Battaplébánia

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.”
Lk 1,57-66

Elmélkedés

Életünk egy hajszálon függ – szokták mondani az emberek, amikor megtapasztalják az élet végességét, azt, hogy mennyire gyorsan véget érhet az életünk. Mert szeretjük irányítani, kézben tartani a dolgokat. De hogy mikor kezdődik vagy végződik az élet, az nincs a kezünkben. Törékeny, sérülékeny az élet, talán valóban egy hajszálon függ. A hívő ember mégis inkább azt mondja, hogy élete Isten kezében van. Neki köszönhetjük létezésünket és annak kezdetét, és az ő irgalmának köszönhető, hogy eljuthatunk halálunk után őhozzá, az üdvösségre, az örök életre.

Mennyire irgalmas az emberiséggel, velünk az Atya! Az ószövetségi időkben, a Megváltót megelőző időkben elküldi követeit, a prófétákat, s az idők teljességében egyszülött Fia jön közénk a földre. Az advent mindig az Atya szeretetére és irgalmára emlékeztet minket. A Betlehemben megszülető Jézus személyében testet ölt az irgalom. Jézus messiási küldetése az, hogy az Atya irgalmát földközelbe, emberközelbe hozza. Amikor annak örvendezünk, hogy velünk az Isten, akkor benne rejlik az is, hogy velünk van Isten irgalma, az ő szeretetből fakadó megbocsátása megtapasztalható számunkra.

Amikor a szent éjjelen hamarosan jászol elé térdelünk és a kis Jézusra nézünk, gondoljunk arra, hogy mennyire irgalmas hozzánk az Isten! Az ő irgalmától, szeretetétől, jóságától és könyörületétől függ üdvösségünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó jöjj, ó jöjj, Emmánuel,

csak téged áhít Izrael,

és hozzád sóhajt untalan,

mert Isten híján hontalan!

Eljő, eljő Emmánuel,

Hogy üdvözüljön Izrael!

(Advent utolsó hetének liturgiájában szerepelnek az ún. „Ó-antifónák”, amelyekben a jövendő Messiás különböző nevekkel szólítjuk meg. Az imákat december 17. és 23. között imádkozzuk. Itt versbe szedett, énekelhető (Éneklő Egyház 15.) változatát közöljük.)

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.”
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
és az Emmánuel nevet adják neki,
ami azt jelenti: „Velünk az Isten”.
Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.
Mt 1,18-24

Elmélkedés

Velünk az Isten

Az első három adventi vasárnapon a gyermekségről elmélkedtünk. Megnéztük, hogyan tekintenek a felnőttek a gyermekek világára, s hogyan maguk a gyermekek, illetve miként emlékezünk vissza saját gyermekkorunkra. E sorozatot folytatva ma azt vegyük szemügyre, hogy Isten hogyan adja nekünk Fiát, aki gyermekként született, s e születés miként nyitott új korszakot az emberiség számára.

Túlzás volna azt állítani, hogy a messiásról szóló isteni ígéret, illetve prófétai jövendölések minden esetben egy gyermekről szóltak, de kétségtelenül megjelenik ez a gondolat. Annál gyakrabban szerepel viszont, hogy a messiás király lesz, aki helyreállítja a földi ország rendjét, békét teremt Isten választott népe számára. Izajás próféta így jövendöl: „Gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk” (Iz 9,6). Valószínűleg ő sem arra gondolt, hogy a messiás gyermekként fogja megvalósítani küldetését, hanem inkább arra, hogy a messiás eljövetelének reménye egy gyermekben ölt testet, aki aztán felnőve megvalósítja messiási, megváltói küldetését. A jövendölésekhez és emberi elképzelésekhez képest tehát újdonságnak kell tekintenünk, hogy egy gyermekben jön el hozzánk a messiás, gyermekként érkezik világunkba Isten Fia.

