Battaplébánia

Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.”
Mk 2,18-22

Elmélkedés

A korabeli zsidóság számára a vallási törvények évente kötelező böjtöt írtak elő. Ezen felül természetesen szabad volt önként további böjtöt, önmegtagadást vállalni. A farizeusok, akik a törvények pontos megtartásáról voltak ismertek, elöl jártak az önként vállalt böjtölésben. Az ő szokásukat követhették Keresztelő János tanítványai is. Jézus tanítványai viszont nem éltek ezzel a lehetőséggel, miként erről ma olvasunk az evangéliumban.

A szövegből nem derül ki, hogy ki nehezményezi azt, hogy Jézus tanítványai nem böjtölnek. Amikor Jézus megvédi tanítványait, akkor nem a böjtöt, a böjtölést tartja helytelennek, hanem kijelenti, hogy most nem ennek van az ideje. A mi Urunk válaszának hátterében ott húzódik a keresztény ember szabadsága, a lélek szabadsága, az Istenre nyitottság szabadsága. Mert minden vallásos cselekedetnek az adja meg értékét, ha szabad döntésünk eredménye. Akkor értékes Isten szemében, ha szabad akarattal és felelősségünk tudatában döntést hozunk Isten mellett és vállaljuk törvényeinek megtartását.

A böjttel kapcsolatos választ követően az Úr talányos mondásai következnek az új szövetről és az új borról. Talán itt az ideje, hogy új tartalommal töltsem meg vallásos cselekedeteimet. A lényeg, hogy minden Isten iránti szeretetből fakadjon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Világosság Istene! Köszönetet mondunk az igazság kijelentéséért Jézus Krisztusban a Te élő Igédben, amelyet az apostolok tanításán keresztül kaptunk. szentlelked folytassa megszentelő munkáját rajtunk Fiad igazságában, hogy vele egyesülve növekedhessünk az ige iránti elkötelezettségben, és együtt szolgálhassuk a Te országodat alázatban és szeretetben. Krisztus nevében imádkozunk. Ámen.

Abban az időben Keresztelő János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy János ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték Jézust, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Jn 1,35-42

Elmélkedés

Krisztusra mutatni

Keresztelő Szent János alakjával az adventi időszakban többször találkoztunk. A Megváltó előfutáraként, előhírnökeként szerepelt, aki az ószövetségi idők utolsó prófétájaként azt a küldetést kapta Istentől, hogy előkészítse a népet a Messiás jövetelére. A mai vasárnapon szintén róla, és Jézusról szóló tanúságtételéről olvasunk az evangéliumban. Érdemes áttekintenünk az életét, amely annak kezdetétől befejezéséig Krisztusra mutató élet volt.

Szent Lukács evangéliuma Keresztelő János születésének hírüladásával kezdődik. A jeruzsálemi templomban szolgálatot teljesítő Zakariásnak megjelenik Isten angyala, aki azt a hírt hozza, hogy hamarosan gyermeke fog születni. Mivel feleségével, Erzsébettel együtt mindketten idősek már és nem számíthatnak arra, hogy gyermekük lesz, Zakariás nem hisz az angyalnak. Hitetlensége miatt megnémul, s csak a gyermek, János születésekor tud újra megszólalni, beszélni. Már ekkor különleges jelek veszik körül Jánost.

Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatása alkalmával nem csupán a gyermeket váró két asszony találkozik, hanem a születendő gyermekek is. Erzsébet méhében megmozdulva, ujjongva köszönti János az érkező Messiást, Jézust. Mintegy harminc esztendő telik el, amikor János megkezdi működését a bűnbánat hirdetésével és a kereszteléssel. Amikor Jézus jön hozzá megkeresztelkedni a Jordán folyóhoz, akkor János így tanúskodik róla: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” (Jn 1,32-34).

Valamivel később, amikor már Jézus is keresztelni kezdett, (vö. Jn 3,22) az a kérdés merült fel az emberekben, hogy ki lehet a nagyobb: János vagy Jézus? János személyével kapcsolatban félreértés alakulhatott ki, mert szigorú életmódja miatt egyesek azt gondolhatták róla, hogy ő lehet a Messiás. Ekkor jelenti ki Keresztelő János a következőket Jézusra vonatkozóan: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem” (Jn 3,30). Érdemes megemlítenünk azt is, hogy János az ő vértanúságával is előre hirdeti a Messiás sorsát.

