Battaplébánia

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!”
Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!
Mt 20,1-16a

Elmélkedés

Isten szolgálatában

Az evangélium példabeszédét figyelmesen végigolvasva sokakban megszólal egy hang: Ez igazságtalanság. Az egyik ember egész nap dolgozik, a másik csak fél napot, a harmadik pedig alig egy órát, mégis mindenki ugyanannyi bért kap a munkájáért. Ez igazságtalanság! Az indulatosabb természetűek maguk is odaállnának a tiltakozó munkás mellé, öklükkel rácsapnának a főnök asztalára és fennhangon magyaráznák igazukat a szőlősgazdának. Megszólal bennük a vészcsengő, amit igazságérzetnek neveznek és hevesen tiltakoznak. Mondhat akárki akármit, itt bizony igazságtalanság történt!

Próbáljunk lehiggadni! Gondoljuk át még egyszer a történteket. A szőlősgazda reggel megállapodott a munkással, hogy egész napi munkájáért egy dénárt fog kapni. Megkapta a fizetségét? Igen, hiánytalanul. Pontosan annyit kapott, amire reggel óta számíthatott. Hol van akkor itt az igazságtalanság? Most jön az ellenvélemény, a tiltakozás: De miért kapott ugyanannyit, aki kevesebbet dolgozott? Neki kevesebb járna! Ezen a ponton világosan kiderül, hogy nem az igazságérzet szólalt meg valójában, hanem az irigység. Kár szépíteni a dolgot, ez irigység. Rosszul esik nekem, hogy ő ugyanannyit kapott, mint én, pedig kevesebbet dolgozott. Én megkaptam pontosan a fizetségemet, de a másiknak kevesebbet kellett volna adni. Ez az irigység. Ne hivatkozzunk semmiféle igazságérzetre, mert ez egyszerűen csak irigység.

Jézus példabeszéde arra figyelmeztet, hogy az irigység megmérgezi életünket, tönkreteszi emberi kapcsolatainkat. Az irigységre való hajlam ott lakik minden ember lelke mélyén. A gonosz lélek egyesekben könnyen felébreszti, mások viszont elutasítják e kísértést. Nem véletlenül soroljuk a hét főbűn közé. Az irigység mindig az összehasonlításból indul ki, abból, hogy a másik emberhez mérem magam. Miért van neki több, mint nekem? Miért nagyobb a háza, mint az enyém? Miért kap több fizetést, mint én? Miért fog jobban az esze, mint az enyém? Miért ügyesebb, mint én? A versenyszellem a sportban helyes, mert nagyobb teljesítményre ösztönöz, de az élet sok más területén felesleges a versengés, mert irigységből fakad vagy mert irigységet szül.

A példabeszéd magyarázatához a következőt is hozzá kell tenni. Isten a szőlősgazda, aki meghív minden embert, hogy legyünk a munkásai, szolgáljuk őt szeretettel. Fizetségünket előre megmondja: az örök élet, az üdvösség. Ez az egy dénár. Ezt kapja mindenki, akár hosszabb, akár rövidebb ideig szolgálja Istent. Az üdvösségnél kevesebbet Isten nem akar adni senkinek, többet pedig elképzelni sem tudnánk, hiszen ez a legfőbb jó, amit elérhetünk. Ezért viszont dolgoznunk kell, legalább egy keveset. A példabeszéd szerint az egy dénár fizetséget azok kapják meg, akik legalább egy órányit dolgoztak. A tétlenek, naplopók, henyélők és lusták, akik egész nap ki sem mentek a piacra, hogy munkát keressenek, nem kapnak fizetést. Akiben nincs meg a készség, a hajlandóság, hogy Isten szolgálatába álljon, az ne kérjen, ne várjon tőle semmiféle jutalmat.