Keresztényként hisszük, hogy Jézus Krisztus a Messiás, az Isten által küldött Megváltó, az egész emberiség üdvözítője. Foglaljuk össze, hogy mit jelent Jézus születése ebből a szempontból. Először is azt, hogy Isten ígérete beteljesedett. Az ígéret, amelyet évszázadokkal korábban tett, hogy elküldi a világba a Megváltót, megvalósult. A várakozás ideje lezárult, nem kell többé várnunk a Messiásra. Jézus Krisztus személyében eljött a messiási időszak. E beteljesedésről számol be a mai evangélium József álmát bemutatva. Megtudjuk, hogy a Jézusnak nevezendő gyermekről szólt a prófétai jövendölés: „Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: Velünk az Isten” (Mt 1,23).

Másodszor azt kell kiemelnünk, hogy Jézus születése az ember újjáteremtése. Isten, aki kezdetben, a teremtéskor megteremtette az embert és a világba helyezte, most újjáteremti az emberi természetünket, egész emberségünket, amelyet a bűnbeesés, a bűn megrontott. Ezt az újjáteremtő, újjáalkotó mozzanatot érdemes mindenképpen felfedeznünk Jézus születésében, aki a lelki újjászületés forrása számunkra. A megváltás lényege éppen az, hogy Isten új lehetőséget ad az embernek, aki szembefordulásával, elutasításával, bűnével elrontotta a teremtés művét, azt, hogy Isten mindent jónak alkotott.

Harmadikként pedig arra érdemes gondolnunk, hogy minden születéssel, minden emberi élet kezdetével Isten elkezd valami újat, újdonságot a világban. A felnőtteknek, beleértve a szülőket és nevelőket egyaránt, az a feladatuk, hogy kibontakoztassák ezt az újat a gyermekben, felszínre hozzák azt a jót, amit Isten ültetett belé. Így kapcsolódunk a teremtő Istenhez, közreműködünk az újjáteremtésben. Mindez felelősséggel jár, hiszen könnyű eltéveszteni azt az irányt, s letérni arról az útról, amelyet Isten kijelölt valaki számára. Ha a felnőttek a nevelés során csupán arra törekszenek, hogy az általuk is gyakorolt cselekedetekre tanítsák a gyermekeket és belekényszerítsék őket saját elképzeléseik világába, akkor elveszik gyermeküktől a jövőt, azt az új jövőt, új lehetőséget, amelyet Isten szándékozik építeni azzal a gyermekkel.

Itt érkezünk el ahhoz, hogy hitünk szerint mindannyiunknak hivatása, küldetése van, azt az utat kell végigjárnunk életünkben, amelyre Isten szándéka szerint hivatottak vagyunk. Istennek minden egyes emberre vonatkozóan személyes terve van. Személyek vagyunk, egyének vagyunk, egyediek vagyunk, különbözünk másoktól, tehát – a színházi világból véve a hasonlatot – a mi szerepünket nem tudja más alakítani, a mi feladatunkat nem tudja más teljesíteni. Jézus ebben is példaképünk, hiszen azt a küldetést teljesítette, amivel a mennyei Atya megbízta: a megváltást. Azt mindenki jól gondolja, hogy megváltói műve a kereszten teljesedett be. Sokan viszont tévesen azt gondolják, hogy a megváltás útja akkor kezdődött számára, amikor vállára vette a keresztet. Helyesebb azt mondanunk, hogy megváltói útja az ő megtestesülésével, születésével kezdődött. Így kapcsolódik össze a születés és a halál titka, karácsony és nagypéntek titka.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Megváltónk! Te születésedtől halálodig azt az utat jártad, amelyet az Atya jelölt ki számodra. Küldetésedet hűségesen teljesítetted, mindig az Atyának való engedelmességre törekedtél. Taníts minket arra, hogy Istentől kapott hivatásunkat keressük, felismerjük és teljesítsük! Születésed boldogsággal tölt el minket: Isten Megváltót küld, hogy feltárja végtelen szeretetét az emberek iránt. Születésed reménnyel tölt el minket, hogy életünknek célja van: keressük és megtaláljuk Istent. Születésed örömmel tölt el minket: velünk az Isten!

Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet.
Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt felujjongott a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott:
„Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!”
Lk 1,39-45

Elmélkedés

Amikor Lukács evangélista leírja Mária Erzsébetnél tett látogatásának történetét, talán nem az lehetett a szándéka, hogy Mária jóságát vagy rokona iránt érzett szeretetét bemutassa, hiszen akkor nem írta volna le azt is, hogy visszatért názáreti otthonába három hónap múlva, amikor Erzsébetnek minden bizonnyal a legjobban szüksége lett volna a segítségre. A történet jelentősége valójában abban áll, hogy találkozik a két édesanya. Erzsébet, aki Keresztelő János édesanyja és Szűz Mária, aki méhében hordozza Jézust. Találkozik a két asszony és a két gyermek is. Az Erzsébet méhében megmozduló János köszönti Jézust. A két asszony és a két gyermek örömét tárja elénk Szent Lukács, hogy mi is csatlakozzunk örvendezésükhöz.

Az öröm mellett a hit témája is előkerül. Amikor az angyal hírül viszi Máriának, hogy gyermeke fog születni, ő hitt az angyali szónak és hittel igent mondott Isten akaratára. E hit miatt nevezi őt boldognak Erzsébet. Az ígéret, a jövendölés beteljesült Mária életében.

Boldogok vagyunk, ha hiszünk abban, hogy Jézus bennünk is megszülethet és mi újjászülethetünk őbenne. Boldogok vagyunk, ha hiszünk a szemünknek, és követjük a csillag fényét. Boldogok vagyunk, ha hiszünk a fülünknek, és az angyali szót meghallva elindulunk a betlehemi jászol felé. Hitünk beteljesedését láthatjuk meg a karácsony éjjelén születő Gyermekben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó jöjj, ó jöjj el, napkelet,

mert éjben járunk nélküled;

jöjj, igaz Napunk, halld imánk

és fényességed áraszd ránk!

Eljő, eljő Emmánuel,

Hogy üdvözüljön Izrael!

(Advent utolsó hetének liturgiájában szerepelnek az ún. „Ó-antifónák”, amelyekben a jövendő Messiás különböző nevekkel szólítjuk meg. Az imákat december 17. és 23. között imádkozzuk. Itt versbe szedett, énekelhető (Éneklő Egyház 15.) változatát közöljük.)

Hat hónappal Keresztelő János születésének hírüladása után Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, aki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek, Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Lk 1,26-38

Elmélkedés

Jézust a Magasságbeli Isten Fiának nevezi az angyal, amikor meghozza Máriának Istentől a hírt, hogy gyermeke fog születni. Jézus születése leereszkedés, a menny földre szállása. Születésével a láthatatlan Isten látható alakban jelenik meg köztünk. Egy szűz méhe magába fogadja és később egy jászol körülöleli a végtelen Istent, aki hatalmasabb mindennél.

Néha felfigyelünk a híradásokban arra, hogy a világ valamely pontján megépítették a legmagasabb épületet, túlszárnyalva a korábbi rekordot. Egyes országok építészei valósággal versenyeznek egymással, illetve saját gazdagságukat akarják így megmutatni másoknak. Miközben az ember égre törő tornyokat épít, hogy egyre magasabbra jusson és meghódítsa az eget, Isten lejön közénk a földre. A szent Isten belép ebbe a világba, az Isten emberré lesz, hogy utat mutasson az emberségre és az életszentségre. Isten elérhető közelségbe kerül hozzánk. És mi letekintünk erre a jászolban fekvő Gyermekre, aki magához vonzza pillantásainkat. Úgy nézzük őt, mint akit az ég küldött a földre, hogy magával vigyen bennünket a földről az égbe.

A karácsonykor született Jézus végigjárja az emberi élet útját, hogy megmutassa nekünk az Istenhez vezető utat, az üdvösség útját. Induljunk vele! Engedjük, hogy a földre jött Fiúisten elvezessen minket az égbe!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Dávid kulcsa, nyitni kész,

ha ajtót nyitsz, nem zárja kéz,

halál árnyéka vesz körül,

mirajtunk immár könyörülj!

Eljő, eljő Emmánuel,

Hogy üdvözüljön Izrael!

