Battaplébánia

Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek
hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt
görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és
tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű –, és
nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem
könnyű.”
Mt 11,28-30

Elmélkedés

A megbeszélt találkozóra időben érkezem. A másik személy viszont nem, ő késik. Még egyszer ellenőrzöm a határidőnaplómban a találkozó időpontját, de minden stimmel, tehát már itt kellene lennie. Egy idő után bosszantani kezd késése. Bosszant, hogy rabolja a drága időmet. Bosszant a pontatlansága, az, hogy megvárakoztat, s még csak nem is jelzi telefonon késését. Mérgelődni kezdek magamban, mert nem először fordul elő vele az ilyen. Mérges vagyok, mert szerintem nincs joga megvárakoztatni, hiszen annyi más teendőm volna. Bosszankodva találgatom magamban, vajon milyen kifogásokkal fogja magyarázni a későbbi érkezést.

Várni valakit, türelmesen vagy türelmetlenül várakozni valakire, aki előre nem tudhatóan pontosan vagy késve fog érkezni – egy mindennapi élethelyzet, amit mindannyian átéltünk már. Más helyzetekben én várakoztatok meg valakit feleslegesen, rabolom idejét, s észre sem veszem, ha őt mindez bosszantja.

Az adventben Istenre, az ő jövetelére várunk, és Isten vár ránk, vár arra, hogy megérkezzünk hozzá. Ő nem várakoztat meg bennünket, a késést nem ismeri, pontosan ismerjük érkezése idejét. És közben türelmesen vár bűnbánatunkra, megtérésünkre, vár, hogy elinduljunk felé. Mindenkit, engem is vár ő, aki így szól: „Jöjjetek hozzám mindnyájan!” (Mt 11,28). Megvárakoztatom vagy örömmel sietek felé?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Neked, Uram Jézus Krisztus, hogy e világba jöttél, hogy segítsd az embert és megmutasd a helyes utat. Bocsásd meg, ha elfeledkeztem róla, hogy eljöveteled valóban oly döntő. Űzz el minden kételkedést és önts ádventi gondolatokat szívembe. Engedd megtapasztalnom, hogy Te ma is újra hozzánk jössz. Tarts éber készenlétben, hogy örömmel fogadjalak. Költözz be országunkba, házunkba, közösségünkbe és szívünkbe.

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit
gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük,
nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy
megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony
mondom nektek: jobban örül neki, mint az el nem tévedt
kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak
egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
Mt 18,12-14

Elmélkedés

Jézus példabeszédet mond a száz bárányra vigyázó pásztorról. A pásztor legnagyobb gondossága és figyelme mellett is előfordulhat, hogy elvész a nyájból egy bárány. Hiába számolja meg újra és újra a rábízott állatokat, csak kilencvenkilencig jut, egy bizony hiányzik. A történetet hallván egyesek talán azt gondolják, hogy egy százalék veszteség még belefér e munkába, a gazdája előtt majd valahogy kimagyarázza a dolgot. A lényeg, hogy a többivel el tud számolni.

Itt jön a történet fordulata, miként ezt Jézus példabeszédei esetében megszokhattuk. A pásztort nem nyugtatja meg, hogy a nyáj többsége megvan, őt nyugtalanítja az egyetlen eltűnt bárány, s azonnal keresésére indul. A példabeszéd helyes értelmezésének kulcsa az, hogy felismerjük ezen cselekvésének indítékát. Mi áll tehát annak hátterében, hogy az elveszett keresésére indul? A válasz egyszerű: bár egyetlen bárány sem az övé, hiszen ő csak szolgálatot végez, mégis ezt a szolgálatot felelősséggel végzi. Ha csak a fizetségért dolgozna, aligha indulna el. Ő keresni indul az egyetlen elveszettet, mert minden bárányra úgy tekint, mintha az övé volna.

