Battaplébánia

Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Jn 1,19-28

Elmélkedés

Keresztelő János személyével az adventi időszak folyamán már többször találkoztunk. A mai evangéliumban az ő Jézusról tett tanúságtételéről olvasunk. Először azt kérdezik tőle, hogy ő-e a Messiás, majd Illésnek gondolják s végül az eljövendő prófétának. Mindhárom kérdésre azt válaszolja János, hogy „Nem vagyok.” Önmagáról azt vallja, hogy ő az a pusztában kiáltó hang, akinek feladata az Úr érkezésének előkészítése. Amikor tehát János önmagáról és küldetéséről vall, akkor mindezt Jézushoz viszonyítja. A kérdések arra utalnak, hogy a zsidók meglehetősen jól ismerik János személyét, tudnak tanításáról és arról is, hogy miért keresztel. Ezzel szemben semmit sem tudnak még Jézusról, aki már ott áll a nép körében, de akinek a nyilvános fellépése csak János küldetésének befejezése és vértanúsága után kezdődik el.

Amikor keresztény emberként önmagunkról szólunk, akkor ennek is olyan tanúságtételnek kell lennie, amelynek alapja a Jézus Krisztussal való kapcsolatunk. Életünk belőle forrásozik és őrá mutat. Krisztus a viszonyítási pontunk, és ő az a sziklaszilárd alap, akire építjük életünket. Úgy kapcsolódunk hozzá, mint szőlővesszők a szőlőtőhöz, belőle élünk.

Az új évvel Isten lehetőséget ad nekem, hogy megújítsam kapcsolatomat vele. Az év minden napján Isten az ő üzenetének, tanításának új magját ülteti el szívemben. Gondoskodnom kell e mag növekedéséről.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, Üdvözítőm, nézz le rám trónodról irgalmasan! Te drága véreddel megváltottál minket az örök életre. A te Atyád a mi Atyánk is, te pedig test szerinti testvérünk vagy. Engedheted-e, hogy lelkünk elvesszék? Te meg tudsz menteni minket!

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
Lk 2,16-21

Elmélkedés

Mozaik-család

Mozaik-család. Amikor először találkoztam a kifejezéssel, nem értettem, hogy mi lehet ez. Halottam már különféle család-modellekről, amelyek többsége tulajdonképpen nem is család, de milyen is lehet a mozaik-család? Aztán megtudtam, hogy arra a csoportra kell gondolni, ahol egy anyának több gyermeke van, de más-más apától. 3-4 gyermek vagy akár több is, ugyanennyi apa és majdnem egy tucatnyi nagyszülő. A családi fényképalbumban aztán lehet rakosgatni a képeket, mint apró mozaikokat. Bonyolultabb esetben tovább tarthat e kirakósdi, a családfa összeállítása, mint egy 1000 darabos puzzle-kép összeillesztése. Mozaik-család. Ki vágyakozik ilyenre? Ki akar mozaik-családban élni? A gyerekek aligha, mert nehezen tudom elképzelni, hogy ez jó volna számukra. A családalapítás előtt álló fiatalok aligha így képzelik el a boldog családi életet, családjuk jövőjét. Mozaik-család. Talán a sors alakítja úgy egyesek életét, hogy mozaik-családok jönnek létre. Vagy talán az elköteleződés hiánya. A hűség hiánya. A felelősség hiánya. A szeretet hiánya. Isten hiánya a családban. Isten hiánya a családtagok életében.

