség további terjedésének megakadályozása érdekében elkülönülten kellett élniük, nem érintkezhettek az egészségesekkel. E kitaszítottsághoz járult az emberek megvetése. Azt vélték ugyanis, hogy valamilyen súlyos bűnük miatt kapták a leprát Isten büntetéseként. Harmadszorra pedig az is súlyosbította helyzetüket, hogy abban a korban az orvosok nem tudták kezelni a leprát, azaz a betegségben szenvedőknek semmi reményük nem volt arra, hogy valaha is meggyógyulnak. Jézus korában körülbelül úgy viszonyultak a leprásokhoz, mint manapság az ebolás betegekhez. Abban az időben nem álltak rendelkezésre egészségügyi védőfelszerelések, azért a távolságtartás, az egészségesekkel való érintkezés tilalma volt az egyetlen eszköz a további megbetegedések megelőzésére.

A történetben szereplő leprás ember Jézusban látja azt a személyt, aki változtatni tud élethelyzetén. Így kéri az Úr segítségét: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem” (Lk 5,12). Mintha csak ezt mondaná: te meg tudsz gyógyítani engem, csak akarnod kell. Te képes vagy arra, hogy meggyógyíts engem, ha ez a szándékod. Neked hatalmad van arra, hogy meggyógyíts, ha irgalmas vagy hozzám. A leprás kérése tehát magában foglalja azt is, hogy Jézus akaratától teszi függővé saját gyógyulását, teljesen átadja magát Istennek. Ezt fejezi ki egyébként az is, hogy kérését Jézus előtt térdre borulva adja elő. Ennél a résznél Szent Lukács evangélista úgy fogalmaz, hogy a leprás beteg „arcra borulva” mondja el kérését az Úrnak (vö. Lk 5,12-16). A letérdelés és az arcra borulás ugyanazt fejezi ki, tudniillik a beteg alázatát és annak elismerését, hogy hisz gyógyítója istenségében, isteni erejében.

Tudok-e Isten előtt „arcra borulva,” alázattal kérni? Kész vagyok-e elfogadni mindenben Isten akaratát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a test és a lélek gyógyítója. Betegségeinkben, bajainkban, életünk nehéz helyzeteiben hozzád fordulunk. Hisszük, hogy te tudsz és akarsz is segíteni rajtunk. Szavaidnak és cselekedeteidnek olyan ereje van, amely képes megváltoztatni életünket, megszüntetni mindazt, ami veszélyezteti azt vagy ami akadályozza lelki fejlődésünket. Segíts, hogy a betegség, amely próbatétel számunkra, ne gyengítse meg hitünket, hanem közelebb vigyen hozzád, aki vállaltad a szenvedéseket. Uram, mindent elfogadok tőled!

Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment.
Mk 8,1-10

Elmélkedés

Szent Márk evangéliumában két kenyérszaporításról olvashatunk. Először ötezer embert táplál Jézus (vö. Mk 6,35-44), majd pedig négyezret, ez utóbbit olvassuk a mai napon. A két történet számos különbözőséget és hasonlóságot mutat. A szentírástudósok véleménye megegyezik abban, hogy feltehetően egyetlen esemény kétféle leírásáról van szó.

Mit tanít nekünk a történet? A kenyérszaporítás csodája, miként Jézus gyógyításai is, az ő hatalmát mutatják. Ha ő a kevés kenyérre kimondja azt, hogy legyen belőle sok, akkor az megtörténik. Nem varázslatról van itt szó, hanem tényleges csodáról. Jézus nem ügyeskedik, nem a nép tudta nélkül hozat valahonnan kenyereket, hanem valóban csodát tesz. Ezt bizonyítja, hogy a történet elején maguk a tanítványok mondják, hogy mindössze hét kenyerük van. Szintén a csodát, a rendkívüli esetet erősíti annak említése, hogy miután mindenki evett és jóllakott, hét kosárnyi volt a maradék.

A kenyérszaporítás csodája előremutat az utolsó vacsora eseményére, amikor az Úr a kenyérben saját testét adja tanítványainak. Az utolsó vacsorán kimondja a szót a kenyérre, hogy az változzon az ő testévé, és ez a csoda megtörténik. A tanítványoknak, akik látták a pusztában a kenyérszaporítást, nincs okuk kételkedni ebben az újabb csodában.