Ahogyan Keresztelő János egész élete Krisztusra mutatott, ugyanúgy minden kereszténynek is ez a hivatása. Félretéve a gőgöt és az önös érdekeket kell az életünknek Jézusra mutatni. Az alázat és szolgálatkészség elengedhetetlen. Krisztusra mutatni annyit jelent, mint tanúságot tenni az Úrról. E ponton kell megértenünk, hogy tanúságtétel nélkül nincs igaz hit, nincs élő hit. A tanúságtétel nélküli vallásosságból a hit lényeges eleme hiányzik, mégpedig a megosztás, a továbbadás. Ha a hit valóban olyan érték, amely meghatározza az életemet, akkor természetesnek tartom, hogy ezt az értéket, ezt a kincset másokkal is meg akarom osztani. Ahhoz a Jézushoz akarok vezetni másokat, akit személyesen megismertem a hit által, akit meggyőződéssel követek, mert szavai az örök életre vezető igazságot jelentik nekem és minden embernek. A Krisztussal való személyes találkozásból születik meg a hit és tőle kapjuk azt a küldetést, hogy tanúságot tegyünk róla a világban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Szívem mélyén visszhangzik a mennyei Atya tanúságtétele rólad, hogy te Isten Fia vagy. Hittel fogadom el ezt az isteni kinyilatkoztatást és hittel vallom, hogy te vagy az Isten Fia, aki magad is kísértést szenvedtél és vállaltad a kereszthalált a mi üdvösségünkért. Szenvedésedben, halálodban és dicsőséges feltámadásodban is megmutatkozott, hogy Isten Fia vagy. Segíts engem, hogy hozzád hasonlóan egész életemben engedelmesen teljesítsem az Atya akaratát! Segíts, hogy hozzád vezessem azokat, akik az igazságot keresik és az örök életre vágyakoznak.

Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt. Odaszólt neki: „Kövess engem!” Lévi (akit Máténak is hívtak) felállt, és követte.
Később Jézus elment vendégségbe Lévi házába. Ott Jézussal és tanítványaival együtt sok vámos és nyilvános bűnös is asztalhoz telepedett, mert sokan oda is elkísérték. Amikor a farizeusok közül való írástudók látták, hogy Jézus együtt eszik a nyilvános bűnösökkel és a vámosokkal, ezzel a kérdéssel fordultak a tanítványokhoz: „Miért eszik és iszik a ti Mesteretek együtt a vámosokkal és a nyilvános bűnösökkel?” Ennek hallatára Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.”
Mk 2,13-17

Elmélkedés

A béna meggyógyítása és ehhez kapcsolódóan bűneinek megbocsátása azt mutatta a tegnapi evangéliumban, hogy az irgalmas Isten a bűnös ember felé fordul, senkit nem zár ki szeretetéből. Ezt a gondolatot erősíti meg a mai szövegünkben Lévinek, a vámosnak a meghívása, illetve Jézus határozott kijelentése azzal kapcsolatban, hogy a bűnösöket jött meghívni, nekik hirdeti a bűnbocsánatot.

A zsidóság mindennapjaiban mély szakadék húzódott a magukat igaznak, törvénytisztelőnek, vallásilag buzgónak tartók és a bűnösök között. Az előbbiek lenézték, megvetették azokat, akiknek bűne nyilvánosságra került. Kerülték a velük való érintkezést, illetve bőven megelégedtek azzal, hogy elítéljék a másikat. Jézus teljesen helytelennek tartja ezt a gondolkodást és magatartást. Kinek van joga ahhoz, hogy ítéletet mondjon embertársa felett? Senkinek. Egyedül Istennek van joga ahhoz, hogy megítélje az emberek cselekedeteit. Jézus látványos lépéseket tesz a társadalom által bűnösnek tartottak felé, nem törődik a rosszalló közvéleménnyel, szóba áll a bűnösökkel, betér házukba. Ezt példázza Lévi története, valamint például a templomban imádkozó farizeus és vámos esete (vö. Lk 18,9-14), Jézus találkozása a szamariai asszonnyal (vö. Jn 4,5-26) és a házasságtörő asszony története (vö. Jn 8,1-11).