Miért küldi el a mindenható Isten saját Fiát a világba, hozzánk kicsiny emberekhez? Miért lesz Isten Fia, Jézus Krisztus emberré? Miért vállalja megváltói küldetését, a szenvedést és a halált? Miért indul az irgalmas Isten az elveszett, a bűnös ember után? A válasz egyszerű: Isten úgy tekint rám, hogy az övé, az ő gyermeke vagyok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Várja a mi lelkünk az Urat, jobban, mint az őrök a hajnalt, mert tudjuk, még egy kis idő, és újra velünk leszel, Üdvözítőnk. Óvj meg minket attól, hogy velünk kelljen perbe szállnod, hogy dicsőséged elé nem a te szolgálatod ruhájában álltunk. Add, hogy mint az Úr szolgálóleánya, szívünkben őrizzük tetszésed keresését. Legyen velünk a te kegyelmed, és jöjj el, Urunk, ne késlekedj!

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál
Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Lk 1,26-38

Elmélkedés

Mi és ki irányítja életünket? Minek van a legnagyobb befolyása életvitelünkre? Kinek a tanácsait, útmutatásait fogadjuk el? Érdemes megfontolnunk ezen adventi kérdéseket. Ha ki vagyok szolgáltatva benső vívódásaimnak, ha erős vagy éppen gyenge emberi akaratom sodrásának engedek, vagy ha érzéseim könnyedén felülkerekednek értelmem döntésein, akkor aligha fogom elérni azt a célt, megvalósítani azt a feladatot, amit Isten szán nekem. Nem térhetek le a lelki növekedés útjáról, mert Isten azt várja tőlem, hogy szüntelenül ezen járjak. Különben életem céltalanná válik, úgy érzem, hogy semmilyen szerepem nincs e világban, nem tartom fontosnak, hogy jót tegyek másokkal, s nem üdvösségem lesz legfőbb célom. Bár tudnék jót tenni a környezetemben élőkkel, de elmulasztom ennek lehetőségét. Egyik oldalról nézve személyes kudarc ez, más szempontból pedig az isteni terv meghiúsulása velem kapcsolatban.

De van más út számomra, amely utat Szűz Mária életpéldája világít meg, akinek szeplőtelen fogantatását ünnepeljük a mai napon. Emberi életének első pillanatától, azaz fogantatásától kezdve átjárta őt az isteni kegyelem, s a döntő pillanatban, amikor az angyal által értesült arról, hogy Isten őt választotta ki arra, hogy a Megváltó anyja legyen, ő teljes emberségével, akaratával és értelmével beleegyezett Isten akaratába, elfogadta azt. Példája segítsen, hogy ki tudjam mondani a feltétel nélküli „igen”-t Isten akaratára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Legszentebb Szűz, aki habozás nélkül átadtad magad a Mindenhatónak, hogy megvalósíthassa a megváltás tervét, önts bizalmat a fiatalok szívébe, hogy mindig legyenek olyan buzgó pásztorok akik a keresztény népet az élet útján vezetik, és olyan megszentelt lelkek, akik a tisztaság, a szegénység és az engedelmesség által tanúskodnak feltámadott Fiad felszabadító jelenlétéről. Ámen.

Szent II. János Pál pápa

Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. Izajás próféta megírta: „Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit.” János ezért a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá Júdea egész vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Megvallották bűneiket, ő pedig megkeresztelte őket a Jordán folyóban. János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül; sáskát és vadmézet evett. Ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!”
Mk 1,1-8

Elmélkedés

Nézz szembe önmagaddal!