Karácsony ünnepén figyelmünk elsősorban a születésre, az újszülöttre, a kis Jézusra irányult. Ma, nyolc nappal később pedig az édesanyára, aki világra hozta őt. Az ünnep elnevezése: Szűz Mária, Isten Anyja. Amíg a keleti egyházban az „Istenszülő” kifejezést használják Máriára, addig a nyugatiban az Isten Anyja szóhasználat terjedt el, de e kettő ugyanazt jelenti. A Jézus édesanyjáról szóló katolikus hitigazságok közül az ő istenanyaságát tekinthetjük a legnagyobb kegyelmi kiváltságnak, életszentsége forrásának. A hitigazság magába foglalja annak elismerését, hogy Jézusban az isteni és az emberi természet elválaszthatatlan egységet alkot. A hittitok megfogalmazása és kimondása előzményeként az V. század elején véleménykülönbség és vita alakult ki Alexandriai Szent Cirill és Nesztoriosz, konstantinápolyi pátriárka között. Nesztoriosz azt állította, hogy Máriát csak a Krisztusszülő cím illeti meg, mivel csak az ember Jézust szülte a világra. Ezzel szemben Alexandriai Szent Cirill Jézus istenségének és emberségének egységére és elválaszthatatlanságára hivatkozva azt állította, hogy Máriát joggal nevezzük Istenszülőnek. A vitás kérdést az Efezusi zsinat püspökei 431-ben Cirill nézeteit elfogadva döntötték el.

A mai ünnepen természetesen nem az egykori vitára akarunk figyelni, hanem az anyaság titkáról szeretnénk elmélkedni Mária élete alapján. A mindenható Isten őt arra a különleges feladatra választotta ki, hogy a Megváltó, az Üdvözítő édesanyja legyen. Kiválasztottságának és anyai feladatának elfogadása által Mária belép Isten világába és üdvösségünk szolgálója lesz. Nem csupán a születendő gyermekét tekintette Isten ajándékának, hanem azt is, hogy anya lehet. Nem csak a gyermeket fogadta el Istentől, hanem az anyaságot is, amely magába foglalja a gyermekről való szeretetteljes gondoskodást és nevelést. Szükséges itt megjegyeznünk, hogy Isten akarata és szándéka nem kényszerként nehezedett Máriára, hanem miután megismerte az angyali üzenet által a Mindenható tervét, a hit engedelmességével fogadta el azt. Beleegyezése, engedelmessége, igenje emelte őt az anyai méltóságra. Példája emlékeztessen minden nőt az anyai hivatás szépségére, a gyermek elfogadására és az Istennek való engedelmes meghajlásra!

Az ünnep evangéliuma arról számol be, hogy a betlehemi pásztorok megtalálják az újszülött Jézust és elbeszélik, hogy mi mindent tudtak meg róla az angyali üzenetből. „Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk” (Lk 2,19). Hónapokkal korábban, Jézus születésének hírüladásakor Isten küldöttétől, Gábor angyaltól szintén titokzatos dolgokat tudott meg (vö. Lk 1,26-38), illetve akkor is, amikor látogatást tett Erzsébetnél (vö. Lk 1,39-56). Valamivel később, a napkeleti bölcsek érkezése és hódolata ismét új dolgokat tár fel előtte, miként a Gyermek templomi bemutatásakor Simeon jövendölése (vö. Lk 2,21-35). Azért idézem fel és sorolom fel ezeket a jeleneteket, hogy észrevegyük: Isten nem közvetlenül szólt Máriához, hanem közvetítők által. Ha közvetlenül szólt volna, az evangélisták bizonyára ezt is lejegyezték volna. Isten angyalt és embereket bízott meg azzal, hogy üzenetét eljuttassák a názáreti leányhoz, s így ismertesse meg vele fokozatosan az anyaság titkát és sajátos hivatását. És ezekben az emberekben talán nem is tudatosult, hogy általuk Isten szólt Máriához, ő viszont észrevette ezt.
Figyeljünk oda azokra a küldöttekre, akik számunkra Isten üzenetét közvetítik! Isten az év minden napján üzen nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te Mária személyében nem csak Fiadnak, Jézusnak adtál anyát, hanem nekünk is. Ő hittel elfogadta szavadat és mindenben engedelmeskedett neked. Beleegyezett abba a küldetésbe, amit neki szántál és elindult az általad kijelölt úton, hogy üdvösségünk szolgálóleánya legyen. Segíts minket, hogy hittel és alázattal bízzuk életünket rád! Segíts minket, hogy reménnyel tekintsünk a jövő felé! Segíts minket, hogy a szeretet által újjászülessünk!