(Advent utolsó hetének liturgiájában szerepelnek az ún. „Ó-antifónák”, amelyekben a jövendő Messiás különböző nevekkel szólítjuk meg. Az imákat december 17. és 23. között imádkozzuk. Itt versbe szedett, énekelhető (Éneklő Egyház 15.) változatát közöljük.)

Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak.
Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.”
Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.” Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt.
Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.”
Lk 1,5-25

Elmélkedés

Advent utolsó napjaihoz közeledve előtérbe kerül az evangéliumokban az öröm, az örvendezés. A Megváltó jövetele az öröm légkörét teremtette meg a világban. Keresztelő János már anyja méhében örvendezve fogadta őt. Mária örvendezve mond igent Isten tervére. Az Üdvözítő jövetele öröm az angyaloknak, akik a szent éjszakán érkezését hírül hozzák, és öröm mindazoknak, akiknek az életébe belép. Jézus örömhírt hoz, az üdvösség örömhírét minden ember számára. Ha az evangélium szerint élünk, Isten is örömét fogja lelni bennünk.

Egy gyermek születése a legtöbb esetben örömöt hoz a családok életébe. Sajnos előfordul, hogy egy gyermeket nem örömmel várnak, teherként, gondként tekintenek rá. Imádkozzunk, hogy mindenki örömmel fogadja születendő gyermekét, mint Isten ajándékát. S ha él a közelünkben, családunkban olyan személy, aki tragédiaként éli meg, hogy gyermeket vár, segítsük őt! A szülés érzése, az életet adás öröme, az újszülött csodája hála Istennek sokszor szinte rögtön jóra, örömre, boldogságra fordítja a korábbi negatív hozzáállást.

A karácsony ünnepéhez érkezve egyre jobban fokozódik szívünkben a vágy, hogy találkozzunk Isten egyszülött Fiával, és egyre jobban eltölti szívünket a beteljesült várakozás öröme, a találkozás és az istenlátás öröme, a megváltottság öröme. Örvendezzünk, mert már közeledik üdvösségünk napja! Fogadjuk örömmel Megváltónkat!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó jöjj el Jessze vesszeje,

rab nemzeteknek fényjele;

ha szólsz, elnémul földi nagy,

jöjj, szabadítónk csak te vagy!.

Eljő, eljő Emmánuel,

Hogy üdvözüljön Izrael!

(Advent utolsó hetének liturgiájában szerepelnek az ún. „Ó-antifónák”, amelyekben a jövendő Messiás különböző nevekkel szólítjuk meg. Az imákat december 17. és 23. között imádkozzuk. Itt versbe szedett, énekelhető (Éneklő Egyház 15.) változatát közöljük.)

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József, igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki.
Mt 1,18-24

Elmélkedés

Szent Máté evangéliumában számos esetben találkozunk a következő kifejezéssel: „mindez azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott,” illetve „beteljesedjék, ami az Írásokban áll.” Máté ugyanis elsősorban a zsidók számára írta le Jézus történetét, s fontosnak tartotta kiemelni számukra, hogy az ószövetségi idők prófétai jövendölései Jézus személyében valósultak meg. Főként Jézus szenvedésével és halálával kapcsolatban jelentős ez az utalás, de az Úr születésénél is előfordul. Szent Máté Jézus születésénél azt akarja hangsúlyozni, hogy minden Isten tervei szerint történik. A próféták, akik Isten ígéreteit közvetítették, előre megjövendölték a Megváltó érkezését, most pedig beteljesednek ezek az ígéretek.

Egy jövendölés teljesülése természetesen nem önmagától következik be, s nem is az emberek tevékenységének következménye. Isten tette egykor az ígéreteket és most ő teljesíti be, valósítja meg azokat. Ő irányítja a történéseket, az eseményeket. A mai evangélium szerint József álmában utasítást kap Istentől, hogy vegye feleségül Máriát. Ezt Isten küldöttétől, egy angyaltól tudja meg. Tanulságként megfogalmazhatjuk, hogy akkor járunk el helyesen, ha aggodalmainkat félretéve hallgatunk Isten küldötteinek szavára, és mindenben úgy cselekszünk, ahogyan Istenünk kéri tőlünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó jöjj, ó jöjj el, Adonáj,

ki cserjelángból szólalál,

majd kőbe vésted tíz szavad,

jöjj tárt karokkal jómagad!

