Battaplébánia

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Az ott tartózkodók figyelték őt. Akkor eléje állt egy vízkóros ember. Jézus megkérdezte a törvénytudókat és farizeusokat: „Szabad-e szombaton gyógyítani? De azok nem válaszoltak. Erre ő megérintette a beteget, meggyógyította és elbocsátotta. Azután a jelenlevőkhöz fordult: „Ha valamelyiktek szamara vagy ökre szombaton kútba esik, nem húzza-e ki azonnal?” Azok semmit sem tudtak felelni neki.
Lk 14,1-6

Elmélkedés

A mai evangéliumban szereplő csodás gyógyítás példa arra, hogy Jézus következetesen kiáll amellett, hogy még a szombati pihenőnapon is szabad irgalmas jócselekedeteket végezni. A csodát nem titokban teszi az Úr, hanem nyíltan, azok előtt, akik a végsőkig ragaszkodnak a szombati törvények megtartásához. Az irgalmasság gyakorlása ugyanis Jézus küldetésének része, ugyanakkor istenségének a bizonyítéka. Csodái arról szólnak, hogy az Isten segít a bajban lévő vagy betegségtől szenvedő emberen.

Hallgatás. Emberi, néma hallgatás az, amit a történet kétszer is említ. Érzéketlenségről tanúskodó hallgatás, amely csak emberre lehet jellemző, de Istenre nem. Mert a hallgatással szemben ott van az Isten, aki szavával és tetteivel hozza el a világba az irgalmasságot. A néma, emberi hallgatás ellenére is konkrétan megtapasztalható az isteni irgalom, amelynek nem szabhat határt az emberi törvény, az irigység, a hallgatás. Jézus csodát tesz, miközben ezt megtiltanák a némák által hozott, szombatra vonatkozó törvények. Jézus gyógyít, miközben az emberek némán figyelik őt. Nem tudtak mit válaszolni korábban az irgalmasság szavára sem, de most már az irgalmasság cselekedetére sem. Aztán a végére talán Jézus is elhallgat, hogy helyette cselekedetei szólaljanak meg, s késztessenek néma embereket legalább gondolkozásra, ha már beszélni nem is tudnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Boldogságos szép Szűzanyám! Felajánlom neked és szeplőtelen szent szívednek szentelem magamat, testemet és lelkemet, minden képességemet, jövőmet és sorsomat, összes enyéimet és édes hazámat. Irgalmasság Anyja, benned bízok és remélek, add meg nekem a békét és a jó halál kegyelmét!

Abban az időben néhány farizeus jött Jézushoz, és figyelmeztették: „Sietve távozzál innen! Heródes meg akar ölni.” De ő ezt válaszolta: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök, és gyógyítok ma és holnap; csak harmadnapra fejezem be. De ma, holnap és holnapután tovább kell járnom utamat, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül. Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek. Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de te nem akartad. Meglátjátok, elhagyott lesz házatok. Mondom nektek: Nem láttok engem mindaddig, amíg el nem jön az az idő, amikor így kiáltoztok: Áldott, aki jön az Úr nevében!”
Lk 13,31-35

Elmélkedés

Az evangéliumi történetek hátterében érdemes odafigyelnünk arra, hogy Jézus mennyire a küldetésének él. Mindig azt teszi, amit a mennyei Atya kíván tőle a megváltás művének megvalósulása érdekében. Hivatásától semmi sem térítheti el, következetesen a számára kijelölt utat járja. Nem retten meg akkor sem, amikor Heródes az életére tör, hanem tovább folytatja megkezdett munkáját. Nem fél, bár tudja, hogy sorsa ugyanaz lesz, mint a prófétáké. Azért élt, hogy az Atya akaratát teljesítse és megváltson minket, embereket. És azért halt meg, hogy engedelmeskedjen az Atyának, s megszerezze halálával számunkra a megváltást. Nekünk is azért érdemes élnünk, amiért képesek lennénk akár még meghalni is.

Jézus küldetése az, hogy egybegyűjtse a választott nép tagjait. E szándék nyilvánul meg, amikor Izrael törzsei számának megfelelően tizenkét apostolt választ magának. Az apostolok választásával tehát megkezdődik az atyáknak egykor tett ígéretek megvalósulása: Isten új népet, új közösséget hoz létre, amelyhez már nem származási alapon csatlakoznak az emberek, hanem mindenki tagja lehet, aki elfogadja Jézus személyét. Ahogyan a tizenkét apostolnak el kellett magát köteleznie a Mester mellett, ugyanúgy nekünk is hozzá kell egyre inkább hasonlókká válnunk.

