Battaplébánia

Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, felkiáltott egy asszony a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” Erre ő így válaszolt: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!”
Lk 11,27-28

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus boldognak mondja azokat, akik „Isten szavát hallgatják és meg is tartják” (Lk 11,28). Ha megelégednénk a puszta olvasással, ez könnyen azt jelenthetné, hogy csupán egy szép irodalmi alkotásnak tartjuk a Bibliát, de csak holt szöveg maradna számunkra. Isten szava úgy válik elevenné, hogy megvalósítjuk azt életünkben.

Az Ige hallgatása hármas hatást vált ki bennünk. Egyrészt cselekvésre szólít minket, azaz ha odafigyelünk rá, akkor nem maradhatunk tétlen hallgatók, hanem a hallottak megvalósítására kell törekednünk. Ezzel kapcsolatban mondja Jézus a sziklára és a homokra épített ház hasonlatát (vö. Mt 7,24-27). Aki megelégszik az Ige hallgatásával, de nem váltja tettekre azt, élete homokra épült házként omlik össze. Aki viszont a krisztusi tanítás szerint él, bölcs és okos, mint a háza alapjául a sziklát választó ember.

Másodsorban Isten Igéje kijelöli számunkra azt a lelki fejlődési irányt, amely az üdvösség felé vezet. Jézus az örök élet igéjének nevezte tanítását. Aki őt hallgatja, az az üdvösséget tekinti céljának. Szava örökérvényű igazság, amely a változó nézetek és szemléletek között biztos igazságnak tekinthető.

Harmadrészt pedig átalakítja életünket. Isten szava tiszta vízcseppként hull lelkünkre. Ha egy idő után megszokottá válik az Ige hallgatása, forduljunk megújult figyelemmel a tanítás felé, hogy új lelki kincsek táruljanak fel számunkra!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Boldogságos Szűz Mária, égi Édesanyám! Megnyitom szívemet Előtted és gyermeki szeretettel, alázatos hittel kérem, gyújtsd meg szívemben Szeplőtelen Szíved Szeretetlángját. Add meg számomra, szeretteim, egyházi elöljáróim, az Istennek szentelt személyek és minden ember számára a szükséges kegyelmeket. Segíts, hogy kitartóak legyünk a jóban és az Istennek tetsző erényes életben. Kérünk, jöjj segítségünkre és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján.

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeitek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: „Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem.” Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbehozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.”
Lk 11,15-26

Elmélkedés

A mai evangélium egy néma emberrel tett csodával kezdődik, akiből Jézus ördögöt űzött ki. Az ördögűzés tényét nem is vitatja senki, inkább abba akarnak belekötni, hogy honnan van Jézus hatalma ahhoz, hogy ilyen cselekedetekre képes.

Jézus csodái fényes bizonyítékai annak, hogy valóban Isten. A vele való találkozás a remény fényét gyújtja meg a gyógyulni vágyó betegeknek. Fontos látnunk, hogy csodái nem csak a testi bajokat szüntetik meg, hanem kiszólítják az embereket a bűn sötétségéből és elindítják őket a hit világosságának útján. A csodák feltétele, hogy az ember készen álljon arra, hogy a hit útján, a világosság útján járjon. A gonosz lélek azonban arra törekszik, hogy elhomályosítsa a jóság cselekedeteit, sötétbe burkolja a szeretetből fakadó tetteket. Ezért születhet meg a képtelen vád, hogy Jézus az ördögök fejedelmének, a sötétség urának segítségével teszi csodáit. A gonosz lélek ugyanis éppen a hit útjáról, a világosság útjáról szeretné letéríteni az embereket.

Válaszában Jézus egyértelművé teszi, hogy hatalma Istentől származik. Az ő csodái, amelyek a múltban megtapasztalt isteni csodák folytatásai, egyúttal Isten új országa megnyilvánulásának a jelei. Az a tény, hogy Jézus számos bizonyítékát adja annak, hogy hatalma van a gonosz lelkek felett, bátorítást ad nekünk: az ő segítségével képesek vagyunk mi is ellenállni a rossznak és legyőzhetjük a kísértéseket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk. Te türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk Hozzád. Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy Te támogatsz.