Eljő, eljő Emmánuel,

Hogy üdvözüljön Izrael!

(Advent utolsó hetének liturgiájában szerepelnek az ún. „Ó-antifónák”, amelyekben a jövendő Messiás különböző nevekkel szólítjuk meg. Az imákat december 17. és 23. között imádkozzuk. Itt versbe szedett, énekelhető (Éneklő Egyház 15.) változatát közöljük.)

Jézus Krisztusnak, Dávid és Ábrahám fiának családfája. Ábrahámnak Izsák volt a fia, Izsáknak Jákob, Jákobnak Júda és testvérei, Júdának Fáresz és Zára Támártól, Fáresznek Eszróm. Eszrómnak Arám, Arámnak Aminadáb, Aminadábnak Náásszon, Náásszónnak Szalmon, Szalmonnak Bóász Ráhábtól, Bóásznak Jóbéd Rúttól, Jóbédnek Izáj, Izájnak pedig Dávid király.
Dávidnak Salamon volt a fia Uriás feleségétől, Salamonnak Roboám, Roboámnak Abija, Abijának Ászáf, Ászáfnak Jozafát, Jozafátnak Jórám, Jórámnak Ozijás, Ozijásnak Joatám, Joatámnak Acház, Acháznak Ezekiás, Ezekiásnak Manasszesz, Manasszesznek Ámosz, Ámosznak Joziás, Joziásnak pedig Jekoniás és testvérei a babiloni fogság idején.
A babiloni fogság után: Jekoniásnak Szálátiél volt a fia, Szálátiélnek Zorobábel, Zorobábelnek Ábiud, Ábiudnak Elijakim, Elijakimnak Ázór, Ázórnak Szádok, Szádoknak Áhim, Áhimnak Eliud, Eliudnak Eleazár, Eleazárnak Mattán, Mattánnak Jákob, Jákobnak pedig József. Ő volt a férje Máriának, akitől a Krisztusnak nevezett Jézus született.
Összesen tehát: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságig tizennégy nemzedék, és a babiloni fogságtól Krisztusig is tizennégy nemzedék.
Mt 1,1-17

Elmélkedés

Első olvasásra sokaknak érthetetlennek tűnik a mai evangélium felsorolása. A szöveg Jézus nemzetségtábláját tartalmazza, ezzel kezdődik Szent Máté evangéliuma. Miért hallgatjuk a szentmisén, illetve miért olvassuk el az egész családfát? Miért kezdi írását Máté egy ilyen hosszú felsorolással, amely ráadásul tele van számunkra ismeretlen személyek furcsa neveivel. A kérdésekre a válasz viszonylag egyszerű: Jézus nemzetségtáblája az egész ószövetség foglalata. Ha valaki jól ismeri az ószövetségi könyveket, akkor számára nem ismeretlenek ezek a nevek. A felsorolás azt tanítja, hogy ha meg szeretnénk ismerni Jézust, akkor ismernünk kell az ószövetséget is, mint az üdvtörténet Megváltó előtti szakaszát. Hiszen ezen idők, ezen évszázadok során emberi nemzedékek várták Isten ígéretének megvalósulását, a Messiás jövetelét. Az ígéret beteljesedik Jézus e világra érkezésével. A Megváltó eljöveteléről szóló prófétai jövendölések Jézus személyében teljesedtek be.

A családfa tehát azt hivatott igazolni, hogy Jézus a Messiás, ő a Megváltó. A sorok között olvasva ugyanakkor világossá válik, hogy ez a korszak, az ószövetség ideje lezárul, s Jézus születésével egy új korszak kezdődik el. Engedem-e, hogy az Úr az én életemben is új fejezetet nyisson?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó jöjj, ó jöjj el, Bölcsesség,

ó Egyszülött, kit ád az ég,

te gyöngédség és őserő:

amit tudnunk kell, tárd elő!

Eljő, eljő Emmánuel,

Hogy üdvözüljön Izrael!

