Battaplébánia

Egy alkalommal így szólt Jézus a néphez: „Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják pajtásaiknak: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.” Eljött János. Nem eszik, és nem iszik; azt mondják rá: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják rá: „Lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!” Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták.”
Mt 11,16-19

Elmélkedés

Ma ismét Keresztelő János alakja áll előttünk az evangéliumban, akinek az volt a küldetése, hogy előkészítse a Megváltó jövetelét. Bűnbánatot, megtérést, vezeklést hirdetett az embereknek. Kár volna tagadni, hogy kemény, olykor bizony fenyegető hangon hirdette a közeledő ítéletet. Aszketikus életmódját látva és határozott beszédét hallgatva sokan megtértek, de olyanok is voltak, akik nem szívlelték meg szavait. Az elfogadás mellett az elutasítás is megjelenik küldetése hatásaként. Az ember ugyanis minden helyzetben szabadon dönt, szabadságát Istennek köszönheti, ugyanakkor tudatában kell lennie annak, hogy szabadon hozott döntéséért felel, annak következményei lehetnek.

Keresztelő János után eljött Jézus, a Megváltó, aki más hangnemben beszélt az emberekhez. Az Isten országának öröméről, szabadságáról és boldogságáról tett tanúságot. Sok ember felszabadultan és lelkesen fogadta Jézus örömhírét. Mások azonban elutasították, s ez később odáig fajult, hogy az életére törtek.

Mind az előfutárt, mind a Messiást elutasítókra vonatkoznak Jézus szavai: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok” (Mt 11,17). Ők azok, akiket nem lehet furulyaszóval táncba vinni, s akiket nem lehet bűneik miatt könnyekre fakasztani. Nem ismerik fel a jeleket, bezárják szívüket, s nem hallgatnak Isten küldötteinek szavára. Karácsonykor Jézus újra eljön közénk. Elutasítjuk vagy befogadjuk-e őt?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, mivel te a lelkünkben laksz, a te imád a miénk is, én pedig szeretnék abban szüntelenül részt venni; ezért lelkem kis edényként az élet e forrása alá tartom, és hogy ezt tovább tudjam adni a lelkeknek, hagyom, hogy végtelen szereteted hullámai elborítsanak.

Abban az időben Jézus így nyilatkozott Keresztelő Jánosról: Bizony mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő. A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mindmáig erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény Jánosig mindannyian ezt jövendölték. Ha tudni akarjátok, Illés ő, akinek el kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg!
Mt 11,11-15

Elmélkedés

A mai evangéliumi részletben Jézus a következő szavakkal mond dicséretet Keresztelő Jánosról: „az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb” nála (Mt 11,11). Foglaljuk össze röviden, hogy mit kell tudnunk Keresztelő Jánosról és feladatáról! János az ószövetségi idők utolsó prófétája. Személyével lezárul a próféták kora, a jövendölések ideje, és megkezdődik a beteljesedés. Ő az, aki bejelenti, hogy hamarosan megérkezik az évszázadok óta várt Messiás, s ezért nevezzük őt a Megváltó előfutárának, előhírnökének. A pusztában él és kereszteli meg azokat, akik bűnbánatot tartanak. János megtérést és bűnbánatot hirdet, s bár sokszor kemény szavakat használ, az emberek mégis megérzik, hogy általa az Isten szól hozzájuk. Jézus szavai szerint Jánosnál nincs nagyobb ember, de mindjárt hozzáteszi, hogy mindazok mégis nagyobbak nála, akik eljutnak a mennyek országába. Az ószövetségi idők megváltásra várakozó népével szemben az újszövetség népe már megváltott nép. A Jézusban, mint Megváltóban való hit által, ha a legkisebbként is, de ott lehetek a mennyek országában.

János azt mondja nekünk, hogy már csak egy keveset kell várnunk. Manapság sokan szeretnének mindent azonnal megkapni. S ha csak egy keveset is várakozniuk kell, akkor hamar elveszítik türelmüket. Hallgassunk a Megváltó előhírnökére! Tanuljunk meg várni! Legyen időnk a várakozásra!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A karácsonyhoz közeledve adj nekem igazi örömöt, a Te születésed ünnepét váró örömöt! Jóságodra és szeretetedre vágyom, amelyek messiási ajándékaid számomra és minden ember számára. Gyógyítsd meg lelki vakságom, hogy lássak és felismerjelek téged, mint Megváltót.

Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.”
Mt 11,28-30

Elmélkedés

Jézus szelíd bátorítása így szól a mai napon: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok!” (Mt 11,28). Hívása, hogy hozzá menjünk, arra vonatkozik, hogy mindig nála keressük lelkünk nyugalmát. De értelmezhetjük a vasárnapi pihenőnap megtartására is, amikor a mindennapi teendőket félretéve, valamint elszakadva a hétköznapi gondoktól és az anyagi dolgoktól, időt biztosítunk Isten számára, a lelki értékekkel való feltöltődésre és az emberekkel való közösségi életre. Így a pihenés nem válik üres tétlenséggé vagy semmittevő unalommá, hanem a lélek gazdagodását szolgálja. Az emberi méltóságunkhoz tartozó pihenés jelzi számunkra, hogy nem vagyunk a munka rabszolgái.

A karácsony ünnepe, amely a heti megszokottnál hosszabb pihenésre ad lehetőséget, szintén alkalom arra, hogy Istenben gazdagodjunk. Az adventi készületünk azt a célt szolgálja, hogy Isten Fia születésének ünnepe az öröm, a békesség és a lelki felemelkedés napjaivá váljanak a magunk és családunk számára. A december a legtöbbünknek a készülődés és az ajándékbeszerzés miatt mozgalmasabb a többi hónapnál. Épp itt az ideje tehát annak, hogy engedelmeskedjünk Jézus hívásának és elinduljunk hozzá, akiben megtalálhatjuk lelkünk nyugalmát. A vásárlásra buzdító hangos reklámok zajában halljuk meg ezt a csendes hívó szót: Jöjjetek hozzám! Legyen időm a csendre, az elcsendesedésre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, a te irgalmas tekintetedet keresem, amely rám tekint. Nem elítélni és megbüntetni akarsz, hanem megbocsátani. A Te Fiad Jézus eljön a mi bűnös emberi világunkban, hogy irgalmad jelen legyen köztünk. Megbocsátó szavad lelkünkig hatol, átalakít minket, hogy tiszta szívvel várjuk Megváltónkat.

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek: jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
Mt 18,12-14

Elmélkedés

A bűnös ember megmentésére induló irgalmas Istent szemlélteti az elveszett bárányt kereső pásztorról szóló példabeszéd. A jó pásztor érzi, hogy a nyáj minden bárányáért felelős, s egyet sem hagy elveszni. Felelősséget érez kivétel nélkül valamennyi iránt. Nagy az öröme, amikor megtalál egy elveszettet, s jobban örül neki, mint az el nem tévedteknek. Jézus megváltó születését és megváltó halálát kapcsolja össze a jó pásztor képe, hiszen a mi Urunk azt mondta magáról, hogy ő a jó pásztor, aki életét adja övéiért (vö. Jn 10,11). A kereszten meghalt értünk, hogy megváltson minket. Neki köszönhetjük, hogy nem kell elveszett bárányként tovább vergődnünk bűneink tövisbokrában, hanem vétkeinket megbocsátva visszavezet bennünket Egyházának közösségébe. Mind születésében, mind halálában észrevehetjük Jézus odaadását, önfeláldozását. Küldetését a mennyei Atyától kapta, s ahhoz mindhalálig hűséges maradt. Megtestesülésének, emberré válásának titkával kezdődik el megváltásunk, amely keresztáldozatával teljesedik be.

Jézus születése, a Megváltó jövetele mindenkinek, a kilencvenkilenc igaz és az egyetlen bűnös számára egyaránt örömhír. Ha őszinte bűnbánat által elismerem Isten előtti kicsinységemet, a betlehemi Gyermek megkeres és megtalál engem! Számára is nagy öröm, hogy rám talált, de én is felszabadultan örvendezhetek érkezésének, amely üdvösségemet jelenti.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására!