Jézus azért jött, hogy a bűnösöket megtérésre hívja. Meghallom-e Jézus hívását?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Isten, akitől minden élet származik a maga gazdag különbözőségében, Te arra hívod egyházadat, mint Krisztus testét, hogy a szeretetben eggyé váljon. engedd, hogy igazán megértsük a különbözőségben való egységet, hogy arra törekedjünk, hogy együtt prédikáljunk, együtt építsük a te bővelkedő szeretetednek országát. sose felejtsük életünk közös forrását, Jézus Krisztust. A Lélek egységében ezért imádkozunk!

Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?”
Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott.
Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!”

Mk 2,1-12

Elmélkedés

Jézus csodáival kapcsolatban többször említettük már, hogy azok az irgalmasság megnyilvánulásai, az irgalmas Isten különleges jelei. A csoda és az irgalom összekapcsolódásának egyik legszebb példája a béna meggyógyítása, amelynél egyaránt találkozunk a testi bajtól való megszabadulással és a lelki újjászületéssel, a bűntől való szabadulással. A kettőt Jézus szándékosan köti össze, hogy ezzel megmutassa isteni hatalmát. Egyedül Isten képes ugyanis visszaadni például egy bénának a képességet, hogy újra járni tudjon, és egyedül Istennek van hatalma ahhoz, hogy a bűnöket megbocsássa. Aki tehát az elsőre képes, s ezzel igazolja isteni hatalmát, annak elhisszük, hogy az utóbbihoz is van hatalma, azaz a bűnök megbocsátásához.

E csodájával Jézus összeütközésbe kerül az írástudókkal, a vallási vezetőkkel. Ők saját szemükkel látják a gyógyulás tényét, de nem értik, miféle hatalom, erő birtokában teszi ezt Jézus, tehát nem ismerik el az ő istenségét. Éppen emiatt háborodnak fel Jézus azon kijelentésén, miszerint a béna ember bűnei bocsánatot nyertek. Jézust csak embernek gondolták, s egyetlen ember sem tarthatja magát Istennek, nem mondhat olyat, hogy eltörli a bűnöket.

Elismerem-e lelki bénaságom, azt, hogy a bűn megbénít? Kérem-e Istentől a bűntől való szabadulás kegyelmét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől.

Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére.

Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.”
Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.
Mk 1,40-45

Elmélkedés

A leprás meggyógyításának Lukács evangélista szerinti változatát (vö. Lk 5,12-16) az elmúlt hét péntekén már olvastuk, ma Márk elbeszéléséből ismerjük meg ugyanezt az esetet. Márk is kiemeli a leprás hódolatát és alázatát, bár ő „arcra borulás” helyett a „térdre borulás” kifejezést használja. A kettő lényegében ugyanazt fejezi ki: a segítséget kérő személy kifejezi bizalmát Jézus iránt, elismeri hatalmát, különleges erejét. Itt is megjelenik az akarat, Jézus szándéka, amely a gyógyulás előzetes feltétele s amelyet a kérő elfogad. Márk evangélista is megemlíti, hogy a gyógyítás Jézus érintése és szava által történik.

E közös elemek után figyeljünk a különbségekre! A kérés elhangzását követően Márk így jelöli meg Jézus cselekedetének okát, indítékát, mozgatórugóját: „Megesett rajta a szíve” (Mk 1,41), más fordításokban ez szerepel: „Jézus megkönyörült rajta.” Az Urat tehát az együttérzés, a könyörület indítja arra, hogy megszüntesse a leprát, mint testi betegséget, és megszüntesse a leprás kitaszított élethelyzetét, azaz visszaengedje őt a társadalom közösségébe. A másik különbség a tiltó parancs, hogy a meggyógyult ne beszéljen senkinek a történtekről. Jézus kérésének hátterében az állhat, hogy nem szeretné, ha csak csodái miatt mennének hozzá, hanem jobban örülne annak, ha tanítása miatt keresnék, hiszen ez küldetésének fontosabb eleme.