Az Úr engem is arra hív, hogy csatlakozzak ahhoz az összegyűjtött néphez, amelyet ő az üdvösségre, az örök életre vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örök Atya, tekints irgalmas szemmel a hűséges lelkekre, mint Fiad örökségére. Keserves kínszenvedése érdemeiért áldd meg őket, s vedd őket örök oltalmadba, hogy irántad való szeretetük soha ki ne hűljön, s a szent hit kincsét soha el ne veszítsék, s hogy majdan az örökkévalóságon át az angyalok és szentek karával együtt szüntelenül dicsérjék irgalmadat.

Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyiss nekünk ajtót. Erre ő azt feleli nektek: Nem tudom, honnan vagytok. Akkor ti bizonygatni kezditek: Veled ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők! Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!”
Lk 13,22-30

Elmélkedés

Egy fiatal pap mesélte első, önálló plébánosi helyének tapasztalatait néhány hónap után. A legtöbben azért jönnek a plébániára, hogy az egyházközségi hozzájárulást befizessék vagy misét írassanak. Néhányan keresztelés vagy esküvő ügyében kerestek fel, mások hivatali ügyben. Volt, aki ajánlást kért gyermekének az egyházi iskolába, voltak koldusok is, akik adományt kértek. Ha a községben megállítanak, mindig azt kérdezik, hogy mikor lesz a legutóbb elhunyt személy temetése. Viszont azt még senki sem kérdezte meg, hogy hogyan üdvözülhet.

Ennyire kevesen lennének, akik üdvözülni akarnak? – kérdezzük az eset és a mai evangélium kapcsán, amely szerint Jézustól is megkérdezték egykor, hogy kevesen vannak-e, akik üdvözülnek. A mindennapi teendőink között sajnos gyakran elfeledkezünk végső célunkról. Egész emberi életünknek csak akkor van értelme, ha állandóan egyre közelebb kerülünk az üdvösséghez. Hiábavaló minden fáradozásunk és munkánk, ha ettől eltávolít bennünket. Tevékenységeink közben néha gondoljunk arra, hogy előbbre jussunk az üdvösség útján! Ha nem tudjuk a módját, feltétlenül kérdezzük meg valakitől, aki Isten szolgájaként tevékenykedik.

Bátorítok mindenkit, tegyen egy próbát! Ezen a héten kérdezze meg a plébános vagy káplán atyától, hogyan üdvözülhet? Ha első pillanatban furcsán nézne, nyugodtan ismételjük meg a kérdést, hivatkozzunk arra, hogy Jézustól is ezt kérdezték egykor.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Nagyasszony, tudom, hogy te végtelenül jó vagy, s legyőzhetetlen szeretettel szereted azokat, kiket Fiad és Istened benned és általad királyi kedvességgel szeret. Kezeidben vannak az Úr irgalmasságának kincsei, s te vagy egyedül ilyen tisztességre rendelt. De kezed nem őrzi féltékenyen e kincseket, mivel keresed az alkalmat, hogy megmentsd a nyomorultakat, és kiáraszd az irgalmasságot. Dicsőséged nemhogy csökkenne, hanem növekszik, amikor a bűnbánók megkapják a bocsánatot, s a megigazultak a dicsőséget!

Damiani Szent Péter

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából. Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Lk 6,12-19

Elmélkedés

Miután Jézus egész éjszaka imádkozott, tanítványai közül kiválaszt tizenkettőt, akiket apostoloknak nevez el. E cselekedetével létrehozza az apostolok testületét, amelynek az lesz a feladata, hogy tanúságot tegyen róla és hirdesse az evangéliumot.