Szent Ágoston

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Lk 1,26-38

Elmélkedés

A vasárnap miatt a Szeplőtelen fogantatás ünnepe idén december 8-ról a mai napra került át. A félreértések eloszlatása végett fontos tisztáznunk, hogy Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának eseménye az ő születése előtt kilenc hónappal történt, azaz ekkor fogant meg édesanyja, Szent Anna méhében. Ez nem keverendő össze Jézus fogantatásával, azaz azzal a másik eseménnyel, amikor a Szentlélek közreműködése által Jézus megfogant Mária méhében. Ez utóbbi eseményt március 25-én ünnepeljük és angyali üdvözletnek nevezzük, amelyről egyébként a mai evangélium is szól.

Mit jelent Mária szeplőtelen fogantatása? Mivel a mindenható Isten a názáreti leányt, Máriát arra az üdvtörténetben egyedülálló feladatra választotta ki, hogy a Megváltó anyja legyen, ezért jónak tartotta, hogy élete első pillanatától kezdve, azaz fogantatásától mentes legyen az áteredő bűntől. Ez Istentől kapott kiváltság volt Mária számára. A szeplőtelen fogantatás hitigazságát IX. Pius pápa hirdette ki az Ineffabilis Deus (A kimondhatatlan Isten) kezdetű bullájával 1854. december 8-án.

Isten tehát előre gondoskodott arról, hogy a születendő Fiúisten egy bűntelen, kegyelemmel teljes, szent asszonytól jöjjön világra. A mai Mária-ünnep emlékeztessen bennünket adventben arra, hogy olyan anyai szeretettel, türelemmel, reménnyel és örvendezve várjuk a Megváltó születését, ahogyan Jézus édesanyja várta gyermeke világra jöttét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó örök Ige, Isten és Mária Fia, újítsd meg a lelkek rejtekében születésed csodáját! Megváltott fiaidat öltöztesd halhatatlanságba, gyújts bennük szeretetet, egyesítsd valamennyit titokzatos Tested kötelékeivel, hogy eljöveteled meghozza a biztos békét, az egyesek és a népek közötti testvéri összefogást! Ámen.

Boldog XXIII. János pápa

Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava:
Készítsétek elő az Úr útját,
tegyétek egyenessé ösvényeit!
János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem! Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti!”
Mt 3,1-12

Elmélkedés

Gyermek és felnőtt

Az elmúlt vasárnap arról elmélkedtünk, hogy a felnőttek hogyan tekintenek a gyermekekre. Ma, advent 2. vasárnapján azzal folytassuk gondolatainkat, hogy a gyermekek hogyan élik meg saját gyermekkorukat. Tévedés volna azt gondolnunk, hogy ha felidézzük saját gyermekkorunkat, akkor választ kapunk a kérdésre. Mert mást jelent gyermekként átélni ezt az életszakaszt és mást jelent felnőttként visszaemlékeznünk rá. Ennek igazságát éppen a gyermekek és a felnőttek közti konfliktusok igazolják. Ha a felnőttek egy bizonyos helyzetben pontosan át tudnák élni, amit egy gyermek átél, akkor nem kényszerítenék akaratukat a gyermekre. Ha valóban a gyermekek helyébe tudnák magukat képzelni, akkor könnyen kizárhatnák a problémák és veszekedések forrását. Mást akar a gyermek és mást a felnőtt. Mást tart jónak a gyermek és mást a felnőtt. Könnyű volna a kérdést elintéznünk a gyermekek tapasztalatlanságával és a felnőttek élettapasztalatával, de hol van akkor a szabadság? Mert a gyermek szabadságra törekszik, szabadon akarja felfedezni a világot és szabadon akarja kifejezni érzéseit, amikor találkozik a világgal és a másik emberrel. Szabadságra törekszik, de nem képes önálló életre, a felnőttek segítségére, gondoskodására szorul. Átérzi gyengeségét és tehetetlenségét, s közben arról álmodozik, hogy mindenre képes, egyedül megoldja a feladatokat, nincs lehetetlen számára, szóval arról álmodozik, hogy felnőtt. Csodálkozva fedezi fel a világot, észrevesz olyat is, ami a felnőtteknek fel sem tűnik. A gyermek önfeledten játszik, mintha nem ismerné a veszélyt. Lássuk be: felnőttként titkok ezreivel találkozunk, amikor meg akarjuk ismerni a gyermekek világát.