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés

A polgári esztendő utolsó napján a hálaadás és a köszönet fogalmazódik meg szívünkben Isten felé mindazért, amit nekünk adott, illetve ehhez a bocsánatkérés kapcsolódik mulasztásaink, hibáink miatt. Tőle kaptuk az elmúlt esztendőt és annak minden napját, s ma előtte kell számadást tartanunk. Felelősek vagyunk önmagunkért és időnk felhasználásáért. Mire használtuk ezt az évet? Közeledtünk-e Isten felé? Segítettük-e embertársainkat? Növekedtünk-e lélekben? Erősödött-e hitünk? Ismét elmúlt 365 nap. Benne volt-e minden napomban az Isten? Vele éltem-e? Hozzá kötöttem-e az életem? Az ő útjain jártam-e? Felhasználtam-e az elmúlt esztendő napjait arra, hogy erősítsem Krisztussal való kapcsolatomat? Törekedtem-e minden nap akaratának teljesítésére?

Amellett, hogy visszagondolunk a mögöttünk hagyott évre, előre is tekintünk. Tervezgetünk, elhatározásokat teszünk. Mire fogom használni az előttem álló év napjait, amelyeket új lehetőségként kapok Istentől? Felelős vagyok azért, hogy üdvösségem érdekében Isten akaratának megfelelően használjam fel életem napjait.

Ma Szent János evangéliumának bevezetését olvassuk az öröktől fogva létező Ige (Fiúisten) megtestesüléséről. Az isteni örökkévalóság és az emberi világ időhöz kötöttsége találkozik. Elgondolkozom: időben való létezésem az örökkévaló Isten felé tart?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Krisztus, aki ugyanaz „tegnap, ma és mindörökké”, legyen velünk, amikor térdet hajtunk az Atya előtt, akitől minden atyaság és anyaság, és minden emberi család származik. Ajánljunk fel Krisztussal együtt a szeretet tanúságtételét, amellyel Krisztus mindvégig szeretett minket. Az Atya áldása és a Szentlélek kegyelme áradjon családjainkra Krisztusban és az szeretete által.

Abban az időben, amikor a gyermek Jézust szülei bemutatták a jeruzsálemi templomban, ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,36-40

Elmélkedés

János apostollal kapcsolatban már előkerült a hit látásmódja, amelyet a Jézussal töltött évek során sajátított el. Jézus templomi bemutatásakor az idős Simeonnak nem volt erre szüksége. Mondhatjuk, hogy ő nem Jézustól tanult, hanem a Szentlélek indítására hallgatott. Hitt a Lélek kinyilatkoztatásának, amely szerint meg fogja látni az Üdvözítőt. A Szentlélek ösztönzésére ment a templomba és a hit által ismerte fel a kisded Jézusban a Megváltót, akinek érkezésére várt. Vágya beteljesült, mert mit is kaphatna nagyobbat az élettől, minthogy megláthatta az Isten Fiát?

A templomban való bemutatáskor Simeon mellett feltűnik az idős Anna alakja, miként erről a mai evangéliumban olvashatunk. A csendes várakozás, a templomban való tartózkodás, a kitartó imádság és a szolgálat évei után hirtelen megelevenedik körülötte az élet, amikor megpillantja Jézust. A kisded Jézust látva Istent dicsőíti, mert megérte a várakozás, érdemes volt állandóan a templomban lennie, az ima meghozta gyümölcsét.

Kérő imáink alkalmával sok esetben gyors választ és intézkedést várunk Istentől. Máskor azonnali találkozást szeretnénk. De mintha Isten szótárából hiányoznának a „rögtön, azonnal tüstént” szavak. És tulajdonképpen hová sietünk? Érdemes volna megtanulnunk a türelmes várakozást és az állhatatos imát, hogy kéréseink teljesüljenek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus! Így szólsz hozzánk: miért aggódtok? Aggodalmaskodással semmin nem tudtok változtatni! Te minden nap megajándékozol minket a hit élő forrásaiból fakadó békességgel, amely nélkülözhetetlen számunkra, ha Téged szeretnénk követni, és Benned újjászületni.

