Battaplébánia

Abban az időben, amikor a gyermek Jézust szülei bemutatták a jeruzsálemi templomban, ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,36-40

Elmélkedés

Jézus templomi bemutatása alkalmával a férfi, Simeon mellett megjelenik egy női személy, Anna is. Szerepe ugyanaz, mint Simeoné, tudniillik tanúskodni arról, hogy e gyermekre várt a választott nép, benne valósult meg Isten ígérete, ő a Megváltó.

Lukács evangélista beszámolója több dolgot rögzít róla, amelyek közül minden bizonnyal vallásos buzgósága a legfontosabb. Buzgóságát jelzi, hogy „nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal” (Lk 2,37). Az evangélista nem jegyzi le Anna szavait, nem tesz említést külön neki adott kinyilatkoztatásról és arról sem, hogy eltöltötte volna a Szentlélek, amely elemek Simeon esetében nagy hangsúlyt kaptak. Ehelyett buzgó imádságát, böjtölését, szolgálatát és több évtizedes hűségét emeli ki, amelyek érdemessé tették arra, hogy megláthassa a Megváltót, akire ő és nemzedéke várakozott. Újabb elemként jelenik meg, hogy az általa felismert igazságról másoknak beszélni kezd, azaz tanúságot tesz a jelenlévők előtt arról, hogy a templomba hozott újszülött gyermekben, Jézusban felismeri a Megváltót.

Bízni abban, hogy Isten ígérete valóra fog válni, hűséggel és kitartással várni a megvalósulást, buzgón imádkozni Istenhez, és a hit szemével felismerni a Megváltót – mindezt megtanulhatjuk Anna asszonytól.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Születéseddel az isteni szeretet jött el emberi világunkba. Legyen minden család a szeretet otthona! Legyen minden család az élő Isten otthona! Legyen minden család az élő hit otthona! Urunk, jelenléted teremtse meg a szeretetet és a békét minden családban, hogy a családtagok egymást segítve és felelősséggel teljesítsék hivatásukat! Segítsd a keresztény családokat, hogy tanúságot tegyenek a világban a szerelem, a szeretet, a
házasság és a család szépségéről! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Lk 2,22-35

Elmélkedés

A karácsonyt megelőző napok folyamán Mária és Zakariás imájában már találkoztunk azzal a gondolattal, hogy a születendő gyermek, a megváltó Jézus Krisztus az irgalmas Isten ajándéka az emberiség számára. Ennek megerősítésével találkozunk ma Simeon, holnap pedig Anna asszony személyével kapcsolatban, akik jelen vannak a gyermek Jézus templomi bemutatásakor. Az idős Simeon e szavakkal ad hálát Istennek: „szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél” (Lk 2,30-31). E kijelentés arról tanúskodik, hogy egyrészt hitt a neki személyesen és a választott népnek tett isteni ígéretben, másrészt felismerte a gyermekben az Isten által küldött szabadítót, megváltót.

Simeon személye, cselekedete és imája egy másik szempontból is kapcsolódik a Jézus születését megelőző eseményekhez. Akkor arról olvastunk, hogy Máriát a Szentlélek töltötte el, amikor méhébe fogadta a megtestesült, emberré lett Istent (vö. Lk 1,35), Erzsébetet szintén eltöltötte a Szentlélek, amikor Mária megérkezik hozzá (vö. Lk 1,41), illetve Zakariás is eltelt Szentlélekkel a gyermek János születésekor (vö. Lk 1,67). Simeon személyével kapcsolatban az evangélista nem is egyszer, hanem háromszor említi meg a harmadik isteni személyt: a Szentlélek lakott benne, a Lélektől kapott kinyilatkoztatást arról, hogy még az ő életében eljön a Megváltó, illetve a Szentlélek indítja őt azon a napon a templomba, amikor Jézust odaviszik szülei (vö. 2,25-27).