Befejezésül még egy gondolat: amikor igazságtalannak tartjuk a példabeszéd végkimenetelét, gondoljunk arra, hogy mi is talán csak fél napot dolgoztunk. A vértanúk, akik meghaltak hitükért, életüket egészen Istennek szentelték, ők bizonyára elmondhatják, hogy végigdolgozták a teljes napot. Mi legyünk szerények!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Te minden embert meghívsz szolgálatodra és megígéred nekünk az örök üdvösséget. Segíts, hogy egész életünkben neked szolgáljunk, a te nevednek szerezzünk dicsőséget. Szolgálatunkat szabadon vállaljuk és irántad való szeretetből végezzük az üdvösség reményében. Légy hozzánk igazságos és irgalmas! Segíts minket, hogy végső célunkat, az örök életet mindig szem előtt tartsuk és szüntelenül törekedjünk feléd! Tartsd távol tőlünk az irigységet, hogy örülni tudjunk annak, ha mások is az üdvösségre jutnak!

Amikor egyszer a városokból nagy tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt a példabeszédet mondta nekik: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett; ott eltaposták, és az égi madarak felcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek felnőttek vele együtt, és elfojtották. A többi jó földbe hullott. Kikelt, és százszoros termést hozott.” E szavak után Jézus felkiáltott: „Akinek füle van, hallja meg!”
Akkor megkérdezték tanítványai, hogy mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait. A többieknek csak példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek. A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az útfélre eső mag azokat jelenti, akik hallgatják az igét, de aztán jön az ördög, és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne is üdvözüljenek. A köves talajra hullott mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, örömmel be is fogadják, de az nem ver bennük gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek közé eső mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, de az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei elfojtják bennük a növekedést, és termést nem hoznak. A jó földbe eső mag végül azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, jó és erényes szívvel meg is tartják, és termést is hoznak állhatatosságban.”
Lk 8,4-15

Elmélkedés

Jézus újabb példabeszéddel hívja fel hallgatói figyelmét arra, hogy nem elegendő senki számára, ha jó szívvel hallgatja szavait, hanem mindenkinek életté kell váltania azt. A szívünket megérintő, megérinteni akaró isteni szó útjába sokféle dolog állhat, ami megakadályozhatja, hogy termést, eredményt hozzon életünkben. A gonosz lélek azért akarja kitépni szívünkből e tanítást, hogy a legfontosabbat, az üdvösségünket akadályozza meg. A mindennapi élet gondja könnyen elfordíthatja értelmünket, szívünket az igazság tanításától, s arra kényszerít minket, hogy ne bízzunk Isten ígéretében, ne bízzuk magunkat gondviselésére. Hulljon lelkünkben jó talajra a tanítás, amely az örök élet igéjeként az üdvösségre vezető utat mutatja meg nekünk!

A hasonlat szerint a bőséges termés elsősorban nem az emberi munkának, hanem egyértelműen az isteni közreműködésnek köszönhető. A gyenge termést ígérő, rosszul sikerült magvetés ellenére is bőséges a termés. Talán éppen ez ad nekünk erőt ahhoz, hogy az evangélium hirdetését végezzük. Az igehirdetőt, aki isteni hívásra vállalkozik a magvetésre, azaz Isten tanításának a továbbadására, nem keserítheti el az a tény, hogy munkájának egy része hiábavaló. Ha igehirdetésünk emberi gyengeségünk miatt nem sikerül a legfényesebben, nincs okunk aggodalomra, hiszen ha kötelességünket teljesítettük, akkor számíthatunk az isteni közreműködésre, amely biztosítani fogja, hogy munkánk eredményes legyen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Oh áldott Szűz! Oh Magyarországnak kegyes Asszonya! Tekints a mi sok fogyatkozásunkra: szánd meg a mi romlásunkat. Csaknem megholt akit te szerettél; csaknem elfogyott a te országod nemes Asszonyunk. Azért állj elő a te szent Fiadnál. Mondd azt néki: Fiam, az én országomban megfogyatkozott az igazi hit; nincs igazság; nincs isteni félelem; nincs ájtatosság benne. Vízzé vált az ő bora, nagyrészt tévelygésre fordult igaz vallása; elpusztult szentegyháza; megromlott ereje; pogány rabságára adott szabadsága. Elhiggyed, édes hazám, Magyarország, ha a Boldogasszony tanácsát követed, és magadat megeszmélvén, abban eljársz, amit az ő Szent Fia parancsol, foganatja lészen a Szűz könyörgésének.

