Battaplébánia

Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva fakadt. Azután ezt mondta: „Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt. Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid közt laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”
Lk 19,41-44

Elmélkedés

Jézus figyelmeztetése egyrészt Jeruzsálem városának, másrészt annak lakóinak szól: „Bárcsak felismernéd, ami üdvösségedre szolgál!” (Lk 19,42) – olvassuk a mai evangéliumban. A pusztulás megjövendölése inkább a városra vonatkozik, ami aztán be is következett néhány évtizeddel később. Jeruzsálem legfeljebb csak a nevében hirdeti, hogy a béke városa, hiszen úgy tűnik, mind a mai napig a békétlenség uralkodik falai között, s nem szűnnek a vallási különbség okozta viszályok. Ugyanakkor Jézus szavait úgy is értelmezhetjük, hogy az embereket is utolérheti a végzet, ha nem ismerik fel és nem teszik meg mindazt, ami az üdvösségükhöz szükséges.

Jó volna, ha életünk minden cselekedetében, minden döntésében szerepelne az üdvösség szempontja, s csak olyan dolgokat tennénk, ami közelebb segít minket ahhoz, hogy eljussunk az örök üdvösségre. Miközben végezzük munkánkat és teljesítjük kötelességeinket, ez legyen életünk legfőbb irányultsága és szándéka!

Kérjük a Szentlelket, a jó tanács Lelkét, hogy mutassa meg nekünk mindazt, ami üdvösségünkhöz szükséges. Világosítsa meg értelmünket, hogy felismerjük az üdvösség útját és erősítse meg akaratunkat, hogy hűségesen járjunk ezen az úton. Adja meg nekünk, hogy a sok fontosnak tűnő dolog közt felismerjük az egyedül szükségeset! Ha felismerjük, amit üdvösségünk érdekében tennünk kell, Jézusnak nem kell miattunk sírnia.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, igazságos Bíró nagy, letekintesz a mennyből az emberekre, és ismered gondolatainkat. Áldunk téged, Krisztus, mert egyedül te tudod, mi lakik színünkben! Hálásak vagyunk, hogy tudhatjuk, saját kincseidet kínálod nekünk, s nem veszendő aranyat. Hadd teljen meg szívünk országod javaival!

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Lk 6,27-38

Elmélkedés

A mai evangéliumban hallott beszédet Jézus saját tanítványainak mondja, akiket később üldözések és ellenségeskedések fognak érni. Ilyen helyzetekben a természetes emberi viselkedés, ha nem is a visszatámadás, de mindenképpen az önvédelem. Jézus mégsem ezt ajánlja, mert ez is erőszakkal járhat, hanem a teljes erőszakmentességet és az ellenség szeretetét. Az ellenség szeretetét, Jézus nem csak parancsba adja, hanem maga is példát mutat erre. Neki is voltak ellenségei, akik nem fogadták el vagy akik életére törtek és halálra adták. A kereszten mindenkinek megbocsátott, legyőzve ellenségei gyűlöletét. Példáját és az irgalmas Atya példáját követve mi is bocsássunk meg azoknak, akik ellenünk vétenek, hogy számíthassunk bűneink megbocsátására. Ha embertársainkban meglátjuk Krisztust, akkor nem fogjuk őket ellenségnek tekinteni, hanem készek leszünk mindenkivel jót tenni.

Szent Erzsébet irgalmas cselekedeteire figyelünk a mai napon. Szenvedőket, betegeket ápolt, hogy irgalmasságával mutassa ki irántuk való szeretetét. A betegek arcában Krisztus arcát ismerte fel. Erzsébet személyében szintén felfedezhetjük az irgalmas Isten arcát, aki benne olyan embert küldött a segítségre szorulóknak, aki hősiesen gyakorolta az irgalmasság tetteit.

