Battaplébánia

Abban az időben Jézus így tanított: Vigyázzatok és virrasszatok! Nem tudjátok, mikor jön el az idő. Az idegenbe induló ember is, amikor otthagyja házát, szolgáira bízza mindenét, és mindegyiknek kijelöli a maga feladatát; a kapuőrnek megparancsolja, hogy virrasszon.
Legyetek hát éberek! Mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, vagy éjfélkor; kakasszóra, vagy reggel. Ne találjon alva benneteket, ha váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Virrasszatok!
Mk 13,33-37

Elmélkedés

Egy angyal megérint

A karácsonyi ünnepre készülvén – mert bizony ideje már most elkezdenünk a készületet – Rembrand József álma című festményét szemlélem. A jelenet a betlehemi istállóban játszódik Jézus világrajötte utáni órákban. A kép középpontjában Mária pihen a szalmán, karjai között kendőjébe takarva a kis Jézus. Mária alszik, álmában karolja át a Megváltót, aki alig látszik. A háta mögött imára kulcsolt kézzel József pihen, ő is alszik. A festmény harmadik alakja, akiből a fény árad, egy angyal, az Isten küldötte, aki mutatóujjával megérinti József vállát. Éppen azt készül elmondani Józsefnek, hogy még azon éjjel menekülnie kell Egyiptomba, mert Heródes halálra keresi az újszülött gyermeket. A kép által rögzített pillanat folytatásaként József kinyitja szemét, felkel és pakolni kezdi kevéske holmijukat. Mozdulataiban nincs sietség. A figyelmeztetést időben kapta. Miután kivezette a felmálházott szamarat az ajtó elé, visszalép az istállóba, még egyszer körbenéz a szegényes helyen, majd Máriához hajol, csendesen ébreszti, hogy a gyermek fel ne ébredjen, aztán indulnak messzi országba, menekülnek.

Advent első vasárnapján azzal a szándékkal is felidézhetném e jelenetet, hogy már most, az adventi készület kezdetén gondoljunk arra, hogy hová kell elindulnunk és megérkeznünk, kivel találkozhatunk és milyen öröm vár majd minket karácsony ünnepén. Emellett gondoljunk most arra, hogy egy angyal, akit Isten küld, hozzánk lép, megérint minket, üzenetet hoz. Egy angyal fel akar ébreszteni, útnak szeretne indítani minket. Ne villámcsapásszerű ébresztésre gondoljunk, hanem csak egy gyengéd érintésre. Nem kell kapkodnunk, nem kell sietnünk, minket most nem üldöznek, nem kell menekülnünk. Van még időnk, a figyelmeztetést időben kaptuk. Ébredjünk, itt az ideje a készülődésnek, induljunk!
Az evangéliumban éjszakai virrasztásról, éberségről, készületről, várakozásról olvasunk. Arról, hogy egy ember idegenbe indul, elhagyja otthonát, mindenét a szolgákra bízza, a kapuőrnek pedig megparancsolja, hogy virrasszon, éberen várja visszatértét (vö. Mk 13,34). Az advent jegyében helyénvaló éberen virrasztó kapuőrnek tekintenünk magunkat, de mégis vegyük inkább a bátorságot, hogy a ház tulajdonosai vagyunk, akik éppen útnak indulunk. A korábbi években már vigyáztunk eleget a házunkra, vagyonunkra, életünkre, most ideje kilépnünk a magunk világából. Ideje elindulnunk egy szegényesnek tűnő hely felé, amely megújulást, megváltást, újjászületést tartogat számunkra. Vásárlások és rohangálások nélkül el tudom képzelni az adventet. A sötétben gyengén világító fény nélkül már nehezen. Csend nélkül, hallgatás nélkül, álom nélkül, üzenet nélkül, érintés nélkül, indulás nélkül, találkozás nélkül már biztosan nem. Miként a betlehemi Gyermek nélkül is elképzelhetetlen a karácsony.

Az adventi koszorún a négy közül egy gyertyát gyújtunk meg a mai vasárnapon. Legyen ez az első az indulás gyertyája! Gondolj arra, hogy egy angyal megérintett! Kelj fel és indulj!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Megváltónk! Küldötted érintésére, a te üzenetedre elindulunk adventi utunkon. Elindulunk az úton, amely Betlehem felé vezet. Szívünkben él az elhatározás, hogy jótettekkel siessünk feléd. Segíts minket, hogy ne maradjon csupán elhatározás ez a szándékunk, hanem valóban elinduljunk. Köszönjük, hogy nekünk adod az adventi készület idejét. Adj nekünk erőt, hogy haladjunk a lelki felkészülés útján és találkozhassunk veled, az Isten Fiával. Adj bátorságot az induláshoz!

