Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!”
Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.”
Lk 17,1-6

Elmélkedés

A megbocsátás és a hit témája szerepel a mai evangéliumban. Jézus arra bíztatja tanítványait, hogy ne méricskéljék a megbocsátást. Még akkor is legyenek készek megbocsátani, ha valaki naponta többször megsérti őket. Emberileg könnyen azt gondolnánk, hogy ilyen esetekben komolytalan a bocsánatkérés, s talán nem is kell megbocsátanunk. Ezzel mintegy korlátok közé zárnánk a bocsánatot. A megbocsátásnak semmi nem szabhat határt, mert ennek példája maga az isteni irgalmasság. Isten senki előtt nem zárja be szívét, hanem mindenki felé könyörülettel fordul. A bocsánat által Isten mindig új lehetőséget ad a bűnbánónak. Tegyünk mi is így!

A másik téma a hit. Jézus szavait hallani és cselekedeteit szemlélni sok embernek megadatik, nekünk is. Halljuk örömhírét, tanítását, mely meghív minket az Isten országába, az evangéliumok pedig bepillantást engednek az Úr csodáinak világába. Ezután eljutunk oda, hogy feltesszük magunknak a kérdést, ki az a Jézus, aki ilyen hatalommal és erővel tanít? Ki ő valójában? Mert a szó és a csoda csak felébreszti bennünk ezt a kérdést, de önmagukban nem adnak feleletet. Választ csak akkor kaphatunk, ha hittel hallgatjuk a szót, s a hit szemével nézzük a csodákat. Itt érkezünk el oda, hogy az apostolok kérésével együtt tör fel szívünkből a vágy, hogy Jézus növelje bennünk a hitet. Növelje bennünk a hitet, amely segít meglátni benne az Isten Fiát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Atyánk, te elküldted egyszülött Fiadat, hogy általa kiengesztelj mindent, te jössz segítségünkre! Élő Isten Fia, aki osztoztál emberségünkben, és életedet adtad a világ megváltásáért, te jössz segítségünkre! Szentlélek, alászálltál Krisztusra és kiárasztod az Atya szeretetét minden emberre, te jössz segítségünkre! Krisztus add, hogy megtestesülésed és születésed miatt szeressük az emberi életet, te jössz segítségünkre! Add, hogy hűséged miatt mi is hűségesek maradjunk elkötelezettségünkben, te jössz segítségünkre!

Abban az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
Jn 2,13-22

Elmélkedés

Isten házában

A mai napon a Lateráni Szent János-bazilika felszentelését ünnepeljük. A bazilika Róma városában található, a mindenkori szentatyának, mint Róma püspökének a székesegyháza, valamint „a város és a földkerekség minden templomának anyja és feje.”

Az ünnep evangéliuma a jeruzsálemi templom megtisztításának, a kereskedők kiűzésének történetét beszéli el, nem elhallgatva Jézus felindultságát. Felfokozott helyzetekben, amikor megnyilvánul emberi természetünk hevessége vagy eltölt minket valamiféle indulat és buzgóság, gyakran elszóljuk magunkat. Itt nem a káromkodásokra vagy más trágár beszédre gondolok, mert sosem veszíthetjük el annyira önuralmunkat, hogy ne tudnánk odafigyelni beszédünkre. Az elszólás esetében egyszerűen csak arra gondolok, hogy felindultságunkban olyan dolgokat is elmondunk, amit más, nyugodtabb helyzetben nem árulnánk el.

Hasonló történhetett Jézussal is. Miután nagyon megindultan és meglehetősen hevesen kiűzi a kereskedőket az Isten házából, a mi Urunk elszólja magát a csodajelet követelő nép előtt és – bár burkoltan, de mégis felismerhetően – feltámadásáról beszél. Amikor az evangéliumi beszámolók szerint megjövendöli szenvedését és halálát, általában feltámadására is tesz utalást, most azonban nem egy ilyen jövendölésről van szó. Jézus elszólja magát, elárul valamit eljövendő sorsáról, de az emberek nem értik meg beszédét. Jézus teste lesz az a „templom,” amely a halál nagypénteki rombolása után három nap múlva újjáépül húsvét hajnalán a feltámadásban.