Pázmány Péter

Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki; Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége; Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla.
Lk 8,1-3

Elmélkedés

A mai evangéliumban Szent Lukács bepillantást nyújt Jézus hétköznapi életébe. Annak rövid megemlítése, hogy tanító útján a Mestert tanítványai és néhány asszony is elkísérte, látszólag teljesen jelentéktelen. De mégsem szabad annak tartanunk, hiszen fontos mondanivalót hordoz. Próbáljuk most ezeket vázlatszerűen összegyűjteni.

Először is azt tanítja ez a megjegyzés, hogy Jézus küldetése és tanítása mindenkihez, férfiakhoz, nőkhöz, gyermekekhez és idősekhez egyaránt szól. Jézus korában hallatlan dolog volt, hogy asszonyok is csatlakoztak egy mester tanítványi köréhez, és otthonukat elhagyva kísérték őt. Ha nem is tanítványok ők a szó szoros és eredeti értelmében, mégis jelen vannak és hallgatják őt.

Másodszor arra érdemes felfigyelnünk, hogy egészen tekintélyes és tiszteletreméltó nők csatlakoztak az egyszerű származású tanítványokhoz. Krisztus követéséhez szükséges az alázat. Az asszonyok jelenléte harmadszor azért fontos, mert voltak köztük olyanok, akiket Jézus meggyógyított valamilyen betegségből vagy kiűzte belőlük a gonosz lelkeket. Az ő jelenlétük tehát bizonyítja, hogy az evangélium hirdetése mellett Jézus küldetésének fontos eleme a betegek gyógyítása. Negyedszer pedig az is lényeges, hogy ezek az asszonyok saját vagyonukból támogatják a tanító Jézust.

Jézus közelében telnek napjaim? Észreveszem-e jelenlétét a hétköznapokban?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Semmi se zavarjon, semmi ne rémítsen, minden elmúlik, Isten nem változik. A türelem mindent elér annak, aki Istené. Semmi sem hiányzik, Isten maga elég.

Avilai Szent Teréz

Abban az időben egy farizeus meghívta Jézust, hogy étkezzék nála. Betért hát a farizeus házába, és ott asztalhoz ült. Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában van vendégségben, alabástromedényben illatos olajat hozott. Megállt hátul Jézus lábánál. Sírt, könnyeivel öntözte Jézus lábát, majd hajával megtörölte, és csókolgatta. Végül pedig megkente illatos olajjal. Ennek láttára a vendéglátó farizeus így szólt magában: „Ha ez próféta volna, tudná, hogy ki és miféle, aki érinti őt: hogy ez egy bűnös nő.” Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit.” Az így válaszolt: „Mester, beszélj!” „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt miből fizetniük, hát elengedte tartozását mindkettőnek. Melyikük szereti most jobban?” „Úgy gondolom az, akinek többet engedett el” – felelte Simon. „Helyesen ítéltél” – válaszolta Jézus. Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s te nem adtál vizet a lábamra. Ez viszont könnyeivel öntözte a lábamat, és hajával törölgette. Csókot sem adtál nekem, ez meg szüntelenül csókolgatja lábamat, amióta csak bejött. Aztán te nem kented meg fejemet olajjal. Ez meg kenetet öntött a lábamra. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, az kevésbé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid. Menj békével!”
Lk 7,36-50

Elmélkedés

Az írástudók és a farizeusok Jézust a „vámosok és bűnösök barátjának” tartják. Rossz szemmel nézik, hogy nem utasítja el a bűnösök közeledését. Ennek példája a mai evangélium. A történetben egy Simon nevű személy a vendéglátó, Jézus pedig a meghívott vendég. Minden rendben van addig, amíg meg nem jelenik egy hívatlan vendég, a bűnös asszony. Ettől kezdve már nem a vendéglátás a lényeges, hanem az asszony cselekedete határozza meg a fejleményeket.