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
Lk 21,34-36

Elmélkedés

A mai nappal véget ér az egyházi liturgikus év és a mai evangéliummal befejeződik Jézus végső időkről mondott beszéde. Krisztus király vasárnapjától mostanáig Jézusnak az utolsó időkben történő eljöveteléről elmélkedtünk.

Életünk végén Isten fogja megítélni emberi cselekedeteinket. Mire számíthatunk, amikor Isten elé kell majd állnunk? Irgalmasságra és igazságosságra. Bár emberi gondolkodásunkban sokszor nehéz összeegyeztetni ezt a kettőt, Istenben mégis mindkettő jelen van, s nem kerülnek ellentmondásba egymással. Isten kész irgalmasan megbocsátani minden embernek, aki bűnbánattal tekint rá, ugyanakkor az is igaz, hogy a bűnös élettel szakítani nem akarók büntetésre számíthatnak. Felelősek vagyunk cselekedeteinkért. A keresztény bölcsesség azt jelenti, hogy az isteni ítéletet szemünk előtt tartjuk egész életünkben és döntéseinket annak megfelelően hozzuk, hogy eljussunk Istenhez az örök életre.

Holnaptól elkezdődik az advent, amely amellett, hogy szintén emlékeztet Krisztus második érkezésére, egyúttal visszaemlékeztet bennünket Krisztus első eljövetelére, Isten Fiának az idők teljességében történt megtestesülésére, Jézus születésére.

Törekedjünk elnyerni Istentől a legfőbb jót, az üdvösséget!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szűz Mária, anyja minden meghívott férfinak és nőnek, engedd, hogy a híveknek meglegyen az erejük ahhoz, hogy nyíltan feleljenek az isteni szólításra, legyenek vidám tanúi az Isten és a felebarát iránti szeretetnek.

Szent II. János Pál pápa

Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak: „Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már hajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor látjátok, hogy mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.”
Lk 21,29-33

Elmélkedés

„Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak” (Lk 21,33) – mondja Jézus az evangéliumban. Nem csupán arra vonatkozhat ez a kijelentés, hogy a világ elmúlása után is igazság marad az ő tanítása, hanem arra is, hogy ebben a világban minden kor embere számára érvényes és időszerű a krisztusi tanítás. Jézus tanításának hallgatására és megtartására azért van szükségünk, mert ezek az örök élet igéi számunkra. Aki megszívleli mindazt, amit Jézus mond, és annak megvalósítására törekszik, az örök élet és a mennyei Atya felé vezető úton jár. Vannak olyan emberek, akik nem hallgatják szívesen Jézust, és letérnek erről az útról. A tanítás elfogadása vagy elutasítása, illetve annak megvalósítása vagy elvetése döntő fontosságú számunkra az üdvösség elnyerése szempontjából.

Amikor a csodálatos kenyérszaporítást követően Jézus az örök élet kenyeréről beszél Kafarnaumban, a beszéd után sokan elhagyják, nem követik őt többé. Ekkor megkérdezi tanítványait, hogy ők is el akarják-e hagyni? Péter apostol a következőket válaszolja: „Hová mennénk, Uram? Az örök élet igéi tenálad vannak” (Jn 6,68).

Mit tanít nekünk Péter vallomása? Szükségünk van arra, hogy naponta táplálkozzunk az örök élet kenyerével és az örök élet tanításával. A szentmisén lehetőleg minden alkalommal járuljunk szentáldozáshoz, és olvassuk rendszeresen az evangéliumot! Hová jutnánk nélkülük?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

A fény csak belőled árad, ó, Jézus, nem belőlünk. Te ragyogsz rajtunk keresztül mások felé. Hadd dicsőítsünk Téged, ahogyan neked a legkedvesebb, fényedet árasztva azokra, akik köröttünk élnek. Hadd hirdessünk Téged szavak nélkül, életünk példájával, annak megragadó erejével, amit Érted cselekszünk, szívünk Irántad érzett teljes szeretetének minden jelével.