Milyen szempont szerint választott Jézus? Művelt és tanult embereket keresett? Akkor miért választotta Pétert és Andrást, akik a halászaton kívül talán semmi máshoz sem értettek? Vagy tapasztalt felnőtteket keresett? Akkor hogyan kerül az apostolok közé a tizenéves fiatal fiú, János? Talán rendíthetetlen hitűeket keresett? Akkor miért lett a testület tagja a hitetlen Tamás? Vagy talán köztiszteletben álló személyeket választott? Akkor miért választotta a mindenki által megvetett vámost, Mátét? Vagy legaktívabb tanítványai lehettek apostolokká? Akkor hogy kerülhetett közéjük a ma ünnepelt buzgó Simon, akiről e helyen kívül említést sem találunk az evangéliumban?

A Jézus által választott személyek nem tökéletesek, vannak gyengeségeik. Ő mégis őket választja, s döntése biztosan helyes, hiszen előtte egész éjszaka imádkozott az Atyához. Olyanokat választott, akik pünkösdkor engedik majd, hogy átalakítsa őket a Szentlélek. Jézus nem az emberi hibákra alapozza Egyházát, hanem a jóra kész emberekre, akik átadják neki életüket.

Az Úr engem is kiválaszt. Engedem-e, hogy az általa nekem ajándékozott Lélek átalakítson? Él-e bennem az apostoli lelkület, buzgóság?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

Jézus szombatonként a zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit a betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. A zsinagóga elöljárója méltatlankodott azért, hogy Jézus szombaton gyógyított, és a sokasághoz fordult: „Hat napotok van a munkára. Akkor jöjjetek gyógyulást keresni, ne szombaton!” Jézus feléje fordult, és megfelelt neki: „Képmutatók! Van-e köztetek egy is, aki nem oldja el a jászoltól ökrét vagy szamarát szombati napon, hogy megitassa? Ábrahámnak ezt a lányát pedig a sátán tartotta megkötözve immár tizennyolc éve. Nem kellett-e őt feloldani kötelékétől akár szombaton is?” Ellenfelei e szavakra szégyenükben elpirultak. A nép pedig örvendezett, hogy Jézus ilyen csodát művelt.
Lk 13,10-17

Elmélkedés

Szent Lukács evangélista – annak ellenére, hogy ő maga orvos volt – nem nevezi meg pontosan az asszony betegségét. Leírásából, amely szerint az asszony „annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni” (Lk 13,11), arra következtethetünk, hogy valamiféle bénulás vagy idegbecsípődés lehetett a baja. De talán nem is ez a lényeg, hiszen az orvos evangélista sem ennek szentel figyelmet. Az biztos, hogy komoly betegségről van szó, amely igen régóta, 18 éve tart.

A komoly betegségtől megszabadító csodának természetesen a gyógyult örülhetett a legjobban, de a nép is csatlakozott öröméhez. Jézus ellenfelei élükön a zsinagóga elöljárójával viszont rosszallásukat fejezik ki, munkának minősítve a csodatételt, mert az Úr szombaton, a nyugalom és a pihenés napján gyógyított.

Ellenfeleit megszégyenítő válaszában Jézus rávilágít arra, hogy a szombatra vonatkozó törvények nem korlátozhatják abban, hogy az emberek érdekében csodákat tegyen, amelyek Isten országának a jelei. Jézus tettei sokkal inkább megfelelnek Isten szándékainak és szolgálják az emberek érdekeit, mint a szombati pihenésre vonatkozó parancsok. Jót tenni minden helyzetben, megmenteni a bajban lévő embert, irgalmasságot gyakorolni vele: ez Isten szándéka. Milyen törvény az, amely bárkit is megakadályoz abban, hogy jót tegyen? Jónak nevezhető egyáltalán az ilyen törvény? Keressük minden helyzetben Isten szándékait!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jó Istenem, Hálát adok életem minden pillanatáért, Épségemért és egészségemért, És mindazért, amivel megajándékoztál. Add, hogy ezután is törvényeid szerint éljek, Hogy ezáltal a Mennyországba jussak.

Abban az időben, amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”
Mt 22,34-40

Elmélkedés

Feladod vagy odaadod magadat?

Számos irodalmi mű foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy feladhatja-e önmagát az ember? Feladhatja-e emberségét? Lemondhat-e mindarról, ami őt emberré teszi? Megtagadhatja-e emberi értékeit? Vallási színezettel így hangzik a kérdés: Feladhatja-e emberi méltóságát? Feladhatja-e istengyermeki méltóságát? Eltávolodhat-e attól, hogy Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette meg őt? A válasz egyértelmű: nem tagadhatjuk meg emberségünket. Minden élethelyzetben embernek kell maradnunk. Sokan gyávaságból, kényelemszeretetből, valamilyen előny érdekében bizonyos élethelyzetekben mégis lemondanak emberségükről. Az embertelenségből elkövetett cselekedetek minden bizonnyal a legsúlyosabb bűnök.