Jézus, a mennyei Atya Fiaként jogosan tartotta a jeruzsálemi templomot saját otthonának. A kereskedők egyrészt azért háborodtak fel, mert kiűzte őket megszokott és jó jövedelmet biztosító helyükről, másrészt azon is megbotránkoztak, hogy Jézus Isten Fiának tartja magát, hiszen nyíltan a saját Atyja tulajdonaként beszél arról a templomról, amely hitük szerint az egyetlen Isten lakóhelye. A mennyei Atya gyermekeiként mi is jogosan tekintjük saját plébániánk templomát, az Isten házát a mi otthonunknak. E házba Jézus egyrészt vendégségbe hív minket, hogy saját testét nyújtsa nekünk lelki ételként, másrészt azt is szeretné, ha igazi otthonra lelnénk Isten házában, akinek gyermekei vagyunk.

Jézus rejtélyes kijelentést tesz, amikor ezt mondja: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” (Jn 2,19). Szavait nem értik, mint ahogy cselekedetét sem. A kijelentés értelme rejtve marad egy ideig mind tanítványai, mind ellenfelei számára. De mindkét csoport jól megjegyzi azt, s maguk között talán többször meg is vitathatták annak értelmét. Jézus ellenfeleinek akkor jut eszébe a mondás, amikor vádolják őt és arra készülnek, hogy halálra ítéljék (vö. Mt 26,61). A kereszt alatt gúnyos hangnemben szintén felemlegetik mondását az arra járók (vö. Mt 27,40). Az ő számukra tehát még ekkor, azaz a keresztre feszítéskor sem válik világossá e szavak értelme.

Jézus tanítványainak viszont néhány nappal később, a feltámadást követően eszébe jut az egykor tett állítás, s megértik, hogy saját feltámadását jövendölte meg előre Mesterük. A feltámadás hitünk számos titkát világítja meg. A feltámadt Krisztus hirdeti, hogy Isten jelen van a világban. Jelen van mindenütt, ahol ott van a Feltámadott.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben, jelen vagy templomainkban. Minden templom az igaz Isten imádására és tiszteletére szolgáló hely, jelenléted helye, a hívő közösség helye, a veled való találkozás helye, az irgalom helye. Jelenléted, közelséged miatt templomainkban mindannyian otthon érezhetjük magunkat. A templom számunkra egy kis földi mennyország. Segíts minket, hogy a mennyei Atya földi házából az ő örök házába, a mennybe jussunk!

Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: „Mondom nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket?
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták őt. De Jézus kijelentette: „Ti igazaknak mutatjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri szíveteket. Ami ugyanis az emberek szemében nagy, Isten előtt semmiség.”
Lk 16,9-15

Elmélkedés

Jézus arról beszél a mai evangéliumban, hogy senki sem szolgálhat két úrnak. Vallási értelemben ez azt jelenti, hogy aki Isten szolgálatában áll, annak nem szabad szívét senki másnak odaadnia. A gonosz lélek újra és újra a maga szolgálatába akarja állítani az embereket. A kísértésnek engedve sokan eladják lelküket egy kis anyagi haszonért, egy jobb állásért vagy valamilyen más előnyért.

Természetes emberi viselkedésnek tartjuk azt, hogy nem szeretünk hibáinkról beszélni, hanem inkább a jobbik arcunkat mutatjuk mindenki felé. Ez a viselkedés azonban gyakran átlépi az alakoskodás, a megjátszás és a színészkedés határát. Először mások előtt igyekszünk tökéletes és hibátlan embernek feltüntetni magunkat, aztán már mi magunk is elhisszük, hogy kiváló emberek vagyunk. Jézus tekintete azonban rögtön leveszi rólunk álarcainkat, s kiderül, hogy milyenek vagyunk valójában. Jól ismeri szívünket, ismeri gondolatainkat és szándékainkat. Őt nem lehet úgy megtéveszteni, mint az embereket. Őszinte és igaz élettel válhatunk Isten előtt naggyá.

Az Istennek való szolgálat teljes odaadást kíván tőlünk. Őt hiába próbálnánk megtéveszteni azzal, hogy csak félig szolgálunk neki. A lelkiekben való kettős játék lelki tudathasadáshoz vezet, s a végén mindent, még üdvösségünket is elveszíthetjük. Merjük Istenre bízni egész életünket! Szolgáljunk neki teljes szívvel!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add nekem, Uram, kegyelmedet, hogy mindig velem legyen, velem dolgozzék, s kitartson velem mindvégig! Add, hogy mindig azt kívánjam és akarjam, ami neked leginkább helyesnek és kedvesnek tetszik! A te akaratod az enyém legyen, az én akaratom mindig kövesse a tiédet, s a lehető legjobban értsen vele egyet.