Boldog Kalkuttai Teréz

Jézus így jövendölt Jeruzsálem pusztulásáról és a saját második eljöveteléről: Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadsereg veszi körül, tudjátok meg, hogy elérkezett a pusztulása! Akkor, akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe; akik a városban meneküljenek el; és akik vidéken vannak, vissza ne térjenek! A bosszúállás napjai ezek, hogy beteljesedjék mindaz, amit az Írás mond. Jaj, a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy gyötrelem lesz a földön, és az ítélet haragja sújtja ezt a népet. Lesznek, akiket kardélre hánynak. Sokakat fogságba hurcolnak pogány népek közé. Jeruzsálemet pogányok tiporják, amíg idejük be nem telik. Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.
Lk 21,20-28

Elmélkedés

Jézusnak az utolsó ítéletről mondott szavai kettős hatást váltanak ki bennünk. Az embert egyrészt félelem fogja el azokat a rettenetes dolgokat hallva, amelyek be fognak következni, másrészt öröm tölti el amiatt, hogy eljön az Emberfia. Vajon melyik érzés erősebb? Vajon képes-e a közelgő üdvösség reménye legyőzni félelmeinket? Aki hűséggel kitart Jézus mellett, nyugodt lelkiismerettel várhatja az Úr eljövetelét. Érkezése, bár valóban félelmetes jelek kíséretében fog bekövetkezni, mégis nagy örömet hoz mindazok életébe, akik várják megváltásuk napját. Ne engedjünk a félelem kísértésének!

Az evangéliumi leírás szerint Krisztus második eljövetele igencsak látványos lesz. Látni lehet majd városok pusztulását. Látni lehet különös jeleket az égitesteken. Látni lehet majd mindent, ami a világgal és az emberekkel történik. S végül látni lehet a dicsőséggel és hatalommal érkező Jézust. Semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy mindezt azok is látni fogják, akik most nem akarnak látni, s szemüket elhomályosítja a bűnös élet vagy elkápráztatja a világ varázsa. A tisztánlátás ideje lesz ez mindannyiunk számára, amikor saját földi életünket is látni fogjuk, visszatekinthetünk rá. A bűnösök számára ezzel véget is ér a látnivalók sora, ennél többet nem láthatnak. Az igazak viszont megláthatják az Istent és vele élhetnek az örökkévalóságban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró megpróbáltatásokra: „Kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s közületek némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.”
Lk 21,12-19

Elmélkedés

Krisztus tanítványai nem csak a végső időkben fognak ellenállást érezni és üldöztetést tapasztalni a világ részéről, hanem mindezek végigkísérik az Egyház életét évszázadokon keresztül. Szinte nem is volt a történelem folyamán olyan korszak, amikor egyesek ne az Egyház követőiben látták volna legnagyobb ellenségüket. Hiába gondolták, hogy fenyegetéssel, megfélemlítéssel eredményt fognak elérni. Mindezek és a vértanúságot is hősiesen vállalók inkább erősítették az Egyházat. A keresztény ember ugyanis tudja, hogy üdvösségének feltétele az, hogy hűségesen kitartson hitében, Jézus mellett. Legalábbis azok mindenképpen tudják, akik nem felszínesen gyakorolják vallásukat, hanem meggyőződésből.

Arról olvasunk a mai evangéliumban, hogy a tanítványokra váró próbatételekre és üldözésekre készíti fel övéit Jézus. Azt szeretné, ha nem érne senkit váratlanul ezek bekövetkezte, s mindenki saját lelke üdvösségének érdekében türelmesen viselné ezeket, megőrizvén hitét. A keresztényüldözések korából jól ismert, hogy a testi élet megmentéséért a fenyegetések hatására voltak, akik megtagadták hitüket. Mások viszont nem testi életüket, hanem lelkük örök életét tartották fontosnak, s ezért kitartottak a hitben. A cél tehát világos: örök életünk érdekében érdemes mindent elviselnünk. Ha állhatatosan kitartunk Jézus mellett, akkor ő teljesíti legfőbb reményünket, az üdvösséget.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram Jézus Krisztus, esengek: olvasszon föl magába Szerelmed lángoló, édes mézzel-folyó nagy hatalma! Hogy szerelmed szerelmébe haljak bele; mert szerető szereteted értem kínhalált szenvedett.