De az ember odaadhatja magát. Odaadhatja magát Isten szolgálatára, embertársai segítésére. Ennek alapja a szeretet. Amikor valaki megtagadja emberségét, akkor minden esetben a szeretetet tagadja meg. Mert miként Isten maga a szeretet, ez az ő legfőbb tulajdonsága és állandóan gyakorolt cselekedete, ugyanúgy az ember számára is a szeretet mindennek a kiindulópontja. A szeretet által képes az ember kilépni önmagából az önzés börtönéből, hogy megnyílhasson Isten és az embertárs felé.

Az evangéliumban arról olvasunk, hogy a legfőbb paranccsal kapcsolatban kérdezik Jézust. Ő így válaszol: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat” (Mt 22,37-39). Szavai félreérthetetlenek. De ha valaki mégis félreértené, annak Jézus példájára kell tekintenie, aki „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mt 20,28). Ő ugyanis nem csupán beszélt a szeretetről, nem csak szavaival fejezte ki a szeretet elsődlegességét, hanem egész életével, valamint a szenvedés és a halál vállalásával. Mindezt Jézus szeretetből, az emberek iránti szeretetből tette, valamint az Atya iránti szeretetből és engedelmességből, aki ezt az áldozatot kérte a megváltás érdekében.

Jézus kereszthalála mutatja, hogy mit értett ő azon, hogy életét teljesen odaadja, életét teljesen a szeretetnek szentelje. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Aki kevesebbet akar adni Istennek, az önző és nem ismeri Isten mindent odaadó szeretetét. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. A szeretet nem egy külső kényszerként ránk nehezedő parancs, hanem a szívünkbe írt törvény. Ha kényszer volna, nem tudnánk szabadon, önzetlenül szeretni. Mit jelent teljes szívünkkel, teljes lelkünkkel és egész értelmünkkel szeretni? Életünk során értelmünkkel Isten megismerésére törekszünk, szívünk minden érzését felé irányítjuk és lelkünk minden idegszálával rá figyelünk. Ennek köszönhetően Isten akarata nem lesz idegen erő számomra, hanem akaratommá válik, de nem önmagam feladásával. Ha ez megvalósul, akkor a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakad, mondhatjuk: a bennünk lakó Istenből. Ha Isten bennünk él, akkor a szeretet él bennünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Te azt kéred tőlem, hogy ne legyek türelmetlen, ne veszítsem el reményemet, ne tagadjam meg hitemet, amikor Isten a szenvedésekkel vagy bármi más „rosszal” próbára tesz! Azt kéred, hogy szeressem őt a jón és a rosszon keresztül is, mert minden mögött Isten rejtezik! Keresztáldozatod azt mutatja, hogy az Atya iránti szeretet engedelmességet, tehetetlenséget, szenvedést jelent, de ugyanakkor mégis állandó Istenre figyelést és Isten akaratának elfogadását is. Uram! Segíts, hogy egész életemet a szeretetnek szenteljem!

Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.”
Lk 13,1-9

Elmélkedés

Jézus korában elterjedt volt az a felfogás, hogy az embert érő szenvedések, beleértve a betegségeket is, valamint a különféle tragédiák oka minden esetben az emberek személyes bűne. Azért éri őket a baj, mert bűnösök. Lehet, hogy vétkük nem nyilvánvaló mások számára, de ha baj érte őket, ebből arra lehet következtetni, hogy nem kedvesek Isten előtt. E nézet szerint minél nagyobb baj ér valakit, annál nagyobb volt a bűne. Jézus helyteleníti ezt a nézetet. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a tragédiák kapcsán érdemes volna elgondolkoznia mindenkinek és bűnbánatot tartania.