Boldog Kalkuttai Teréz

Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványainak: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
Lk 11,5-13

Elmélkedés

„Kérjetek és adnak nektek” (Lk 11,9) – mondja Jézus a mai evangéliumban. Természetesen nem az anyagi javakra gondol, hanem – ahogyan az a későbbiekben ki is derül – a lelkiekre. A keresztény ima egyik formája a kérés, amelyben Istenhez fordulunk, s elismerjük, hogy segítségére várunk. Ha őszintén ki tudjuk mondani, hogy mindig az ő akarata legyen meg, és ha hiszünk abban, hogy Isten mindig a javunkat akarja, akkor észrevehetjük, hogy megad mindent, amire lelkünk épülése érdekében szükségünk van.

Aki hiszi, hogy Isten az ő jóságos Atyja, bizalommal fordulhat hozzá kéréseinek teljesítéséért. A gyermek bizalma ez atyja iránt. Mindazok a kérések, amelyek az Úr által tanított imában, a Miatyánkban megfogalmazódnak, Isten jóságának köszönhetően teljesülnek életünkben. A kitartóan végzett imádság és kérés mögött természetesen nem követelőző lelkület húzódik meg. És nem számíthatunk arra sem, hogy Isten minden kérésünket feltétlenül teljesíti. Ehelyett kettős bizalom él bennünk. Egyrészt reméljük, hogy meghallgat minket, másrészt bízunk abban, hogy a javunkra váló kérések teljesülnek.

Isten mindig többet ad nekünk, mint amit mi kérünk tőle. A legértékesebbet szeretné mindannyiunknak megadni: az üdvösséget. Kérjük imáinkban a magunk és szeretteink számára az üdvösséget. Ez a legértékesebb kérés.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

Assisi Szent Ferenc

Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Lk 1,26-28

Elmélkedés

Az angyali üdvözlet eseményének kezdetét, bevezetését olvassuk ma, Magyarok Nagyasszonya ünnepén az evangéliumban, de érdemes felidéznünk annak folytatását is. Az angyal elhozza a názáreti leánynak, Máriának a hírt, hogy gyermeke fog születni, aki a világ Megváltója lesz. Mindez Isten akarata és terve szerint történik így. Az angyal örömmel köszönti Máriát, aki örömmel egyezik bele, hogy az isteni üdvözítő szándék eszköze legyen. Jézus világra jövetele tehát ezzel az örömhírrel kezdődik. Miként a mennyei Atya lehajlása sem csupán Máriának, hanem az egész emberiségnek szólt, ugyanígy mindannyiunknak szól az örömhír, s nekünk is érdemes igent mondanunk Isten akaratára. Mi is megtapasztalhatjuk, hogy velünk van az Úr és megáldja életünket.

Érvényes ez egyénekre és közösségekre egyaránt. Magyar népünk szüntelenül keresi azokat az alapokat, amelyekre építeni érdemes. Őrizzük azt a lelki örökséget, amely elődeink számára az évszázadok során reményt nyújtott, és ezt az örökséget, a keresztény hit kincsét kötelességünk továbbadni az új generációknak. Ha a szülők hiteles példát mutatnak vallásos életükkel, gyermekeik az erkölcsös életet és a becsületes munka útját fogják választani. Bizalommal fordulunk ma Máriához, a Magyarok Nagyasszonyához, hogy a magyar nemzet minden tagját tekintse gyermekének és oltalmát árassza ki mindannyiunkra!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

A Boldogságos Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya pártfogása, amelyet nemzetetek oly sokszor megtapasztalt történelme folyamán, vezesse egyházi és állami vezetőiteket, egész hazátokat a most elkezdődő új évezredben a fejlődés, a haladás, a keresztény értékek, a szolidaritás, a béke után!