Néhány éve az adventi koszorút a templom számára az egyik minisztráns édesanyja ajánlotta fel, aki történetesen virágkötőként dolgozik. A köszönet mellett azt a ráadás ajándékot kapta, hogy az egyik adventi vasárnapon a szentmise kezdetekor ő gyújtotta meg a gyertyákat. Azon a napon a szokásosnál korábban érkezett, hogy ellenőrizze a koszorút. Megigazította a fenyőágakat és a díszítésként szolgáló terméseket, végigsimította a szalagokat, kicsit fordított a koszorún, majd távolabbról, a hívek szemszögéből is megnézte az eredményt. Láthatóan elégedett volt a látvánnyal, de azért visszalépett a koszorúhoz, s kezével sorra megérintette a díszeket. Már nem volt mit igazítani rajtuk, nem is ezért álldogált a koszorú mellett csendben szemlélve azt. Láthatóan elgondolkozott. Talán az idő, az évek múlásán. Talán gyerekkorára gondolt, amely már csak emlék számára. Talán arra gondolt, hogy újra itt az advent, ismét elmúlt egy esztendő, mennyi minden változott ezen idő alatt. Az adventi koszorú viszont nem változott az évek, évtizedek során, nem ment ki a divatból, s a divat sem változtatott rajta semmit. Teljesen hagyományos, egyszerű koszorú fenyőágakból, három lila és egy rózsaszín gyertyával, pontosan olyan, mint gyerekkorában. „Tökéletes” – lépett mellé a kisfia, aki talán már kissé unta, hogy édesanyja ennyit bíbelődik a koszorúval, s aki most nem gondolt arra, hogy sok év múltával is vissza fog emlékezni erre a pillanatra, édesanyjára, a koszorú gyertyáira, gyermekkora adventjeire. Ő most még nem gondolhat a múltra, hisz nincs neki, a jövőre pedig nem gondol, mert még gyerek.

Az adventi időszak szembesít minket az idő múlásával és szembesít önmagunkkal. Környezetünk, a világ változását észrevesszük és tudomásul vesszük, de mintha nem akarnánk tudomást venni arról, hogy közben mi is változunk, ezért szeretnénk az időt megállítani vagy talán meg is fordítani. Az advent szembesít önmagunk múltjával, és a jövőről való gondolkozásra késztet minket.

A múlt és a jövő tengelyében áll Keresztelő János, akiről advent 2. vasárnapján az evangéliumban olvasunk. János egyrészt visszatekint a múltba, másrészt előrenéz a jövőbe. Visszatekint a régi időkre, felidézi a régmúlt idők prófétai jövendöléseit, elgondolkozik Istennek a múltban tett ígéretéről a Messiás jövetelével kapcsolatban. János megtérést hirdet és a bűnbánat keresztségében részesíti a hozzá érkezőket. A bűnbánat mindig önmagunkkal és múltunkkal való szembenézésből fakad. Ugyanakkor a Keresztelő a jövő felé néz és a jövő felé irányítja a figyelmet. A hamarosan érkező Jézusra, a Megváltóra figyel, akiben beteljesednek a múltban tett ígéretek. A Szentlélekkel keresztelő Jézusról beszél, s ezzel ő is egy jövőre vonatkozó ígéretet fogalmaz meg. Isten Lelke ugyanis mindig a jövő felé fordít minket, a ránk váró feladatokra, küldetésre irányítja gondolatainkat.

A mai vasárnapon adventi koszorúnkon meggyújtjuk a második gyertyát. Legyen ez az önmagunkkal való szembenézés gyertyája! Gondolj arra, hogy ma Keresztelő János hozzád szól, neked hozza el Isten üzenetét! Nézz szembe önmagaddal, múltaddal és jövőddel!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te egykor bűnbánatot hirdettél a népnek és megtérést vártál az emberektől. Evangéliumod üzenete arra ösztönöz, hogy szembenézzek önmagammal, bűnös múltammal, életem hibáival. Segíts felismernem mindazt, amin változtatnom kell, s amin a te kegyelmeddel változtathatok. Adj szívembe igaz bűnbánatot! Add nekem a Szentlélekben való újjászületés kegyelmét! Mutasd meg nekem, milyen úton induljak, s mit vársz tőlem a jövőben!

Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette országának örömhírét, meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!” Akkor összehívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Majd elküldte őket, és megparancsolta nekik: „Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!”
Mt 9,35-10,1.6-8

Elmélkedés

Az Isten országa örömhírének hirdetéséről, a betegek gyógyításáról és a tanításról számol be a mai szakasz kezdetén Máté evangélista, mint Jézus olyan cselekedeteiről, amelyek a messiási idők elérkezéséről tanúskodnak. Majd pedig szintén ezekről hallunk, amikor Jézus útnak indítja tizenkét tanítványát, hogy az ő nevében tevékenykedjenek. Ők pedig elindulnak, hogy Mesterük nevében szavukkal és cselekedeteikkel tanúskodjanak arról, hogy új idő kezdődött a történelemben, elkezdődött Isten országának megvalósulása, beköszöntött a kegyelem új ideje, eljött a Megváltó korszaka. Isten Fia, Jézus Krisztus tehát emberek, egyszerű, halandó emberek segítségét, szolgálatát kéri ahhoz, hogy a messiási korszak elérkezésének híre eljusson minél több emberhez.