És térjünk most át egy nagy ugrással a Jézus nevű gyermekre, akinek születését várjuk. Az evangéliumok által megőrzött első szavait 12 éves korából ismerjük, amikor a jeruzsálemi zarándoklat után aggódva keresik szülei: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” (Lk 2,49). Ez az egyetlen mondat maradt ránk a gyermek Jézustól, ezt követően akkor halljuk újra beszélni, amikor mintegy harminc esztendős korában megkezdi nyilvános működését, tanítását a nép körében. A jelenet sokat elárul Jézus öntudatáról, arról, hogy gyermekként a mennyei Atyát tartotta Atyjának. Hallatlan, hogy egy 12 éves fiú ilyet mer mondani. Mária és József nem is értették, mit akart ezzel mondani (vö. Lk 2,50). Felnőtt korában, amikor vándortanítóként járja a városokat, szintén megfigyelhető erős, határozott öntudata. Isteni hatalommal tanít, isteni tekintéllyel értelmezi a törvényeket, isteni erejével tesz csodákat, magának tulajdonítja a bűnök megbocsátásának isteni képességét. Mindezek után nem kell csodálkoznunk azon, hogy lassanként megfogalmazódik ellene a vád: ember létére Istenné teszi önmagát. Itt már arra a területre érünk, hogy ki fogadja el Jézus személyét, ki hisz benne és az ő istenségében, illetve hogy ki utasítja el őt. Jézus öntudatában nincs semmi nagyképűség, beképzeltség, nagyzolási mánia vagy hatalomvágy. Ő szegény és hontalan, ezt éppen születésének története, valamint ezt követően az egyiptomi menekülés bizonyítja. Élete szinte az első pillanattól kezdve veszélyben van, a királyi hatalmát féltő Heródes az életére tör. De semmiféle veszély nem térítheti el küldetésétől, amit az ő Atyja bízott rá. Szerény és szolgaként él az emberek között.

Az elmúlt héten megkezdett személyes elmélkedésünket folytassuk ezen a héten azzal, hogy mit gondolunk Jézusnak, mint Isten Fiának személyéről. Igen, itt most mi magunk is döntéshelyzetbe kerülünk, miként Jézus kortársai. Elfogadom-e, hogy Jézus által Isten szól hozzám, közli velem, nyilatkoztatja ki számomra igazságát? Akarok-e az általa hirdetett új törvény, a szeretet parancsa szerint élni? Hiszek-e abban, hogy egykor véghezvitt csodáiban és napjainkban tapasztalható kegyelmi segítségében Isten emberek iránti jósága mutatkozik meg? Hiszek-e abban, hogy bűneim megbocsátásával új úton indít el engem? Hiszek-e abban, hogy Jézus Megváltó és Üdvözítő, valóságos Isten és valóságos ember? Hiszem-e, hogy Jézus az Isten Fia?

A mai evangélium szerint Keresztelő János ezt hirdette: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” (Mt 3,1). Kész vagyok-e a megtérésre és arra, hogy az életemben megvalósuljon a mennyek országa, amely Jézus Krisztus születésével kezdődött?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te mindennap, minden pillanatban jössz hozzánk. Szívünk ajtaján kopogtatsz, szeretnél belépni életünkbe. Én mégis sokszor észre sem veszem érkezésed, nem hallom hangodat, nem ismerem meg arcodat. Megfeledkezem arról, hogy szegény, rászoruló, szerencsétlen emberek alakjában érkezel. Taníts engem a türelmes, reményteli, örvendező várakozásra. Taníts arra, hogy úgy várjalak, ahogyan a kismamák várják gyermekük születésének pillanatát. Érintsd meg szívemet! Töltsd be vágyakozásom! Tedd boldoggá az életem jöveteleddel!

Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette országának örömhírét, meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!” Akkor összehívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Majd elküldte őket, és megparancsolta nekik: „Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!”
Mt 9,35-10,1. 6-8

Elmélkedés

Az Isten országát hirdető és betegeket gyógyító Jézussal találkozunk a mai evangéliumban, aki látva az igazságra éhező vagy gyógyulni vágyó emberek tömegeit, tizenkét tanítványát azzal bízza meg, hogy az ő nevében tanítsanak és gyógyítsanak, azaz közreműködjenek küldetése teljesítésében. A Tizenkettő örömmel indul, s minden bizonnyal még nagyobb örömmel tapasztalja meg, hogy munkájuk hatékony, az Úr nevében végzett szolgálat valóban gyümölcsöző.

