Battaplébánia

Abban az időben Jézus kijött a zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik.
Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.
Hajnalban Jézus nagyon korán kelt. Kiment, elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utánamentek. Mikor megtalálták, azt mondták neki: „Téged keres mindenki!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen ezért jöttem.” És ment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.
Mk 1,29-39

Elmélkedés

Tanítás és gyógyítás

Az evangéliumban Péter anyósának, majd más betegeknek a meggyógyításáról olvasunk. Ezt követően pedig Jézus tanít, hirdeti az evangéliumot. Jézus küldetését sűríti magába ez a részlet, amely szerint a mi Urunk gyógyít és tanít. Küldetésének, földi tevékenységének két mozzanata ez, amelyek alapján az emberek megtapasztalják Isten jóságát és azt, hogy az Isten országa elkezdődött.

Jézus a mennyei Atya küldötte, aki Isten igéit hirdeti. Küldetése, hogy mindenkinek hirdesse az ország örömhírét. Feltámadása után pedig parancsba adta apostolainak, hogy folytassák az evangélium hirdetését. Ha az Egyház nem tekintette volna minden korban legfőbb feladatának az örömhír terjesztését, akkor eltávolodott volna az Úr akaratától és szándékától, és hozzánk soha nem jutott volna el a krisztusi tanítás. A történelem folyamán mindig voltak olyan papok és világi hívek, akik megértették, hogy az evangéliumot nem magukba zárni vagy eltitkolni kell, hanem továbbadni és életüket annak terjesztésére szentelték. Mert aki felismeri Krisztus szavában az örök életre vezető igazságot, az embertársait is segíteni fogja ezen igazság megismerésében és követésében.

Az evangélium megismerése nem a tanult vagy a gazdag emberek kiváltsága, hanem mindenki számára adott a lehetőség, hogy megismerje, elfogadja az üdvösség örömhírét és életét ahhoz igazítsa. Nekünk, akikhez a XXI. század elején eljut az örömhír, szintén tovább kell azt adnunk. Ha ezt nem tennénk meg, szégyenkezve kellene majd az Úr elé állnunk, mert nem teljesítettük az ő parancsát. Amikor a tanító Krisztusra figyelünk, aki tanítását apostolaira bízta, akkor felismerhetjük saját keresztény feladatunkat is: adjuk tovább az élő evangéliumot, Krisztus igaz tanítását!

Miként Jézus tanításának elfogadása az ember részéről a hit által történik, ugyanígy a csodák esetében is nélkülözhetetlen a hit. A hit vagy megelőzi a csodát, azaz a beteg kifejezi Jézus iránti hitét és az ő isteni hatalmában bízva kéri gyógyulását vagy a csoda eredményezi a hitet, azaz annak láttán az emberek hinni kezdenek Jézusban. A különféle csodaelbeszélések az evangéliumban azt mutatják, hogy Jézusban, az Isten Fiában mutatkozik meg leginkább az Atya minden ember felé kiáradó irgalma és szeretete. Isten nem elítélni, hanem megmenteni, megváltani, üdvözíteni akar minket. Isten szabadító hatalma mutatkozik meg a csodákban, amely az ember üdvösségét szolgálja. Bibliai értelemben a betegség a gonosznak, a sátánnak a hatalmát jelenti az ember felett. A betegség annak a jele, hogy valami elromlott az Isten által jónak teremtett ember testében vagy lelkében, s ez a gonosz lélek műve. Jézus azért jött el a világba, hogy kiszabadítson minket a gonosz hatalmából. Erre azért képes, mert az ő isteni hatalma nagyobb, mint a gonosz ereje. Krisztus felszabadít minket, hogy bátran Atyánknak merjük szólítani Istent, felemeljük hozzá lelkünket, hiszen ő is ilyen félelem nélküli kapcsolatot szeretne velünk kialakítani és fenntartani. A csodás gyógyítások Isten közbeavatkozásai és jelei.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te földi életed során hirdetted az örömhírt és meggyógyítottad a betegeket, akik gyógyulásukat kérték tőled. Tanításoddal és gyógyításaiddal jelenvalóvá tetted Isten irgalmát az emberek között. Megmutattad, hogy hatalmaddal képes vagy legyőzni a gonoszt s ezáltal megszabadítani az embereket. Segíts minden embert, hogy tanításodban felismerje a követendő utat! Segíts, hogy csodáid növeljék hitünket! Mutasd meg nekünk, Urunk a te szeretetedet, hogy abból táplálkozva kövessünk téged!

Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Mk 6,30-34

Elmélkedés

Fáradhatatlan. A mai evangéliumi leírás szerint talán ez a leginkább jellemző Jézus magatartására, szolgálatára. Miközben körülötte mindenki fáradt, ő fáradhatatlanul végzi feladatát. A tanítványok visszatérnek útjukról és beszámolnak Mesterüknek tevékenységükről. Nem tudjuk pontosan, hány napig vagy hétig voltak távol, mindenesetre Jézus észreveszi kimerültségüket, fáradtságukat. Ez utóbbi természetesen arról tanúskodik, hogy küldetésüket nagy lelkesedéssel, odaadással végezték, nem lustán vagy kelletlenül. Nem csoda, ha elfáradtak, szükségük van a pihenésre, ezt szeretné számukra biztosítani Jézus.

Közben a nép Jézust keresi. Nem a tanítványok pihenését akarják megzavarni, hanem Jézust szeretnék hallgatni. Láthatjuk, hogy napokon, heteken keresztül kitartanak mellette. Akár nagyobb távolságokat is képesek megtenni, hogy láthassák, hallhassák őt. Szinte észre sem veszik, hogy nincs ennivalójuk, mert fontosabb számukra az Úr tanításának lelki tápláléka. Minderről a csodálatos kenyérszaporítás esete jól tanúskodik. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az emberek is fáradtak, kimerültek, hiszen napokon keresztül követik Jézust, kitartanak mellette. Jézus pedig nem pihen. Fáradhatatlanul tanít, mert tudja, hogy az embereket felüdíti szava.

Mindennapi fárasztó teendőim mellett van-e időm Jézust hallgatni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, a te szavadban csodálatos erő, nagyszerű hatalom rejtőzik. Egykor emberek tömegeit volt képes megmozgatni, útnak indítani, mert a te szavadra, mint isteni igazságra voltak szomjasak az emberek. A mennyei Atyához való visszatérésedkor emberekre bíztad szavadat, igehirdetőkre, akik örömhírként adták tovább mindazt, amit tőled hallottak. Uram, Jézus, ma én is a te szavadat szeretném hallgatni, a te szavadnak szeretnék engedelmeskedni, a te szavadból szeretnék erőt meríteni, a te szavadban szeretném felfedezni a remény forrását, a te szavadra szeretném bízni magamat és a te szavadat szeretném hirdetni, mert tudom, hogy a te szavad igazság, a te szavad bölcsesség, a te szavad boldogság, a te szavad élet, a te szavad az örök élet tanítása.

Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta; olyan, mint egy a többi próféta közül. Ennek hallatára Heródes továbbra is azt gondolta magában: „Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked”. Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is”. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét”. Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.
Mk 6,14-29

Elmélkedés

A tanítványok missziós útra küldése és visszatérése közé Márk evangélista beilleszti Keresztelő János halálának történetét. Az eset annyiban kapcsolódik az előzményekhez, hogy Jézus személyét illetően merülnek fel kérdések az emberekben, így Heródesben is. Jézus csodáiról hallva ő azt gondolja, hogy az általa kivégeztetett Keresztelő János tért vissza. A politikai hatalom képviselői részéről tehát megjelenik a félelem. Jézus tanítása és rendkívüli csodái ugyanis „messze földön elterjedtek.” Szavai és cselekedetei olyan nagy hatással vannak a népre, amire már a hatalmat gyakorlók is felfigyelnek. Egészen lehetetlen gondolat születik meg Heródes fejében: az általa lefejeztetett János támadt fel a halálból. Vélekedése hátterében egyrészt a Jézustól való félelem fedezhető fel, másrészt attól félhetett, hogy ha valóban Keresztelő János támadt fel, akkor cselekedetéért felelősségre fogják vonni. Lelkiismeret-furdalása inkább csak félelemből fakadt és nem mozdítja őt a bűnbánat irányába.

A későbbiekben látni fogjuk, hogy a politikai hatalmat gyakorlók mellett a vallási vezetőknél is megjelenik a Jézustól való félelem, amikor ők is értesülnek arról, hogy milyen nagy hatással tanítja a népet és milyen csodákra képes. Őket is saját hatalmuk, befolyásuk, tekintélyük féltése jellemzi, ami odáig vezet, hogy elhatározzák Jézus halálát és véghez is viszik.