Ezekben az adventi napokban arra készülünk, hogy újra átéljük a messiási várakozást, megünnepeljük a Megváltó világrajöttét és a végső időkben bekövetkező második jövetelére gondoljunk. Mivel azonban a kegyelem ideje nem csak számomra jött el, hanem korunk minden embere számára, Isten engem is meghív, hogy küldötteként elmondjam másoknak az örömhírt. Ne becsüljem tehát le képességeimet, s ne tartsam magamat alkalmatlannak e küldetésre! Isten meghív, hogy a kegyelem idejének hírvivője legyek. Meghív, hogy örömhírt vigyek a reményvesztett, megváltást váró embereknek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Nagyirgalmú Atyánk, a szent év legyen a kitárulkozás, a dialógus és a találkozás ideje mindazokkal, akik Krisztusban hisznek, és más vallások követőivel: mérhetetlen szeretetedben légy gazdagon irgalmas mindenki iránt.
Dicsérünk téged, Atyánk, mindörökké!

Szent II. János Pál pápa

Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!” Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?” „Hisszük, Uram!” – felelték azok. Akkor megérintette szemüket, és így szólt: „Legyen a hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!” Ám azok elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken.
Mt 9,27-31

Elmélkedés

Jézus gyógyításairól, mint a messiási idők jeléről ezen a héten már szót ejtettünk. Ma szintén egy ilyen csodával, jellel találkozunk az evangéliumban. Két vak ember fordul Jézushoz és segítségét kérik. Nincs abban semmi különös, hogy egy vak látni szeretne, s ennek érdekében olyan személytől kér segítséget, aki másokat már meg tudott szabadítani betegségükből, az viszont már figyelemreméltó, hogy „Dávid fiának” nevezik azt, akitől gyógyulásukat várják (vö. Mt 9,27). E sajátos megszólítás hátterében az a Jézus korában általánosan elterjedt felfogás áll, amely szerint az eljövendő messiás a zsidó történelem egyik legfontosabb uralkodója, Dávid király leszármazottja lesz. A messiásról szóló prófétai jövendölések ugyanis említést tesznek arról, hogy Dávid családjából származik majd a messiás, s e jövendöléseket a vallásos zsidók többsége jól ismerte, minden bizonnyal a történetben szereplő két vak is. A csodát, a látást, szemük gyógyulását tehát Jézustól, a Messiástól várják, legalábbis erre utal a „Dávid fia” kifejezés.

Mindezek fényében könnyebben megértjük Jézus kérését arra vonatkozóan, hogy a meggyógyult vakok ne beszéljenek a velük történtekről. Nem akarta ugyanis erősíteni azt a téves korabeli várakozást, amely szerint inkább király vagy uralkodó, mintsem szenvedő szolga lesz a messiás. Én milyen messiást, megváltót várok?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, tégy engem békéd eszközévé. Hadd vigyem a szeretetet, ahol a gyűlölet uralkodik, a megbocsátást oda, ahol a vétek él. Hogy egyességre hozzam azokat, akik széthúzásban élnek, s az igazságot vigyem oda, ahol a tévely az úr. Hadd vigyem a hitet, hogy szétoszlassam a sötétséget, s az örömöt vigyem oda, ahol szenvedés az élet.