Az adventi időben Jézus Krisztus születésének ünnepére készülünk. Várjuk, hogy újra belépjen emberi világunkba. Az Úr jövetele valóban örömhír az egész emberiség számára, amiről mi, keresztények nem hallgathatunk. A reményvesztetteknek, a csalódottságból kiutat keresőknek, az isteni igazságra szomjazóknak, a megváltást és megbocsátást váróknak érdemes volna elmondanunk az örömhírt: Közeledik a Megváltó! Jézus születése azt jelzi, hogy Isten nem hagy magunkra minket, s nem engedi, hogy bűneink miatt a kárhozatra jussunk. Jézus küldetése hozzánk, az „elveszett juhokhoz,” a bűnösökhöz szól. A mi Urunknak az a szándéka, hogy visszavezessen minket az Atya szeretetébe. Örüljünk annak, hogy Isten keres minket, s higgyünk abban, hogy ránk talál! Imádkozva kérjük: Jöjj el, Urunk, Megváltónk és Üdvözítőnk! Jöjj el, és mutasd meg szeretetedet minden embernek!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, reményünk! Téged követve azt választjuk, hogy szívünk mélyéből szeretünk. Te az Evangélium örömét adod nekünk, bármily kicsinynek érezzük is azt. És mégis, mikor ellentmondások támadják meg lelkünket, add nekünk, hogy Rád bízhassuk magunkat, ó Krisztus, és mi igyekszünk megosztani Veled mindazt, ami az életben ránk nehezedik.

Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!” Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?” „Hisszük, Uram!” – felelték azok. Akkor megérintette szemüket, és így szólt: „Legyen a hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!” Ám azok elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken.
Mt 9,27-31

Elmélkedés

Két vak gyógyításáról szól az evangélium a mai napon, akik így kérik Jézus segítségét: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!” (Mt 9,27). A megszólítás, azaz a „Dávid fia” megnevezés azért fontos ebben az esetben, mert abban a korban elterjedt volt az a nézet, mely szerint a Megváltó az egykori király, Dávid leszármazottja lesz. Amikor tehát a gyógyulni vágyó két vak így nevezi Jézust, akkor kifejezik hitüket, hogy a világba jött Megváltónak tartják őt. Hitüknek ez a burkolt, közvetett kifejezése azonban mintha nem volna elég Jézus számára, aki mintegy további megerősítést kér tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?” (Mt 9,28). A kérdésre azt válaszolják, hogy hisznek abban, hogy az Úr segít rajtuk. E közvetlen, szóbeli hitvallás után érinti meg szemüket Jézus, s ennek köszönhetően nyerik vissza látásukat, azaz beteljesedik, amit hittek.

A testi vakságot már az Egyház kezdeti időszakában is előszeretettel alkalmazták az igehirdetésben a lelki tompultság, valamint a hitetlenség jelképeként. A lelki sötétség időszakát mi is átéljük olykor, s bennünket is megkísért a hitetlenség. A gyógyulás feltétele, hogy felismerjük bajunkat, Jézushoz forduljunk segítségért, és higgyük azt, hogy tud nekünk segíteni. Az advent a bűnbánattartás ideje. Ismerjük fel lelki betegségünk gyökerét, a bűnt! Forduljunk az irgalmas Istenhez! Higgyük, hogy irgalma minden bűnünket eltörli! Gyónjuk meg bűneinket és szabaduljunk meg a lelki vakságtól, hogy karácsony éjjelén megláthassuk Megváltónkat!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.”
Mt 7,21. 24-27

Elmélkedés

Gyerekkorunk bizonyára egyik legérdekesebb példázatát olvassuk Jézustól a mai evangéliumban, amelynek igazságát fiatalként, felnőttként vagy idősként az élet sok-sok területén megtapasztalhattuk már. A homokra épült ház könnyedén összeomlik a viharos időben, de az a ház, amelynek szikla az alapja, minden viszontagságot kibír. Vonatkoztathatjuk e hasonlatot nemzetünkre, családunkra vagy személyes életünkre. Ha Jézus Krisztus, az ő tanítása, az evangélium igazsága a szikla, akkor az egyén és a közösség kiállja a viszontagságokat. A példázat figyelmeztet minket, hogy nem elegendő hallgatni, ismerni a tanítást, hanem aszerint is kell élni.