Mi indít engem Jézus felé?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Körülöttem a romlás, a pusztulás sokféle jelét látom. Önmagukat pusztító embereket és saját világukat pusztító, élhetetlenné tevő embereket. És te engem nevezel a föld sójának, a világ sójának és a romlást megállító sónak. Tudom, hogy ebben a világban kell élnem, de hozzád tartozva, hogy a te örömhíred, a te tanításod, a te igazságod jó ízét adhassam a világnak. Éljen bennem a krisztusi íz: az öröm és a jóakarat.

Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, éAbban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
s olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Mk 6,7-13

Elmélkedés

Jézus küldetése az volt, hogy szavaival és cselekedeteivel (csodáival) hirdesse Isten országát. Márk evangélista úgy mutatja be a tanítványok missziós útra küldését, hogy ez Jézus küldetésének folytatása. Jézus szavaiban és tetteiben egyaránt észrevehető az ő isteni ereje, amelyből most átruház a tanítványokra. Az ő nevében, az ő erejével képesek lesznek hasonló csodákra. Indulásuk előtt Jézus nevelő szándékú buzdítást mond nekik. Arra kéri őket, hogy bízzanak abban az erőben és hatalomban, amely tőle származik. Ne támaszkodjanak a különféle eszközök vagy a pénz nyújtotta evilági biztonságra, hanem bízzanak őbenne. Azt, hogy a tanítványok valóban megbíztak Mesterük szavában, tevékenységük eredménye bizonyítja: képesek kiűzni a gonosz lelkeket és meggyógyulnak a betegek.

Isten országának egy újabb titkával találkozunk itt, tudniillik azzal, hogy Isten emberekre bízza, hogy jeleket tegyenek, Jézus embereket bíz meg, hogy tanítsanak és gyógyítsanak. Érdemes észrevennünk Jézus megbízó szavának parancs jellegét. A tanítványok nem választhatnak, hogy indulnak vagy sem, hanem örömmel engedelmeskednek az Úr felszólításának. A kor más tanítóinál, a rabbiknál a tanítvány egy hagyományt ad tovább, azt, amit megtanul mesterétől. Jézus és tanítványai esetében többről van szó, hiszen az Isten országa hirdetésében és megvalósításában vállalnak részt a megbízottak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, élet Ura, add meg, hogy életünk minden szakaszát ajándékként értékeljük, mert telve van további ígéretekkel! Szeretettel valósítsd meg ránk vonatkozó akaratodat azáltal, hogy mindennap irgalmas karjaidba veszel minket.

És ha eljön a végső „átmenet” pillanata, add, hogy derűs szívvel induljunk, nem sajnálva azt, amit magunk mögött hagyunk, hiszen ha a hosszú keresés után Veled találkozhatunk, újra megtalálunk minden igazi értéket, amit itt a földön megismerhettünk. Akkor újra találkozhatunk mindazokkal, akik előttünk távoztak el a hit és a remény jelében.

II. János Pál pápa

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Mk 6,1-6

Elmélkedés

A helyszín Názáret. Az a város, ahol Jézus felnevelkedett. Itt töltötte ifjúkorát, itt élt harminc éves koráig. E városban nőtt fel az emberek szeme láttára, akik joggal gondolhatták, jól ismerik őt, családját és származását. Amikor tanító útja során Jézus betért Názáretbe, bizonyára hamar elterjedt érkezésének híre. Az evangélista leírásából egyértelműen kiderül, hogy a názáretiek hallottak már csodáiról s arról, hogy tanítása iránt milyen sokan lelkesednek. Nagy lehetett a várakozás Názáretben ezekben a napokban. Az emberek egymásnak mondhatták, hogy szombaton ő fog tanítani a zsinagógában. Aznap sokan gyűltek össze, hogy hallgassák őt. Többen abban reménykedhettek, hogy a szemük láttára fog majd csodát tenni, például meggyógyítani egy beteget.