Hiszem-e, hogy az átváltoztatott kenyérben Krisztus önmagát adja nekem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy egyek legyünk minden testvérünkkel, a legtávolabbiakkal is, azokkal is, akikkel másképp bánsz, mint velünk. Te taníts minket szeretetre, hadd kamatoztassuk adottságainkat hátrányos helyzetben lévő testvéreink javára.

Add, hogy testvér módjára szeressük őket, hogy megosszuk velük minden javunkat, eléjük sietve felkínáljuk nekik, és könyörögjünk, hogy fogadják el.

Boldog Charles de Foucauld

Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy siketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a siket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a siketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.”
Mk 7,31-37

Elmélkedés

A siketnéma meggyógyításáról szóló elbeszélés középpontjában Jézus szava áll: „Nyílj meg!” A felszólítás a beteg testrészekre vonatkozik, azaz nyíljon meg a fül a hallásra és a száj a beszédre. Jézus szava parancsoló, de talán helyesebb azt mondanunk, hogy teremtő, újjáteremtő szó. A bibliai teremtés-elbeszélésben találkozunk azzal, hogy amit Isten parancsoló jelleggel kimond, az megvalósul. Ehhez hasonlítható Jézus szava a gyógyítás esetében. Kimondja, hogy nyíljon meg a fül és a száj s ez valóban megtörténik. A betegséget értelmezhetjük úgy, hogy valami elromlott a teremtés rendjében, az Isten által teremtett ember valamiben hiányt szenved. Amikor Jézus megszünteti a betegséget, akkor újjáteremti az embert, helyreállítja a teremtés rendjét.

Talán nincs szükségünk arra, hogy a történetben szereplő emberhez hasonlóan az Úr megnyissa a mi fülünket és szánkat, de arra már igen, hogy megnyissa fülünket igazságának meghallására és szánkat örömhírének hirdetésére. És meg szeretné nyitni értelmünket tanításának megértésére és szívünket szeretetének befogadására. Készen állok-e arra, hogy Isten új látásmóddal, új hallással és új beszédmóddal ajándékozzon meg? Készen állok-e a belső átalakulásra, a lelki megújulásra?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, aki teljes odaadással fogadtad el a kereszthalált üdvösségünkért, tégy minket és a világ minden emberét keresztáldozatod részesévé, hogy létünk és cselekedeteink szabad és tudatos részesedés legyenek üdvözítő művedben.

II. János Pál pápa

Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy siketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a siket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a siketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.”
Mk 7,31-37

Elmélkedés

A siketnéma meggyógyításáról szóló elbeszélés középpontjában Jézus szava áll: „Nyílj meg!” A felszólítás a beteg testrészekre vonatkozik, azaz nyíljon meg a fül a hallásra és a száj a beszédre. Jézus szava parancsoló, de talán helyesebb azt mondanunk, hogy teremtő, újjáteremtő szó. A bibliai teremtés-elbeszélésben találkozunk azzal, hogy amit Isten parancsoló jelleggel kimond, az megvalósul. Ehhez hasonlítható Jézus szava a gyógyítás esetében. Kimondja, hogy nyíljon meg a fül és a száj s ez valóban megtörténik. A betegséget értelmezhetjük úgy, hogy valami elromlott a teremtés rendjében, az Isten által teremtett ember valamiben hiányt szenved. Amikor Jézus megszünteti a betegséget, akkor újjáteremti az embert, helyreállítja a teremtés rendjét.

Talán nincs szükségünk arra, hogy a történetben szereplő emberhez hasonlóan az Úr megnyissa a mi fülünket és szánkat, de arra már igen, hogy megnyissa fülünket igazságának meghallására és szánkat örömhírének hirdetésére. És meg szeretné nyitni értelmünket tanításának megértésére és szívünket szeretetének befogadására. Készen állok-e arra, hogy Isten új látásmóddal, új hallással és új beszédmóddal ajándékozzon meg? Készen állok-e a belső átalakulásra, a lelki megújulásra?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, aki teljes odaadással fogadtad el a kereszthalált üdvösségünkért, tégy minket és a világ minden emberét keresztáldozatod részesévé, hogy létünk és cselekedeteink szabad és tudatos részesedés legyenek üdvözítő művedben.