A Jézus iránti szeretet arra indítja az asszonyt, hogy megmossa lábát, hajával megtörölje és illatos olajjal bekenje. Az asszony olyan kötelező udvariassági cselekedetet tesz ezzel, amit a farizeus vendéglátóként elmulasztott. Simon farizeus talán észre sem veszi saját mulasztását, s talán nem is gondol arra, hogy megsértette a vendégszeretet előírásait. Jogot tart arra, hogy ítéletet mondjon az asszony felett, de ugyanakkor Jézus felett is, amiért megengedi e bűnösnek a közeledést. Az asszonyban éppen az a Jézus iránti szeretet van meg, ami hiányzik a farizeusból. E szeretet bűnbocsánatot jelent számára. Ezért magyarázza és dicséri meg az Úr e szavakkal az asszony tettét: „Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett” (Lk 7,47).

Milyen érzés támad bennem Jézus szeretetét megtapasztalván? Milyen cselekedetre indít engem Jézus szeretete? Indít-e bűnbánatra a Jézus iránti szeretet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

Assisi Szent Ferenc

Egy alkalommal Jézus így szólt a néphez: „Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek, akik így kiáltoznak egymáshoz:
„Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.” Eljött Keresztelő János: kenyeret nem eszik, bort nem iszik. Erre azt mondjátok: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia, eszik és iszik. Erre meg azt mondjátok: „Nézd a falánk és borissza embert, a vámosok és a bűnösök barátját!” Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták.”
Lk 7,31-35

Elmélkedés

Az evangéliumi történetek szerint Jézus számos alkalommal figyelmeztette hallgatóit, hogy aki komolyan gondolja az ő követését, annak hallgatnia kell tanítását és a mindennapi életben meg is kell azt valósítania. Jó példa erre a homokra, illetve a sziklára építő emberekről szóló példabeszéd. A mai evangéliumban szintén ezzel kapcsolatban mond egy példázatot a furulyázó gyermekekről, akiknek a játékára nem figyelnek fel az emberek. A mi Urunk szavait azonban nem engedhetjük el egyszerűen a fülünk mellett, hiszen ez a tanítás az életünket akarja Istennek tetszővé alakítani.

Vannak olyan emberek, akik mindig a saját fejük után mennek, állandóan a maguk elképzeléseit akarják megvalósítani, s nem törődnek mások véleményével vagy figyelmeztetésével. Ők azok, akik senkire sem hallgatnak. Talán még Jézusra sem. Sokan szívesen mennek hozzá, akár távoli vidékekről is, hogy hallgassák tanítását, de nem mindenki készséges erre. Érdekes, hogy Jézus ugyan szóvá teszi ezt, mégsem bosszankodik miatta. Nem lesz indulatos és nem akarja erőszakkal megtéríteni őket. Meghagyja szabad akaratukat és döntésüket. Jól tudja, hogy ezekkel az emberekkel nem lehet sokat kezdeni, mert ők nem magukban keresik a hibát, hanem a nekik szóló tanításban vagy tanítóban. Tudja, hogy igazat tanít, s szavait cselekedetei igazolják.

Hallgatok-e nekem szóló szavára?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönet és hála neked, Urunk, aki táplálékul nyújtod felénk tested, a mennyből alászálló kenyeret, hogy aki e kenyérből eszik, az örökké éljen. Elfogadom, Uram ezt a hatalmas, Szent Színedből jövő áldozatod, és megtartom szövetségedet, hogy én benned élhessek, te meg bennem, mert életem, amit adtál, csak az öröklétben hirdetheti mindenkor hatalmas fenségedet és dicsőségedet. Mi Urunk! Legyen tetszésed szerint, most és mindörökké!