Assisi Szent Ferenc

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.”
Mt 7,21.24-27

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet a homokra és sziklára épült házról szól. A vihar idején a homokra épült ház könnyedén összeomlik, míg a szikla alapra épült kiállja az időjárás viszontagságait. Jézus ezzel a nagyon szemléletes példázattal mutatja be azokat, akik nem váltják tettekre tanítását, illetve azokat, akik tanítása szerint élnek. A példabeszéd mondanivalója, üzenete összecseng az újszövetségi Szentírás egy kevésbé közismert, ritkábban idézett szakaszával, nevezetesen Szent Jakab apostol levelének következő soraival: „ha valaki hallgatja az igét és nem cselekszi, hasonlít ahhoz az emberhez, aki a saját arcát a tükörben szemléli; ha megnézte magát és elment, rögtön elfelejti, hogy milyen volt. Aki azonban gondosan beletekint a szabadság tökéletes törvényébe, és megmarad abban, s annak nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója, az boldog lesz tette által” (Jak 1,23-25). Mindkét részlet azt sugallja, hogy nem elégedhetünk meg az isteni tanítás hallgatásával, hanem azt meg is kell valósítanunk életünkben.

A példabeszéd megszólít minket, tükröt tart elénk. Ez a különleges tükör valójában az önismeret eszköze. Megláthatom benne magamat, mégpedig olyannak, amilyennek Isten lát engem. Ehhez csupán annyit kell tennem, hogy őszintén válaszolok a kérdésre: mire, kire építem életemet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.
Mt 15,29-37

Elmélkedés

A mai evangélium első részében a betegeket gyógyító Jézusról olvasunk. Sokatmondó, ahogyan felmegy a hegyre és leül. Szokásait ismerve arra következtethetünk ebből, hogy tanítani készül a népet. A helyzet azonban változik. Úgy tűnik, hogy az emberek nem elsősorban az isteni tanítás hallgatásának vágyával érkeznek, hanem azért, hogy betegeik számára gyógyulást kérjenek. A mi Urunk ezt felismeri és külön kérés nélkül is meggyógyítja a különféle bajokban szenvedőket.

A mai részlet második felében a csodálatos kenyérszaporításról olvasunk. Vegyük észre a két rész közötti időbeli ugrást! A kenyérszaporítás csodáját ugyanis Jézus azzal vezeti be, hogy azért akar enni adni a népnek, mert „már harmadnapja kitartanak mellette” (Mt 15,32). Mi történt ebben a három napban? Joggal feltételezzük, hogy tanított, illetve tovább folytatta a gyógyításokat. Ezt követően történik meg a csoda: a mindössze hét kenyérből és néhány apró halból Jézus jóllakatja a népet, amelynek száma akár néhány ezer is lehetett.

A két részletesen lejegyzett és a külön nem említett tevékenységek, azaz a gyógyítások és a kenyérszaporítás, illetve a tanítás összekötő kapcsa, hogy mindezek a messiási idők jelei, és éppen ezért olvassuk most, az adventi időben, amikor a Messiás, a Megváltó jövetelére készülünk. Felismerem-e az idők jeleit? Meghallom-e az Úr szavában a bűnbánatra indító figyelmeztetést? Felismerem-e cselekedeteiben az irgalmas Isten jeleit?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Adj, Uram, éber szívet, hogy annak figyelmét semmi kíváncsi gondolat Tőled el ne terelje, adj nemes szívet, hogy azt semmi hitvány érzelem földre ne teperje, adj egyenes szívet, hogy azt semmiféle mellékszándék el ne görbítse, maga felé ne hajlítsa, adj erős szívet, hogy azt semmi viszontagság meg ne törje, adj szabad szívet, hogy azt semmiféle erőszakos érzelem magához ne fűzhesse. Adj, Uram, Istenem, Téged megismerő értelmet, Téged kereső buzgalmat, Téged megtaláló bölcsességet, add, hogy életem Előtted kedves legyen, állhatatosságom téged bízvást várjon, és adj bizodalmat, mely Téged végtére átkarolhasson.

Aquinói Szent Tamás

Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Lk 10,21-24

Elmélkedés

A tegnapi gondolatokat folytatva, adventi szókincsünk felfrissítéséhez ma Jézustól tanulunk új szavakat. Miután a tanítványok visszatérnek útjukról, örömmel beszélnek arról, milyen eredménnyel járt az, hogy Mesterük nevében tanítottak és gyógyítottak. Örömteli és lelkes beszámolójukat hallván Jézus felujjong és imádkozik. Az ő számára ugyan nem volt újdonság magasztalni az Atyát, dicsőíteni őt, hálát adni neki, de a tanítványokra, akik hallották imáját, az újdonság erejével hatottak szavai. Talán még sosem hallottak senkit így beszélni Istenhez. Talán még senki szájából nem hallottak ilyen őszinte örömből fakadó imát. Talán soha nem gondoltak korábban arra, hogy ők is ilyen lelkesedéssel forduljanak Istenhez. Biztosak lehetünk abban, hogy Jézusnak az Atyával való egységéből fakadó imája nagy hatással volt rájuk.