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat.
Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak már, akik a gyermek életére törtek!” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és visszatért Izrael földjére. De amikor meghallotta, hogy Judeában Arkelausz uralkodik apja, Heródes után, félt odamenni. Ezért az álmában kapott utasítást követve Galilea vidékére ment. Odaérve egy Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak: „Názáretinek fogják hívni”.
Mt 2,12-15. 19-23

Elmélkedés

Kinyitni egy ajtót

Albert Camus A félreértés című drámája egy tragikus esetről szól. A történet szerint anya és lánya egy vendégfogadó tulajdonosai, akik gazdag vendégeiket kifosztják és megölik. Amikor a család fiútagja több évtized után meggazdagodva hazatér és nem fedi fel kilétét anyja és testvére előtt, őt is megölik, mert idegennek nézik. Amikor rájönnek a valóságra, Istent hibáztatják, aki szerintük (és az író szerint) érzéketlen és szívtelen. A történet végkifejletében az író arról tesz negatív „hitvallást,” hogy nincs Isten, nincs megváltás, az emberi élet teljes csőd, nincs kiút a reménytelenségben vergődő ember számára. Nem szeretnék belemenni a dráma mélyebb elemzésébe vagy a szerző végső mondanivalójának cáfolatába, és nem is ünneprontásnak szánom ezt a bevezető történetet, csupán annak érzékeltetésére hozom fel példaként, hogy ha hiányzik valakiből a szeretet, akkor még saját családtagját sem ismeri fel. Ha valakinek a szívében a szeretet helyett a gyűlölet, a kapzsiság nyer teret, akkor még a saját fiát vagy testvérét is képes megfosztani az élettől.

A mai napon figyelmünk a Szent Családra, s annak tagjaira, a kisded Jézusra, Máriára és Józsefre irányul. A népszámlálás miatt Betlehembe érkezők egyetlen házban sem kaptak szállást. Nem fogadták be őket sehol. Egy talpalatnyi hely sem jutott nekik. A betlehemiek elutasításáról rögtön eszünkbe jut, amit a karácsonyi ünnepi szentmise evangéliumában olvastunk: „De övéi nem fogadták be” (Jn 1,11). A városban lakók viselkedése azzal magyarázható, hogy bizonyára sokan érkeztek az összeírás miatt az ország más részeiből, s megteltek a házak, a vendégek elszállásolására alkalmas helyek. Mert ahol megtelik egy ház, ott nincs helye több embernek, s nincs helye az Istennek sem. Csak az istálló volt üres, legalábbis nem lakott ott senki ember, csak az állatok. És csak a jászol volt üres, helyet kínálva a szalmaágyon egy kisdednek, annak, akit nem fogadtak be. Ez az üres jászol lesz egy kis időre a Gyermek otthona, ez az üres istálló lesz a Szent Család ideiglenes otthona. Vajon van-e az életemben egy jászolnyi üres hely, ahová betérhet az Isten, s ahová befogadhatom őt? Vagy mindent elfoglalnak evilági dolgaim? Talán mindenhol én vagyok a tulajdonos, az úr, a főnök? Talán életem minden apró szegletében én uralkodok? Mekkora területet engedek át Istennek az életemben? Vajon van-e még a lelkemben egy parányi hely, amit megoszthatok vele? Vajon található-e legalább egyetlen üres lap szívem vendégkönyvében, ahová Isten beírhatja igazságát, beírhatja nevét? Akarok-e helyet biztosítani az Isten számára az életemben?

Ezekben az években sokat beszélünk a társadalmi és gazdasági válságról. Az emberek válságáról, a kapcsolatok válságáról, az értékek válságáról, az erkölcsi válságról. A családok és családtagok is érzik ezt a válságot, s aligha tudják függetleníteni magukat a világ részéről rájuk nehezedő negatív hatásoktól. Maga a keresztény család, az Istennek helyet adó család, az Istenre hagyatkozó család, az Isten szeretetében élő család a válasz korunk válságára. Köszönettel tartozunk Istennek, hogy keresztény családban születhettünk meg s családban élhetünk. A szülők köszönettel tartoznak Istennek gyermekeikért. A gyermekek köszönettel tartoznak Istennek szüleikért, akik életet adtak nekik és gondoskodnak róluk, valamint köszönet jár részükről szüleiknek, hogy Isten iránti szeretetre és hitre nevelik őket.