Abban az időben: Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és nyomukban nagy népsokaság. Amikor a város kapujához közeledett, halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan kísérték a városból. Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt hozzá: „Ne sírj!” Azután odalépett a koporsóhoz, és megérintette azt. Erre a halottvivők megálltak. Ő pedig így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és beszélni kezdett. Ekkor Jézus átadta őt anyjának.
Lk 7,11-17

Elmélkedés

Jézus korában egy özvegyasszony senkitől sem számíthatott támogatásra férje halála után. Még kilátástalanabb helyzetbe került, ha gyermeke sem volt, aki gondoskodhatott volna róla. Ennek fényében könnyen megérthetjük az evangéliumban szereplő asszony nehéz helyzetét. Jézus megkönyörül rajta és visszaadja fiát, feltámasztva őt a halálból.

A tegnapi evangélium szerint Jézus átlépi a zsidók és a pogányok közti határt, kifejezve, hogy küldetése nem korlátozódhat egyetlen népre. Most pedig szintén átlép egy határt, megszeg egy törvényt. A zsidó törvények szerint a halottakat tilos volt megérinteni, nehogy tisztátalanná váljon az ember, illetve egészségügyi oka volt e tilalomnak. Jézus nem törődik ezen előírással, mert segíteni szeretne. Megérinti a koporsót, hogy életre keltse a fiút.
Az életet adó Jézussal találkozunk itt. Jézussal, aki együttérez a gyászoló édesanyával.

Jézussal, aki nem csupán szavakkal nyújt vigaszt az özvegynek, hanem cselekedetével is. Kérés nélkül cselekszik, s tettének nincs semmilyen feltétele. Részvét és szeretet indítja erre.

A gyászban vagy életünk más, különösen nehéz helyzeteiben sokszor csak vigasztaló szavakra számíthatunk az emberektől. Jézus ennél többet képes adni nekünk. A feltámadást, az új életet. Fogadjuk el ezt, mint szeretetének jelét. Él-e bennem a remény, hogy a vele való találkozás fordulatot hoz életembe?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, ha lehetséges, adj nekem testi egészséget, hogy ép szervekkel szolgálhassak neked! Adj nekem Uram, egyenes lelket, hogy lássam, mi a jó és helyes, ne féljek a gonoszság támadásától és minden ügyemet rendbe tudjam szedni! Adj nekem, Uram, készséges lelket, mely sohasem unatkozik, nem panaszkodik, nem kesereg és nem érzékenykedik! Segíts, hogy ne törődjem mértéken felül azzal a valamivel, amit „Én”-nek hívnak! Adj Uram humorérzéket! Segíts, hogy értsem a tréfát, Hogy vidám legyek És másokat is fel tudjak vidítani!

Morus Tamás

Amikor Jézus a néphez intézett beszédét befejezte, Kafarnaumba ment. Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit ura nagyon kedvelt. A szolga már a halálán volt. A százados, aki hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját. Amikor ezek odaértek Jézushoz, kérlelték őt: „Megérdemli, hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk.”
Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze voltak a háztól, a százados eléje küldte barátait ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj! Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem tartottam magamat méltónak arra sem, hogy hozzád menjek. Csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Bár magam is alárendelt ember vagyok, alattam is szolgálnak katonák. S ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – akkor elmegy, ha a másiknak meg azt mondom: „Jöjj ide!” – akkor odajön, vagy ha a szolgámnak szólok: „Tedd meg ezt!” – akkor megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott. Megfordult, és így szólt az őt követő tömegnek: „Mondom nektek, nem találtam ekkora hitet Izraelben.” Amikor a küldöttek hazaértek, a beteg szolgát egészségesnek találták.
Lk 7,1-10