Bűneimet látva Jézusnak megesik rajtam a szíve. Engedem-e, hogy megérintsen irgalma?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, Üdvözítőm, nézz le rám trónodról irgalmasan! Te drága véreddel megváltottál minket az örök életre. A te Atyád a mi Atyánk is, te pedig test szerinti testvérünk vagy. Engedheted-e, hogy lelkünk elvesszék? Te meg tudsz menteni minket!

Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.
Másnap Jézus kora hajnalban felkelt, kiment a házból, elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.
Mk 1,29-39

Elmélkedés

A tegnapi evangélium azzal zárult, hogy Jézus tetteinek híre Galilea egész vidékén gyorsan elterjedt (vö. Mk 1,28). Nem tanításának, hanem csodás gyógyításainak híre járta be a vidéket. Ennek köszönhetően újabb betegeket hoznak Jézushoz, most már egyre nagyobb számban. A mai evangéliumi jelenet Kafarnaum városában játszódik. Ebben a Genezáreti-tó melletti városban élt Péter a családjával. Az ő házába tér be Jézus, s amikor tudomást szerez arról, hogy Péter anyósa beteg, meggyógyítja őt, majd pedig mindazokat, akiket hozzá visznek.

A történet meglepő fordulatot vesz. Jézus visszavonul, egy kis időre szeretne eltűnni a tömeg elől. Nem akarja kihasználni a nagy népszerűséget, nem akarja fokozni a hirtelen támadt érdeklődést, nem szeretne a figyelem középpontjában állni, hanem elvonul, hogy az emberektől távol egyedül legyen és imádkozzon. Pontosabban nem is egyedül, hanem együtt legyen az Atyával és a Szentlélekkel. A másik két isteni személyt külön nem említi a szöveg, de tudjuk, hogy ha Jézus, a Fiúisten imádkozik, akkor ez azt jelenti, hogy az Atyával s a Lélekkel van, ők erősítik meg küldetésében. Az Atyával, akitől küldetését kapta, s aki megerősíti tanítását a csodákkal, és a Lélekkel, aki folyamatosan eltölti őt. Itt értjük meg Jézus titkát, itt ismerjük meg igazi erőforrását.

Jézus küldetésének hátterében a szüntelen imádkozás rejlik. Mindennapi feladataim teljesítéséhez az imádságot tekintem-e legfőbb erőforrásnak?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

Assisi Szent Ferenc

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Mk 1,21-48

Elmélkedés

Jézus tanítani kezd, majd pedig meggyógyít egy tisztátalan lélektől megszállt embert. A tanítást és a gyógyítást az köti össze, hogy mindkettőben megnyilvánul Jézus szavának ereje. Olyan hatalommal, erővel beszél, amivel az emberek még nem találkoztak. A korabeli szokásnak megfelelően a tanítás feladata az írástudóké volt, akik jártasak voltak a vallási szövegekben. Ők ismerték a mózesi törvényeket és tanították az embereket azok megtartásának módjára. Jézust hallgatva azonnal feltűnik mindenkinek, hogy nem csak beszél, nem megtanult szöveget ismételget, nem jól ismert tanításokat sulykol, hanem egészen újszerűen tárja fel a törvények értelmét. Ez az élmény csodálkozást vált ki a hallgatóságból.

Csodálkozásukat csak fokozza, hogy Jézus szavainak megvalósító ereje van. Amit kimond, az megtörténik. Ha azt parancsolja az embert fogva tartó tisztátalan léleknek, hogy távozzon az emberből, akkor az engedelmeskedik neki. Olyan ez, mint a teremtő, isteni szó. A teremtéskor mindaz megvalósul, amit Isten kimond. Jézus esetében is pontosan ez történik, s ennek köszönhetően az emberek ámulatba esnek szavának erejétől. A csodák tehát Jézus szavának erejét igazolják, azt bizonyítják.

Felfedezem-e Jézus szavának különleges erejét? Minek tulajdonítom ezt? Milyen hatással van rám az Úr szava?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, add, hogy az időt úgy használjam fel, hogy értékes legyen földi és örök életem számára. Óvj meg mindnyájunkat ebben az újesztendőben minden bajtól, és a napok, hónapok múlásával közelebb kerüljünk Atyai szívedhez. Szűz Mária, Isten Anyja, légy pártfogóm szent Fiadnál.

Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt.
Mk 1,14-20

Elmélkedés

Jézus megkeresztelkedésének ünnepe után az évközi időszak evangéliumai Jézus fellépésének kezdetével indulnak, majd pedig sorra bemutatják a mi Urunk tevékenységét a nép körében. Keresztelő János küldetése tehát lezárult azzal, hogy börtönbe vetették, s most kezdődik Jézus küldetése. Márk evangélista mintegy összefoglalóan jegyzi le Jézus első szavait, amelyek valójában összefoglalják egész küldetését: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,15). E kijelentés mellé érdemes odatennünk, amit Jézus a mennybemenetelekor mond, azaz utolsó szavait, amelyekkel az evangélium lezárul: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15).

Jézus szavai minden kor emberéhez szólnak, hozzánk is, s ez egyaránt vonatkozik a megtérésre, a hitre és az örömhír hirdetésére. A Szentírást azzal a szándékkal olvassuk napról napra, hogy Jézus első parancsától az utolsóig bejárjunk egy utat, mely a hit elfogadásával kezdődik és a megismert hit, mint igazság hirdetéséig jut el. A megtérés, mégpedig a szívbéli, őszinte megtérés azért szükséges, mert senki nem hirdetheti azt, amiben maga nem hisz.

Ha eljutottam a személyes hitre, hitelesen tudok tanúságot tenni arról, hogy másokat is elindítsak a hit útján Jézus felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, add meg nekem, hogy önmagam mindenki szolgájának tartsam. Amikor csak tehetem, engedelmességben szolgálok, az utolsó helyet választva. Szolgálok azáltal, hogy nem engedem magam kiszolgálni, hanem szolgálok másokat, bármit kell is tennem, bármi feladatot ellátnom.

Minderre te magad mutattál példát, aki Isten, Mester és Úr voltod ellenére úgy voltál az apostolok között, mint aki szolgál. Add, hogy a te példád szerint és veled együtt én is lelkemet adjam sokak megváltásáért.

Boldog Charles de Foucauld

Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!”
Mk 1,7-11

Elmélkedés

Megváltott emberek vagyunk

Regények és filmek kedvelt témája, hogy egy hajótörést követően az egyetlen túlélő egy lakatlan szigetre kerül. Az életben maradáshoz be kell érnie azzal a néhány ruhadarabbal, amit visel, illetve azokkal az eszközökkel, amelyeket a víz esetleg a partra sodort. Egy ilyen helyzetben minden tárgyat meg kell becsülni, mert ha rendeltetésszerűen nem is lehet használni, valami másra még jó lehet. Hősünk házat épít magának, élelemről gondoskodik és persze állandóan azon töri a fejét, hogyan tud megmenekülni ebből a helyzetből. Ideje rengeteg van, s csak saját leleményességén, ügyességén múlik, mit tud kitalálni. Az ilyen történetek általában azzal végződnek, hogy a hajótörött nagy nehezen túléli a helyzetet, de megmeneküléséhez külső segítség szükséges, érkezik egy hajó, amely végre hazaviszi őt. Az olvasó vagy a néző, aki karnyújtásnyira van mindennapi használati tárgyaitól, közben elgondolkozik azon, vajon tudna-e élni ezek nélkül egy lakatlan szigeten, s vajon jönne-e valaki, aki megmenti?

Mire van nélkülözhetetlenül szükségünk az élethez, az életben maradáshoz, a testi és lelki fejlődéshez? Mit írnánk egy képzeletbeli kívánságlistára, ha arra csupán néhány vagy csak egyetlen dolog kerülhetne? Ki és mikor fog megmenteni bennünket? Másként válaszol ezekre a kérdésekre egy hajótörött és egy olyan személy, aki egy városban vagy falun lakik, ahol elfogadható körülmények között él és semmilyen komoly veszély nem fenyegeti az életét.