Befejezésül térjünk vissza egy gondolatra az evangéliumhoz, az emberi rosszindulat és gyilkos szándék elől menekülni kényszerülő Szent Családhoz, akik Egyiptomba indulnak. Egy, a jelenetet ábrázoló festményen Szent József látható, amint vezeti a szamarat, amelynek hátán az ölében a kisded Jézust tartó Mária ül. De ezen a képen nem a kietlen pusztában vándorolnak, hanem egy város utcáján mennek, s a háttérben lévő házak ablakai és ajtói mind be vannak csukva, egyetlen embert sem látni a Szent Család tagjain kívül.

Talán jó volna kinyitnom életem ablakát, hogy észrevegyem őket. Talán jó volna kinyitnom egy ajtót, hogy beléphessenek életembe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Hisszük, hogy a házasság és család az egyik legdrágább érték, megbecsülendő kincs számunkra. Hisszük, hogy az evangéliumi értékrend biztos segítséget nyújt mindazoknak, akik gyorsan változó világunkban, a válságok korában, a nehézségek idején és azok ellenére is Isten szeretetében akarnak élni. Vezesd a családban élőket igazságaid felismerésére és a szeretet hűséges megélésére! Segítsd a család szeretetét nélkülözőket emberhez méltó élethez, emberi méltóságuk megőrzéséhez és hivatásuk megtalálásához! Emlékeztesd a szülőket felelősségükre gyermekeik iránt és a gyermekeket az engedelmességre szüleik iránt! Segíts minden embert, hogy megtalálja a boldogságot! Segítsd Egyházunkat, hogy szeretettel ajánlja fel a segítséget mindazoknak, akik családi élete hajótörést szenvedett!

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: „Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.”
Mt 2,13-18

Elmélkedés

A karácsonyi ünnep öröme nem tartott sokáig, mert Szent István vértanúságát követően ma, aprószentek napján azokra az ártatlan gyermekekre emlékezünk, akiket Jézus miatt öltek meg. Az emberi féltékenység, a kicsinyesség, a hatalom féltése Heródest, az uralkodót szörnyű cselekedetre indítja. Hatalmával visszaélve ártatlanok életét oltja ki.

Az evangélium nem csupán a király gonosz cselekedetéről számol be, hanem József álmáról is, amelynek következtében a Szent Család Egyiptomba menekül. Mózes korában és azt megelőzően az ószövetségi nép sokat szenvedett Egyiptomban, amelyet a „szolgaság földjének” neveztek. Az egyiptomiak több száz éven keresztül rabszolgamunkára kényszerítették őket. Az Egyiptomból való kivonulást Isten legnagyobb megszabadító tettének tekintették, amelyről évszázadokon keresztül megemlékeztek. Az újszövetségi idők kezdetén mégis ez a föld nyújt menedéket az üldözött Szent Családnak, Máriának, Józsefnek és a kisded Jézusnak. Ahonnan egykor örömmel távozott a nép, oda menekülnek, mert saját hazájukban életük veszélyben forog. Innen térnek majd vissza Heródes halálát követően Názáretbe.

Isten üdvözítő tervét az emberi rosszakarat tehát nem tudja megakadályozni. Jézus eljön, hogy az Egyiptomból való szabadulásnál is nagyobb szabadítást hajtson végre. Szenvedésével és halálával a bűn szolgaságától és a haláltól szabadított meg minket. Benne van örök életünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Üdvözítőnk, Akit az Atya küldött, hogy kinyilatkoztasd az irgalmas szeretetet, adj Egyházadnak olyan fiatalokat, akik készek arra, hogy a mélyre evezzenek és a testvérek körében kinyilvánítsák megújító és üdvözítő jelenlétedet. Szent Szűz, Megváltónk Édesanyja, biztos vezetőnk Isten és a felebarát felé, Te, aki szíved mélyén megőrizted Jézus szavait, anyai közbenjárásoddal oltalmazd a családokat és az egyházi közösségeket, hogy segítsék a gyermekeket és a fiatalokat, amikor az Úr hívására nagylelkű választ kell adniuk.

