Battaplébánia

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Lk 9,57-62

Elmélkedés

Napjainkban számos fiatal lelkesedik egy ideig a hitbeli dolgokért, mert szíven találta az evangélium szava és megérintette Krisztus szeretete, de később mégis alábbhagy buzgóságuk. Valami megakadályozza őket, hogy végleges döntést hozzanak, s elkötelezzék magukat Jézus személye és tanítása mellett. Mintha csak a mai evangéliumban szereplő első embert tekintenék példaképüknek a lelkesedés tekintetében. Másokat talán éppen Jézus szólít meg és ők meg is hallják ezt a hívást, de vannak olyanok is, akik nem képesek korábbi életüket felszámolni, hogy egészen az Urat kövessék.

Az evangélium nyitva hagyja a kérdést, hogy a három személy miként válaszolt, elindultak-e Jézus nyomában. A történet nyitottsága válaszadásra ösztönöz minket. Vajon hogyan döntünk, ha ilyen helyzetbe kerülünk?

Mindegy, hogy én lépek Jézushoz a követés vágyával vagy ő hív meg engem, a kérdés mindig az, hogy el tudok-e hagyni mindent érte. Nem elegendő ugyanis a szándék, az elhatározás, ha bizonyos dolgok visszahúznak a világba, s megakadályoznak abban, hogy egészen Jézusnak adjam magam. A követésnek, a tanítványi életnek ez a lényege: egészen az Úrnak adom magam, nem tekintek hátra, hanem csak előre, arra az útra, amelyen haladnom kell, arra a feladatra, amelyet teljesítenem kell. Isten országának örömhírét csak elkötelezetten, osztatlan szívvel lehet hirdetni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszűntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak a számára az élet teljessége.

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?” De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse.” Ezután másik faluba mentek.
Lk 9,51-56

Elmélkedés

Jézus elindul Jeruzsálembe. Egyedül ő tudja, milyen szenvedés és dicsőség vár majd rá ebben a városban. Csak ő tudja, hová vezet az út, amelyen most elindul. Mindjárt az út elején olyanokkal találkozik, akik nem fogadják be. A szamaritánusok magatartása a több évszázada tartó ellenségeskedéssel magyarázható, a Jeruzsálembe tartó és területükön áthaladó zsidók számára nem biztosítottak szállást. Ő nem törődik a visszautasítással, hanem továbbmegy.

Az elutasítás miatt az apostolokban felébred a rosszindulat és a bosszúvágy. Isten bosszúját akarják lehívni azokra, akik nem fogadják be Mesterüket és őket. Ebből látjuk, hogy az apostolok nem értik, hová tart Jézus. Pusztítást szeretnének, mert nem értik, hogy Jézus megmenteni jött az embereket.

A tanítványok csak lassan tanulták meg a nyitottságot és a türelmet, amit nekünk is el kell sajátítanunk. Türelmetlenséggel, bosszúállással, versengéssel, hatalomvággyal és veszekedéssel nem lehet Isten országát építeni. Nem szabad senkit sem kiközösítenünk vagy elutasítanunk, hanem próbáljunk meg segíteni.

Jézust nem állítja meg sem a nép értetlensége, sem az apostolok rossz lelkülete. Nem áll meg, hogy tanítsa őket, hiszen nincs már erre idő. Továbbindul az úton, amelyről nem lehet visszafordulni, s amely a Golgotára, s a síron át a dicsőséges feltámadáshoz vezet. Küldetéstudata erősítse bennünk az elkötelezettséget!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mária, a zarándok emberiség Anyja, „imádkozzál érettünk, most és halálunk óráján.” Ölelj minket szorosan Jézushoz, a te szeretett Fiadhoz és a mi testvérünkhöz, az élet és a dicsőség Urához.