Amikor ezekben a decemberi, adventi napokban az Isten-látás vágyával elindulunk Betlehem felé, felmerül bennünk a kérdés: Vajon elegendő, ha Jézus tanítását hallgatjuk? Vajon elégedett lesz velünk a Gyermek, ha szóban megvalljuk hitünket? Mindez kevésnek tűnik, hiszen Jézus szerint csak az jut be a mennyek országába, aki teljesíti a mennyei Atya akaratát. Egész életünket neki kell adnunk, hallgatnunk és élnünk kell tanítását.

Akkor vagyunk igazán bölcsek, ha nem csupán látni akarjuk a jászolban fekvő újszülöttet, hanem egész életünket rá merjük bízni. Ajándékozzuk önmagunkat egészen Istennek, aki szeretetből nekünk ajándékozta a betlehemi Gyermeket! Törekedjünk Isten szándékainak megismerésére és teljesítésére!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te azért jöttél el bűnös emberi világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Nélküled soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára. Nélküled nem találnánk rá a mennyei Atya szeretetére. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Jöjj el, Urunk, és érints meg minket szereteteddel! Jöjj és bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk tovább bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd. Születésed, jöveteled nagy változást hozott egykor a világba. Te képes vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni. Hozz változást az én életembe!

Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.
Mt 15,29-37

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás Máté szerinti változatát olvassuk a mai evangéliumban, amely szerint Jézus a napok óta vele tartó embereket nem akarja étlen hazaengedni, hanem a mindössze hét kenyérből és néhány halból jóllakatja az egész néptömeget. Milyen mondanivalója van e csodának most, az adventi időszakban?

Először is érdemes felfigyelnünk arra, hogy Jézus észreveszi az emberek kimerültségét és éhségét. Mert Isten figyel az emberre, s tudja, hogy mire van szükségünk. Amikor a mennyei Atya elküldi a Megváltót a világba, e tette is annak jele, hogy Isten törődik az emberekkel. Látja, hogy szükségünk van a Megváltóra, szükségünk van arra, hogy Isten jelenlétéről megbizonyosodjunk. Szükségünk van arra, hogy megtapasztaljuk: Velünk az Isten.

A második tanulság, hogy Jézus nem a semmiből varázsol rengeteg ennivalót, hanem abból a meglévő hét kenyérből, ami a tanítványoknál van. Krisztus Urunk felhasználja mindazt, amink van s amit átadunk neki. Ne sajnáljunk tehát semmit Istentől, mert nagylelkűségünknek, felajánlásunknak köszönhetően nagyobb jóban lehet részünk.

Harmadszor pedig arra a mozzanatra figyeljünk, hogy Jézus nem közvetlenül az embereknek adja a megszaporított táplálékot, hanem a tanítványoknak nyújtja, hogy ők osszák ki a népnek. Ennek az a lelki üzenete, hogy Isten a mi segítségünket és közreműködésünket kéri, hogy jótéteményeiből sokan részesüljenek. Legyünk az ő jóságának közvetítői és szeretetének továbbadói! Adventben nem kenyeret vagy egyebet adó, hanem az önmagát nekünk ajándékozó Istent várjuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj el, Úr Jézus, akire a népek várakoznak, s akire mi is várakozunk! Örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel! Nagy szükségünk van arra, hogy fényt hozz bűnös életünk sötétségébe. Saját erőnkből képtelenek vagyunk arra, hogy legyőzzük a sötétséget. Nehezen tudjuk megkülönböztetni a világ csalóka fényeit a te világosságodtól, amely most még oly erőtlennek látszik. Jézus, legyél Te bennünk a Fény! Növekedjél bennünk Te, az igazi fény! És add, hogy Téged, az igazi fényt sugározzunk a világba!