Assisi Szent Ferenc

Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!” És: „Elérkezett az idő!” Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”
Lk 21,5-11

Elmélkedés

Ismét a végső időkről olvasunk az evangéliumban. Jézus egyértelművé teszi, hogy nem a bekövetkezés időpontja a lényeges, hanem, hogy tanítványai kitartsanak mellette. Lesznek, akik éppen Jézusra hivatkozva akarják félrevezetni az embereket. Bölcsesség és tisztánlátás kell ahhoz, hogy megkülönböztessük a krisztusi igazságot az emberek hamisságától, amely látszat- vagy féligazságokba öltözködve jelenik meg. A könnyű ígéretek sok ember fülének jobban tetszenek, mert nem kívánják meg az isteni értékrendhez való ragaszkodást. Krisztus tanítványának egyedül az Urat szabad követnie, s nem szabad félelembe burkolóznia, ha az említett jeleket látja.

Ezt mondja Jézus: Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!” Az evangéliumokban különös jelentősége van Jézus „én vagyok” kezdetű kijelentéseinek, mert ezek a mondások az ő istenségébe engednek bepillantást számunkra. Amikor a végső időkben olyanok lépnek majd fel, akik azt fogják mondani, hogy „én vagyok,” akkor ezek az emberek az igaz Isten helyébe akarnak lépni. Az ember számára az lesz a valóban nehéz, hogy felismerje az igaz Istent és megkülönböztesse őt a hamis istenektől. Ezért figyelmeztet minket a mi Urunk: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket!” (Lk 21,8).

Kit ismerek el Istenemnek? Kinek engedem, hogy vezessen az élet útján az örök élet felé? Kinek szolgálok az üdvösség reményében?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, tégy ellentmondás nélkül engedelmessé, a szív kisszerűsége nélkül lelki szegénnyé, foltok nélkül tisztává, zúgolódás nélkül türelmessé, színlelés nélkül alázatossá, szertelenségre való hajlam nélkül vidámmá, kislelkűség nélkül szomorúvá, fennhéjázás nélkül komollyá, könnyelműség nélkül vonzóvá, hamisság nélkül igaz lelkűvé!

Aquinói Szent Tamás

Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.”
Lk 21,1-4

Elmélkedés

Az egyházi év utolsó napjaiban, amikor a liturgia a végső időkre irányítja figyelmünket, a mai evangéliumban arról a szegény özvegyről olvasunk, aki mindenét odaadta a templom javára. S bár ez csupán két fillér volt, Jézus mégis többre értékelte, mint más nagyobb adományokat. Ellentmondásosnak tűnik Jézus véleménye. Ítélete mögött az lehet, hogy észrevette az özvegy igazi nagylelkűségét, amely képes mindent odaadni Istennek.

Mindezek alapján úgy tekinthetünk az özvegyre, mint aki az igazi nagylelkűségre ad példát. Tudta, hogy egyedül Istentől várhat segítséget, de nem emberi számításról van itt szó, ami oly sokszor jelen van, amikor valamilyen jó reményében látszólag nagylelkűen adakozunk. Az özvegy Istenre bízza magát, életét, tehát inkább bizalom jellemzi magatartását, mintsem számítás. Istent nem lehet elkápráztatni olyan dolgokkal, amelyeknek általában az emberek örülnek. Ha önmagunkat nem adjuk neki nagylelkűen és visszavonhatatlanul, akkor semmit sem adtunk.

Érdekes kérdés lehet, hogy ki tud nagylelkű lenni? Különösen a nehéz helyzetekben. Úgy tűnik, hogy aki mindent a maga érdemének tekint, aki azt gondolja, hogy saját erejéből szerezte azt, amit birtokol, nem képes erre. Aki viszont a vagyonra, az értékekre és az anyagi javakra úgy tekint, mint Istentől kapott ajándékra, az könnyen le tud róla mondani mások vagy Isten javára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj el, Uram, várok rád. Szívemben szereteted tüze ég, lelkem epedve várja a Szent Arcod látását. Kérem ezután is túlcsorduló kegyelmedet, amely ébren tartja lelkemet eljöveteled napjáig. Add, hogy egyre jobban szeresselek.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, s nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem; s ti nem látogattatok meg engem!” Erre ők is megkérdezik: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre? Ő pedig ezt feleli majd nekik: Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek! Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31-46

Elmélkedés

Talál-e hitet?