Szent II. János Pál pápa

Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.
Lk 9,46-50

Elmélkedés

Minden ember gyermekkorában a szüleitől és a felnőttektől tanulja meg a viselkedés szabályait, mint magatartási formákat. Nem képes még arra, hogy megkülönböztesse a jót és a rosszat, nem tud még ítéletet alkotni, hogy mi válik javára és mi nem. Nem képes továbbá arra sem, hogy önálló döntéseket hozzon, hanem rábízza magát szüleire, akik gondoskodnak róla. Jézus nem tökéletes és hibátlan emberekből hozta létre közösségét. Tanítványai és apostolai emberi gyarlóságokkal rendelkeztek és bizonyára küzdöttek is ellene. Őket is megkísértette időnként a nagyravágyás és a versengés szelleme, miként ez a mai evangéliumban szerepel.
Ezen elképzeléseikkel szemben Jézus egy gyermeket állít eléjük példaképként, aki nem akar és koránál fogva nem is képes mások felett uralkodni, hanem elfogadja kicsinységét, mások vezetését és irányítását.

Ezzel a gyermeki lélekkel kell minden tanítványnak és kereszténynek engedelmeskednie Jézusnak, és megtanulni tőle az alázatosságot és a szolgálatot. Jézustól tanuljuk meg, hogyan kell emberként élnünk. Isten Fia, Jézus Krisztus azért lett emberré, hogy megmutassa nekünk az emberi élet értelmét és célját. Érdemes rábíznunk magunkat, hogy megmutassa az Atyához vezető utat. Ebben az értelemben követendő többek között számunkra a gyermekek életmódja. A versengés helyett tudom-e minden helyzetben az alázatos szolgálatot választani?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Igazán szomorú dolog, hogy olyan nagyra vagyunk egyes dolgokkal, amiket, Uram, teérted teszünk. Holott jobb volna oda sem figyelni rájuk, ha mégoly nagy számmal volnának is! Boldogok azok, akik nagy tetteket vihetnek végbe a Te dicsőségedre! Ó, Uram! Tégy engem képessé valami jóra, ha már annyira szeretsz!

Avilai Szent Teréz

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt válaszolta: Nincs kedvem!, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: Szívesen, uram!, menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?” Azt felelték: „Az első.”
Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek bennetek Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt láttátok, még utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!”
Mt 21,28-32

Elmélkedés

A sorok között olvasva

Egy plébános a vasárnapi prédikációt azzal kezdte, hogy megkérdezte a híveket, ki szokott újságot olvasni? Szép számmal tették fel a kezüket a jelenlévők. Következő kérdése arra irányult, hogy ki szokott szépirodalmat, verseket, drámákat, regényeket olvasni. Erre már kevesebben jelentkeztek. Harmadszorra azt kérdezte, hogy ki olvas tudományos könyveket, vagy olyan szakkönyveket, amelyek a munkájához, a szakmájában való fejlődéshez szükségesek. A hívek ugyan nem értették a plébános kérdéseinek okát, de erre is nagy számban jelentkeztek, főként a fiatalabbak. Végül pedig azt kérdezte, hogy ki szokott rendszeresen Szentírást, Bibliát olvasni. Mindössze néhány kéz maradt a magasban. A hívek összenéztek és egy kicsit szégyenkeztek is talán.

Természetesen nem a megszégyenítés volt a plébános szándéka, hanem így akarta bevezetni a Szentírás vasárnapján mondanivalóját. És mindez nem egy munkahelyen vagy olyan helyen történt, ahol vallásukat gyakorlók és nem hívők egyaránt összegyűlnek, hanem egy templomban, olyan emberek között, akik magukat hívőnek tartják, rendszeresen, azaz legalább vasárnaponként részt vesznek a szentmisén. Mondhatjuk, hogy egy ilyen társaságban, a hívők közösségében elvárható volna, hogy mindenki olvassa naponta a Szentírást, Isten üzenetét, hiszen ez keresztény életünk egyik alapja, még sincs így. Valószínűleg nem csak a példában említett helyen született ilyen gyenge eredmény, hanem másutt is hasonló volna a tapasztalat.