Boldog II. János Pál pápa

A hét első napján (Húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt.
Jn 20,2-8

Elmélkedés

Szent János evangéliumát olvasva feltűnik, hogy látásmódja mennyire eltér a másik három evangélistához képest. Ő nem a konkrét eseményeket tartja fontosnak, hanem a háttérből előtűnő isteni szándékra vagy a felébredő emberi hitre figyel. Amíg Máté, Márk és Lukács sokszor egészen részletesen leírják egy-egy csoda körülményeit, addig János inkább Jézus belső indítékait és az emberek jellemét mutatja be. Azt igyekszik megválaszolni, hogy mi indítja az Urat a csodatettekre, s mi motiválja az embereket, hogy Jézushoz menjenek, illetve hogyan változtatja meg őket a találkozás vagy a csodában való részesedés. János evangélista tehát a földi dolgokat szemlélve megsejti a mennyei valóságokat, az egyszerű szavak mögött az isteni igazságot, s ezt akarja nekünk átadni evangéliumában.

A jánosi látásmód titkát tárja fel az ő mai ünnepén olvasott evangéliumi részlet, amely arról szól, hogy húsvétvasárnap hajnalban az asszonyok hírt visznek az apostoloknak Jézus üres sírjáról. Ennek hallatán Péter és János a sírhoz sietnek. Ott mindketten ugyanazt látják, de csak egyikük, János hisz, legalábbis a szövegben így szerepel. Néha mi is Péterrel együtt nézzük a jeleket, de mégsem értjük meg azok üzenetét. Péterhez hasonlóan nekünk is szükségünk van a Feltámadottal való találkozásra, hogy eljussunk a hitre. Pedig milyen jó volna néha csak a jelek alapján Jánossal együtt megérteni a dolgokat és hinni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Segíts engem, Uram, hogy mindenről lemondjak, ami nem kizárólag Isten tiszteletére és dicsőségére szolgál, és azt a te szeretetedért tegyem, ó, Jézus, akinek ebben az életben nem volt más élvezeted, és nem is akartál más örömet, csak azt, hogy megtedd Atyád akaratát. Ez volt életed és táplálékod. Ó, Uram, add, hogy tiszta és tökéletes szeretettel, az öröm, az élvezet, a vigasztalás és a dicséret érdeke nélkül szolgáljalak téged!

Keresztes Szent János

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.
Mt 10,17-22

Elmélkedés

Karácsony másnapján Egyházunk első vértanúját, Szent Istvánt ünnepeljük. Szent Lukács evangélista az Apostolok Cselekedetei írásában részletesen és hosszan írja le István történetét (6. és 7. fejezet). Ebből kiderül, hogy ő is ahhoz a hét férfiból álló csoporthoz tartozik, akiket az apostolok bíztatására a hívek maguk közül kiválasztanak, hogy az adományok osztásánál segédkezzenek, s ennek köszönhetően maguk az apostolok jobban az igehirdetésnek szentelhessék életüket. Lukács így jellemzi a hét személyt: „jó hírben álló, Szentlélekkel és bölcsességgel eltelt” férfiak, illetve István esetében hozzáteszi, hogy „eltöltötte őt a hit.”

Azért fontos ez a kijelentés, mert a történet során ezt követően jelennek meg István ellenfelei, akiket eltöltött az irigység, a gyűlölet, a féltékenység. Maga István mondja hozzájuk intézett beszéde végén, hogy „mindig ellenálltak a Szentléleknek.” Ellenállásuk, gyűlöletük odáig vezet, hogy halálra ítélik és megkövezik Istvánt. Vértanúhalálának leírása pontosan megjelöli az utat, ahová a Krisztushoz való hűség, a hitben való kitartás vezet, ugyanis halála pillanatában István szemét az égre emelve meglátta Isten dicsőségét és az Emberfiát, azaz Jézust a mennyben. Ő tehát végigjárta a hit útját, és a döntő pillanatban kiállta a próbát s méltó lett arra, hogy Jézusért életét áldozza. Nem tagadta meg hitét, hanem hűséges maradt. Ha hűségesek maradunk, az üdvösségre jutunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Te vagy a fény, a világosság, a remény és a vigasztalás számomra. Te vagy az Atya ajándéka. Te vagy a szeretet megnyilvánulása. Te valóságos Isten és valóságos ember vagy. Szüless meg bennem! Élj bennem! Halj meg bennem! És egykor támadj fel bennem az örök életre!

Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták egymást: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!” El is mentek sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.
Lk 2,15-20

Elmélkedés

Karácsonyi csomagolás

Bertolt Brecht, német drámaíró és költő A jó Isten csomagja című elbeszélésében egy érdekes karácsonyt mesél el. A történet az 1900-as évek elején az amerikai Chicagóban játszódik. A nap mint nap munkaalkalmat kereső munkások esténként egy kiskocsmában gyűlnek össze, így karácsony estéjén is. Az ünnepinek, meghittnek vagy szeretetteljesnek egyáltalán nem nevezhető hangulaton úgy próbálnak javítani, hogy megajándékozzák egymást. Mivel ezen a helyen ajándékozásra nem készültek előre és kevéske bérükből sem futja sokra, jobb híján horpadt konzervdobozokat, kicsorbult bicskát és hasonló dolgokat adnak egymásnak. Az egyik törzsvendég egy mindenkire aggódva tekintő, szűkszavú férfi. Látszik rajt, hogy valami eltitkolt ügy miatt állandó félelemben él. Egyesek azt gyanítják, hogy talán a hatóságok is keresik valamilyen bűnügy miatt. Gondolták, most ráijesztenek kissé. Számára ugyanis azt találták ki, hogy egy régi postai címkönyvből a rendőrség címeit felsoroló lapokat kitépik, s ezt kapja. Hogy meglepetés is legyen a dologban, egy friss újság papírjába csomagolták a lapokat. A férfi zavartan vette át az ajándékot, ujjaival próbálta kitapintani, hogy mit rejthet a csomag, de ekkor váratlan dolog történt. Pillantása a csomagolóanyagként szolgáló újságra esett, tekintete egy cikkre szegeződött, s úgy olvasott, ahogyan embert még olvasni nem láttak a munkások, majd pedig úgy kezdett ragyogni az örömtől, ahogyan embert még örülni nem láttak azelőtt. „Azt olvasom ebben az újságban, – szólal meg – hogy az ügyet felderítették. Ezek szerint bebizonyosodott, hogy semmi közöm hozzá, én ártatlan vagyok!” A munkások rögtön megértették, hogy egy bűncselekménnyel vádolták, de kiderült ártatlansága, s ezt most, karácsony éjszakáján tudta meg az újságcikkből. Néma csend lett, majd pár másodperc múlva felszabadult ujjongás tört fel az egész társaságból. Hajnalig ünnepeltek, de addigra talán el is felejtették, hogy a jó Isten találhatta ki ezt az újságpapír csomagolást. A tréfának szánt ajándékot, amelyben az emberi rosszaság árnyoldala is felfedezhető, Isten ügyesen becsomagolta.

A karácsonyt az ajándékozás ünnepének szokás nevezni. Megajándékozzuk családtagjainkat, a hozzánk közelebb állókat, mert jó érzés így kimutatni szeretetünket irántuk. És ajándékokat kapunk családtagjainktól, munkatársainktól, a talán olyan személytől is, akitől nem számítottunk semmire. Jó érzés ajándékot kapni, mert meg vagyunk győződve róla, hogy szeretetükről tanúskodik az ajándék. Mindezeken túl észre kell vennünk Isten ajándékát. Észre kell vennünk, hogy a karácsonyi ajándékozás abból fakad, hogy Isten ad ajándékot az embereknek, Isten ad ajándékot nekünk. A karácsonyi ajándékozás onnan indult el, hogy Isten egykor, azon a betlehemi éjszakán megajándékozta az emberiséget. A betlehemi Gyermek, a kis Jézus a jó Isten ajándéka. Szeretetből fakadó ajándéka számunkra. Ha nem tudatosítjuk ezt, vagy ha nem fogadjuk el Istentől az ő ajándékát, akkor minden egyéb ajándék keveset ér.