Töltsön el és indítson hálaadásra minket a Szentlélek!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te irántunk való szeretetből emberré lettél, s megmutattad nekünk, hogyan kell szeretnünk nekünk is az embereket. Érintsd meg szereteteddel szívünket, hogy önzésünk helyett úgy szeressünk mindenkit, ahogyan te szeretsz minket. Születésed szegényes körülménye és a betlehemi istálló szegénysége figyelmeztessen minket arra, hogy szerényen éljünk, s ne a földi gazdagságra vágyjunk, hanem arra, hogy benned gazdagodjunk, benned növekedjünk, benned és szeretetedben éljünk.

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40

Elmélkedés

A család marad

„Ez a ház börtön számomra. Alig várom már, hogy elköltözzek innen. Ha egyszer végre elmegyek, soha többé nem jövök ide vissza.” Ismerősek e kijelentések? Honnan? Te mondtad őket kamaszkorodban? Vagy kamaszkorú gyermeked szájából hallottad? Akár így, akár úgy áll a dolog, ismerős és fájdalmas mondatok. A szülők elleni jogosnak vélt lázadásról és az önállóság utáni valóban jogos vágyról szóló fájdalmas mondatok. Az otthon biztos szeretetét megtagadó és az új, bizonytalan szeretetre vágyakozó mondatok. Végeredményben a családot megtagadó szavak, amelyeket sajnos sok esetben sietős pakolás és gyors elköltözés követ. Ugyanakkor meggondolatlan és elhamarkodott szavak valaki szájából, aki hálátlanul megfeledkezik arról, amit családjától kapott, s most felindultsága miatt nem gondol arra, hogy pár év múlva a most becsapott ajtón fog kopogtatni, mert családján kívül senki másra nem számíthat. S az egykor lázadó kamasz, aki nyűgnek, terhesnek tekintette családi kapcsolatait, évek múltán visszatalál a biztos ponthoz, a családhoz, az ő családjához, a szüleihez és testvéreihez. Mert a barátok, haverok, ismerősök, internetes rajongók jönnek-mennek, az idő múltával cserélődnek, de a család marad, a család biztonsága, nyugalma, szeretete nem változik. Szóval, útnak lehet indulni, el lehet menni otthonról dacos tékozló fiúként vagy lányként, el lehet hagyni a családot, de ha egyszer végre hazatalálsz, akkor fogod igazán tudni, mit jelent a családod.

A mai vasárnapon a Szent Családot ünnepeljük, Jézust, az ő édesanyját Máriát, és Jézus nevelőapját Szent Józsefet. Egykor nekik is el kellett hagyniuk otthonukat, de ennek hátterében nem kamaszkori lázadás állt. Ők együtt menekültek az emberi gyűlölet és gyilkos szándék elől Egyiptom földjére. A mindenható Isten gondoskodott arról, hogy menedéket találjanak és biztonságban legyenek. Biztosak lehetünk abban, hogy a jó Isten napjainkban is látja a családok és a családtagok mindennapi gondjait, és látja azokat is, akik a család biztonságos és szeretetteljes légköre nélkül kénytelenek felnőni, élni. Biztosak lehetünk abban, hogy Isten minden újszülött gyermek számára a saját családjában akar menedéket biztosítani, ahol szülei gondoskodhatnak testi és lelki fejlődéséről. Az apaság és az anyaság vállalása felelősséget feltételez a házastársak részéről, akik gyermekük születése által válnak szülőkké, s ezzel új feladat, új szolgálat, új felelősség hordozói lesznek. Egymás iránti szeretetük kitárulkozik és beteljesedik gyermekük iránti szeretetükben. Csak a szeretettel lehet mindent elviselni és ellenállni a családokat fenyegető veszedelmeknek és a korszellem negatív hatásainak.