Canisius Szent Péter

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki – és írj nyolcvanat. Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, avilág fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.”
Lk 16,1-8

Elmélkedés

A hűtlen intézőről szóló példabeszédet könnyen félreérthetjük. Jézus ugyanis nem a csalást helyesli. A történet háttereként mindenképpen érdemes tudnunk, hogy bár a zsidó törvények tiltották az uzsorakamatot, az mégis virágzott. Az adósok emiatt a kölcsönkapott dolgok sokszorosát fizették vissza. Az intéző valóban megkárosította gazdáját, amikor jót tett az adósokkal. Cselekedete csökkentette a gazda uzsorakamatból származó nyereségét. Az intéző saját jövőjéről és megélhetéséről akar gondoskodni, ezért barátokat szerez magának, akik később segíthetik őt szívességéért.

A példázat egyrészt azt tanítja, hogy személyes és ránk bízott javainkkal okosan kell gazdálkodnunk. A becsületesen végzett munka a társadalom egyik alapja.

De még többet tanít nekünk a tény, hogy az intéző azonnal reagált és cselekedett, amikor megtudta, hogy veszélyhelyzetbe került, mert el fogják bocsátani állásából. A dicséret annak a magatartásnak szólhat, amely egy adott cél érdekében rögtön cselekszik. Nekünk is így kellene reagálnunk Jézus szavára! Az elkötelezett keresztények késlekedés nélkül tegyék meg mindazt, amit Jézus és az Egyház kér tőlük.

Vajon felismerem-e, hogy mit kell tennem üdvösségem érdekében, s megteszem-e mindazt kellő időben, ami szükséges ahhoz, hogy az örök életre jussak?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, ne engedd, hogy azt higgyem, a jóság, a barátságos magatartás csak afféle kis erény! Ellenkezőleg, igen nagy erény, mivel önuralmat, önzetlenséget, az igazság buzgó keresését, a testvéri szeretet ragyogó kifejezését jelenti: kegyelmeddel, ó, Jézus, az emberi és az isteni tökéletesség találkozik bennem.

Szent XXIII. János pápa

Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.”
Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.” Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.
Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.” Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”
Lk 15,1-10

Elmélkedés

Emberi szemmel felelőtlennek tűnik, ha egy pásztor otthagyja a nyájat, hogy egyetlen elveszett bárányt megkeressen. De csak a kívülálló számára! Könnyen azt mondhatnánk, hogy ne menjen sehová, ne veszélyeztesse a többi állatot, hiszen miközben ő keresi az egyet, távollétében farkasok támadhatnak a nyájra. A jó pásztor számára azonban minden rábízott bárány fontos. Határozott szándéka, hogy egyetlen bárány se vesszen el.

Ennyire végtelen Isten irgalma, aki mindenkit üdvözíteni akar és mindenkinek megbocsát. Az irgalom Istene elindul, hogy megkeresse az elveszetteket, keressen bennünket, akik a bűneink tövisbokrában vergődünk, vagy elgurult pénzként heverünk vétkeink porában. Isten elindul, hogy megtaláljon minket, tékozló gyermekeit és visszavezessen házába.

Milyen mélységeket fedezünk fel az irgalomban? Aki irgalmas, annak nyitott a szíve a másik ember nyomorúsága iránt. Szíve és lelke mélyéig átérzi a másik baját, de nem csupán az együttérzés vagy a szánalom érzéséről van itt szó, hanem a segítés szándékáról is. Az irgalmas személy tenni szeretne valamit a másikért, ki akarja őt emelni rossz sorából, meg akarja őt menteni. Az irgalmas ember nem képes a tétlenségre, azonnal indul és segít.

Megvan-e bennem a belső érzékenység, hogy észrevegyem a másik ember baját? Követem-e a sugallatot, amellyel Isten arra indít, hogy segítsek a bajbajutottakon? Kész vagyok-e mindenkinek megbocsátani?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram! Vezess engem a halálból az életre, a hazugságból az igazságra. Vezess engem a kétségbeesésből a reménységre, a félelemből a bizalomra. Vezess engem a gyűlöletből a szeretetre, a háborúból a békére. Engedd, hogy béke töltse be szíveinket, a mi világunkat és az egész világmindenséget!