Jézus megkeresztelkedésének mai ünnepén gondolkozzunk el azon, mit jelent számunkra a keresztség! Mit jelent számunkra az, hogy megkeresztelt emberek vagyunk? Megszokott és biztonságosnak tekinthető életünk szemszögéből bizonyára hosszasan sorolnánk az egykori hittanórákon és azóta tanultakat: a keresztség újjászületést jelent, amely által az Atya gyermekei, a Fiú testvérei és a Szentlélek temploma leszünk. Részesülünk a megszentelő kegyelemben és Isten életében, s elindulunk az üdvösség és a hit útján. A megkeresztelkedésünktől fogva Krisztushoz és az ő Egyházához tartozunk. Aki így felel, dicséretet érdemel. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy életünk egy határhelyzetében tömörebben fogalmaznánk meg keresztségünk jelentőségét. Talán csak annyit mondanánk: „megváltott emberek vagyunk.” Úgy vélem, ez keresztségünk lényege. Hajótöröttek voltunk, de Isten megmentett minket. Elveszett, bűnben élő emberek voltunk, de Isten megváltott minket. Be kell ismernünk, hogy a magunk erejéből képtelenek vagyunk megmenekülni, segítségre szorulunk, kegyelemre várunk, Istenre várunk, aki megment minket. A megváltásnak köszönhetően juthatunk el az örök életre.

Befejezésül még egy gondolat: Tud-e bűnt elkövetni a lakatlan szigetre került hajótörött? Sokat nem, mert embertársa ellen nem tud vétkezni. Talán egyetlen bűne az lehet, ha elveszíti megmenekülésébe vetett reményét és feladja, de ez végzetes volna számára. A keresztény ember, a megkeresztelt ember egyik legnagyobb bűne az, ha megfeledkezik megváltottságáról és elveszíti örök életbe vetett reményét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy a keresztség által gyermekeddé fogadtál, s nekem is azt mondtad, amit Jézusnak mondtál akkor, amikor megkeresztelkedett a Jordán vizében: „Te vagy az én szeretett Fiam!” Segíts úgy élnem, hogy méltó legyek szeretetedre, s mindig kedvedet találd bennem! Segíts, hogy minden nap benned és a Szentlélekben újjászületve induljak Krisztussal az üdvösség útján! Segíts, hogy a hit lángja és a remény fénye, amelyet kegyelmed gyújtott bennem, szüntelenül lobogjon, és a hitben állandóan növekedve haladjak az örök élet útján!

Abban az időben Jézus a Szentlélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett.
Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.

Lk 4,14-22a

Elmélkedés

Programbeszéd. Politikusok, intézményvezetők, vállalatirányítók által napjainkban használt műfaj. A programbeszédben az említett személyek elmondják a választóknak vagy a dolgozóknak, milyen terveik vannak, a jövőben mit szeretnének megvalósítani. Főként akkor lehet fontos az ilyen jellegű beszéd, ha új vezető kerül valamely intézmény, társaság, szervezet élére. Programbeszédet azzal a szándékkal mond valaki, hogy megszerezze az emberek bizalmát, megnyerje őket saját elképzelései megvalósításához.

Kissé más értelemben, de tulajdonképpen Jézus is programbeszédet mond a názáreti zsinagógában, erről szól a mai evangélium. A jelenetből megtudhatjuk, hogy mi Jézus küldetése. Ezzel kapcsolatban két elemet vizsgáljunk meg! Elsőként a Szentlélek jelenlétére figyeljünk, aki Jézus minden tevékenységénél ott van, s ezt Lukács evangélista igyekszik is mindig hangsúlyozni. Jézus a Lélek erejével kezdi meg nyilvános működését, végzi küldetését, s mennybemenetele után elküldi a Szentlelket az általa alapított közösség, az Egyház számára. Másodikként azt emeljük ki, hogy az örömhír hirdetése, a foglyok szabadulása, az elnyomottak kiszabadítása, a betegek gyógyítása, mind-mind az isteni irgalmasság kézzelfogható jelei, olyan cselekedetek, amelyek végzésével a mi Urunk megbízta minden követőjét.

Mindkettő esetében nem csak Jézus személyes küldetéséről van szó, hanem az Egyház küldetéséről is. Programbeszédével Jézus kijelöli az én feladatomat, az én küldetésemet is. Mit teszek azért, hogy mindez megvalósuljon, beteljesedjen bennem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.