Az ünnep evangéliumában arról olvasunk, hogy Simeon és Anna örvendezve fogadja a templomban a kis Jézust. Mindketten idős emberek. S lám, ez a két idős személy, akik életük végéhez közelednek, mennyire örülnek, ujjonganak egy új élet kezdetének. Örömük elsősorban Jézusnak, a Megváltónak szól, ugyanakkor Jézusnak, az újszülöttnek is. Milyen jó volna, ha e bölcs öregektől tanulva a fiatalok is ugyanilyen lelkesedéssel fogadnák a gyermekáldást!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Családban születtél és családban ismerted meg a szeretetet. A szeretetnek családra van szüksége, hogy otthonra találjon. Segítsd a szülőket, hogy felelősségtudattal készüljenek a gyermekvállalásra és gyermekük nevelésére. Segítsd őket, hogy helyet adjanak otthonukban Istennek és az ő szeretetének. Add, hogy a családok megerősödjenek az életszentségben hivatásuk teljesítéséhez, s ehhez az Egyház minden segítséget megadjon, felmutatván a családi életközösség igazi értékét.

A hét első napján (Húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt.
Jn 20,2-8

Elmélkedés

A negyedik evangélium második felében, tulajdonképpen az utolsó vacsorától jelenik meg a „szeretett tanítvány” kifejezés, amely egy Jézushoz közel álló személyre, apostolra utal. Az utolsó vacsorán Péter apostol őhozzá, a „szeretett tanítványhoz” fordul, kérdezze meg az Urat, kire gondol, amikor árulójáról beszél (vö. Jn 13,23-25). A „szeretett tanítvány” ott áll Jézus keresztje alatt, az Úr őrá bízza édesanyját, Máriát (vö. Jn 19,26). Jézus feltámadását követően az üres sírról szóló elbeszélésben is feltűnik e név szerint meg nem nevezett személy. Mária Magdolna hírül adja az apostoloknak, hogy üres a sír, mire Péter és a „szeretett tanítvány” a sírhoz futnak. Amikor ez utóbbi tanítvány látja az üres sírt és a halotti lepleket, hit ébred benne, miként erről a mai evangéliumban olvasunk. Később, amikor a feltámadt Krisztus a Tibériás-tónál megjelenik a halászó apostoloknak, a „szeretett tanítvány” ismeri fel elsőként és így szól: „Az Úr az!” (Jn 21,7).

Nincs okunk kételkedni abban az általánosan elfogadott nézetben, hogy a „szeretett tanítvány” nem más, mint az evangélium szerzője, János apostol, akit ma ünnepel Egyházunk.

János apostol életének felidézett négy jelenetében a közös vonatkozás az, hogy ő az események tanúja, szemtanúja. Jelen van az utolsó vacsorán, hogy a későbbiekben tanúskodjon az ott történtekről. Jelen van a kereszt alatt, – más apostol nincs ott – hogy tanúskodjon Jézus haláláról. Valamint ott van az üres sírnál és megtapasztalja az Úr megjelenését, hogy tanúskodjon a feltámadásról. Végül hiteles tanúként megírja evangéliumát, hogy az olvasókban, bennünk hit ébredjen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add meg nekem a testvéri szeretetet, és színed előtt add ezt meg, ott, ahol te látsz; add, hogy amikor szívem igazi ítéletét kérdezem, ezt a választ halljam: a testvéri szeretetnek a jóság gyümölcsét rejtő gyökere valóban bennem van; akkor bizakodhatom Benned, és te megadod nekem mindazt, amit kérek, mivel megtartom parancsaidat.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.
Mt 10,17-22

Elmélkedés

A születés és a halál, a jászol és a kereszt titka és ellentéte áll előttünk karácsony másnapján, amikor az Egyház első vértanújára, Szent Istvánra emlékezünk. De talán helyesebb Krisztus vértanújáról beszélnünk. Szent István vértanúságának történetét részletesen elbeszéli az Apostolok Cselekedetei könyv 7. fejezete. Személye nem tévesztendő össze Szent István magyar királlyal.