De a csoda elmarad, helyette csak csodálkozás ébred a názáretiekben. Csodálkozás, értetlenség és hitetlenség. Hiányzik belőlük az elfogadás alázata. Azt gondolják, ők tudják ki Jézus. De éppen hitetlenségük miatt nem látják meg benne az Isten Fiát. Csoda csak ott van, ahol hit van. A csodát, mint Isten cselekedetét, csak hittel lehet felfogni. A názáreti eset azt tanúsítja, hogy Isten nem kényszeríti ki senkiből a hitet a csodával. Ő inkább meghív a hitre. A csodában ne feltűnő eseményt lássunk, hanem olyan jelet, amellyel Isten a hitre hív.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó emberszerető Uralkodónk, gyújtsd föl szívünkben isteni ismeretednek ragyogó világosságát, nyisd fel szemünket, hogy helyesen fogjuk föl hirdetett igédet; ültesd el bennünk áldott parancsaidnak félelmét, hogy minden testi kívánságot leküzdve, tetszésedet keresve és a szerint cselekedve mindenben átlelkesült életet éljünk. Mert Te vagy lelkünk és testünk világossága, Krisztus, Istenünk, és örök Atyáddal és legszentebb, jóságos és életet adó Lelkeddel együtt magasztalunk téged most és mindenkor és mindörökkön örökké.

Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele.
Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
Mk 5,21-43

Elmélkedés

Két csodát ír le a mai evangélium. Jairus, a zsinagógai elöljáró beteg lányához hívja Jézust, aki azonnal elindul vele. Útközben egy régóta beteg asszony csodás gyógyulása történik meg. Ekkor hozzák a rossz hírt Jairus házából a kislány haláláról. Jézus bátorítja az embert, majd megérkezve a házba, feltámasztja a halott kislányt.

A kislány életkorának – tizenkét éves volt – említésével és annak lejegyzésével, hogy az asszony tizenkét éve szenved betegségében, az evangélista szándékosan köti össze a két csodát. De ennél is jelentősebb összekötő elem az érintés. Az elöljáró azt kéri Jézustól, hogy „tegye kezét” a betegre. Ettől az érintéstől várja a gyógyulást. Talán már hallott róla, hogy más esetekben Jézus szintén kezének érintésével tudott betegeket meggyógyítani. A történetben szereplő asszony esetében fordított a helyzet. Ő nem a nagy nyilvánosság előtt fejezi ki kérését. Ismeretlen szeretne maradni, mert kellemetlen volna számára, de még inkább Jézus számára, ha megérintené őt. Ezért titokban ő érinti meg Jézus ruháját, ettől remélve gyógyulását.

A testi és lelki gyógyuláshoz egy érintés szükséges, az irgalmas Isten érintése. Fordulj Jézushoz: „Uram, érints meg kezeddel, érints meg irgalmaddal, és meggyógyulok!” Vagy nagy alázattal és bizalommal közeledj az Úrhoz és érintsd meg őt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak, elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e világ javait, mintha nem használnám.

Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal öleljem át az örök valóságokat.

Clairvaux-i Szent Bernát

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
szavaid szerint békességben,
mert szemeim meglátták Szabadításodat,
melyet minden nemzet számára készítettél,
hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,
és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40

Elmélkedés

A Jézus születése utáni negyvenedik napon Egyházunk az Úr bemutatásának ünnepét tartja, amely az ő templomi bemutatásának, Istennek való felajánlásának eseménye. Az evangélium ezt írja le. A mózesi törvények szerint minden elsőszülött gyermeket Istennek kellett felajánlani. A felajánlás a templomban történt, de nem volt feltétlenül szükség a gyermek jelenlétére. Jézus édesanyja, Mária és nevelőapja József mégis elhozzák a gyermek Jézust a jeruzsálemi templomba. Lukács evangélista leírásában fontos szerepet kap Simeon és Anna, akik a bemutatás idején ott vannak a templomban. Mindketten idősek már, akik hosszú ideje várták a Megváltó jövetelét, s vágyuk még életükben beteljesedett. Simeon és Anna a gyermek Jézusban meglátta az Üdvözítőt, a Megváltót.

Simeon hálaadó imájában szerepel az, hogy az üdvösség, a szabadulás Jézus által minden néphez eljön, majd pedig külön is említésre kerülnek a pogány nemzetek. Újdonság ez abból a szempontból, hogy a korabeli általános zsidó felfogás szerint a Megváltó küldetése a választott néphez fog szólni. Simeon előre megjövendöli, amit Jézus később, nyilvános működése idején ki fog jelenteni, hogy küldetése nem korlátozódik a zsidóságra, hanem mindenkihez szól, a megváltás isteni ajándéka a világ minden emberének szól.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mária, Jézus Anyja és a papok Anyja, engedd, hogy így szólítsunk téged, hogy ünnepelhessük anyaságodat, s Fiad és fiaid papságát szemlélhessük nálad, Istennek szent anyja! Krisztus Anyja, aki a Szentlélek fölkenése által a pap Messiásnak embertestet adtál, hogy üdvözítse a szegényeket és a megtört szívűeket; őrizd meg szívedben és Egyházadban a papokat, Megváltónknak Anyja!