Boldog Kalkuttai Teréz

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Lk 12,35-40

Elmélkedés

Az evangéliumi példázatban szereplő szolgákat Jézus boldognak nevezi. Egyrészt az Úrra való várakozás tölti el őket boldogsággal, amely várakozás számukra bizonyára több mint egyszerű kötelességteljesítés. Másodszor azért lehetnek boldogok az éber szolgák, mert feladatukat teljesítették, s most jutalomra számíthatnak az Úrtól. Harmadszor pedig azért boldogok, mert maga az Úr szolgál nekik.

Az Úr Jézussal való találkozás már előre boldogsággal tölt el minket, akik annak tudatában élünk, hogy ez bármikor bekövetkezhet. Tudjuk, hogy égi jutalomra csak akkor számíthatunk, ha tiszta lélekkel várjuk a találkozás napját.

A ma ünnepelt Szent Imrét fiatalon érte a halál. Az Úrral való találkozás korán érte őt, mégsem mondhatjuk, hogy váratlanul vagy felkészületlenül. Apjának, Szent István királynak voltak határozott elképzelései fia jövőjéről, ezért is írta meg számára Intelmeit, amelyek segítik majd őt az uralkodói teendőkben. Szent Imre hercegnek is lehettek tervei, hogyan fogja majd apja munkáját, szolgálatát folytatni. Az apai és fiúi terveket azonban felülírta Isten terve. Ennek köszönhetően úgy tekinthetünk Szent Imrére, mint a magyar ifjúság védőszentjére. Tanulják meg tőle a fiatalok, hogy életükben keressék azt a hivatást, amit Isten szán nekik és fogadják el mindenben Isten szándékait.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyánk, Fiadat, Jézust elküldted közénk, hogy örömhírt hozzon mindenkinek. Az ő számára senki sem idegen. Betegségeinkből, gyöngeségeinkből, bűneinkből ma is kiálthatunk hozzá: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Kérünk, erősítsd bennünk a hitet, hogy gyógyulást lelkünknek egyedül tőle nyerhetünk. Kérünk, ne engedd, hogy szívünk megkeményedjék. Add, hogy készek legyünk mindig őszinte köszönetet mondani Neki, aki nem taszít el magától soha senkit, s aki azért jött közénk, hogy mindannyiunknak élete legyen.

Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma ideje, elküldte szolgáját, és ezt üzente a meghívottaknak: „Jöjjetek! Minden készen van.” De azok sorra mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente: „Földet vettem. El kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!” A másik azt mondta: „Öt iga ökröt vettem, ki kell próbálnom. Kérlek, ments ki engem!” Egy további így szólt: „Most nősültem, nem mehetek.” A szolga hazatért, jelentette mindezt urának. A házigazda haragra lobbant. Meghagyta szolgájának: „Menj ki azonnal a város tereire és utcáira, és vezesd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat!” A szolga jelentette: „Uram, parancsodat teljesítettem, de még mindig van hely.” Az úr akkor megparancsolta a szolgának: Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts be mindenkit, hogy megteljék a házam! Mondom nektek: Senki sem ízleli meg lakomámat azok közül, akik hivatalosak voltak.”
Lk 14,15-24

Elmélkedés

Jézus továbbra is a lakodalom témájánál marad. A mai példabeszéd szerint sokan kifogásokat keresnek, hogy ne kelljen részt venniük az ünnepségen. Egyesek egészen nevetséges dolgokat találnak ki, hogy távolmaradásukat igazolják. Valójában azonban nincs mentségük, hiszen a legnagyobb jóból zárják ki magukat. A vendéglátó végül a méltatlannak bizonyuló személyek helyett a társadalom kitaszítottait, a szegényeket és a betegeket hívja meg. E példabeszéd az üdvösségre vonatkozik. Isten mindannyiunkat meghív az ő örök országába. Felelőtlenség volna részünkről visszautasítani ezt a szeretetteljes hívást, hiszen tudjuk, hogy mit veszíthetünk: az örök üdvösségünket tennénk kockára. A földi javakért felcserélni az örökké tartó tökéletes boldogságot olyan rossz döntés volna, amelyet talán sosem tudnánk megváltoztatni. Szabad akarattal dönthetünk örök sorsunkról.