A betlehemi Gyermek, Jézus Krisztus a szeretetet hozta el a világba, az égből a földre szállt a szeretet. Szent István és mindaz, aki elfogadja e szeretetet, megtapasztalja azt, hogy a szeretet a földről az égbe, a földi életből az örök életbe emel. Aki hűséges e szeretethez és tanúságot tesz róla, az égbe, a mennybe juthat. Isten kegyelme, jósága és szeretete mutatkozik meg abban, hogy a Fiúisten emberré lesz, eljön a világba, s mi szintén e kegyelemnek, jóságnak és szeretetnek köszönhetően juthatunk a mennybe. A szeretetben való megmaradás eredményeként halálunk valójában újjászületés, mennyei születésnap.

Jézus előre figyelmeztette tanítványait az üldözésekre, majd hozzátette: „Aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül” (Mt 17,22). Szent István első vértanú példája adjon nekünk erőt a szeretetben való megmaradáshoz, a hithez való hűséghez mindhalálig, hogy az örök üdvösségre jussunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Mária, nem találtál szállást Fiad számára? Íme, én a szívemet kínálom neki. Hideg és méltatlan, igaz, de vajon te nem Isten Anyja vagy-e? A kegyelemből mindenható? Minden javak osztogatója? Cseréld ki a szívemet, tedd hasonlóvá a tiédhez!

Azokban a napokban Augusztusz császár elrendelte, hogy írják össze a földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid városába, a judeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével, Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.
A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.” Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül. Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!
Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták egymást: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!” El is mentek sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.
Lk 2,1-20

Elmélkedés

Gyermeknek lenni

A reneszánsz idők egyik legnagyobb festője, Domenico Ghirlandaio A pásztorok imádása című festményére találok egy művészettörténeti könyvben. A művész a korra jellemző módon nem csupán a háromkirályok érkezését rögzíti nagyszabású alkotásán, hanem több, Jézus születéséhez kapcsolódó eseményt is megjelenít. Így helyet kap Keresztelő János, az égből glóriát éneklő angyalsereg, a Betlehem környéki pásztorok, a kép egyik részén pedig a betlehemi gyermekgyilkosság jelenete látható, amint felfegyverkezett katonák szaladnak a gyermeküket védelmező, menekíteni igyekvő édesanyák után. A helyszín és az idő ismert számunkra. Betlehem, 2000 évvel ezelőtt. Ebben a világban és ebben a korban nem jó gyermeknek lenni. Rajtuk és a betlehemi kisdeden kívül a képen más gyermekek is szerepelnek. Az előtérben két, rongyos ruhába öltözött, mezítlábas fiú térdel a háromkirályok, illetve Keresztelő János mellett. Ők is az újszülöttre figyelnek. Jelenlétük utalás a kép megalkotásának helyére és idejére, a festmény ugyanis a firenzei árvaház számára készült a XV. század vége felé. Az itáliai városok közti háborúk és a lakosságot megtizedelő járványok ideje ez, az árván felnövő gyermekek kora. Ebben a világban és ebben a korban nem jó gyermeknek lenni.

A karácsonyi reggeli misére az utolsó pillanatban szalad be az egyik minisztráns. A harangok már szólnak, sietve veszi magára az ünnepre frissen mosott ruhát, elégedetten simítja végig, mintha csak annak örülne, hogy eltakarja rongyolódó pulóverét. Kitalálja, hogy éppen azt szeretném kérdezni, miért nem öltöztette fel édesanyja szebben az ünnepre, de már nincs idő, megszólal a csengő és az orgona, indulunk. Sietve odahajol hozzám és fülembe súgja: „Csak ezt a ruhát találtam, anya nem akart elengedni.” A helyszín és az idő: valahol Magyarországon, a harmadik évezred elején, karácsony napján. Mire gondolhatnék másra? Ebben a világban és ebben a korban nem jó gyermeknek lenni.