II. János Pál pápa

Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír-föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.
Mk 7,24-30

Elmélkedés

A pogány származású asszony esete is azt bizonyítja, hogy a kérés önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy Jézus csodát tegyen. A mi Urunk először visszautasítja az asszony kérését, hogy gyógyítsa meg beteg lányát, űzze ki belőle a gonosz lelket. Miután azonban ő kitartóan megismétli kérését és nem kíván addig távozni, amíg az nem teljesül, Jézus enged neki, csodát tesz lányával.

A történet leírásával az evangélista nem a csodával foglalkozik, hiszen annak mikéntjéről nem esik szó, csupán arról, hogy a lányt már elhagyta a gonosz lélek, mire anyja hazaért. Az elbeszélés középpontjában a beszélgetés áll, amelynek témája, hogy kik részesülhetnek a csodában. Jézus első szavaiból úgy tűnik, hogy a nem zsidók számára nem akar csodát tenni. Az asszony azonban nagyon határozottan bírálja ezt a felfogást. Szavai azt tükrözik, amit mi is gondolunk: miért zárna ki Isten egyetlen embert is jótéteményeiből? Miért tagadná meg Isten bárkitől is szeretetét? Miért korlátozná azt egyetlen népre?

A történet tanulsága szerint Isten irgalma, amely néha csodákban is megnyilvánul, minden emberre kiterjed. Azok számára is megnyitja irgalmát, akiket mi kívülállónak, bűnösnek vagy hitetlennek tartunk. Az irgalmas Isten nekem is felkínálja szeretetét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben. Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak megvallásában.

Sugalld szívükbe tanításod szavát! Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe.

Szent Metód

Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket: „Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.” Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt.
Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.”
Mk 7,14-23

Elmélkedés

A tisztasági törvényekről a farizeusokkal és az írástudókkal folytatott vitát követően Jézus tanulságokat fogalmaz meg a nép számára. Márk evangélista elbeszéléséből úgy tűnik, hogy a vitát kezdeményező vallási vezetők eltávoztak. Nem a hátuk mögött beszél, hiszen a nekik szánt kritikát szemtől szembe elmondja. Most azokhoz kíván a kérdésről szólni, akik szívesen hallgatják őt. Amíg az írástudók előtt az általuk is jól ismert Izajás próféta szavaiból idéz, addig a nép számára egyszerű szavakkal szól a szív tisztátalanságáról, ami nem külső hatások eredménye, hanem az emberben lakó rossz következménye.

A felsorolt bűnök mindegyike – a paráznaság és a házasságtörés, a lopás és a gyilkosság, a kapzsiság, a csalás, az irigység, a káromlás, a kevélység és a léhaság – az ember szívéből ered. És ezekért az ember személyesen felelős. Ezek a bűnök eltorzítják emberségünket és istenképiségünket. Minden bűn kiindulópontja a bűnös vágy, a bűnös hajlam, a bűnös szándék, amely később konkrét cselekedetben testesül meg. Ezek a helytelen vágyak, szándékok, indulatok és hajlamok a szívünkben születnek meg, és ha nem teszünk ellene, felerősödnek, eluralkodnak rajtunk és bűnös cselekedetek megtételéhez vezetnek.

Imádkozom-e a szívem tisztaságáért? Őrzöm-e tisztaságát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Könyörülj rajtam, Uram Jézus Krisztus, mint ahogy a jobb latoron könyörültél! Hatalmas kegyelmedbe ajánlom értelmemet, lelkemet, testemet, becsületemet és minden javamat.

Oltalmazz engem és szeretteimet, minden embertársamat a gonosztól, kártól és veszedelemtől. Öld ki belőlünk a bűn átkát, és add, hogy új életet éljünk!