Napjainkban sokan vannak, akik visszautasítják Isten meghívását az üdvösségre. Talán mert nem ismerik fel a nagyszerű lehetőséget. Vagy nem ismerik a meghívó személyét és szándékait. Esetleg nem tudják, hogy milyen alkalomra szól a meghívás. Vagy nem érzik, hogy most nem lehet büntetlenül és következmények nélkül kifogásokat keresni.

Boldog vagyok, ha felismerem a meghívásban rejlő lehetőséget, elfogadom a hívást és helyet kapok Isten örök országában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentséges Atyánk, Teremtőnk, Megváltónk, vigasztalónk és Üdvözítőnk. Mindennapi kenyerünket, a te Fiadat, a mi Urunk Jézus Krisztust add meg nekünk ma, annak a szeretetnek emlékezetére, megértésére és tiszteletére, mellyel irántunk viseltetett, és azokéra, amiket érettünk mondott, tett és szenvedett.

Assisi Szent Ferenc

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Étkezés közben a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Lk 14,12-14

Elmélkedés

Mit adhatunk Isten jóságáért cserébe? Tudjuk-e viszonozni a szeretetet, amellyel Jézus a kereszten megváltott minket? Mit tudunk viszonzásként adni Istennek mindazért a kegyelemért, amellyel segít minket az üdvösség felé? S amikor eljutunk az örök boldogságra, ugyan mivel fejezhetjük ki hálánkat Istennek? Ha őszinték akarunk lenni, akkor belátjuk, hogy mindig adósai maradunk Istennek, aki mindenkor többet ad nekünk, mint amit megérdemlünk.

Jézus azt kéri tőlünk a mai evangéliumban, hogy utánozzuk Istennek ezt a nagyobb szeretetét emberi kapcsolatainkban. Embertársainkkal ne azért tegyünk jót, hogy majd egyszer ők is segítsenek minket, azaz viszonozzák jóságunkat, hanem legyünk önzetlenek. A szeretetnek egy új távlata nyílik meg előttünk, amely nem emberektől vár jutalmat, hanem Istentől. A viszonzást nem váróknak, az önzetlenül adakozóknak ezt mondja a mi Urunk: „Boldog leszel, mert nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat” (Lk 14,14).

Az isteni jutalmazásba vetett remény nem ábrándozás az ember számára, nem olyan ígéret, amely nem fog teljesülni. Azért reméljük a jutalmazást, mert Isten nem hálátlan. Az emberek könnyen elfelejtik a jócselekedeteket, megfeledkeznek jótevőjükről. Isten viszont nem. Ő nem marad hálátlan és a legkisebb jócselekedetekért is számíthatunk a mennyei jutalomra, ha azt tiszta szívből tettük.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenhol szükség van a békére! Te, aki az igaz béke Fejedelme vagy, segíts, hogy megértsük, hogy az egyetlen út az építéshez a rossztól való elborzadás és elfordulás és a békének mindenkori bátor követése. Jószándékú emberek a föld minden nemzetéből, jöjjetek bizalommal az Üdvözítő jászolához! „Mulandó jót el nem ragad, ki nem múló jót osztogat”, Siessetek, hogy találkozhassatok azzal, aki azért jön, hogy megtanítsa nekünk az igazság, a béke és a szeretet útját!

Szent II. János Pál pápa

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak:
„Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.”
Jn 5,24-29

Elmélkedés

Ellenség vagy testvér?

Háborús filmek gyakran visszatérő jelenete, amikor a megsebesült katona segítségért kiált: „Szanitéc! Szanitéc!” Így hívja az orvost, az egészségügyis katonát. A szanitéc a nem szűnő golyózáporban hamarosan megérkezik, és elkezdi ellátni a sérültet. Fájdalomcsillapítót ad neki, próbálja elállítani a vérzést, bekötözni a sebet, és gondoskodik arról, hogy mihamarabb kivigyék bajtársát a tűzvonalból és komolyabb orvosi ellátást kapjon. Néha hiábavaló az igyekezete, a sebesült a kezei között meghal. A katonák mind tudják, hogy az ellenség a harcvonal túloldalán van. A szanitéc szerint az ellenség ezen az oldalon van, számára a halál az ellenség.