Az éjféli szentmise evangéliumában angyalokról hallottunk, akik meghozzák a Betlehem környéki pásztoroknak az örömhírt a Megváltó születéséről. Örömmel énekeltük az angyalokkal együtt a glóriát, örömmel fogadtuk a jóakaratúaknak járó békességet. Most, a pásztorok miséjének evangéliumában azzal folytatódik a történet, hogy a pásztorok örvendezve indulnak a hír hallatán és megújuló öröm tölti el szívüket, amikor megtalálják a Gyermeket, az Isten Fiát. Mi is örvendezünk, amikor megpillantjuk Mária örömét, aki gyermeket hozott a világra, s látjuk Szent József szelíd mosolyát, aki örül az Isten által előre mondottak beteljesedésének. Örömünk tovább fokozódik, amikor az ünnepi misében a Fiúisten megtestesülésének titka tárul fel előttünk, akinek megváltottságunkat köszönhetjük. A karácsony az öröm ünnepe. Gyermekeknek, felnőtteknek és időseknek egyaránt. Van okunk az örömre, mert velünk az Isten! Isten el nem múló örömet ad nekünk ezen az ünnepen. Indulj, menj és mondd el egy gyermeknek a karácsonyi örömhírt! Tedd ezt azért, hogy ő azt érezze, hogy ebben a világban és ebben a korban jó gyermeknek lenni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! Te az idők teljességében elküldted Fiadat emberi világunkba, hogy soha ne érezzük magunkat egyedül, hanem megtapasztaljuk, hogy velünk vagy. Segíts minket, hogy a betlehemi Gyermekben a hit szemével felismerjük Megváltónkat és Üdvözítőnket! Ő hozza el számunkra a békességet és a boldogságot, és reményt gyújt mindannyiunk szívében. E Gyermek nélkül és az általa hozott békesség és szeretet nélkül nincs ünnep, nincs karácsony. Add, hogy az emberek szerte a világon rátaláljanak Fiadra!

Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka:
„Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk.
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.”
Lk 1,67-79

Elmélkedés

Lukács evangélista olyannyira pontosan szerkeszti meg írását, hogy a Keresztelő Jánossal és Jézussal kapcsolatos események párhuzamos menetéből könnyen kitalálhatjuk, hogy János születése után ma az édesapa, Zakariás hálaadó imája következik, majd pedig holnap Jézus születése.

Miként Mária az irgalmas Istent magasztalta Erzsébetnél tett látogatása alkalmával, ugyanúgy Zakariás ujjongó, hálaadó, a mindenható Istent áldó imádságában is az irgalom, az irgalmas Isten áll a középpontban. Isten irgalma nem csupán János születésének konkrét esetében, hanem számtalan más alkalommal is megmutatkozott a választott nép múltjában, erre történik utalás az első részben. Majd az ima második felében a jövőre vonatkozóan fogalmazódik meg, hogy a Megváltó születése szintén az irgalomban gazdag Istennek köszönhető.

Az irgalom mellett Zakariás imájának másik kulcsszava a szabadítás, amely Istentől eredő, neki köszönhető szabadulásként és megváltásként egyaránt értelmezhető. Az emberiség megszabadul mindentől, ami akadályozza az Istennel való kapcsolatban, és elnyeri a megváltást, a bűntől való szabadulást. Így jutunk el Isten gyermekeinek szabadságára. Így jutunk el a félelem nélküli hitre. Így mondunk igent arra, hogy Istent szabadon, szeretetből szolgáljuk. Ezt a szabadságot akkor fogom igazán érezni, ha Máriához, Erzsébethez és Zakariáshoz hasonlóan engem is eltölt a Szentlélek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.”
Lk 1,57-66

Elmélkedés

Az események sorát folytatva a mai napon Keresztelő János születésének történetét olvassuk az evangéliumban. Mária távozása után kis idővel Erzsébet megszüli fiát. Az evangélista rövid megjegyzése így hangzik: „Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki” (Lk 1,58). Ne menjünk el szó nélkül a kijelentés mellett!