Észreveszem-e a szenvedőket? Meglátom-e arcukon a szenvedő Jézus arcát? Ébred-e bennem szánalom irántuk? Tettekre késztet-e engem is a szenvedések látványa?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Áldunk téged, Atyánk, hogy Fiadban szavakba öntötted a Lélek sóhajtozásait! Áldunk téged, aki egyaránt vagy Atyánk és barátunk! Áldunk téged, akinek az az akarata, hogy tőled kérjünk, és nálad zörgessünk. Áldunk téged, aki hűséges vagy magadhoz és Igédhez. Hűséged biztos menedékünk lehet éjszaka és nappal. Áldunk téged, aki úgy könyörülsz rajtunk, mint édes gyermekeiden!

Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: „Bűnös embernél száll meg.” Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” Jézus kijelentette: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.”
Lk 19,1-10

Elmélkedés

A vak koldus meggyógyításának története után, ma ismét egy olyan emberről olvasunk az evangéliumban, aki rászorul Jézus segítségére. De amíg a vak koldus ezt tudta, Zakeus nem érzi ennek szükségét. Ő egyszerűen csak kíváncsi, aki látni akarja Jézust. A vámosok vezetője nem gondolja, hogy neki bármire is szüksége lenne az Úrtól, s nem sejti, hogy milyen változást fog eredményezni életében a Jézussal való találkozás. Az evangélium nem számol be ugyanis Zakeus hitéről, s nem szól arról sem, hogy meg akarna térni, vagy a koldushoz hasonlóan hangosan kérné Jézus segítségét. Nem azzal a szándékkal keresi Jézus közelségét, hogy ettől majd megváltozik az élete, de valamit mégis keres. Miközben az emberek gúnyosan nevetnek rajta és ujjal mutogatnak rá, ő csak ül csöndben a fán, s szemeivel vagy talán a szívével is a közeledő Jézust keresi. És Jézus vele is csodát tesz. Nem a szemét, hanem az eddig érzéketlen és a mások előtt bezárt szívét nyitja meg. Az emberek lenézik őt, de Jézus meglátja benne az egyetlen elveszett bárányt, akit meg kell mentenie.

Előfordulhat, hogy nem is érezzük azt, hogy rászorulunk Jézus támogatására. Engedjük, hogy Jézus belépjen életünkbe és ne zárjuk ki annak lehetőségét, hogy megváltoztassa azt! Keressük közelségét, legyen bennünk a vágy, hogy lássuk őt! Fogadjuk örömmel, amikor hozzánk közeledik és megszólít bennünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, mindenség királya, előtted a kételkedő hitre jut. Áldalak téged a keresztségért, melyben eltörölhetetlen pecsétként színünkre szoríthatunk. Uralkodjál szívünkben is szívesen, ne kelljen kételyünkkel hadakoznod. Áldott legyél, Szentháromság, aki megszenteled népedet a hit a szentségek és a parancsolatok ajándékával.

Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy vak koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra, megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus jön errefelé. Erre kiáltozni kezdett: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus ekkor megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak könyörgött: „Uram, hogy lássak!” Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited meggyógyított téged.” Azonnal visszanyerte látását. Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta Istent.
Lk 18,35-43

Elmélkedés

Városokban sokszor látni koldusokat, akik forgalmas helyeken az emberek jóindulatára számítva kéregetnek. A legtöbbjük beletörődik élethelyzetébe, s évek múlva is ugyanezt teszi, el sem tudja képzelni, hogy másképpen is élhetne. Az evangéliumban szereplő embert a vaksága kényszerítette a koldulásra. Pontosan tudja, hogy nem a koldussors, hanem a vakság az ő igazi problémája. Ez a bölcsessége indítja őt arra, hogy a legnagyobb bajára, a vakságára kérjen gyógyírt Jézustól.

Néha azt érezhetjük, hogy „vak koldusként” élünk, bezárva a magunk világába, csukott szemekkel, fülekkel, szívvel. De mi az igazi problémánk? – tesszük fel a kérdést. A bölcs tudja, hogy életében a legnagyobb kényszerítő erő a bűn, amely önmaga felé fordítja az embert, s amely lelki szemei elől eltakarja a megbocsátó Istent. Jézus, aki meg tud szabadítani minket a bűntől, időnként betér a mi utcánkba is. Ismerjük fel, halljuk meg közeledését, és kérjük tőle bűneink eltörlését és a lelki újjászületést!