A kórházba megyek egy idős atyához látogatóba. Az emeletre felérve a pultnál megkérdezem a nővért, melyik kórteremben találom őt. Alighogy megmondja, a jelzőrendszer hirtelen villogni, sípolni kezd, és a nővér azonnal elrohan az egyik beteghez, akinek talán leállt a szíve. Rohanását látva a folyósón üldögélő betegek, hozzátartozók amúgy sem nyugodt tekintete fokozódó ijedtséget, félelmet tükröz. Bemegyek az atya szobájába. Csendesen szundikál, nem akarom felébreszteni. Közben a folyosó megélénkül. Orvosok, nővérek sietnek a másik szobába, és egy kisebb gépet is hoznak. Lám, nem kell ahhoz háború, hogy a halált ellenségnek tekintsék. A zajra az atya felébred, beszélgetni kezdünk. Miközben a szomszéd szobában küzdenek valakinek az életéért, az idős atya az életéről mesél. Majd imádkozunk, megáldozik. Csendesen mondja: „Nyugodtan várom a halál-testvért.”

E történetek talán egy kis gondolkozásra késztetnek minket. Hogyan tekintünk a halálra? Mint ellenségre? Vagy mint testvérre? Mint az élet végére? Vagy mint egy új élet kezdetére? Azoknak a súlyos betegeknek, akiknél a halál bekövetkezte hamarosan várható, szokták mondani: „Próbálkozz megbarátkozni a halál gondolatával.” A halállal, mint ellenséggel, aligha lehet megbarátkozni, de ha hívő emberként testvérként tekintünk rá, sikerül. Mert a hívő ember másként tekint a halálra, mint a nem hívő. Hisz a feltámadásban, hisz az örök életben. Hiszi, hogy a halállal csak a földi élete ér véget, de azonnal elkezdődik számára egy új, soha véget nem érő élet.

A mai evangéliumban Jézus a következőket mondja: „Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak” (Jn 5,28-29). E szavak vigasztalást jelentenek a hívőknek, de félelemmel töltik el a nem hívőket, hiszen arról tanúskodnak, hogy földi életünk cselekedetei határozzák meg azt, hogy a feltámadás után mi lesz az örök sorsunk. Akik a földön Istennel éltek, az örök életben is a közelében lesznek, részük lesz a tökéletes boldogságban. Akik viszont életükben elfordultak Istentől az örök kárhozatban is nélküle lesznek.

Segítsen bennünket a halál-testvérrel való megbarátkozásban, hogy az Atya ölelésében otthonra, örök hazára, örök szeretetre találunk. Ajánljuk egész életünket Istennek, hogy halálunk pillanatában őszintén tudjuk Krisztushoz hasonlóan mondani: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Hisszük, hogy a halál után minden ember fel fog támadni. Jó vagy rossz cselekedeteink alapján az üdvösséget vagy a kárhozatot nyerjük el. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy félünk a kárhozattól. Ébreszd fel bennünk az üdvösség vágyát és mutasd meg, hogy mit kell tennünk érte! Hisszük, hogy az üdvösség beteljesedésekor megszűnik a betegség, a szenvedés és a halál, megszabadulunk minden rossztól. Krisztus győzelme ez, amelyben mi is részesülünk. Urunk, vezess minket az üdvösségre!

Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!”
Mt 5,1-12a

Elmélkedés

A szentek világa

„A szenteknek megvan a saját országa, van saját ragyogásuk, vannak diadalaik, van dicsőségük. Nincs szükségük sem földi, sem lelki hírnévre. A hírnév semmit sem adhat számukra és elvenni sem tud tőlük semmit, nem tudnak mit kezdeni vele. Isten és az angyalok látják őket, nem földi emberek, nem kíváncsi lelkek. Isten elegendő az ő számukra” – írja Blaise Pascal a Gondolatokban. Sok igazság van a francia természettudós és vallásfilozófus szavaiban. Mielőtt azonban a szenteket egészen a földtől elrugaszkodott embereknek gondolnánk, tegyük hozzá, hogy hús-vér emberek voltak ők is, akik megküzdöttek emberi gyarlóságaikkal, átélték a lelki sötétséget, s nem egyszer hitbeli kételyeik is támadtak. Ha olvasgatjuk a szentek életét, szinte kivétel nélkül mindegyiknél találkozunk a lélek sötét óráival.