Nyugat-Európa egyes országaiban vagy Amerikában a hívők számának csökkenése miatt az utóbbi időkben több helyen bezárták a templomokat. Sem szentmisét, sem más szertartást nem tartanak bennük, a hívek egy másik, közeli templomba járnak istentiszteletre. A püspökségnek vagy a helyi egyházközségnek komoly fejtörést okoz, miként hasznosítsák az épületeket a jövőben. Van, ahol múzeumot vagy kiállítótermet alakítottak ki, másutt orgonakoncerteket, hangversenyeket tartanak. A hollandiai Utrecht városában egy könyvesbolt lett a templomból. Az építészeket dicséri, hogy úgy tervezték meg a három emelet magas galériát, a lépcsőket és a könyvespolcokat, hogy tiszteletben tartották az épület templom-jellegét. A XIV. századi épület szerkezetét nem bántották, még az orgonát is meghagyták, hanem úgy helyeztek el minden könyvesbolthoz tartozó építészeti elemet, hogy azokat bármikor könnyen el lehet távolítani anélkül, hogy kárt tennének az épületben. Szóval, meghagyták annak lehetőségét, hogy újra templom legyen egyszer majd e helyen.

Napjainkban valóban sokan elfordulnak Istentől, az Egyháztól, a hittől, a vallástól, de talán nem kellene mindent felégetniük, lerombolniuk maguk mögött. Talán érdemes volna meghagyni a lehetőséget, hogy visszatérjenek a hívők közösségébe. Talán érdemes volna nyitva hagyniuk egy kaput, amelyen Isten visszatérhet életükbe.

Mert abban biztosak lehetünk, hogy az Úr eljön, újra eljön a világba. Valószínűleg nem a mi hátralévő életünk néhány évében, évtizedében fog ez bekövetkezni, de biztosan meg fog egyszer történni. És abban is biztosak lehetünk, hogy halálunk után Isten elé kell állnunk. A számonkérés viszonylag egyszerű lesz. Ezt írja le a mai evangélium. Isten azt fogja megkérdezni tőlünk, hogy mire használtuk földi életünket? Csak magunknak gyűjtögettük az anyagi javakat vagy valami hasznosabbat is tettünk? Csak magunkkal törődtünk vagy megnyitottuk-e szívünket embertársaink felé? Isten nem fogja szóról szóra elmondatni velünk a Szentháromságról szóló hittételeket. Nem kéri majd tőlünk, hogy pontosan idézzünk részleteket a Bibliából. Azt kérdezi majd, hogy felismertük-e Krisztust a szegényekben és rászorulókban és segítséget nyújtottunk-e? Adtunk-e enni az éhezőknek? Adtunk-e inni a szomjazóknak? Meglátogattuk-e, ápoltuk-e, gondoztuk-e a betegeket? Felöltöztettük-e a ruhátlanokat, a nincsteleneket? Irgalmasok voltunk-e az emberekhez? Kifejeztük-e, megmutattuk-e irántuk jócselekedetekkel a szeretetünket?

Jézus egy alkalommal ezt mondta: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,1-8). Az Úr végső időkben várható jövetelére gondolva, mi is ezt kérdezzük. Talál-e hitet, talál-e hívő embereket a földön? Vagy csak könyvesboltokat, olvasó embereket talál? Vagy koncerttermeket, ahol a művészi szépség mögött senki nem veszi észre a lelki kincset? Vagy múzeumokat, ahol az egykori vallásos élet tárgyi emlékeit őrzik? Talál-e hitet a földön? Az igazságot kereső embereket, életük magasztosabb célját kereső embereket biztosan fog találni. Mert az igazság keresését senki nem ölheti ki az ember szívéből. A vágyat, hogy kicsinyességünkön és önzésünkön felülemelkedve egy nemesebb célért éljünk, senki nem veheti el tőlünk. Törekedjünk arra, hogy hitünkben erősödjünk, és munkálkodjunk azon, hogy a következő nemzedékeknek átadjuk a hit kincsét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a mindenség királya! Hittel várjuk eljöveteledet és a veled való találkozást. A hitről való tanúságtétel minden korban bátorságot kíván a keresztényektől, tőlünk. Bátorságot, hogy az üldözések idején, az elutasításokat megtapasztalva vagy az emberek közönyét látva is folytatódjon az evangélium hirdetése és a hit terjesztése. Annak tudatában élünk, hogy a te megbízásodból, a te munkatársadként adjuk tovább a hitet. Nevelj minket az alázatra, hogy ne önmagunkat, hanem téged és a te örömhíredet hirdessük!