A jerikói vak meglátta Jézusban a Messiást. Ez annak volt köszönhető, hogy hittel tekintett rá. A nép sokszor a csodatevőt látta benne, aki képes megszüntetni a betegségeket, máskor pedig tanítónak látták, aki fenséges szavakkal szólt az igazságról. A farizeusok és az írástudók ellenfelet láttak benne, saját tanítványai pedig a követendő példaképet. Én kit látok Jézus személyében?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, élet Ura, add meg, hogy ezt egyre világosabban tudjuk, és életünk minden szakaszát ajándékként értékeljük, mert telve van további ígéretekkel.

Szent II. János Pál pápa

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott, így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!”
Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Mt 25,14-30

Elmélkedés

Új helyzet

A talentumokról szóló evangéliumi szakasz magyarázatát kezdjük a gyerekkorunkban megtanult lecke felmondásával: Jézus példabeszéde azt tanítja, hogy Isten minden embernek adott talentumokat, jó képességeket. Ahogyan a gazda elvárja, hogy szolgái jól használják, kamatoztassák a rájuk bízott talentumokat, ugyanúgy Isten is elvárja minden embertől, hogy használjuk és fejlesszük azokat a jó tulajdonságokat, szellemi képességeket vagy testi adottságokat, amelyekkel megáldott minket. Azt is elvárja tőlünk, hogy ne csak önző módon a magunk javára használjuk őket, hanem állítsuk azokat embertársaink szolgálatába. A talentumokkal helyesen gazdálkodó, azokat bőséggel kamatoztató szolgák azokat az embereket jelképezik, akik szem előtt tartva az isteni számonkérést, felelősséggel használják emberi képességeiket. Az egyetlen kapott talentumot elásó szolga pedig azokat jelképezi, akik félnek Istentől, s e félelem miatt képtelenek képességeik kibontakoztatására, és végül meg is kapják büntetésüket felelőtlenségükért.

E hagyományos értelmezést és mondanivalót messzemenőkig tiszteletben tartva próbáljunk meg valami újat megfogalmazni a példabeszéd kapcsán. Ne világmegmentő vagy éppen a világot felforgató újdonságokra gondoljunk, hanem olyan területre, ami eddig talán elkerülte figyelmünket. Boldog XXIII. János pápa mondta egyik beszédében: „A múlt soha nem tér vissza, az új helyzetek új felkészülést igényelnek.” Hasonló gondolatokat már sokan megfogalmaztak, mi most mondjuk így: Új talentumokat kellene felfedezni magunkban. Korunk problémáira, napjaink válságára, amely mindenkit egyaránt érint, szüntelenül keressük a megoldásokat. Talán nem szükséges e helyen részletesen felsorolni a társadalmi, gazdasági gondokat, a családok úttévesztéseit, a fiatalok lázadását, a reményvesztettség és csalódottság okait. Mindezek az Egyház számára is kihívást jelentenek. A problémák leküzdésére megoldásokat kell találnunk, az embereknek segítséget kell nyújtanunk. A történelem azt bizonyítja, hogy a válságok idején Isten mindig küldött a világba olyan személyeket, akik sajátos felismeréseikkel, képességeikkel, karizmájukkal, tudásukkal, tenni akarásukkal, egyszóval sajátos talentumaikkal meghozták a megoldást, megmutatták a kiutat. Isten éppen a mai időkben ne adna talentumokat, hogy legyőzzük a gondokat? Éppen napjainkban tagadná meg tőlünk a Szentlelket, akinek segítségével felismerhetjük, mit kell tennünk? Az új kihívások azt kívánják tőlünk, hogy fedezzük fel magunkban az új talentumokat.