A mindenható Istent áldani, magasztalni, dicsérni és dicsőíteni, továbbá neki hálát adni – ezt tanítja ma nekünk Jézus. Ezekkel az új szavakkal érdemes felfrissítenünk adventi szókincsünket, imaéletünket. Kérjük a Szentlélekben felujjongó Jézust: Urunk, küldd el nekünk Lelkedet, hogy ő szóljon általunk, belőlünk, amikor a mennyei Atyához imádkozunk! A Szentlélek tanítson meg bennünket a bizalomteljes, a szeretetből fakadó, az Isten dicsőségét elismerő és az isteni akaratot mindenkor elfogadni kész imára!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne gyengüljön el. Add, hogy akadályokat nem ismerve keressünk és kutassunk Téged. Add, hogy felismerhessünk Téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat. Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni Neked. Add, hogy tudjunk mindig leborulni Istenséged titka előtt.

Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy pogány százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – elmegy; a másiknak: „Jöjj ide!” – akkor hozzám jön; és szolgámnak: „Tedd ezt!” – és megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.”
Mt 8,5-11

Elmélkedés

Az adventi időszak kezdetén új szavakkal frissítjük szókincsünket. Valójában nem is újak e szavak, kifejezések, fogalmak, hanem talán csak megfeledkeztünk róluk egy ideje. Értelmüket jól ismerjük, s értékük most újra fontossá vált. Várakozás, készület, csend, virrasztás, eljövetel, vágyakozás, újrakezdés. Adventi szavaink jelzik: új idő kezdődött.

Az evangéliumban egy katonatisztről olvasunk, aki szintén felfrissíti szókincsét, mert olyan helyzetbe kerül, hogy szükségét látja új stílusban beszélni. Beosztottjaihoz kemény, határozott, utasító, parancsoló módon szól, most viszont, amikor Jézust szólítja meg, hangja elcsendesedik, alázatosságról árulkodik, bizalomról tanúskodik. Mert kérni csak alázattal, bizalommal érdemes. A százados nem követelőzik, hanem szerényen kér. Azt kéri Jézustól, hogy gyógyítsa meg szolgáját. A mi Urunk szívesen indulna is azonnal, de ekkor a katona újabb tanújelét adja szerénységének, bizalmának, hitének. Kifejezi, hogy méltatlan arra, hogy Jézus a házába jöjjön, otthonába lépjen, ezért azzal is megelégszik, ha néhány szót vagy egy fohászt mond a gyógyulás érdekében. Ezt mondja: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám” (Mt 8,8).

Itt az ideje, hogy Istennel való beszélgetéseimben, imáimban új szavakat, új stílust, új hangot használjak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj el népek várakozása, Úr Jézus, örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel. Nagy szükségünk van tanácsra, segítségre, oltalomra. Ha saját erőnkből akarunk választani jó és rossz között, könnyen tévedésbe esünk, s észrevétlenül a csalárdság áldozatai leszünk. Ha jók szeretnénk lenni hiányzik belőlünk az erő és a bizalom. amikor ellene akarunk szegülni a gonosznak, gyakran gyöngének bizonyulunk és alul maradunk. Jöjj Uram, világosítsd meg vakságunkat, jöjj segítségére a gyarló gyönge embernek. Jöjj el isteni dicsőség fénye! Jöjj el isteni erő és bölcsesség, tedd fényessé éjszakánkat, oltalmazz a veszélyben, tedd látóvá vakságunkat, erősítsd bátorságunkat, vezess kezeddel fogva minket, hogy hűségesen, szent akaratod szerint járjunk földi zarándokutunkon, míg végül fölveszel az örök hazába, amelyet te alapítottál, és magad építettél fel.