Elmélkedés

„Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj” (Lk 7,7) – mondja a pogány százados Jézusnak. A katonatiszt önmagát érdemtelennek nevezi, ezzel szemben a zsidó elöljárók méltónak tartják őt arra, hogy Jézus meggyógyítsa a szolgáját, mert sok jót tett a zsidó néppel és a zsinagógát is ő építtette. Jézus meg is teszi a kért csodát, meggyógyítja a beteg szolgát, s ez azt bizonyítja, hogy szerinte is megérdemli a százados a jócselekedetet. De Jézus nem ugyanazért, tehát nem a tetteiért tartja méltónak őt, mint a zsidók, hanem a hitéért. A katona ugyanis egyértelműen kifejezi kérésével, hogy hisz Jézusban és a halált legyőző isteni hatalmában.

Más csodák leírása alkalmával általában a csoda áll a történések középpontjában. Jelen esetben sem a szolga betegségéről nem tudunk meg többet, sem a gyógyulás mikéntjéről. Az evangélista egyértelműen a százados hitét, alázatát akarja példaként elénk állítani. Mély hitét az jelzi leginkább, hogy szerinte elég, ha Jézus „egy szót” szól, s már ennek hatására bekövetkezhet a gyógyulás. Más esetekben Jézus közvetlen kapcsolatba kerül a betegekkel, megérinti a beteg testrészt, ráteszi kezét a betegre, ezen érintés által következik be a gyógyulás. A százados szerint még erre sincs szükség, ő hisz abban, hogy az Úr egyetlen szava a „távolból” is képes gyógyítani.

Engem mi tesz méltóvá, hogy Jézus hozzám jöjjön? Én hogyan fejezem ki, vallom meg hitemet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szent Atyánk, az élet és a szeretet kiapadhatatlan forrása, aki az élő emberben kinyilatkoztatod dicsőséged ragyogását, és szívébe helyezed hívásod csíráját, ne engedd, hogy a mi hanyagságunk miatt megtörténhessen, hogy valaki nem veszi észre vagy elveszíti ezt az ajándékot, hanem járjon mindenki teljes önzetlenséggel azon az úton, amelyen a Te szereteted megvalósul.

Szent II. János Pál pápa

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia, aki a mennyben van. Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.
Jn 3,13-17

Elmélkedés

A kereszt megtalál

A mai ember sokszor tűnik a cselekvés és az állandó tevékenykedés megszállottjának. Sok esetben igaz ez az egyházi életre is. A tervezés, a gondos előkészítés és a megvalósítás valóban fontos és elengedhetetlen. De valóban ez viszi előbbre Egyházunk életét? Ha igennel válaszolnánk erre, akkor az emberi tevékenységet nagyobbra értékelnénk, mint Isten művét.

Fel kell fedeznünk, hogy a keresztény ember és az egész Egyház sorsát Krisztus szenvedése és keresztje határozza meg, s mindazoknak a benne hívőknek a szenvedése, akik az ő keresztjéből merítettek erőt a megpróbáltatások elviseléséhez. Bármilyen programot vagy tervet készítünk, mindennek Krisztus keresztjéből kell kiindulnia, s ehhez kell csatlakoznia a mi áldozatvállalásainknak. Jézus keresztútja azt mutatja, hogy az elesésekből fel lehet állni, s tovább lehet haladni. Nem elegendő számunkra, ha például a nagyböjti időben évente egyszer átelmélkedjük Jézus szenvedésének útját, hanem minden nap fel kell vennünk életünk keresztjét, hogy utunkat végigjárva eljuthassunk a feltámadásra.