Zakariás és Erzsébet ekkor már idősek voltak. Évek, évtizedek óta éltek házasságban, de nem született gyermekük és ez sokak szemében szégyen volt. Amikor házasságot kötöttek, bizonyára ők is azt tervezték, hogy gyermekeknek fognak életet adni, szeretetben fogják őket felnevelni, s gondoskodásukat majd azzal fogják gyermekeik meghálálni, hogy idős korukban segítik őket, támaszkodhatnak rájuk. De az évek során nem teljesült ez az álmuk, vágyuk. Most viszont sok évi várakozás után, amikor már semmi reményük sem volt rá, mégis gyermekük születik. És ezt a gyermeket Istennek köszönhetik. Ez a gyermek Isten áldása. Gyermekük az irgalmas Isten ajándéka. Igaz mindez a gyermekre, Jánosra és minden gyermekre. A gyermek születése hallatán mindenki örül, s a szülők örömét növeli a rokonok és ismerősök öröme.

Jézus születésének ünnepéhez közeledve engedem-e, hogy Isten öröme eltöltsön, egyre jobban betöltse szívemet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Neked szenteljük magunkat, Urunk: fogadj el minket, igazság Istene, fogadd el népedet, és töröld el minden bűnét; add, hogy becsületességben és ártatlanságban éljen. Legyenek valamennyien választottak és szentek, s kapjanak helyet angyalaid sorában!

Erzsébet meglátogatása alkalmával Mária így magasztalta Istent: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!” Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért otthonába.
Lk 1,46-56

Elmélkedés

A múlt héten megkezdett eseménysort, Keresztelő János, majd Jézus születésének hírüladását Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatása követi. Mária nem azért indul útnak, mert kételkedik az angyal szavában és meg akar győződni annak igazáról. Éppen ellenkezőleg! Hisz az angyal szavának, elhiszi, hogy Erzsébet idős kora ellenére is gyermeket vár, ezért elindul, hogy rokonának segítségére lehessen a szülés előtti időben, a szülésre való felkészülésben. Kettejük és a méhükben hordozott magzatok találkozását tegnap olvastuk volna az evangéliumban, de az adventi vasárnap miatt más szöveget vettünk.

Ma viszont visszatérünk találkozásuk történetéhez, pontosabban Mária csodálatos hálaadó imájához. Miután meggyőződött arról, hogy Erzsébetnek valóban hamarosan gyermeke fog születni, s ezzel beigazolódott az angyal által említett jel, a legkisebb kétely sem merül már fel benne arra vonatkozóan, hogy az is valóra fog válni, amit róla mondott az angyal, tudniillik, hogy neki is gyermeke fog születni, ő lesz a Megváltó édesanyja. Magasztaló imájában először azért ad hálát a mindenható Istennek, hogy őt választotta ki arra, hogy méhében hordozza és megszülje az emberré lett Istenfiút. E személyes vonatkozás után mintegy az egész emberiség nevében hálát ad az irgalmas Istennek a megváltás művéért.

Az utolsó adventi napokat használjuk arra, hogy Máriához csatlakozva imáinkban hálát adjunk a megváltásért és a Megváltóért!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Te vagy a fény, a világosság, a remény és a vigasztalás számomra. Te vagy az Atya ajándéka. Te vagy a szeretet megnyilvánulása. Te valóságos Isten és valóságos ember vagy. Szüless meg bennem! Élj bennem! Halj meg bennem! És egykor támadj fel bennem az örök életre!