Sajnos a keresztény emberek könnyen megfeledkeznek a szentírásolvasás fontosságáról, de talán a mai ünnep, a Szentírás vasárnapja elgondolkoztat bennünket. Istennek van mondanivalója, üzenete számunkra. Figyeljünk oda útmutatásaira! Hitünk szerint a Szentírás tévedésmentesen tartalmazza Isten szavát. Némelyek azt mondják, hogy a Biblia egy régi, elavult könyv. Hogyan tudna eligazítást adni a XXI. században élő embernek? Miért olvassunk ósdi, több ezer éves szövegeket? Lehet-e évezredes messzeségből a bibliai szövegeknek mondanivalója korunk embere számára? Igen, nem tagadjuk: a Biblia a múltból szól hozzánk, a világ egyik legrégibb könyve. De mindjárt tegyük hozzá, hogy nem csak a múltból szól, hiszen az örökkévaló Isten üzen általa. És az örökkévaló Isten úgy közölte üzenetét és azt a szent írók úgy jegyezték le az isteni sugalmazásnak köszönhetően, hogy abban minden kor embere felfedezheti, megtalálhatja a neki szóló üzenetet.

Hogyan olvassuk a Szentírást? A tudományos igényességet, a vitatott kérdések eldöntését hagyjuk a szentírástudósokra! De az igényességről ne mondjunk le! Egy katolikus hívő olvasson katolikus fordítást, a más felekezethez tartozó keresztény pedig olyat, amit gyülekezete ajánl számára! Lehetőleg olvassunk újabb fordításokat és ne a múlt század elején készülteket. Az újabb fordítások ugyanis jobban tükrözik a mai nyelvhasználatot anélkül, hogy elferdítenék a bibliai szövegek eredeti mondanivalóját. A szövegek szószerinti értelmén túl keressük a lelki mondanivalót, a szöveg mélyebb értelmét, azt, hogy mit akar Isten mondani nekünk, azaz olvassunk a „sorok között.” Olvassuk a Szentírást azzal a készséggel, hogy meg akarjuk mindazt tenni, amit Isten közöl velünk. Olvassuk hittel, imádságos lelkülettel és az Istenkeresés vágyával!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örökkévaló Isten! Szomjazom tanításodat, kutatom az igazságot, keresem az örök élet igéit. Hiszem, hogy a Szentíráson keresztül te szólsz hozzám, te vezetsz engem az üdvösség felé. Adj nekem türelmet, kitartást, figyelmességet, tanulékony lelket és alázatot! Add, hogy készséges legyek mindannak megvalósítására, amit üzenetedből megértek. Kinyilatkoztatott szavad és a megtestesült Ige, Jézus Krisztus legyen számomra a mindennapi lelki táplálék és a hit szerinti élet forrása!

Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják. De azok nem értették meg ezt a beszédet, és igazi értelme rejtve maradt előttük. Kérdezni azonban nem mertek e szavak értelme felől.
Lk 9,43b-45

Elmélkedés

A gyógyítások és csodák láttán a tanítványok csodálattal tekintenek Jézusra, amely az elismerésnek és az elfogadásnak a jele. A tanítványok mellett a nép szintén ugyanilyen ámulattal hallgatja szavait, s részese a számos gyógyításnak. Mindenki lelkes, szívesen követik Jézust, örömmel vannak mellette, mert lenyűgözi őket isteni hatalma, amellyel tanít és gyógyít. Ő azonban tisztában van vele, hogy a lelkesedés nem fog örökké tartani.

Nyíltan beszél övéinek a rá váró szenvedésekről és haláláról. Elfogása, szenvedése és kereszthalála valóban olyan esemény lesz, amely megdöbbenti az apostolokat, akiknek hite a mostani csodálat és sok tanítás ellenére meginog, és csak a feltámadás megtapasztalása adja meg nekik az erősítést. Amikor a nép vezetői az Úr ellen fordulnak és az életére törnek, sokan elfordulnak tőle, mert szenvedésének és halálának látása már nem csodálatot ébreszt bennük. Itt már kevés is volna a csodálat. Részvét és együttérzés szükséges, és mindenekelőtt bűnbánat. És a szeretet, amely a szenvedésekben is megerősítést, reményt ad.