Ma, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén Isten üdvözítő tervéről és annak megvalósulásáról olvashattunk az evangéliumban. Ezek szerint „Isten azért küldte el Fiát a világba, hogy általa üdvözüljön a világ.” Krisztus keresztjében felismerni az üdvösség eszközét és csak a megfeszített Jézus Krisztusról tudni, ez jelenti Szent Pál apostol számára az igazi bölcsességet, s ez útmutatás lehet minden kereszténynek. Ezt az igazi bölcsességet szeretnénk mindannyian elsajátítani, amikor a mi Urunk keresztjére tekintünk, s valahányszor előtte imádkozunk. Sok titkot rejt e kereszt, de a Megfeszítettet szemlélve megérthetjük, hogy számunkra is csak a szenvedésen és a halálon át vezet út az örökkévalóságba.

Időnként a kereszt útjában van valakinek. Olvasom a hírt, hogy Franciaországban egy ápolónővér okozott országos riadalmat azzal, hogy nyakláncán egy kis kereszt függött. Mit keres egy kórházban kereszt? Más alkalommal egy tanár nehezményezte, hogy kereszt függ annak a teremnek a falán, ahol a tanulók érettségi vizsgát tesznek. Mit keres egy iskolában kereszt? Valószínűleg nem az ellenzők szemét bántja, hanem a lelkiismeretüket. Nehezükre esik a keresztre nézni, mert akkor önmagukba kellene nézniük. Mert Krisztus keresztje már csak ilyen: önmagával szembesíti az embert. Előtte elnémul, aki máskor a maga emberi bölcsességét hirdeti. Előtte kicsinek érzi magát az is, aki földi hatalommal rendelkezik.

Szent Pál apostol arról írt egykor, hogy egyeseknek botrány, másoknak ostobaság a kereszt, a hívőknek viszont Isten ereje és bölcsessége (vö. 1Kor 13,24). Titokzatos erő rejlik benne, mert Isten Fia hordozta, őt feszítették rá, és ő halt meg hozzá szegezve. Ez Krisztus keresztjének titka.

A hitetlen világ évezredek óta birkózik a kereszttel. A hitetlen ember küzd a kereszttel. Nem akarja látni sehol. Nem akarja hordozni soha. Nem akarja elfogadni. A keresztet elfogadni csak a szeretet képes. Mert Krisztus is szeretetből fogadta el. A kereszt megtalál minket. Le lehet vetetni egy keresztet az iskolák és kórházak faláról. El lehet távolíttatni a nyakláncokról. De a kereszt mégis megtalál minden embert.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Szenvedésed és kereszthalálod szemlélése annak megvallására ösztönöz, hogy te vagy az Úr, az Atya engedelmes Fia, te vagy a Megváltóm. Halálod nem volt értelmetlen, hanem meghozta minden ember számára az üdvösséget. Haláloddal tökéletes módon megvalósult az Atya üdvözítő szándéka. Taníts engem a kereszthordozásra!

Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Nincs jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincs rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hiszen a szív bőségéből szól a száj! Miért mondjátok nekem: „Uram, Uram!” – ha nem teszitek, amit mondok?
Megmondom nektek, kihez hasonlít az, aki hozzám jön, hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja: hasonlít ahhoz a házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és az alapot sziklára rakta. Jött az árvíz, rázúdult a házra, de nem tudta azt összedönteni, mert jó alapra épült. Aki viszont hallgatja tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít ahhoz az emberhez, aki házát alap nélkül építette a puszta földre. Amikor rázúdult az árvíz, háza azonnal összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.
Lk 6,43-49

Elmélkedés

A mai örömhír szerint Jézus a sziklára építő okos emberhez hasonlítja azokat, akik hallgatják és megvalósítják tanítását. Kijelentése tehát két elemet foglal magába: tanításának figyelmes hallgatását, megismerését, valamint azt az életmódot, amely e tanításhoz igazodik. A keresztény ember életében a kettő szorosan összetartozik, s egyik sem hiányozhat a hiteles krisztusi élethez.