Szent II. János Pál pápa

Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
Lk 10,38-42

Elmélkedés

A tétlenség és a lustaság, amely oly sokakat megkísért, súlyos bűn. Sokan szeretik a munka könnyebb végét megfogni, s haszontalan dolgokra pazarolják idejüket, ahelyett hogy szorgalmasan dolgoznának. Mások pedig éppen az ellenkező végletbe esnek, éjjel-nappal megállás nélkül dolgoznak, még be sem fejeztek valamit, máris új munkába kezdenek. Az állandó tevékenykedés szintén a bűn forrása lehet.

Nehéz megtalálni a kettő közti egyensúlyt életünkben, mert könnyen elhajlunk egyik vagy másik irányba. A két evangéliumi szereplő, Márta és Mária a két lelkületet jelenti. Az egyik dolgozik, a másik látszólag tétlen, hiszen csak Jézusra figyel, s nem tesz egyebet. Egyikük a lázas tevékenykedés híve, a másik a csendes szemlélődésé.

Néha az egyik, máskor a másik lelkület áll hozzánk közelebb. Egyszer belefeledkezünk a munkába, s mindent magunk akarunk megtenni, máskor pedig tudunk időt szánni Istenre. Lelkünk nyugalmát akkor leljük meg, ha a tevékenység és a szemlélődés helyes arányát megtaláljuk. A szemlélődés és az imádság feltehetően mindig Istenre irányul. De a tevékenységeink, a munkánk is irányulhat őrá, ha azt szolgálatként végezzük Isten és a felebarát felé.

Jézus arra szeretné irányítani figyelmünket, hogy az ő követésének alapja tanításának a hallgatása. Megteszem-e az „egy szükségeset?”

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy egyek legyünk minden testvérünkkel, a legtávolabbiakkal is, azokkal is, akikkel másképp bánsz, mint velünk. Te taníts minket szeretetre, hadd kamatoztassuk adottságainkat hátrányos helyzetben lévő testvéreink javára. Add, hogy testvér módjára szeressük őket, hogy megosszuk velük minden javunkat, eléjük sietve felkínáljuk nekik, és könyörögjünk, hogy fogadják el.

Boldog Charles de Foucauld

Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Lk 10,25-37

Elmélkedés

Az irgalmas szamaritánus történetével Jézus azt tanítja, hogy senkit se zárjunk ki a felebaráti szeretetből, hanem mindenkivel tegyünk jót. Számos esetben próbálunk kifogásokat keresni, hogy miért nem segítettünk valakinek. Más esetekben az előítéletek vagy saját kicsinyességünk akadályoznak a jó megtételében. Isten viszont nagylelkű. Gazdag az irgalomban. Nem méricskél, nem spórol, nem számítgatja, hogy mit kap cserébe. Mindenkinek felkínálja irgalmát. Ezt a mindenki felé odaforduló, irgalmas szívű Istent kellene utánoznunk nap mint nap, amikor segítségre, könyörületre, irgalomra szoruló emberekkel találkozunk. Ha irgalmasan és segítőkészen megnyitjuk szívünket felebarátaink felé, akkor mi is jobban fogjuk érezni Istenünk irgalmas szeretetét.

Miért fontos az irgalom gyakorlása? Az evangéliumi részlet választ ad erre a kérdésre. Jézus azt követően mondja el az irgalmas szamaritánusról a példabeszédet, hogy valaki az örök életről, az örök életre jutásról kérdezi. „Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Lk 10,25) – hangzik a kérdés. A válasz pedig röviden összefoglalva így hangzik: légy irgalmas minden emberhez!