Amikor Jézus hasonlatokat mond arról, hogy az embernek a bűnbánat és a jócselekedetek gyümölcseit kell teremnie, – miként a fák gyümölcsöt érlelnek – akkor az Istennel való együttműködésünkre gondol. Isten nélkül ugyanis elszakadnánk az éltető erőforrástól, a teremtő erőtől, a növekedést és fejlődést biztosító hatalomtól, s erőtlenné, élettelenné és terméketlenné válnánk. Isten teremtő együttműködésre hívja minden teremtményét, közülük is legfőképpen magát az embert. Aktív együttműködés ez a Teremtővel, ugyanakkor mégsem a miénk az érdem, hanem Istené. A megtérés, a lelki újjászületés nem rajtunk múlik, hanem Istennek köszönhető. Ne azt várjuk, hogy eljöjjön a gyümölcsérés ideje! Mert a megtérés ideje most jött el számomra. Az irgalmas Atya most akar magához ölelni és megbocsátani.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Égi Édesanyám, oltalmazd meg Magyarországot, püspökeinket, papjainkat, családtagjainkat, közösségünk minden egyes tagját és az egész magyar egyházat. Mindazoknak, akik még nem tudnak hinni, a Szentlélek ereje és világossága által add meg az élő hit kegyelmét, hogy ez az ország Mária országa, a Te országod legyen továbbra is. Tisztíts meg minket a bűntől és vezess el bennünket Szent Fiadhoz, Jézushoz!

Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz: Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik. Ha déli szél fúj, azt mondjátok: „Hőség lesz!”, és megjön az is. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni; a mai idők jeleit miért nem ismeritek fel? Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazság? Amikor ellenfeleddel a hatóságokhoz mégy, igyekezzél még az úton kibékülni vele, hogy a bíróhoz ne hurcoljon. Mert ha a bíró elé visz, akkor a bíró átad a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vet téged. Mondom neked, ki nem szabadulsz onnan, amíg tartozásodat az utolsó fillérig le nem fizeted.
Lk 12,54-59

Elmélkedés

Az emberek egymással való kapcsolataikban különféle jeleket használnak. Maga a beszéd és az írás is ilyen jelnek számít. A jelek nem feltétlenül titkos dolgok, de csak az érti meg őket, aki ismeri jelentésüket és helyesen képes őket alkalmazni. Az ember megtanult olvasni a természet jeleiből, azaz megfigyelt bizonyos visszatérő jelenségeket, összegyűjtötte tapasztalatait és ezekből következtetéseket von le a jövőre vonatkozóan.

Hosszabb ideig tartó megfigyelésekre és a népi bölcsességre alapozott, az időjárásra vonatkozó jelekről beszél Jézus a mai evangéliumban, amelyek alapján az emberek előre meg tudták mondani, hogy milyen idő várható. Mégsem csupán a modernkori meteorológia előzményeiről vagy kezdeteiről beszél, hanem jelképes értelemben az idők jeleiről.

A vallásos ember saját életében és környezetében bizonyos dolgokat isteni jeleknek tulajdonított már a régi időkben is és most is. Isten mindig olyan jeleket ad, amelyek alkalmazkodnak emberi természetünkhöz, s éppen ezért észrevehetőek és érthetőek számunkra. Olyan jelek ezek, melyek üdvösségünket segítik, s amelyek egyúttal az ő jelenlétét és szeretetét jelzik. Végzetes lehet az, ha valaki nem akar tudomást venni a figyelmeztetésekről és vakon megy előre, hogy megvalósítsa saját elképzeléseit.

Észreveszem-e a jeleket? Értem-e, hogy mit üzen nekem Isten általuk?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, add meg nekem, hogy önmagam mindenki szolgájának tartsam. Amikor csak tehetem, engedelmességben szolgálok, az utolsó helyet választva. Szolgálok azáltal, hogy nem engedem magam kiszolgálni, hanem szolgálok másokat, bármit kell is tennem, bármi feladatot ellátnom. Minderre te magad mutattál példát, aki Isten, Mester és Úr voltod ellenére úgy voltál az apostolok között, mint aki szolgál. Add, hogy a te példád szerint és veled együtt én is lelkemet adjam sokak megváltásáért.