(Advent utolsó hetének liturgiájában szerepelnek az ún. „Ó-antifónák”, amelyekben a jövendő Messiás különböző nevekkel szólítjuk meg. Az imákat december 17. és 23. között imádkozzuk. Itt versbe szedett, énekelhető (Éneklő Egyház 15.) változatát közöljük.)

Egy alkalommal Jézus a templomba ment, és tanított. Közben odaléptek hozzá a főpapok meg a nép vénei, és megkérdezték: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat ehhez?” Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha megfeleltek rá, megmondom nektek, milyen hatalommal teszek így. Honnan volt János keresztsége? A mennyből-e vagy az emberektől?”
Azok tanakodni kezdtek egymás között: „Ha azt mondjuk, a mennyből volt, azt feleli: „Hát akkor miért nem hittetek neki?” Ha pedig azt mondjuk: „Az emberektől”, akkor meg félnünk kell a néptől, mert Jánost mindenki prófétának tartja.” Ezért ezt a választ adták Jézusnak: „Nem tudjuk.”
„Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal teszek így” – felelte Jézus.
Mt 21,23-27

Elmélkedés

Az elmúlt héten már találkoztunk a hit és a hitetlenség, Isten elfogadása és elutasítása gondolatával. Ma Jézus egészen nyílt kérdése kapcsán szintén ez a téma kerül elő. Ha az égből volt Keresztelő János hatalma és az Isten küldötte volt, akkor miért nem hittek benne mégsem egyesek? Miért nem szívlelték meg bűnbánatra hívó szavát? A kérdéshez hozzátehetjük: Ha Jézust a mennyei Atya küldte el hozzánk a földre, és az Atyától kapta hatalmát, akkor miért nem hitt benne mégsem mindenki, s miért kételkednek benne napjainkban is sokan?

A hit Isten ajándéka, amelytől senki sincs elzárva és amelyre senki sem kényszeríthető. A hit megkívánja az ember részéről a szabad elfogadást, mert a hit Istennek való engedelmességet jelent. Jézus egész földi élete – megtestesülésétől feltámadásáig – jel az emberek számára, hogy hitre ébredjenek, hiszen Isten azért küldte el őt a világba, hogy mindenki higgyen általa. De a hit senkire nem nehezedik kényszerként. Isten meghagyja szabadságunkat ebben a kérdésben, hiszen szabadságunkat tőle kaptuk. Isten vállalja a kockázatot, hogy elutasítjuk őt s nem engedelmeskedünk neki. Szabadok vagyunk. Elindulhatunk a hit útján. Elindulhatunk Isten felé, hiszen adventben hittel várakozunk. Ez az időszak arra a napra irányítja figyelmünket, amelyet hittel várunk: Jézus születésének napjára. Gyújtsd meg bennünk, Urunk, a hit lángját!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, isteni fényesség, a te megmérhetetlen szereteteddel nyisd meg lelkünket a hitnek, hogy téged igazán megismerjünk. Tágítsd ki szívünket, hogy téged befogadhasson! Illess bennünket, hogy tiszta szeretettel keressünk téged, benned megpihenjünk, és veled egyesüljünk, mint ahogy egyek a tagok a testben a fejjel, és amint egy a szőlővessző a tőkével. Engedj a te erődből és a te kegyelmedből élni mindvégig, míg csak el nem jutunk szent színed látására!

Granadai Szent Lajos

Abban az időben: Amikor a börtönben raboskodó János Jézus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait, hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?” Jézus így válaszolt nekik: „Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak mindazt, amit láttok és hallotok: a vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt. Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem!”
Mikor elmentek, Jézus így kezdett beszélni Jánosról a tömegnek: „Mit akartatok látni, amikor kimentetek a pusztába? Talán széltől lengetett nádszálat? Vagy miért mentetek ki? Hogy finom ruhába öltözött embert lássatok? Akik finom ruhában járnak, azok királyi palotában laknak! Vagy miért mentetek ki? Hogy prófétát lássatok? Igen, mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről ezt írták:
Íme, elküldöm követemet színed előtt,
hogy elkészítse az utat teelőtted.
Bizony, mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál! De még őnála is nagyobb az, aki a legkisebb a mennyek országában.
Mt 11,2-11