A Jézushoz forduló személy elismeri kérdésével, hogy Jézus tud valamit az örök életről. Igen, ő tudja megmutatni számunkra az oda vezető utat. Ha el szeretnék jutni az üdvösségre, nem érdemes máshoz fordulnom, mert az örök élet tanítása nála van.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyám, őrizd, óvd a bajtól azokat, akiket különösen szeretek! Úgy vigyázz rájuk, mint az én szívemre, melyben nevüket őrzöm! Tartsd tőlük távol a kísértéseket, és térítsd őket arra az útra, amely a te dicsőségedbe vezet! Ha szívüket a bánat nyomja, tedd őket kitartóvá! Tudjanak bízni, remélni segítő, megszentelő kegyelmedben! Adj nekik nyugodt éjszakát, zavartalan álmot, reggel pedig újra rajtuk pihenjen tetszésed. Élvezzék a föld örömeit, amelyeket a tiszta lelkek számára készítettél, és vezesd őket egyszer országodba, hogy ott egyesülve a szeretetben együtt dicsérhessük szent nevedet mindörökké!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig (a sziklába) taposógödröt vágott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte le hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Mikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal? Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez! Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.”
Mt 21,33-43

Elmélkedés

A Fiú küldetése

A mai evangéliumi példabeszéd a gonosz szőlőmunkásokról szól. A hagyományos értelmezés szerint Jézus hasonlata az üdvtörténetet mutatja be. A szőlőskert gazdája maga az Isten, aki „szőlőt telepít,” azaz kiválasztja Izrael népét. Amikor elérkezik a szüret ideje, a tulajdonos elküldi szolgáit, akik Isten küldötteit, a prófétákat jelentik a történetben, s akiket megölnek a gonosz munkások. A Szentírás ószövetségi könyveit olvasva látjuk, hogy a prófétákat szinte kivétel nélkül megölték. Az idők teljességében Isten az ő Fiát, Jézus Krisztust küldi el a világba, akit szintén elutasítanak az emberek. A példázat azon mozzanata, mely szerint a szőlőskerten kívül ölik meg a gazda Fiát, egyértelmű utalás arra, hogy elítélését követően Jézust arra kényszerítik, hogy keresztjét hordozva kimenjen Jeruzsálemből és a városon kívül, a Golgota hegyén feszítik őt keresztre. Isten azonban az emberek által megvetett és elutasított Jézusra, mint szegletkőre új népet épít, az újszövetség népét, az Egyház közösségét, amely Istennek engedelmeskedve megtermi gyümölcsét.

A történet lezárásaként Máté a következőket írja: „Példabeszédeit hallva a főpapok és a farizeusok megértették, hogy róluk beszél. Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a tömegtől, mert az emberek prófétának tartották őt” (Mt 21,44-45). Jézus számíthatott erre a reakcióra, hiszen jól tudta, hogy az írástudók ismerik az ószövetségi idők történeteit és magukra fogják vonatkoztatni a hallottakat. Miért mondta mégis ezt a példabeszédet nekik? Biztos nem azért, hogy az ellene irányuló haragot tovább fokozza. Korábban is megtapasztalta már, hogy a nép vallási vezetői nem nézik jó szemmel cselekedeteit, és tanításába is próbálnak belekötni. Gondolhatnánk azt is, hogy mintegy vádként hangzott el részéről a példabeszéd. Ezzel akarta szembesíteni a vezetőket elődeik, atyáik tetteivel, akik megölték a prófétákat. Ebben lehet némi igazság, de mégse menjünk tovább ezen a vonalon, mert akkor könnyen odajuthatunk, hogy Jézus megöléséért is felelősöket fogunk keresni, embereket fogunk kereszthaláláért hibáztatni, s így könnyen megfeledkezünk arról, hogy mindez végső soron Isten megváltó terve szerint történt.

Jézus szándéka kettős lehetett. Egyrészt saját istenfiúságáról adott kinyilatkoztatást a példázat segítségével. A történet ezek szerint azt bizonyítja, hogy a tanítványok nem csupán a feltámadás után alkalmazták az Isten Fia kifejezést Mesterükre, hanem ő maga is Isten Fiának tartotta, nevezte magát. Másrészt a rá váró sorsról is nyíltan beszél Jézus. A beszéd a jeruzsálemi bevonulást követően hangzik el, tehát Jézus életének utolsó napjaiban. Ekkor már biztosan tudja, hogy közel van szenvedésének és halálának napja. Sorsát jogosan hasonlítja a megölt prófétákéhoz. De ő sem menekül el, hanem azt a fiúi küldetést akarja teljes engedelmességgel teljesíteni, amit az Atya bíz rá.