Boldog Charles de Foucauld

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Lk 12,49-53

Elmélkedés

Már az ószövetségi időkben is félelmetes pusztító erőt tulajdonítottak a tűznek, ugyanakkor ismerték tisztító hatását is. A tűz Isten jelenlétének a jele volt, gondoljunk csak például arra, amikor Mózesnek lángoló, de el nem égő csipkebokorban jelenik meg Isten. Mindezeket jó tudnunk, amikor Jézusnak a következő kijelentését olvassuk a mai evangéliumban: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön” (Lk 19,49). Jézus tehát nem mindent elpusztítani szándékozik a tűzzel, hanem inkább megtisztítani, s ezáltal felkészíteni az embereket az Istennel való találkozásra. Az emberek és a családtagok közti szakadás sem Jézus szándéka, hanem következménye az ő jövetelének, hiszen egyesek engedik megtisztítani magukat a bűnbocsánat tüzében, míg mások elutasítják az Istennel való találkozás e feltételét.

Sok családban szinte mindennapi viszálykodás tárgya, hogy az egyik házastárs gyakorolja vallását és a gyermekeket is hitre igyekszik nevelni, a másik viszont nem él vallásosan. Jézus szavait nyugodtan érthetjük úgy, hogy csupán a családi béke kedvéért nem lehet lemondani a vallásgyakorlatról, a templomba járásról vagy a gyermekek hitre neveléséről. Hiszen ha valaki ezt tenné, házastársa könnyen mondhatná: Lám, nem is annyira fontos ez a dolog. Az imádkozás sokat segíthet a helyzet feloldásában, a családi béke megtalálásában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk! Urunk, Istenünk, világunk tele van gyűlölettel, előítélettel, egymás elutasításával. Add, hogy nyitottak lehessünk minden emberi nyomorúság, elesettség, fájdalom, seb orvoslására. Nyisd meg szemünket, hogy meglássuk embertársainkat, akik ugyanazon az úton járnak, s akikkel az úton találkozunk. Veszélyek fenyegetnek, kiszolgáltatottak vagyunk, segítségre szorulunk magunk is. Jézus nem megy el mellettünk, hanem sebeinket bekötözi és fölemel minket. Add, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. De ha a szolga azt mondja magában: „Uram bizonyára késni fog”, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”
Lk 12,39-48

Elmélkedés

Jézus példabeszédeinek helyes értelmezéséhez nagy segítséget nyújt annak ismerete, hogy éppen kiknek mondta az adott hasonlatot. Amikor azonban arra a kérdésre válaszolunk, hogy kiknek szólnak a példázatok, ne csupán Jézus kortársaira gondoljunk, hanem saját magunkra is. Hiszen az evangélium igazsága nem csak az egykori tanítványoknak jelentette az örök élet igéit, hanem nekünk is. Miként Jézus hallgatósága felismerhette magát egy-egy beszédben, ugyanígy mi is a szereplők helyébe képzelhetjük magunkat. Az evangéliumi példabeszédek tehát rólunk és nekünk szólnak. A mi életállapotunkat írják le és a mi szívünkhöz szólnak.

Az úrról és a szolgákról szóló példabeszéd esetében is igaz ez. Ennek fényében úgy értelmezhetjük a példázatot, hogy Jézus küldetést ad nekünk, feladatot bíz ránk, amit mi hűséges szolgálatunkkal teljesítünk.

Küldetésünkben és szolgálatunkban maga Jézus a példakép, aki a mennyei Atya akaratát teljesítette egész földi életében. Feladatát, küldetését elvégezve azt kérte tanítványaitól, hogy folytassák az általa megkezdett munkát, Isten országa megvalósulását a világban. Az egyik oldalról láthatjuk Jézus irántunk való bizalmát, a másik oldalra pedig oda kell helyeznünk saját, felelősséggel végzett munkánkat, amely Isten dicsőségének beteljesedését szolgálja. Felismerem-e Istentől kapott hivatásomat? Hogyan teljesítem azt?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mária, Isten anyja, aki abban az órában, amikor világra hozta fiát maga is visszautasított volt, segítsen az Egyháznak, hogy egység jele és eszköze legyen a kultúrák és nemzetek egyetlen családjában. Az ő közbenjárása tegye lehetővé számunkra, hogy Krisztus megtestesüléséről és folytonos jelenlétéről tegyünk bizonyságot életünkben, aki a megváltás művét hátrányos megkülönböztetés, elutasítás és kirekesztés nélkül általunk folytatja a történelemben és a világban. Isten bőséges áldása legyen mindazokkal, akik szívesen fogadják be az idegeneket Krisztus nevében.

Szent II. János Pál pápa