Elmélkedés

Mint a gyermekek

Miután az elmúlt vasárnapokon a gyermekségről és Jézus öntudatáról elmélkedtünk, folytassuk most azzal, miként látjuk felnőttként saját gyermekkorunkat, hogyan él emlékezetünkben ez az időszak, és miért lehet fontos, hogy megőrizzük, felélesszük magunkban a gyermeki lelkületet, s milyen értelemben tegyük ezt. Jézus egykor a versengő tanítványok elé egy kisgyermeket állított példaképként és ezt mondta: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18,3). E kijelentése nélkül is él minden emberben az ártatlan gyermekkor és a fiatalság utáni vágy. A régi népmesékben felbukkannak az örök fiatalság italát kereső személyek, napjainkban pedig jó üzlet ránctalanító krémet gyártani vagy fiatalító kezeléseket tartani. Életútjuk feléhez érkezvén sokak számára megdicsőül, megszépül a gyermekkor, amikor pedig rádöbbennek múltbéli mulasztásaikra, s arra, hogy az időt nem lehet visszafordítani, kétségbeesetten keresik mégis valamiféle újrakezdés lehetőségét, de ez a legtöbb esetben kudarccal végződik. Karácsony táján különösen is jellemző, hogy az emberekre tör a nosztalgiázás: „Milyen szépek voltak a régi karácsonyok!” – hangzik sokaktól, ilyentájt előkerülnek a megfakult fényképalbumok és elhomályosult filmfelvételek, s az egykor alig szálingózó hó hirtelen embermagasságúra nő emlékezetükben. Az idősödő emberek erejük fogyatkozását megtapasztalván visszasírják életerős fiatalkorukat, a nyugdíjazás pedig kegyetlen pecsétként terheli meg sokak lelkivilágát. Kár volna tagadnunk: a személyi igazolvány kézhez vételétől a halálunkig nyomasztó érzésként nehezedik ránk az öregedés, nem csoda, hogy visszakívánjuk a gyermekkort.

Bocsánat a kissé ironikus hangvételért, de jó volna megértenünk, hogy Jézus nem infantilis múltidézésről beszélt. Jó volna egyszerűen elfogadni és azonosulni napról napra előrehaladó életkorunkkal. Jó volna fiatalon valóban fiatalként, felnőtt korban felnőttként, idős korban pedig idősként élni. Hiszen gyermekkorunkban oly természetes volt számunkra, hogy gyermekek vagyunk! Miért felejtettük el később, hogy életkorunknak megfelelően éljünk? Jó volna a világ dolgaihoz és az emberekhez életkorunknak és életállapotunknak megfelelően közeledni. Jó volna az értelmi és érzelmi fejlődés lépcsőfokait végigjárni, mégpedig úgy, hogy nem akarjuk siettetni az időt és nem is kívánkozunk vissza egy korábbi életszakaszba.

Mire gondolhatott Jézus, amikor a gyermeki lelkületet ajánlotta tanítványainak? Ahogyan a gyermek élete szülei gondoskodásától függ, ugyanúgy bízzuk életünket Isten gondviselésére! Miként a gyermek engedelmeskedik szüleinek, mert megbízik bennük, ugyanúgy engedelmeskedjünk felnőttként is Istennek, aki a boldogságunkat akarja! Ahogyan a gyermek elfogadja szüleitől a szeretetet, ugyanúgy éljünk Isten szeretetében!

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus Keresztelő János küldetéséről beszél. Kérdések hangzanak a hallgatóság felé: Miért mentetek a pusztába? Mit akartatok látni? Miért mentetek Jánoshoz? Kétségtelen, hogy János kissé különös volt. Nem városban lakott, mint a többi ember, hanem a pusztában. Teveszőr ruhát viselt, sáska és vadméz volt az étele (vö. Mt 3,4). Egyesek talán különcnek neveznék őt, de helyesebb, ha e nem megszokott dolgokban jelet, Istentől kapott jelet ismernénk fel. Hiszen János személyét szintén jelnek tekintették egykor az emberek. A jelek miatt Isten emberének tartották őt, s emiatt hallgattak bűnbánatot és megtérést hirdető szavára s keresztelkedtek meg nála.