Nem azzal a szándékkal állítom egymás mellé ma, mindenszentek ünnepén e két oldalt, hogy a nekik kijáró dicsőség fényétől megfosszam és az emberi gyarlóság mocsarába süllyesszem a szenteket, hanem azt szeretném érzékeltetni, hogy mennyire hősies cselekedet volt részükről legyőzni emberségükből fakadó hibáikat és minden erejükkel engedelmeskedni Istennek. Az elmúlt évszázadokban többször úgy mutatták be a szenteket, mintha nem is emberek lettek volna, hanem már földi életükben is angyalokként viselkedtek. Ha ez így lett volna, akkor nem tudnánk követni őket, nem lehetnének számunkra példaképek. Fel kell ismernünk, hogy Isten kegyelme valóban különös módon működött bennük, de ez nem azt jelenti, hogy bűnös emberi természetüket felülírta, megsemmisítette volna a kegyelem, hanem azt, hogy együttműködtek a kegyelemmel. A túlzott miszticizmus és a túlzott racionalizmus egyaránt helytelen szemüveg, amely eltorzítja a szentek valódi személyiségét. A szentekben van bizonyos titokzatosság, természetfeletti erő, emberfeletti hősiesség, mégse száműzhetjük emberségüket. De ne is rángassuk le őket az értelemre hivatkozva a magunk szintjére, hanem tekintsük őket Isten küldötteinek s életüket jelnek.

Milyen jó volna újra felfedezni a szentek világát. Milyen jó volna megvizsgálni életútjukat, amely a földi létből a mennyei dicsőségbe vezetett. Milyen jó volna életpéldájukból erőt merítve elindulni az életszentség útján. A szenteket nem valamiféle emberi kiválóság jellemzi, hanem abban az értelemben rendkívüliek, hogy Isten emeli ki őket az emberek sorából. Isten bízza meg őket egy sajátos feladattal és ők felismerve koruk kihívását, problémáját, amit a társadalom nem tud kezelni, egész életüket a felismert hivatásuknak szentelik. Kivételes jellemek ők, akiket Isten kiválasztott egy sajátos feladatra. A szent vallásos ember, és éppen vallásosságában emelkedik ki a többiek közül. A profán világban a rendkívüli képességekkel megáldott és a többiek közül egy bizonyos területen messze kiemelkedő személyeket zseniknek nevezzük. A szentek a vallásosságban zsenik. Zsenik, akik sokszor megelőzik korukat, meglátnak olyan dolgokat, amit mások észre sem vesznek, s találnak olyan megoldásokat, amire korábban senki sem gondolt. A szentek zsenik, Isten megszállottjai, a szeretet elkötelezettjei, a hit bajnokai. Mi talán elcsodálkozunk azon, hogy milyen utakat javasolnak számunkra a boldogság eléréséhez. A szentek viszont zseniális módon felismerték, hogy ez a boldogság egyetlen útja. Ragadjon minket magával az ő nagyszerű példájuk, hogy az ég felé törekedjünk, ne álljunk meg a lelki tökéletesedés útján, amíg el nem jutunk Istenhez, aki az örök boldogságot ígéri és adja nekünk.

A beszéd, a szóbeli tanítás minden korban kevés volt, s ez különösen igaz a mai időkben. Az Isten által küldött szentek cselekedetei és szenvedései azonban mindenkor lelkesítő erőként hatottak a hívőkre és meggyőző tanúságtétel volt még a nem hívők számára is. Vegyük észre napjaink szentjeit! És törekedjünk az életszentségre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Gyújtsd fel szívünkben a szeretet tüzét, hogy szereteted által szentté legyünk! Add nekünk az irántad való szeretetet és az emberek felé forduló önfeláldozó szeretetet! Megdicsőült szentjeid csodálatos élete adjon erőt, hogy felismerjük hivatásunkat és magunk is jellé, szereteted, jóságod jelévé váljunk a világban! A szentek és boldogok életpéldája újítson meg minket a vallásosságban, hitünk gyakorlásában és az evangélium megélésében! Segíts minket, Istenünk, hogy úrrá tudjunk lenni emberi gyengeségeinken, legyőzzük bűneinket és szentek legyünk!