E napok egész ajándékozási világünnepét Isten becsomagolja az evangélium lapjaiba. A világ összes ajándékát, a földkerekség minden emberét, ajándékozókat és megajándékozottakat egyaránt, Isten becsomagolja a karácsonyi üzenet örömhírébe. Sokan észre sem veszik a jó Istennek ezt a kis trükkjét, letépik az ünnepről a csomagolást, értéktelen papírként tekintenek rá és félredobják. Arra a veszélyre szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha eltávolítjuk a karácsony vallási tartalmát és félredobjuk az Isten Fia születéséről szóló örömhírt, csupán üres, rozsdás konzervdobozzá válik értékesnek hitt ajándékunk. Figyeljünk oda a karácsonyi örömhírre! Hallgassuk úgy az angyalok énekét, mintha sosem hallottuk volna, mert bár minden esztendőben hallhatjuk ilyentájt, mégis minden évben új öröm ébred szívünkben általa. Induljunk úgy el a betlehemi pásztorokkal, hogy csodát akarunk látni. Olyan Gyermeket, akit még sosem láttunk, mert bár minden évben odatérdelhetünk jászola elé, ő mindig új arcát mutatja nekünk. Sugározzon rólunk olyan öröm, mintha most találkoztunk volna vele először, mert bár minden évben eljön közénk, mindig új boldogságot, új szeretetet gyújt szívünkben. Figyeljünk oda a karácsonyi örömhírre! Ha megakad a szemünk az evangélium hírén, abban felszabadító, megváltó, ujjongásra okot adó szavakat olvashatunk: Velünk az Isten! Megszületett a Megváltó!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te irántunk való szeretetből küldted el Fiadat a világba. A karácsony ünnepe évről évre megerősítést ad, hogy szeretsz minket. Izgalommal vártuk ezt a napot, egyszülött Fiad földi születésének napját. Vártuk az ajándékozás napját, amelyen megajándékozol minket. Hálával tartozunk neked ajándékodért, a gyermek Jézusért, aki megtanít minket arra, hogy miként szeressünk téged és embertársainkat. Add szívünkbe a találkozás megújult örömét! Vezess minket a betlehemi jászolhoz, hogy az egyszerű pásztorok utódaiként kifejezhessük hódolatunkat! Segíts, hogy meghalljuk és megértsük karácsony üzenetét: Istenünk és Megváltónk eljött közénk, hogy megmutassa szeretetét.

Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka:
„Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk.
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.”
Lk 1,67-79

Elmélkedés

Némasága után Zakariás Istent magasztalja imájában, amelyben szó esik arról, hogy az eljövendő Messiás Dávid király családjának leszármazottja. Jézus korában sokan hitték, hogy a Messiás helyreállítja majd a királyság intézményét és magához ragadja a politikai hatalmat, illetve az ország vezetését. Ez a nézet azért is volt abban az időben népszerű, mert a zsidó nép a Római Birodalom fennhatósága alatt állt, és sokan hittek abban, hogy a Messiás biztosítani fogja az ország függetlenségét, önállóságát és megszabadítja a népet az idegen uralomtól. Jézus azonban egyértelműen visszautasítja ezeket az elképzeléseket. Gondoljunk csak például arra a jelenetre, amikor a csodálatos kenyérszaporítást követően az emberek királlyá akarják tenni, de ő ezt nem engedi. Visszautasította, mert nem evilági uralomra törekedett, hanem Isten országát hirdette meg, amely ország megvalósulása az ő eljövetelével kezdődött meg.

Imájának végén Zakariás a sötétségben élők számára fényt, világosságot hozó Messiásról beszél. A sötétségben eltévedünk, elvesztjük az útirányt. A sötétségben elveszítjük biztonságérzetünket. A tényleges sötétség veszéllyel jár. Ugyanakkor a sötétség jelképez egy Isten nélküli állapotot. Isten fényt hoz a világba az emberek számára azzal, hogy ő maga a világosság. Ha követem a betlehemi csillag fényét, megtalálom Jézust, életem igazi világosságát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te emberré lettél értünk és vállaltad emberi sorsunkat. Születésed által megújítasz minket. Emberi világunkba születéseddel az isteni világba hívsz mindannyiunkat. Megváltást és üdvösséget hozol számunkra. Ó, betlehemi Gyermek, taníts minket, hogy örökre megőrizzük magunkban a gyermeki lelkületet!