Egy-egy szentgyónás után szokták a gyerekek mondani: „Olyan tisztának érzem magam! Olyan jó, hogy most újra tiszta a lelkem.” A felnőttek ritkán mondanak ilyet, talán mert megszokottá válik számukra a szentgyónás, vagy sokan elhagyják a lelki megtisztulás e lehetőségét. Arra azért emlékeznek, hogy gyerekkorukban ők is átélték ezt az élményt, de felnőttként már nem érzik ugyanezt. Miért megyünk lélekben Betlehembe? Miért akarunk találkozni a kis Jézussal? A válasz talán ez lehet: Szeretnénk megtisztítani lelkünket. Szeretnénk gyermeki őszinteséggel kifejezni bűnbánatunkat. Szeretnénk újra tisztaszívűek lenni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus! Szükségünk van rád. Elismerjük, hogy nélküled egyedül vagyunk, magányosak vagyunk és elhagyottnak érezzük magunkat. Életünk olyan vándorút, amelyen társakat, barátokat keresünk. De oly sok csalódás ér bennünket. Akiről azt hittük, hogy valóban szeret minket, az később elhagyott. Akit szerettünk, hűtlen vagy hálátlan lett. Újra és újra feléd indulunk. Te az adventi időben alkalmat adsz nekünk, hogy a megtérés útjára lépjünk. Adj nekünk őszinte bűnbánatot, amely irántad való szeretetből fakad! Segíts, hogy találkozhassunk veled, az emberré lett Istennel!

Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő így felelt: „Illés eljön ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
Mt 17,10-13

Elmélkedés

A tegnapi evangélium a Messiás és előfutára elutasításáról szólt. Ezt a gondolatot folytatja a mai részlet, amelyben Jézus a „nem ismerték fel” kijelentést teszi János személyével kapcsolatban, azaz nem ismerték fel Jánost, mint prófétát. Az ószövetségi választott nép évszázadok óta várta a Messiást, akinek érkezését Isten megígérte. A Megváltó jövetelét közvetlenül megelőző időben lépett fel Keresztelő János, akinek megadatott, hogy rámutathasson Krisztusra, a Messiásra, akiben beteljesedett az isteni ígéret. János tanúságot tett az emberek előtt arról, hogy Jézus a Messiás. Tanúságtételét azonban nem fogadta el mindenki.

Jézusnak e Keresztelő Jánosról szóló kijelentését párhuzamba állíthatjuk a Szent János evangélista könyvének előszavában megfogalmazottakkal: „A világosság a világba jött, de mégsem ismerte fel a világ” (Jn 1,10). Itt természetesen már nem Jánosra, hanem Jézusra, a megtestesült Fiúistenre vonatkoznak a szavak. Őt utasítják el az emberek.

Ez utóbbi helyen, azaz az Ige-himnuszban ugyanakkor megjelenik az a gondolat is, hogy Isten gyermekei befogadták a világosságot. Az evangélista tulajdonképpen szembeállítja egymással a hit világosságát és a hitetlenség sötétségét, meghagyva az olvasók választási szabadságát. A betlehemi jászolban fekvő Gyermek az igazi világosság, aki a világba jön, hogy minden embert megváltson és üdvözítsen. Hiszek-e ebben?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Eddig szavaidra figyeltünk, tanításodat hallgattuk, amely nyugalommal és békével töltött el minket. De most be kell látnunk, hogy ennél többet kérsz tőlünk, mert többre is vagyunk képesek. Az üdvösséghez nem elegendő számunkra, ha hittel elfogadjuk tanításodat, hanem jócselekedetek is kérsz tőlünk. Mi már nem Keresztelő Jánoshoz, hanem hozzád fordulunk, Jézusunk: Mit tegyünk? Mutasd meg nekünk, Urunk, hogy mit kell tennünk üdvösségünk érdekében!