Fontos mozzanat, hogy amikor beteljesednek a szenvedésről szóló jövendölések, a tanítványok és apostolok valamennyien elmenekülnek. Ebben is Isten szándékát kell látnunk, aki azt akarta, hogy Jézus egyedül vállalja a szenvedéseket és egyedül hajtsa végre a megváltást. A megváltó kereszthalál az ő személyes áldozata.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te Egyszülött Fiadnak. Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Szentlélek, jöjj, és taníts meg Isten dicsőségére, az ő akaratát megcselekedve, mindenkor hitben és alázatban élni. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.”
Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Lk 9,18-22

Elmélkedés

Az evangéliumokban megfigyelhető, hogy amikor valami fontos esemény van készülőben vagy valamilyen lényegi tanítás fog elhangzani, akkor ezt megelőzően Jézus imádkozik. Nyilvános működésének kezdetén imádkozni megy a pusztába, imádkozik az apostolok kiválasztása előtt, imát mond több csoda megtétele előtt, imádkozik az utolsó vacsorán, majd szenvedésének kezdetén a Getszemáni-kertben és a kereszten is az imádság szavai szólnak ajkáról.

A mai evangéliumi szakasz szintén azzal kezdődik, hogy az Úr egyedül imádkozik, s ebből már előre sejthetjük, hogy valami jelentős esemény fog történni. Péter vallomása Jézus személyéről fontos kijelentés, amelyből megtudhatjuk, hogy Isten Fölkentje, s ez a kijelentés Jézus messiási kilétére vonatkozik. Fontos, hogy Jézus nem „önmagában” Messiás, hanem az Isten által felkent Messiás. A Fiú tehát az Atyához tartozik, az ő nevében cselekszik, az ő akaratának megfelelően hajtja végre messiási küldetését.

Az apostolok állandóan Mesterük közelében vannak. Nyitottak és befogadóak mindarra, amit az Úr tanít. Nem kíváncsiskodás ez részükről, hanem az Úr iránti elkötelezettség jele.

Ha arra törekszem, hogy minél többet legyek Jézus közelében, egyre jobban megismerhetem őt, s megérthetem tanításának titkát. Az apostolokhoz hasonlóan meg kell tanulnom, hogy úgy éljek, ahogyan Jézus. Úgy tekintek-e rá, mint Messiásra és Megváltómra? Megvallom-e hitemet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram! Te látod, hogy hányszor viselkedek a gonosz szőlőművesek módjára, akik nem adták meg gazdájuknak a termést, elárulták őt. Sokszor én sem adom meg neked, amit kérsz, hogy szeresselek és szolgáljalak téged és embertársaimat… Én is elárullak bűneimmel, szeretetlenségemmel. Bocsáss meg, kérlek, és segíts, hogy újra és újra téged válasszalak, és megadjam a termést, mint a jó szőlőművesed.

Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett. Nyugtalanság fogta el, mert egyesek azt mondták: „János támadt fel a halálból.” Mások szerint: „Illés jelent meg újra.” Voltak, akik azt állították: „A régi próféták közül kelt életre valamelyik.” Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem… Ki lehet hát az, akiről ilyeneket hallok?” És kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust.
Lk 9,7-9

Elmélkedés

A Jézusról hallott csodás dolgok sokakat kíváncsivá tettek egykor, köztük Heródest is, az uralkodót. A kíváncsiság mellett a félelem is vezette, hogy találkozzon Jézussal, akiről egyesek azt állították, hogy benne Keresztelő János támadt fel, hiszen ő fejeztette le Jánost. Heródes kíváncsi arra az emberre, akinek beszédei és csodás tettei nagy hatással vannak a tömegekre, s ennek híre hozzá is eljut. Az emberek mindenfélét beszélnek Jézusról, s ez bizonytalanná teszi a fejedelmet. Félelmének másik oka, hogy veszélyeztetve érzi uralkodói pozícióját. Jézussal való találkozás vágya mögött nem éppen a jó szándék húzódik meg, hanem a félelem, hogy elveszítheti hatalmát.