Az elbizakodottságnak jele volna, ha valaki azt állítaná magáról, hogy keresztényként él, ugyanakkor nem törekszik arra, hogy Jézus tanítását napról napra egyre jobban megismerje. Természetesen az sem lehet elegendő, ha valaki jól ismeri mindazt, amit Jézus elvár követőitől, de mindennapi életében egészen másként cselekszik.

A szakasz másik hasonlata a fáról és gyümölcséről, megerősíti az előbbi mondanivalóját. Külső cselekedeteink visszatükrözik belső világunkat, gondolkodásmódunkat és szándékainkat. Pontosan elárulják, hogy mi lakik a szívünkben. Ezzel kapcsolatban mondja Jézus: a jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rosszat. Ha Jézus tanítása szerint élünk, azaz viselkedésünkkel, mindennapi magatartásunkkal, szavainkkal és tetteinkkel egyaránt őrá igyekszünk hasonlítani, akkor jó gyümölcsöket teremhetünk lelkiekben, amelyek egyrészt a saját üdvösségünket szolgálják, másrészt mások javára lehetünk velük. Életemet akkor alapozom valóban őrá, ha tanítását tettekre váltom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Én irgalmas Uram, én jó Istenem! Bárcsak juttatnál nekem a szent forrásnak vizéből, hogy az élő vizek kútjából igyam, azokkal együtt, akik Téged szomjaznak! Ott laknék én is az égi honban, öröké ujjongva jóságodban, és mondanám boldogon: Mily édes az Élő Vizek forrása, amely az öröklétre fakad, és soha-soha nem apad! Én Istenem! Te vagy a Forrás, aki folyton szomjat oltón áradsz! Úr Jézus, add mindig e vizet, hogy egyre szomjamat enyhítsem. Könyörgök nagy jótéteményeidért! Hiszen Te mindenünk vagy, napi életünk: táplálékunk, italunk, üdvösségünk, Istenünk!

Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.”
Lk 6,39-42

Elmélkedés

Időnként előfordul, hogy valaki a gyóntatószékben arról beszél, hogy dühös volt, mert a gyerekei vagy a szomszédok felbosszantották, s aztán rögtön elkezdi sorolni, mennyire rossz a gyerek, s mennyi hibája van a szomszédnak. Igyekszem mindjárt az elején leállítani a mások hibájának felsorolását, hiszen nem helyettük kell gyónnia az illetőnek. Igen, sajnos sokszor még a szentgyónásban sem vesszük észre, hogy a másik bűneivel foglalkozunk, pedig ilyenkor éppen a magunkéval kellene. Még itt is a szálkával foglalkozunk és nem a gerendával. Lelki megújulásunk kiindulópontja saját hibáink felismerése és bűneink bevallása. Csak akkor tudunk elindulni egy új úton, ha lelkünk megtisztítása az első lépés.

Az Istennel való kiengesztelődésünk (azaz a szentgyónás), jó példát szolgáltat arra, hogy miként tudunk kiengesztelődni másokkal. A gyónásnál a lelkünk mélyén így hangzik a kérdés: Istenem meg tudsz nekem bocsátani? Oly sokszor bántottalak meg téged. Meg tudsz nekem bocsátani? És Isten örömmel válaszolja: Igen, megbocsátok.

Pontosan ugyanezt kellene tennünk embertársaink esetében is. Ne a másik ember ellenünk elkövetett bűnét nézzük! Amikor hozzánk lép, ezt kérdezi tőlünk: Meg tudsz nekem bocsátani? És ekkor mi örömmel válaszoljunk erre: Igen, megbocsátok. Elfelejtem a sértést. Nem gondolok többé a megbántásra. Nem emlékezem többé bűnödre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mária, Jézus anyja, légy mindnyájunknak édesanyja, hogy mi is tisztaszívűek legyünk, miként te voltál, hogy szeressük Jézust, ahogyan te szeretted őt, hogy a legszegényebbek szolgálatára legyünk, ahogy te tetted, hiszen mindannyian Isten szegényei vagyunk!

Boldog Kalkuttai Teréz