Canisius Szent Péter

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?”
Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van:
Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az „korbán” vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.”
Mk 7,1-13

Elmélkedés

A zsidó vallási vezetők és Jézus között vita alakul ki a tisztasági törvények megtartásával kapcsolatban. A farizeusok és az írástudók nehezményezik, hogy Jézus tanítványai nem mosnak kezet étkezés előtt, amelynek akkoriban nem csupán egészségügyi oka volt, hanem vallási törvénynek számított. Válaszában a mi Urunk kijelenti, hogy amit a farizeusok számon kérnek tanítványaitól, csak emberi hagyományok, amelyek azonban távol vannak Isten parancsától.

A vita hátterében azt érdemes megvizsgálnunk, hogy Jézus milyen viszonyban van az ószövetségi törvényekkel, a mózesi törvényekkel? Látnunk kell, hogy nem a törvény ellen van, hanem az azt háttérbe szorító farizeusi hagyomány ellen. Elutasítja, hogy az emberi szabályok felülírják az isteni parancsokat. Jézus tehát a törvény hiteles magyarázójaként, értelmezőjeként lép fel ezekben a vitákban, akinek nézetei nem egyeznek az írástudók véleményével. Nem csoda tehát, hogy ők egy idő után a vallás ellenségét látják Jézusban, aki megkérdőjelezi tekintélyüket. Sőt megkérdőjelezi vallási magatartásukat, vallási cselekedeteiket is, hiszen másképpen értelmezi a törvényeket.

A szív tisztaságának forrása az Isten iránti szeretet. Ha ez az elv vezet vallási cselekedeteimben, nem kerülök a hamis istentisztelet zsákutcájába.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Isten, ki hatalmas vagy, s kinek szolgája lettem, kérlek téged, és mindig is állhatatosan kérni foglak, hogy kiérdemelhesselek Téged.

Nem valamiféle földi jókra akarok szert tenni; azt kérem, amit érdemes kérnem: Tenmagadat egyedül!

Kölni Szent Brúnó

Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult.
Mk 6,53-56

Elmélkedés

A mai evangéliumban nem egy konkrét csodát, hanem általános jellegű összefoglalást olvasunk arról, hogy meggyógyulnak azok, akik ennek reményében mennek Jézushoz. A gyógyulni vágyók „legalább a ruhája szegélyét szeretnék megérinteni,” hiszen azt tapasztalják, hogy mindenki gyógyulást nyer, aki ezt megteszi.

A leírásból kiindulva két alapvető tévedést oszlassunk el Jézus csodáival kapcsolatban. Jézus csodáit éppen megmagyarázhatatlanságuk miatt sokan hasonlítják a varázslathoz. Olyannak tartják, mintha ügyes bűvészmutatványok volnának, amelyeknek feltételezhetően van magyarázata, de ez rejtve marad az emberek előtt. A csodáknál valójában nincs szó ügyeskedésről, szemkápráztató mutatványról vagy rejtélyes varázslatról. A csoda azt jelenti, hogy Isten beavatkozik a világ rendjébe, a természet rendjébe. Szokatlan dolgot tesz, hogy az ember figyelmét felkeltse. A csoda nem öncélú, hanem hitet akar ébreszteni.

Az evangélista leírása szerint sokan mennek Jézushoz, kérik gyógyulásukat és mindenki meg is gyógyul. Ebből az következne, hogy aki csodának számító dolgot kér és kifejezi hitét, azzal meg is történik a csoda, azaz a csoda imával vagy hitvallással kikényszeríthető Istentől. Ez tévedés. A csoda Isten ajándéka. Isten akkor tesz csodát, amikor ő jónak látja. Az ember egyet tehet: elfogadja Istennek ezt a különleges ajándékát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

A fény csak belőled árad, ó, Jézus, nem belőlünk. Te ragyogsz rajtunk keresztül mások felé. Hadd dicsőítsünk Téged, ahogyan neked a legkedvesebb, fényedet árasztva azokra, akik köröttünk élnek. Hadd hirdessünk Téged szavak nélkül, életünk példájával, annak megragadó erejével, amit Érted cselekszünk, szívünk Irántad érzett teljes szeretetének minden jelével.

Boldog Kalkuttai Teréz