Ebből az érdeklődő kíváncsiságból és belső félelemből sosem lesz megtérést eredményező személyes kapcsolat Jézussal sem Heródes esetében, sem másoknál. Vajon miért? Mi hiányzik belőle? Bizonyára azért, mert alázat helyett gőg uralkodik benne. Azért, mert kérdéseire önmaga akar válaszolni és nem Jézustól vár feleletet. Talán azért, mert fejedelemként nem képes beismerni Isten előtti kicsinységét és ragaszkodik a hatalomhoz. Talán azért, mert nincs meg szívében a hit és a szeretet utáni vágy.

Engem mi irányít, vezet Jézus felé? Keresem-e őt? Szívesen hallgatom-e őt, s ennek hatására felébred-e bennem a vágy, hogy jobban megismerjem? Milyen szándék vezet engem őhozzá?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus Te légy a hűség ingatag jellemvonásaimban. Te légy a figyelem szétfolyó létemben. Te légy a fölneszelés hangszigetelt lelkemben. Te légy a szabadság posványos életemben. Te légy a szeretet magam körül forgó lényemben. Te légy az előrelépés egyhelyben-topogásomban. Te légy a szelíd megbocsátás vad vádjaimban. Te légy a kitartás összecsuklásomban. Te légy a minden az én semmimben.

Josef A. Pilz

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Mt 10,28-33

Elmélkedés

Jézus azt kérte meghívott apostolaitól, hogy családjukat és otthonukat elhagyva egész életüket neki, illetve az evangélium hirdetésének szenteljék. Ez az elhagyás és Krisztushoz csatlakozás elengedhetetlen feltétele annak, hogy az Isten országa növekedjen a világban, többek között az igehirdetés által. Az apostolok utódai, a püspökök szintén elfogadják a meghívást és életüket Isten népének szolgálatára ajánlják fel. Eddig akár megtisztelőnek is tekinthetjük a meghívást, amely később komolyabbra fordulhat, hiszen Isten egyesektől azt kérheti, hogy hűségüket a vértanúságig bizonyítsák. Ezt kérte a ma ünnepelt Gellért püspöktől is, aki hazáját elhagyva a magyarok földjére jött, hogy népünk körében hirdesse a krisztusi örömhírt, s vértanúságával segítse az elhintett mag növekedését.

Szent Gellért napján a helytelen (alaptalan) és a helyes félelemről olvasunk az evangéliumban. Az emberi félelmeket mindig ellensúlyozza az Istenbe vetett bizalom és a hit. Amikor a feltámadt Jézus megjelenik, első szavaival mindannyiszor meg akarja szüntetni a tanítványok félelmét, amely azonnal elmúlik, mihelyt felismerik őt a hit szemével.

A feltámadt Jézusban és a feltámadásban hívő embereknek a szenvedésektől, sőt még a haláltól sem kell félniük, hiszen sorsuk ugyanúgy az örök életre való feltámadás lesz, miként Krisztusé, aki önként vállalta a szenvedéseket és feltámadásával örökre legyőzte a halált. Nincs okunk félelemre, ha hisszük, hogy Krisztussal feltámadunk az örök boldogságra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus Anyja, ki Fiad mellett álltál élte kezdetén és küldetésében, kerested Őt, a Mestert a sokaságban, mellette álltál, amikor fölmagasztalták a földről, s odaadta magát egyetlen és örök áldozatul; aki fiadként kaptad meg Jánost, fogadd el az öröktől fogva meghívottakat, oltalmazd növekedésüket, kísérd életükben és szolgálatukban a te fiaidat, Papok Édesanyja!