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Lk 1,26-38

Elmélkedés

A titok felfedezése

Az eset pannonhalmi gimnáziumi éveim idején történt. Osztályfőnökünk némán tűrte, hogy egy fekete sállal bekössük szemét, majd néhány percen át „vakon” vezessük a folyosókon. Immár 25 éve ebben az épületben élt bencés szerzetesként, jól ismerte a lépcsőket és a folyosókat, csukott szemmel is biztonsággal eljutott volna az épületegyüttes bármely részébe. A szembekötősdire ugyan semmi szükség nem volt tehát, de ragaszkodtunk hozzá, mert a titok, a meglepetés része volt. Többször megkérdezte, milyen meglepetésre készülünk, de válaszként csak ennyit kapott: „Titok.” Azt nem kérdezte, hová tartunk, hiszen gondolatban követte az irányt, s amikor a céltalannak tűnő bolyongás után végre megálltunk, magabiztosan jelentette ki, hogy az ebédlőhöz érkeztünk. A terembe lépve levettük a kendőt szeméről, s ebben a pillanatban diákok serege tapsviharral és örömujjongással köszöntötte őt abból az alkalomból, hogy negyedszázada lett a szerzetesközösség tagja. A meglepetés öröme sugárzott arcáról, amikor szeme előtt megmutatkozott a titok.

A mai, negyedik adventi vasárnapon egy titok felfedésére gondolunk. Isten évszázadokon keresztül vezette az emberiséget. A szemét nem kötötte be senkinek, mert az ember amúgy is elhomályosította saját látását, szívesebben bolyongott bűnei sötétségében, mintsem Isten világosságában járjon. Szíve mélyén persze mindenki várta, hogy lehulljon szeméről a lepel, amely eltakarta Isten titkát. Elsőként Mária, a názáreti leány ismerhette meg a titkot, erről olvasunk a mai evangéliumban. Hozzá küldte el Isten Gábor angyalt, hogy megismertesse vele a titkot, a megváltás titkát, a megtestesülés titkát, Mária személyes hivatásának titkát. Ő megismerve ezt a titkot elfogadja Isten akaratát, beleegyezik, hogy a Megváltó anyja legyen. Kevéssel később Szent József az álmában kapott látomása során ismeri meg ugyanezt a titkot (vö. Mt 1,18-25), majd Erzsébet is tudomást szerez róla (vö. Lk 1,39-56). A betlehemi Gyermek születése után sorra ismerik meg a titkot a pásztorok, a napkeleti bölcsek és mások, majd évek múltán a galileai és júdeai nép, mindazok, akikhez útja során eljutott Jézus. Mintegy két évezreddel később mi állunk a titok előtt. Isten a mi szemünkről készül levenni a leplet, hogy felfedje előttünk titkát, a szeretet titkát, az üdvösség titkát. Kétezer évvel ezelőtt Isten emberré lett, emberként jött el a világba, s ezzel megszüntette az ember és az Isten közti titokzatos távolságot. Láthatóvá tette magát, felfedte önmaga titkát számunkra. Azóta is minden évben, minden pillanatban eljön hozzánk. Csak az a kérdés, hogy észrevesszük-e érkezését és jelenlétét. Az adventi időszak remélhetőleg felébresztette bennünk a vágyat, hogy megismerjük Isten titkát. Ne veszítsük el türelmünket az utolsó napokban! Várjuk elcsendesedve, hogy Isten hozzánk lépjen, felfedje titkát, felfedje önmagát és megszülessen szívünkben.

Az adventi koszorún ma meggyújtjuk az utolsó, a negyedik gyertyát, az isteni titok felfedésének lángját! Gondolj arra, hogy Isten hozzád lép, megérint szeretetével. Most már ne menj tovább és ne félj! Eljött hozzád Megváltód.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Neked köszönhetően minden születéssel, minden emberi élet kezdetével valami új kezdődik el a világban. Minden születés csoda és titok. Születésünktől fogva mindannyiunknak hivatása, küldetése van, azt az utat kell végigjárnunk, amelyre a te szándékod szerint hivatottak vagyunk életünk során. Mutasd meg nekünk hivatásunkat! Tárd fel előttünk a szeretet titkát, hogy téged megismerve állandóan feléd törekedjünk!