Hitnek Anyja, aki elkísérted a templomba az Emberfiát, hogy beteljesítse az atyáknak adott ígéreteket; ajánld az Atyának az ő dicsőségére Fiadnak papjait, Szövetség Szent Szekrénye!

II. János Pál pápa

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Mk 1,21-28

Elmélkedés

Jézus hatalma

A kereszténység kezdetén egy személy, Jézus Krisztus, és nem egy elméleti tanítás vagy egy könyv áll. Nem kitalált személy ő, hanem egy valóságos, akinek élete, halála és új élete a feltámadás által közvetlen módon megtapasztalható volt kortársai számára. Tanítása és cselekedetei azt jelezték, hogy nem csupán valóságos ember ő, hanem valóságos Isten is, aki új tanításával és rendkívüli cselekedeteivel, azaz csodáival lenyűgözte az embereket. Tanítása és cselekedetei egyesekből irigységet, gyűlöletet, gyilkos szándékot váltottak ki, miközben mások odaadóan hallgatták tanítását és hit ébredt bennük.

Valódi ember volt ő, aki hozzánk hasonlóan a Föld nevű bolygón élt, s aki sokféle módon megtapasztalta az emberi élet végességét, korlátozottságát, főként halálában. Az öröm és a fájdalom, a boldogság és a sírás éppúgy életének része volt, mint bármelyikünké. Egyedül a bűn nem jellemezte őt, mert szentségével ellentétes, de emberségében mindenben hasonított hozzánk. Mindemellett az emberek, főként tanítványai, illetve azok, akik közel kerültek hozzá, megérezték, hogy mégsem egészen olyan ember, mint a többi földi halandó. Megtudták, hogy Istentől, a mennyei Atyától jött. Nem felsőbbrendű ember, hanem új ember, akinek személyében Isten megmutatta, hogy mit vár minden embertől. Az emberek megérezték, hogy Jézus valóságos Isten, hiszen úgy tanított, ahogyan más emberek nem, és olyan dolgokat tett, amelyekre senki más nem volt képes. Ezt a tapasztalatot írja le a mai vasárnap evangéliuma.

A jelenet Kafarnaum városában játszódik. A szombati istentisztelet alkalmával Jézus tanítja az embereket. Tanításának tartalmát nem jegyzi le e helyen Márk evangélista, inkább annak fogadtatására figyel. Az emberek csodálkoznak, mert Jézus „úgy tanít, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudók” (Mk 1,22). Csodálkozásuk tovább fokozódik, amikor azt látják, hogy Jézus kiűzi a gonosz lelket egy emberből. Érdekes, hogy miközben az emberek most még csak csodálkoznak és meglepődnek, mert nem sejtik, hogy Jézus isteni erővel rendelkezik, az embert megszállva tartó gonosz már ismeri őt, személyében felismeri az „Isten Szentjét.”

Amikor az evangéliumokban megszállottságról olvasunk, akkor a gonosz befolyásán túlmenően gondolhatunk mindarra, aminek az uralma alá veti magát az ember, s amiről nem is gondolja, hogy lelki kárára van. Amikor valaki megengedi azt, hogy a hatalom, a vagyon, a teljesítmény vagy más túlzottan felmagasztalt evilági érték határozza meg életét, akkor tulajdonképpen kizárja Istent. A „megszállottság” azt jelenti ekkor, hogy az illető ezekhez kötődik s nem Istenhez, azaz nem Istentől várja a boldogságot. A szabadítást Jézus hozta el számunkra.

Aki megszabadul a gonosztól és a bűntől, az megkapja a lehetőséget, hogy közösségre lépjen Istennel, ő legyen életének irányítója. Ebbe az irányba indít el minket Jézus, hogy rátaláljunk Isten szeretetére, aki üdvösségünket akarja. Emberi létünk fontos eleme az, hogy törekedjünk arra, hogy Isten gyermekei legyünk, neki tetsző módon éljünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te boldogoknak nevezted azokat, akik hallgatják és megtartják tanításodat. Mi is abban találjuk meg boldogságunkat, hogy nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanítasz nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni akarunk szavaidon, hanem megtenni azt. Urunk, a te szavad szabadítson meg mindattól, ami a múlthoz köt vagy a bűn mélységébe húz! Tanításod indítson el az üdvösség felé!

Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Mk 4,35-41

Elmélkedés

A vihar lecsendesítésének természeti csodája Jézus istenségét igazolja. Minden bizonnyal ez a történet elsődleges tanítása. Aki ilyen csodára képes, azaz szavára elcsendesedik a rettenetes tengeri vihar, az valóban Isten, s ezzel magyarázható természetfeletti ereje.

Érdemes emellett megkeresnünk a jelenetnek azt a szintjét, amely az elmúlt napok mondanivalójához kapcsolódik. Az „elközelgett az Isten országa” kijelentés azt is magában foglalja, hogy Isten közel van hozzánk emberekhez. Velünk utazik a hajóban. Nem kívülállóként szemléli emberi életünk gondjait, nehézségeit és viharait, hanem velünk van e viharokban. Nem hagy magunkra minket, itt van a közelünkben, bármikor hozzá fordulhatunk segítségért. Ő az életünk Ura, ugyanakkor Úr a természet, a teremtett világ felett. Amikor a magvető a földbe hinti a magot, a teremtő Isten munkáját folytatja. Ugyanakkor a magvető rábízza a magot Istenre, mert a növekedést tőle várja. És ekkor Isten közbeavatkozik, gondoskodik arról, hogy a mag kikeljen, s ezzel megáldja az ember munkáját. Minden egyes földbe hintett maggal, minden jócselekedettel Istennek szerzünk dicsőséget. Semmi nem saját érdemünk, mert minden Istennek köszönhető, aki általunk minden pillanatban újjáteremti a világot. Nemde ezt érthetjük Isten országán és annak megvalósulásán?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, Te mondtad: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak”. Íme, most szavad csalatkozhatatlanságára támaszkodunk, és kérjük a kegyelmet, hogy minden erőtlenségünkből, gyengeségünkből, hitetlenségeinkből, reménytelenségeinkből és szeretetlenségeinkből emelj ki minket, hogy Általad erős, a Te mértékedet tartó és szeretetteljes életet élhessünk a Te dicsőségedre és az emberek megmenekülésére.

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34

Elmélkedés

A földbe vetett és fejlődésnek induló magról, valamint a hatalmasra növő kicsiny mustármagról szóló példabeszédek új szempontból világítják meg az Isten országát. Az értelmezés első szintje ez lehet: miként a kicsiny magból hatalmas növény fejlődhet, ugyanúgy a kicsiny közösség létszámban gyarapodni fog. Egy másik értelmezési szinten az elültetett, a föld mélyében rejtőzködő mag napvilágra kerülése azt jelképezi, hogy a krisztusi közösség kilép az egész világ nyilvánossága elé. Egy harmadik szinten pedig felfedezzük a jelen és a jövő feszültségét. Isten országának megvalósulása elkezdődött már, azaz megtapasztalható a jelenben, de végső, teljes megvalósulása csak a jövőben várható. Ez már az ígéretnek, a reménynek a szintje. Mégpedig nem a hamis reményé, a felelőtlen ígéreteké, amely az emberi kapcsolatokban sokszor előfordul. Isten tesz nekünk ígéretet, tehát joggal tápláljuk magunkban a reményt, hogy ígéretét meg fogja valósítani.

A magot földbe vető ember bízik abban, hogy a mag ki fog kelni, reménykedik abban, hogy az általa elvetett mag termést fog hozni. Abban a pillanatban, amikor Jézus kimondja az Isten országáról szóló örömhírt, már elkezd megvalósulni ez a titokzatos ország, az Isten uralma. De szavai még beteljesületlenek, azaz még várnak a végső, teljes megvalósulásra. Bennem megvalósul-e, növekszik-e napról napra?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, sokszor érezzük, hogy magunkra maradtunk. Reményeink szertefoszlottak, értelmetlennek látjuk, hogy tovább menjünk az úton. Kérünk, Urunk, erősíts ma is minket, hívj magadhoz mindannyiunkat. Bárcsak Péterrel együtt válaszolhatnánk: Igen, uram, tudod, hogy szeretlek. Bátoríts bennünket, hogy a Te segítségeddel éltetői lehessünk családunknak, közösségünknek, minden embertársunknak!