Szent II. János Pál pápa

Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!”
Lk 8,19-21

Elmélkedés

„Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!” (Lk 8,21) – hangzanak Jézus talán kicsit furcsa szavai az evangéliumban. Tévedés lenne azt gondolnunk, hogy Jézus megtagadja édesanyját, aki életet adott neki vagy családját, amelyben felnevelkedett. Inkább arról van szó, hogy nem születés révén válhatunk Jézus tanítványává, hanem tanításának hallgatása és megtartása által. Bizalommal és tanulékonyan fogadjuk Isten szavát szívünkbe, amely a gyakorlatba átültetve helyes irányba, Isten felé irányítja életünket. A szó elfogadása által belépünk Isten szeretettel, reménnyel és hittel teli világába.

Ha felismerem és megtapasztalom az ő szeretetét, akkor mindenképpen késztetést érzek arra, hogy közel kerüljek hozzá, úgy alakítsam életem, ahogyan ő élt. Ha belátom, hogy valóban az Atya felé akar Jézus vezetni, akkor rábízom magam és engedem, hogy életem szándéka szerint alakuljon.

A mai evangéliumi részlet alkalmat ad arra, hogy megvizsgáljuk, milyen viszonyban vagyunk Jézussal. Milyen kapcsolatban vagyunk vele és mi az alapja ennek? Akarunk-e vele egyre szorosabb kapcsolatba kerülni, amelyet valóban a szeretet irányít? Testvéreim, rokonaim és barátaim sorában hol foglal helyet Jézus? Szívesen hallgatom-e tanítását? Megvalósítom-e mindazt, amit ő kér tőlem annak érdekében, hogy szeretetét megtapasztalva egyre közelebb kerüljek hozzá?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Minden örömöm, Uram, amelyben nem Te vagy, legyen félelmemre és utasítsam azt el! Csak Téged keresselek! Érted dolgozni legyen igazi örömöm, és a Nélküled kapott megnyugvás legyen terhemre! Add, hogy sokszor emelhessem Hozzád a szívemet, és ha vétettem ellened, megbánással és új jó feltétellel ki tudjalak engesztelni!

Aquinói Szent Tamás

Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne, és nyilvánvalóvá ne lenne. Ügyeljetek hát, hogy milyen figyelemmel hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.
Lk 8,16-18

Elmélkedés

A mai evangélium mondásai Jézustól származnak és az Isten országának titkát mutatják meg. Az első mondás azt az alapvető igazságot fogalmazza meg, mely szerint a lámpa arra szolgál, hogy világítsanak vele. Értelmetlen dolog volna elrejteni a meggyújtott lámpát. A hasonlat arra utal, hogy az Isten országáról szóló örömhír fényt, világosságot hoz az emberek életébe. Értelmetlen volna elrejteni fényét. Krisztus tanítványainak arra kell törekedniük, hogy a tanítás fénye, az igazság világossága minél több emberhez eljusson.

A másik mondás így hangzik: „Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne” (Lk 8,17). Jézus 2000 évvel ezelőtti szavai ma is igazak. Az ember hazudik egyszer, kétszer, sokszor. Ha nem bukik le mindjárt az elején, akkor rászokik a hazudozásra és életelemévé válik. Egy idő után már abbahagyni sem tudja. Aztán pedig azt gondolja, hogy sohasem fognak rájönni a hazugságaira és nyugodtan hazudozhat tovább. Egyszer aztán az emberek rájönnek, vagyis nyilvánosságra jut minden. A becsületes és lelkiismeretes ember legalább elismeri, hogy hibázott, de a hazug nem, mert nincs becsületes és lelkiismeretes hazudozó.

Ha hallgatom és tettekre váltom Krisztus örömhírét, lelkiekben folyamatosan gazdagabb leszek. Keresztény életem világítson, azaz legyen példa mások számára!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, a teremtett világ erőit te az ember munkájának rendelted alá. Kérünk, hogy munkánkat keresztény lélekkel végezve őszinte szeretetben élhessünk testvéreinkkel, és teremtő munkád folytatásában méltó módon vehessünk részt. Kérünk, Urunk, földi ajándékaiddal segíts és kormányozz minket, akiket mennyei kenyereddel tápláltál.