A gonosz szőlőmunkások viselkedése és a gazda cselekedetei elgondolkoztatnak minket. Az atya mindent megtett az emberek megváltása érdekében. A Fiú szintén mindent megtett a megváltás érdekében, amit az Atya kért tőle, feláldozta életét. Én megteszek-e mindent, hogy a Jézus megváltó halála gyümölcsöző legyen számomra, azaz az üdvösségre jussak?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus! Hiszem, hogy te vagy az Isten Fia. Hozzád megyek, aki a kereszten életedet áldoztad minden emberért. Feltekintek szenvedő arcodra és a te áldozatodhoz szeretném kapcsolni életáldozatomat, hogy megértsem az istenfiúság titkát, és élő hittel tudjam megvallani, hogy te vagy az Isten Fia. Tégy engem tanúságtevővé, hogy hirdessem a világban: te vagy az Isten Fia, te vagy a Megváltó, egyedül benned van üdvösségünk!

A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Lk 10,17-24

Elmélkedés

Az evangélium szerint a tanítványok Jézus nevében számtalan csodát tudtak tenni küldetésük során. Missziós útjukról visszatérve elismerik, hogy nem saját erejüknek vagy különleges képességüknek köszönhető az eredmény, hanem annak, hogy Jézus nevében cselekedtek. Megértették, hogy amikor az Úr elküldte őket, akkor nem azt kérte tőlük, hogy önmagukról beszéljenek, hanem mindarról, amit Mesterüktől tanultak, mellette átéltek.

Keresztényként és Krisztus tanítványaiként nekünk is így kell élnünk, ez a tanúságtétel lényege. Hiszen nem a mi személyünk fontos, hanem Jézusé. Neki kell állandóan növekedni bennünk, hogy az ő nevében hirdessük a szeretet lehetőségét és felemelő erejét a reményvesztett embereknek. Új életmódot tanulunk, Jézus életmódját. Új nevet kapunk, de ne csupán a nevünk legyen krisztusi, hanem egész életünk és minden cselekedetünk!

Érdemes odafigyelnünk az örömre a mai részlet kapcsán. A szakasz azzal kezdődik, hogy a tanítványok „nagy örömmel tértek vissza” (Lk 10,17). Beszámolójukból, szavaikból szintén öröm, lelkesedés sugárzik: olyan dolgokat tettek, amit elképzelni sem tudtak korábban. Később Jézus ezt mondja nekik: „annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben” (Lk 10,20).

Eltölt-e engem a Krisztushoz tartozás öröme? Örömmel engedelmeskedem-e neki? Öröm tölti-e el szívemet, amikor arra gondolok, hogy Isten gyermeke vagyok?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Mária áldott rózsafüzére, édes lánc, mely Istenhez láncolsz minket, szeretet köteléke, mely az angyalokkal egyesítesz, az üdvösség tornya a pokol szakadékában, biztos kikötő az általános hajótörésben, nem hagyunk el soha többé. Te légy erősségünk halálküzdelmünk óráján. Tiéd legyen kialvó életünk utolsó csókja. És ajkunk utolsó lehelete a te édes neved legyen, ó Rózsafüzér Királynője, ó drága Anyánk, ó bűnösök Menedéke, szomorúak hatalmas Vigasztalója. Légy áldott mindenütt, ma és mindörökké, a földön és az égben.

Bartolo Longo

Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.”
Lk 10,13-16

Elmélkedés

Jézus szava csodálatos erővel bír. Szavára az emberek a bűnbánat útjára lépnek. Parancsoló szavára az embereket megszálló gonosz lelkek is eltávoznak. Szavára megmozdulnak a betegek, hogy a gyógyulás reményében közelébe kerüljenek. Gyógyító szavára az eddig mozdulni sem bíró bénák talpra ugranak és járni kezdenek. Küldő szavára a tanítványok elindulnak, hogy hirdessék az örömhírt.

„Aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16) – olvastuk a mai evangéliumban Jézus kijelentését, amely nem csupán az egykori tanítványoknak szólt, hanem mindazokra érvényes, akik a későbbi időkben tanítását hirdetik, mint például napjaink papjai. Jézus minden pap szavain, gondolatain keresztül képes megszólítani az embereket. Lehet, hogy egyes papok ékesszólóan tudnak beszélni, míg mások szerényebb képességük miatt talán nehezebben fogalmazzák meg a tanítást, de biztosak lehetünk abban, hogy minden pap által Jézus szeretne hozzánk szólni. Az esetleges különbségeket a fülünk meghallja ugyan, de Jézus szavai nem a fülünknek szólnak, hanem a szívünknek. Törekedjünk rá, hogy ne a beszéd külső elemeire, jellegzetességeire figyeljünk, hanem a szívünknek szóló mondanivalóra! A gyenge emberi szóban is halljuk meg azt az igazságot, amellyel Isten akar bennünket vezetni!

Az evangéliumot hirdetők szavára egykor megmozdult szinte az egész világ. Megmozdít-e engem, s bennem valamit a ma hozzám érő jézusi szó?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szent tested, Úr Jézus Krisztus Istenem, segítsen engem az örök életre, s drága véred bűneim bocsánatára! Legyen ez az Eucharisztia örömömre, egészségemre és vigadozásomra, félelmetes második eljöveteledkor pedig méltass általa, hogy bár bűnös vagyok dicsőséged jobbján állhassak szeplőtelen Anyád és összes szentjeid imádsága által!

Alexandriai Szent Cirill

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: „Elérkezett hozzátok az Isten országa!” De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
Lk 10,1-12

Elmélkedés

Az apostolok missziós útjáról és az út során végzett tevékenységükről tulajdonképpen semmit sem árul el az evangélium. Úgy tűnik, hogy Lukács evangélista nem ezt akarja elénk tárni, hanem azt hangsúlyozza, hogy a küldetés Jézustól származik. Ő bízza meg a tanítványokat, ő mondja meg, hogy mit tegyenek és mit hirdessenek. A küldöttek az ő nevében munkálkodnak és azt az országot hirdetik, amelynek megvalósulása Jézus által kezdődött el. Jézus szándéka kettős: egyrészt küldöttei készítsék elő érkezését, másrészt készüljenek fel arra a későbbi küldetésre, amikor az Úr halála és feltámadása után azt a parancsot kapják, hogy feltámadásának hirdetői legyenek.

A tanítványokban nagy bátorság és bizalom élt Jézus iránt, hiszen teljesen eszköztelenül, mindössze a Mester tanításával a tarsolyukban útnak mertek indulni. Ez a bátorság elsősorban abból fakadhatott, hogy Jézus közelében számos alkalommal megtapasztalhatták, milyen szívesen hallgatják az emberek Mesterük szavait, s azt is láthatták, hogy a tanítás mögött milyen emberfeletti erő rejlik. Amikor most ők nem a saját nevükben és nem a maguk tanításával, hanem Jézus nevében és az ő örömhírével indulnak útnak, akkor hasonló eredményre számíthatnak.

Ha megfogadom az Úr tanácsait, s nem magamban, hanem benne bízom, akkor tanúságtételem gyümölcsöző és Istennek tetsző lesz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Atyánk, váljék erősebbé a szeretet irántad és a felebarát iránt: Krisztus tanítványai támogassák az igazságosságot és a békét. A szegényeknek hirdettessék az evangélium, s az Anyaszentegyház mutassa meg különleges szeretetét a kicsinyek és kitaszítottak iránt. Dicsérünk téged, Atyánk, mindörökké!

Szent II. János Pál pápa