A pápaválasztások előtt nagy a találgatás: a bátrabbak neveket is emlegetnek, a szerényebbek csak a leendő pápa tulajdonságairól beszélnek. Milyen legyen az új pápa? Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie, hogy a helyes irányba vezesse az Egyházat a következő években? Legyen talán kiváló teológus, aki hitünk tanítását tárja fel a világ számára? Vagy legyen jó politikus, diplomata, aki az Egyház tekintélyét növelni tudja? Legyen kiváló lelkipásztor, aki megtalálja a közvetlen kapcsolatot az emberekkel, hívőkkel és nem hívőkkel egyaránt? Legyen szent és buzgó ember, aki keveset mutatkozik a televízióban, de odahaza annál többet imádkozik az emberekért? Nem érdemes találgatnunk! Bízzuk nyugodtan a választ a Szentlélekre, aki majd a megfelelő talentumokkal rendelkező személy megválasztását sugallja. A pápa majd megteszi Istentől kapott feladatát. Vajon egyszerű emberként, keresztényként mi is teljesítjük feladatunkat? Lehet, hogy csak egy talentumot kaptunk, de azt ne ássuk el!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te megbízol bennünk és arra kérsz minket, hogy talentumainkat helyesen használjuk fel. Segíts, hogy felelősségünk tudatában minden talentumunkkal, képességünkkel és adottságunkkal a te dicsőségedet szolgájuk, és segítsük mások és magunk örök üdvösségét! Te nem kívánsz lehetetlent tőlünk, csupán azt, hogy munkatársaid legyünk, fedezzük fel magunkban talentumainkat és akaratod szerint éljünk azokkal. Adj nekünk bölcsességet, önzetlenséget és szelídséget, hogy a teremtett világot jobbá tegyük!

Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.” A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: „Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.”
Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”
Lk 18,1-8

Elmélkedés

Az imádkozó ember abban a reményben terjeszti kéréseit Isten elé, hogy azok meghallgatásra találnak. Sok olyan kéréssel fordulunk hozzá, amely meghaladja emberi erőnket. Ha valóban teljesül kérésünk, öröm tölt el minket, s a továbbiakban talán még lelkesebben imádkozunk. Néha viszont nem teljesül semmi abból, amit imáinkban megfogalmazunk, s emiatt csalódottak leszünk, elfog minket a kétely, hogy vajon valóban törődik-e Isten a mi gondjainkkal. Sokan ilyenkor abba is hagyják az imádkozást. Jézus arra bátorít minket, hogy legyünk kitartóak az imában és ne hagyjuk abba. Ha valamiért kitartóan fohászkodunk, Isten meg fogja hallgatni, ha az lelkünk javát szolgálja.

Életünk akkor éri el a legmagasabb fokát, ha Istennel való élet. Lehet más módon is élni, sokan megpróbálják, de csak ideig-óráig sikerülhet. Ha belátjuk, hogy Istennel lesz boldog és teljes az életünk, akkor nem kívánunk magunknak más életformát. Az Istennel való élet egyik nyilvánvaló eleme, hogy rendszeresen, naponta beszélgetünk vele, azaz imádkozunk.

Az imádság az élő Isten és az élő hitű ember beszélgetése, lelki találkozása. Ő szólít meg, ő mondja el, hogy szeret és gondoskodik rólam, ő tanítja meg, hogy miként tudom elérni őt, mint végső célomat. Erre adok én választ, amikor Istent dicsőítem, neki adok hálát, s tőle kérek mindent, ami az életemhez és az örök élethez szükséges.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszöntelek téged, Istennek szent igéje, Istennek szent rendelése, Fényes világ, Ki a fényes világot megfényesítetted, Édes áldott Napom, Adj szerencsés mai napot, Boldog munkálatot, értelmes eszet, okosságot, És minden jóra menendőséget.

Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik, és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre. Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” A tanítványok megkérdezték: „Hol lesz ez, Uram?” Azt felelte: „Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok.”
Lk 17,26-37

Elmélkedés

Az apostoli időkben, amikor Lukács megírja evangéliumát, a keresztények között általánosan elterjedt vélemény volt, hogy Jézus eljövetele hamarosan bekövetkezik. Az idő múltával és az eljövetel késlekedésével a felkészülés elsődlegessége mellett megjelent a hűséges várakozás fontossága is. Az üldözések idején már komoly gondot okozott annak megválaszolása, hogy miért késlekedik az Úr tanítványainak megmentésével? A kérdés hátterében az állhatott, hogy másként képzelték el Isten országának megvalósulását. Aki Jézus tanítványaként állandóan Isten országában él, az felkészült Jézus érkezésére. Isten országának jelenléte bizonyosság. És biztos az is, hogy Jézus újra el fog jönni.

A mai evangélium azt mutatja be, hogy a keresztény embernek hogyan kell várnia Krisztus második eljövetelét és mi mindenre számíthat a várakozás ideje alatt. A várakozás egyik jellemzője a hűség, amely éberré tesz, s amely nem engedi, hogy megfeledkezzünk az Úr érkezéséről. A mindennapok teendői közepette mindig készen kell állnunk, mert nem mindenkit emel majd fel ez az érkezés. De szembe kell néznünk a szenvedések próbatételeivel is, amelyek szintén a Krisztus melletti hűséget és állhatatosságot kívánják tőlünk. Sokan megpróbálják hitegetni magukat és halogatják a megtérést, mondván: késik az Úr eljövetele, talán már nem is kell tovább várnunk, mert nem is fog bekövetkezni. Az éber keresztény tudja, hogy – bár az időpont ismeretlen – a jövetelt biztosra vehetjük.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.

A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: „Nézd itt van, vagy amott!” Isten országa köztetek van.” Azután tanítványaihoz fordult: „Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: „Nézzétek, itt van, vagy amott!” Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.”
Lk 17,20-25

Elmélkedés

A látványtervezők feladata az, hogy a filmeket, színházi előadásokat vagy éppen televíziós műsorokat minél látványosabban, élményszerűbben tálalják a közönség felé. Külön szakemberek foglalkoznak azzal, hogy mi ragadja meg leginkább az emberek figyelmét. A gondosan megtervezett látvánnyal irányítani lehet az emberek gondolkodását.

Jézus is irányítani szeretné gondolatainkat önmaga és a mennyei Atya felé, de ez mégsem látványos dolgokkal történik. Elsősorban nem a szemünkön keresztül akarja felkelteni érdeklődésünket és figyelmünket, hanem a szívünkhöz szól üzenete. Ha megszívlelem tanítását, bennem is elkezdődik megvalósulni Isten országa, természetesen nem feltűnően, hanem egészen csendesen.

Egy egyszerű kérdést tesznek fel a farizeusok Jézusnak: mikor jön el az Isten országa? Ő azonban nem válaszol a kérdésre, pontosabban nem erre a kérdésre válaszol. Jézus ugyanis nem az Isten országa eljövetelének idejéről kezd beszélni, hanem annak mikéntjéről. Sőt azt állítja, hogy az Isten országa már eljött, már jelen van, már most megtapasztalható. Az Isten országa megvalósulását elsősorban nem külső jelekből lehet észrevenni, hiszen az ország az emberekben valósul meg. Ha tudni akarjuk, hogy mikor jön el az ország, akkor önmagunkba kell tekintenünk. Vajon bennem már megvalósult, megvalósul folyamatosan? Megtörténik-e bennem a belső megújulás?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy a mai napon teremtő és boldogító erővel tudjak azok sorába állni, akik jót tesznek, akik munkájukat és kötelességüket teljesítik, akik az emberekkel úgy érintkeznek és úgy bánnak, mint a Te gyermekeiddel! Tartozzam én is azok közé, akik jót tesznek, akik irgalmasak és megértők! Szavaim ne sötétítsék el a napot, ne mondjak rosszat, és ne sebezzek meg senkit! Ne mondjak valótlant, és ne vezessek félre másokat! Dicsérjelek szüntelen Téged, és emeljem föl, bátorítsam azokat, akiknek lelkére a sötétség éjjele száll!

Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”
Lk 17,11-19

Elmélkedés

Jézus szavai szerint a meggyógyított egyetlen leprás azért tért vissza, hogy „hálát adjon Istennek.” A leírás szerint ez a hála szól egyrészt Jézusnak, az Isten Fiának, s ezáltal a leprás kifejezi Jézus istenségében való hitét. Másrészt szól a mennyei Atyának, aki Jézus személyén keresztül tesz csodákat az emberekkel. A meggyógyult helyesen ismeri fel, hogy nem embernek köszönheti gyógyulását, hanem az irgalmas Isten gyógyította meg őt.

A hálátlan kilenc sorsa ismeretlen marad, s ahogy maga Jézus sem, úgy mi sem kapunk választ arra, hogy miért nem tértek vissza köszönetet mondani gyógyítójuknak. A történet mindenképpen azt a figyelmeztetést is magában hordozza, hogy vegyük észre, amikor Isten segít nekünk, s ne maradjunk hálátlanok.

A gyermekek ösztönösen, egészen természetes módon mutatják ki köszönetüket és hálájukat. Ehhez nem kell nagy dolgot kapniuk, hiszen a kicsinek is éppúgy tudnak örülni és hálásak érte. Idővel aztán a hála érzése lassan megkopik az emberekben vagy csak egyszerűen elmarad a hála kimutatása. Sokszor egészen természetesnek tartjuk, hogy kapunk valamit, s nem is gondolunk arra, hogy kifejezzük köszönetünket. A másik embert biztosan bántja hálátlanságunk, ahogyan minket is. Jézus is megtapasztalta mind a hálát, mind a hálátlanságot. Legyünk figyelmesek és mutassuk ki hálánkat Isten és az emberek felé egyaránt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Istenem, mikor találom meg végre nyugalmamat? Nagyon vágyódik lelkem tehozzád! De erős leszek, s türelmesen várom azt az órát, melyen isteni Megváltóm az örök üdvösségre hív. Addig csak az lesz a gondom, hogy neki tetszően éljek, s szent akaratát teljesítsem. Mindenben Isten akarata legyen meg, hiszen az övéi vagyunk az időben és az örökkévalóságban. Ámen.

Chantal Szent Franciska

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.
Lk 17,7-10

Elmélkedés

A szó legszorosabb értelmében azt nevezzük szolgálatnak, amikor a szolga, tehát egy alárendelt személy, ura rendelkezésére áll bizonyos feladatok elvégzésében. Ha ez nem megfelelő ellenszolgáltatás fejében történik, hanem valaki kihasználja a másikat, akkor ez megalázó, emberhez méltatlan szolgaság.

Tágabb értelemben más emberek javára vagy érdekében végzett munkát nevezünk szolgálatnak, amelynél már nincs a személyek között semmiféle különbség. Ebben az esetben nem megalázó a szolgálat, hanem nagylelkű, nemes lelkű cselekedet a szolgáló személy részéről. A szolgálat általában anyagi ellenszolgáltatás nélkül, szívességből történik, és az Istennek végzett szolgálat is éppen így válik igazán értékessé. Az Isten szolgája címet nem emberek adják elismerésként valakinek, hanem maga Isten tünteti ki ezzel mindazokat, akik engedelmeskednek neki.

Isten szolgálatában mindig Jézus a példaképünk, aki üdvösségünk szolgája lett. A szolgálat értékéről megfeledkező, s helyette inkább az uralkodásra törekvő ember számára maga Jézus ad példát. Ő a mennyei Atya engedelmes szolgájának bizonyult, amikor küldetését teljesítve feláldozta magát a kereszten. Ugyanakkor az embereket, megváltásunkat is szolgálta önfeláldozásával.

Isten szolgálatában áll-e az életem? Krisztusnak szolgálok-e minden segítségre szorulóban? Tudom-e önzetlenül szolgálni embertársaimat?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Anyánk, ki ismered az Egyház és a világ szenvedéseit és reményeit, állj gyermekeid mellett az élet mindennapos próbatételeiben, és segíts, hogy közös erőfeszítéseink hatására a sötétség ne borítsa el a világosságot.

Szent II. János Pál pápa