Abban az időben: Odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.”
Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Erre néhány írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Nem is mertek többé tőle semmit sem kérdezni.
Lk 20,27-40

Elmélkedés

A szadduceusok vallási csoportjához tartozók arra hivatkozva nem fogadták el a feltámadás tanát, hogy arról nincs szó a mózesi könyvekben. Saját álláspontjuk igazolására kitalálnak egy történetet egy asszonyról és az őt feleségül vevő hét testvérről. Minden bizonnyal csak a fantázia szülte a történetet, mert nehezen képzelhető el, hogy a valóságban egyszer is előfordult volna.

Jézus felel a vitát kezdeményezőknek, és válaszában Istent az élők Istenének nevezi. A Szentírás tanítása szerint Isten ad életet minden teremtményének, így az embernek is. De a földi életnél is nagyobbat akar adni az embernek: az örök életet a feltámadás által. Ha életünket neki ajánljuk fel, akkor halálunk után is vele fogunk élni. Sok ember azért tartja értelmetlennek az életet, mert úgy véli, hogy a halállal minden véget ér. Minden megszűnik, semmivé válik, amiért egész életében fáradozott. Ezzel ellentétben a feltámadásba vetett hit és az örök élet reménye értelmessé teszi az életet és értelmet ad a halálnak is, hiszen halálunk után Istennel találkozhatunk és vele élhetünk örökké.

Válaszában Jézus arra is rámutat, hogy a házasság evilági kapcsolat a férfi s a nő között, de a túlvilágon, a feltámadást követően nem lesz rá szükség. Nem tudjuk biztosan, hogy kapcsolatban leszünk-e azokkal, akiket ismertünk, szerettünk a földön, de abban biztosak lehetünk, hogy semmi nem fog hiányozni boldogságunkhoz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Krisztus Anyja, aki a Szentlélek fölkenése által a pap Messiásnak embertestet adtál, hogy üdvözítse a szegényeket és megtört szívűeket; őrizd meg szívedben és az Egyházban a papokat, Megváltónak Anyja!

Szent II. János Pál pápa

Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: „Írva van: Az én házam az imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.” Ott tanított azután mindennap a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta (tanítását).
Lk 19,45-48

Elmélkedés

Az evangéliumban arról olvasunk a mai napon, hogy Jézus bement a jeruzsálemi templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket, majd pedig tanítani kezdett. Érdemes megvilágítanunk a kereskedők kiűzésének hátterét, mert így megértjük, hogy miért voltak ők ott egyáltalán, illetve megértjük Jézus cselekedetét.

A jeruzsálemi templom több részből állt, amelynek legbelső része volt a Szentek szentje. A templom belső helyiségei a különféle áldozatok bemutatására szolgáltak. A külső udvart az ünnepek alatt kereskedők és pénzváltók foglalták el. A templomadót csak ezüst sékelben lehetett megfizetni, ezért volt szükség arra, hogy a különböző pénzeket beváltsák. A zarándokok különféle állatokat ajánlottak fel áldozatként, amelyeket itt, az előudvarban tudtak beszerezni az árusoktól. Ha emberi, gyakorlati szempontból nézzük, akkor jogosnak tűnik a pénzváltók és a kereskedők jelenléte, hiszen munkájukkal a templomba áldozatbemutatás szándékával, illetve a templomadó megfizetése miatt érkezőket segítették.

Más szempontból nézve viszont semmi keresnivalójuk a templomban, hiszen ez az Isten háza. Jelenlétükkel háttérbe szorították, hogy e hely az Isten dicsőségének ünneplését szolgálja. A templom Isten jelenlétének helye. Az emberek számára az imádság háza. Szent hely, amelytől távol kell tartani a kereskedést. Cselekedetével Jézus visszaállítja e hely eredeti rendeltetését.

Mit jelent számomra a templom? Szívesen időzöm-e ott, Isten jelenlétében?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hálát adunk neked, Istenünk, hogy a te Városod kapuit nem zárják be sem éjjel sem nappal! Áldott vagy te, akinek menyegzős vacsorájára a Föld minden népe hivatalos. Áldunk téged, hogy a te menyegződ nem étel és ital bősége, hanem öröm a Szentlélekben! Áldalak téged, mert te vagy az első és az utolsó, az élő, aki átöleled a mindenséget! Hadd lakjam a te házadban életem minden napján!